Heves Megyei Népújság, 1963. augusztus (14. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-04 / 181. szám

6 NÉPÜJSAO 1963. augusztus 4., vasamap film fór vm_ PÁRIZSI IALAN A film magyar forgalmazói — véleményünk szerint na­gyon hibásan adták a film cí­mét. Célszerű lett volna a tartalmára, szatirikus monda­nivalójára utaló eredeti és igaz címét meghagyni a film­nek: ugyanis az eredeti fran­cia cím hű fordítása „Panurge birkái” lenne. A több milliós Világváros­ban ugyanis éppúgy nyüzsög­nek, tolakszanak, verekednek az emberek a közlekedésben, az életükért, a percnyi célok hajszolása közben, mint a le­gelőn a bamba birkák, mennek a hívó kolomp után, egymást taszigálják, átlátszó ötleteik­kel egymáson igyekszenek túl­adni, s míg azt hiszik, ők el­jutottak valahová, másoknak feszik keserűvé, elviselhetet­lenné az életet. Még a mulató­helyen is! A párizsi ember nem tud aludni, mert kora reggeltől ké­ső éjszakáig és azon túl is ber­regnek a gépek ezer módon, a tnunkahelyeken zsúfoltan és gépekkel versenyezve, a gé- ' péktől hajtva dolgoznak, a közlekedés zaja csaknem ki­bírhatatlan, akár a metró, akár á busz, akár az utca egyéb gyors mozgású réme jön felé­jük. A stadionban az ordibáió férfiak közé vegyülő, flörtre éhes lány kétségbeesik és ki­ábrándul partneréből, akit ép­pen körülhálózni készül; a vá­sárcsarnokban és mindenfajta bevásárlásnál idegtépő a zsú­foltság és az emberek sűrűsé­ge. A párizsi rengetegnek, ahol a házak is. ijesztő börtönökké tudnak válni, a modern és el­múlt korokat idéző kőrenge­tegnek is megvan a maga ro­mantikája, mert az emberek érezni és szeretni akarnák. S bár a film ezt a romantikát csak összetartó kapocsként il­leszti a világvárosi élet külön­böző tereit és fázisait bemuta­tó képsorok közé, mégis kíván­juk ezt a néhány, tömegből ki­emelt embert, az átlagegyügyű polgár szimbólumaként is ro­konszenvesnek elfogadni, mert érzéseikben kisszerűén is hite­lesek. Charles egész nap köny­vel, a házasság unalmából Francia film vonzódik kolléganője irányába és Monika vissza is kacsint fe­léje, a kétgyermekes apára. Charles felesége otthon él és a bizonyosan bekövetkező vé­letlen Serge személyében csá­bítást jelent számára is. A film a kettős csábítás és csá- bulás csomópontján nem old meg semmit és a megvásárolt autó igézetével, megoldásával zárja le a lélektani vitát — rosszul és hitel nélkül. Vala­mire mégis rádöbbent: a gé­pek és az emberek sűrűségé­ben az egyénnek és az egyé­niségnek nem szabad elpusz­tulnia. Jean Girault rendezte a fil­met. A banális történet csak ürügy számára, hogy mondani­valóját csaknem prédikátori konoksággal és sztentori hang- és képdübörgések között el­zengje nekünk: lélekvesztő és birkává tevő nyüzsgés folyik a világvárosban. Mintha a tech­nika és a mai élet csak bam­ba és értelmetlen hangulatból és szaladgálásból állna csu­pán. Azért nem ártalmas torz- kép ez, csak két órán át fá­rasztó. Raymond Letouzey képei késés nélkül követik a rende­zői vasakaratot. Darry Cowl alakítja a férjet és az átlag párizsi polgárt, aki még könyvelőnek is kitűnően és meglepően átlag. Minden mozdulata és megnyilatkozása hiteles korlátoltság. Jeanne-t, a feleségét, Pascalé Roberts játssza, belülmsradva a „bir­kakörön”, amiről a film alko­tói beszélnek. Jean Piát csábí­tója finom és rokonszenves színészi teljesítmény, Elena Cardy Monique-je éppen já­ték hiányában nem hiteles. E szatírához talán nagyobb tempó és még több ötlet kel­lett volna — vagy több em­berség és érzelmi hitele a mindennapi életnek. (farkas) Ezzel az egytagú angol szóval, amely eredetileg hézagot, rést je­lent, az amerikai­ak sok mindent tudnak kifejezni. „Gap”-pel jelölik saját rakéta-elma­radásukat, ezt használják a szov­jet és az amerikai űrkutatási ered­mények közötti különbség érzékel­tetésére. Most pe­dig egy amerikai újságíró szaklap szerkesztője felfe­dezte a propagan­da „gap”-et, sőt még könyvet is írt róla. Ez a szer­kesztő, Walter Joyce azt kutatja, mi az oka annak, hogy „az amerika­iak, akik oly ra­gyogóan meg tud­ják győzni egy­mást, hogy vásá­roljanak többet, GAP mint amennyire szükségük van — ennyire példátlan eredménytelenség­gel próbálják meggyőzni az ide­geneket saját esz­ményeik értékei­ről”? A téma szerte­ágazó, s a 144 ol­dalas könyvben bőségesen találni bíráló megjegy­zést, „elrettentő példát”. Sőt, még javaslatot is, hogy mit kellene tenni, hogyan harcoljon jobban az ameri­kai propaganda­gépezet a kommu­nista ideológia el­len. És ez az a pont, ahol a New York Herald Tri­bune kritikusa, aki egyébként nagyon melegen méltatja Joyce könyvét, fel­szisszen. „Itt — ír­ja az amerikai kri­Több szakembert a mezőgazdaságnak tikus — nem ideo­lógiák harcáról van szó, legalább­is abban az érte­lemben, hogy ne­künk: nincs ideo­lógiánk. Nekik vi­szont (t.i. a kom­munistáknak) van ideológiájuk. Pro­pagandasikereik éppen onnan adód­nak, hogy az ö társadalmuk elkö­telezte magát egy ideológiának. Ná­lunk viszont hi­ányzik az ilyen elkötelezettség." Az elemzésből tehát kiderül, hogy nemcsak a propa­gandában van „gap", folytonos- sági hiány, hanem — az ideológiában, az eszményekben is. Ezen pedig már nem lehet egy 144 oldalas könyvecs­kével segíteni... (sp) Az utóbbi évek aso^fen zőgazdaságban egyre gyorsuló fejlődés indult meg. A meglevő eredmények nö­velése, az új feladatok megol­dása lehetetlen kellő szaktu­dás és hozzáértés nélkül. A mezőgazdasági üzemeknek mielőbb az ipari üzemek tár­gyi és személyi feltételeit kell megközelíteniök ahhoz, hogy fedezni tudjuk a lakosság egy­re növekvő igényeit, és ver­senyképesek lehessünk világ- viszonylatban is. Ez úgy való­sítható meg, ha a mezőgazda­ságban dolgozók szakképzettsé­get szereznek, illetve meglevő képzettségüket továbbfejlesz­tik. Heves megyében alsó-, kö­zép- és felsőfokú szakoktatási intézmények működnek. Ezen­kívül vannak olyan ezüstkalá­szos és szakosító tanfolyamok, amelyek szakmunkásképesítést adnak felnőtt dolgozóknak. Arányos-e a fenti oktatási in­tézmények kapacitása az üze­mek káderigényeivel? E kér­dés válasza nem egyértelmű, mert más-más helyzet észlel­hető az oktatás egyes szint­jein, Vegyük sorra: A felnőtt szakemberképzés méretei az utóbbi esztendők­ben, különösen az 1962—63. évben, nőttek. Az idén mező- gazdasági munkahelyekről 180 fő szerzett szakmunkás-bizo­nyítványt a szántóföldi nö­vénytermesztő, öntözéses, ba­romfitenyésztő, szarvasmarha- tenyésztő szakmákban. Nincse­nek ennyien azok a felnőtt dol­gozók, akik kertészeti szak­munkás-képesítéshez jutottak. E számok messze elmaradnak a követelmények mögött. A szakmunkások képzése akkor lesz eredményes, ha az üze­mek a legalkalmasabb dolgo­zóikat képeztetik ki, és szá­mukra szakosított beosztást is biztosítanak. Segítene a hely­zeten, ha megyénkben a fia­talok számára önálló tanuló­képző iskolák is nyílnának. Középfokú düíZf Gyön­gyösi Mezőgazdasági Techni­kumban folyik. Képzésének iránya általános mezőgazdasá­gi. Évente átlagosan 25—30 fia­tal szerzi meg a képesítést. Közülük mind többen tanulnak tovább felsőoktatási intézmé­nyekben. Az utolsó években megnőtt a technikum iránt az érdeklődés. A jelentkezők túl­nyomó része ma már az erő­sebb, jó rendű tanulók közül kerül ki. Kevés azonban kö­zöttük a kiemelkedő képessé­gű, jeles tanuló. A középfokú mezőgazdasági technikum nappali tagozatá­val egyenértékű, de méreteiben azt többszörösen meghaladja a levelező oktatás. Az idén 500-nál több levelező hallgató tanult, túlnyomó többségük­ben a megye termelőszövetke­zeteiből, állami gazdaságaiból. Különösen bevált a kihelye­zett osztályokban történő ok­tatás, amely a dolgozóknak lakhelyükön, vagy elérhető kö­zelségben nyújt tanulási lehe­tőséget, Az egri, hevesi, recski, füzesabonyi, verpeléti, stb. ki­helyezett osztályok a jövő irá­nyát jelentik, és a legrugalma­sabb. a helyi feltételekre épü­lő oktatási formát testesítik meg. örvendetes, hogy a leve­lező tagozat nemcsak szám­ban nőtt, hanem ugrásszerűen javult a hallgatók tanulmánvi fegyelme és a megszerzett tu­dás szilárdsága is. A levelező tagozat iránti érdeklődés nö­vekszik, ezért erősödő ütem­ben kell növelni a kihelye­zett osztályok számát úgy, hogy a járások között arányos legyen az ilyen osztályok meg­oszlása. A felsőfokú kum szakosításunk legfiata­labb intézménye. A termelés változó igényei hívták életre, a nagyüzem speciális követelmé­nyei nyomán született meg. Az általános mezőgazdasági képzés helyett szakosított, spe­cializált ismeretanyagot nyújt. Az itt tanuló hallgatók közép­iskolai végzettség birtoká­ban, két éven át, egy-egy ág­ban (szőlőtermesztés, zöldség- termesztés, stb.) szereznek ké­pesítést és leendő munkahe­lyükön ennek megfelelően, ter­melő egységnek, ágazatnak lesznek irányítói. Az előzete­sen megszerzett érettségi le­hetővé teszi, hogy szakmai is­meretekben mélyedhessenek el. A felsőfokú technikumokban az idén száznál több hallgató tanult. Ősszel az új elsősökkel ez a szám kétszeresére nő. Ti­zenhat társadalmi ösztöndíjas hallgató van, akik közül öt Heves megyei. A , iifnlen években a me­íXf UIU1SU zőgazdasági szakoktatás nagy lépéseket tett előre. Célját viszont csak akkor éri el, ha mind szám­ban, mind felkészültségben elegendő és jól képzett szak­embereket biztosít szocialista mezőgazdaságunknak. Hodászy Miklós igazgató Két lepedő, egy sátorlap, egy huzata. Takács 3olán harmadéves orvostanhallgató felszerelt JULIUS 19. Rekkenő hőség. Tizenhárom év körüli fiúcska áll a hatvani alsó város artézi kútjának Egy piszkos, fekete klottnadrág minden öltözéke, jobb lábán rongypólya. Mohón iszik a gyerek, aztán görcsö­sen hányni kezd. Valaki oda­siet, segíteni akar, de az riad­tan hátrál, aztán eliramodik a város felé... Senki sem gondolta volna, hogy a szőke fiú menekül. Me­nekül otthonról, az apja, any­ja elől, az átélt két hét keser­ves napjai elől. Valahol hal­lotta, hogy a tanácson segíte­nek azon, aki bajban van, s mikor fáradtan, kimerültén leült a hivatali szobában, öm­lött belőle a panasz. Kétszáz forintot lopott az anyjától, telepre kellett volna az épülő, kisrádiójához, s az­tán, mikor az apja megtalálta az eldugott pénzt, nem merte megmondani, hogy ő emelte ki anyja zsebéből. Hallgatott. Szíjjal verték meg, de nem szólt egy szót sem. Akkor az apja fogta, s egy vastag drót­tal kikötötte egy fához. Ki a határba, a kunyhó mögé, ami­ben a család lakott. Éjjel-nap­pal, mint a kutya, dróton, egy pár nap múlva már láncon tűrt hőséget és esőt, fényes pappalt és riasztó éjszakát ez a 13 éves gyerek. Az apa nem ismert határt. „Itt döglesz meg!” — hajtogatta, s ha a gyerek le nem tördösi a fa ágait, keresztül nem húzza rajta rab tartó láncát és be nem szökik a városba segítséget kérni, talán beteljesednek az apja szavai, ott pusztul. Jan­csit a rendőrség beszállította az egri gyermekvédő otthonba. ★ J — A'z't'gondoltam, majd elő­kerül valahonnan, máskor :s jClcsavargott már. Aztán mikor negyednapra se jött, gondol­Jancsinak otthon a helye tam, bemegyek a rendőrségre, mert ha baja történik, engem vonnak felelősségre. De akkor­ra már jött a papír a kapi­tányságtól. — Elment már a gyerekhez? — Minek? Ha keil valami, majd szólnak. — A gyereknek mégiscsak itthon a helye. — Rendes gyereknek! Ez egy haszontalan kölyök! Rossz, mint az átok! — Rossz. Mi az, hogy rossz? Mit tett? — Mit? Mindent. Baj van vele otthon, az iskolában, örökké csak hallgatok miatta, mindenfelé. — Máskor is lopott? Bicská­zott? — Nem. Csak rossz. Nagyon rossz. Már tavaly is el akar­tam vitetni állami gondozott­nak. Akkor nem vitték. SZÉP HÁZA VAN benn a faluban M. Lászlónak. Tavaly Csehszlovákiában járt a felesé­gével. Motorja van, másikra gyűjtenek. A gyerekek rende­sen járnak iskolába. Nem gaz­dag, de jómódú -família. Jan esi ennyire „kilógna” a csa­ládból? — Csak azt akarta mindig csinálni, amit szeretett. A ker­tészeti munka büdös volt neki. Csak az az átkozott villany- szerelés ... — Hazahozzák? Sem az apa, sem az anya, sem a húga nem válaszolt. Jancsi teher itthon, mert nem gyűrkőzik bele a munkába, mint az apja, bátyja. Villanyszerelő vagy sofőr akar lenni. S a se­gítség helyett csak fenyítést, csak verést kapott. Kétheti ki­kötést, mint egy rossz légionis­ta, vagy egy hamis kutya. Két hét alatt megsebesült a lelke is, nemcsak a szíjjal hasoga­tott válla. Lassan nyugszik a gyermekotthonban. Néha már mosolyog, de valami kemény dac ott ül a szeme, szája szög­letében. — Nem megyek haza. Nem akarok hazamenni. — Nyu­godtan mondja, erős elhatáro­zással. — Jobb nekem itt. — Minden gyereknek, aki­nek apja-anyja van, annak ott­hon a helye! — Apja, anyja?! Anyám még soha nem csókolt meg... Apám? Folyton azt mondta: „megva­gyunk nélküled is!” Majd egy­szer valamikor haza akarok menni, és meg akarom neki mondani, hogy ember lettem. — S a lopás? — Soha nem loptam volna, ha hagyják, hogy villanyt sze­reljek, meg rádiózzak. Nem szeretek kertészkedni. — Miért vágtad ki a szom­széd fenyőfáját? — Verőn ángyom ígért érte húsz forintot, ha kivágom. — S mi volt a tanító néni­vel? — Ki akart zavarni az osz­tályból, nem mentem, erre ki- ráncigált a pádból, én meg rugdostam. — S az anyád aranygyűrűje? — NEM TUDOK RÖLA. Azt is rám akarták fogni. Még láttam, mikor kiköltöztünk a tanyába az asztalfiókban, de nekem ahhoz semmi közöm. Otthonról nem loptam soha semmit el. Bgy-két forintot legfeljebb cukorra, de azt is azért, mert a testvéreimnek többször vettek, mint nekem. A hegymegpusztai leánytá­bor közel kétszáz lakója ha­talmas szélű szalmakalapok­ban, ki bikiniben, ki overall- ban, ki csöves nadrágban be­állt a hatalmas paradicsom­táblába. Nehéz munka vár rá­juk. Félember magasságnyi, görcsösen ragaszkodó gyomot húzgálnak ki az érni vágyó paradicsom bokrok közül. Elől ÍKolin Éva brigádja halad. — No, menj a többiekkel ebédelni — engedi el az igaz­gató. — De ... ne tessenek engem hazaküldeni. Hazaengedni se, megváltozók, és nem lesz ve­lem semmi baj! — ezzel kö­szönt el. ★ Jancsi hát gyermekotthon­ban van. Egyelőre. Sorsa fö­lött még nem döntöttek. És most, amikor már alaposan utánajártam az ügynek, ami­kor sokat beszélgettem apá­val és fiával, az a meggyőző­désem alakult ki, hogy Jan­csinak mégis otthon a helye. Otthon az édesapja, az édes­anyja és a testvérei között. Amit mond a gyerek, azt a közeli szenvedés keserűsége mondatja vele. Hetek múlva megszépül a szép, kopik a csúnya, s vágyódni fog az ott­hona után. M. László nedig, az édesapa, aki nem iszik, aki nem jár rossz társaságba, s éjt nappal­lá téve dolgozik, igenis alkal­mas arra, hogy felnevelje a fiát. Valami nagy baj történt ebben a családban, hogy idáig fejlődtek a dolgok, de kérges, megkövesedett szeretetlenség még nincs. Inkább felgyülem­lett Jancsi sok-sok haszonta- lanságá, s az édesapa, akinek minden gondja a föld s a pénzszerzés — ki engedte siklani a kezéből fiának még a gondolatait is. Meg kell ér­tenie, hogy Jancsit semmi sem köti a földhöz, ki akar szaba­dulni a kunyhós kertészek vándoréletéből és meg akarja találni önmagát valamilyen mesterségben. S ha ehhez megkapja a szülei támogatá­sát, ember lesz belőle..; Cs. Adóm Éva Már harmadszor van tábor­ban, tudja, mi a kötelessége, s így is vezeti a lányokat a munkában. — Nem érzem a tenyerem — panaszkodik Karádi Kata­lin. — Csak meg kell szokni! — adja ki a parancsot Éva. — Minél előbb beérünk a tábla másik szélére, annál hama­rabb kész vagyunk. — Estére filmet hozunk! Én és a tábornok a címe! — hang­zik e pillanatban az országút- ról egy vidám hang. Űjj Jó­zsef gépkocsivezető állt meg örökké zakatoló teherautójá­val a lányok mellett, s még azt is „elpletykálta”, hogy mi lesz az ebéd. Nosza, váltott sebességgel meg is indult a munka. Amíg a lányok serényen dolgoztak, addig benn a táborban is tör­tént egy s más. Az előző na­pokban súlyos vihar vonult át a tábor felett, s tíz sátor teteje felmondta a szolgálatot. Kont­ra Sándor törzsőrmester irá­nyításával a kiskatonák hama­rosan helyreállították a lá­nyok sátrait. A két napos -— Bogdán Il­dikó és Szabó T' ;z;i ló orvosok — mi íriie ;k. >r. Kolarik Amá' ival, t r? or parancsnokává mászkálunk a sátrak között. 1 zenkét eszten­deje minden -v.két nyári hónapját adta ez a ’elkes tanárnő azért togy lapf utá­lataival segíti hot.y minél több fiatal eg i sze­rettesse meg e az újfajt pi- henéses műi Halkszavú, de erélyes a ényok par ncs- hoka, s nem is gondolná az ember, mi m ndent «•' érni akár a lányi ala­minek a kih, yen is szó. Közben mé : . ingó -.n k a lányok. Nyak ■ sa k. . ízü­ket felmarta > gvot nem panaszkodna! ‘ar mu­tatják egymásnak. — Ni, milyen munkáskezem van! i — Azt ner rtsfc a ké: yesség jelzi! — szól közbe egy magas nyúlánk kislány, s csak később tudom meg, hogy mór ötödik éve jár ilyen táborba, s na­gyon szívesen dolgozik. Pattogó ritmust harsog a hangszóró, míg zajlik az ebéd. Aztán elcsendesedik a lány- tábor. A gyér árnyékba pok­rócok kerülnek, s levélírás, ol­vasás, pihenés kezdődik. A brigádvezetők még jönnek, mennek, a napi teljesítményt számolják, két leány meg a tábor faliújságjára rajzol né­hány jellemző képet. Délután­ra megtelik a postaláda, s mi­re leszáll az alkonyat, már újra nyüzsög, mozog az egész tábor. Hamarosan kezdődik a filmvetítés. Nagyszerű szabad­téri mozi kínálja magát, nem Is marad távol senki. A vetítő­gép lámpájához barátságos fényt ad a hold, s talán arra gondol a 174 leány, milyen szép, milyen romantikus is a diákélet, amit sokuk számára már a most következő évben felvált az igazi, önálló gyó­gyító munka. Nem egy leány utolsó nyarát tölti itt társai­val, s aztán szétszórja őket az élet, hegy újra meg újra talál­kozzanak gondolatban, ha em­lékezetükben felvetődik egy- egy kedves kép erről a soha nem hallott Hegymegpusztá- ról... Az Én és a tábomok-ba egy­szerre csak autódudálás ve­gyül. Egy későn érkező tábor­lakót hozott a gépkocsi, s míg a többiek nagyokat kacagnak a mulatságos filmen, addig Takács Jolán — a most érke­zett leány — a raktáron egy­más után kapkodja a felsze­relést: — Egy, huzat, két pokróc, két lepedő, egy kulacs... — mindene megvan? — kérdi a gazdaságvezető. — Igen! Sőt még a munka- kedvem is! — kapja tréfásan vigyázzba magát a leány, s el­vonul, hogy a K/4-es sátorban szabályszerűen elfoglalja he­lyét a további tíz napra...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents