Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-09 / 236. szám

2 NÉPÚJSÁG 1963. október 9., freer da Walter Ulbricht elutasítja Adenauer titkos javaslatait BERLIN (ADN): Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke az NDK 14. évfordulója alkamá- bói adott fogadáson beszédet mondott. Beszédében elutasí­totta Adenauer bonni kancel­lárnak azokat az elképzeléseit, amelyeket a nyugatnémet po­litikus Hruscsov szovjet mi­niszterelnökhöz intézett titkos levelében fejtett ki. Ulbricht rámutatott: Ade­nauer felismerte, hogy revans- politikája kudarcot vallott, és nyilvánvaló, hogy hitlerista tábornokai nem vonulhatnak át a Brandenburgi kapun. Éppen ezért Adenauer azt követelte a Szovjetuniótól, tíz esztendőre mondjon le a két német állammal megkötendő békeszerződésről. A kancellár indítványozta azt is, hogy ezt a tíz .évet követően tartsanak általános választásokat, éspe­dig olyan körülmények között, amikor Nyugat-Németországot még mindig megszállva tart­ják a nyugati hatalmak és folytatódik az atomfegyverke­zés. „Szép kis demokrata Ade­nauer úr!” A hitlerista tábor­nokok és a külföldi katonaság uralma alatt akar szabad vá­lasztásokat tartani — mondotta. Eközben Nyugat-Németország- ban már alaposan letértek a szabadság útjáról, a polgárok még szabadon sem telefonál­hatnak, nem szólva a szabad életről. Adenauer Németország egy­ségét is a hitlerista táborno­kok csizmája alatt képzeli el. Az NDK-nak más a nézete. „Azon a véleményen va­gyunk, hogy a német népnek joga van hazája egységének helyreállítására, ez azonban csak úgy lehetséges, ha az or­szág békeszerető államban egyesül, nem pedig olyan ál­lamban, ahol hitlerista tábor­nokok és fegyverkezési kon­szernek parancsolnak. A né­met egység csak a fokozatos leszerelésnek és a hideghábo­rú megszűnésének útján válik valósággá. Adenauer megkísérelte de­monstrálni, hogy számára nem létezik az NDK kormá­nya, levelére azonban Hrus­csov még csak nem is vála­szolt, és ezzel kifejezte, hogy „a német egység kérdésében a két német kormány, a né­met nép illetékes, és a szovjet kormány nem kíván ezekbe a kérdésekbe beavatkozni”. Újabb amerikai kísérlet De Gaulle megnyerésére LONDON (MTI): Londoni diplomáciai körök­ből származó értesülés szerint az amerikai kormány „vona­kodva bár, de belátta”, hogy az angol általános választások és az amerikai elnökválasztások Viták a zsinaton A püspökök tekintélye — Papi nösüiés Gíno Pállotta jelenti: A második vatikáni egyete­mes zsinaton egyre élénkebb vita folyik a De Ecclesia né­ven előterjesztett, „alkotmány- tervezetről”. Ezt a „schémát”, mint ismeretes, a zsinat a múlt héten túlnyomó többség­ben jóváhagyta és most en­nek, valamint az előterjesztett számos módosítási javaslat­nak az alapján tárgyalnak a zsinati atyák a mai egyház problémáiról. Siri bíboros, a zsinat kon­zervatív irányzatának vezetője erélyes hangú beszédben síkra- szállt a pápa tekintélyének csorbítatlan meghagyása mel­lett. Visszautasította azoknak a reformistáknak a követelését, akik a püspököknek nagyobb önállóságot, tekintélyt akar­nak. Ez utóbbiak azt mondják, hogy a püspökök hatalma köz­vetlen Krisztustól ered, nem pedig Pétertől, vagy utódaitól. Javasolják, hogy püspöki kol­légiumot nevezzenek ki a pápa mellé, ez a kollégium lássa el tanácsokkal a pápát, működ­jék közre legfőbb döntései­nek kidolgozásában. Ennek az irányzatnak a legfőbb képvi­selői a holland, a német és az osztrák bíborosok. A zsinat je­lenlegi szakaszának legfőbb jellemvonása az ellentét az egyház demokratizálását köve­tő irányzat és a régi álláspon­tot védelmezők között. A zsinat megvitatja a pa­pok nősülésének kérdését is. Van egy javaslat, hogy léte­sítsenek diákonátust és a diakónusoknak engedélyezzék a házasságkötést. Spellman bíboros élesen ellenzi a javas­latot azzal az indokolással, hogy ez a közbevető megoldás feltartóztathatatlan lavinát 'h- dítana el. Újabb merénylet a% I\DK állami határa ellen BERLIN (MTI) Október 7- én, a Német Demokratikus Köztársaság Berlinben áthú­zódó állami határa mentén, a Brandenburgi kapu közvetlen közelében nyugat-berlini ol­dalról átlőttek az NDK terü­letére. Ebben az időpontban éppen csehszlovák vendégel: tartózkodtak a Brandenburgi kapunál, hogy meglátogassák az ott állomásozó határőröket. A vizsgálat megállapította, hogy a lövést angol katonai pisztolyból adták le. Nyugat- Berlin — a frontváros elneve­zéshez méltóan — ilyen mó­don köszöntötte október 7-ét, a Német Demokratikus Köz­társaság születésnapját. BEN BELLA ÁTVETTE A TELJHATALMAT Tizi Ouzou: A kabiliai szakadárok ellenforradalmi tevé­kenységének megfékezésére Ben Bella köztársasági elnök csapatokat vezényelt a városba. „HADIÁR-ELLÁTÁS” DIEMÉKNÉL Dél-Vietnam: Nemigen bíznak az utánpótlásban a Fel­szabadítás! Front ellen harcoló Diem-hadsereg katonái, ki­rabolják az útjukba e6ő falvakat, hogy élelmet szerezzenek. Az élelmiszerutánpótlás „vastartaléka” a parasztság féltve őrzött baromfiállománya, — a katonák hátizsákjában. MTI Külföldi Képszolgálat A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Heves megyei Szervezetének vezetői elkészí­tették a munkatervet, amely egy esztendőre meghatározza az ismeretterjesztők tevékeny­ségét Van-e valami újdonság az elképzelésekben? Változik-e valamit az ismeretterjesztő munka stílusa? Eredménye­sebb, színesebb lesz-e a nép­művelésnek ez az ága? Történ­nek-e majd izgalmas kísérle­tek, próbálnak-e javítani az ismeretterjesztési munka haté­konyságán? — Ezek a szinte kötelezően ismétlődő kérdések próbáljunk válaszolni rájuk, a tervek és új elképzelések is­meretében. A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulatban nem akar­ják növelni az előadások szá­mát, inkább azok minőségét próbálják javítani. A 63-as év első félévében 2176 előadást tartottak, a tervek szerint a most kezdődő népművelési évadban — tehát 10 hónap alatt — csak háromezerre ke­rült sor. Az idén is megszervezték a népszerű munkásakadémiákat, a tsz-akadémiákat és a külön­böző foglalkozási ágak akadé­miáit. Az üzemekben, falvak­ban, városokban ezenkívül előadássorozatokat tartanak, és Ismét megnyitják kapuikat a GONDOK ES TERVEK a TIT-ben 10 hónap alatt 3000 előadás Bugát Pál Szabadegyetem kü­lönböző tagozatai. Változatok egy előadástémára Az előadóknak nagyon ne­héz megtalálniok a szellemi kontaktust a hallgatósággal. (Ennek különböző okai van­nak: magas, vagy túl alacsony színvonalú az előadás, hemzseg az idegen szavaktól és a szak- kifejezésektől, érdektelen, szürke, jellegtelen a szónok or­gánuma, stb.) Ezen most „köz­pontilag” segítenek: A leggya­koribb témákból előadásvázla­tokat készítenek, kidolgozzák az előadást, több változatban is’, hogy annak, aki ismerteti a témát, csak az legyen a felada­ta, hogy a legjobb formulát alkalmazza. Több előadáshoz a könyvtárak segítségével bib­liográfiát állítanak össze, s aki fel akar készülni, kézbe 'kapja a szükséges könyvek jegyzé­két. A megyében 1100 előadója van a TIT-nek, de az idei is­meretterjesztő munkát nem alapozzák kizárólag a helyi erőkre, több pesti szakembert, egyetemi tanárt, tudományos kutatót hívnak meg Az ismeretterjesztő ««inká­ban a 64-es esztendő esztétikai év lesz, előtérbe kerülnek az esztétikai nevelés problémái. A szabadegyetemen többek kö­zött lakás- és kömyezetesztéti- kai tagozat nyílik, de ugyan­úgy lesz színházművészeti ta­gozat is. A TIT az idén, az IBUSZ- szal közösen országjáró túrá­kat szervez az Alföldre, Észak- és Dél-Dunántúlra, az északi hegyvidékre és a Duna­kanyarba. Az „Ismerd meg vá­rosodat!’’-mozgalom jegyében vasárnaponként munkás, diák és turista városnéző csoportok sétáját szervezik meg. A TIT égisze alatt a közel­jövőben több olyan esemény­re kerül sor, amelynek jelen­tősége túlnő a megye határa­in. Októberben tudományos konferenciát rendeznek Eger­ben, ezen az anyag felépítésé­nek jelenlegi szemléletéről tar­tanák előadást, országos hírű kutatók. Vándorgyűlések, kongresszusok Október 14-én és 15-én a legújabb korral foglalkozó történészek és muzeológusok országos tanácskozást tartanak Egerben, utána az Irodalom­történeti Társaság vándorgyű­lésének színhelye lesz a város. Ebben a hónapban megjele­nik a Gárdonyi-centenáriumra kiadott emlékkönyv is. 1964-ben hívják össze a TIT IV. országos kongresszusát.. Ezt megelőzően járási és me­gyei küldöttértekezleteket tartanak. A Tudományos Isme­retterjesztő Társulat országos és megyei eseményeire készül­nek a megye ismeretterjesztői is: eredményekről, kikísérlete- zett és bevált hatékony mód­szerekről szeretnének beszá­molni a járási, megyei és or­szágos fórumon. Az új módsze­rek keresése érdekében, amely az egész országban a munka és az érdeklődés középpontjában áll — a megyében is módszer­tani bizottságot hoznak létre, s ez elemzi, általánosítja a ta­pasztalatokat, ismerteti, nép­szerűsíti és ellenőrzi a szak- irodalomban található új me­tódusokat. Az ismeretterjesztés irányitói és munkásai tehát most, az évad, a szezon elején azért dolgoznak, hogy ezen az őszön és a következő télen az isme­retek ne csak a statisztikában terjedjenek, hanem a fejek­ben is. ..ki (tó) előtt már nem kerülhet sor a sokoldalú Polaris-flotta létre­hozására. A Times washingto­ni tudósítása szerint „a leg­magasabb szinten” döntöttek a vegyes legénységű felszíni ra­kéta-flotta megvalósításának elhalasztásáról, mégpedig ..szi­gorúan belpolitikai okokból, s nem, az angol nyomás eredmé­nyeként”. A Times tudósítója meg­jegyzi: hogy az elnökválasztá­sokig (1964. november) már nincs elegendő idő az atom­fegyverek megosztásával kap­csolatos törvényhozási eljárás lefolytatására. A halasztásról szóló hírek nagy megkönnyebbülést kel­tettek az angol fővárosban. A brit kormány úgy döntött, hogy elküldi képviselőjét a multilaterális tárgyalásokra. Az angol vezérkar és Thor- neycroft hadügyminiszter állí­tólag továbbra is elkeseredet­ten ellenzi a Polaris-flotta ter­vét, amely egyértelmű lenne Anglia atomhatalmi státusá­nak lefokozásával és Nyugat- Némétország nukleáris szere­pének elismerésével. Londonban egyébként rámu­tatnak: a halasztásról szóló döntés „kiszivárgása” egybe­esik azzal, hogy Kennedy el­nök fogadta Couve De Mur- ville francia külügyminisztert. Angol diplomáciai körökben lehetségesnek tartják, hogy Washington ismét megfontolja De Gaulle 1958-ban előterjesz­tett tervét, amelyben követelte, hogy Franciaországot vegyék be harmadiknak a NATO an­golszász atomdirektóriumába. ESEMÉNYEK _ sßMan LONDON: Christopher Nayhew mun­káspárti képviselő az angol belügyminiszterhez intézett le­velében súlyos aggodalmát fe­Fogadás Moszkvában a magyar katonai küldöttség tiszteletére MOSZKVA (MTI): Szipka József, a Magyar Népköztársa­ság moszkvai nagykövete ked­den fogadást adott a Czinege Lajos vezérezredés, honvédel­mi miniszter vezetésével a Szovjetunióban tartózkodó ma­gyar katonai küldöttség tiszte­letére. A fogadáson megjelent Pa- leckisz, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének el­nökhelyettese, Vorosilov, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek tagja, Malinovszkij mar­sall, honvédelmi miniszter, Grecsko, Birjuzov, a Szovjet­unió marsalljai, Jepisev had­seregtábornok, Bagram j an és Zaharov, a Szovjetunió mar­salljai, Versinyin és Rotmiszt- rov, a fegyvernemek marsall­jai, s a tábornoki kar több más tagja. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott fogadáson Szipka Jó­zsef nagykövet, Czinege Lajos vezérezredes, magyar honvé­delmi miniszter és Rogyion Malinovszkij marsall, szovjet honvédelmi miniszter mondott pohárköszön tőt. jezte ki a kormány azon dön­tése miatt, hogy megtagadta a beutazási engedélyt Alekszandr Kornyejcsuk szovjet drámaíró­tól és feleségétől. VARSÖ: A Lengyel Államtanács Ma­rian Spychalskit, a Lengyel Népköztársaság honvédelmi miniszterét, Lengyelország marsalljává nevezte ki. SINGAPORE: Ismail Bin Dato Abdul Rah­man, a Malaysia Államszövet­ség belbiztonsági minisztere kedden bejelentette, hogy Sin- gapore-ban a reggeli órákban 15 szakszervezeti vezetőt vet­tek őrizetbe. BERLIN:- Az NDK vezető államférfiéi­nak jelenlétében, a berlini Kosmos Filmszínházban mu­tatták be a „Harc Németorszá­gért” című új DEFA doku­mentumfilmet. SANTO DOMINGO: Hírügynökségi jelentések szerint, a dominikai kormány ostromállapotot rendelt el az egész köztársaság területére, a fővárosban pedig betiltottá a gyűléseket és tüntetéseket. DAMASZKUSZ: Az AP a bagdadi rádióra hivatkozva jelenti, hogy Irak­ban a Bath-párt újabb intézke­déseket tett hatalma megszi­lárdítására. Rendeletben adtál: tudtul,, hogy átalakították a kormányt. Kedvező feltételekkel lehet már 1964. évi leadásra is kötni sertéshizlalási v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ szerződést ^>>^^<NX>XN>>>>XVX>^XXXXXXXX>XXXXXXXXXXVXXXXXXVW-;\V\ UGYANCSAK KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL BEINDUL AZ 1964. ÉVI KOCÁT ART ASI ÉS SÜLDÖNEVELÉSI AKCIÓ. BIKA—TINOHIZLALASI AKCIÓ. ÜSZÖHIZLALASI AKCIÓ. KISSŰLYt NÖVENDÉKMARHA NEVELÉSI AKCIÓ és A HÁZTÁJI ÉS EGYÉNI GAZDASAGOK SELEJT TEHENÜK ÉRTÉKESÍTÉSE TÉRÉN KEDVEZŐ LEHETŐSÉGEKET VEHETNEK IGÉNYBE. Amennyiben selejt tehenük helyett üszőt állíta­nak tenyésztésbe, úgy az I. o. vagy II. o. minő­ségű tehénért az állami szabadfeívásárlási áron felül kg-ként 3.— Ft üszőbeállitási prémiumot kapnak. Magas árak. termelőszövetkezetek részére kamatmentes hitel, valamint előnyős feltételek mellett biztosítunk nagyüzemi felárat. Egyéni és háztáji termelők részére kedvezményes abrak­takarmány-juttatás. Bővebb felvilágosítást Járási kirendeltségeink, valamint községi felvásárlóink nyújtanak. SZOLNOK—HEVES MEGYEI ALLATFORGALMI VÁLLALAT \

Next

/
Thumbnails
Contents