Heves Megyei Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-10 / 186. szám
2 NÉPÚJSÁG 1963. augusztus 10., szombat A Szovjetunió vezet az építésben Novikov szovjet miniszterelnök-helyettes nyilatkozata — 10 év alatt 20 millió lakás, 6 millió falusi ház Anglia, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország és Svédország állít elő együttvéve. A Szovjetunió vezet a cement-, az üveges a pala termelésében. MOSZKVA (TASZSZ): Pénteken a Kreml kongresszusi palotájában hatezer moszkvai gyűlt össze, hogy megünnepelje az immár hagyományossá vált építők napját. Az ünnepségen Ignatyij Novikov miniszterelnök-helyettes, az állami építésügyi bizottság elnöke mondott beszédet. Elmondotta, hogy az elmúlt tíz év alatt a Szovjetunióban 8400 ipari vállalatot, 20 millió városi lakást és hat millió falusi házat építettek. Hazánk A Burmái Forradalmi Tanács nyilatkozata RANGUN (TASZSZ): A Burmái Forradalmi Tanács utasítására pénteken reggel több személyt letartóztattak. A hivatalos nyilatkozat szerint a forradalmi tanács az egész nép érdekében kísérleteket tesz a belső béke helyreállítására és evégett tárgyalásokat javasol minden érdekelt félnek. Számos személy azonban akadályokat gördít a belső béke helyreállításának útjába. A forradalmi kormány ezért kénytelen volt megfelelő intézkedéseket tenni. Pénteken reggel a rangun i rádió bejelentette, hogy szabadon bocsátották Thakin Tint, Bök Hmu Aungot és Thakin Tin Maungot — a Szövetségi Liga vezetőit, akiket annak idején az U Nu kormány tagjaival együtt tartóztattak le. LONDON (MTI): Az Egyesült Államok képviselőházának közmunkaügyi bizottsága jelenti: az 50.000 millió dolláros állami útépítési program végrehajtása szédítő méretű korrupcióval, hűtlen kezeléssel, csalással és más visz- szaélésekkel járt, főként területek kisajátítása során, és ez sok millió dollárral károsította meg az adófizetőket. A legsúlyosabb visszaélések Massachusettsben — a Ken- nedy-dinasztia szűkebb pátriájában — történtek. A bizottság valamennyi tagja megállapította: enyveskezű egyének azt a bűnös elvet követték, hogy „a közpénzek kizárólag gazemberek és szemérmetlen politikai szekértolók meggazdagodására szolgálnak”. A jelentés sok bizonyítékot idéz arra, hogy telekbecslők A világ az egyezményről beszél AZ ATOMROBINSON-fcf j 1 1 V Mtm** J ,ŰC KVr P vcyvjue veascsou Ugye, Péntek, mi maradunk! (Endrődi István rajza) SZKOPJE (Tanjug): A jugoszláv hadsereg tagjai már csak a katonai létesítmények romjai eltakarításán dolgoznak Szkopjéban, míg a szovjet hadsereg különleges utászegysége hatalmas markológépekkel és földgyalukkal az egyéb romok eltakarítását végzi a városban.Port-de-Pjfr Időközben ifjúsági munka- brigádok, ifjak és leányok érkeztek az ország minden részéből és nagy lelkesedéssel és szorgalommal építik Szkopje mellett — Gyorcse Petrov- ban — az új települést. Folynak már az előkészületek a madzsari település építésére is. Ezt Horvátország építi, a településnek 12—14 ezer lakása lesz. A romok alól újabb holttesteket ástak ki, s időközben jelentések érkeztek arról is, hogy a belgrádi, nisi, szoko- banyai és más kórházakban ápoltak közül tizenhatan belehaltak a földrengés alkalmával kapott sérüléseikbe. Hivatalosan közzétették, hogy a földrengés eddig megállapított halálos áldozatainak száma ezzel 1029-re emelkedett. A meghaltak közül 879 személy kilétét állapították meg. Szkopje vidékén még mindig ismétlődnek a földlökések. Az utóbbi 24 óra folyamán a szkopjei földrengéstani megfigyelőállomás újabb hét kisebb hatóerejű (két- három fokos) rengést észlelt. Július 26-a, a katasztrófa napja óta, eddig mintegy 270 gyengébb földlökést figyeltek meg a szkopjei körzetben. Perfekt GYORS- és GÉPÍRÓT keresünk felvételre, írásbeli ajánlatokat — az eddigi működés ismertetésével — a kiadóhivatalba kérünk. ban rövidzárlatot idézhet elő a német probléma. Bonn világosan tudatta, hogy a meg nem támadási egyezmény tökéletesen elfogadhatatlan számára. A Daily Express vezércikkében ezeket írja: Milyen sürgés-forgás folyik, hogy lekenyerezzék a nyugatnémeteket! McNamara biztosította Adenauert, hogy nem fogják elismerni az NDK-t. Rusk ugyanebben a küldetésben megy Bonnba. Miért ezek a németek csillapítását célzó erőfeszítések? Ha a németek nem indítottak volna háborút 1939-ben, most nem volna sem NDK, sem berlini kérdés, sem vasfüggöny. A németek teremtették a problémákat, most tanulják meg a leckét. A Spectator így vélekedik: Az Egyesült Államok számára most a legkényesebb politikai kérdés az, hogy Kennedy milyen messze mehet el a Szovjetunióval való feszültség enyhítésében anélkül, hogy a németeket a megalkuvást nem tűrő degaulleista álláspontra kergetné. Kizárólag a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolat javulása teremthet lehetőséget Németország egyesítéséhez. Amíg ez a nap nem érkezik el, Németország semmit sem nyerhet és mindent elveszít azzal, hogy bosszantja az Egyesült Államokat. ESEMÉNYEK — V\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\^^^^ KAIRÓ: Néhány hónappal ezelőtt kötött megállapodás alapián magyar műszaki segítséggel gyógyszergyár épült Kairóban. A gyárat e héten adták át rendeltetésének. BOSTON: A Fehér Ház szóvivője közölte, hogy pénteken reggel meghalt a Kennedy-házaspór újszülött kisfia. A csecsemő, aki csütörtökön jött a világra, nyolc hónapra született és nem volt életképes. A kis Patrick Kennedyék harmadik gyermeke volt. BUDAPEST: Péter János külügyminiszter, aki csütörtökön Moszkvában aláírta az atomcsend- egyezmériyt, pénteken hazaérkezett. Kíséretében volt Lő- rincz Tamás, a külügyminisztérium nemzetközi szervezetek osztályának megbízott vezetője. TOKIO: Nagaszaki lakosai egy perces néma csenddel emlékeztek meg az atombombázásnak áldozatul esett honfitársaikról és megfogadták, minden erejükkel arra törekednek, soha többé ne ismétlődhessék meg Hirosima és Nagaszaki tragédiája. BOGOTA: A bogotai rendőrség 36 órás hajsza után a főváros egyik északi kerületében kézrekerí- tette Gustavo Rojas Pinilla volt kolumbiai köztársasági elnököt. Azzal vádolják, hogy részt vett egy kormányellenes összeesküvésben. NEW YORK: Ben Bella algériai miniszterelnök hivatalos látogatásra Nigériába érkezett, — jelenti az AP-hírügynökség. PEKING: Mao Ce-tung elnök pénteken délután fogadta Sermarke szórnál i miniszterelnököt és baráti beszélgetést folytatott vele. Ugyancsak pénteken délután a kínai fővárosban gazdasági és műszaki együttműködési egyezményt írtak alá a Kínai Népköztársaság és a Szomáli Köztársaság között. BELGRAD: Freeman amerikai mezőgazdaságügyi miniszter hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett. BEIRUT: A szíriai hatóságok elrendelték a damaszkuszi kijárási tilalom megszüntetését. A feszült helyzet miatt három héten keresztül volt kijárási tilalom Damaszkuszban. SAIGON: A dél-vietnami kormány szóvivője elismerte — jelenti az UPI —, hogy rendkívül erős partizán-egységek támadtak meg egy Saigontól 100 mérföld- nyire lévő „stratégiai falut”. A kormánycsapatok kétszer tűztek össze a kommunista erőkkel, akiknek hadművelete még mindig tart. MONTEVIDEO: Az uruguayi kormány pénzügyi és mezőgazdasági politikájának csődje következtében lemondott az uruguayi pénzügy-. mezőgazdaságügy-, hadügy- és iparügyi miniszter. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen, drága jó férjem elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkban osztoztak, ezúton mondok hálás köszönetét. özv. Fonyódi Béláné, Gyöngyös. Olvassa! Terjessze! a népújságot A Gárdonyi Géza Színház albérleti szobákat keres. Címeket a színház Szervező Irodájába, Eger, Széchenyi utca 8. sz. alá kéri. MMNMHMMMMaflcaflsaa o-a asoass& aMM tKUUSUS e A 3. sz. AKÖV felvételre keres legalább 6 hónapos gyakorlattal, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező tehergépkocsi-vezetőket miskolci telephellyel. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, ’•v^ef Attila n. 72. szám. a telektulajdonosokkal összejátszva szédítő összegekr* duzzasztották fel a kisajátítót telkekért vagy más jogokér járó kártérítést. Egy esetbei például az eredetileg 21.001 dollárra becsült telekért 15í ezer dollárt fizetett az államkincstár. Visszaélések az Egyesült Államok útépítési programjának végrehajtása során — mondotta — valóságos óriási építkezés. Bejelentette, hogy 1963-ban több mint 44 millió köbméter vasbeton készül el, több mint amennyit az Egyesült Államok, hogy a moszkvai atomcsend- egvezmény megkötésével a közép-európai atommentes övezet lengyel terve ismét aktuálissá válik. SZÓFIA: A bolgár nép forrón üdvözli Bulgária csatlakozását az egyezményhez és elítélik a kínai vezetőket, akik megbontják a nemzetközi kommunista mozgalom egységét. A levelek és cikkek szerzői a békés együttélés politikája nagy győzelmének tekintik az atomfegwerkísérletek betiltásáról kötött szerződést. Fenntartás nélkül és megsyőződés- sel támogatják a BKP-nak a moszkvai szerződés és a nemzetközi kommunista mozgalom marxi—lenini egysége kérdésében vallott álláspontját. LONDON: Miközben 24 nemzet képviselője az angol külügyminisztériumban aláírta a moszkvai atomcsend-szerződés angol és orosz nyelvű példányait, az angol közvélemény mind élesebb rosszallással pellen gérezi ki a Kelet és a Nyugat közötti közeledés ellen kifejtett makacs ellenállást, határozottan és világosan vádolva Adenauert és De Gaulle-t. A Times washingtoni tudósítója ezzel kapcsolatosan ezeket jelenti: A kelet—nyugati megbeszélések jelenlegi sorozatáVARSÖ (MTI): „A világ az egyezményről beszél” — ilyen cikkel számol be a lengyel sajtó a moszkvai atomcsend- egyezmény ünnepélyes aláírásának nemzetközi visszhangjáról. A Trybuna Ludu ismerteti J. Wíniewicz lengyel külügyminiszter-helyettesnek az aláírás alkalmából mondott beszédét. Ez az egyezmény — hangsúlyozta Winiewicz — új lapot nyit a nemzetközi viszonyokban és határozott irányban tett lépést jelent. Ezt követniük kell más lépéseknek: meg kell kötni a Varsói Szerződésben levő államok és a NATO-tagállamok meg nem támadási szerződését, valóra kell váltani a középeurópai atommentes övezet lengyel tervét. A szocialista Lengyelország — mondotta Winiewicz — mindent megtesz annak érdekében, hogy a békés együttműködés politikája újabb győzelmeket arasson. ★ A lengyel lapok ismertetik Rapacki külügyminiszternek az Orgonyok számára adott telefoninterjúját. Ranacki annak a véleményének ad kifejezést, diktátorának, Duvalier elnök hatalmának megdöntéséért — 1956, azaz Duvalier hatalomra kerülése óta — immár ötödször fegyveres harc folyik az ország északi részén. az Egyesült Államok katonailag is megszállva tartotta. Haiti elmaradott agrárország, főterményei s egyúttal legfontosabb exportcikkei közé a jó minőségű kávé, szizál, Bad első éveiben vívták ki, midőn 1804-ben létrehozták a föld első néger köztársaságát, A három és fél millió lakosú s í Dunántúl területével közel azonos nagyságú állam Duvalier csapi szorították PORT AU PRINCE (AFP): öt nappal azután, hogy Duvalier diktátor ellenfelei part- raszálltak Haitiben és megkísérelték a terroruralmi rendszer megdöntését, áttekinthetetlenebb a kép a harcokról, mint valaha volt — írják a nyugati hírügynökségek. Haitiben a külföldi tudósítók jelentéseit cenzúrázzák, s a hírzárlat következtében legfeljebb találgatásokra lehet hagyatkozni. Duvalier egyes hírek szerint ötszáz katonával megerősítette Ounaminthe, a dominikai határ közelében fekvő város helyőrségét, amely körülbelül húsz kilométernyire fekszik Haiti második legnagyobb városától: Fort Liberté-től. Ezt a jelentést a Dominikában tarA Nagy-Antillák szigetcsoportjához tartozó Hispaniola szigetének egyharmadát foglalja el a Haiti Köztársaság. Az ország lakói politikai függetlenségüket még a 19. száitai a hegyekbe a felkelőket tózkodó Haiti-i száműzöttek is megerősítik, ami arra vall, hogy Fort Liberté-ből Duvalier csapatai végül is kiszorították a felkelőket. Santo Domingoban, Dominika fővárosában Paul Vema, a Haiti Nemzeti Demokratikus Unió külföldi száműzetésbe kenyszerített vezetője a napokban nyilatkozott és kételyeit fejezte ki a felkelők sikereivel kapcsolatban, hozzáfűzve, hogy értesülései szerint egyes csoportok a hegyekbe húzódtak vissza és ott gerilla- háborút szerveznek. Más hírforrások azt közölték, hogy a napokban további felkelő csoportok kezdték meg a harcot Haitiben. Paul Vema ezt a hírt nem tudta megerősíteni. HAITI 1905 óta áll az USA gazdasági ellenőrzése alatt. 1915-től kezdődően közel két évtizeden át kakaó, nádcukor és a banán tartozik. A legutóbbi napok eseményei következtében a kis köztársaság ismét a közvélemény figyelmébe került. Az ország A szovjet hadsereg különleges egységei Szkopjéban