Heves Megyei Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-17 / 192. szám
4 1963 augusztus 17„ szombat NEPC.JSAG { frinifór um A PÚPOS * Francia íilm * Szép is, jó is, de — üres Thália is nyaral? — Három színház nemei mond Kárpótlásul : A F R I C A N A cAz&k cl (Ági. izé/i idők. — ... bizony, azok a régi szép idők. Azok voltak az igazik. Ez nem élet, most minden más, nem olyan, mint volt azokban a régi szép időkben — ingatta a a fejét az öreg Bugyor, és az emlékezéstől kicsordult könnyét óvatosan maszatolta szét az arcán. — Mert mi van most? Jóformán semmi. De régen, amikor még Ferenc Jóska volt a császár és húsz krajcár volt egy liter bor, és ötven krajcárért olyan ebédet adott a Mándi vendéglős, hogy a szomszéd asztalnál ülők ujjait is megnyalhattad volna. Az igen. De most? Ajaj... öt forintért lakkcipő, tizenötért olyan ruha, hogy hét nyelven beszélt, az volt a szép idő __ Ho l kapni most ötven krajcárért ebédet, vagy húszért egy liter bort? Na ugye, hogy sehol... Igaz, autó nem volt, de karambol se... De volt gumirádli, egy forintért fél napokat végig- kocsikázott az ember a Stefánián ... Most? Húsz forintért viszik az embert az egyik utcából a másikba... — Hát igen — merengett a múlton Bugyor és keserűen koppintottá vissza az asztalra a kiürült fröccsös poharat. — Olcsó volt minden és délben felültél fiam a vonatra, este már Bécsben voltál.., Nem kellett útlevél, vízum, meg miegymás, csak a vasúti jegy ára és már utazhattál is... Hej, bizony azok a régi szép idők. de elmúltak, de elszaladtak... — Bugyor bátyám, maga hányszor volt Bécsben — kérdeztem óvatosan és kissé irigykedve.. . — Én fiam? Én egyszer sem.,. — Dehát miért nem? Hisz maga mondta, hogy se útlevél, se vízum nem kellett... — Az nem. de vasúti jegy igen... S pénzem, hát az sohse volt. Az sohse... Nem mondom néha fröccs- re, arra igen, de Becsbe? — Fröccsre, mikor húsz krajcár volt egy liter bor? — Tudod te fiam, hogy mekkora pénz volt az a húsz krajcár? Nem tudod. Nagyon nagy pénz volt. Legalábbis olyan nagy, hogy nekem csak ritkán kódorgott a zsebembe — intett egy újabb fröccsért az öreg. — Hátha olyan nagy pénz volt húsz krajcár, akkor miből tellett magának lakkcipőre. meg hétnyelven szóló ruhára, ebédre a vendéglősnél? — makacskodoti most már bennem a gyanú... — Nekem? Nekem ugyan nem tellett fiam ... Csak mondom. hogy azokban a régi szép időkben milyen olcsóság volt. Ezt talán csak mondhatom, nem? — De Bugyor bátyám, ha azokban a régi szép időkben magának sohse volt pénze legfeljebb fröccsre, akkor miért olyan szépek azok a régi szép idők? — He? Hogy miért? Ostoba vagy fiam Mert most túl vagyok a hetvenen, akkor meg még a húszat se tapostam... (egri) A SEMMELWEISS-HÁZ BUDÁN Másodtavasz mosolygott az Eged- oldalra, amikor a kora délutáni órákban megérkeztek a meghívott vendégek. Horváth Bélán kívül még egyik vendég sem járt itt. Gárdonyinak tetszik a vidék, a gazdag szüret is gondolkodóba ejti. Ideje volna fiairól is gondoskodni. Valami jöver delmet biztosító föld- vagy szőlőterület itt, az egri határban nem rossz gondolat. Nagyobbik fiamat, Sándort, gazdásznak taníttatom, ö lesz „majordómusz”, kert- és szőlősgazda. Józsi fiam érdeklődése az irodalom felé mutat, ő lesz az irodalmi segédem. Ezek a gondolatok csak egy pillanatra vetődtek fel az íróban, figyelme a két vitázó mérnökre terelődött, akik az eger—putnoki vasútvonal meghatározásával foglalkoztak. — Igenis, itt fog a vasútvonal, elhaladni a Diófakút alatt — mondotta Márkus Ágoston mérnök. — Itt, az Almagyar lankáin fut majd Felnémet és Szarvaskő irányába. Közben megáll a Feketesasnál és a Vécsey-völgy- gyel szemben. — De hiszen akkor át kell vágniok az egri várat! — mondotta Gárdonyi. — Átvágjuk! — Ezt olyan egyszerűen mondod, mintha nem volnál tisztában történelmi értékével — nézett Gárdonyi magyarázatváró arccal Márkusra. — Nincs más megoldás. A vasút elengedhetetlenül szükséges. Eger elsőrendű érdeke, hogy terményeivel, zöldségével, gyümölcsével és friss primőráruival gyors áruszállítási lehetőséget kapjon a Felvidékre. — Értem én ezt, kedves barátom, de ennek ne az egri vár legyen az ára. Kétszáz éve pusztítják, hordják szét ezt a dicsőségünkről szóló büszke várat. Ebből épült fel az egész Sánc. 'A környező falvak templomai. És 1 el 13 RÉSZLETEK A KÉSZÜLŐ GÁRDONYI-ÉLETREGÉNYBŐL most hatósági segédlettel ti leszakítjátok a felét?! — Na, gyere, fiatal barátom — fordult Gárdonyi a vendégeket üdvözlő Mátékovicshoz —, mutasd meg nekem ezt a szőlőt. Aztán még visszaszólt a Horváth Béla társaságában levő mérnököknek: — Nem sajnálom az időt egy-két beadvány megírására. Az illetékesek hadd gondolkozzanak a szándékukon. Biztosan eljön még az az idő, amikor bánni fogjuk ezt a hasznos pusztítást is. A szőlőket elválasztó aagyboroz- dára értek. Fiatal lány jött ott köny- nyedén, utána egy idősebb ember. Tóth Ilonka és a nagybácsi, Benedek István. — Szüret van, látom — szólalt meg Benedek. — Nehezen ment — mondotta Má- tékovics —, apóm még várni akart vele, pedig a határban sincs már sae- detlen szőlő. — Mi is hazavisszük azt a néhány kosár birst, Ilonkával, ne legyen rá gondunk. — Bocsánat, nagyon figyelmetlen vagyok. Bemutatom Gárdonyi Géza író urat. Gárdonyi a csodálkozó szemű lányhoz lépett. — Vaiahol-mór ialálkoztunfe-—mondotta elfehéredő arccal. — Igen, suttogta a lány alig hallhatóan —, Pesten vagy Nagyváradon? — Érthetetlen — suttogta az író —, érthetetlen — ismételte a szót. ★ Egész testében megborzongott. Felhajtotta kabátja gallérját és összébbhúzta magán. Valamire hivatkozott a vendégek előtt, és elindult haza. Sötét este volt. Számára megállt az idő. Nem tudta, mi történt, de valami megmagyarázhatatlan. Lassan eszmélt és rendezte gondolatait. A gyalogúira lehallatszott a szüretelők hangos kurjantása. Cigányzene szólt a szőlők között. Talán Mátékovicsék- nál mulatoznak a vendégek. Ezen az estén minden elmaradt. Az esti naplóírás és a lefekvés előtti hegedű, valósággal hidegrázása volt. Csak az ágyat kívánta, hogy ott átmelegedjen. Édes egy csésze teát is hozott be, amely most igen jólesett és átmelegítette remegő testét. Utána erőt vett rajta az álom, elaludt. Édesanyja körültakargatta és átvonult saját lakosztályába. Hajnalban ébredt. Teljesen tisztán emlékezett a nemes ívű, formás nyakra, a mélytüzű fekete szemekre, a kissé szívalakú arcra, és az ábrándos, álmodozó tekintetre, a lányra, aki évek óta kísérti és most ott állt előtte. Mi lehet ez? A véletlen játéka, vagy a sors keze? A lány húszéves múlhatott, ő túl a negyvenen. „Nem, nem ez lehetetlen! Embemyi fiaim vannak. Sándor, a nagyobb, már tizennyolc éves, Józsi tizennégy éves ...” Több mint tizenöt éve él így, asszony nélkül ... Harmadnap Gárdonyi Géza felkereste a Remény utcai pálinkamérést, hogy átadja Ilonkának Az a hatalmas harmadik díszkötésű példányát ★ Amikor belépett a rozzant ajtajú, félhomályos ivóba, Ilonka az udvari bejárat ajtajának támaszkodott. Zavartan, szótlanul tekintett az íróra. A bénult csendet a férfi törte meg: — Nem is tudom, miként szólítsam. Már annyiszor megálmodtam és annyi néven ismerős regényeimben, hogy nem tudnám nevén szólítani. Szeretném megszokni a nevét. Évek óta ismerjük egymást, és én éveken át kerestem ezt a találkozást, örömet jelentett, amikor a véletlen elémbe hozta Nagyváradon. Amikor néhány év múltán Pesten ismét láthattam, ezt mór a sors rendelésének vettem, így írtam magáról ezt a könyvet. — Rólam? ... Nem értem, nem értem. Mint ahogyan nem tudom megérteni előbbi szavainak értelmét sem — mondotta Ilonka kételkedve. — Szükségem volt egy álmodó arcra. Arra az arcra, amely nem a szenvedő, sápadt lányok rút arca, hanem az érdeklődést keltő, egészséges nőé. Az ember a szemen keresztül lát a lélekbe. És ott jóságot láttam. Benedek lépett az üzletbe. Gárdonyi szótlanná vált. Olyan nyomasztóan hatott rá a harmadik személy jelenléte, hogy szinte minden porci- kájában megbénította. — Rosszul érzi magát, Gárdonyi úr? — kérdezte Benedek. Az író nem felelt. Még valamit tett-vett a pulton sorakozó lapos oldalú pálinkásüve- gek között. Matatott a vizes, törletlen poharakkal, majd kifelé indult. — Ilyenkor jót tesz egy kupica kisüsti. Mindjárt helyre igazodik az ember. Aztán már csak az udvarról szolt vissza: — Ilonka, bezárhatsz! Nem jön már vendég! Az író felöltőjét gombolgatva, szavakat keresve nézte a lányt. — Szeretném, ha megértene — mondotta halkan. — Két nővel, de lehet, hogy többel, sokkal többel küzdők magamban. És ebből a kettőből alkottam egy igazit: Az a hatalmas harmadik Mariskáját. Ez maga. Olyan, mint amilyennek én szeretném, amilyennek megálmodtam. Míg Gárdonyi beszélt, Ilonka lehajtott fővel hallgatta. — Nem értem — mondotta, és magyarázatra várva nézett az íróra. — Most mennem kell. A könyvet itt hagyom — folytatta türelmetlenül, mint akinek hirtelen halaszthatatlan, sürgős dolga támadt —, olvassa el és meg fogja érteni. Ha legközelebb eljövök, mert eljövök, akkor már érteni fogja sorsomat. Megérti majd az emésztő és folyton kereső, türelmetlen nyugtalanságot, amely valaki felé hajt, aki maga is egy nagy, igaz boldogság beteljesülésére vár. (Folytatjuk) Gyönyörű vízesések, nagyszerű paloták, jellegzetesen egykori párizsi utcák és spanyol városnegyedek, csörgedező patak, piaci lárma, raffi- náltan gazdag kosztümök, szép asszonyok csokorba kötve, tetőtől talpig lovagok az emberi jóság legfelső fokán és gyilkosok kitűnő társadalmi rangon (hogy az ellentétek még kiáltóbbak legyenek!), cselek és fogások mindkét oldalon a küzdelemben az izgalom fokozására: egy kis történelem pletykakiadásban kardélre hányandó közkatonák, útonállók, királyhű szolgák s az igazsághoz ragaszkodó, a makulátlan hősöket segítő, gyanakvástól mentes, vakonhívő férfiak — mind-mind megtalálhatók a filmben, sőt a púpos és az általa nevelt szép- ' séges hercegnő is, hogy egy naiv, sokszor megírt mese fonalára (néha merészen, logika mentesen) felfűzve szemünket elkápráztassa és két órán keresztül elgyönyörködtessen minket. Láttunk már ilyen fo- galmazású filmeket a Három testőr-ön innen és túl is, mégsem neveznénk ezt ponyvának, mert a film túlzásaival és kopott dramaturgiájával együtt «lyan káprázatos képsort kanunk a rendezőtől és az operatőrtől, amit önmagáért is kell, élveznünk. A néző érzi és, Sudja, hogy nem jönnek új fordulatok, a már ismert megoldások érkeznek meg a kívánt időben és mégis nézzük, elnézzük ezt a filmet — a felvételekért, a szemeknek odarakott szépségért és a könnyed szórakoztatásért. Akadnak olyanok, akik súlyos szavakkal fontolják meg e film értékét, rangsorbeli hely«* alul mutatva a létrán; lehet, hogy igazuk is van egy- ben-másban. Azt azonban él kell mondanunk, hogy e már nem űj mesében mégiscsak hősök küzdenek, lovon, vagy anélkül, célokat szolgálnak, hol jót, hol rosszat, a világ rendje szerint; itt emberek játszanak, akik hisznek és szeretnek, tagadnak és ölnek, nemesek és nemtelenek, mert az élet sokszor nem a logika után halad, hanem a szenvedélyt követi és néha egy fogadalom nagyobbat lök és borít a világon, mint egy kitűnően hangzó gondolatsor. Lagardere lovag csak merő véletlenből találkozik Nevers gróffal és aztán is sok minden történik véletlenül, de mindezt tudomásul vesszük, mert a művészi alkotásnak csak egyetlen hibáját nem tudjuk elviselni: az unalmat. Ez a film pedig nem unalmas. Bár hőse nagyban hasonlít a televízióban látott Teli Vilmoshoz, La- gardere lovagnak mégis jobban hiszünk, mert a francia király egy konkrét szolgájának (mégha herceg is az) konkrét aljasságát, — rokonának meggyilkolását bosszulja meg kéretlenül is, lovag módjára. A modernebb Bayard ő, aki azért győzhet és győz is, mert gondolkodása nemes és tetteiben keresi az igazságot. Az események sora összességében lehet naiv mese, a film képei azonban meggyőznek — ha néha túlzó eszközökkel is — a hősök igazáról. André Hunebelle rendezése nem szolgál sok eredeti ötlettel, de filmjében minden jól a helyén van. Marcel Grignon remek operatőri munkája a nagy közönségsiker alapja. Jean Marais gáhcsnélküli lovagja Henri Lagardere szerepében megvesztegető, a púpos maszkjában pedig alkalma nyílik a sokoldalú színésznek jellemábrázoló képességeit csillogtatni. Bourvil alakítja Passepoilt, a lovag szolgáját. Arcán és mozdulatain megne- vettetőn ott fénylik az adott helyzetek fonákja. Úgy ismerjük meg, mint pénzért mindenre hajlandó, urakat szolgáló utonállót s mire a törté-1 net véget érni igyekszik, már ő beszél az emberi jóságról — könnyed hangon, mint egy szelid prédikátor. Sabin Selmán személyesíti meg Auro- re-t. Előkelő jelenség és kitűnően játszik. Jean Marion zenéjére is áll az, ami a film egészére. Nem eredeti, de szakmai szempontból hibátlanul oldja meg a hatáskeltés olykor nehéz feladatát. A filmet nagy érdeklődés előzte meg s valószínűleg azért, mert kitűnő színészek játszanak el egy gazdagon díszített romantikus mesét, ahol az események egymást érik és ahol az egyértelmű jóság győz a hitványság felett. És az emberek hisznek a jóságban, saját nagy hibáik ellenére olykor. (farkas) Egy hónapig üresen, eláx-- vultan szomorkodott Gyöngyösön a szabadtéri színpad. Július elején volt a legutolsó előadás és a következőre aug. 4-ig kellett várni. Kevés város dicsekedhet ilyen lehetőséggel, különösen a szabadtéri színpad méreteit illetően, de a gyöngyösieknek sincs sok örömük benne. Augusztus 20-án az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok művészeti együttese szerepel még. De színházi előadásra csak szeptember 3-án kerül sor. A Miskolci Nemzeti Színház művészei adják elő a Havasi szerelem című operettet. Csak felnőtteknek! A gyöngyösiek azonban hozzá szoktak, hogy a nyári hónapokban több színház is ellátogat hozzájuk. Mi van velük az idén? Nékám Alajos, a Városi Művelődési Ház igazgatója úgy tájékoztat, hogy Szolnok, Kecskemét és Miskolc sem vállalt előadást a nyárra. A felkérésre nemet mondtak. És az ŐRI? Jött volna, ha a műsort tizenháromezer forintért megveszi a művelődési ház. Ez pedig olyan összeg, amihez lényegében telt ház kell. Az pedig nagy szó! Kárpótlásnak maradt a nagy érdeklődésre számot tartó Africana guineai néger tánc- és négeregyüttes. Aug. 28. és 29-i előadásukat azonban csak tizennyolc éven felüliek nézhetik meg. Gyöngyösi szüret Három napos szüreti fesztivált szervezett a MESZÖV-vel karöltve a városi tanács művelődésügyi osztálya. A program változatos: népizeneka-' rok fesztiválja, énekkari hangverseny. a Bihari Népiegyüttes szereplése és a szüreti felvonulás adja a három nap eseményeinek gerincét. Feltámad tehát poraiból a néhány év előtti Gyöngyösi Szüret, de új köntösben, új tartalommal, szélesebb hatósugárral: fesztivál formájában. Mégis Luca széke ? Ha már a nyári kulturális eseményekről beszéltünk, nem mehetünk el szó nélkül a Városi Művelődési Ház ügye mellett sem. Néhány hétig állványok ölelték körül az utcai falakat, de a felújítás még mindig nem készült el. Miért? A megállapított sok határidő közül melyik az érvényes? Megkérdeztük Raft Miklóst, a városi tanács vb-elnökét is. ö mondotta, hogy a szüreti fesztivál idejére be kell fejezni a művelődési ház felújítását. Eddig a központi fűtés beszerelése körüli nehézségek húzták el az időt. Most már a berendezés, a szükséges szerelés megvan, de még mindig nincs végleges helye a kazánháznak. Igaz, hogy a kazánház miatt támadt bonyodalom nem akadályozza a felújítást, mivel a központi fűtést lehet szerelni így is a helyiségekben, de a hozzá szükséges anyag egy része is hiányzott. A nyári szünet a művelődési házban is érezhető: a szakkörök leálltak, úgy is mondhatnánk — a helyzet változatlan. minden csendes. Nincs más hátra: a felújítást most már valóban be kell fejezni szeptemberig! (g. molnár)
