Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-10 / 237. szám

1968. október 10., csütörtök oerojMQ S nemcsak a Mátrába igyekvő turisták százai keresnének fel, hanem IBUSZ szempontból sem lenne érdektelen. Minden emellett szól. A környezetről nyugodtan mondhatom: festői. A borhá­zakkal megfejelt pincesor ma­ga is vonzó. A Gyöngyösről Mátrába vezető aszfaltúttól legfeljebb háromszáz méterre van a Sárhegy irányába, de kövesút köti be. Tehát lénye­gében készen van minden; csak le kell törölni róla a port. Állítom — megéri. „Van ben­ne fantázia” '—, hogy mai köz­keletű kifejezést használjak. MOST MAR CSAK az a kér­dés: mikor vesszük észre ezt a lehetőséget is, mikor aknázzuk ki — a szó valóságos értelmé­ben is. Még azt is el tudnám képzelni, hogy az IBUSZ ven­né kezelésbe. De hajoljunk le végre azért a bizonyos fil­lérért”, mert csengő forintokat „fiadzik” majd. (g. molnár) Szélesre tárult világ amelyben Arany János szüle­tett. Beszedtem az emberekkel; tsz-tagokkal. Üzleteik tömve áruval, élelemmel. Nehéz elmesélni mindet, hi­szen annyi élményem volt. Mindenesetre figyelmemet a nagyarányú építkezés, faluhe­lyen pedig a népviselet ra­gadta meg. Különösen a nők szeretik a színes népviseletet. Mészáros Piroska — A kertészetben dolgozom. Tavaly Csehszlovákiában, az idén pedig a Német Demokra­tikus Köztársaságban jártam. Jó munkánk elismeréseképpen küldött a tsz bennünket mind­két országba, mert rajtam kí­vül még 9 fiatal is járt ugyan­itt. A két ország közül nekem az NDK tetszett jobban, talán azért is, mert ott 12. napQt töltöttünk, Csehsálovákiában pedig csak hatot. Csehszlová­kiában Prágát és Karlovy Va- ryt néztük meg. Az NDK-ban a Balti-t'engernél üdültünk hosszabb ideig, de utazásokat is tettünk a környékre. Így voltunk Binzben, Grazban, Gö- hrenben és a fővárosban, Ber­linben. Jártunk múzeumokban, szórakozóhelyeken, tárlatokon, üzletekben. Igyekeztünk min­dent megnézni, amit csak le­hetett. Német barátaink na­gyon kedves emberek. Minde­nütt kedvünkbe jártak. Felejt­hetetlen volt a búcsúest is. Többen még ma is leveleznek velünk, csak egy a baj: ők né­Naponta 100 mázsa cefrét dolgoznak fel a gyöngyösi fmsz szeszfőzdéjében. Képün­kön a szesz fokát méri elége­detten Cséka István műszak­vezető. (Kiss Béla felvétele) Traktorosok vagy bányászok? Fáczán Sándort, Hanic Mi­hályt és Túri Sándort hiába keresnénk most a rózsaszenl- mártoni bányában. Trakto­rosnak szerződtek a Horti Gépállomáshoz. Nem végle­gesen, csak amíg az őszi munkát elvégzik. Ennél sür­gősebb és fontosabb munka aligha akad mostanában, hi­szen jövő évi kenyerünk sor­sa attól függ, hogy idejében és jó magágyban kerüljön a vetés. Megállják-e helyüket, ho­gyan. dolgoznak a bányász­traktorosok? Erre a kérdésre szerettünk volna feleletet kapni először a Horti Gépál­lomáson. Az igazolt teljesít­mények adatai meghökken­tettek. Hihetetlenül kevés szántást jegyeztek a fehér la­pokra. Teljesen új, kezdő trakto­rosok, vagy helytelenek az adatok? Nem, már az előző esztendőben Is dolgoztak traktorral, bizonygatták Hor­ton, aztán Rózsaszentmárton- ban is. Juhász Miklós, a Rá­kóczi Termelőszövetkezet el­nöke arról panaszkodott, hogy a rózsa! határban na­gyon kevés az őszi szántás, a fogatos vetőgéppel utólérik a traktorokat. Tud arról, hogy a bányász-traktorosok nehezen haladnak a szántás­sal, de ennek okát nem ismeri. Együtt indultunk a traktoro­sok keresésére. Előbb Túri Sándor gépét találtuk meg a lakása előtt. Az új traktoros azt mondta: éjszakai műszakra indul. De miért kell otthon, a kijelölt területtől legalább három ki­lométerre műszakot váltani? A traktoros állítja, hogy nap­hosszat áesorog tétlenül a gépállomáson, a negyedik nap vették át a gépeket, de nem oktatta ki őket senki az Utos traktorok és az eke ke­zelésére, helyes beállítására, pedig ez a típus nekik új még. Amikor baj volt a gé­pekkel, nem volt segítség. Igaz, most már adott szerelőt a gépállomás. Túri Sándor Bakó Istvánra, a termelőszö­vetkezet brigádvezetőjére pa­naszkodott, mert nem ember­séges hangon beszél velük ét éjszakára is a veszélyes dom­bokra küldi a traktorosokat Jogosak és orvosolhatók r traktorosok panaszai? Az éj­szakai szántásra mindjárt megegyeztek az elnökkel Ügy véljük, nem elegendí igényelni a segítséget, a gép­állomások és a termelőszö vetkezetek törődjenek többe a traktorosokkal. De a jogé vagy vélt sérelmekkel a há rom traktoros semmikép sen magyarázhatja meg, hog- egész szeptemberben mind össze 51 holdat szántottak é csak 80 holdon szórták el : műtrágyát. A gépállomás é a tsz adja meg a szüksége segítséget, de a munkát i meg kell követelni. Az idt sürget, minden perc drága sietni kell a szántással vetés­sel. F.L. • • Ot asszony és egy lány metül írnak, mi meg magya­rul, így sokáig tart a levele* elolvasni. Jövőre szeretnénk Moszkvá­ba utazni... Bocsi János — Kertészeti brigádvezető vagyok. Ez év augusztusában 10 napot töltöttem öt társam­mal a Szovjetunióban. Útirá­nyunk Ogyessza és Kijev volt. Útközben jártunk állami gazdaságokban, kolhozokban, építkezéseken. Engem a távol­ságok határtalansága ragadott meg leginkább. Most láttam életemben először 30 ezer hol­das gazdaságot, ahol ezer hol­dakban beszélnek. Az egyik kolhozban 1200 holdas almást is láttam és olyan egyenlete­sen elmunkált talajt, hogy szinte nem is igaz, hogy azt meg lehetett csinálni. Bizony, nálunk sók traktorosnak meg kellene mutatni, hogyan kell lelkiismeretesen elvégezni a rájuk bízott munkát. Megnéztem a városokat is, amelyek tiszták, rendezettek, parkosítottak. Lembergben pél­dául 15 kilométer hosszú, nyíl­egyenes úton mentünk végig, amelyet jegenyesor szegélye­zett. A jegenyesor mellett gyö­nyörűek voltak a parkok. Az ellátás is kitűnő volt. A felesé­gem egy sült csirkét pakolt be a csomagba, amikor utaz­tam, és a sült csirkét a fekete­tengeri halak ették meg. Lejegyezte: Fazekas István Egerben, a tihaméri malom főimolnári irodája mögött^ egy újabb helyiségben hosszú asz­tal terpeszkedik végig, körü­lötte fehér köpenyes nők buz- gólkodnak, fürgén szaporázzák a munkát. Megszokott ütem pattog, harmóniává fonja ások apró mozdulatot, a nagy tar­tálytól a papírzsákokig a „szalag” teljes hosszában. öt asszony állja körül az asztalt —, a hatodik lányka még, nemrég jött, fiatalkorú, amolyan hatórás: kissé távo­labb ül a többiektől, a sarok­ban. Címkéket bélyegez csak, emennek az ötnek, akik — csomagolják a kenyérnek, tész­tának valót. Valamennyien egy brigádba tartoznak, „kiszerelők”. Ez a foglalkozásuk, így is­merik, így nevezik őket. Ök, malomban dolgoznak, — a lisz­tet adagolják hát, egy- és két- kilós tasakokba. Az első, egyetlen kézmozdulattal a dur­va adagolást végzi, a követke­ző kismérlegen egalizál, kivesz belőle, vagy éppen tesz hozzá, a harmadik, behajtja a stanic- li szárát, a negyedik leragaszt­ja, s már készen adja tovább az utolsónak, aki papírzsákok­ba gyűjti, csomagolja őket. — Nem nehéz, nem nagy munka éppen —, de nyolc órán ke­resztül nap nap után mégis elég fárasztó, s kimerítő. A gyorsaság, a nagy-nagy fi­gyelem megnehezíti ezt a könnyűnek tetsző műveletsort. De a gyorsaságra, a figyelem­re különös szükség van itt is: elég csupán pillanatnyi késés, elég egy elhamarkodott moz­dulat —, máris megbomlik az összhang, megakad a szalag, S mi lenne így a teljesítmény­nyel? Hol maradna az a 70— 72 mázsa, vagy az a 95—100 mázsa Fi/LOP ÚYO&ClY: , Különös dolognak tűnik, hogy míg Pesten sok ezer Ba­logh, vagy más gyakori nevű ember él, mégse tévesztheti össze őket senki, addig falu­helyen, ha csak kettő van be­lőlük, az egyik már előnevet kap. Az a gyanúm, hogy az előneveket öregasszonyok ta­lálják ki pletykázás közben, szortírozás céljából, no meg emberségből. Kenyeres Balogh András például arról kapta neve mellé az ismertetőt, hogy da­liás ifjú korában nagyon kap­tak rajta az eladó lányok, de ő kijelentette, hogy azt a lányt veszi feleségül, aki a legjobb kenyeret süti. Állta is a sza­vát, és kerek egy esztendei háztűznézéssel egybekötött kóstoló után elvett egy bizo­nyos Ilonkát, aki aztán har­minc esztendőn keresztül sü­tötte neki az illatos, kerek ke­nyereket, mialatt lassacskán Ilonka néni lett. Persze, köz­ben másról is esett szó, vagyis megszületett és felcseperedett ifjú Balogh András, aki nem kevésbé szemrevaló legény lett, mint egykor az apja. Csak épp nem járt lányos házakhoz kóstolóra, hanem minden te­ketória nélkül beleszeretett egy bizonyos Marikába. Mit sem tudott erről az öreg Ke­nyeres Balogh, aki a régimódi apák csökönyösségével már választott menyet a fiának. így érthető, hogy ifjú Ba­logh András némi szorongás­sal vitte Marikát az apja elé. Annál kevésbé szorongott Marika, aki a sorsdöntő láto­gatásra nagy adut vitt a tar­solyában. Ki is vágta azt a legalkalmasabb pillanatban. Mikor ugyanis az öreg Balogh azt találta mondani, hogy más­milyen asszonyt gondolt a fia számára, Marika azt talál­ta felelni, hogy nagy kár, Andris bácsi, mert ha én a fia felesége lennék, kapna ma­ga olyan kenyeret', amilyent még nem is evett... Kenyeres Balogh András felfigyelt az okos szóra: Hűha, hogy erre nem gon­dolt ... Hiszen a mai fiatalok között ritkaság az olyan lány, aki kenyeret tud sütni, ha pe­dig ez a lány tud, valóságos gyöngyszem. Mindezt) 'szempillantás alatt végiggondolva, szélesre derült Kenyeres Balogh ábrázata, és ekképp szólott: — Aztán mikor ehetünk abból a csudakenyérből? — Megmondtam. Ha ifjú Balogh András felesége leszek! — felelte magabiztosan Mari­ka. Éppen egy hete volt már Marika ifjú Balogh András- né, mikor az öreg egy este előrukkolt: — No, lányom, most aztán lássuk azt az ünnepi , kenye­ret! Úgy is lett. Az illatos, ke­rek kenyér ki se hűlt, mikcTv a szakértői bicska nekirugasz­kodott. Igazán fölséges ízű készítmény volt. Zamatéban érződött a nagy szakértelem, mely csak a kenyérsütés min­den csínjának-bínjának tudó­jától fakadhat. Neki is látott Andris bácsi derekasan, és egy szép darab szalonnával, meg némi bo­rocskával megtámogatva, há­rom jókora karéjt is elfo­gyasztott a premier-kenyérből. (Csont István illusztrációja.) mesztő felfedezést tett. A kenyérsütő-kemence tel­jesen hideg volt Kenyeres Balog András nem lévén vallásos lélek, nem hitt a csodákban, és egy szempil­lantás alatt belátta, hogy hi­deg kemencében maga a jó­ságos Atyaúristen se tud ke­nyeret sütni. Akkor pedig itt valami csalárdság van. Marika, bár nem volt ije­dős lélek, kicsit elsápadt, mi­kor Kenyeres Balogh András visszament a szobába és így szólt fenyegetően: — Hát te olyan ügyes asz- szony vagy, Mari, hogy hideg kemencében is tudsz kenyeret sütni? A meny, látva a veszélyt, s válságos pillanatban hirtelen feltámadt benne a hősiesség, és így vágott vissza: — Amit megígértem, meg is tartottam, hiszen megmond­tam, olyan kenyeret kap, ami­lyent még nem evett. Hát evett-e már ezelőtt pékkenye­ret? Mert ez valódi pékkenyér volt. Andris bácsi e szavakra va­lahogy úgy nézhetett maga elé, mint a hajadon, akinek oda van az ártatlansága. Az­tán felmérve a helyzetet, azt gondolta, hogy jobb lesz itt hallgatni, mert ha csetepatét csap, a különös eset híre úgy hozzáragadhat, hogy három péklegény se vakarja le róla kovászvakaróval. Mivel pedig az ártatlanság már úgyis odavolt, kapta a bicskát és még egy jóízűt ka- nyarított a finom, illatos pék- kenyérbőL , naponta, amit egy-, illetve kétkilós cso­magokba „szerelnek” általá­ban a nyolcórás műszak alatt? Ki hinné? A néhány mozdu­latból álló munkájukban is akadhat újabb elképzelés, jobb fogás, másabb módszer, minta korábbi, hasznosabb az előző­nél. Sok dologra rájönnek idő­közben —, amit érdemes to­vább adni. Tavaly, Budapes­ten voltak, az idén meg a sely- pi Zsófiában —, tapasztalat­csere-látogatáson. Persze, nem­csak vittek, hoztak is valamit, hiszen mindenütt akad valami új, valami eddig ismeretlen, mindenhol tanulhat az ember. A brigád tagjai elégedettek: munkájukkal, fizetésükkel... Apróbb panaszaik vannak csupán; — a helyiségben, bi­zony, kellene egy porszívó ven­tillátor, s bár nincs még tél, az idő hűvös,_ hideg van a kisze­relőbein jó volna már valami megoldást találni a fűtésre. Kályha, kémény nincs, — még nem tartozik a helyi­séghez, gondoskodni kellene róla, hogy legyen mielőbb. És az ablakok! Most ugyan még nem, de tavaszra, ha újra be­áll a jó idő, nem ártana kicsit megnagyobbítani, kitágítani azokat: hagy jöjjön be több friss levegő a tihaméri dombok felől. Most a fűtés okoz gondot és fejtörést. Ezzel búcsúznak a látogatásra jött szb-titkártól is: elvtárs, ha visszamegy a központba, a kályháról ne fe­ledkezzék meg! Gyóni Gyula — Moszkva szép, hatalmas város! — Igaz! De Varsó is gyö­nyörű! Na és Prága?! Sokszor hangzanak el ha­sonló párbeszédek barátok, is­merősök között, egy-egy pohár sör mellett, vagy éppen ebéd­idő alatt az üzemben, kint a mezőn. Az emberek külföldi élményeiket mesélik egymás­nak, mert külföldet járni, utazni a nagyvilágban, nem mindennapi dolog, mindig iz­galmas, emlékezetes. Most olyan termelőszövetke­zeti tagok élményeiből nyúj­tunk át olvasóinknak egy cso- korravalót, akik egy szövetke­zetnek, a füzesabonyi Szabad Nép Tsz-nek a tagjai, s ebben az évben töltöttek hosszabb- rövidebb időt külföldön. Hídvégi László — Állattenyésztési brigádve­zető vagyok. A nyáron egy he- töt töltöttem Romániában. Fe­ledhet ellen élményem volt, ami érthető is, hiszen ez volt éle­tem első külföldi utazása. Jár­tam Nagyváradon, Kolozsvá­rott, Marosvásárhelyen, s mondhatom, sok jó baráttal ta­lálkoztam. Kedvesek voltak, elhalmoztak bennünket szere- tetük minden jelével és meg­ismertettek bennünket múlt­jukkal, jelenükkel. Láttam Vajdahunyad várát. Éppen ja­vítják. Voltam az Ady-kas- télyban, kultúrpalotákban, áruházakban. Megnéztem Nagyszalontán azt a házat, Elégedetten ballagott ki aztán a konyhába, hogy rágyújtson egy tömés pipára, de ott tíer­Jól van — mondta Ma­rika —, holnap reggelire meg­lesz a finom, friss kenyér. gazdaság szokott vendégeket kihozni. Volt már rá példa, hogy gulyást főztek bogrács­ban, és ilyen vendégeskedés­kor cigányzenekar is előkerült, AZT IS TUDOM, hogy oly­kor külföldi küldöttségeket láttunk vendégül ezen a he­lyen, ahol nemcsak a termé­szet romantikus környezete, hanem a pincék mélye is olyan meglepetéseket tartogat az ideeenek számára, amik sokáig emlékezetesek maradnak. Tény az, hogy a pincegazda­ság anyagilag is sokat áldozott azért, hogy Farkasmály újból vonzó külsőt kapjon. Ahogy Kámán Imre pincemester el­mondotta, nem szívesen hallat nak arról, hogy itt vendéglátó­ipari egység létesüljön. A pin­céket féltik. Azokról nem akar­nak lemondani. Nem gondo­lom, hogy ilyen veszély fenye­getné a pincegazdaságot. Egyet azonban határozottan merek állítani: nagyszerű ki­rándulóhelyet lehet kialakítani Farkasmályból, olyat, amit SOKSZOR nem értem ma­gunkat. Néha, valamilyen ok­talan szemérmességből, haj­landók vagyunk a legnagyobt lehetőségeket is elszalasztani ha a vendéglátásról van szó Mintha a szocializmus építé­sét kompromitálnánk azzal, ha külföldi vendégeinknek egy kis romantikát biztosítunk. Hogy nem az annyiszor emle­getett és szemünkre vetett „tsikosch, gulasch” szemlélet védelmére akarok kelni, kitű­nik á kővetkezőkből. De addig is hadd említsem meg igazam megerősítésére a Gyöngyösi Szüretet, amikor bebizonyoso­dott, hogy a Dimitrov kertben felállítandó kisvendéglő igenis jó üzlet, érdemes a vendéglá­tóiparnak mielőbb tető alá hoznia ezt a vállalkozást. Olyan forgalmat bonyolított le ez az ideiglenes kertvendéglő, ami felülmúlta a várakozást. Csak egy kis merészség kell, több kezdeményezés, az adott­ságok bátrabb felhasználása. Van Mátránk, de olyan he­gyekkel, mint Svájc, nem ren­delkezünk. Ez nem vonzza hozzánk a külföldieket. Ten­gerünk nincs, pusztánk — csak volt, de minden lehetősé­günk megvan ahhoz, hogy igazi magyaros vendéglátással lepjük meg a külföldieket. És nem mellékesen: a napról napra fokozódó belföldi turis­tákat is. Hogy mire gondolok? NEMRÉG jártam Farkas- mályban, ebben a kimondot­tan romantikus környezetben, amit nem mi fedeztünk fel, hanem jóval előttünk felfe­deztek már mások. íme a bi­zonyíték: „A pincék 1785 és 1840 között épültek Legrégibb a „közép-város”, a felső ré­szen van a „magyar város”, míg az alsó részt „német-vá­rosnak” nevezték el. A szöveg azon a márvány táblán olvas­ható, amelyen a „műemlék” megjelölés áll az élen. Közel kétszáz évvel ezelőtt építették meg az első pincét itt, takaros:, stájer-stílusú bor­házzal. Most már egész sor van belőlük. Kicsit meseszerűen kedvesek ezek az épületek, amik ott lapulnak a hatalmas vadgesztenyefák lombsátrai alatt. Ott-jártamkor kalauzom is akadt Bakos Etelka személyé­ben, aki a gyöngyösi IV. sz. Általános Iskola VII. a. osztá­lyának tanulója. O mondotta el, kik laknak Farkasmályban, milyen itt az élet. Lakásuk az egyik borház, ami most már nem eredeti rendeltetését tölti be, hanem négyüknek ad ott­hont. — Járnak ide kirándulók? kérdeztem tőle. — Nagyon ritkán. A pince­Forintok a „porban" Avagy j kihesználetlan lehetőségek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents