Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-01 / 281. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE A MEGYEI MÜVEIŰOESI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSÁBAN Solymár József és az „Uj Gilgames” Solymár József az írója és az Űj Gilgames a címe annak az új magyar filmnek, amelyet ez ideig csak az alkotók és a be­avatottak láttak. A film előre­láthatólag jövő év márciusában kerül a közönség elé. Nem is volna sok értelme ha most e film mélyebb taglalásába kez­denénk. Ez az írás nem kriti­ton harmadikként díjazzák. Ennek a kisregénynek is meg­van a maga külön sorsa, küz­delme, mint ahogy Solymár minden alkotása nehéz küzdel­mek között születik. Az egyik ifjúsági lapnál jelentkezett né­hány írásával és a főszerkesztő rövid idő múlva „atyai jóindu­lattal” közölte vele: „Barátom, maga jóra való, de tök tehet­ségtelen ember. Ne rontsa el az életét, válasszon egy nyugodal­masat^ pályát”. Más ilyenkor betörik, Solymár megírta az említett kisregényt, amellyel harmadik díjat nyert. Rövide­sen az MTI-hez kerül, itt új- ságíróskodik ma is. Bevonul, katonaidejét Vácott és Keszt­helyen tölti. Üjságíróskodik Szolnokon, Miskolcon és Eger­ben. De az anyaföldet nem ereszti. Üjra és újra visszatér Heves megyébe. Heteiket, hó­napokat tölt egy-egy faluban az övéi között. Beszél és be­szélteti az embereket, kilesi titkaikat, belenéz a lelkűkbe, de mindig úgy, hogy a sajátját is kitárja. Tanul, gyűjt, tapasz­tal, de 1950-től tíz évig semmi sem jelenik meg tőle., Jóllehet ebben az adott politikái szituá­ció is belejátszik. Szinte sorsszerű, hogy egy Heves megyei útja inspirálja lástól látásig”, ifjúsági regény, amelynek élményanyagát For­gó Miklós és Tóth Imre mát- raballai fiatalok szinte tollba mondták az írónak, ehhez jött a saját élmény, és azután már „csak” meg kellett írni a re­gényt 1963-ban megjelenik újabb két kötete: a „Jóembe­rek örököljék a világot”, és a „Koronázás Csepelen”. A Jó­emberek .. .-bői születik az új film, az Üj Gilgames, amelyet mint jeleztem, márciusban lát­hat a közönség. A regénynek és a belőle készült filmnek társ­szerzője is van, neve András Ida újságíró, aki szintén Eger­ből származott és aki hosszabb ideig volt az Onkológiai Inté­zet lakója. 0 sugallta az él­ményanyagot, az ott átélt töp­rengés, remény, élet és halál­érzés elmondása nyert végül művészi megfogalmazást Soly­már könyvében, illetve filmjé­ben. ígéretemhez híven sem a könyv (ha olvasták: minek, ha nem: miért rontsam az él­ményt), sem a film tartalmát nem mondom el. Egyet viszont elkerülhetetlen elárulnom: mindkettőben szinte borzalmas helyhatározót és lélektani alap­helyzetet választott az író: on­kológiai intézet, a rákbetegek megszámlált napjai, sokkal in­Solymár József fró Jca kíván lenni, és ha az is len­ne: nincs nagyobb tapintatlan­ság és bosszantás, mint egy-egy film (és könyv) csattanóját elő­re íkifecsegná, elvenni mások élői az eredeti élmény örömét, néha csak azért, mert jól érte­sül tként kívánunk tetszelegni. Hogy valamilyen formában mégis szó lesz e filmről, annak több oka van, de ezek közül ta­lán elég ha (mentségemre, hogy a fecsegés látszatát elkerüljem) egyet említek: a film írója, Solymár József, Hevés megye szülöttje öt szeretném inkább bemutatni, nem mintha sző­kébb pátriájában, a pétervásá- ri járásban nem ismernék, de hát ő ott csak a Jóska gyerek, most viszont az íróról lenne •zó. Mivel lehet bemutatni egy írót? A felelet kézenfekvő: s műveivel. De a műveit csak ak­kor lehet igazán megérteni, ha az író életét is ismerjük. Kezd­jük tehát az életévek Solymár József (Józsika) 1929-ben pólyában érkezett Tá­lcáról Mátraballára. Ekkor he­lyezték ide édesapját az állo­másra főnöknek, és itt is mar- aadt a nyugdíjig, de azon túl is, csakhogy akkor már a bányá­ban dolgozott az öreg. Itt, eb­ben a faluban rúgta a port, itt koptatta a padot Jéska, és ide lért haza Mezőkövesdről, ahol gimnáziumi tanulmányait foly­tatta, éa ide Budapestről is, •hol az egyetem bölcsészkará­nak volt hallgatója. Tályán ta­tán születése óta sem volt — Mátraballa lett igazi szülőfalu­ja, hazája. Itt ismert minden embert és emberi sorsot, min­den követ, itt magáénak érezte a düledező kerítéseket, a jó- ízagú fákat és a pipaszagú ál­lomásépületet ^Amióta nem alkarok huszár lenni, mindig az írás vonzott, mindig ezt éreztem hivatásom­nak. Hogy azt a sok szépet éa jót, ami az ember lelkében van, napvilágra hozzam, hogy azt a sok szenvedést, sorstragédiát, melyet mint gyerek, és később mint felnőtt láttam, szintén le­írjam. Leírjam, hogy mindket­tőből tanuljunk mi, emberek” — vallja Solymár. Élményanyagot a falu adott, intellektuális irányt, a bátyja, Solymár István, aki ma a „Mű­vészet” című folyóirat főszer­kesztője, s a Nemzeti Galéria főigazgatója. És a könyveli! Az Ötestamentumtól Camus-dg mindent elolvasott és olvas mindmegannyi hatás, élmény. Solymár József első nyilvános sikerét 21 éves korában éri el, femikor egyik kisregényét az teszágos József Attila pályázd­Jelenet a filmből (Darv as Iván és Dómján Edit) kább lelkiállapotuk borzalmas, drámai hőfoka, — valljuk be, nem mindennapi téma. Igaz, a film csak rokona a könyvnek. A szerzők maguk dolgozták át, a filmben már erőteljesebb az élet és a halál nagy kérdése, és végül is az élet értelme és igenlése került a cselekmény középpontjába. A címe? Hát igen, ez is fur­csa első olvasásra, illetve hal­lásra: Üj Gilgames. De talán így érthetőbb: Gilgames, az el­ső ékírásos asszír emlék, amely egy erős és nagy királyról, Gil­gamesről szól, aki mindig, minden helyzetben keresi az élet értelmét és szépségét éa éppen ezért sohasem akar meg­halni. Szimbolika tehát a rím, mintegy jelezve: mi, emberek, Űj Gilgamesek vagyunk, vagy ha nem, azzá kell válnunk, akiknek a legválságosabb, leg- szömyűbb helyzetben is rá kell döbbennünk: sohasem késő a szép és érdekes életet, a tartal­mas életet elkezdeni, vagy új­rakezdeni. Az írón kívül a filmet a ne­ves alkotók további sora fém­jelzi. Szemes Mihály rendezte, az operatőri munkát Hegyi Barnabás, kétszeres Kossuth- díjas, érdemes művész végezte. Külön érdekesség, hogy hét év után először ebben a filmben játszik főszerepet Darvas Iván, sok új erénnyel gazdagodva, éretten. Partnere Dómján Edit A filmen látjuík még Pécsi Sán­dort, Sinkovits Imrét, Gőzön Gyulát, Szabó Ernőt, Rajz Já­nost és Kiss Ferencet, hogy csak a nagyobbakat említsük. És ismét egy Heves megyei vo­natkozású érdekesség — má­sodik női főszereplő Dalloa Szilvia, aki hosszú ideig ját­szott Egerben, és akinek ez az első nagyobb filmszerepe. És Solymár József, a mátra- ballai Jóska gyerek ír, harcol és újra ír. Könyvnapra megje­lenik az újabb kötete: „Vígasz­talás magamnak” és egy újabb kisregénye: „A harmadik jel­rendszer”. Ezekkel tulajdon­képpen kész is van már, most egy novellás kötetén dolgozik, s egy új film forgatókönyvét ír­ja, mely a vidéki tanítónők éle­téről szól. És még e télen Nádasy Lász­lóval közösen készít a mátra- ballai asszonyok életéről egy dokumentumfilmet. „Ez az adósság, ez alól nem tudok ki­bújni, a lelkiismeretem nem enged”. Ezzel búcsúzik. Suha Andor NAZIM HIKMET kiadatlan verseiből: (Megjelent a Lityeratumaja Gazetta 1963. november 9-i számában.) Lombhullás Lehangol a gondolat, hogy találkozhatott! a lombhullással, különösen, ha a körúton megyek, különösen, ha vetkőznek a gesztenyék, különösen, ha köröttem gyermeksereg zsibong, különösen, ha a nap fénylik fölöttünk, különösen, ha levelet kaptam barátomtól, különösen, ha szívem nem beteg reggel óta, különösen, ha e napon hiszem, hogy szeret kedvesem, különösen, ha e napon az emberekkel és önmagámmal harmóniában élek, lehangol a gondolat, hogy találkozhatom a lombhullással, különösen, ha a körúton megyek, különösen, ha vetkőzik a gesztenyefa. (1961 szeptember) Lennék platánfa, árnyékomban megpihennének, lennék könyv, betöltenék álmatlan éjszakákat, toll nem akarok lenni, még saját kezemben sem, ajtó akarok lenni, a jó előtt kinyílni, bezárulni a rossz előtt, tárt-nyitott ablak akarok lenni, hogy az egész város jöjjön házamba* szó akarok lenni, szólni az igazságossághoz, az igazsághoz, a szépséghez, szó akarok lenni, hogy szóljak a szeretetről szerelmes szóval, (1962 május) fin — kommunista vagyok. Bennem minden íz — szenvedély. Szenvedély: látni, gondolkozni és érteni. Szenvedély: a világon átfutó fény, szenvedély: lendíteni a hintát, csillagtól csillagig, szenvedély: tisztának lenni, acélt önteni. Én — kommunista vagyok. Bennem minden íz — szenvedély. (1963. április) (Fordította: Antalfy István) KATONA JUDIT; A városhoz Kőarcé. Az vagy. Hideg, fölényes. Meg sem rebben a szemed most se. Sugárutad estébe -fényes üzletsorokkal ragyog be. Szabadba vágyom! Lelkem ntk Mégis eljöttem elköszönni. Fehér kévékbe kéne kötni parasztok álmát kinn falun. Ellökhetsz. Jobb így. Kegyetlen zsarnok. Ahova megyek ott rám várnák. Őrzött titkokkal odatartok s elmondom majd ki vagy-a tájnak. Falura megyek. Ismerős minden paraszt, virág, kaszáié s minden szelíden égbe szálló nyár — még az esős ősz előtt. AM/SAAAAAAAAAAAAAAAAW'AAA/VWWWWVAAAAAAAiWAAMAAAAAMAMA' a suszter a vís egyszcm első komoly sikerére. A tv-vel jár Verpeléten és Hevesen, itt megmutatja egyik novelláját a tévé operatőrjének, az eljut­tatja Nádasy Lászlóhoz és — két év múlva filmet készítenek belőle. A címe ,-Megöltek egy lányt”. Az olvasástól a megva-' lósulásig tartó két év önmagá-l ban is jelzi: ez sem vajúdások; nélkül született És a születé-. sét is elég furcsa szemmel fo­gadták. Vetítése az utolsó pil-j lanatig kétséges volt Néhány bürokrata a munkásosztály be-1 feketítését, lejáratását véltei benne felfedezni. A munkás-: osztály viszont megértette, a] film sikert aratott, a kritika el-( ismerő hangon üdvözölte ésj egyben felavatta az új írót. A. film sikeréről talán elég haj megemlítjük: a zsűri ez év for-j gatókönyvei közül Solymárét: tizenöt ponttal ismerte el (azj évben volt egy- és négypontos) film is) és a főszereplő Papi Éva az év legjobb női alakítása, díját kapta. J A film után megjelenik Soly-j már József első kötete, amely-; ben a „Megöltek egy lányt”, J s,A hadiözvegy” és a „Kana-( dás” című elbeszéléseket olvas-; suk. A „Megöltek egy lányt”, témáját Nógrád megyéből, azj utóbbi kettő élményanyagát aj mátraballai emberek életéből' vettem” — mondja az író. „Hi- J szén Mátraballán majd min-i den házban számon tartanak; egy kanadást, és ez ott mind; külön-külön egy-egy tragédia”.1 Solymár most érzi meg iga-j zán az alkotás ízét és szaka-; datlanul ír. Az Irodalmi Alap-; tói egyéves ösztöndíjat kap és a tízéves némaságot most egy beszédes, termékeny korszak követi. Még 1962-ben megjele­nik második kötete, & „Vaku­ben, kis cédulákkal őrizve, az elkészült javítások sorakoznak. Bögrét hoz ki a susztemé. Kávét és kenyeret. A suszter leteszi a kisasszonycipőt, meg­törd foltos kezét és aprítja a kenyeret Muszáj aprítani, mert foga nincs. Felénél tart, félretolja. — Miért nem eszel? — kérdi a susztemé. Fehér haja elől si­ma, hátul apró, szegény konty­bán. ö maga kövérkés, de nem mintha duzzadna az egészség­től. Víz puffasztja. — Nem kell — feleli a susz­ter éa lenyúl a kisasszony­cipőért. Ügy ismeri már, mint a tenyerét, időnként odajár hozzá ez a cipő toldozásra- foldozásra, mint ahogy eszten­dők sorjában a többiek is, a házból, a környékről. Lassan baktatnak a cipők, olcsó szan­dálok, s bakancsok is, kitapos­va, éínyűve — egy új kaptafa elszégyellné magát társasá­gukban. Mennyi út. futott el az elvékonyodott talpak alatt, mennyi szemétbe léptek velük, mennyi lépcsőt másztak meg bennük — mennyit futkostak ezek a lábbelik. Ide már fá­radtan jönnek, öregen, el visel­ten. Még rájuk rak egy foltot, egy kaplit, megtoldja a ferdére koptatott sarkokat, még talpat is kap némelyik. Persze, az emberrel is így van ez valahogy — a suszter is most jött a kórházból. Mi­lyen szép fehér ágyba tették, az orvosok nagy gonddal, úgy vizsgálták, mint ő a kisasz- szonycipőt. — Hát csak szedje öreg ezt az orvosságot, ez majd segít... persze, magának már nem sza­bad dolgoznia... — Edd meg ezt a kis kávét, hiszen csak estére főzök — ri- mánkodik a susztemé. Tanács­talanul tartja a bögrét. » A suszter nem felel. ESdcor jön a köhögés. Szárazon indul, mélyről; aztán elkapja az öregembert, rázza, rengeti, fojtogatja, s nehezen, Rukkol­va húzatja vele a levegőt. Rohan a susztemé a csaphoz, a keze remeg. Mint a szomjan haló, úgy kap után. A susztemé hozzá lépne, egészen Jcözel — ahogy az ér­zések mondják neki — nagy szívbéli simogatással, köhögést kergető babusgatással, miként gyermekével tette az idők mé­lyén, mielőtt sorban elhaltak, itt a műhely mögött, a nap- világtalan fülkében. Oda sietne hozzá, és ... elmondhatatlan, micsoda ember ez az ő embe­re... ötven esztendeje immár, hogy soha egy nehéz szót nem mondott neki, csak csöndeset mindig, és most... ó, a sze­gény. A susztemé tudja, hogy nagy lázak égnek az öregben, megmondta a főorvos úr a kórház folyosóján, lázak és meszesedő ereiben ágaskodik az öreg vér... Nagyon magas a vérnyomás, kérem szépen. — Pihenj hát egy kicsit — szól a susztemé, de csak a fal­nak, mert az öreg már keres­géli a foltnak valót, kis desz­káján szabja a bőrnyelű kés­sel. Szombatra készen kell lenni. Sóhajt a susztemé. ötven esztendő. És csak foltok és flekkek. De régebben még any- nyit sem hozott a műhely, hogy — ijedten elhessegeti a gondolatot: nem akar bűnözni. Uramisten, itt ez.a beteg em­ber, maholnap már... jaj. Nincs rosszabb, mint azt érezni, hogy tehetetlenek va­gyunk. A susztemé, ha nem is> Köp, köp, köp, köp, M­pi-kop... Rozsdásodó bá­dogdobozban fehér faszö- gék, barna fatálkában nyú­lós, sárga csiriz, bőrdara­bok, mellettük reszelő, görbe fejű kalapács. Deszka-asztalka fölé hajol az öreg suszter. Egy kisasszonycipőt foltoz, hegyes kisasszonycipőt, mintha tű len­ne, olyan a sarka, s olyan so­vány a cipő, olyan elvénhedt, mint Aranka, az öreg kisasz- szony, aki a negyedik emeleten lakik, és csak egy foltos macs­kája van, senki más. Utána La- josika vaskos gyerekcipője kap majd sarkot és foltot a talpra, nyűvi ez a huncut a lábbelit, de hogy nyűvi. Aztán a hiva­talnok úr... izé... a kartárs hétköznapija következik, két nagy flekk kell rá... kérem szépen, szombatig meglesz. A susztemé félrehúzza a foszló függönyt, amely a műhelyt a fülkétől elválasztja. Két poli­túros ágy van a fülkében, két nachtkasztli, — enni itt szok­tak, az utcára nyíló műhely­ben, a pulton, amelynek végé­

Next

/
Thumbnails
Contents