Heves Megyei Népújság, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-31 / 305. szám

1963. december 31., kedd

NÉPÜJSAO

5

MED. UNIV.

ISMER MINDENKIT a faluban, őrzá a régi idők emlékeit. Ha egy-egy kartont a kezébe vesz, az olvasott névről eszébe jut az is, milyen betegségből gyógyította az apát, a nagyapát. Vannak bajok, ame lyek apáról fiúra szállnak, s neki a gyógyításhoz mindent kell tudnia. Sokat segít ilyenkor a lepergett 38 év tapasztalata.

Hallgatom, hallgatom az öreg orvost, ahogy portyázik az időben, emlékei között. Életében ugyan egyetlen könyvet sem írt, nem jelentek meg közérdeklődésre számot tartó tanulmányai, de 38 esztendőn át gyógyított. Szinte pihenés nélkül. Oltott himlő és tífusz ellen, sebészkedett; gyerekeket segített a világra; fogat húzott és visszahozott embereket a sír széléről. Tulajdonképpen semmi nagy dolgot nem csinált életében, s csak annyira futotta erejéből, hogy mindennap elvégezze a kötelességét. Hősiesség? Nem. Becsületesség, lelkiismeret, kemény, szívós kitartás.

Kint már a küszöbig ér a hó. Doktor Tóth Péter az ajtóig kísér.

— ... Mit írna egy öreg falusi orvosról...? Igaz, egy könyv kellene, hogy mindent elmondjon az ember. De tisztelgésre ennyi is elég. Tisztelgésre egy becsületes, munkás élet előtt.

Szalay István

Shakespeare-bélyeg

— Londoni tudósítás:

1964-ben ünnepli a világ William Shakespeare születésének 400. évfordulóját. Angliában széles körű előkészületek folynak az évfordulóra, s ezek szenzációja; az angol posta bejelentette, hogy április 23-án bélyeget kíván megjelentetni a világirodalom halhatatlan óriásáról.

S mi ebben a szenzáció? A hagyományokhoz makacsul ragaszkodó Angliában az eddigi szokások szerint más arckép nem szerepelhetett bélyegen, csak az uralkodóé. Ezt a hagyományt eddig senki sem tudta megtörni. Shakespeareről megjelent ugyan már korábban néhány bélyegnek mondott kiadás, a valóságban azonban ezek közül egyik sem volt bér- mentesítésre felhasználható. Tulajdonképpen bélyeg formájú címke volt csupán az a kiadás is, amely feliratában viselte ugyan a nevet „Shakespeare-bélyeg”, de csupán Stratford templomában volt kapható egy shillingért Ugyanígy nem volt hivatalos postai bélyeg egyetlen más Angliában kibocsátott bélyegszerű Shakespeare portré sem. Rajta kívül például Charles Dickens és Bums is csupán egy-egy róluk kiadott címkéhez jutott eddig Angliában.

A kérdés most az: önállóan, egyedül jelenik-e meg Shakespeare első hivatalos angol postabélyegén, vagy pedig — mert a hagyományt egészében egyszerre mégsem lehet sutba dobni — együtt IJ. Erzsébet királynő portréjával, örömmel üdvözölnénk, hogy utánunk most Angliának is lesz

Újévre — as öregeknek

Több mint hatszáz öreg ember él megyénkben magára hagyatva, nincs rokona, hozzátartozója, aki gondoskodjon eltartásáról. A társadalom segítsége jelenti számukra az egyetlen megélhetési lehetőséget. S a társadalom az új esztendőben ismét jelét adja, hogy nálunk igazán magára hagyott emberek nem élnek. Ha szerény keretek között is, de kormányunk gondoskodik azokról, akiknek ma még nincs helyük a szociális otthonokban. Az egészségügyi miniszter rendeleté értelmében azok, akik eddig is rendszeresen részesültek havi segélyben, január 1-től havi 250 forintos állandó segélyt kapnak. A hadiözvegyi járulékot is kiegészítik 250 forintra azoknak, akik eddig is minden hónapban kaptak segélyt.

Azok az öregek, akik még egy eltartottról is gondoskodni kénytelenek — idős házastársukról, vagy munkaképtelen gyermekükről — 150 forint pótsegélyt is kapnak.

— Üj életet kezdek! — hangzik majd el holnap reggel, 1964 első fogadalma. Mert ilyenkor mindenki új életet kezd, gondolván, hogy új esztendőhöz nem passzol a régi élet. Nos, én nem kezdek úi életet! Nekem a régi élet pontosan megfelel, számomra egy ilyesfajta fogadalom azt jelentené, hogy igazat kellene adnom mindazoknak, akik az óév folyamán bírálataikkal voltak szívesek megtisztelni.

Nem adok igazat és

nem kezdek új életet. Kezdjen az és fogad- kozzon is, akinek a régi élete nem volt jó, kedves, szerencsés, megbízható, aki 1963 első napján is fogadalmat tett az új élet tárgyában és lám, nem sikerült. S nem teszek fogadalmat azért sem, mert ha most tennék, akkor

1965-ben is kellene, meg 1966-ban is, és linden évben. Ha az mber egyszer elkez- a javulást, egysze- n nem lehet abba- aynií

(-6)

Munka után

„CIVILBEN"

Hevesen « gyöngyösi bánjászoknál

(Csont István illusztrációja)

Kálmán és Eszter dermed ten álltak az előszobában, amikor meghallották az öreges, fáradt lépteik kopogását, s nyomában Sanyi bosszantó hangját.

— Szűcsók nincsenek itthon.

Halk női hang kérdezett valamit '

— Ha nem hiszi, csak nyomJítanalk, hogy a Jóska gyerek.

Korára nézve fiatal ugyan, de mint bányász nem sorolható az újoncok közé.

A konyhai heverőn játszadozik a 19 hónapos kislányával, a felesége a vacsora előkészítésével szorgoskodik. Az asztalon általános iskolai tankönyvek.

— Főleg ezekkel foglalkozom szabad időmben, — int fejével a könyvek felé. — Szocialista brigád a miénk.

— Azért csak jut idő másra is? . ........ ' r ,

— Gondos beosztással. Szeretem átnézni az újságokat, no meg a televízió is itt van... Az ősszel volt sok munkáim.

A felesége szól közbe.

— Már én magiam sajnáltam, ö vakolta be az egész házat. Igaz, néha a bátyám is segített.

— Az az igazság, hogy kifogytunk akkor a pénzből. Meg ilyenkor kell igyeikiezni, amikor még fiatalok vagyunk.

Induljunk tovább, mert ugyancsak meg kell nyújtani a lépést a Rákóczi út 56 számig. Itt lakik a brigád, negyedik tagja, Víffh József.

HOSSZÚ ÉPÜLET, a folyosón motorkerékpár. Az ajtóban csinos, szőke menyecske fogad.

— Kerüljön beljebb! — invitál kedvesen. — A férjem éppen tanul.

Ismét a tanulás. De akárhányszor iá hallja aZ ember, mindig kellemesen cseng ez a

szó.

A szoba jó meleg, a sarokban világvevő rádió lámpája világít. A halk zene nyugalmat

áraszt.

Vígh József magas, szikár fiatalember. Bizony a bánya lekoptat minden fölösleges dekát arról, aM becsülettel forgatja a szerszámot.

— Kissé szűkösen vagyunk, — int a kis szobába zsúfolt hálósaobabútorra, amikor a cigarettánk már füstölt. — Anyósomnál lakunk, csak ez az egy helyiségünk van. De a tavasszal építkezünk.

— Sok munkával és kiadással jár.

— Szereztem OTP-kölcsönt, meg van készpénzem is úgy harmincezer forint körül. És a brigádvállalásban egyhangúlag bevették, hogy a tagok eljönnek segíteni...

Kár is a szót tovább szaporítani. A látogatás alkalmával tapasztalt tények önmaguk helyett beszélnek erről az összeforrott kis brigádról.

Laczik János

— Igen... a 7. osztályt végzem.

— Akkor hát van mivel eltöltőn ie a szabad időt. — Komolyan bólint.

—- Meg nem is könnyű. De szükséges a tanulás. Azért jut idó tv-néaésre és rádióhallga- tásra is. Sőta könyvespolcra mutat — kötelező olvasmányok is vannak. Most is éppen ahhoz akartam fogni. A Kőszívű ember fiait olvasom.

— Akkor hát nem is zavarok tovább. De megmondaná, hogy merre lakik Kartali István?

Az asszony felel:

—- Csupán 200—300 méter. Innen a második utca. A Vörös hadsereg u. 3. szám alatt...

A VERANDÁRÓL kisugárzó fény elárulja, hogy Karta- Mék nemrégen költöztek új házba.

A 13 éves Teréz nyit ajtót, míg ki« húga, a 8 éves Marika mögötte meghúzódva szemléli az ismeretlenül betoppanó vendéget.

— Apukát tetszik keresni?

, — bátorkodik előre a kisebb, p — Itthon van? — adom visz- sza a kérdést fölöslegesen, mert : a házigazda magas, nyírott bajaszú, örökké mosolygó arcú férfi megjelenik az ajtóban és

i; beljebb invitál.

j] — Ügy látom, készülnek va: 1 ahová.

ü

1 — Moziba megyünk majd, de a kezdésig van még idó bőven, jj — Gyakran Járnak moziba?

| — Nincs televíziónk, másokat nem akarunk zavarni, így jez az esti szórakozásunk, í — Én jobban szeretem a 'színházat. És jó lenne, ha gyakrabban jönnének ide színészek, — szól közibe Kartaliné, .aki eddig a gyerekek vacsorájának elkészítésével foglalatoskodott

j Tekintetem átsiklik a másik szobába. Az asszony meg- < érti pillantásomat és szalbad- Ikozik.

j — Üres.... de hát nem le- i hét mindent egyszerre. Sokba került a ház.

I — Majd a hűségjutalomból 1 veszünk kombinált szobabútort, i [ De indulni kell tovább, mert I sürget az idó. Kandallók a mo- , zd felé térnek, én az új telep felé irányítom lépteimet.

LENIN ÚT. 62. Itt lakik a t harmadik brigádtag, Kovács 1 József, ő a brigádvezető öccse, i akit a bányában csak úgy saóA GYÖNGYÖSI XII-ea akna egyik legjobb szocialista

brigádjaként emlegetik B. Kovács István F- 4-os elővájási csapatát Nemcsak amolyan belakkozott hírnév ez. Mert a munkában, a tanulásban, vagy éppen az általános magatartás- bőn példát mutathatnak bárkinek. Ügy is emlegetik őket, hogy a „hevesi brigád”, mert Heves községi lakosok valamennyien.

A korai alkonyatiben nem

könnyű megtalálni a Bajcsy Zsilinszky utca 47. számú házat. Itt lakik B. Kovács István, a brigád vezetője. Kellemes meleg és baráti fogadtatás várja a váratlan vendéget. Kényelem. tv,., rádió. Az asztalnál 10 év körüli kisleány ül nyitott könyv előtt, mellette a házigazda.

— Segítek a gyereknek — — magyarázkodik. — Tudja, nehezen megy neki a számtan.

— Nemcsak azért... ő is iskolába jár, és így legalább gyakorolja, bepótolja amit már elfelejtett — leplezi le férjét az élénk mozgású asszony.

— A XII-es akna üzemi iskoláját látogatja?

ja a csengőt. Nyomhatja ítélet-j! napig — hallatszott Sanyid hangja. D

A csengő hosszan berregett,;! majd néma csend támadt. A fá-jj radt, öreg léptek távolodtak, s-i akkor újra megszólalt Sanyi:!

— Mondja, marna, mit ma-! eerálja ezeket? Az előbb mohd-}j ták. hogy a pokolba kívánják ü magát.

Eszter idegrohamot kapott e

— Ez a te ötleted volt Eztg azért mégsem kellett volna, 5 Gyötrődve telt el egy negyed-jj óra, s akkor kinyitották az aj-! tót, s beviharzott Karola né-| ni. Szokatlanul kedves volt, va-g lósággal ragyogott az arca. |

— Mégse tudtam megállni,!"

hogy el ne jöjjek. Szegény kis| Icu. S tudod, te gonosz —5 mondta Kálmánnak — nagyon;? meghatottál ám azzal a ko-;i nyakmeggyel. Hoztam belőle aj; kis betegnek is. '

Eszter egy fotelba zuhant, | Kálmán Jdtámolygott a folyo-f. sóra, becsögetett a házfetögye-jj lőékhez, Sanyit kereste:

— Te szörnyeteg, kit küldtéll d?

— Hát azt a vén sziplrtyót

Pedig két nagy kosarat is ci-l* pelt |

— Banka néni! — Bődült feli Kálmán és futott, hogy Eszter-5 nek elmondja a rettenetes hfrt.fí Mikor belépett az előszoba aj-Jí táján, éppen megszólalt a te-!» lefon. Fejes telefonált.

— Nem várunk nyolcig, gye-|

rekefc. Hétre ott leszünk. Ugye,« nem dobtok ki? i

utálnak? — kérdezte Sanyi

flegmán.

— Ki mondta, hogy utáljuk? — próbálta Eszter letorkolni a nyegle kamaszt Sok beszédre már nem volt idő. Bezárkóztak a lakásba, s most Sanyin volt a sor.

mit tenni kellett És ekkor az udvaron hangosan bömbölni kezdett Szúnyog Sanyi, a házfelügyelőók vásott gyereke.— Sanyi! — kiáltotta le neki hirtelen támadt ötlettel Kálmán. — Akarsz egy forintot?

— Noná! Kettőt nem lehet?

lenítés, se kézmosás. Csak hordják haza a bacilusokat.

— Szegény Icu, látni szeretné Karola nénit — játszotta a vezércselt) Kálmán nékibátorodva.

Az öregasszony vészterhesen felnevetett.

— Látni szeretne? Majd ha a piros cédula lekerült, fiacskám.

Kálmánban csárdást táncolt az öröm, de szilárdan játszotta a boldogtalant

— Hát akkor tessék, Karola néni. Egy kis csemegét hoztam.

— Nekem? Te? Mi ütött beléd? — kérdezte Karola néni dermesztő gyanakvással.

— Konyakos meggy — dadogta Kálmán.

— Be ne gyere — állta el az ajtót az öregasszony. — A sta- niclit tedd le oda a székre. Majd fertőtlenítem. — S ezzel útjára engedte Kálmánt.

A fiatalembert mámorossá tette a győzelem, s ez a mámor benne zsongott szerda délutánig. Előző nap igazgatói engedéllyel csúsztatott, s már háromkor ment hazafelé. Fütyü- részve, kettesével ugrált le a lépcsőn, és mintha halottas házba lépett volna.

— Telefonált Karola néni — sírta Eszter keservesen. — Itt lesz egy félóra múlva.

Dermedten álltak perceken át. Eszter fogadikozott, hogy világgá megy. Kálmán pedig azon háborgott, hogy miért nincs nálunk idegenlégió. Ö most azonnal jelentkezne. Az óramutató közben száguldva felezte a múló perceket, vala— Legyen kettő — egyezett bele Kálmán, és magyarázni kezdte Sanyinak, hogy jön ide nemsokára egy csúnya öregasz- szony, álljon elibe, és mondja néki azt, hogy leüt sürgősen orvoshoz kellett vinni, csak késő este jönnek haza.

— Az a boszorkány, akit

Fanyar, kesernyés mosoly. Egy pillanatra a fehér ajtós szekrényre téved tekintetem, amely talán csak emléknek maradt meg a hitelbe vett garnitúrából; eszembe jut a földes szoba, amelynek falára egy táblát helyeztek 1926-ban: Dr. Tóth Péter med. univ.

— ...Mit tettem. Eltemettem a feleségemet. Tbc-ben halt meg. Hat évi házasságunk után...

Amit mond, iszonyú valóság. Rendet vágott a halál, s gyilkos kór megölte a gyógyító orvos fiatal feleségét.

Teltek, múltak az évek. Ki- padlóztatta a földes szobát, megfizette adósságait, és élettársat választott mégegyszer. Nemrég még fiatal orvos volt, most már beezüstözte fejét az. idő. Gyorsan elröppent a harmincnyolc esztendő.

És a falú? Kinőtte már a gűmőkóros időket. Üj utcák, divatos szép házak épültek, örökre eltűntek a földes szobák, és most befejezték a szövetkezet gépesítését. Szinte else hiszi az ember, mennyi minden belefér abba a harminc- nyolc évbe. Megöregedett a falú orvosa, takaros házak nőttek ki a földből; tíz éve nincs tbc-s beteg, minden paraszt- ember megoperáltatta ingyen a sérvét; ismeretlen a csecsemőhalandóság. ötven televíziót számol a posta, az ősz hajú doktort pedig hallókészülékekért molesztálják az öregek.

NAGY, NÉMA CSEND terpeszkedik a falun. Két napja egyfolytában havazik, és az Utakon féllábszárig ér a hó. A torony tetején varjak kárognak, és egy lompos kutya behúzott farokkal inai a kerítés mellett.

Az asszony, akit kérdezek, szép, fehér ablakos házra mutat.

— Ott, abban lakik az orvos. Ott van a rendelője is.

— Dr. Tóth Péter — olvasom a táblát.

A rendelő már üres. A falakból enyhe gyógyszerszag árad, az üvegszekrényben fogók, tűk, fecskendők csillognak Máskor talán nem erezném erősen ezt a szagot, de most a csípős, tiszta levegő után valahogy különösebbnek tűnik.

A télről, az emberekről beszélgetünk. A meleg kályha mellett könnyebben oldódik a szív, bátrabban fut a gondolat. Hosszú évtizedek elérhető közelségébe kerülnek, négyöt év eseményei mintha tegnap történtek volna.

Az orvos a falujáról mesél. Arról, hogy a földek egy része szikes „galléros”, de kitűnően termi a lucernát Már évtizedekkel ezelőtt is préselték itt a takarmányt és lucemamag- ból szép summákat kapott a falú. Többen kereskedéssel foglalkoztak, a szegényebbje tejet, aprólékot batyuzott a piacra

A jégvirágos ablakot megzörgeti a szél, a varjak a kert alatt kárognak.

— Harmincnyolc éve kerültem Mezőtárkányba. Paraszt volt az apám, nyolc gyereke közül engem taníttatott. A falú végén kaptam egy földes szobát. Az volt mindenem: lakás, váró, rendelő. A háziasz- szony konyháján át jártak be hozzám a betegek.

SZÍNESEDNEK az emlékezés szálai. Látom a fiatal orvost, aki hitelbe vásárolja meg a műszereket, a rendelő berendezését; hallom a dohogó lucemaprések zaját, az éjszaka sötétjébe imbolygó szekerek zörgését, amelyek után sa- roglyákhoz kötve ballagnak a vásárra szárit lovak. És betegeket látok, sápadt, horpadt mellű embereket, akik közül évente tízet, tizenötöt döntött sírba a tuberkulózis. Egész családokat, akiket gyökerestől irtott ki e szörnyű beteg- séf» A férj hazavergődött a fogságból,, hálamisét mondott érte a pap, itthon meg elvitte a szárazkor.

—És ön mit tett, doktor úr? Mit tudott tenni...? ,