Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-23 / 18. szám

1964. január 23., csütörtök KÉPÚJSÁG 8 A zárasaniadattokról jelentjük .• Másfél millió forint = ennyibe került egy kultúrház 57 forint — ennyit ér egy munkaegység Zárszámadási közgyűlésen Detken Tegnap délelőtt az új és szin­te erre az alkalomra elkészült kultúrházban tartotta meg zárszámadó közgyűlését a 3 600 holdas detki Szabadság Termelőszövetkezet. A köz­gyűlésen több mint félezer tag egyévi munkája méretett meg, s ha csak a forintot vesszük mi is „számadás alá”, nyu­godtan elmondhatjuk: megmé­rettek és nem találtattak „könnyűnek” Szabó Imre szövetkezeti el­nök beszámolója, egy esztendő nem könnyű, sok gondot, erő­feszítést igénylő, de az össze­fogásban gyökeredző és éppen azért eredményes munkáját vázolta fel. — Van még széthúzíás, meg nem értés, de kevesebb, mint tavaly, de vannak gyümölcsö­ző eredmények és ez lényege­sen több, mint az elmúlt esz­tendőben, — hangsúlyozta a beszámoló őszinte és tárgyila­gos hangon. Majd a gépesítés jelentőségéről szólva elmond­ta példának, hogy 1300 hol­don egyetlen kézi kasza sem dolgozott tavaly, csak kombájn, és így holdankint 320 forint volt a megtakarítás. Szólt a szövetkezet gépparkjának fej­lődéséről, és elmondta, hogy háromról tizenkettőre emelke­dett az erő- és munkagépek száma és ez lényeges gazdasá­gi megtakarítást jelentett. Hangsúlyozta az állatte­nyésztés fontosságát, és el­mondta, hogy ma már ez az üzemág számottevő hozzájá­rulást biztosított a szövetkezet vagyoni helyzetének alakulá­sához. A növénytermelés, az állat- tenyésztés, a szőlészet, kerté­szet dolgozóinak közös munká­ját dicséri, hogy a szövetkezet közös vagvona jelenleg meg­haladja a 9 millió forintot. A jó munka, az összefogás azt eredményezte, hogy -963-ra 15 ezer forint fölé emelkedett az egy dolgozó tagra eső jöve­delem. Befejezésül az ez évi tervekről beszélt Szabó Imre. Ezután került sor az ellenőr­ző bizottság beszámolójára, a beszámolók feletti vitára, új tagok felvételére és — az évi munka megérdemelt jövedel­mének kifizetésére. A jó munkát végző detki Szabadság Termelőszövetkezet tagjait az új kultúrházban este a Gárdonyi Géza Színház mű­vészeinek közreműködésével ünnepi műsor köszöntötte. (gy. í .ó) n Dimitrov Tsz zárszámadása Gyöngyösön A városi művelődési ház nagytermében tartotta meg zárszámadó közgyűlését a gyöngyösi Dimitrov Tsz teg­nap délután, amelyen részt vett Hevesi Sándor, a járási pártbizottság titkára, Molek Jené, a megyéi tanács vb-el- nökhelyettese. és Raft Miklós, a városi tanács vb-elnöke is. A vezetőség nevében Dér József tsz-elnök ismertette a gazdasági év eredményeit. A közös gazdaság tagjainak szor­galmas munkája nyomán 4 százalékkal emelkedett a terv­hez viszonyítva az egy főre eső átlagjövedelem, amely kö­zel 11 ezer forintott tesz ki. Egy munkaegység értéke pedig meghaladja az 50 forintot. — Még egy ilyen zárszámadási bankett és nem lesz mit osztani!... (Fülöp György rajza) dekelték Liss közlését Bizo­nyos adatoík azt is tanúsították, hogy igazat mondhat. Ezért sürgősen ki kellett hallgatni a kémet, tanulmányozni a vallo­másait, összevetni a más for­rásokból már rendelkezésre ál­ló anyagokkal. — Utazzanak oda, azonnal, — mondták Ribinnefc és Keri- movnak — és a helyszínen gondoljanak át mindent alapo­san. Sóik mindenről többet tud­nak, mint a helyi elvtársak. Segíteni tudnak majd Azizov ezredesnek. A kocsi már várja magukat. Azonnal induljanak a repülőtérre. . Így történt, hogy Bibin és Kerimov vacsora nélkül in­dultak útnak. Aszker egy kis csomagot bon­tott ki. Kenyér és néhány kari­ka füstölt kolbász volt benne. Mindössze ennyit tudtak sze­rezni. Az egészet _egy pillanat alatt elfogyasztották. Már három órája voltak a levegőben. A gép elhagyta Sztálingrádot, s Aszrahany fe­lé tartott, amikor a pilótaka­binból kijött a rádióé. Zavart- nak látszott. Kissé tétován kö­zeledett a két nyomozó tiszt felé. Végül szó nélkül odanyúj­totta Ribinnek a kezében tar­tott rádiógrammot. Az ezredes azonnal elolvas­ta. Két rövid mondatból állt: „A kiküldetést visszavonom. Stop. Azonnal térjenek vissza. Stop. Likov”. Miután feladta a rádiógram­mot, Likov tábornok az egyik, a többitől kissé messzebb álló telefon kagylóját emelte fel. — Igen, — hallatszott a kagylóban. — Jelenteni szeretnék: Bibin ezredest és Kerimov őrnagyot visszahívtam. — Rendbén van, — hangzott a válasz. Majd kis szünet után: — Ha nincs elfoglalva, jöjjön át hozzám. Likov összeszedte az asztal­ról a papírokat, betette a pán­célszekrénybe, s kiment a szo­bájából. A titkárságon ülő tiszt azonnal felállt. — Küldjön a repülőtérre egy kocsit, — fordult hozzá Likov. — Ribin ezredes és Kerimov őrnagy visszajön. — Értettem, tábornok elv­társ. — Én pedig a vezető ei ví árs- hoz megyek be. A tiszt bólintott Likovot egy hatvan év körü­li, magas, sziliár férfi fogadta. Feltűnően nagy szeme, s alig alig őszült, sűrű, busa fekete haja volt. Égy karosszékre mu­tatott, amint megállt előtte Li­kov. Amikor a tábornok le­ült. közelebb tolta hozzá a ci­garettes dobozt — Köszönöm — mondt& Li­kov, s kivett belőle egy ciga­rettát. — Kialakult már vala­milyen véleménye. Alekszej H- jics? —Nem ... Intézkedtek, hogy Otto lässt szállítsák ide? — Igen, ahogy a parancs szélt. — Rendiben van. Holnapra azt hiszem itt lesz az a német katonaszökevény is. — Az előt­te fekvő papírra nézett. — Ge­org Homann. — Bonyolult ügy, — mondta elgondolkozva Likov. — Bonyolult. Gondolom, nem ellenzi, ha mind a kettőt Ri- binre és Kerimovra bízzuk? — Nem, nem.. Természetesen. — Likov közelebb húzta magá­hoz a hamutartót, s óvatosan beleszórta cigarettája végéről a hamut. — Csak azt szeret­ném ... — Mondja csak. A termelőszövetkezetnek 950 hold területű termőszőlő­je van, amelyen 25,4 mázsa átlagtermést értek el. Bár az esőzés fokozta rothadás követ­keztében az oltványszőlőből mintegy 400 mázsa termés pusztult el, a szőlőből az össz­bevétel majdnem 6 millió fo­rint volt Másik fontos gazdasági ág a kertészet. Itt sem alakult min­den a térvek szerint. A terme­lési tervet ugyan általában túlteljesítették, de a MÉK nem vett át minden szerző­désben lekötött terméket, s ha a Hatvani Konzervgyár nem sietett volna a tsz segítségére, nagyobb lett volna a kiesés. Viszont ezek az események újból bebizonyították, hogy csak a primőr áruk mennyi­ségének emelésével lehet biz­tosítani a kertészetből szárma­zó magasabb jövedelmet A Dimitrov Tsz tiszta va­gyona az elmúlt év végén kö­zel 4 és fél millió forint volt, amelyből a fel nem osztható szövetkezeti alap egy év alatt több mint 700 ezer forinttal növekedett, s összesen 3 millió 120 ezer forintot tett ki. Mun­kaegység-részesedésre majd­nem hatmillió forintot osztot­tak szét. * Az ellenőrző bizottság elnö­ke, Tóth Ignác terjesztette ez­után a közgyűlés elé a bizott­ság jelentését, majd a két je­lentés alapján megkezdődött a vita. A Dimitrov Tsz zárszámadó közgyűlése családias hangulatú összejövetellel zárult, aminél a jókedv sem hiányzott. — grnf. — — Ügy vélem. Alekszej R­jdcs, alaposan utána kellene néznünk ennék az Otto Liss- nek. Vállalkozni inkább min­denre, ami csak elképzelhető. — De hiszen tudja, hogy ez lehetetlen. — Megértem, de... — Meg aztán aligha lehet minden szavának hitelt adni. Most foglalkozzunk a másik­kal. HomannaL — Itt egyetlen kiút van. — Mégpedig? — Utána néztem. Aaoss a frontszakaszon most csend van. A mi csapataink még vagy két hétig várnak a támadás meg­indításával. Minden jel arra mutat, hogy a közeli napokra a németek nem terveztek ott semmiféle hadműveletet. Alekszej Iljics elmosolyodott. — Elképesztő, — mondta ne­vetve. — Nem értem. — Azt mondom: elképesztő, hogy néha mennyire azonos gondolatok jutnak különböző emberek eszébe. Még mindig nem érti? Szóvá! maga azt ja­vasolja, hogy alakítsunk egy különleges csoportot, s dobjuk át a fronton ugyanahhoz a „Te­ufel” divízióhoz, ahonnan át­szökött hozzánk Homann. Nem így van? Likov bólintott. — A csoportnak — folytatta a gondolatot Alekszej Iljics — foglyokat kell szereznie abból a zászlóaljból, vagy még jobb, ha abból a századból, amelyik­ben Homann szolgálatot telje­sített. így gondolta? Likov ismét bólintott. — És ez arra kell, hogy ki­hallgassuk a foglyokat és meg­állapítsuk. miféle szerzet ez a Hamann. Jól értettem, amire gondolt? — Pontosan ezt akartam ja­Hetvennyolc éve* kofáiban elhunyt Véph János, Heves, Nógrád és Borsod megyék északi részének bacsogazdája... Három évvel ezelőtt volt, november 30-án. A hűvös tél eleji estén hazaidé terelte nyá­ját Gál József. A bekölcei há­zakban kigyúltak a fények, s mint apró szentjánosbogarak világítottak az ablakok. Amikor beterelte a juhokat, egyenesen hazament. Nelkivet- kezett. csontjait mdégftette rá­diózás közben. János bácsi még mindig nem jött haza. Nyitva az aköl ajta*- ja — zavarta meg csendes pi­henését anyósa. Először nem is azért haragudott, mert felri­asztotta félálmából, hanem mert olyat mondott, amin gondolkodni kellett éspedig tüstént. — Nincs rendben valami, az Atyus nem szokott késni a nyájjal — rendezgette gondola­tait magában, majd minden szó nélkül öltözni kezdett. Elemlámpát vett magához., hóna alá a fejszét és ment az Atyushoz, de ott bizony se ku­tya, se nyáj, se Jánös bácsi. Szorongás vett erőt rajta. Reggel együtt almoztak, ő ment balra, az Atyus meg jobb­ra, a nyájjal. Mozgékony alak­ja még ©lőtte van, amint ku­tyáinak parancsolva eltűnt a kopár hajlatban. — Hét óra elmúlt. Atyus so­sem késett még... — hajtogat­ta magában. Nem nyughatott, vejével elmentek oda, ahol dél­után a nyájat látta legelni. A Felsőároa fái közt vagy ötszáz métert mehettek, amikor meg­látták a nyájat A zseblámpa fénye zöldesen verődött vissza a több száz szempáron. Csak pillanatig látták a zöldes csil­logást, mert a nyáj szétriadt és mint a veszedelem szágul­dott Csehi fdé. A határon fog­ták meg, tíz óra volt, mire a karámajtót rázárták a juhok- ra. Juhásznak, kutyának nyo­mát sem látták. öten: Gál József, két fia, bátyja és az öreg legnagyobb lánya, keresésére indultak. Az erdészház előtt végighajtották az erdőt. Felsőároeban találták meg a juhok friss behúzását, az egyik kutya vakkantotta el magát Végh János, az Atyus, ott ölt egy tölgyfa alatt Lábai egy­más mellett feje a karján pi­hent, előtte feküdt juhászbot­ja. Két kutyája kétoldaliul pis­logott mély bánattal a zseb­lámpa bántó fénykávájába. Mér hideg volt a teste. így találtak rá, a juhai között halt meg a vén juhász, a felső vidé­kek bacsogazdája. Gál József, aki 1929 óta ta­nítványa és munkatársa volt az Atyusnak. nem feledi a leg­becsületesebb, nagy tudású ba- ceogazdát. Az ő emlékét idéz­te. amikor a bélapátfalvi ju- hásztalálkozón új bacsogazda megválasztását javasolták. Az egyszerű juhászemberék, akik csak nagy ritkán barát­koznak emberekkel és még rit­kábban találkoznak egymással, rettenetes komolysággal méri», gelték egymás érdemeit. A ma­ga nemében, a maga vidékén é? nyájában minden juhász kü­lönb ember, de ki az, aki mind­nyájuknál többet tud és méltó a megtisztelő és felelősségtél je» tisztségre? Egy név úszott végig a kúl- túrház füstös levegőjű nagyter­mében: Surányi Barna, a béla­pátfalvi Március 15. Termelő- szövetkezet főjuhásza. , Elismerő kijelentések, he­lyeslő ból in tások fogadták a nevet. Tudták ki az; az ötven­egy éves bacsojelölt apja ki­lenc venhárom évet ért meg mint számadó a juhok között, nem ismernek elődei közül olyat, aki ne a juh tartásban kereste volna meg kenyerét. Minden tavaszon legalább öt­ven levelet kap, tanácsokat kérnek tőle. — Éljen Surányi Barna, a> új bacsogazda! — kiáltotta egy hang és a kemény juliászkarole egyszerre lendültek a magasba. Egyhangúlag választották ju­hásztársai bacsogazdának Su­rányi Barnát, a hegyekkel tűz­delt felső vidék legkiválóbb ju­hász-szakemberévé. Legjobb juhászkollégái valósággal ki­ragadták a teremből az ala­csony termetű, csontos arcú és kicsi, fekete bajuszt viselő em­bert. A hagyomány szigorúan elő­írja az avatást és a felső vi­dék juhászai ebben is ragasz­kodnak féltett kincsükhöz. As arcokra ünnepélyes mosoly ült, amikor vörös háziszőttes­sel borított szamárháton szőr­me subába öltözve, díszes ta­risznyával és hatalmas kante pósbottal bekocogott a terembe az új bacsó. A jelenetnek hagyományt íze volt, a csökönyös állat seat* kívánkozott a jókedvű embe­rek közé, de a juhászok beér­ték néhány perccel is. A ma­ga nemében ritka kitüntetés; a bacsó választása megtörtént, a kopár hegyoldalak és dombok legeltetői, feledve minden ha­gyományos nyugalmat és hi­degvért, a pergő ritmusú ju­hásznóta dallamaira táncra perdültek és jót mulattak ae új bacsogazda számláiéra. Pilisy Elemér vasolni. — Akkor rendben van. — Alekszej Iljics ravaszkásan hu­nyorított. — Közöltem, hogy fél órával ezelőtt elküldtük a frontra ezt a megbízatást. *— Alekszej Iljics, vissza kellene venni! — Likov felállt. — Miért? — Az ügy túlságosan bonyo­lult és kényes ahhoz, hogy a mi megfigyelésünk nélkül... Szóval Kerinov őrnagyot sze­rettem volna odaküldeni. Alekszej Iljics szintén fel­állt — Ami azt illeti, — mondta — igaza van. — Akkor én most megyek a repülőtérre, beszélek vele, mindent megmagyarázok ne­ki, s nyomban útnak indítom. — Menjen. A hadseregpa­rancsnokságnak pedig üze­nünk, hogy amíg Kerinov oda nem érkezik ne kezdjen«*: hoz­zá semmihez. 3. Április utolsó napjait írták. Késő este volt, amikor Aszker kilépett a liftből, s benyitott a titkárságra. Az ott ülő tiszt felállt, s katonásan kezet szo­rított Aszkerral. < — Üdvözlünk, újra itthon, — mondta közben. — Köszönöm. — Aszker Ribin ezredes szobájának aj­taja felé intett. — Nincs itt, mondta a tiszt. — Likovnál ül. Azt hagyta, hogy te is menj oda, amint megjössz. Aszker bólintott, s nyomban sietve elindult Ribinhez. Likov tábornok és Ribin ez­redes gratulált Aszkemak a feladat sikeres teljesítéséért. Likov az egyik karosszékhez vezette, s leültette. — Meséljen őrnagy (Folytatják.) A kenyér minőségéről és a raktározási gondokról tanácskoztak a Malomipari és Terményforgalmi Vállalatnál Termelési értekezleten talál­koztak egymással Gyöngyösön kedden délelőtt, a Heves me­gyei Malomipari és Termény­forgalmi vállalat dolgozói. A meghívott vendégek között megjelent Vajda József és Sza­bó István, az ÉDOSZ központi, illetőleg megyei bizottsága kép­viseletében. Pethes Ferenc szb-titkár megnyitója után, Hanák Já- nosné, a vállalat népi ülnöke számolt be választóinak a gyöngyösi járásbíróság elmúlt időszakban végzett tevékeny­ségéről, — ezen belül a saját, és ülnöktársai munkájáról, •— majd Dudaskó József igazgató ismertette az 1964. évi tervfel­adatokat. Dudaskó elvtárs ismertetője elején — visszapillantásként — megemlítette az elmúlt évi tervteljesítést is, amit igen kedvezőtlenül befolyásolt a közismerten gyenge gabonater­més. — A mostani feladat többré­tű. Feltétlenül élni kell a kenyér- gabona — szemestakarmány- csere lehetőségével, s ilymódon fel kell vásárolni az összes nélkülözhető kenyérgabona­mennyiséget, — másrészt, a rendelkezésre álló alapanyag­ból el kell érni a legmagasabb liszt kihozatalt. Ez utóbbit, ter­mészetszerűen, minden esetben a minőségi követelmények, a megfelelő színhatár és víztar­talom betartása mellett! ' — Nehéz lesz az első félév, — s nemcsak a malomüzemek­nél, hanem a takarmánykeve­rőknél is! — A vállalatnak, évék óta húzódó problémája a raktár­hiány. Igaz, messzi még az ú j termés, de mégis, jó előre, már most utána kell nézni a raktá­rozás lehetőségeinek, újabb tá- rolóhelyeket kell felkutatnia a vállalatnak. S ilyen ügyben, az eddigieknél sokkal szorosabb együttműködésre van szükség a tsz-ékkel, és gépállomások­kal. — Üj raktáraik kellenek hát a régiek mellé, — s fejleszteni* tökéletesíteni kell a már meg* levőket! A vállalat termény- raktárait az idén tovább gépe­síti, két raktárban a gyors át­vétel érdekében, hat helyen pedig az általános anyagmoz­gatás terhe alól szabadul fel az emberi erő... — közölte egye­bek meUett Dudaskó elvtárs. Akadozó indulással ugyan, de mind tüzesebben nekilen­dülve, egyre-másra jöttek elő a vélemények, javaslatok, nem maradt véka alatt semmi, hasz­nos hozzászólások fűtötték, szí­nesítették az értekezletet. A felkészülés jegyében zaj­lott le jobbára ez a termelési értekezlet. A „riadó” nem hangzik korainak. A jelenleg folyamatban levő. mindennapi feladatok végzése meUett, nem árt már most előbbre nézni egy rőffel, megpróbálni ele­gendő tórolóhelyet biztosítani, megfélelő berendezéssel, kifo­gástalan műszerekkel, szállító­eszközökkel, gépekkel várni az új termést, — hogy annak ide­jén ne szülessen kellemetlen meglepetés! Gyóni Gyula Gál János elbeszélése alap­ján felelevenedik az utolsó ba­csogazda, Végh Jánosnak élete és megható halálának törté­nete. * — Az Atyus nyájának híre messzire eljutott. Nem volt ab­ban se rüh, se büdössánta. A csecsgyulladást meg nála job­ban senki nem gyógyította — mondta mesteréről az ötvenegy éves Gál József. És megnyugo­dott, amikor a javaslatot hal­lotta. BACSOVÁLASZTAS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents