Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-20 / 246. szám

1963. október 20., vasárnap

NEPOJSAQ

*

Áll a csípős szélben, szomorúan néz a nyáj felé, amely csendesen pásztázza a Péter- lápa-dűlőt. Mellette hever bőrtáskája, lábánál szénfekete korcs kutya nyúlik el.

Fedor Mihály nemrég jött meg hazulról, az apja temetéséről. Innét tehát a szomorú mélázás.

A köszönésre felélénkül, de a kérdésekre igen-igen röviden válaszolgat. Különben sem beszédes. S ami az embert első látásra meglepi, nem is öreg. Pedig fél évszázadnyi élet elvégezhette volna romboló munkáját a fiatalos termeten, a szépvágású arcon.

— Miért szólítják mégis öreg Fedornak?

— Talán azért, hogy én egyezkedtem a szövetkezettel, a többi ide szegődött ófehértói juhász ügyében is, meg...

Aztán nem jut eszébe alkalmasabb magyarázat, így ki kell egészítenem válaszát a faluban elhangzottakkal: az „öreg” jelzőt szakértelméért kapta az egerbocsiaktól, akik sokra tartják ennek a messzi Somogy b ól ide szakadt juhász- mesternek tudományát, s úgy vélik, ha itt marad, nyugodtan rábízhatják a majdani hatalmas, 6000 juhot számláló nyáj páráncsnokJását is.

Pedig még egy évé sincs, hogy ezen a tájon nem a díszes juhászkampót forgatta a kezében, hanem a mélyfúró berendezés súlyos csöveit. Itt dolgozott ugyanis a csehi dombokon és „nagyon marasztalta ez a vidék”.

Marasztalta, mert ideális, juhászainak való helyet látott a dombokon, s ő, aki régen is juhász volt — persze, csak úgy magának — fantáziát látott az elképzelésbe*!, hogy 6000 juhot akarnak legeltetni ezen a tájon. Annak idején 60—80 birkánál több nem került „eléje", s máris 284 juh legelészik nyájában, s ehhez hasonló még három tépi a legelőt körülöttünk.

— Ez mind a Szabadságé. A

fcéeszé.

A kezdet tehát 1200-at meghaladó nyáj...

— Szép nyáj — térítem el figyelmét a nehéz gondolatoktól.

— Ez? Szép lehetne. — Kalapját mérgesen fellökve kezd magyarázni, s egyszerre bőbeszédűvé válik.

— A tél már „megválogatta”

a nyájat, de még így is vagy 200-at ki kellene pusztítani belőle. Nem alkalmasak. Azelőtt — kezdi fejtegetni — csak azt a juhot tartották, amelyik tejet, bárányt adott. Itt meg? Ha elbírja a négy lába, akkor juh. Pedig nem juh... De nem hiszik el a központban. Mit tehetek? Hajkurászom tovább, míg rá nem jönnek, hogy így nem lehet hasznot hajtó juhtenyésztést folytatni.

— Akkor joggal mondhatják a tsz-ben, hogy a juh ráfizetés, feléli a szövetkezetét.

— Ez, kérem, hazugság! — replikázik rögtön az öreg Fedor. — Az én családom, meg a többi ófehértói juhász 60— 100 birka hasznából élt. Itt már 1200-on felül van, s hatezer lesz. Tudja, mi pénzt hozhat ez? Az idén lejött róla 27 mázsa gyapjú, s 6000 liter tejet adtak... báryányokat, s abból 200 pecsenyének valót. Csak meg kellene adni a módját — bizonygatja és komótosan veri a szikkadt, torzsás legelőt kampósbotjával.

— Hodály kellene, olyan, amelyikbe nem fagy bele a bárány meg a toklyó... mint a télen is. Mert akkor nincs haszon. Pedig itt minden megvan: szép legelő, nagy határ. Ide juh való...

— Meg jó juhászok...

Az öreg Fedor elérti a célzást

— Én nálam, kérem, 153 anyától 133 bárány lett. Nem

első osztályú eredmény ez... az idén másképp lesz.

Igen, az idén már teljesítményre szerződtek a juhászok, hogy tudják, ki, „mennyit ér” gyapjúban, tejben, bárányban. Az öreg Fedornak ez csak jót jelent, hiszen az idén is olyan bárányokat heveit, hogy egy harmaddal nagyobb árat lehetett érte kérni, mint a többi nyájból származókért.

Ennek felidézése már jobb kedvre deríti, s mesél a juhá-l szat örömeiről, nehezéről, szak-1 mai fogásairól, hol alkalmas itatni, mikor érdemes éjszaké- I ra is kintmaradni a juhokkal, I meddig csíphet a jószág a hóborította földön, aztán hogy aj suta kos milyen bátor és mi-! ként tudja kiválogatni százezer birka közül is a sajátját a juhász, ha „vonzalma van” a j tenyésztéshez.

— Csupa romantika ez az élet — jegyzem meg, miközben lassan ballagunk a nyáj után.

— Hát így nézve... igen. De látná csak, hogy folyik a verejték az emberről, ami-| kor fejőshez „töri” a toklyókat, j s hogy vacog az ember foga, ha a hajnal ott virrad rá a nyáj mellett. Munka ez, kérem, nem romantika. — Bizonygatta még búcsúzóul is, csak annyi helyesbítést hagyott jóvá, fantázia azért van ebben a munkában is... pláne ezen a vidéken.

Kovács Endre

még mindig a parádi düledezS „kombinát”

Nemrég e rovatban tettük szóvá, hogy több mint féléves huzavona után, még mindig nem sikerült megegyezésre jutni a Mátra vendéglátóipari szégyenének eltüntetésében.

A megyei tanács kereskedelmi osztályának értesítése szerint a Belkereskedelmi Minisztérium nem járult hozzá, hogy a Mátravidéki Vendéglátólpan Vállalat 172-es számú parádi italboltját — fő akadályát a megegyezésnek — a helyi földművesszövetkezet- nek átadják, mert a MÉSZÖV nem ad át helyette hasonló forgalmú italboltot a vendéglátóiparnak.

A döntés helyett tehát újabb javaslat érkezett: a főldmü- vesszövetkezet hozassa rendbe a horpadozó tetejű, s minden tekintetben felújításra szoruló épületet, s akkor a vendéglátó ipar korszerű berendezést biztosít a kulturált árusításhoz.

Javaslat tehát akad ,,zsákszámra”, csak épp a végső döntés nem akar megszületni. K. E.

Nobel Alfréd

Az atom, a kémiai és a biológiai fegyverek feltalálása előtt a dinamit és a füst nélküli lőpor voltak a legborzalmasabb robbanóanyagok, a csataterek rémei. A kémikus, aki ezzel a két találmánnyal „megajándékozta” a-z emberiséget, Nobel Alfréd, 130 évvel ezelőtt született, Stockholmban. Fiatal korában Oroszországba utazott, ahol apjával együtt kohót állított fel, majd erőfeszítéseit arra összpontosította., hogy csökkentse a nitro- glicerin nagy explodáló képességét, így „kezelhetőbbé” tegye ezt a veszedelmes és érzékeny robbanóanyagot. A dinamit, a nevezetes találmány 1866-ban született meg.

Hatalmas vagyont gyűjtött össze. Végrendeletében úgy intézkedett, hogy vagyonából képezzenek alapítványt, s a kamatokat évenként osszák ki azok között, akik a fizika, a kémia, az orvostudomány, az irodalom és az emberiség békéjének biztosítása terén kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki.

— Miért bánatos ez az ember?

— Meghallotta, hogy valakinek, öröme van. .

* * *

Szeresd a nőket, hogy hosszú életű lehess a földön, hogy legyen időd szeretni a nőket.

* * * é ■

Kérdés: Ha három nő -zözül kettő beszél, afc- '<or miért hallgat a harmadik?

Felelet: Vagy rekedt,

vagy a kérdés ostoba.

* * •

* * *

A vicc alála, ha 6 mondja el.

* * *

Kapott egy hatalmas pofont:

Ha mindenki végzett munkája szerint részesülne a szocializmus javaiból, sok fejfára írhatnánk: éhen halt!

f- 6)

Jelentés a földekről

A kenyérgabona 90 százaléka a földben — A füzesabonyi és az egri járás az élen — 60 tsz végzett a vetéssel 9 000 vagon árut vásároltak már fel megyénkben

Az elmúlt hét alatt a megye termelőszövetkezeted jelentős eredményeket értek el az őszi mezőgazdasági munkákban. A szövetkezetek határában kettős műszakban dolgozó 468 erőgép ez ideig 67 616 holdat szántott fel tavasziak alá, ugyanakkor 87 032 holdat őszi vetések alá forgattak feL Ez a teljesítmény 97 százalékos tervteljesítésnek felel meg. Itt kell megemlítenünk, hogy a megye közös gazdaságai szombaton délig 90 százalékban (66 ezer 116 holdon) végeztek a búza vetésével és 90 százalékban a kenyérgabona vetésével is. Ez azt jelenti, hogy a szövetkezetek az elkövetkezendő hét folyamán — ha az idő engedi — végezni tudnak az őszi vetéssel.

Említésre méltó az is, hogy a sarudi Tiszamenti Termelő- szövetkezet versenyfelhívásához csatlakozó gazdaságok az elmúlt napokban további erőfeszítéseket tettek a munkák meggyorsítására. A megyed tanács mezőgazdasági osztályától kapott értsülésednk szerint a versenyben — amely most már a járások között folyik,

első helyen jár a füzesabonyi járás 97, második az egri járás 96 és harmadik a hevesi járás 95 százalékos teljesítményével. A többi járás is jól halad, s valószínűnek látszik, hogy a hét folyamán járások — s így a megye is — végeznek az ősziek vetésével. A legutóbbi összesítések szerint már 00 termelőszövetkezet teljesítette vetési tervét Heves megyében, s ma és holnap újabb szövetkezetek fejezik be ezt a munkát.

A szántás-vetésen kívül jól halad megyénkben a többi Időszerű munka is. A kukorica törése 84, a kukoricaszár vágása 77, a burgonya szedése 65 és a napraforgó törése pedig 84 százaléknál tart közös gazdaságainkban. Rizst termelő szövetkezeteinkben a rizs aratása 92, a rizs cséplése pedig 55 százaléknál tart.

Szőlős vidékeinken, különösen a Mátra-aljai és az egri szövetkezetek megfelelően haladnak a szőlő szüretelésével. Eddig 18 500 holdról (71 százalékban) szedték már le a tz&- lőt. Több gazdaság, mint az egri Dobó István, az abasári, gyöngyöstarjáni termelőszövetkezet, néhány nap múlva végez is a szőlő betakarításával. Itt kell megemlítenünk* hogy ezekben a gazdaságokban jól halad az új telepítések alá való talajforgatás is. Szőlő alá 80 százalékban, gyümölcs alá pedig 92 százalékban forgatták már fel a talajt.

Végezetül szólnunk kell a felvásárlásról is. Megyénkből 9010 vagon zöldség- és gyümölcsfélét vásároltak már fel. Ez rekordmennyiségnek felel meg: több száz vagonnal több* mint az elmúlt évi volt. Gyümölcsből már 1337 vagon hagyta el a megye területét* amelynek egy részét külföldi megrendelőknek szállították. Főbb árukból a szállítási tétel a következő: paradicsom 3552 vagon, paprika 750 vagon, szőlő 695 vagon.

Nyolcvanöt éve született Krúdy Gyulát

lOZSEFVAROSI EH LEK

A Józsefvárosban teiepedtek meg Csiribiriék, midőn faluról Pestre költöztek, és a már halkan hervatag kisasszonyok odahaza mezítláb jártak, egy kakast neveltek, amely éjszaka kukorékolt, és friss sarjával, mezei növényekkel töltötték meg az ágyakat, amikor nyár volt. Holdas éjszakákon az elhagyott, élettől éllódúlt utcácskában megjelentek a gavallérok, és halkan kopogtattak a zsalugáteren. Irmának háromszor, Jankának kétszer kellett kocogni. De volt olyan öreg barát is, aki Csiribiri úrral akart szót váltani, egy ptohár bort elfogyasztani. egy nótát eldalolni. Ilyenkor többször kellett zörgetni, és hangosan mondani a császárszakállas, éjjel- nappal kipödrött bajuszú Csiribiri úr nevét. Ha jól emlékszem, Miskának hívták a szent öreget, őszes haja félrecsúszott kopasz homlokáról és hálóköntösben, papucsban néha a kocsmába is elment éjfélkor hazulról, ha jó barátok gyülekeztek a Gondűzöben.

Valamely virágneve volt az utcának, talán épp>en Jázmin utca volt. A földszintes, sárga ház éjféltájban megnépesült a józsefvárosi gavalléroktól. Irma, vagy Janka —, mert naposok voltak —, hálókabátban az ablakba könyököltek, félretolták ' a virágcserepeket és néha virradatig is eltréfálgatták régi és új ismerőseikkel. Szemérmes beszédű, szerény és tiszta gondolaté fiatalemberek jártak a ház elé. öten-hatan jöttek a kávéházból vagy a kocsmából, és boldogok voltak, hogy az előkelő Csiribiri kisasszonyok szóba állottak velük. Városi hivatalnok, jogász, medikus, egy-két hadnagy és egy féleszű költő volt a rendes kompánia. Valamennyien a környéken laktak, kis hónapos szobákban, cigaretta dolgában szerényen állottak, pénzük .csak elsején volt, a démoni szerelemről csupán Satanello elbeszéléseiből tudtak, a színházban a karzatot látogatták, Csiribiri urat módfelett tisztelték, mint egykori vidéki földbirtokost. Többnyire vadászatokról, szüretekről, vidéki bálokról, agarászatróJ, lóról, gazdálkodásról beszélgettek a hölgyekkel, mint faluhelyen a lugasban. A falnak támaszkodtak, az akácfának dőltek, vidámak, kedvesek, udvariasak voltak. Olykor a kucsébertől nyertek színes dobozt, fügét, cukrot, felajánlották a hölgyeknek. Egy szőke, Pista nevű medikus, elszaladt a hegedűjéért és nótákat húzott; máskor halkan, zümmögve énekeltek. Mikor szétoszlottak, a Csiribiri kisasszonyok sóhajtva zárták be az ablakot. Kár, hogy a nyári éjszaka rövid volt.

FGYSZER EGY Idegen úr, blLJ zonyos Prépostvári is a társasághoz csatlakozott a Gondűzőnél, midőn a fiúk udvarlásra mentek. Széles vállú, nyúlánk férfiember volt, gazdagnak mondták, mert úgy mosolygott mindig, mint aki tudja a hamis bankó készítésének a titkát. A Gondűzőnél mindig ő fizetett és a tárcája tele volt szivarral. Egy részeg fiákerest — az erős Spicert — egyszer mellen ragadott a kocsmában és megrázta, mint Krisztus a vargát. A fiúk tűzbe mentek volna érte. Prépostvári a harmadik éjszaka állott az akácfa mellett, és le nem vette a szemét Irmáról. (Szőke, kövérkés, kék szemű, rozmaring szagú leány volt; a tenyere, mintegy fészek, a mezítelen nyakán amulett és vágyhelye a csóknak.) Mikor a fiúk szerte hazamentek, Prépwtvári visszatért, és nyugodtan kopogott a zsalugáteren.

— Én vagyok. Várt? — kérdezte rekedtes hangon az ablaknál leselkedő leánytól.

— Vártam.

— Azért jöttem vissza, hogy megcsókoljam a kezét.

Irma kinyújtotta a kézét.

— A lábát, a mezítelent, a gyönyörűt, azt is akarom.

Irmának 'torkán akadt a lélegzet.

A férfi bátorította:

— Senki sincs itt Üres az utca és sötét. Üljön fel az ablakra, és nyújtsa ki a lábát.

— Nem bánt? — kérdezte Irma.

FELKAPASZKODOTT az ab1 lakra, és lenyújtotta mezítelen lábát. Elefántcsonból volt az. A békája, térde asszonyoson telt mert már harmincadik évéhez közeledett, s lábikrájának olyan vonala volt, mint a diákok álmában a démonénak. Préőostvári kezébe vette a gyönyörű lábat. Külön-külön megcsókolgatta az ujjakat, és mindegyikhez volt valami becéző szava.

— Nem szeretem a cipőt, szorít és rontja a járásomat — mondta felülről szégyenkezve Irma. — Azért kemény a sarkam.

— Majd hozok finom olajat, piperét és piros papucsot, amilyenben a török nők járnak — felélt Prépost- vári.

A leány kacéran visszavonta a lábét, miután gyöngéden rátaposott a férfi homlokára; zajtalanul bezárta az ablakot.

— Isten vele — súgta a zsalugáteren át. — El ne áruljon.

Prépostvári talán számításból, talán, mert egyéb dolga akadt, néhány estén nem mutatkozott a mezítelen lábas nők utcájában. A leányok — mo6t már Janka is, felizgatva testvére vallomásától, valamint az öreg Csiribiri úr szintén kíváncsian a hírneves fiatalemberre — hiába várták éjfélenként a megszokott társasággal a komor és szótlan Prépostvárit. A sok hiábavaló beszédnek hamar véget vetettek, megkérték a medikust, hogy szomorú dolgokat játsszon a hegedűjén. A szőke fiatalember virradatig vonta rossz vonóját, a fiúk zümmögve énekeltek, Irma az érzelmesebb részeknél a szoba hátterébe húzódott, és könnyet törölt ki a szeméből. Reggel, amint felébredt, a tükör elé ült és néha fél óráig nézte mezítelen lábát. Janka fejcsóválva járt ki és be a szobába, (az öreg úr mindig pecsenyét reggelizett és hozzá sashe- ”vi bort ivott), hangosan csapkodta az ajtót, de Irma nem tudott megválni a tükörtől.

— Előbb-utóbb megbolondulsz egy kéjenc férfi pillanatnyi szeszélyétől — vagdosta a szavakat.

— Most is hallom a hangját, mint első áldozásom orgonahangját.

A kővetkező héten Janka

volt a soros az éjjeli udvarlások fogadására. Irma megeskette, hogy nyomban hírűi adja neki, amint Prépostvári megjelenik az ablak alatt. Egy-két éjszaka az ágyból felkelt, és ellenőrizte testvérét, vajon nem csalja-e meg. De aztán az egész napi munkában, főzésben, takarításban, mosásban elfáradt és kimerültén aludt, amikor Prépostvári újra megjelent az udvarlók társaságában és hátát az akácfának vetette.

Janka barna volt, mint egy falusi

imakönyv, és olyan illata volt, mint a mezőn szárított fehérneműnek* amely felszedi a zsályák, füvek leheletét. Hajszálak voltak a füle mellett, mint Blahánénak, és ugyanezért szeretett piros baboskendőt hordani. A keble úgy ringott, mint a szélben az akác fehér fürtje. Kíváncsi, köményes, meghatott szemét Prépostvárira függesztette, mint egy szegény- legényre.

A rabló válóban visszatért hajnal felé, és halkan, titokzatosan kopogtatott a zsalun. Janka a szivére szorította a kezét, és halkan felnyitotta

az ablakot

— Nem én vagyok az Irma — mondta szemérmesen. — A testvére Vagyok.

— Éppen úgy szeretem, mint ja)

testvérét — felelte a férfi és meg-í ragadta a leány kezét.

Felkúszott az ablakig, kétszer felejthetetlenül szájon csókolta, majd a lábát kérte, amellyel eljátszadozott, mint a szentségtartóval a templomrabló, mielőtt végleg elrabolná.

A nedves akácok között halkan fehérlett a harmat, amikor Janka felhúzta az ablakot. Alvó testvére ágyánál letérdepelt és hosszadalma- san, bűnbánóan imádkozott. Megigazította a takarót.

—i Bizonyosan róla álmodik — gondolta magában mély meghatottsággal és reszketve az ágyába bújt.

A LÁBÁT KIDUGTA a paplan ^ alól, és mindaddig nézte, amíg imára fordított fejjel, összekulcsolt kézzel elaludt.

Aztán soha sem beszéltek többet Prépostvári nevű fiatalemberről. Csak az öreg Csiribiri vette fel kifogyhatatlan történetei közé az idegen fiatalember alakját, és róla mindenféléket összehazudott a Gond-' űzőnél.

\