Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-01 / 281. szám
FARKAS ANDRÁS: ARCKÉPEK KATONÁKRÓL tórög' arcok Spártai módra Alinak a pajzzsal Termopülainál. Hős Leonidász Férfiak élén Védi hazáját. Unja a perzsa, Vívja a harcot, Xerxesz is unja, Amha idáig Hozta a tábort, Győznie kell ma! Győzni? Hogyan hát? Nincs, aki bírja, Nincs, ki lebirja Hős Leonidászt, Spárta királyát Termopülainál! Am Efialtesz, Rongy — sunyi bérenc — őrzi az írás Jelleme arcát — Bérre — bagóra Adja hazáját. Es Leonidász, Spárta királya Zengi parancsát Hős seregének: Fussatok innét, Majd mi megállunk! Három a század És Leonidász, Spártai módra, Termopülainál, Férfi-halálig Vívja á harcot. Spárta nevében, Dór akarattal Véd] az asszonyt, Védi az aggot Es a jövendőt Büszke halállaL Es az időben Egyre dicsérik Jó Leonidászt, Míg Efialtesz Rothad a szóban, S PerzefonénáL Római profilok Szólani kell a kohorsznak, Inteni száz katapultnak. És a vezér beleborzad, Hogyha vitézei hullnak? — Róma, dicsőség! Állhat a vár, a falakban Bízhat a pun atyaisten, Lép a kohorsz szakadatlan, Hangja üvölt, sose szisszent. — Róma, dicsőség! Lenn, a szemérmes öbölben Várnak a római gályák. Fent csak a had viszi fölkent Róma gigászi igáját. — Róma, dicsőség! Mennyi halott temetetlen? Mennyi a hős meg az élő? Lép a kohorsz s a menetben Afrika teste fölé nő, — Róma, dicsőség! A ki pápa akar lenni Magyarországon, annak valamit kell mondania a kispolgárságról, a kispolgári magatartásról. Divatos téma a kis- po'eárság, a nemzetféltésnek e c válfaja lett a kispolgári tendenciáktól, befolyástól való irtózás. Érthető és helyénvaló is ez, főleg azóta, amióta egyre inkább megteremtődnek azok az életkörülmények, amelyek nem maradnak el a kispolgári életszínvonal, életvitel megszokott követelményeitől. — A kispolgári szintű jólét szükségképpen kispolgári morált, lel- kületet, magatartást és .gerincet” terem-e, vagy nincs félnivalónk az anyagi javak gyarapodásától? Az Űj Írás hosszú vitában foglalkozott ezzel a problémával, s a régebben lezárt vitához csatlakozott két másik folyóirat, a Kritika és a Látóhatár is. A Kritika első számában Erdei Ferenc koncepciózus, alapos cikkben elemezte a problémát — s igyekezett megválaszolni azokat a részleteket, amelyek a vita során felmerültek. Ehhez az íráshoz fűz reflexióikat a Látóhatárban Horváth Béla. Erdei Ferenc — illusztrálandó az egyik álláspontot — idéz: »...fenyegető kispolgá- rosodási tendenciának vaMI teszi a kispolgárt? gyűlik tanúi, s az anyagi jólét látható jeleivel együtt újra elárasztja hazánkat a kispolgári mentalitás”. (Tehát nem Erdei álláspontjáról van szó, hanem az egyik nézetről.) És beszél a kispolgári morálról, amely tovább él a megváltozott körülmények között is. Ennek ismérve a „magántulajdonosi lelkűket a gyűjtés életicéllá emelése, az egyéni jólét önző sovinizmusa a társadalmi érdekkel szemben”. T ehet, hogy nem kimerítő a repertoár, de elég furcsán hangzik a Látóhatár hozzászólása: „Ennek a mondatnak valamennyi szava beleillik a keresztény misztikába; ugyanígy beszélt Assisi Szent Ferenc, aki a Szegénység Ümőt választotta jegyeséül. Ugyanezt prédikálta Pádovai Szent Antal. Árpád-házi Szent Erzsébet pedig a kényelmes életet, sót a nagyúri fényűzést tagadta meg, vagyis lemondott „az ' egyéni jólét önző sovinizmusáról” a társadalmi érdekekkel szemben. Most attól tartunk, hogy a gyűjtés szenvedélye kispolgárrá alacsonyítja a forradalmi \ lendületű, osztályharoos munkásságot Nem tudom megértetni, mi alapja lehet ennek.., jNem tudom belátni, hogy a (csinos öltözködés, a tisztaság, ;az emberhez méltó pihenés és i szórakozás, a modem háztartási kultúra kényelme és a jó- >zan takarékosság miért veszé- v Ivezteti a forradalmi lendületet és a szocialista erkölosöt". 5 És Horváth Béla (a Látóha( tár-cikk szerzője) a kispolgárai sä« bírálóira hivatkozva, a kis- S polgárság objektív és szubjek- ^ tív ismérveit is elmondja. ”A r kispolgár középszerű az élet ; minden vonatkozásában, azonkívül képmutató. A kispolgáriból hiányzik minden erkölcsi ^bátorság és nagylelkűség". ; Nézzük először a kispolgárai ság lényegét érintő megjegyzé- (seket Hogy Assisi Szent Fe- r rer.c elítélte azt, amit nem belesül ünk a kispolgárságban — 5 az nem „menti” a kispolgárt (Csak azt hangsúlyozza: minden S korszaknak megvolt a maga ^kispolgára, mert a mi fogalom aink szerint a kispolgárnak ^számító embert nem szükségszerűen a polgári, vagy polgárrá társadalom utáni társada§ lom „termeli” 3d. A modem társadalomban csak még tarkább kihangsúlyozódik, kirí- § vóbban megmutatkozik a kis- ? polgári magatartás groteszksé- yge. Hogy Pádovai Szent Antal £és Árpád-házi Szent Erzsébet is (kifogásolni tudta a kispolgári "lelikületet, az csak arra vall: ezeket a jellemvonásokat a középkorban is megvetették, csak hordozóját nem nevezték — nem is nevezhették — kispolgárnak. A kispolgáriasság Horváth Béla által felsorolt ismérvei nem voltak idegenek a rabszolgatársadalom emberétől sem, az erkölcsi bátorság, a nagylelkűség a lovagkorban sem voltak morális közszükségleti cikkek. És ezek a tulajdonságok nem zárják ki a mai kispolgár ama nevezetes tulajdonságát sem, hogy tudniillik a gyűjtés, az anyagi javak megszerzése céllá vált nála, nem eszközzé. Természetesen, ha a ma kispolgárát vizsgáljuk, nem szakíthatjuk ki a mai társadalomból, amelyben egzisztál. Éppen ezért nem értjük: ha a kispolgári lelkületet »karjuk vizsgálni, miért veszélyezteti az eredmény helyességét, ha figyelmük kiterjed arra az anyagi, életszínvonalbeli bázisra, amelyre alapul? Hiszen éppen azt akarjuk bizonyítani, hogy ez a bázis egy megváltozott gazdasági, kulturális, politikai és morális feltételek között nem szükségképpen kispol. gári kinövéséket tápláL Ha a gyűjtés szenvedélye lesz tehát életcél — változatlanul az a véleményünk —, akkor ez a gyűjtés kispolgárrá alacsonyítja az embert. Ha a gyűjtés nem eszköz, amellyel széppé, tartalmasabbá lehet tenni az életet, hanem szenvedély, amely egyedül, önmagában akarja „bearanyozni” az életet — tartalmatlanná silá- nyftja az embert. Arról pedig nem sokan beszélnek, és azt nem sokan gondolják komolyan, hogy a csinos öltözködés, a tisztaság, a pihenés, a civilizáció kényeimé és a józan takarékosság kispolgáriság lenne, és veszélyeztetné a szocialista erkölcsöt. Hirtelen nehéz is lenne kideríteni, Horváth Béla honnan meríti a megcá- folnivalót — mert ezt nem állította senki Mi nem féltjük a frizsidertől a forradalmár lelkületét Nem hisszük, hogy a gépkocsi az erkölcsi elseké- lyesedés felé viszi az embert. A Kritika cikkírója se hitte, még akkor se, ha a reflexió igyekezett ott is eloszlatni a homályt, ahol sütött a nap. í1 ndekes az, a korrekció is, amit Erdei Ferencnek ahhoz a néhány sorához fűz, amelyben felsorolja az élet- színvonal egyéni forrásait, s megemlíti köztük a szerencse- játékokat. Erdei — bár a „szerencsejáték elismert lehetőséf, \] ■D óöt ( Uo te ,t r-f*£ s hozzá komoly rendeléseket, finom cipőkre, elegáns gyíkbőrre, vastag, nagy talpakra, amelyeket szögezni, varrni nemcsak kiadós, hanem öröm vAAAAAőAAAAAAAAAAAAA/VNAVWVAW SASS ERVIN: Halk hördülés Aranyos ősz. A Nap, a fura csősz sugár-botját meglengeti, elűzi a fényességet, s csendre inti a mélykéket, a barnát, zöldet. Látom a Földet: mint egy nagy sötétzöld dinnye száll, s az Ür fekete, végtelen. Az éjszaka fénytelen, a nappal zajos, vidám. Hahó, lányok, erős, szép lányok, rezgő húsotok szimfónia, s dobpergés bokátok ive... nézzétek: hogy száll a nagy, zöld dinnye, csillagport dobálva szét... — Csillag a szemetek, a szátok rózsától virul, s nem pirul egy sem köztetek, karjaitokban millió Galakszis dobog... őrület!! Tűz lobog amott ... hasad a dinnye héja?! Megán a szivem. Azt hittem vége .„ Most, amikor végre haldoklik már a Rém, s piros vére szétfolyik az őszi ég messzi peremén. geit” csak az utolsó helyen Iáé meri ed, szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a jövedelem nagyobb részét), a megélhetéshez, esetleg a luxushoz szükséges anyagi eszközöket* munkával teremtik élő. Az Erdei-cikk az „életszínvonal egyéni forrásai” között tartja nyilván ezt a lehetősé-' get, és Horváth Béla nyomban meglepődik. ”A szerencsejátékból eredő bevételt nemzeti jövedelmi források közé sorolni valóban nagy újítás”, — írja és bizonyítja, hogy az nem lehet forrása a nemzeti jövedelemnek. — Azt persze senki se állította, de azon meg az olvasó lepődik meg, hogy ez ilyen jövedelmeket miért nem lehet az egyéni bevételi fórrá-*, sok közzé sorolni. Persze, nem a rendszeresen „üzemelő” források közé. 1957 és 1962 között például több mint kétmilliárd forintot fizettek Id lottónyereményként. Ez alatt aZ időszak alatt 11 088-an értek el négyes, illetve ötös találatot A totónál még népesebb a tó- bor ... Érdekes a mestervágás, amivel kiiktatja a szerencsejátékot a jövedelemforrások közül: kiszámítja a nyeremények valószínűségét, és kimutatja* hogy a kockázat nincs arányban a nyereménnyel. Elméletileg ugyanis egy kettes találat minden négyszázadik esetben fordulhat elő, — tehát M tét, a szelvény árának négyszázszorosával kellene honorálni a nyerést. — A négy találatot a tét ötszázezerszeresével, — ugyanezen az alapon; Erről pedig szó sincs. De a jövedelem makacs dolog, — eme- kedife akkor is, ha nem flyed mértékben. Mert ha az emelkedés ilyen mérvű lenne, a nyeremény így is arányban állna a kockázattal, — akkor a „források közé" is beszámítana. így azonban megbélyegzetten kívülreked a háztartások „bevétel” rovatain, a hal valaki mégis ott tartaná számon, akkor Horváth Bélától megtanulhatja, hogy ez az eljárás „nehezen egyeztethet® össze a történelmi materializmussal és a marxista gondol-' kodásmóddal”. £ zerintünk se egyeztet- k~,hető össze, — különbeal is talán a közgazdaságtan foglalkozna ezzel a kérdéssel, nevű a történelmi materializmus. A marxista gondolkodásmóddal pedig azt a lázas igyekezetei nehéz összeegyeztetni, hogy valaki ki nem mondott tételek megcáfolásán szorgoskodik. Krajczár ímrü }át magát a nagy viaskodás- ; ban, végképp kifáradva, mintí aki birkózás után csaknem le-< roskad, úgy szól a suszter: ( _ Beadnék egy kér-J vényt... és ha- elintézik, be-) megyünk az; öregek ottho- ^ nába. • Nagyot lélcg- $ lett Na, mondta. Aztán j hozzátette, szé- i gyenkező mo-( sollyal, mintha ^ bocsánatot kér- ne: __ Látha-? tód... nem bí-ij rom tovább... : A susztemé ~ rámeredt, a sze- ; me óriáskerék, f belefér a leges-j legnagyobb döb-j benet , ; Aztán szót-; lanul hátra-; ment a függöny^ mögé és rábá-< múlt az ágyra, ( a nachtkasztli.; na, amelyek ötk ven éve laktak! velük. j Kip, köp, köp, köp ... a suszter kint szögezte a kisasszonycipőt. Hogy szombatra kész legyen. j , Bodó Béla és érez, anélkül, hogy szavak^ ba foglalhatná. Akkor, erősen küszködve magával, s egyben legyőzve ma(Csont István illusztrációja) és dicsőség. Készülő etpő, amely már formázás közben hirdeti a mester nevét De csak itt ül és bámulja a suszter sovány kezét. Csak ül* gondolja el így, de így kell értelmezni érzését; lélekszakadva szaladna víztől puffadt lábával, hogy új tüdőt, fiatal ereket, friss izmot egészséget szerezzen ennek az embernek,
