Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-01 / 204. szám

1963. szeptember 1., vasárnap NÉPÚJSÁG n Nfolc óra a föld alatt A „felozóban” mindenki megtudta, hová menjen, mi a teendője. Nem tartott tovább tíz percnél a felolvasás — in­dultunk lefelé a bányába. Akkor kelt a nap. ★ Űtban lefelé bánatos, de jól táplált ló mellett haladtunk el- Szarvaskőben egyelőre kevés géppel találkozhatunk; a ló­erőt a maga naturalisztikus értelmében kell vennünk. „Egyenesben” ők vontatják a csilléket, lejtőn a vitla-kötél, a fejtéseken maguk a bányászok. Tompán dobognak a gumi­csizmák, néhol sárban cup­pognak ... Igaz is: az előző nap vízbetörés volt, négyszáz liter percenként! Az ácsolatokra vetíti a kar­bidlámpa a munkába igyekvő bányászok árnyékát. * ★ A 12-es munkahelyen Bata János csapatvezető, és Gorza Vendel dolgozik. Jövő hónap tizedikéig össze kell találkoz­niuk a „szemből fúrók”-kal. A célprémium 2000 forint. Lám­páik fölakasztva a gerendára, ők maguk ütemes mozdulatok­kal lapátolják a szenet a csil­lébe. Telik szemlátomást. Hatan dolgoznak egy csa­patban, műszakonként ketten. Bata János szóláti ember, mint az egész csapat, Gorza kivételével, ö az egyetlen sza- lóki; Csehiből jöttek át, ami­kor megindult Szarvaskőn a fejtés. Azóta mindig együtt vannak. — Ha azt akarja megírni — szólt hozzám Bata János — hogy mit beszélünk, akkor na­gyon rövid lesz a cikk ... Mert van ám, amikor fél napig nem szólunk egymáshoz, mint a ha­ragosok. A csálle megtelt. Ráakaszt­ják oldalt a lámpát, nekife- küsznek, s eldübörögnek. Csend van, csak a „nadrág- csőből” susog elő a friss leve­gő, s néha halk, pattogó hangot hallatnak az ácsolatok. A fej­tésnél látszik, hogy a szénré­teg hirtelen balra kanyarodva bukik lefelé. Sike főaknász azt mondta, hogy ide vitla-kamrát kell csinálni. A szénréteg fe­lett vöröses sárga agyag. Ki tudja, hány tízezer év előtt fojtotta meg lassan-lassan azt az erdőt, amiből aztán szén lett, „szarvaskői” ... Jönnek visszafelé az üres csillével, s rakják újra. Üte­mesen zörren a csille vasszek­rénye. — Nem tudom, kapok-e ma cementlapot — tűnődik szu­szogva, lapátolás közben Gor­za. — Az asszonyság elment megnézni... — Ha cementlap lesz is, fu­varost nemigen kapsz... — felel hosszú másodpercek múlva Bata János. ★ — Hosszú út, mi? — kérdezi barátságosan Gorza Vendel, amint nyomában baktatok a kissé szokatlan gumicsizmá­ban. Érzem, a kapca is begyű- rődött. Jövünk visszafelé: megnéztem, hogyan adják le a csillét. A folyosó egy helyütt emel­kedik. Bata János előresietett a vitlához, addig Gorza a csil­lére akasztotta a drótkötél vé­gét. A motor már húzta is. Az­tán élesen jobbra kanyarodik a vágat, s fut lefelé. Újabb akasztgatás, és már ereszke­dett is a csille. Így még ké­nyelmes, de zömmel tolni kell. A 12-es munkahelyen elég hű­vös van, de a két ember inge csupa veríték. — Eléggé hosszú ... — Hát még, amikor napjá­ban 8—10-szer is meg kell ten­ni! — Nyolc-tízszer?! — Lehetne többet is, de ez az akasztgatás, piszmogás sok időt elvesz.' Átlag ennyi a ren­des teljesítmény szakonként a csapatunknál. Hét csille szén, három meddő. ★ — Ezt elvisszük, aztán lö­vünk — jelenti ki Bata János. Visszafelé jövet kis fabőrön­döt hoz. A lyukakat hamar megfúrják, előkerül a pakszit, Gorza már le is tekerte a hu­zalt, Bata János még szöszmö- töl egy keveset, a felesleges holmit berakja a csillébe, az­tán szól: — Akkor húzódjunk. A fülke, ahová bebújtunk, nincs messze a fejtéstől. Nem voltam még tanúja az efféle „lövéseknek’’, s kissé vissza­fojtott lélegzettel vártam ... A pakszit nagyot szólt, a légnyo­más eloltotta a lámpákat, s a dobhártyát is próbára tette. — Most ülhetünk egy keve­set, amíg elhúzódik a füst. — Gorza Vendel kibontja az ak­tatáskáját, s elkezd szalonnáz- ni. Üldögélés közben minden­féléről lehet beszélgetni. Bata János elmondja, hogy van ott­hon öt család, a legidősebb ka­tona, a legfiatalabb meg álta­lános iskolás. — Nagyon sokba kerül az is­kola. Mindig találnak ki vala- I mit, hogy erre, meg amarra vi- gyenek be 10 forintot, vagy kevesebbet, vagy többet. Mi I értelme van ennek? — Nem sok. A robbanás füstje csak most ért ide. Igaz is: a ventillátor nem működik, fáradtan össze­zsugorodott a „nadrágcső”, friss levegő nem jön rajta. A föld alatt igen gyorsan megy az idő, „saccolással” í mérni beavatatlanoknak szinte lehetetlen. Csak néztem, ami­kor Gorza, megnézve az órá­ját, azt mondta, hogy negyed egy. A műszak kettőig tart. Nehéz is lenne mérni itt az időt, ahová évtízezredek van­nak bezárva, fekete szénné merevítve. ★ A robbantás szép simán vágta lé a szén- és meddőfa­lat. A füst még elég sűrű, s megmutatja a karbidlámpa sugarait. Csákányt vesznek a kezükbe, félig térdelnek, félig guggolnak. Ahogy mozog a karjuk, úgy változik a nyaláb­ba gyűjtött sugarak iránya. Olyan volt, mint egy szép fényjáték. Emelkedik a csákány, majd lecsap, s nyomában nagy agyagrögök hullanak le. Hat­kor kezdődött a műszak, azóta egy métert haladtak. Ez a napi teljesítmény. Amikor kiegyen­gették a falat, fűrész és balta került a kézbe: az ácsolatot csinálták. Így követik a bujkáló sze­net, makacsul, méterenkint ha­ladva előre, s óvatosan, mert a bánya váratlan veszélyeket is rejt magában. Sok függ at­tól, hogy jó-e az ácsolat? Még egyszer végigdübörgött a csille a vágaton. A munka­helyen rendbe rakták a szer­számokat, hogy a csapat má­sik két tagja, a délutánosok kényelmesen megkezdhessék a munkát. „Előírt” figyelmes­ség ... Vége a műszaknak, kifelé igyekeznek a bányászok. Ke­mény munkájuk volt ma is, mint mindig. Odakint maga­san jár a nap. Jólesik, hogy olyan melegen süt. Azokra süt most, akik nyolc órát töltöttek a föld alatt, bir­kózva a szénnel, küzdve a meddővel. Nagyon sokan meg­írták már, hogy ez a legszebb munka. (kátai) Elsősök... Akikről most írunk, mind első osztályba mennek s akárhány évet számlálnak is, egyben megegyeznek: vár­ják az újat, s azt, hogy egy év múlva már ők mondhas­sák az idősebb fölényével a kisebbnek — elsős .. Újlaki Kati óvodás lett A hevesi bölcsődében ébre­dezik a nagy csoport. Ok már nem alszanak négy óráig, ko­moly tennivaló vár rájuk. A vezető néni köré sereglenek s hallgatják, hallgatják azt a sok érdekes dolgot, amit az óvodáról mond. Gyöngyösi Mezőgazdasagi Technikumba. Most már sike­rült. — Ott már mindennap má­sik kislány, vagy másik kisfiú terít meg a többieknek. Aztán tanultak rajzolni, agyagból ál­latokat, gyümölcsöket formál­ni, és aki ügyes lesz, az még tűt, cérnát is vehet a kezébe. — De én csak Mária nénit szeretem — hangzik innen is, onnan is. A bölcsőde vezetője meghatottan öleli magához a kicsiket, amikor Újlaki Kati végre megoldja a szomorkás hangulatot. — Bizony, nekem már van óvodástáskám is, és én min­dennap viszek majd uzsonnát! — En meg dinnyét... Lek­város kenyeret... Csokit... S amúgy gyermek módra megindul a tervezgetés, fe­ledve a régit és várva az újat. Gémes Ferenc a mezőgazdasági technikumot végzi — El voltam nagyon kese­redve, mert nem vettek fel a — Mert az volt a baja en­nek a gyereknek, hogy minde­ne az állattenyésztés, ő csak mezőgazdasági iskolába haj­landó menni. Akartuk, hogy érettségizzen le, mint a két testvére, gimnáziumban, de ö azt mondta, — csak a mező- gazdasági technikumban. Gémes Ferenc édesanyja mondja el ezeket, miközben az asztalon egymás mellé sora­koztatja fia „staíírungját”. — Anyagilag is könnyebb lett volna, ha Egerbe jár, de hát ez a vágya, amíg bírjuk, hadd menjen. __Feri meg a baromfiud­varban válogatja azt a tíz csirkét, amit magával visz Gyöngyösre, a nagynénjéhez, „hogy szabad időmben tudjak mivel foglalatoskodni” — ma­gyarázza búcsúzóul. Má rton István Kievben tanul Márton István elbúcsúzott szüleitől, Tófalutól, nagyon messzire vitte a vonat — a kijevi műszaki egyetemen — Elment a nagyfiam, ve­gyész lesz. Vegyészmérnök. Nagyon hiányzik,' bár már megszoktuk, hiszen kollégista volt Egerben és egy évet már a Chinoin Gyárban is dolgo­zott, Budapesten. De hadd menjen, addig, amíg fiatal. Bár mi is. mehettünk volna annak idején! — édesanyja meleg szeretettel nézi, forgat­ja kezében nagy fia fényké­peit. Kormos Ildikó pedagógus lesz Vékony, szőke iány nyit aj­tót. Kormos Ildikót keressük. — Tessék, én vagyok — mondja. — De azt keressük, akit fel­vettek Egerbe a főiskolára. — Igen, én vagyok — a tö­rékeny lány mosolyogva néz ránk, s látja, hogy nehezen „nézzük ki belőle” a komoly főiskolást, — Nem ment könnyen, vé­gül sikerült a felvételem. Ma­gyar-történelem, ének szakra szerettem volna menni, de Az összeütközés azon a köz­gyűlésen csúcsosodott ki, ame­lyen a járási pártbizottság és a tanács egyetértésével Barta h. Kálmán tsz-elnök — belát­va kellő erély híján levő ve­zetésének hibáit — „lemon­dott” az elnökségről. A lemondásból mégsem lett semmi, mert Szecskó Jánosné indulatos, sértő közbekiáltá­sokkal a járás és a község ve­zetői ellen hangolta a gyűlés részvevőit, s általános hangza­varba fullasztva a gyülekeze­tei, hozzásegítette a teljes ká­oszhoz a szövetkezeti tagság e fontos vélemény-nyilvánító fórumát. A botrány nőtt, a tsx-elnök maradt Hogy még nagyobb füstje legyen az ügynek, Szecskó Kálmánná minden magyarázat nélkül visszaadta párttagsági könyvét. Az „üldözöttek” a Minisztertanácshoz folyamod­tak és a falu vezetőit rágal­mazó újabb iratot állítottak össze, amelyhez aláírásokat is gyűjtöttek (Szecskó Jánosné segédletével) és a kivizsgálá­sok újabb özönét szabadítot­tak a falura. A vezetők közötti vélemény- különbség, a szövetkezet irá­nyításában mutatkozó hibák, az ellenségeskedés, az erény- telenség egyre-másra szülte torz gyermekeit, rátelepült a falu minden zugára, s eljutot­tak odáig, hogy most már . az egerbocsi Szabadság Tsz min­dennek nevezhető, csak szocia­lista nagyüzemnek nem. S az embereken úrrá lett az elkeseredés. Ebben a korsze­rűtlen, rosszul irányított gaz­daságban „semmi sem sike­rült”. Az anyajuhok fele any­nyi bárányt és tejet adnak, mint más juhászaiban, pedig ez lenne az egyik fő jövedelmi forrásuk. Ha baromfit tarta­nak, elhullik, a hízók nem si­kerülnek, a búza alig néhány mázsát ad holdanként, a lo­vak egy része — kocsis híján — az istállóban hempereg, drága takarmányt pusztítva. A borsó egy hónapja hever le­kaszálva a földön. Az arató­gép után még most kezdték összegereblyézni a kalászt... és a tagság egyszer jutott még pénzhez az idén — öt forint előleget kapva munkaegysé­genként. S mintha nem volna feje, szakértő irányítója e közös gazdaságnak, fegyelem nélkül mennek az emberek saját fe­jük és egyéni hasznuk után. Bejön az irodába a mezőőr és jelenti: — A borsótól délben min­den asszony hazament.. kettő ígérte, hogy esetleg visszajön délutánra is. Megállít a traktoros: — Itt vártuk, hogy hordják a csépelni valót. Hiába. El­mentek a részes szénát szeke- rezni... A gép megállt. A cséplőcsapat is. Kesereg a brigádvexető : — / Amikor részibe kellett kaszálni a szénát, hetvenen is kiálltak, az aratásnál meg alig bírtunk 20—25 kaszást össze­szedni. (Megjegyzendő, hogy a részes szénakaszálásba az el­nök is élénken bekapcsolódott, három napszámosával egye­temben, de az aratásnál nem álltak ők se a rend végébe. Üzemi munkásokért kellett házalni, hogy augusztus vége felé nagy keservesen befejez­hessék az aratást.) — És vontak-e felelősségre valakit azért, hogy a közöst cserbenhagyva, sajátjukat hordták a legnagyobb dolog­időben? — Eddig még nem! — vála­szol röviden az elnök. Az ilyen „szigorúság” aztán szárnyakat ad a fegyelmezet- lenkedőkneki, akik olcsó, kis előnyökért felcserélik a közös érdekeit, feláldozzák jövőjüket. S az már „fel sem tűnik”, hogy akadnak olyan felbátoro­dott szövetkezeti gazdák, akik kijelentik: ha nem kapjuk meg a kért munkaegységet, nem megyünk dolgozni, s az sem döbbent meg senkit, ha a fogatos részegen, üresen ko- csikázik naphosszat a sürgős hordás idején, legfeljebb azt fogadták fejcsóválva, hogy az új brigádvezető csúnya anyagi ügybe keveredik. És idézhet­nénk még példákat, hová ve­zetett a közös gazdaság irányí­tásának erélytelensége, de jól látható ezekből a szakadék széle is, ahová könnyen lezu­hanhat a közös gazdasá g sze­kere. A jövő? Nos, a jövő csak úgy kép­zelhető el eredményesebbnek, ha az arra illetékesek, a já­rási és megyei szervek bátran belenyúlnak ebbe a „darázs­| folytatja tanulmányait. A kis i Mátra alji faluban most min- [denki büszke Pistára, akit a i Szovjetunióba vitt szorgalma, \ tudása, kitűnő bizonyítványa. * • mivel nem tanultam hang­szert, harmadik szaknak az oroszt választottam. Ahogy beszél, a hangja csengése egyszeriben felidézi bennem, hogy honnan is is­merem, és honnan ismerik so­kan a városban. Eveken ke­resztül szórakoztatta az egri Gárdonyi Géza Gimnázium ze­nekarának szólistájaként az is­kolai ünnepélyeken s a kultu­rális szemléken megjelent kö­zönséget. Tervek, vágyak, elgondo­lások fűtik az elsősöket. Für­ge kézzel kötik be az új tankönyveket, vonalazzák a füzeteket, felszerelik a tás­kákat, vásárolják az új tan­szereket. Körzőn csillan a szeptemberi napfény, rajz­táblára illesztik az első hó­fehér lapot, s holnapután reggel megszólal az 1963— 64-es tanév első csengőszava, hogy munkába hívja az is­kolák népes seregét, Cs. Adám Éva [Olvasóink kérdezik: Mikor helyezik viasza a postaládát ? Miért kedvesebbek a makiáriak ? Hogyan lehet megtalálni kalauz nélkül az árudát? a tavasszal elkezdett kerítést az oszlop hiánya miatt. Irigy­kedve nézzük, amikor Egerbe utazunk,— hogy a makiári ál­lomástól nem messze tömegé-, vei hevernek a betonoszlopok. Nem kaphatnánk belőle? ... Sikeres turistafelderítés­ről számolhatunk be. Hosszú kutatás után sikerült néhány társunknak Gyöngyösön a Kis­ker Vállalat 139-es boltját megtalálniuk. Pontosabban a bolt bejáratát. Nem lehetne elhelyezni valami irányító táblát, hogy a Gyöngyösön já­ró idegenek is megtalálják aa üzletet? fészekbe”, s eltávolítják a kellemetlenkedő „fullánko­kat”, megteremtve az együtt-, működés alapjait. Enélkül nem nyílhat meg az út az iga-' zi, modern, gazdaságom nagy-' üzem kialakítása, de az, együttműködés megvalósítása felé sem. ; A megoldás a hibákból ki-; málkozik. Elsősorban a szak-, szerű, erélyesebb vezetés lehet a hibák kijavításának záloga,! a megfelelő képzettségű agro-« nómus, a jobb szervezési ké-] pességgel megáldott, nagyobb « fegyelmet követelő elnök. El-; sősorban Benke elvtárs nevét, emlegetik a bocsiak, aki már volt elnök a tsz-ben — hiszen! Barta h. Kálmán maga is érzi« s mondja, hogy a szövetkezet] javát szolgálná, ha átadná he-' lyét rátermettebb vezetőnek. ; A vezetés megoldásával; gyógyírt találnának a fegyel-] mezetlenségek orvoslására is,' ez pedig megvetné az alapját! a jobb együttműködésnek, a< közös felelősségvállalásnak ,] amelyben így szívesebben osz-i tozna a tanács és a pártszer-; vezet is, amelynek vezetői ed-, dig eléggé távol tartották' magukat — a veszekedések! elkerülése miatt — a közös« gazdaság ügyeitől; ] Ezek persze, csak taná-' csők, amelyekhez minden bi-! zonnyal újabbak sorakoznak; — megfelelő intézkedések ki-1 séretében — egy remélhetőleg« végső kivizsgálás során,; amely olyan változást hozhat! Egerbocson, hogy ezután a' rossz hírű „darázsfészek” he-! lyett jól gazdálkodó, össze-« tartó, szorgalmas méh csa-] Iádként emlegetik majd a falu« közösségét. ; Kovács Endre « ] Űj kerítést csináltak a gyön­gyöspatai tanácsháza köré. Igazán örült ennek mindenki. Annak már kevésbé, hogy a kerítés építése miatt leszerelt ! postaládát a mai napig sem ! tették vissza. A távol lakók­nak bizony nagyon rossz, hogy : egyetlen lottószelvénnyel is be kell gyalogolniuk a postáig. ]Hová forduljunk, ki intézi el. 'hogy a postaláda visszakerül­jön a régi helyére? • ... Tavasz óta várjuk, hogy «a füzesabonyi TÜZÉP-telepre «betonoszlopokat küldjenek, !mert csak a mi utcánkban hárman nem tudják befejezni ELSŐSÖK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents