Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-11 / 289. szám
2 NÉPÜJSÁG 1963. december 11., Merd» Butler Nvui»at*Berlinl)en w O BONN (MTI): Butler angol külügyminiszter kedden délben befejezte bonni tárgyalásait és Nyugat-Berlinbe repült. Elutazása előtt Erhard kancellár ebédet adott tiszteletére. Bonnban hétfőn és kedden Schröder külügyminiszterrel tárgyalt,, kedden délelői' ' egyórás megbeszélést folytatói' ! Erhard kancellárral is. A tárgyalásokról kiadott közlemény hangsúlyozza: a két külügyminiszter egyetértett ab ban, hogy keresni kell a keletnyugati kapcsolatok megjavííá. sának lehetőségeit. Az SZKP Központi Bizottsága plénumának második napja A vegyipar segítségével: a krasznodari terület egy milliárd púd kenyeret ad évente Halálra ítéllek egy háborús bűnöst PÁRIZS (MTI): Léderer Frigyes, az MTI párizsi tudósítója Írja: A brüsszeli „maratoni tárgyalás" balul sikerült rajtja után Párizsban kevés reményt látnak arra, hogy a hatok között ez év végéig megegyezés jöjjön létre a mezőgazdasági Közös Piac legfontosabb kérdéseiben. A francia lapok obstrukcióval vádolják a nyugatnémet kormányt, amely el sem küldte földművelésügyi miniszterét Brüsszelbe, hogy ezzel is késleltesse az érdembeli tárgyalást. A Combat rámutat: a bonni kormány arra törekszik, hogy a mezőgazdasági piac kérdéseit a Kennedy-menettel összekapcsolva, egy nagy, globális alkudozás tárgyává tegye. A francia kormány ezt el akarja kerülni, mert attól tart, hogy az Egyesült Államok által követelt vámcsökkentés felemészti a mezőgazdasági Közös Piactól várt előnyöket. A francia kormány fenyegetéseit sem Bonnban, sem más fővárosokban nem veszik komolyan. A holland Algemein Handelsblad „blöffnek” nevezi De Gaulle fenyegetését, hogy a gazdasági közösség megszűnik, ha nem tudnak megegyezni a mezőgazdasági Közös Piacban. Egyetlen országnak sem fűződik több érdeke a Közös PiacWASHINGTON (Reuter): Az amerikai igazságügyminisztérium átadta a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI jelentését a dallasi merényletekről annak a héttagú bizottságnak, amelyet Johnson elnök nevezett ki a Kennedy-merénylet, valamint a gyilkossággal gyanúsított Oswald ezt követő meggyilkolása hátterének kivizsgálására. Az elnöki bizottság élén Earl Waren, a legfelső bíróság elnöke áll. Az igazságügyminisztérium bejelentette, hogy az FBI továbbra is folytatja a nyomozást, s folyamatosan tájékoztatja az esetleges további eredményekről az elnöki bizottságot. Ezt megelőzően, az amerikai szenátus ülésén egyhangúlag megszavazta a különleges hatalmat az elnöki bizottságnak, amely ennek birtokában bárkit kihallgatásra megidézhet. Az elnöki bizottság széles jogkörét a képviselőháznak is jóvá kell hagynia. Mint ismeretes, az amerikai hírügynökségek kiszivárgott értesülésekre hivatkozva azt állítják az FBI jelentéséről, hogy az „kétséget kizáróan” Oswaldot teszi felelőssé az elnökgyilkosságért, s azt állítja, hogy Oswald meggyilkolásának az elnökgyilkossághoz nem volt semmi köze. Joe Brown dallasi bíró időközben megerősítette azt a hírt, hogy Jack Ruby, Oswald gyilkosa, február 3-án áll bírái elé. KGST-tanácskozás Moszkvában MOSZKVA (TASZSZ): A Kölcsönös Gazdasági ’Segítség Tanácsának elektroenerglai állandó bizottsága Moszkvában ülést tartott. Az ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vett részt, míg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megfigyelőkkel képviseltette magát. Az ülésen egyebek között megvizsgálták és jóváhagyták a KGST végrehajtó bizottsága határozata alapján foganatosított intézkedéseket az energetika területén. Az állandó bizottság meghatározta az 1964. évre szóló munkatervet és megvizsgált több más kérdést. A kongó! reakció manőverei PÁRIZS (TASZSZ): A TASZSZ párizsi tudósításában megjegyzéseket fűz az AFP hírügynökség jelentésé' hez, amely szerint Leopoldvil- le-ben szabadon bocsátottak négy bebörtönzött szakszervezeti vezetőt. A kongói hatóságok lépése azt a törekvést tükrözi, hogy s maguk oldalára állítsák a szak- szervezeteket és biztosítsák azok részvételét az alkotmány kidolgozásával foglalkozó bizottság munkájában. Az utóbbi Időben ugyanis a kongói reakció komoly erőfeszítéseket tett az ország új alkotmányának elfogadtatása érdekében. Ennek értelmében 1964 első felében az országban parlamenti választásokat tartanának. A kongói képviselőház és szenátus tagjai azonban hevesen ellenzik az ország alaptörvényének a választások előtti megváltoztatását. 50 mázsára való felemelését az egész Kubány területén. Az eddigi termésátlag 26,3 mázsa volt. Ez azt jelenti, hogy egyedül a krasznodari terület 650 700 millió púd, esetleg egy milliárd púd kenyeret ad évente. Az időjárási és talajviszonyok a víztartalékok azt is lehetővé teszik, hogy Kubányt Oroszország legnagyobb rizstermelő területévé fejlesszék. Nyikolaj Jegoricsev, a moszkvai városi pártszervezet vezetője szólalt fel ezután. A moszkvaiak jólétének emelkedéséről szólva bejelentette, hogy 1954 óta 670 ezer lakást építettek a fővárosban és 3 millió 300 ezer ember költözött új lakásba. A moszkvai ipar a munka termelékenysége és az előállított termékek mennyisége tekintetében elérte az 1965-r® előirányzott szintet. Sztyepan Szadovszkij. a „Novomoszkovszkij” vegyi kombinát (tulai terület) igazgatója elmondotta, hogy a* 'Izem termelése már elérte a - hétéves terv végére, 1965-ra vitűzött színvonalat. A kombinát termelési kapacitása alig több mint négy év alatt háromszorosára nőtt.” Üzemünk meggyőzően példázza a Szovjetunió vegyiparának viharos fejlődését” — mondotta a szónok. , Saraf Rasidov, az Űzbég Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára bejelentette, hogy a köztársaság kolhozai és szovhozai a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére rekord mennyiségű gyapotot szüreteltek — 3 670 000 tonnát. A vegyipar termékei nélkül nem lettünk volna képesek ilyen eredményre — hangsúlyozta Rasidov. Pavel Lukjanyenko akadémikus, ismert szovjet növénynemesítő felszólalásában elmondotta: „Földművelésünk történetében először fordul elő, hogy megfelelő mennyiségű műtrágya kerül a búza alá. Hangsúlyozta, hogy ez egyes területeknek megfelelő magas hozamú gabonafajták kialakítása jelentős mértékben növeli a termést. W ítélet a martini quei hazafiak perében PÁRIZS: (MTI): A párizsi törvényszék kedden hirdetett ítéletet a raar- tiniquei hazafiak perében. A bíróság öt vádlottat 1,5—3 évig terjedő börtönre ítélt, a többi 13 vádlottat felmentette. A martiniquei ifjúsági mozZANZIBAR FÜGGETLEN 1963. december 10-ével újabb független állam született Afrikában. E napon — háromnegyed évszázados brit védnökség után — a Zanzibári Szultánság visszanyerte szuverenitását Az afrikai kontinenstől csupán 60 km távolságra, két nagyobb (Zanzibar és Pemba), valamint több kisebb korall- szigeten fekszik a 2650 km2 nagyságú és 312 ezer lakosú Zanzibári Szultánság. Zanzibár arab eredetű állam. Hatalma csupán a keletafrikai rabszolgakereskedelem központja volt. Az afrikai partvidéknek Közép-Tanganyi- kától — Közép-Szomáliáig húzódó szakaszára (ezen belül a napjainkban is nagy jelentős*' gű Mombasa kikötőjére Is) kiterjedt szultánjának fennhatósága. A kenyai partvidéknek egy részét és Lamu valamint Patté kzigeteit — összesen 5600 km2nyi területet — a zanzfbári szultán a XIX. század utolsó harmadában a Brit Kelet-Afrikai Kereskedelmi Társaságnak adta bérbe. E területről — melyet a későbbiek folyamán Nagy-Bri- tannia „kenyai védnökség” néven a kenyai gyarmatához csatolt — Zanzibár közvetlenül függetlenségének elnyerése előtt hivatalosan lemondott A Kenyának átadott területet térképünkön pontozva ábrázoltuk. A független Zanzibár trópusi ország. Gyarmati múltjának hagyatékául jellegzetesen mon- kulturális mezőgazdaságot örökölt Legfőbb exportnövénye a szekfűszeg. Évi 8—10 ezer tonnás termeléssel a világtermelés és világexport legelső országa. A szekfűszeg ültetvények zöme (kb. 5 millió fa) a Budapest területénél alig kétszerte nagyobb Pemba szigetén található. A Ids szultánság ipara jelentéktelen, a helyi növények feldolgozására korlátozódik. Ásványi kincsei nincsenek. TERRA galom 18 tagját ez év elején tartóztatták le a francia hatóságok és Párizsba szállították őket, mert a sziget lakossága hevesen tüntetett a fiatal értelmiségiek fogva tartása ellen. Az ügyészség Franciaország területi épsége ,elleni támadással vádolta a martiniquei hazafiakat. A párizsi bíróság tíz napig tárgyalta a vádlottak ügyét.. A martiniquei hazafiak és a tanúként kihallgatott személyiségek, köztük több szocialista kommunista és demokrata párti képviselő megdöbbentő képet festettek az Antillák lakosságának súlyos helyzetéről. A martiniquei hazafiak elítélése, mint arra a védelem rámutatott — az alkotmányba ütközik. A francia alkotmány ugyanis biztosítja a volt gyarmatok önkormányzatát, a vádlottak csupán ennek a joguknak akartak érvényt szerezni. A Heves megyei Húsipari Vállalat felvételre keres gépészmérnököt vág}' gépésztechnikust, üzemmérnöki, vagy üzemtechnikusi munkakörbe. Üzemmérnöknél 2 év, üzemtechnikusnál 10 évi gyakorlat szükséges. Lakást biztosítani nem tudunk. Fizetés megegyezés szerint. Olvassa! Terjessze ! a héfúisAgot aiKOETESI DUAftt AprAbtrdete» Hétköznap imánként 1.— rt vasárnap imánként 1— rt GORDOlö CSAPAGY JAVÍTÁS RÖVID HATÁRIDŐRE AZ ORSZÁG LEGRÉGIBB JAVÍTÓÜZEME jg?!- hoz, mint Franciaországnak — i hangoztatja a lap. A francia kormánynak bel- politikai okokból is sürgős a i közös mezőgazdasági piac gé- t pezetének beindítása. Francia- országban egymást követik a : paraszttüntetések, az elégedet- I len termelők eladhatatlan ter- menyeikkel torlaszolják el az : országutakat. A kormány több ■ mint egy éve azzal hitegeti a 1 termelőket, hogy a mezőgazda- i sági Közös Piac majd lehetővé ' teszi termelvényeik előnyös el■ helyezését. A francián elégedetlenek a brüsszeli tárgyalások rajtjával menekültek. 1945-ben Magyar- országon és Jugoszláviában tűntek fel. A hitleri banditák több ízben provokációs célból partizánoknak adták ki magukat és így gyilkolták az embereket. Resotnyikcvot nagyra értékelte annak idején Ottó Skor- zeny, Hitler kedvence is. PSZKOV (TASZSZ): Pszkov- ban halálra ítélték a 43 éves Igor Resotnyikov volt SS katonatisztet. A háborús bűnös lelkiismeretét több ezer meggyilkolt békés lakos élete terheli. Resotnyikov különítménye az Orosz SZSZSZK északnyugati területein garázdálkodott. Amikor Leningrád közelében vereséget mértek a hitleri csapatokra, Resetnyikovék a bjelo- rusz erdőkbe vetették magukat, | majd innen Lengyelországba Az elnöki bizottság előtt az FBI jelentése MOSZKVA (TASZSZ): Aí 3ZKP Központi Bizottságának plénuma megkezdte Hruscsov létfőn elhangzott beszámolójának megvitatását. Gennagyij Voronov, a? Oroszországi Föderácic iOSZSZSZK) Minisztertaná- :sának elnöke — a keddi ülés Llső felszólalója — hangsúlvoz- ia, hogy „a jelenlegi plenum különleges szerepet tölt be a Pártprogram megvalósításá- ian.” Voronov hangsúlyozta, hogj az 1958. májusi plenum óta ei- :elt öt esztendő alatt „meg- :eremtették az országban a /egyipar fejlesztésének sriiárc ;udományos és műszaki alapiát.” Az Oroszországi Föderá- :ióban rövid idő alatt 24 új ;yár és körülbelül 200 vegy- pari üzemegység épült fel. Az Oroszországi Föderácic Minisztertanácsának elnöke rá. mdatott: A vegyipar fejlesz- ését „mindenekelőtt a mező- gazdasági termelés fokozásálak, a népjólét emelésének feladataival hozzuk összefüggésbe.” Gennagyij Voronov hangsúlyozta: a mezőgazdasági termelést belterjessé kell tenni és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a plénumon megvitatásra kerülő problémák megoldásában komolyan érdekeltek a mezőgazdasági dolgozók széles tömegei. Pjotr Seleszt, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, teljes mértékben támogatta a vegyipar gyorsított ütemű fejlesztésének Hruscsov által előterjesztett programját. Ukrajna, amely a vegyi termékek gyártása területén az elsők között áll a Szovjetunióban, 1970-re 26 millió tonnára szándékszik növelni a műtrágyagyártó vállalatok kapacitását. Georgij Vorobjov. a krasznodari területi pártbizottság titkára elmondotta, hogy a mű. trágya felhasználása a szovjet kutatók által kitermesztett új, magashozamú búzafajtákkal együtt, lehetővé teszi a kalászos kultúrák átlagos terméshozamának hektáronkint 45—--------------------------------------, MO SZKVA: A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége 50. születésnapja alkalmából Lenin- renddel tüntette ki Vaszilij Poljakovot, az SZKP Központi Bizottságának titkárát. RIO DE JANEIRO: Nagyarányú szárazság, negyven fokos hőség zúdult a múlt héten Rio de Janelrora. A hét végén százakat szállítottak kórházba, 18 gyermek szomjan halt. PÁRIZS: Yves Montand nagy sikereket aratott a párizsi Theatre du Gymnase színház színpadán. A világhírű sanzonénekes ismét visszatért a drámai színpadra. Herb Gadner amerikai szerző Bohócok ezerszámra című társadalmi szatírájában alakítja a főszerepet. Yves Montand 1955- ben játszotta utolsó drámai szerepét Simone Signoret-val a Salemi boszorkányokban. LA PAZ: A bolíviai ónbányák körzetében négyezer bányász tüntetett, követelve a letartóztatott szakszervezeti vezetők szabadon bocsátását és Lechin alel- nök, ellenzéki vezető, elnökké választásé' MOSZKVA: A csehszlovák—szovjet barátsági és kölcsönös együttműködési szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmából csehszlovák párt- és kormány- küldöttség érkezett Moszkvába. A delegációt Jiri Hendrych, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára vezeti. WILLIAMS: Az arizonai Williams légitámaszponton szabotázs akciót fedeztek fel. Ismeretlen tettesek elvágták hatvanegy repülőgép futóművének elektromos vezetékét. JERUZSÁLEM: Az izraeli kormány hat a Ibi zottságot. állított fel VI. Pál pápa izraeli tartózkodásának előkészítésére. A pápa szentföldi zarándoklásának keretében előreláthatólag tizenkét órát tölt Izraelben. HAVANNA: 68. születésnapját ünnepli j Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke. Dolores Ibárruri Fidel Castro kubai miniszterelnök meghívására jelenleg Havannában tartózkodik. ESEMÉNYEK _