Heves Megyei Népújság, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-11 / 160. szám
1963. július 11., csütörtök NÉPÜJSAG 3 Elfáradt forradalom? Elfáradt a forradalom. Sok Kelet-Európából hazatérő nyugati újságíró fedezi fel ismét ezt az „igazságot”, miután Prága, Budapest, Varsó utcáin hiába várt milliós felvonulásokra, a nap minden órájában mozgalmi dalokkal és transzparensekkel demonstráló tömegekre. —, Elpolgáriaso- dott a forradalom és a proletariátus — teszi hozzá többkevesebb jóhiszeműséggel, amint végignéz a színházak és a szórakozóhelyek jól öltözött közönségén, a nyugatias pompájú kirakatokon. A legnagyobb természetességgel állapítja meg az elpol- gáriasodást, és a legnagyobb természetességgel nevezi elpol- gáriasodásnak a kényelmet, a növekvő életszínvonalat —, hiszen a kényelmet, a civilizált jólétet a polgárság teremtette meg magának — először. De nemcsak a nyugat-európai újságíró olvas ki polgária- sodást a jólét gyarapodó jeleiből, sokan ezt teszik itthon is és megfújják a vészsípot: „Veszélyben a forradalom”. — Veszélyben van, mert polgária- sodunk! Ahogy növekszik az autók sebessége, úgy hagy alább a forradalom lendülete, ahogy épül a saját ház, úgy vezetődik „polgári csatornákba” a szocializmus építésére fordítható energia. Ahogy gyarapodik a tv, a hűtőszekrény, úgy zárkózik el otthon az ember az egyre kényelmesebbé váló fészkében. A nyugati újságíró a forradalommal kapcsolatos ismereteit polgárriasztó anarchisták írásaiból meríti, a hazai aggodalmaskodó pedig — az emlékekből. Az emlékekből, amelyeket a forradalom „puritán” és „romboló” korszakából merít. A forradalom ugyanis nem öncélú — nem azért rombol, hogy rombolhasson, hanem azért, hogy helyet csináljon az új épületeknek: helyet, teret, energiát halmozzon, szerezzen — az építéshez. Az építés idején— tehát a forradalom következő szakaszában” — megváltoznak a forradalom külsőségei is. Az utcán eldönthető vitás kérdések eldőltek, a spontán lelkesedéssel megoldható problémák megoldódtak: a forradalom olyan periódusába érkezett, amikor az építés dominál, az ötletszerű, ad hoc, pillanatnyi szükség diktálta akciók helyét elfoglalja a szervezett munka, a konszolidált rend. Most a lelkesedés csak a szakértelemmel párosulva művelhet csodát, az ügybuzgalom a tervezőasztal, az esztergagép, a kapcsolószekrény mellett vizsgázik. Anélkül, hogy a régebbi korszakot szégyellenénk — arra szükség volt (a speciális melléktermékekre, a törvénytelenségekre, az önkényeskedésre nem) —, nyugodtan állíthatjuk: a mai nehezebb, a mai sokkal bonyolultabb ahhoz, hogy a jelenlegi szakaszban helytálljon valaki, megoldjon valamit, többre van szükség, mint akkor, amikor a „ki kit győz le” volt a társadalom kulcskérdése. A mostani szakaszban is szükség van a megelőző erényeire — a kitartásra, az elvhűségre, a következetességre, de erről most minden eddiginél bonyolultabb területen, a szocializmus építése közben kell tanúságot tenni. A szocializmus jólétet, fel- emelkedést Ígér az embereknek. Az ígéret beváltására éppen az építés során kerül sor, a proletariátus, a nép, amely eddig főleg áldozatokat hozott a szocializmusért, a forradalomért, — most kap ízelítőt az új társadalom áldásaiból is. Miért jelentene ez pol- gáriasodást? Csak a polgárság tehet valamit az ember kényelméért, életszínvonaláért? A munkás csak a kapitalistáktól csikarhatja ki az őt megillető vívmányokat, — maga nem adhatja meg önmagának? S ha igen, akkor álforradal- már bölcsességekre hivatkozva KGST-tanácskozások A KGST-nek a mező- és erdőgazdaság gépesítésével és villamosításával foglalkozó állandó munkacsoportja Prágában megkezdte több napos tanácskozását. ★ Ugyancsak Prágában kezdte meg egyhetes tanácskozását a KGST második nemzetközi tudományos-műszaki értekezlete. A konferencián megvitatják a technológiai folyamatok komplex automatizálását, valamint az önműködő számítógépek alkalmazását a vegyiparban. ★ Gradec Kraloveban befejeződött a KGST gumiipari állandó bizottságának ülésszaka Az ülésszakon a tagállamok megállapodtak abban, hogy fokozzák a nyersgumi alkalmazását a természetes gumi helyett ★ A KGST vaskohászati állandó bizottsága Szófiában július 2-től 5-ig tartotta meg 13-ik ülését Ez igen, — dörzsöltem össze a kezem rendkívül megelégedetten, s honfiúi szívemet o bú helyett az igazi életöröm töltötte el. Ez igen, — mondtam újfent és másodszor és mondanám még többször is, ha helyem lenne e rovatban elegendő, olyan nagy az öröm bennem, hogy lám, a magyar színházművészet fejlődésének, nemzetközi elismerésének új állomásához érkezett. Kis hazánk nagy alkotásai lassan eljutnak már a világ wi aróc yóbto nünket, megismerik az igazi magyar életet, a magyar művészetet, a magyar színházat Reykjavikban, Izland fővárosában is, talán már ebben az esztendőben, talán még magyar rendező és színésznő közreműködésével is. Csitulj, bohó szívem, de mégis lelkesedj, megmutatjuk, mire képes szocialista színházművészetünk, drámaírásunk, — juszt is megmutatjuk. Az izlandi közönség megláthatja, meghallhatja, megtapsolhatja: a Csárdáskirálynőt! (-6) „Kertész leszek“ Ülünk az út szélén, a füvön. Távolról ide látszik az erőmű szürkésfekiete, fáradt füstje Kegyetlenül tűz a nap, reszket a forró levegő a föld felett. Az ő földjük felett, ahol tízem- nyolcfajta paradicsom, kétfajta paprika, kétfajta káposzta, bab, burgonya, 100 négyszögöl dinnye, 100 négyszögöl szőlő terem ... van 10 hold kaszálójuk is. Itt dolgoznak a Lőrinci Ifjúsági Otthon lakód, köztük Szakái Sanyi is. Mezítláb van, haját kopására nyírta. Barnáira sült, tizenhét éves fiú. — Édesapád? — Nem ismerem . 1. — Hát édesanyád? — Talán kétszer, ha láttam. Hívott volna vissza. Azt mondta, válasszak, vagy hozzá megyek, vagy a nevelőszüleimnól maradok. De én nem mentem hozzá... Az asszony — sajnos gyakori történet — lemondott a fiáról. Könnyen? Nehezen? ... Lemondott. És Sanyi négyéves korától 14 éves koráig Hajdú- hadházán nevelkedett Szabó József erdész és felesége házánál, békességben, szeretetben. — Egyszer lejött... összeveszett a nevelőszüleimmel. Mert, tudja, apám erdész, s én legeltettem a malacokat. Kiabált, hogy mit csinálnak velem. Pedig igazán nem nagy dolog, s én szívesen csináltam ... Sok mindent kaptam tőlük. Akkor mondtam, hogy nem megyek vele. Tizenöt év® korában került a Lőrinci Ifjúsági Otthonba. — Otthonról mindig kapok levelet, meg csomagot, meglátogatnak, s néha én is elmegyek Hadházára. Az otthon lakói közül néhá- nyan ipari tanulók, néhányan pedig, amikor megkapták a földet, kis szövetkezetei alakítottak, s itt kertészkednek, ápolják, kapálják, öntözik a zöldségeket, s nagyon szívesen csinálják. Fehér Illés kertész vezeti őket, s minden nagyon jól megy, az első évben e kis szövetkezetben 42 forintot ért egy munkaegység! — Lajos bácsi (Patkó Lajos, az otthon igazgatója) mondta, hogy legyék kertész. Én meg nevelőapám példájára erdésznek készültem, de aztán megszerettem ezt a munkát... — Mennyi pénzt kaptál zárszámadáskor? — Kettőe zer-kettőszázai. Odaadtam Nagy László csér portnevelőnek s hetemkint kértem belőle zsebpénzt. Ruhát kapunk az intézettől, arra nem kellett. De most veszek egy kerékpárt, 960 forintér’... A fiatal mezőgazdászok tanfolyamát — hároméves — végzik, s szakmunkások lesznek Tudják, hogy erre milyen nagy szükség van a tsz-ekben is és az állami gazdaságokban is. Az otthonban tízegynéhá- nyan hivatásuknak választották a zöldségkertésizetet. De meg is kell nézni a földjüket, mert nagyon szép. Magasra nőtt kapor ring a szélén, katonás sorokban a paradicsom, a burgonya, a paprika. A járási KISZ-bizőttság ex prés z- csőku- tas öntözőberendezését használják, s munkájuk nyomán szépen kdzöldül minden. — Ha végeztél? ... — Ha jód sikerül a tanfolyam (ebben az évben jelest kapott a gyakorlatra, csak az elmélettel volt egy kevés hiba), megpróbálom a mezőgazdasági technikumot. De lehet, hogy hazamegyek Hajdúhadházára és a tisz-ben dolgozom. Kertészetben. (kátai) Egy titokzatos levélnek nem akarnak hinni — A Secret Service egér- utat ad a német rakétakutatóknak — Smith kisasszony valamit észrevesz — A rakétatitok megszerzéséért az angol polgári lakosság hozza az áldozatot 16. Előző számunkban Wer- nher von Braun pályájának kezdetéről és a V—2-ről számoltunk be. A rakéta fejlődési történetével kapcsolatosan — amely a nyugati államok rakétakísérletei szempontjából szorosan összekap®olódott Braun életével —, most térjünk vissza az 1939-® Európába. Már befejeződött a lengyelországi háború, amikor az oslói angol tengerészeti attaséhoz egy névtelen levél érkezett. Ebben felhívták az angol hadvezetés figyelmét, hogy a németek Pee- nemündében, a Keleti-tengerben levő Usedom szigetén titokzatos fegyverkísérleteket folytatnak. A levelet Churchill miniszterelnöknek is tudomására hozták, tanácsadói azonban nem tekintették komolynak az abban közölteket. Pedig 1936 óta itt hatalmas építkezéseket folytattak, 1937- ben megkezdték a 6,5 méter hosszú és 70 cm széles Aggregat—3 típusú rakétákkal a kísérleteket. A kísérleteket folytató parancsnok neve Domberg tábornok volt, a vezető technikus pedig von Braun. A levél írásakor már az Aggregat—5-ös rakétával folytak a kísérletek, amelyekkel 12 kilométer magasságot értek el. Már itt rá kell mutatnunk — megelőzve későbbi, erre vonatkozó ismertetésünket —, hogy ezt a magasságot a szovjet rakétakutatók már öt évvel előbb, 1934-ben elérték! Mint említettük, a Secret Service 1939-ben nem vette komolyan a bejelentést és majdnem 4 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az angol légierő fényképkiértékélő központjában Consance Smith kisasz- szony 1943 júniusában az egyik légi fényképen, Peenemünde mellett furcsa alakú repülőgépek körvonalait — a rakétameghajtású Messerschmiedt- gépet, amelyet Zborowski szerkesztett és a V—2-t — fedezte fel. Mi történt erre? Előkerült a titokzatos levél a vezérkar páncélszekrényéből és a távolfelderítő gépekről lóhalálában készített felvételekből, kezdve a francia tengerparttól, Hollandia és Belgiumon át, a kilövőhelyek százait fedezték fel. Ezt követte azután az 1943. augusztus 16—17-i éjjeli angol légitámadás, amelynek során 600 nehézibombázó fédmillié kilogramm robbanóanyagot szórt Peenemündére, majd 4 nap múlva az amerikaiak támadása ugyanerre a célra. Decembertől kezdve a francia tengerpartot is rendszeresen bombázták és mégis, mindezek után került bevetésre az előző folytatásainkban már említett V—1 és V—2! Ugyanazok az erők, amelyek az európai partraszállást késleltették, mintha már egy jövő háborúra spekuláltak volna azzal, hogy ilyen feltűnően megkímélték a rakétafegyverek kilövőhelyeit és főleg azok kísérlett személyzetét. A helyzet megértéséhez rá kell mutatnunk arra, hogy á szövetséges légierők parancsnoksága 1944-től az amerikaiak kezébe került. Ebben az időben az amerikai fegyverszakértők megfeszített ütemben az atombombán dolgoztak. Allen Dulles, az amerikai elhárító szolgálat vezetője — mint később egyik sajtónyilatkozata során nyütan bevallotta — már a jövőre gondolt, amikor a peenemündei kísérleti állomás titkait meg akarta kaparintani. S a titkosszolgálatnak messze elér a keze: így hát a V—1 és a V—2 Angliában nyugodtan megkezdhette pusztításait.4 k A peenemündei náci rakétakutatók megadják magukat az amerikaiaknak. Jobb oldalon, felkötött karral, Wernher von Braun, tőle balra Walter Dornberger tábornok, a kísérleti telep parancsnoka. A lényeg egy volt csak: a rakétákat és kutatóit megszerezni! 1945 április végén a 7. amerikai hadsereg egy különleg® alakulata a C. I. C. embereivel együtt elfoglalta Usedom szigetét Néhány nap múlva már erős vadászgép kíséret mellett egy katonai szállítógép vitte a fasiszta rakétaszakértőket az Atlanti-óceánon át egyenesen az USA bavariai támaszpontjára. Innen azután ®ukott gépkocsikban tovább utaztak a hutsville-i rakétakutató központba, ahol ma is tevékenykednek. (Folytatása következik) Kováts Andor meg kell húzni a vészharangot? Ha beváltja, amit ígért, akkor a vészfék után kell nyúlni, mert a forradalom vonata rossz vágányokon halad? — Nem hiszem, hogy a forradalom megszűnik, amikor már nemcsak a múlt tagadása, hanem építeni kezd — írja Roger Garaudy Jen Paul Sartre-nak, s mi sem hisszük, nem hihetjük komolyan. Nem hisszük azt, hogy a gyár államosítása még forradalmi tett volt, de a proletariátus kezébe került gyár korszerűsítése már a forradalom elhalására figyelmeztetne. Nem hisszük, hogy a gyárat államosító munkás lemondott volna a forradalomról, mert a nép tulajdonába került üzemben annyit keres, hogy autót vásárolhatott. Nem hihetjük — és ép ésszel nem is hiheti senki —, hogy akkor, amikor konkrét életszínvonal-érvekkel agitálhatunk a szocializmus mellett — éppen akkor leszünk hűtlenek a forradalomhoz. Az idősebbek, a sanyarú éveket megért „öreg harcosok” is gyakran hangoztatják, hogy az volt az igazi forradalmi harc, amelyet ók vívtak a nyolcórás munkanapért, a hétfilléres órabéremelésért. — S most, amikor a munkaidő további csökkentése kerül napirendre, „leáll minden?” — Csak akkor számítana forradalomnak ez is, ha ezért is ismét, napról napra a tőkést kellene meghátrálásra kényszeríteni? Ha ezért is poros műhelyek mélyén, titokban kellene szervezkedni? Ha az üzem átszervezéséről kormos petróleumlámpa fénye mellett elfogyasztott tízórai újságpapirosára telepedve kellene tanácskozni? A forradalom csak akkor lenne hűséges önmagához, ha külsőségeiben is követné az eddig lezajlott, nagyrészt végig nem vitt, „félidőben elárult” forradalmakat? Ha az igazi harcosok nyomor diktálta elégedetlensége örökké tartana? Ma Nyugat-Európában is sok helyütt előretör a baloldal. Olaszországban például az utolsó évtizedben megkétszereződött az ipari termelés, emelkedett az emberek életszínvonala, a munkáslakások tetejér« is felkúsztak a tv-antennák, — mégsem halt el a forradalom. A munkásság kivonul az utcára: akkor is, ha nem a kenyerét, hanem a megszerzett, kiharcolt nagyobb kényelmet veszélyezteti a rendszer. A proletariátus az utcára vonul akkor is, ha nem a kenyeréről, vagy a hűtőszeikrényről van szó, hanem a politikai jogokról, vagy a békéről. Semmi veszély nincs tehát a „frizsideresedés”-ben ? Nem állítja ezt senki. A Nyugat inaktív munkásosztályai rendszerint jólétben élnek. Ha a frizsider, a gépkocsi, a családi ház, az anyagi egyetlen cél lesz, „öncél”, — amely „leszereli” az embert, betölti életét, — akkor ez a forradalom tbc-je lehet. Ha az ember ezeket a javakat nem azért szerzi meg, hogy szebbé tegye életét, jobb feltételeket, körülményeket teremtsen önmagának, kiegyensúlyozottabban, nyugodtabban, „konszolidáltabb mikroklímával” küzdhes- sen az anyagiakon túlmutató céljaiért, — akkor veszély® a jólét! Veres Péter szerint a kispol- gáriság, a kispolgári életforma egyenlő a kisigényű individualizmussal. Ha az ember életcéljait a kisigényű önzés determinálja, akkor a jólét legapróbb jelei, a kulturált, a civilizált életmód morzsái is képesek arra, hogy negligálják a forradalmi lelkesedést. Függetlenül attól, hogy a megbélyegző „kispolgári” jelzőt alkalmazzuk valakire, ha a civilizációtól csak a kényelmet várja az ember, s nem vállalja azt, amit a civilizáció, a kultúra fejlődése könyörtelenül magával hordoz, lecsúszik a kispolgárság holtvágányára. Akkor az ember nem jutott tovább egy centivel sem az öncélú önzéstől. Akkor — kár is forradalmi hitet emlegetni. Ha az embert ez „veszélyezteti” — akkor ne a forradalmat féltse —, sokkal őszintébb lesz, ha a forradalom tüzétől soha nem perzselt, a forradalom külsőségein soha túl nem jutott ember lelki nyugalmát, lelki egyensúlyát félti. — A forradalom ettől függetlenül, teljesíti és teljesítheti „terveit”, elérheti céljait, k Krajczár Imre
