Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-11 / 289. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA ARA: 50 FILLÉR MAI Í£(HlZ£tÍLflk Egy hatvanöt esztendős néni mellett ülök. ö a műsort lesi, én az arcát figyelem. igazi, szép öreg. Tekintete nyilt és érdeklődő. Minden idegszálával a szavaló kislányt figyeli, s látom rajta, nemcsak hangokat hall, de érti is, amit a gyerek mond. Egyszer észreveszem, hogy tekintete elfáityoloso- dik, könnyek csordulnak végig arcán. Sír. A gyerek befejezi a verset, az énekkar következik. A szünetben megszólítom. — Már harmadszor veszem. részt az öregek napján — emeli rám tekintetét — de ezek az esték nagyon szépek, Én magányosan élek, a férjem meghalt a második világháborúban. Volt egy fiunk, de ötvenhatban itthagyott. Egy ideig még irt Montreálból, aztán lassacskán elmaradoztak a levelek. A. képe ott áll az almáriumon, születésnapján friss virágot teszek ' eléje, — Dolgozik még a szövetkezetben? — Kétszáz munkaegységem volt a nyugdíjam, mellett. De higyje el, nemcsak a munkaegység miatt. Mit is csinálnék egész nap otthon? Tavasszal, nyáron meg nagy szükség van az öreg Itezekre is. Ötvenöt öreg tagja van a szövetkezetnek. Kérdezze csak meg az elnökünket, milyen elégedett velünk. Itt megbecsülik az öregeket! — Megbecsülik? — csodálkozik rám a néni. — Szeretnek minket. Az elnök is, az egész vezetőség. Minden esztendőben egyszer megrendezik nekünk az öregek napját. Ilyenkor mindig kisírom magam, mert az ilyen magamfajta öreg asz- szony már akkor is sir, amikor örül. Régen, amíg együtt volt a család, a karácsonyt vártam a legjobban, de már nem csinálok karácsonyfát, és a szomszédban töltöm a karácsonyestét. Most aZ öregek napját várom minden esztendőben. Itt érzem, hogy mégsem vagyok egyedül, hogy azért engem is megbecsül, szeret még valaki... —szalay— Brezsnyev vezetésével: Szovjet párt- és kormányküldöttség Prágában Csehszlovák küldöttség Moszkvában PRÁGA (MTI): Leanyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, az SZKP KB Elnöksége tagjának vezetésével kedden délután szovjet párt- és kormány- küldöttség érkezett Prágába, bogy részt vegyen a szovjet— csehszlovák barátsági, kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együttműködési szerződés 20 évvel ezelőtti aláírása alkalmából rendezendő ünnepségeken. A szovjet vendégeket a prágai repülőtéren Antonin Novotny köztársasági elnök, a CSKP KB első titkára, Jozef Lénárt miniszterelnök, a párt elnökségének és a kormánynál: tagjai fogadták. A repülőtérről a városba vezető útvonalon mindenütt nagy tömeg köszöntötte a szovjet vendégeket Kedden az aláírás évforduló- • jának szovjetunióbeli megünneplésére csehszlovák párt- és < kormányküldöttség érkezett; Moszkvába Jiri Hendrychnek.; a CSKP KB elnöksége tagja, a < Központi Bizottság titkárának ; vezetésével. A küldöttséget fogadta Xyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió ; miniszterelnöke. A holland hatóságok is bekapcsolódnak Kari SUberba- uer volt bécsi rendőri elügyelő. Atsna Frank letartóztatója; ügyének kivizsgálásába. i Bécsi sajtójelentések szerint < arra akarnak fényt deríteni, £ hogy Silberbauer „valóban kü- s lönleges buzgóságot tanúsított-e < a hollandiai zsidók letartózta- < tásánál”. > A zaránki Űj Elet Termelőszövetkezet sertéstelepén Csii tálán Béla 60 anyadisznót és 450 süldőt gondoz. A hízónc valókból nincs elhullás. így bőven jut eladásra majd belőlüi Képünkön a sertésgondozó és a is? elnöke, Berta János éli. ? gedettek a süldőkkel, (Foto: Kiss Béla) Negyvenexer hadirokkant tüntetett Bonnban Erhard elutasította a követeléseket BONN (MTI* „Türelmünk végéhez ért?” „Nem alamizsnát akarunk, hanem igazságosságot követelünk!” „A szociális igazságosság fontosabb, mint a fegyverkezés!” Ilyen és hasonló feliratok alatt vonult fel közel negyvenezer hadirokkant és hadiözvegy Bonn belvárosának utcáin. A több órás tüntetés után a hadikárusultak szövetségének küldöttsége felkereste Gers- tenmaier parlamenti elnököt, s petíciót nyújtott át neki, mely azt követelte, hogy a parlament még ebben az évben hozzon határozatot a hadikároMerénylet az adeni repülőtéren ADEN (MTI): Kézigránát robbant kedd«: délelőtt az adeni repülőtéren, amikor a helyi kormányzat tagjaiból alakult adeni bizottság, élén sir Kennedy Trevaskis angol főbiztossal a londonba induló repülőgép felé tartott. A delegáció az angol fővárosban Duncan Sandys brit gyarmatügyi miniszterrel készült tárgyalni a küszöbönálló választások megszervezéséről. A merénylet következtében többen megsebesültek — köztük Trevaskis — a sebesültek állapota azonban nem válságos. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Elégedett Az új közmunkaügyi . miniszter, a szocialista párti Pierraccini közölte Long ároné polgármesterével, hogy a kormány nem tudja szavatolni a Vaiont-völgy biztonságát. Az újjáépítésre eredetileg felkért technikusok és tudósok valószínűnek tartják az újabb, szédítő méretű földcsuszamlást. I.ongarorse községi tanácsa feljelentést tett a Síidé villa- mosipari monopólium éllen' — ez egyik felelőre az októberi tragédiának —, s követelte, hogy térítse meg az okozott károkat mind a városnak, mind lakosságának. RÓMA (MTI): Több mint 20 millió köbméter föld megcsu- szamlása fenyegeti Vaiont völgyét, s ez egyik pillanatról a másikra bekövetkezhet. Az októberi katasztrófa folyamán teljesen elpusztult Longarone, Erto és Casso vidékén, továbbá Cimolaisban. Ezt a szörnyű hírt adták tudtul az elmúlt napokban Longaroneban tartott összejövetelein, amelyen a város újjáépítéséről kellett volna tárgyalni. Ezzel szemben sem Longarone-t, sem a szomszédos településeket nem lehet többé újjáépíteni, b az embereknek új lakó- és munkahelyet kell keresniük. ■ 4 Újabb tragédia fenyegeti Vaiont völgyét A Kereszténydemokrata Un; vezetőségi ülésén yisKOj)j v. haros vjták 'zajlottak'lé érré' a kérdéséül, mivei ;a kormán) * párti képviselők nagyrésze a.( töl félt, hogy Erhard rriakac, magatartósa ebben a kérdői ben káros kihatással lesz máj választási esélyeikre. A Se bad Demokrata Párt, Erhar koalíciós partnere ugyancsé > nyugtalankodik emiatt. sultak járadékainak azonnali felemelésére , ,, Erhard kancellár televíziós nyilatkozatában ismét elutasította ezt a követelést és aira ' hivatkozott, hogy 1 a nagy üggyel-bajjal kiegyensúlyozott költségvetést a felborulás veszélye fenyegetné, ha a kormány eleget tenne a háborús károsultak követeléseinek. i A Sinatra-Ogy újabb fejleményei Hajtóradászat az emberrablók után Hat embert letartóztattak - Robert Kennedy telefonált ja tehetséges utódjának tartanak — vasárnap este két fegyveres bandita elrabolta, feltehetően váltságdíj reményében, a nevadai Stateline egyik szállodájából. A hajtóvadászat eredményeként az éjszakai órákban hat embert tartóztattak le. Bebizonyosodott róluk, hogy szerepük volt a nemrég .végrehajtott bankrablásokban. Az a gyanú azonban, hogy közülük került volna ki ifjabb Sinatra két elrablója, feltevés maradi, csupán. Sinatra fiának holléte változatlanul ismeretlen. Váltságdíjat követelő levél, vagy telefonhívás még nem futott be sehová. Az idősebb Sinatra a nevadai Reno egyik szállodájában várja az emberrablók, de inkább fia jelentkezését. Helyettük Robert Kennedy igazságügyminiszter telefonált, aki együttérzését fejezte ki és biztosította a nagyhírű színészt, hogy minisztériuma mindent megtesz fiának el őkerí tése végett. STATELINE (Nevada) (MTI) Az FBI és a rendőrség nagyszabású hajtóvadászatot rendezett a Newada állambeli Tahoe-tóvat környező hegyekben a keddre virradó éjjel, hogy előkerítse a 19 éves ifjabb Frank Sinatrát és elrablóit. A világhírű hollywoodi énekes-színész fiát — akit apAz év végére eső heti pihenőnapok áthelyezése A dolgozók pihenésének biztosítása és a termelési berendezések jobb kihasználása érdekében a kormány határozatot hozott az év végére eső heti pihenőnapok áthelyezésére. A határozat szerint az év végi munkanapok és pihenőnapok az alábbiak szerint alakulnak: 1963. december 20., péntek rendes munkanap 1963. december 21., szombat rendes munkanap 1963. december 22., vasárnap rendes munkanap 1963. december 23., hétfő szombati munkaidő beosztás 1963. december 24., kedd heti pihenőnap 1963. december 25., szerda munkaszüneti nap 1963. december 26., csütörtök munkaszüneti nap 1963. december 27., péntek rendes munkanap 1963. december 28., szombat rendes munkanap 1963. december 29., vasárnap rendes munkanap 1963. december 30., hétfő szombati munkaidő beosztás 1963. december 31., kedd heti pihenőnap 1964. január 1., szerda munkaszüneti nap A megszakítás nélkül működő (folyamatos) üzemek munkaidő beosztását a határozat nem érinti. A bérkifizetéseket a pénzügyminiszter a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőképpen szabályozta: A december 20-án, 21-én, 22-én és 23-án esedékes béreket december 20-án; A december 24-én és 25-én esedékes béreket 21-én; A december 26-án és 27-én esedékes béreket 22-én; A december 28-án és 29-én esedékes béreket 28-án; A december 30-án, 31-én és január 1-én esedékes béreket december 29-én fizetik ki. A más napokon esedékes bérek fizetese változatlan. Ugyancsak változatlan az állami építőiparban a december 23-i részfizetési nap is. (MTI) . . i ség akkor következett be, amikor két munkás hagyományos robbanóanyagokkal dolgozott. A robbanás nem érintett hasadó anyagokat és ezért „nem kell tartani radioaktív sugárzástól” — mondja a közlemény. PÁRIZS (MTI): Kedden reggel robbanás történt a Ripault mellett levő francia atomku- tató-központban. A szerencsétlenség következtében két ember meghalt, egy súlyosan megsebesült. A kiadott hivatalos kőkemény szerint « szerencsétlenRobbanás a francia afomkntató központban Feszültség Irakban jékozott teheráni körökben et fogadba tónak tartják azt a vé leményt, hogy tulajdonképp«; két csoport versengéséről vä: szó — az egyik csoport Are: elnököt támogatja, a más3 csoport Takriti tábornok hadr ügyminiszter, a Baath-pán egyik aktív vezetője körül: tömörül. TEHERÁN (TASZSZ): Az Irakból érkező hírek azt mutatják, hogy az országban továbbra is feszült a politikai helyzet, A politikai helyzet feszültségét fokozza a bagdadi uralkodó körökön belül folyó harc. Tásenyteremben tartották, a díjakat a svéd király nyújtotta át Az orvosi Nobel-díjat háron» tudósnak: Sir John Ecetei canberrai, A. E. Hodgkin cainb* ridgei és Andrew Huxley Ion* doni professzoroknak ítélték oda. A fizikai Nobel-díjat meg* osztva kapta meg egyrészt Winger Jenő magyar származó, sú amerikai tudós, másrészé Maria S. Pertmayer amerikai egyetemi tanárnő és H. A. Jensen nyugatnémet profesz. szór. A kémiai Nobel-díjat Kart Ziegler, nyugatnémet és Gii*» lio Nattó olasz professzornak nyújtották át Az irodalmi Nobel-díjat G» Szeferisz görög költő vette át A hírügynökségek végül közük még, hogy az 1962-es bék^ díj összege valamivel meghaladja a 257 000 koronát, az íő Nobel-díjak összege kateg ’ ónként 265 000 korona. OSLO—STOCKHOLM (MTI): A norvég fővárosban kedden ünnepélyesen átadták az 1962. és 1963. évi béke Nobel-díjat Linus Dauling amerikai tudósnak, illetve a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek. Az oslói egyetemen megtartott átadási ünnepségen jelen volt V. Olaf norvég király, a diplomáciai testület számos képviselője és több neves közéleti személyiség. \ Az 1962. évi Nobel béke-dijat Dauling, az 1954. évi kémiai Nobel-dij nyertese kapta meg, a nukleáris fegyverkezés ellen vívott harcáért. Az 1963. évi béke-díjat a Nemzetközi Vöröskereszt bizottsága és ? Vöröskereszt Társaságok Ligába megosztva kapta. Stockholmban, a svéd fővárosban kedden délután osztották ki az orvosi, a fizikai, a kémiai és az irodalmi Nobel- díjat. Az átadási ünnepséget a stockholmi állami hangverÁtadták a Nohel-díjakat