Heves Megyei Népújság, 1963. szeptember (14. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-24 / 223. szám

2

NEFUJSAQ

1963. szeptember 24.. kedd

A Szovjetunió kormányának nyilatkozata

az újabb kínai közleményre

(Folytatás a? 1 oldalról)

Ezeket a gondolatokat a Kfnai Népköztársaság sajtója is széltében-hosszában hirdeti.

Ma már nem íorog fenn semminemű kétség afelől, hogy a kínai vezetőknek a kommunista világmozgalom általános vonala ellen irányuló támadásait 1959-ben többek között a nemzetközi feszültség akkor kibontakozó enyhülése, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között hidegháború bizonyos gyengülése váltotta ki. Különösen Hruscsov elvtársnak az Egyesült Államokban tett látogatása után.

Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy a kínai vezetők éppen ebben az időszakban bonyolódtak fegyveres összetűzésbe az indiai—kínai határon, ami nemcsak ebben a térségben élezte ki a helyzetet, hanem végeredményben azt célozta, hogy egészében meghiúsítsa a nemzetközi feszültség kibontakozóban lévő csökkenését.

A kínai—indiai konfliktus kezdetén, 1959-ben a szovjet vezetők nyíltan kijelentették a Kínai Népköztársaság kormányának, hogy egy ilyen konfliktus hátrányos következményekkel járhat nemcsak a kínai—indiai kapcsolatok, hanem az egész nemzetközi helyzetre.

Ma már mindenki látja, hogy*a kínai—indiai konfliktusnak a Himalájában igen káros következményei voltak a béke ügyére.

Mint várható is volt, maga Kína sem nyert semmit. Tekintélye a világ népei, mindenekelőtt pedig Ázsia és Afrika népei előtt egyáltalán nem erősödött.

A kínai vezetők nem vették figyelembe más szocialista országok és testvérnártok elvtársi tanácsait. Sőt ebben azt vélték látni, hogy nem akarják támogatni őket a nemzetközi küzdőtéren. Ezeket az elvtársi tanácsokat magukra nézve nagy Sértésnek tekintették.

A Kínai Népköztársaság vezetőinek cselekedetei, amelyek aláássák a semlegesség! politikát, lényegében lehetőséget adnak az imperialista hatalmaknak arra, hogy fokozzák befolyásukat a felszabadult országokban, elsősorban pedig Indiában.

Ez a magatartás egy semleges országgal szemben annál kevésbé érthető, minthogy a Kínai Népköztársaság kormánya mindenképpen kacérkodik nyíltan reakciós" rendszerekkel Ázsiában és Afrikában, köztük olyan országokkal, amelyek imperialista háborús tömbökhöz tartoznak.

A kínai vezetők gyakran szovjetellenes célokra akarják kihasználni az Indiának nyújtott szovjet segítséget. Nem mondják meg azonban népüknek az igazságot, azt, hogy a felszabadult országok népeinek nyújtott szovjet segítséget az a törekvés diktálja, hogy ezek az országok megszilárdíthassák gazdasági és politikai pozíciójukat az imperializmus ellen, a függetlenségükért vívott harcban.

A kínai vezetők most vádaskodnak és azt mondják, hogy India Kína ellen támad, s szovjet fegyvereket használ. Ez azonban elsősorban nem felel meg lényegében az igazságnak. Másodsorban ezt a gondolatmenetet követve az indiai kormánynak sokkal több oka lenne kijelenteni, hogy kínai csapatok támadnak India ellen és szovjet fegyvereket használnak, mivel mindenki jól tudja, hogy a Szovjetunió milyen óriási katonai segítséget nyújt Kínának.

Mi segítettük a szocialista Kínát és a békészerető Indiát, mégpedig a legjobb szándékoktól indíttatva. Ezek a baráti érzések, a béke megszilárdításának érdekei, az imperialista-ellenes érők egységének érdekei vezéreltek bennünket akkor, amikor kijelentettük, hogy mélys'5oes sajnálatot kelt bennünk - k'--i—indiai határkonfliktus ■’ Mi ma is úgy

véljük, hogy ennek a viszálynak békés úton, tárgyalások útján való rendezése megfelelne a kínai és az indiai nép érdekeinek, a világbéke érdekeinek.

Az utóbbi években a kínai fél a szomszédos államok határain olyan tetteket követ el, amelyek alapján azt kell gondolnunk, hogy a Kínai Nép- köztársaság kormánya egyre jobban eltér a lenini megállapításoktól ebben a kérdésben. A nép figyelmét szándékosan a határ-kérdésekre öszponto- sítják, s a Kínai Népköztársaság vezetői mesterségesen szítanak fel nacionalista szenvedélyeket, más népekkel szembeni ellenséges hangulatot.

Kínai katonai és polgári személyek 1960 óta rendszeresen megsértik a szovjet határt. Csupán 1962-ben több mint ötezer olyan esetet jegyeztek fel, hogy kínai részről megsértették a szovjet határokat. Kísérletek is történnek a szovjet terület meghatározott részeinek önhatalmú kisajátítására.

Egy kínai állampolgárnál, aki átlépte a határt, Hejlung- csiang tartomány népi kormányának utasítását találták, amelyben ez állt: „Az Amur és az Usszuri vitás szigetein a szovjet határőrök gyakran azzal az igénnyel lépnek fel, hogy halászaink hagyják el ezeket a szigeteket. Javasuljuk a halfogás folytatását a vitatott szigeteken, s a szovjet határőröknek megmondani, hogy az említett szigetek Kínához tartoznak, s így a határt nem mi sértjük meg, hanem ók”. Majd a továbbiakban: „... Semmi esetre sem hívjuk visz- sza halászainkat ezekről a szigetekről. Feltételezzük, hogy tekintettel az államaink között fennálló baráti kapcsolatokra, a szovjet fél nem tesz erőszakos intézkedéseket, hogy halászainkat kiszorítsa e szigetekről." ’

A szovjet kormány már több ízben javasolta a Sinai Népköztársaság kormányának, hogy tanácskozzanak a határvonal bizonyos részeinek pontos meghatározásáról, mindennemű félreértés lehetőségének kizárása végett. A kínai fél azonban mindig kitér az ilyen megbeszélések elől, s ugyanakkor továbbra is megsérti a határt.

Ez a magatartás feltétlen felkelti a figyelmet, annál is inkább, mert a kínai propaganda határozott célzásokat tesz a szovjet-kínai határvonal egyes részeinek a múltból származó állítólagos igazságtalanságára.

Az élet azt mutatja, hogy a békére, a békés együttélés megszilárdítására irányuló politika ílfem gátolja, hanem előmozdítja a nemzeti felszabadító mozgalom fellendülését. Nyilvánvaló tény, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének viszonyai között több mint ötven ország érte el nemzeti függetlenségét.

A gyarmati elnyomás alól felszabadult országok ma már egyre komolyabb politikai tényezővé válnak nemzetközi téren. Ma már egyetlen világ- problémát sem lehet megoldani az ő részvételük nélkül.

A marxizmus-leninizmus tanítását, a kommunista mozgalom fő irányvonalát revízió alá véve a kínai vezetők olyan elméletet próbálnak rákényszeríteni a nemzetközi munkás- osztályra, és a nemzeti felszabadító mozgalomra, amely szerint a forradalmat „forradalmi háborúk” segítségével kell előre lendíteni. A kínai vezetők véleménye szerint a szocialista országok csak ily módon vihetik előbbre a forradalom ügyét a kapitalista országokban.

Itt arról van szó, bogy

a kínai vezetők megszegik azt a lenini tételt,

amely szerint a forradalom minden ország dolgozóinak belső ügye, és a

forradalmat nem szabad exportálni.

A Kínai Népköztársaság vezetői, amikor a forradalom előre- lendítését hirdetik, felelőtlenül

abból indulnak ki, hogy a forradalom mindig, mindenütt és minden körülmények között lehetséges. Figyelmen kívül hagyják a tényleges osztályerőviszonyokat, nem törődnek azzal a kérdéssel, vajon megvan-e a forradalmi helyzet valamely országban, nem veszik számításba a nemzetközi helyzetet.

A kínai teoretikusok tudatosan egy halomba dobnak sok különböző kérdést: a világháború, a lokális háborúk, a nemzeti felszabadító és polgár- háborúk, a népfelkelések, a forradalom békés és nem békés útjának kérdését. Erre azért volt szükségük, hogy elferdítsék az SZKP és más testvérpártok álláspontját, úgy állítsák be a dolgot, mintha a kommunista mozgalom azáltal, hogy a béke megvédésére vett irányt, a forradalom ellen lépne fel.

E2zel szemben az SZKP és a testvérpártok álláspontja világos. Mi a leghatározottabban ellenezzük a világháborút, mint ahogy egyáltalán ellenezzük az államok közötti háborúkat. Világháborúra csak az imperialistáknak van szükségük, hogy idegen területeket kaparintsanak meg. leigázzának és kifosszanak népeket, harcoljanak a szocialista országok ellen.

Az SZKP és más marxista- leninista pártok ugyanakkor feltétlenül szükségesnek tartják, hogy maximális éberséget tanúsítsanak az „erő helyzetébő1” folytatott imperialista politika által szült valamennyi lokális háborúval és konfliktussal szemben.

A kínai teoretikusok előtt, akik szüntelenül ismételgetik a forradalom „megtiltására” vonatkozó szánalmas szovjetellenes rágalmaikat, nem lehet ismeretlen dolog, hogy a forradalom nem Moszkvából, vagy Pekingből érkező utasításra megy végbe, hanem amikor megérett, s ekkor semmiféle _ „tilalommal” nem lehet megállítani. Ha ők valóban hisznek abban, hogy a forradalmat baloldali forradalmi frázisokkal végzett hókusz-pó- kuszok segítségével elő lehet idézni, akkor igen távol kerülnek a marxizmus-leninizmus- tól.

Rendkívül veszélyes útra lép azonban az, aki napjainkban mesterségesen vet fel bármilyen területi kérdést, különösen szocialista országok között. Ha az államok ma elkezdenének egymással szemben területi igényeket támasztani, ása- tag adatokra, elődök sírjaira hivatkozva, kardoskodnának a történelmileg kialakult határvonalak felülvizsgálása mellett, akkor ez semmi jóra sem vezetne, összeveszítené egymással a népeket, a béke ellenségeinek örömére.

A szocialista országoknak, amelyeket kölcsönös kapcsolataikban a proletárnemzetköziség elvei vezérelnek, más népek számára példát kell mutatniuk a területi kérdések baráti megoldásában.

A kínai vehetőknek a szocialista országok lenini külpolitikai irányvonala ellen viselt harcában alkalmazott méltatlan fogások szembetűnően megmutatkoznak a Karib-ten- ger térségében tavaly lejátszódott válsággal kapcsolatos eszmefuttatásaikban. Szeptember 1-én kelt nyilatkozatukban nagy teret szentelnek ennek a kérdésnek. Találhatók a nyilatkozatban olyan állítások, hogy a válság oka „a szovjet vezetők elhamarkodott cselekedetei” voltak és, hogy szovjet rakéták elhelyezése Kubában „kalandorkodás” volt. Ide tartozik azután az az alaptalan állításuk is, hogy a rakéták kivonása Kubából „behódolást” jelentett. Mindez megtalálható a Kínai Népköztársaság kormányának nyilatkozatában, de ezeknek az állításoknak egyike sem igaz.

Ha valaki a kínai vezetőket hallgatja, akkor úgy tűnik, hogy 1962. októberében nem az

amerikai imperializmus agresszivitása sodorta a világot termonukleáris katasztrófa szélére, hogy az amerikai imperializmusnak mindehhez semmi köze sem volt, esze ágában sem volt fenyegetni Kubát.

Ez azonban szembetűnő hazugság, melyre Pekingnek most azért van szüksége, hogy utólagosan megrágalmazza a szovjet kormánynak azokat a cselekedeteit, amelyekkel a válságos pillanatban megvédte a kubai forradalmat az Egyesült Államok katonai intervenciójának veszélyével szemben.

Ahhoz, hogy ez a veszély fennállt, hogy szinte napról napra sűrűsödtek a felhők Kuba felett, sem a kubai vezetők részéről, sem a szovjet kormány részéről nem fért semmiféle kétség. Azt a tényt, hogy a kubai behatolásra megállapodás állt fenn az Egyesült Államok kormánya és a kubai ellenforradalmárok között és csupán a behatolás pillanatának megválasztásáról volt még szó, fél esztendő múltán nyilatkozatban megerősítette Miro Cardona, a kubai ellenforradalmárok egyik vezére. 1963. áprilisában nyilvánosságra hozta azt a tényt, hogy a kubai ellenforradalmárok egyezményt írtak alá az Egyesült Államok kormányával a kubai behatolás megszervezésének kérdéséről.

Ilyen körülmények között a Szovjetunió a proletár nemzetköziség szellemében járt el, nem ingadozott, Kuba forradalmi vívmányainak megvédésére rendelkezésre bocsátotta rakéta-nukleáris erejét. A kubai nép elszántsága és a szovjet rakéták megtették a magukét.

Mindez világszerte közismert.

Nem most először találkoztunk a kínai vezetőknek olyan kijelentésével, hogy a nemzetközi feszültség enyhüléséért, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttüléséért vívott harc ellenkezik a világforradalom, a nemzeti felszabadító mozgalom feladataival.

A világot átfogó munkás- és nemzeti felszabadító mozgalomnak a háború utáni években szerzett tapasztalatai meggyőzően bizonyítják, hogy a szocializmusért vívott harc szorosan összefonódott a békéért vívott harccal.

A népek forradalmi és felszabadító harcának egyetlen valamennyire is fontos kérdését sem lehet ma a békéért és a békés együttélésért folyó harccal való kapcsolat nélkül vizsgálni.

E tapasztalatokat általánosítva a kommunista és munkáspártok képviselőinek részvételével 1960-ban megtartott tanácskozásról kiadott nyilatkozat rámutat, hogy éppen „a békés együttélés viszonyai között jönnek létre a kedvező lehetőségek ahhoz, hogy kibontakozzék az osztályharc a kapitalista országokban, a népek nemzeti felszabadító mozgalma a gyarmati és függő országokban. A forradalmi osztályharc és a nemzeti felszabadító harc sikerei viszont előmozdítják a békés együttélés megszilárdulását.”

A két rendszer békés együttélése során a fejlett kapitalista országokban fellendül a munkásosztálynak, a dolgozók tömegeinek gazdasági és politikai harca az imperializmus ellen, saját létfontosságú követeléseik teljesítéséért, a szocializmusért.

A szocializmus, a nemzeti felszabadító mozgalom győzelme elkerülhetetlen. Ez objektív folyamat, amely az emberi társadalom fejlődéséből következik. Ahogyan annak idején a kapitalizmus felváltotta a feudalizmust. úgy a szocializmus is elkerülhetetlenül legyőzi a kapitalizmust. A kapitalizmus összeomlásának folyamatát nem állíthatja meg sem Washington, sem London, sem Párizs, sem Bonn. Nem az a kérdés, hogy .,legyen-e forradalom vagy ne legyen”, ahogyan a pekingi teoretikusok állítják. Csak naív embereik feltételezhetik, hogy csupán óhajtani

N

kell a „forradalmi frázis- viszketegségben” szenvedő

személyiségek valamelyikének és a forradalom abban a pillanatban lángra lobban a világ bármely részén. Az ilyen elméletek szerzőinek el kellene gondolkozni azon, vajon mi az oka. hogy az élét minden hókuszpókuszuk ellenére maga mögött .a^vja őket.

A Szovjetunió nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is támogatja a fiatal felszabadult országokat, segítséget nyújt nekik nemzeti érdekeik megvédésében. E segélynyújtást népünk internacionalista kötelességének tartja! Mi az oka annak, hogy a kínai vezetők mélyen hallgatnak a kérdésnek erről az oldaláról?

Ezekre a kérdésekre a válasz nem kétséges. A kínai vezetők célul tűzték maguk elé. hogy rést ütnek azon a barátságon és együttműködésen, amely a Szovjetuniót és a többi szocialista országot a nemzeti felszabadító mozgalomhoz fűzi. A kínai vezetők erre a maguk külön kalandor céljai érdekében törekednek. F c-lokbcl * iVf>d egész jelenlegi politikai irányvonaluk.

Miközben az SZKP é- a szovjet kormány őszintén törekedett és törekszik a szocialista tábor és a kommunista világmozgalom egységének megszilárdítására. A Kínai Népköz- társaság vezetői egyre messzebb mennek el a szakadás útján.

Azokat a nézeteltéréseket, amelyek egyfelől a Kínai Kommunista Párt vezetői, másfelől pedig az SZKP és a kommunista világmozgalom között felmerültek, egyre nagyobb mértékben átviszik az államközi kapcsolatok területére. A kínai kormány nyílt ellenséges cselekedeteikre ragadtatta magát a Szovjetunióval szemben.

Külpolitikai cselekedetei egyre élesebben szembehelyezkednek a Szovjetunió és a szocialista testvériség többi országának békeszerető politikájával.

A kínai vezetőknek az SZKP ellen és a többi marxista-leninista párt ellen elhangzott legutóbbi megnyilatkozásai figyelmet keltenek még egy másik vonatkozásban is. Nemcsak felülmúlják valamennyi korábbi megnyilvánulásukat a szitko- zódások és a durva jelzők számában, hanem feltárják az imperialisták előtt a kommunista mozgalom belügyeit, a szocialista országok kormányainak és pártjainak bizalmas levelezését, nemzetközi tárgyalások és a testvérpártok „tanácskozásairól készült bizalmas feljegyzéseket.

A Kínai Kommunista Párt vezetői válogatás nélküli szavakkal és kifejezésekkel durva rágalmakat szórnak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságára, vezetőségére, más kommunista és munkáspártok vezető szerveire és vezetőire, különösen pedig N. Sz. Hruscsov elvtársra. Mindebből nyilvánvaló, hogy különleges célul tűzték maguk elé azt, hogy kompromittálják a kommunista világmozgalomnak azokat a kiemelkedő vezetőit, akik következetes elvi harcot folytatnak a kínai vezetők szakadár vonala ellen. Mindez azt mutatja, hogy

a Kínai Kommunista Párt vezetői átlépték az elvtársi, pártszerű vita kereteit és ma már nyílt politikai harcot folytatnak az SZKP és a többi marxista-leninista párt ellen saját külön céljaik érdekében.

Egyre erősödik az a benyomás, hogy a kínai vezetők politikái ellenfeleiknek tekintik azokat a marxista-leninista pártokat és e pártok vezetőit, amelyek és akik nem értenek egyet velük.

Pártunknak, az egész szovjet népnek érzéseit és gondolatait juttatta kifejezésre, az SZKP Központi Bizottságának júniusi plénuma.

Határozatában a plénum hangsúlyozta: „Az SZKP Központi Bizottságának plénuma maradéktalanul és egy emberként helyesli az SZKP Központi Bizottsága elnökségének, Nyikita Szergejevics Hruscsov

elvtársnak, az SZKP Központi Bizottsága első titkárának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a kommunista világmozgalom erői további tömörítésére irányuló politikai tevékenységet, valamint mindazokat a konkrét cselekedeteket és intézkedéseket, amelyeket az SZKP Központi Bizottságának elnöksége tett a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságával fennálló kapcsolatok terén.”

A szovjet kormány kijelenti, hogy továbbra is megtesz minden tőle telhetőt a felmerült nézeteltérések megszüntetésére, nem sajnál sem erőt, sem időt, hogy megerősítse az egységet Kínával a marxizmus- leninizmus és a proletárnemzetköziség elvei alapján.

A szovjet kormány szeretné ismételten hangsúlyozni, hogy az ideológiai kérdésekben felmerült nézetkülönbségeket, a pártok közötti nézeteltéréseket nem szabad átvinni a szocialista államok közötti kapcsolatok területére, eszközül felhasználni nacionalizmus és sovinizmus, bizalmatlanság és gyanakvás szítására ezen államok népei között. Nem lehet semmiképpen sem menteni azt a tényt, hogy a Kínai Népköz- társaság vezetői a felmerült nézeteltérések elvtársi megvitatása helyett, ahogy az azonos gondolkodású kommunistákhoz illik, szovjetellenes kirohanások és p>ártunk ellen irányuló rágalmazó támadások útjára léptek.

Mélységesen meg vagyunk győződve arról, hogy a kialakult helyzetben továbbra is időszerű a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió kormányai, a Kínai Kommunista Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti nyílt vita megszüntetése.

Az SZKP és a KKP képviselőinek 1963. július 5-től 20-ig Moszkvában lefolyt találkozója nem fejeződött be, hanem a kínai küldöttség javaslatára félbeszakították és megállapodtak a találkozó folytatásában. Rá kell mutatni arra, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának és a Kínai Kommunista Párt vezetőségének legutóbbi cselekedetéi, az SZKP és a Szovjetunió ellen indított ellenséges kampány egyáltalán nem tanúskodnak arról a szándékukról, hogy folytassák a találkozót.

Amikor mi készek vagyunk arra, hogy minden lehetőséget felhasználjunk a felmerült nézeteltérések áthidalása érdekében, ezt azért tesszük, mert őszintén törődünk a szocialista testvériség országainak és a kommunista világmozgalomnak az érdekeivel, az összes népek békéjének és biztonságának megszilárdításával. Továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt a Kínával való egysége, a kommunisták sorai egységének megszilárdítása érdekében.

Igen nagy hiba lenne azonban, ha a kínai vezetők hamisan értelmeznék jóakaratunkat. Ha továbbra is szándékukban áll ellenséges cselekedeteket tenni a Szovjetunió ellen, rágalmazni pártunkat és a többi testvérpártól, erősíteni frakciós tevékenységüket a kommunista világmozgalomban, akkor teljesen tisztában kell lennünk azzal, hogy ezen az úton a leghatározottabb elutasításba ütköznek az SZKP, az egész szovjet nép részéről.

Mi ügyetlen jottányit sem engedünk a marxizmus—le- ninizmus elveiből, nem engedünk semmiféle kalandorkodó kirohanásokat, amelyeket politikánk ellen intéznek, hiszen pártunk, az egész kommunista mozgalom lenini irányvonalának megvalósításától függnek a szovjet emberek és az összes népek létérdekei, a világban végbemenő forradalmi folyamat újabb sikerei, a béke és a szocializmus sorsa. Pártunk továbbra is harcolni fog minden olyan próbálkozás ellen, amelynek célja, letéríteni bennünket a helyes lenini útról.