Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-03 / 231. szám

1863. október 3., csütörtök NErCIJSAÖ Hallgatni, elhallgatni... Egyes bölcselkedésre hajla* mos emberek ma is szívesén hivatkoznak a latin közmon­dásra, amely így szól: „Ha hallgattál volna, bölcs marad­tál volna”. Ügy érezzük, hogy ennek a közmondásnak is, ' mint annyi más társának, a fénye ma már elhalványult, vagy helyesebben: ez a köz­mondás is más értelmet ka­pott. Nem kétséges, hogy a tókés világ erkölcsi fogalmai sze­rint „hallgatni arany” s az a bölcs ember, aki a fal mellett meglapül, nem beszél, nem nyilvánítja véleményét, mert „mit lehet tudni” mi lesz' a következménye vagy „a kő hol áll meg”. A szürke, a jel­legtelen, a lapuló, a színét változtató kaméleon-ember kétségtelenül jobban érvénye­sül a tőkés világban. Sőt, kar­riert is csinálhat, ellentétben azzal az emberrel, aki az igaz­ság érdekében hallatja szavát, s lassanként kiderítik róla — bármily messze essék is a szo­cializmus eszmevilágától, hogy „kommunista agitátor”, nagy­hangú demagóg, akire jó lesz vigyázni... Vajon a szocializmus vilá­gának embere teljesen meg­szabadult-e a tőkés világnak étitől az önző, önmagát a köz­ügyektől, a kollektíva ügyétől elkülönítő, „kezemet mosom” gondolkodásmódjától? Vajon helyes erkölcsi norma-e a szo­cializmus embere számára is, ha hallgat, nem bírál, elhall­gat bizonyos tényeket, nem tár fel hibákat, visszaéléseket, mert az adott helyzetben ez a legkényelmesebb, a legcélsze­rűbb számára? A kérdésre tagadólag kell válaszolnunk, de ha jobban belemélyedünk a probléma boncolgatásába, ez mégsem olyan egyszerű, mint először gondolnánk. Mert vannak ese­tek, vannak helyzetek, ame­lyek a szocialista ember szá­mára is parancsolóan a hall­gatást diktálják, s vannak esetek, amikor az individua­lista elkülönülés, a közügyek­től való távolmaradás, bizo­nyos tények felett való elsik- lás egyenesen bűn számba megy. Ebben a vonatkozásban az egészséges közfelfogás kiala­kulását jelentős mértékben akadályozta a közelmúlt sze­mélyi kultusza. A személyi kultusz korszakában — épp­úgy, mint a kapitalizmus vi­szonyai között — számos eset­ben a legcélszerűbb s a leg­okosabb dolognak a hallgatás látszott. Sokat, nagyon sokat beszéltek a bírálatiról, de aki bírálni merészelt, hibákat tárt fel — különösen ha egyes ve­zetők, kiskirályok ' hibáiról volt szó — annak könnyen betör­ték a fejéti. S ma bármennyi­re szabad is a bírálat, s ma bármennyire is igényli álla­munk és társadalmunk a bí­rálatot, egyesek még mindig nem tudtak szabadulni a sze­mélyi kultusz korának álszent, a bírálatot fennen hangoztató, de a valóságban azt teljesen elfojtó gondolkodásmódjától. Sajnos — bár jelentékenyen kisebb számban — még min­dig vannak olyan esetek, ame­lyek az embereket a bírálat­tól viszahúzzák, s egyes akar- nokok ellenállása „jobb belá­tásra”. óvatos hallgatásra készteti azokat, akiknek szá­ján ott ég az őszinte bíráló szó! A napi saitó még mindig hírt ad olyan ügyekről, ame­lyekben a bírálók, a hibák feltárói húzták a rövidebbet, s hosszú időn keresztül nekik kellett nemegyszer komoly er­kölcsi és anyagi hátrányokat, iaaztalan hajszát elszenvedni­ük. A kritika elfő*; '.iának né­hány szórványos esete, a hi­vatali hatalommal való visz- szaéiés néhány elriasztó pél­dája semmi esetre sem kész­tetheti a dolgozókat arra, hogy hallgassanak, az igazságot ma­gukba fojtsák! Ma már erős kritikai szellem alakult ki közéletünkben. A hivatalok­ban komolyan foglalkoznak, a panaszokkal, a hibákat fel­fedő bejelentésekkel, s mint a sajtó hasábjairól is kiderül, a kritika elfo.itói, az önző akar- nokok, a dolgozók jogos kí­vánságait semmibe vevő em­berek. a néptől elszakadt de­magógok nem kerülhetik el sorsukat. Mégis azt kell mondanunk, hogy a mai körülmények kö­zött is vannak helyzetek, ame­lyekben akár közügyről van szó — hallgatni kell. Mert a bírálat szabadsága sem jelent­heti azt, hogy államunk és közéletünk a szabad fecsegést, a vénasszonyos szófecsérlést, a rosszindulatú suttogást, a pletykák terjesztését megen­gedi. Tervjelentéseknek társa­ságban való ismertetése, bi­zalmas hivatali dolgoknak .,kuriózumként” való elbeszé­lése, hivatali jellegű belső vi­szályoknak elmondása semmi esetre sem illik bele a kritika szabadságát hangoztató, a té­nyek valódiságához ragaszko­dó gondolkodásmódba. Az sem helyes, ha családi életükben megbotló, vagy családi életük­ben szerencsétlenül járó be­csületes emberek problémáit közhírré tesszük, különösen akkor nem, ha ebben bennün­ket nem a segítés szándéka vezet. Az is hibás szemlélet, hogy munkahelyünkhöz — s ez elsősorban a vezetőkre vo­natkozik — tényékként fogad­junk el olyan bejelentéseket, amelyeknek valódiságáról nem győződtünk meg, magát az érdekelt dolgozót nem hall­gattuk meg, s az ügyet min­den oldalról meg nem vizs­gáltuk. Semmi sem áll távolabb tőlünk, mint a régi, rossz ér­telemben vett éberség han­goztatása, s ennek közéletünk­be való visszacsempészése. De azért — valljuk meg őszintén — ellenség most is van, még ha nem is beszélünk róla... az ellenség számára az elfecsegett tervjelentések, a belső hivatali viszályok ma is értékesek lehetnek. A békés egymás mellett élés elvének megvalósítása nem jelentheti azt, hogy most már nem ve­szünk tudomást arról: az im­perialistáknak ma is megvan­nak a maguk ügynökei, embe­rei, akiknek ma is minden gondolatuk a szocializmus vilá­gának megsemmisítése. (Ma, amikor magyar állampolgárok gyakrabban fordulnak meg Nyugaton, ennek a helyes ér­telemben vett, a szocialista hazafiságból táplálkozó éber­ségnek fokozott jelentősége van!) A békés élet, a felszabadult légkör, a félelemtől mentes viszonyok semmi esetre sem jelenthetik azt, hogy most már mindenki gátlás nélkül bár­mit beszélhet, hivatali vagy államtitkokat fecseghet el, a jólértesültség látszatát keltve olyan belső hivatali vagy üze­mi kérdésekről ejthet el meg­jegyzéseket, amelyek semmi­képp sem tartoznak az illeték­telenek elé. Még a valóságos hibák, hiányosságok feltárása is helyesebb, ha a termelési értekezleteken, a vállalatve­zetőség vagy a pártvezetőség szobájában történik (feltéve, hogy nem szubjektív árulko­d ásókról, rosszindulatú „fú­rásról” van szó), mint baráti társaságban, kisvendéglőben, eszpresszóban, ahol nemcsak az illetékesek tudomásara jut­nak a dolgok! Ezzel kórántsem akarunk senkit sem elijeszteni attól, hogy a hibákról, a visszaélé­sekről beszéljen, csupán azt tartanánk helyesnek, ha ezt a megfelelő helyen és megfelelő módon, a szocialista bírálat fegyvereivel tenné. Sőt: bár­mennyire nehéz és kényelmet­len is ez adott esetben, fel kell lépni az ellen a felfogás ellen, amely rosszul felfogott humanizmusból, baráti érzés­ből, félelemből vagy gyávaság­ból arra késztet egyes embe­reket, hogy a hivatal, az üzem életét érdeklő fontos tényeket, nyilvánvaló vissza­éléseket, a munkát akadályo­zó intézkedéseket elhallgas­son. Ahányszor találkozunk az üzemben, hivatalban olyan hangokkal — különösen egy- egy súlyosabb hiba vagy visz- szaélés leleplezése után —, hogy „erről mindenki nyíltan beszélt”, „hosszú ideje tudott dolog volt, csak ...” Ez a „csak” még ma is akadályoz egyes embereket abban, hogy őszintén beszél­jenek, mert a múlt tapaszta­latain okulva a következmé­nyektől tartanak, s csak ak­kor bátorodnak fel, amikor a lavina már elindult... s csak akkor döbbennek rá arra, hogy ma már nyugod­tan beszélhettek volna, ami­kor a hibák, a visszaélések elkövetői már hosszabb ideje komoly károkat okoztak! El kell jutnunk odáig, hogy a hibákat ne kívülről a felső ellenőrző szervek, a vissza­éléseket ne a rendőri szervek, hanem elsősorban az arra il­letékes üzemi, hivatali kol­lektíva leplezze le s ne hány­ja be a szemét olyan jelensé­gek előtt, amelyekről hall­gatni: bűn! Állami, társadalmi életünk­ben, az üzemi, hivatali kol­lektívákban — ott, ahol ez még kellőképpen nem fejlő­dött ki — mindent el kell kö­vetnünk pgy olyan egészséges közmorál kialakítása érdeké­ben, amely egyre határozot­tabban, egyre nagyobb biz­tonsággal tud különbséget tenni á hallgatás és az elhall­gatás között! Hallgatni ott, ahol ez szükséges s közérdek és nem elhallgatni tényeket, amelyek mindenképpen a nyilvánosság, az illetékes kollektíva vagy felettes szer­vek elé tartoznak! Ez a gya­korlatban — különösen ott, ahol a személyi összefonódás egyeseket meghátrálásra késztethet — időnként még nehéz, de a jelek arra mutat­nak, hogy ennek az egészsé­ges közfelfogásnak kialakítá­sától már korántsem vagyunk távol! Szekeres Károly Szökött néger katonák A Nyugat-NémétórsZág- ban állomásozó amerikai hadseregből két néger ka­tona szökött még az utób­bi hetekben. Benjamin Cain törzsőr­mester a Nyugat-Beriinben állomásozó 6. gyalogezred­ből szökött át a demokra­tikus Berlinbe és kért me­nedékjogot. A 19 éves Robert Manns Ausztriába szökött. Szeren­csétlenségére szökés köz­ben gyilkosságba kevere­dett. Passauban taxit bé­relt és azzal akart eljutni Linzbe. Az osztrák—nyugatné­met határon Franz Gruber, a nyugatnémet határrend­őrség altisztje, az igazolta­tás során nem fogadta el Mannstól személyi igazol­ványként annak szabadsá- gos levelét. Nem akarta a néger katonát átengedni a határon. Robert Manns a szóváltás során előrántotta revolverét és a határrend­őrre lőtt. Az egyik lövés Gruber őrmester fejét érte. A dulakodásban a néger katonának sikerült egér- utat. nyernie és osztrák te­rületre átszöknie. Mannst Ausztriában a csendőrök letartóztatták. Kihallgatása során a kö­vetkezőket vallotta: „Alakulatomnál állandó­an piszkáltak, mert néger vagyok. A faji elnyomás elől menekültem, a szabad­ságot kerestem. Ha a nyu­gatnémet határrendőrség visszatoloncolt volna az alakulatomhoz, megalázta­tásom folytatódott volna. Nem akartam még egyszer csapatomhoz visszakerülni. Ezért lőttem a nyugatné­met határrendőrre. Bárki mást is megöltem volna, aki megakadályozta volna, hogy a pokolból elmenekül­jek” — jelentette ki a né­ger katona. Robert Mann tragikus kimenetelű szökése min­denesetre fellebbenti a fátylat az amerikai hadse­regben uralkodó faji meg­különböztetésről. A tart­hatatlan helyzetet bizonyít­ja, hogy Kennedy az év elején külön bizottságot rendelt ki a hadseregben tapasztalható fajüldözés felmérésére. (Sz. L.) KENYÉRSZALLtTAS?! Így nem szabad! (Foto: Kiss) Kilencven vagon baromfi, 8,5 millii tojás kerül piacra — Több mint egymillió csibe a háztájiban Gyarapodott a törzsállomány A napokban több mint há­rommillió csibe és 130—135 e- zer pulyka keltetéséről tárgyal­tak a szakemberek. A jövő évi feladatokról volt szó, de beszél­tek az idei tervteljesítésről, az eredményekről, a problémák­ról is. Sárosi István, a megyei ta­nács kisállattenyésztési fel­ügyelője, a tanácskozást köve­tően a következőket mondotta a megye 1963. évi baromfiállo­mányának helyzetéről — Az értekezleten a megnö­vekedett igényekről, azok ki­elégítéséről tárgyaltunk, de beszéltünk a tenyésztési kedv javulásáról is, amely sokkal jobb a korábbiaknál. A szá­mok bizonyítják, hogy a kelte­tő állomások jó munkát végez­tek, jó úton haladunk a ba­romfiállomány gyarapítása fe­lé. A keltető állomások kifo­gástalan csibeállományt adtak át nevelésre, a kedvező te nyésztési feltételek következté­ben pedig, különösen a háztá­ji gazdaságokban növekedett a baromfitenyésztési kedv, ahol a múlt évi 660 ezerrel szem­ben, az idén már egymillió­GYURK'Ö GÉZA: ^íclá^-komfy jetyieCeJc aus der DDR A prospektus és a tenger Színes, sok képpel és ízlése­sen, igazi német alapossággal készült kis prospektus fekszik előttem. A címkép, amely a nagy történelmi múltú berlini Rathaust és a hátsó borító, amely az ország legkorszerűbb olajfinomítóját mutatja be, mintegy a múltból vezet a jö­vő felé, s a közte a mai, a szo­cializmust építő NDK valósá­ga. Lapozom a prospektusba tö­mörített jelent és csodálkozva látom, hogy ami a számomra megkapóan új és lenyűgöző, s ami itt az NDK-ban úgy lát­szik, természetes — a tenger, meglehetősen szűkre szabott sorokat kapott. A tenger, amely itt zúg az ablakom alatt, s amelynek habjai az örökké­valóság másodperceit rajzol­ják újra és újra a homokra. Nem először találkoztam a ten­gerrel, a hullámzó végtelennel, de nem is annyiszor, hogy ma­gától értetődő természetesség­gel vegyem tudomásul csodá­latos és példamutató kitartá­sát, ahogy új meg új és soha nem lankadó erejű rohamra in­dul a szárazföld ellen. Rohamra. A vad viharok, vagy a mohó étvágyú dagály idején, hogy az elomló napsü­téskor, vagy éppen az apály idején szinte simító újakkal rakja, vigye a homokszemeket a part fövényén. Megfog és megborzongtat a tenger. Nemcsak azért, fölfe­dezni indulni számomra min­denkor valamiféle expedíciót, nagy lélegzetű utazást jelen­tett. A sziklás hegycsúcsok ri­deg és dermesztő fenségükkel az örökkévalóság jelzőoszlopai. A tenger is az örökkévalóságot hirdeti, de habjai alatt, kékes­zöld hátán az örökkévaló éle­tet: a mozgást. Ostsee! „Mély­ségesen mély a múltnak kút­ja ...” — írja Thomas Mann, s a mélységes mély múlt itt hintázik az ablakom alatt, or­szág- és világrészeket összeköt­ve, vagy elválasztva, hajóin néha halált, de azért legtöbb­ször mégis életet hordozva. Az Amerika földjét megjárt vikingek gályái, svéd sok- árbócos hadihajók és kivándor­lókat szállító vitorlások, dán, norvég halászbárkák, nehéz páncélzatú dreadnoughtok vo­nulnak el sorban az ablak alatt az emlékezés rendezte parádés díszszemlén, s most hogy felnézek a papírról, a lá­tóhatár peremén a valóság: fe­hér-fekete testű óceánjárók várnak kifutásra. Némelyike talán éppen az ide nem sok kilométerre fekvő Rostockban készült, s most lebben először magasra árbocán az NDK zászlaja... „Ó, mennyi város, mennyi nép” — sóhajt fel Babits vi­lágot látni akaró nagy sóvár­gásában. És a „mennyi” várost és seregnyi népét viszik, hord­ják, látják és látták a hori­zont mélyebb vizein horgony­zó, innen játékszernek tűnő 10—20 ezer tonnás hajók. Itt, szinte az ablak alatt, menet- rendszerű pontossággal moto­ros vitorlások úsznak el, hogy megízleltessék a tengerjárás gyönyörét a „szárazföldi pat­kányokkal” ... A fehér vitor­lák magamasan libegnek, mint a sirályok, s pöfögve segíti elő a szél alatt a modern és vi­dám gályát a technika a ka­nyargós partszegélyen. Az arcok szinte kivehető tá­volságban. a hangok jól simo­gató vidámsággal kacskarin­góznak fel, a kéklő égnek. Mindent és mindenkit valam! mézszinű puha máz von be, valami andalítóan békés han­gulat, amelyet a most egy Píj* lanatra elnémulni érzett ten­ger nyújthat csak ... De mennyit lát be szemem a most békés és csendes hátú tengerből? Szűk a horizontom, egy pont­nyi is alig a messzire fodrozó Keleti-tengerből. De lám, eb­ben az egyetlen pontban is benne van a végtelen tenger, a mélységesen mély múltnak kútja, a kozmosz-végtelennyi jövő —, amely csak ezeké a békés hajóké ott a horizonton és itt az ablakom alatt, s eze­ké a békés embereké és enyém lehet. A prospektus mértéktartó szűkszavúsággal, tény- és szám­adatokkal szól a tengerről. S igaza van! A tengerről beszél­jen, suttogjon, harsogjon — maga a tenger. kétszázezer csibét nevelne! Javúlt a helyzet a termelőszc vetkezeteknél is, és így az év eleji igény, 900 ezer csibe he lyett, a szövetkezetek, illetve tagok, több mint másfél milli csibét vettek át a keltető állc másoktól. Tavaly 1.623.000, a idén már eddig két és fél mi lió csibét keltettek üzemein] és az igény jövőre már túliéi a hárommilliót. Az elhullá arányának csökkenése mellet csökkent az egy kilogram! hús előállításához szükség« takarmánymennyiség, és nő az átadott baromfiak átlagsi lya Is. Az elhullás 5-6 százai« kot javult, az átlagsúly pedi 10-15 dekával nőtt, a múlt év hez képest. Szembetűnő, högy a háztá gazdaságok önfogyasztása nőt Hogyan teljesítik a terveke! — Most kezdődik a leszel ződött baromfi átadásának j< lentős szakasza. A szövetkéz! tekböl napi 2.5-3 vagon, háztáji gazdaságokból. pedi 25-30 mázsa baromfihúst vási rólunk, fel. A november vél december eleji pulykaátad« 24-25 vagonnal növeli a ten teljesítést. Ebben az időben k< rül sor a mintegy 60 eze pulyka átvételére, amelyne egy része angol exportra, a mi sik része törzsállományba k< rül. Megyénk idei baromfiterv 90 vagon, a szerződéskötése alapján, 92-95 vagon baromi hús átvételére számítunk, háztáji gazdaságokból, a szei ződésileg lekötött 12 vagonn; szemben legalább, 15-16 vagc árut veszünk át. Teljesítik-e tojásfelvásá' lási tervüket? — Nyolc és fél millió toji az idei felvásárlási tervün Eddig 8 millió tojást vásáro tunk fel, tervünket túlteljesi jük. A múlt évben gond volt tervteljesítéssel, az idén v szont jól állunk ebben a vona kozásban. A múlt évben, eg; millió-százezer tojást vásáro tunk a szövetkezetektől, < idén túllépjük ezt a számot, közös gazdaságok a tojás * százalékát a keltető állomáso! nak szállítják, csak kisebb hí nyada kerül fogyasztásr ezért zömében a háztáji ga daságok adják a tervteljesíté hez szükséges tojást, A kedvi ző felvásárlási körülmények' a magasabb árak, a számba: minőségben fejlődött torz állományok teremtették me A jelenlegi baromfi állomár lehetővé teszi, hogy a megj maradéktalanul teljesítse kő: ellátási feladat ait. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents