Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-25 / 224. szám

1963. szeptember 25-, szerda NÉPÚJSÁG 3 CSALAFINTA LAKÁSÉPÍTÉS Kizáró ok s ezer forint — És az egyenjogúság ? — Ha tenyér van, minden van — tartja a régi szólásmon­dás. E mondás igazsága. azon alapszik, hogy a tenyér leg­fontosabb és nélkülözhetetlen népeiéi mezősi cikkünk, amely sohasem fogyhat «i asztalunk­ról. A szocialista nagyüzemek létrehozása, a korszerű techni­kai bázis megteremtése jelen­tős íejlődést eredményezett a gabonatermelésben. Mezőgaz­daságunk ezekben az években érte el a legmagasabb búza átlagterméseket: 1961-ben 11, 1962-ben, a kedvezőtlen időjá járás ellenére iß 10,3 mázsát takarítottunk be holdanként. Ez évben a tervezettnél jóval kevesebb kenyérgabonát ter­meltünk, oka a rendk/vtui kedvezőtlen őszi és téli időjá­rás mellett abból is adódik, hogy a búzatermelés tekinteté­ben a szövetkezetek jelentős része mulasztást és agrotech­nikai hibákat követett el. A korai tél beállta következté­ben országosan mintegy száz­ezer hold búza vetése maradt el. A rossz talajmunka és a szükséges vetésmélység el­hanyagolása még fokozta a «té­li kipusztulást. A terméskiesé­sek miatt az idén ismét jelen­tős mennyiségű kenyérgabonát kell importálni. A gabonafelvásárlás, a hol­danként közel 2,5 mázsás ter­méskiesés miatt, — amely a tervezett gabonamennyiség 35 százalékát jelenti — nagy gon­dot okoz, és a felvásárlási terv­nek eddig mindössze 48 szá­zalékát teljesítette a megye. A termelőszövetkezetek egész so­ra jelenti, hogy szerződésben vállalt kötelezettségének nem tud eleget tenni. Ugyanakkor több helyen a szükségleten fe­lül osztottak kenyérgabonát. Az idén pedig a közeliatástól In­dokolatlanul elvont kenyérga­bona nem csupán szerződéssze­gésnek számít, hanem sokkal több ennél. A munkásság, a városi lakosság kenyérellátásá­ról a falunak kell gondoskod­nia, olyan lelkiismerettel és felelősséggel, mint ahogyan a városi és üzemi dolgozók siet­nek a falu segítségére, és ad­nak mind több munkát köny- nyftő gépet, műtrágyát, nő- vényvédőszert, kultúrcikket. Köztudomású, hogy az állam a különböző hitelekkel messze­menően segíti a mezőgazda­ságot, az építkezéseket, a gép­vásárlásokat, dotálja a szak­emberek egy részét, viszont az állam gondja az is, hogy biz­tosítsa a megfelelő közellátást, a lakosság ipari és mezőgaz­dasági cikkekkel való ellátá­sát, E nagymérvű segítség lát­tán, vajon nem kötelessége-e a falunak, a termelőszövetke- zetekneB, hogy erejükhöz mér­ten járuljanak hozzá a közel­látáshoz? A példák sorával lehetne bi­zonyítani, hogy sok termelő- szövetkezet megérti ezt és iparkodik is eleget tenni a szerződésben vállalt kötelezett­ségének. Vannak viszont szép számmal olyan közös gazda­ságok, ahol a terméskiesések ellenére, semmivel, vagy csak igen kevéssel csökkentették a tagok természetbeni részesedé­sét, a szükségleten feiíil osztot­tak kenyérgabonát, ugyanak­kor az állammal kötött szer­ződést nem tartották be. A megértésre vall a nagy- fügedi Dózsa Termelőszövetke­zet példája, ahol 45 vagon ke­nyérgabona-kiesés volt az idén. Nem tudták teljesíteni az ál­lammal szembeni kötelezettsé­güket és 15 vagonnal kevesebb búzát adtak, de ugyanakkor 24 vagonnal csökkentették a kiosztásra kerülő búzamennyi­séget és tagonként 236 kilő bú­zát osztottak. Az, adácsi Béke Tsz a 16 vagont» terméskiesé­se ellenére, 44 vagon kenyér­gabonát adott el az államnak, és hasonlóan Járt el sok más mellett a Maklári Béke Tsz is. Olyan termelőszövetkezetek is vannak, mint az ecsédi Aranykalász, ahol a szerződés szerint 22 vagon kenyérgabo-, nát kellett volna eladni, ugyanakkor — túlteljesítve a vállalt kötelezettséget — 24 vagon kenyérgabonát adtak át az államnak. Ilyen példákkal a hatvani járásban többel Is találkozhatunk. Vannak sajnos kevésbé megértő emberek is, akik csak a maguk hasznát keresik és nem sokat törődnek azzal, ho­gyan oldja meg az ország a megye közellátását. Gyöngyös- halászon 87 vagon kenyérgabo­nát kellett volna termelni az idén, s ennél jóval több, 96 vagon termett. Eredetileg úgy gondolták, 40 vagonnal kiosz­tanak a tagok között, A jó termés láttán, a kiosztott mennyiséget három vagonnal felemelték, viszont az állam­nak egy dekával sem adtak többet. A tamabodiak a gyen­ge termés okozta kiesésüket szintén úgy intézték el, hogy Amikor gondot okoz: a VAN...! A van is okozhat kellemet­len perceket, mint például a nagyfügedí Dózsa Tsz vezetői­nél tapasztaltuk. Rózsavölgyi Pál főkönyvelő­vel beszélgettünk a nyugtalan­ságot okozó problémáról: hí­zómarhára kötött szerződéses kötelezettségüket ebben az év­ben 36 híjával teljesítették. De jelenleg van még 119 hízó­marhájuk, amelyet szeretné­nek átadni, bár a szerződésük januárra szól. De hát mi lehet az akadály? — vethetné fel bárki a kérdést. Egyszerűen az, hogy a Szolnok—Heves me­gyei ÁUatforgalmi Vállalat nem veszi át az állatokat. Il­letve mégiscsak átvennék, de a többlet után nem hajlandók szerződéses és nagyüzemi fel­árat fizetni. Ez pedig tekinté­lyes anyagi veszteséget jelen­tene a nagyfügedieknek. Két malomkő között őrlődnek tehát Ha januárig tartják az állatokat, amelyek már ma is alkalmasak az átadásra, fölös­legesen növelik a kiadásokat. Ha pedig az előbb említett feltételek mellett döntenek, szintén nagy összegtől esnek eL Ám, ha felszabadulna a je­lenleg elfoglalt istálló, új jó­szágokat állíthatnának be hiz­lalásra, ami lehet, hogy jövőre a mostanihoz hasonló gondo­kat okozna. De másik ok Is sürgeti őket! A hízómarha ál­lomány közel félmilliós érté­ket képvisel, ami négy forint­tal emelhetné ebben az évben a munkaegységet. Bár minden tsz a nagvfüge- dihez hasonló problémával küzdene! Akkor ugrásszerű emelkedést mutatna állatállo­mányunk fejlődésének grafi­konja. Csupán az ejti gondolkodó­ba az embert, hogy az Állat­forgalmi Vállalat miért húzó­dozik olyan esetben a bizonyos felár kifizetésétől, amelyet mondjuk egyéb termelőüzem­ben örömmel dotálnának pré­miummal? La ezik János MEGTÖRTÉNT ESET, a példa kedvéért mondom el, azonban a szereplők megneve­zése nélkül. K. Z.-né az egyik ktsz dol­gozója. Bárkitől érdeklődtem felőle, csak a legjobbakat mondták róla. Munkájában szorgalmas, pontos, magán­élete kifogástalan, szeretik a munkatársai is, és egy kicsit sajnálják. Nincs könnyű dolga K. Z.- nének. Két gyereket nevel — családapa nélkül. A férje el­hagyta más asszony miatt. Apró kis lakásban él, szerző­dés köti meg a bérletet, amelynek egyik feltétele, hogy a tulajdonosnak vissza kell adnia a lakást, ha arra szüksége lesz, amikor leánya férjhez megy. K. Z.-né tehát most lakás nélkül marad, ha a szerződés­ben vállalt kötelezettségét tel­jesíti. Ha csak nem kap lakást a városi tanács lakásügyi hi­vatalától. Szociális körülmé­nyei indokolttá tennék, hogy kiutaljanak részére egy lakást Gyöngyösön. De miből? Ügy volt vele K. Z.-né, hogy ezt a gondot is igyekezett sa­ját erejéből megoldani. Volt egy kis megtakarított pénze, tehát elhatározta, hogy kéri, vegyék fel tagként a lakásszö­vetkezetbe. Azaz: szövetkezeti alapon építtet lakást családjá­nak. Elment az elnökhöz. A ktsz vezetősége azonnal a legna­gyobb készséggel vállalta a kezességet, mindenben támo­gatásáról biztosította. Tehette ezt a ktsz vezetősége, hiszen K. Z.-né jó munkaerő, havi keresete általában 1500 forint körül mozog, tehát a részletek befizetése biztosítottnak vehe­tő. A MEGLEPETÉS csak ez­után következett. Kiderült, hogy az érvényes rendeletek alapján K. Z.-né nem juthat szövetkezeti lakáshoz, mert nem alkalmazottja, hanem tagja a szövetkezetnek. Az ÉM és a PM 2,1959. sz. együt­tes rendeletének 5. §-a szerint: „A lakásszövetkezetbe tag­ként kizárólag az állami, a társadalmi szervek, a vállala­tok, a szövetkezetek bérből fi­zetésből élő dolgozói... vehe­tők fel. A felvételre a vállalat vezetője és szakszervezeti bi­zottsága tesz javaslatot.” Még ehhez érdemes megem­líteni, hogy az OTP lakásszö­vetkezeti és társasházépítési főosztálya 1962. szeptemberé­ben megjelentetett ügyviteli szabályzata hozzáteszi a 16. oldalon: „kisipari vagy egyéb hasonló szövetkezetek tagjai ez idő szerint nem ré­szesülhetnek (szövetkezeti la­kásban: a szerk. megjegyzése), mivel ők nyereségrészesedést kapnak”,<« K. Z.-né hiába fordult tehát segítségért a pártbizottsághoz, a rendelet — az rendelet. Ktsz tagja, tehát szövetkezeti la­kást nem kaphat. Ha a ktsz alkalmazottja lenne...! Hopp, mi sem egyszerűbb ennél: mondja fel a tagságát, kérje alkalmazottként való elhelye­zését és akkor a rendelet pa­ragrafusai megnyugodhatnak — csorba nem esett tekinté­lyükön. ÉS mint a mesében szokás: az aranyos tündér, minden jó szándék segítője, megértette K. Z.-né furcsa helyzetét, és lett minden a két­gyermekes, egyedül álló asz- szony kívánsága szerint. De még ez sem segített. A lakásszövetkezet vezetősége el­utasította K. Z.-né kérését, hogy milyen meggondolások alapján, ők tudják. Bizonyára kellőképpen mérlegelték az indítékokat. K. Z.-né érdekes esete azon­ban csak példa. Bár osztozunk gondjában, elismerjük 1ó szán­dékát, hogy sürgető lakás­ügyét saját erejéből igyekez­zék megoldani, nem járt a ta­nácsi lakásügyi hivatal nyaké­ra, még szövetkezeti tagságát is feláldozta volna... de hát nem rajta múlott. A RENDELET azonban túl-, ságosan „érdekes”, Térjünk csak vissza arra a rosszul csengő megszorításra: „mivel ők nyereségrészesedést kap­nak”. Tehát itt van minden baj forrása. A nyereségrésze­sedés! Ez az á bizonyos va­rázserő, amely felemel vagy porba sújt. Mennyi lehet a ktsz nyereségrészesedése? Nem volt nehéz megtudni: tavaly K. Z.-né 950 forintot kapott ilyen címen. Amikor Egerben az OTP-nél Hegyi Jó­zsef előadótól érdeklődtünk, t úgy nyilatkozott, hogy nagyon jó ktsz-nek kell annak lennie, amely 1500 forintot tud visz- szafizetni nyereségrészesedés címén a tagjainak. Ilyen ösz- szegen múlna tehát minden' De várjunk csak! Csupán l ktsz tagjait illeti meg a nyere ségrészesedés? Nem, nem! É akkor. Akkor az nem szá­mít. Újból valami furcsaság: a* egyik esetben számít, a másil esetben nem számít; Mi var itt? Milyen alapon jó ez e rendelet: politikailag, gazda ságilag? Vagy úgy vagyunk ezzel, mint a régi példázat hőse, aki egy szájból tudott bo meleget fújni, hol hideget aszerint, hogy fázott vagy iz­zadt-e? Vészesen emlékezte' bennünket ez a furcsa kettős- ség a szó és a cselekedet két­felé válására, bizonyos elvek­nél. Ebből elegünk volt, a ta­nulópénzt fájdalmasan megfi­zettük érte! Avagy: szövetségi politika — nagy dolgokban; szeparálás — kis dolgokban? Miért nem le­het társadalmunk egyenjogú tagja lakásügyben is a ktsz- tag, mondjuk a bányásszal? Mert kevesebb a jövedelme? Érte is kezességet vállal a ktsz. AKÁRHONNAN közelítünk is az összefüggésekhez, sehogy sem tudjuk megérteni a külö­nös rendelkezést. 'Csak egyet­len következtetéshez tudunk eljutni: az idézett rendeletet felül kell vizsgálni. G. Molnár Ferenc Dózerek, dömperek a Bélkő tetején Út épül a hegycsúcsra Uj ruhát ölt a Bükk, a zöld színekbe egyre több barnát és pirosat csempész az ősz. Akad is kiránduló bőven, de a Bélkő lábánál megtorpannak, jó ha másfelé veszik útjukat. Az idén földkotrók, dózerek és dömperek szállták meg a Bél­kő meredek oldalát, fel egé­szen a felhőket néző tetőig. A Mónosbél felőli oldalon (dj-hulka. á a. F Még emlékszem, hogy valamikor na­gyon régen, van an­nak talán már öt esztendeje is, a Sóház utca lakói mély gya­nakvással és nagy adag sárga irigység­gel figyelték, amint Cibulka Tihamér sa­ját autóján végigdöcö­gött az utcán, óvato­san vigyázva, hogy a hátsó kerék is arra menjen, amerre az első és a kormány a fékezésnél ne marad­jon a kezében. Cso­dálatos volt ez az esemény és a gyere­kek lelkes rivalgás- sal, hősnek kijáró tisztelettel loholtak az autó után ordibál- va: — Bácsi... bácsi... itt tetszett hagyni a kipufogócsövet. Cibulka Tihamérral tegnap találkoztam, amint összevont szemöldökkel olvasta az újságot a presszó sarkában, szemében keserű lemondással, arcán mély felháboro­dással ... — Olvasta? Hát mit szól hozzá? — kérdezte merően rámszegezve mind a két felháborodott sze­mét .., — Hát,.. úgy gon­dolom, nem rossz do­log. .. — Hahaha és még egyszer haha — ka­cagott fájdalmasan az arcomba Cibulka Tihamér, Maga ezt nem rossz dolognak tartja. Más szóval: maga ezt jó, sőt ki­tűnő dolognak tart­ja. Hát tudja mi ez, uram? Megmondom. A dolgozó ember be­csapása. Azt Élet- színvonal, szocializ­mus, azt tudják mondogatni, kérem, de itt a valóság, ezt nem lehet letagadni — csapott az újság betűire. Mit csodál­kozik? Részletre Moszkvicsot,' vagy Skodát, esetleg Tra­bantot ... 1963-ban! Nevetséges! — De hát már megbocsát, úgy gon­dolom, hogy azért... — Maga csak ne gondoljon semmit, kérem. Vagy ha igen, akkor arra gondol­jon, hogy Nyugaton, kérem, Díesel-Mercé- desszel futnak, meg Chevrolettel, meg olyan kocsikkal, amelyek nyolc hen­gerükkel 200-at mennek... Az átkos kapitalizmusban, ké­rém, nálunk meg részletre Skodákat akarnak az emberek nyakába varrni... Dühös letteml — Hát ki mondta, hogy vegyen... Ne vegyen se Skodát, se Moszkvicsot, de még Trabantot se... Jár­jon tovább a vacak öt évvel ezelőtti ko­csiján — förmedtem rá. — Nyugodjon meg, nem is veszek. Én nem vagyok pali.. De milyen öt évvel ezelőtti kocsiról be­szél? Ja, arra gondol, arra a régi kis Rena- ultra.., Má>r nem is emlékszem rá... Ta­valy vettem kéz alatt egy Skodát, kitűnő kis kocsi és megkap­tam kúpé potom 48 ezerért! (■egri) úthenger vastalpai csikorog­nak. Szorgos kezű kubikusok ágyat vetettek itt a zúzott kő­nek és utánuk jár most a hen­ger. Dohog, kapaszkodik a me­redek hegyoldalon, engedel­mességre bírja a kisebb és nagyobb kődarabokat, s ame­lyik legjobban nyújtogatja fe­jét, azt tiporja be legjobban a többi közé. Készül a köves út, fel a Bélkőre, 1300 méteres darabja dicséri már az EM Üt­és Vasútépítő Vállalat munká­sainak szorgalmát. Az út helyén több évtizedes, vastag törzsű fákat kellett ki­vágni, dózerek, dömperek és emberek birkóznék a köves ta­lajjal. A munkások többsége alföl­di. A tiszafüredieknek Virág Imre, a mezőszemereieknek Bukta Imre a brigádvezetöje. Megértik és segítik egymást. Virágék az alapozó követ rak­ják, rá az apró követ. A Buk­ta-brigád a tükröt, rézsüt és a padkát rakja. Erőt, hozzáértést és főleg kitartást követel ez a munka. Ki tudná megmondani, hány mázsát emelnek a lapá­ton, mennyi követ forgatnak meg kézzel és hány ezerszer hajolnak le egy nap. Arkolás- nál szikrát hány a csákány, hegynek fel, völgynek le jár­nak a munkások. Nehezen en­ged a hegy, sokszor útjukat állja. Holló Miklós fúrómester és Fodor József lőmester segít a bajon. Gyakran kell robban­tani. A nyári mennydörgést csúfolják a dübörgések, biztos fedezékbe húzódnak a munká­sok. Ha lefújták a robbantást, és elmúlik a veszély, a kubi­kusok veszik birtokukba a hegyoldalt és a kényszerpihenő után, újult erővel látnak mun­kához. — Sietnünk kell, mert nem a sziklák, hanem az őszi eső­zések az útépítők igazi ellen­ségei. Márgás, ragádós itt a talaj, ha megázik, elsüllyed­nek a nehéz gépek. Eddig 1300 métert haladtunk előre; még 700 métert kell felfelé menni* s akkor esőben, sárban, sőt, fagyban is dolgozhatunk, biz­tos szikla lesz a lábunk alatt — magyarázza Rédei László, az idős építésvezető. — Hogyan birkóznak meg a hét-nyolcméteres sziklaszegé­lyekkel — érdeklődtem. — Robbantásokkal. Su- hánszki Albert segít nekünk. Most nemcsak a kőbányában, hanem az útépítésen is dolgo­zik, hogy mindenütt rendben, szabályosan és baj nélkül men­jen a robbantás. Teherautón üzemanyagot hoznak, már az új útszakaszon szállítják- Oldalról, a fák kö­zül utat tör magának egy kot­ró, „itatni” jön a benzin-gáz­olaj raktárba. Pár perc múlva az új robbanóanyag-raktár he­lyét kotorja, vasorrával tépi, túrja a köves talajt. Dübörög a dózer, s mellette elvész a dömper hangja. Emberek és gépek munkáját egyesítették, hogy 2800 méter hosszú utat építsenek a Bélkő tetejére és megközelíthessék az új bányát. Mert a régit be kell zárni, nem művelhetik, életveszélyes az. Ezért sürgős á Bélapátfalvi Cement- és Mésaműnek az új kőbánya és a hozzá vezető út. F. fc. csak alig valamivel csökkentet­ték a kiosztásra kerülő kenyér- gabona mennyiségét, viszont a kiesést levonták az állami szerződésből, A hevesi járás­ban, ahol a tervezettnél 45 százalékkal termett kevesebb kenyérgabona, 13 olyan ter­melőszövetkezet van, ahol a két és fél mázsán, tehát a szük­ségleten felül osztottak kenyér- . gabonát. Amikor arról beszélünk, ; hogy a termelőszövetkezetek minél több kenyérgabonával I f segítsék az államháztartást, 1 egyáltalán nem arról van szó, t hogy a gabonát termelő pa- * rasztság önellátását akarná ! bárki is sérteni. Senkinek ! ßincs kifogása az ellen, hogy a falusi családok megtartsák azt , a kenyérgabona-mennyiséget, ] amely nekik, családjuknak ■ szükséges, viszont most, a ke. nyérgabona-gondjaink közepet- ] te, tényleg arra van szükség, I hogy a feleslegét ki-ki adja el ' az államnak és segítse ezzel is a közellátást. Ez nem olyan kívánság, amelyet ne lehetne 1 jó szívvel teljesíteni, amely I bárki igazságérzetét is sértené, i Sok termelőszövetkezeti elnök, 1 brigádvezető és tag van, akik­nek most, a rossz termés után 1 is, a szükségleten jóval felül van kenyérgabonájuk. Ezek- 1 hez az emberekhez fordulunk: a felesleget tisztességes ár el­lenében tegyék a köz asztalára. A vezetőknek, a vezetőségi ' tagoknak kell elsősorban ez ügyben megértéssel lenniük és jó példát mutatni azoknak, akiknek felesleges búzájuk • van, Nem árt, ha emlékeztetőül elgondolkodunk a múlt évi helyzeten. Csupán az egri já­rást vizsgálva, kiderül, hogy a termelőszövetkezetekben ta­valy 200 vagon kenyérgabonát osztottak ki, s emellett minden község annyi lisztet és kenye­ret kapott, amennyire csak szükség volt. Szembeötlő a szám, amely mutatja, hogy az egri járásban a kiosztott ke­nyérgabonának még a felét sem őrölték meg a malmok. Megyei számokat vizsgálva, kiderül, hogy a termelőszövet­kezeti tagoknak kiosztott ke­nyérgabona igen jelentős része nem került emberi fogyasztás­ra. Viszonyaink között, ami­kor a felvásárlási tervet még felére sem teljesítette a megye, különös felelőtlenség a ke­nyérgabonát az állatok takar­mányozására felhasználni. A becslések szerint, a megyében mintegy 3—400 vagon kenyér- ‘gabonát lehetne még felvásá­rolni a termelőszövetkezeti ve­zetőktől, tagoktól, anélkül, hogy bárki is eladná a szüksé­ges kenyérnek valót. Parasztságunk bizonyára megérti, hogy az idei gyenge gabonatermés miatt van szük­ség arra, hogy az állam min­den szem fölösleges kenyérga­bonát felvásároljon és hogy ezzel a gondjával őszintén és nyíltan a falu felé forduljon. Szalay István Búza és kenyér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents