Heves Megyei Népújság, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-07 / 261. szám
6 REPCJSAG 1963. november T, csütörtök Ivan Szepgejevics Turgenp: 145 évvel ezelőtt születeti Iván Szer ge je vies Tur- genyev. Thomas Mann írta róla: Szláv művészmelankólia, nem teljesen póztalan, nem hiányzik arcáról a homlokba lógó fürt sem, szürke szempár, lágy és ködben úszó — de fluidumát a fájdalom valami ckopini mondénsága adja, az ember Párizst érzi, Baden-Badent, Bougivalt, a nagyvilágot, a társasági irodalmat, az európai prózaíróságot. As öregasszony CJzéles mezőn ballagtam, . egyedül. És hirtelen, mintha könnyű, óvakodó lépteket hallottam volna magam mögött... Valaki jött utánam. szom őt. Nem mozdulok sehova!” S egy szempillantás alatt letelepedtem a földre. Az öregasszony mögöttem áll, két lépésnyire tőlem; — Nem hallom őt, de érzem, hogy ott van, közel. S egyszerre látom: az a folt, amely ott feketült a távolban, iebeg és kúszik felém! risten! Hátratekintek... Az öregasszony egyene- nesen reám néz, s fogatlan száját nevetés torzítja el. — Nincs menekvés! U! Falu Hátranéztem — s megpillantottam egy kicsi, görbe hátú öregasszonyt; szürke rongyok takarták az egész testét. Az öregasszonynak csak az arca látszott ki belőlük: sárga, ráncos, hegyes orrú, fogatlan arc. Odaléptem hozzá... Megállt. — Ki vagy? Mi kell? Koldus vagy? Alamizsnára vársz? Az öregasszony nem válaszolt. Közelebb hajoltam hozzá, s észrevettem, hogy mind a két szemét félig áttetsző hártya, vagy bőröcske takarja, amilyen egyes madarak szemén szokott lenni: védi szemüket a túlságosan éles fénytől. De az öregasszony szemén nem mozdult ez a hártya, nem láttatta a szembogarat... s ebből azt következtettem, hogy vak. — Alamizsnát akarsz? — ismételtem meg a kérdést. — Miért követsz? — De az öregasszony továbbra is csak hallgatott s néha egy-egy kicsit összehúzta magát; Elfordultam tőle és tovább haladtam. Hát újra hallom magam mögött azokat a könnyű, kimért, majdnem lopakodó lépéseket. , „Ez megint az az asszony! — gondoltam. — Miért tapadhatott így hozzám? — De mindjárt hozzátettem gondolatban: Bizonyosan elvesztette világta- ;• tan szemmel az utat, s most a hangot követve jön a lépéseim után, hogy Velem együtt valami lakott helyre érjen.” fgv van. De lassanként különös nyugtalanság lett úrrá lelkemen: most már úgy rémlett, hogy nemcsak követ engem az öregasszony, hanem kormány is, hogy jobbra, hol balra lök — s hogy én akaratlanul engedelmeskedem neki; jU égis folytatom az uta±»A mat De jam: előttem J úlius utolsó napja, körös-körül ezer versztá- ra: Oroszország — a hazai föld. Az egész eget egyenletes — kékség önti el; egyetlen felhő lebeg rajta — félig lebeg, félig foszlazodik. Szélcsend és hőség... a levegő, mint a frissen fejt tej! Zeng a sok pacsirtadal: golyvás galambok burukKol- nak; némán cikáznak a fecskék; a lovak rágnak és fújnak; a kutyák nem ugatnak, csak állnak s békésen csóválgatják a farkukat. Füstszag is van, fűszag is van; egy kicsit a kátrány és a bőr szaga is érzik. A kenderföd is jelentkezik: nehéz, de kellemes illatot áraszt. Mély de enyhe lejtésű szakadék. Az oldalakon néhány kerek fejű. lefelé hasadt fűz. A szakadékban kis patak szalad, fenekén apró kavicsok villognak, szinte remegve, a fényes habfodrozódáson át. A távolban, ahol a föld az éggel összeér, nagy folyó kékes vonala látszik. A szakadék mentén csinos kis magtárak és csűrök állnak, az ajtajukon erős zár; a másik oldalon öt-hat fenyőből ácsolt deszkafedeles parasztház. Mindegyik fedél felett ott magasodik a seregélydúc kiugró rúdja, minden tornác felett ott a vasból kivágott, meredek sörényű, kicsi ló. A rücskös ablaküvegek szivárványosan csillognak. Az ablaktáblákon cserepes virágok színes képe élesedik. MindggyiljL, ház., előtt csinos formájú kis lóca áll, a földpatkákon macskák hevernek gombolyagba csavarodva, s áttetsző füíüket hegyezve; magas küszöbök mögött hűvös árnyékú pitvarok sötétlenek; Fekszem a szakadék szé- lén egy kiterített lópok- rócon, körülöttem frissen kaszált, majdnem mélyítőén illatos szénacsomó; A leleményes gazdák a ház előtt teregették szét a szénát; hadd száradjon egy kicsit pompás alvás esik ott majd rajta! Göndör hajú gyerekfejek tűnnek elő minden szénarakásból; kontyos tyúkok legyeket és bogarakat keresgélnek a szénában; az összekuszálódott fűszálak között fehér szájszélű kutyakölyök hempereg. Szőke hajú legények támaszr kodnak mellel egy lovatlan szekérnek — alacsonyan átkötő öv az ingükön, zsinórral szegett nehéz csizma a lábukon — s pattogó szavakkal ha- jigálják egymást, csúfolódnak. Az ablakból kerek arcú fiatal lány néz ki: nevet a legények ingerkedő szaván s nevet a magasra rakott szénában han- cúrozó gyermekeken. Egy másik leány nagy, nedves vedret húz fel erős kezével a kút mélyéből, a veder remeg és himbálódzik a kötélen s hosszú, ragyogó cseppeket hullat. Előttem öreg asszony áll, új, kockás szoknyában és új lábbeliben. Három sor üveggyöngy teke- redik sovány, barna nyaka körül; pirosbabos, sárga kendővel kötötte át őszbe csavarodott fejét, mélyen behajlik elhomályosodott szeme fölé. De a két öreges szem nyájasan mosolyog, mosolyog az egész ráncos arca. Alighanem túl van a hetvenen... de most is meglátszik rajta hogy a faluszépe lehetett a maga idején! Napbarnította ujjait Szétnyitva, tejesfazekat tart a jobb kezében, benne jó hideg, fölö- zetlen tej van, egyenesen a pincéből hozza; a fazék oldalát harmatszerű cseppek borítják gyöngyös sűrűséggel. Bal kezének a tenyerén nagy karéj kenyeret hoz nekem; még mérleg. , —„Egyél. jó. vendég, váljék egészségedre!” A kakas hirtelen kukorékolni kezd, serényen csattogtatva szárnyát; feleletül elbődül egy bezárt tulok vontatottan. — Ez aztán a zab! — szólal meg á kocsisom hangja. Ö. szabad orosz falu jóléte, békessége, bősége! Ö, csendesség és áldás! C elgondolom: mire való ^ nekünk a kereszt a bizánci Szent Szófia kupoláján — mire való mindaz, ami után olyan erősen epekedünk, mi, városiak! A forradalom sikeréért Bajkálon-iúli katanák és komszomolisták a magyar internacionalisták emlékművénél. A szovjet hatalomért elesett magyar hősök emléktáblája. Több mint 18 ezer órát dolgoztak a mezőgazdaságban az egri Alpári Gyula Közgazdasági Technikum diákjai TASNÁDI VARGA ÉVA: NOVEMBER 7 Ezer új hajtás nőtt fel, ezer tekergő inda fonja most át a fákat növekvő, új erővel. Udvara van a holdnak, zizzenve él az erdő, gyökerek hűs tövében nyugosznak lent a holtak. Sok év múlt el azóta, hogy innen elindultak, s fiatal szivük sajgott a rab világnak kínján. A géppisztolyok tára földbesiippedve hallgat, s tücsökzenén keresztül intenek hallgatásra. Régóta zárt szemekkel néznek át a homályon és azt mondják: — ki most élsz, te tudod, mi a reggel, te tudod, mi az élet, mi az, hogy hazatérni, nyugodtan ágybatérni ... Ezt a világot védd meg! — Ezt az életet óvjad! — A békesség vigyázzon! s továbbhallgat az erdő, s udvara van a holdnak. Októberben, az őszi betakarítás fő szezonjában nem kis gond volt mezőgazdasági üzemeinkben a jó termés begyűjtése. Segítettek a gépek, de ez a segítség is kevés volt ahhoz, hogy időben, a vetés mellett elvégezzék ezt a fontos munkát. A fiatalok, mint máskor is, most is segítettek. Az egri Alpári Gyula Közgazdasági Technikum diákjai a füzesabonyi kísérleti gazdaság, a dem jeni, nagytályai és kiskörei tsz termények betakarításában segítettek. A szezonmunka idején 400 tanuló dolgozott a mezőgazdaságban és 18154 órát teljesítettek. A szüreti munkákat, almaszedést, kukoricatörést, napraforgószedést és rizsaratást segítő diákok 64 356 forintot kerestek, amelyet közös tanulmányi kirándulásokra fordítanak. az úton valami sötétlik és szélesedve nő... valami gödör — „sír !— villant keresztül a fejemen. — Abba készül bele- iokni engem!” Megfordulok egy hirtelen mozdulattal... Az öregasszony megint ott van előttem... de most lát! Rám néz két nagy gonosz baljóslatú szemével ... ragadozómadár-szemekkel _ Kö zelebb húzódom az arcához, a szeméhez... Ismét ugyanaz a homályos hártya, ugyanaz a vak és tompult kifejezés... „Jaj !— jut eszembe. — Ez az öregasszony — a sorsom. Az a sors, amely elől nincs menekvés!” „Nincs menekvés! Nincs menekvés!... De hát micsoda őrültség ez?... Meg kell próbálni!” és kitérek oldalt más irányban. Haladok szaporán... De azok a könnyű lépések ismét ott suhognak mögöttem, közel, nagyon közel. Es előttem megint ott sötétlik a gödör. Ismét más irányba fordulok... És ismét jön mögöttem, az a suhogás — elől meg ott vár a félelmetes fekete folt. És bárhová cikázom, mint a nyúl a hajtás előtt... mindenütt csak ő, csak ő, csak ő! s,Megállj! — gondoltam maiamban. — Most majd kijátÁllványerdő veszi körül az ország egyik legtisztább neobarokk stílusú építményét, a pétervásári Keglevich-kastélyt A bejárati homlokzat azonban már új pompájában ragyog, amelyen két számot figyelhet meg a járókelő: 1807—1963. Az első hirdeti, hogy a kastély emeletét ' és tetőszerkezetét 1307-ben építették. Történelmi dokumentumok bizonyítják viszont, hogy a hajdani „sasfészek” az emelet kivételével már 1780-ban elkészült. Jelenleg —r mint említettem — a külső restaurálás folyik a Földművelésügyi Minisztérium költségén és az Országos Műemléki Felügyelőség útbaigazításai szerint Az ódon falakból letűnt évszázadok levegője árad. Az oltatlan mészbe rakott széles falak, a magasba nyúló boltívek, az itt-ott még megtalálható díszesen faragott oszlopok és ajtók ámulatba ejtik a látogatót. Véletlenül nyitottam be a hajdani lovagterembe. ahol omladozó, de még megmenthető freskók díszítik a kupolát. Az árkádsor ugyancsak impozáns része a Keglevich grófok hajdani kastélyának. Az épületben két díszes vaskaput is talál a látogató. Fazola munkája mindkettő. Művészetében és értékében egyik sem alábbvaló egri „testvéreinél”. Új gazda a Keglevieh-kastélyban B A hatvanhét szobás kastélyt már a végpusztulás és az enyészet fenyegette, amikor 1962 augusztusában egy országos döntés alapján Pétervásárra hozták a Szabadszálláson megszüntetett Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskolát. A határozat alapján a Földművelés- ügyi Minisztérium tulajdonképpen kettős feladatra vállalkozott. Egyrészről helyet talált egy mezőgazdasági gépészképző szakiskolának, ahol a gépészek és traktorosok százait lehet kiképezni, másrészről megmentett egy országos hírű műemléket, amely helyreállított és újjáépített formájában méltó -*■ és hadd tegyem hozzá — megfelelő helye is a szakiskolának. Tóth Józseffel, az intézet igazgatójával beszélgettem, akitől érdekes adatokat sikerült megtudnom a kastélyról, illetve a benne elhelyezett szakiskoláról: A pétervásári traktoros és gépészképző iskola méreteit tekintve második az országban. Jelenleg a restaurálások miatt 110 bentlakásos férőhely van, de jövőre ez a szám 250-re emelkedik. 1966-ra pedig 600 traktorost és gépészt képezhetnek, ennyi embernek nyújtanak teljes ellátást. Az iskola feladatát tekintve centrumnak számít, hiszen Borsod és Heves megye mezőgazdasági üzemeiben szervezett mintegy 34 gépész- és traktorosképző tanfolyam szakmai irányítása is ide tartozik. A minisztérium erre az intézményre bízta két megye mezőgazdasági gépész- és traktoros képzését. Az iskolának 81 fős előadói gárdája van, akik közül, sajnos, csak kettő rendelkezik mérnöki oklevéllel. B Amikor az FM döntése megszületett, tizennyolc különböző szerv (könyvtár, Nőtanács, Hazafias Népfront, stb.) lakott a kastély még használható szobáiban. A járás segítségével viszonylag gyorsan sikerült az iskola rendelkezésére bocsátani az épület jelentős részét Az intézmény feladatának súlyát is jelzi, hogy az FM eddig már öt és fél milliót költött az épület restaurálására, illetve az új létesítményekre; 1966-ra, amikor már az iskola teljes kapacitással működik, meghaladja a harmincmilliót az az összeg, amelyet a minisztérium a traktoros- és gépészképzésre fordít. A „háztűznézés” során találkoztam az egyik oktatóval, aki furcsa zárat tartott kezében. A zár új volt, mégis régimódi. Mint kiderült, a Műemléki Felügyelőség ragaszkodott az eredeti zárakhoz. Egyetlen ilyen zár értéke 1600 forint. Ennyiért készítette volna darabját az egri ktsz. Most a mintapéldány után az oktatók házilag csinálnak tíz ilyen zárat, amely inkább „ördöglakathoz” hasonlít. Sokba kerülnek az ablakok is. Van olyan ablak, amelynek famunkáját több, mint hétezer forintért végezték el, a korabeli stílus szerint. A freskók helyreállítását az Országos Műemléki Felügyelőség vállalta és több milliós költséggel a restaurálásra is sor kerül. A szobákban megmaradt néhány kandalló is jelentős értéket képvisel. A helyreállított szárnyban, a neonfényes boltíves szobákban, ahová hajdan parasztnak tilos volt az út, ma már szakmát tanul száztíz fiatal. B A mezőgazdaság szocialista továbbfejlesztése szükségszerűen követeli a gépész- és traktorosképzés gyorsítását. Az ideális az lenne, ha minden szövetkezeti gazda úgy értene a traktorhoz, mint hajdan a lóhoz. Ha messze is van még ez az idő, de bizonyos, hogy ez az iskola már nagy. lépéssel közelebb visz a célhoz. A kastélyban működő traktoros iskola jelenleg évi ti zenkétmilliós költségvetéssel dolgozik és egyetlen traktoros öthónapi kiképzése tizenhárom- ezer forintba kerül az államnak. A hallgatók fizetést kapnak itt-tartózkodásuk ideje alatt is. Az intézet gépparkja a legkorszerűbb. Az igazgató véleménye szerint nincs az országban egyetlen állami gazdaság, vagy gépállomás, ahol ennyi modem gépet tudnának bemutatni. A tanulóműhelyekben szorgalmas munka folyik. Két megye termelőszövetkezetei küldték el ide fiaikat, hogy megismerkedjenek a traktorokkal, gépekkel. Jelenleg nyolcvannégy, különféle típusú erőgépe van az iskolának, amelyek az oktatás céljait szolgálják. Az utas, ha ma Pétervásá- rán, a volt Keglevich-kastély előtt halad el, büszkén nézhet fel a sok időt látott falakra. Nem az enyészet birodalma többé e műremek, mert ha nehéz áldozatok árán is, de megmentjük a jövőnek. Igaz, nem dologtalan urak fészke lesz £öbbé, nem tivornyák tar nyája, — mint erről az omladozó freskók is beszélnek; mert gazdára találtak az ódon falak, „új földesurak” tanulnak itt szakmát és kultúrát. Sz. X.
