Heves Megyei Népújság, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-07 / 157. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE

A MEGYEI MŰVELŐDÉS! HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSIBAN

JTog ez a szempár irgalmatlanul. Ha so- 1 káig nézed, megszédülsz, mint tik- kadt légy az erős huzatban. Pillantása repdes sugarasan, sűrű szempillája, akár a szitakötő szárnya meg-megrebben, ahogy lelkesen megcsodál minden szépet, ami elé kerül. Mindene megvan, ami kell, formák, arányok. Csak talán kicsit vékonyabb a rendesnél, törékeny, mint a porcelánbaba. Vonalai tétszetősek. Öltözete is. Szürke, kékcsíkos blúz, csak úgy feszül álatta a melle. Szoknyája enyhe zöldes színű, az is testhez simuló.

Hiába kérlelte már ötödször, az igazgató hajthatatlan marad. Nem és nem! — a fejét rázza.

Először, mert nem személyfuvaroztató cég a vállalat. Másodszor pedig, ha tényleg olyan fontos, amit a férjének mondani akar. telefonáljon, a majort hamar kapcsolja a posta, sokba nem kerül.

— Csak személyesen lehet... négyszemközt — és jókedvűen elmosolyodik.

Határozottan bosszantja az igazgatót ez a mosolygás.

— Hány éves házasok maguk? — kérdezi dühösen, nem kis gúnnyal a hangjában. Aztán már bánja is. csak azért, hogy valami szerelmesét mondjon az urának, azért nem jönne ide kocsit, járművet kérni, azt megmondhatná este is.

— Nem tudok semmit sé adni. Nincs, érti, kérem. Nincs.

— És az ott...? — mutat az asszony cftodál- kozón az udvar sarkába.

Szürke, lengyel utánfutós kocsi áll ott. Platójára betongerendákat rakodnak, csörlős daruval. Ez lesz az első útja, érintenie kell a majort is. Huszonnyolcas kábelt kértek az ottaniak. Tehát nincs kitérő. Rosszul palástolt méreggel kiált le a garázs elé.

— Széták...! Hé!

17 özéptermefű, fiatal férfi emeli fel te- kintetét az ablakra. Sötét, göndörödő hajú. Barna, olajos bőrű, mint egy spanyol.

— Elviszel egy utast a v-i majorba!

— Nem én viszem ;..

— Persze hogy nem te viszed... az autó. Csak nekem ne komázz!

A motor már begyújtva berreg, amikor az asszony odaér. A sofőr bent ül a volán mellett, cigarettázva várakozik. Meglátja az asz- szsonyt, kinyitja az ajtót, fél lábbal a hágcsóra lép, kezét a kormányon hagyva bdakiált:

— Csak üljön fel s máris repülünk, mint a madár.

Az asszony megtorpan:

— Maga az...?

A férfi szárazát nyel, szinte a nyelve is odatapad szájpadlásához.

— Én... — mondja csendesen. Nincs rajta melltartó! — rázkódik meg a gondolattól. És egy szál szoknya van rajta.

Az asszony érzi a pillantást, különösebben nem akad meg ezen. De csak tétovázik a beszállással. Széták kinyitja neki belülről a másik ajtót, és sürgeti. Ömaga még kiszáll, megvizsgálja a kocsit, csak azért, hogy az asz- szonyt lássa. Felnyitja a motorház fedelét. Nem keres ott semmit, csak az asszonyt lesi oldalvást, most mit csinál majd, fel tud-e szállni egyedül. Vagy szól, hogy segítsen?1 Nem várja, hogy szóljon, odalép, két karral felöleli s könnyedén a hágcsóra teszi. Az asszony csak kicsit csodálkozik ezen. Eszébe jut, amikor a városba költöztek fél esztendeje, talán több is, akkor ugyanígy csinált. Akkor is így segítette kocsira szállni. Nem segítette, hanem mint most, felölelte. Bosszankodott akkor, hogy elmulasztotta rendreutasítani bizalmaskodó viselkedéséért. De ezt most se tette.

lÁe hát egyáltalán van valami jelentő-- sége is ennek az egésznek? Számára íemmi, annyi csak, hogy kicsit elszórakoztassa, mosolyt csaljon ki arcára.

Szétákot bosszantja ez a mosolygás.

Mikor lezoltyen az. ülésre, fél combja az asszonyhoz nyomul. Mintha égő parázshoz nyúlt volna, hirtelen elhúzódik. Ilyen hülyén kezdeni valamit. Azért kis idő múlva vissza- óvatoskodja lábát az asszonyéhoz, s mikor ez sikerül, fütyülni kezd egy régi slágert: „Nyúl sétál a réten, gusztust csinál nékem...”

Abba is hagyja rögtön. Mert az asszony észrevette mesterkedését, és ki ne venné az Ilyesmit észre, ha nem olyanfajta, hogy eltűrje? De úgy tesz, mintha saját magát okolná azért a mozdulatért'.

— Bocsánat...! -— mondja csendesen s el is húzódik.

Széták dühös, önmagára meg az asszonyra. Ha el is húzza a lábát, még maradhatna a helyén. Kapcsoláskor megérinthette volna a térdét. És tessék! mosolyog megint Csak tudná, hogy miért? Átlátszóan és durván kezdte a játékot. Most mozdulni sem tud, annyi merevséget erőltetett magára. Szorítia a volánt, szemével a műszereket figyeli, az országutat. Érzékével pedig az asszonyt látja, mozdulatait, ahogyan épp a haját igazgatja, rendezi. Beitjegzett női mozdulat: mind a haját kezdi igazgatni, ha autóba ül!

Jó tempóban halad a kocsi. A városszéli házak frissen meszelt keskeny, alacsony kőkerítései, mint kifeszített gézszalagok, úgy fehérlenekj

PATAKY DEZSŐ:

Kékfcjű virág

— Kedves kis házak! — mondja az asszony s hangjában annyi önfeledtség, hogy mindjárt kitalálni, még nem járt erre, először látja a kertes villákat. És forog az ülésen, előre hajó!, erre is, arra is kitekint.

A fiatal szerelő megállította tegnap a garázs előtt:

— ...Na, Don János, mikor lesz az új gép „avatása”?

— Majd elhívlak, hogy mormolhass egy rózsafűzért!

— Képzelem, mifélék, akiket felszedsz! Tetű nők, öregem.

— Te, ürge! Sorban állnak az országút szélén. Mind utazni akar és egyik sem fizet forintokkal. Príma minőség. A csúnya nem is áll le integetni, tudja, hogy az ökrösszekér se veszi fel.

'farkas ANDRÁS:

Ballada a harsakról

Mint pujia, tiszta virágok, Gyermeki szirmok erényén, Bújva szelíden a fűben, Illatosodnak a hársak, Nyugtalan utcai rendben,

Esteli ablakainknál.

Nemde szamár dolog ez már? Vastag-erős derekú fák Állnak a tűzpiros évszak Szíveken alkudozó, szép Perceiben, komoly évek Súlya alól szabadultán,

S illatukat koszorúzzák Férfire, lányra, világra.

És jön a szél kacagással:

„íme, a hársak a kappan Lelkesedő örömével Szívük ügyét mutogatják,

Mint a kacér, buja lányok!?”

És mire jönnek az éjnek Lepke-lovágjai, fújják:

„Nézd csak, a hárs ezeréves, Bőre pucér, hasa ráncos, Lombja fecseg szakadatlan,

S illata van a szamárnak, Illata, illata — hallod?”

Esteli ablakainknál Én is az illatot élve Élvezem álmodozóan , Perceimet, mikor éppen Az jut a kósza eszembe: „Nemde szamár vagyok én is? Lírai hangulatokkal,

Dallamok ősi hínárján,

Mint a gyerek, dudorászva Játszogatok. Nem is érzem, Miért, mi, hol itt a nevetség? Látom az arcokon olykor, Várja az egyik, a másik,

Hogy magyarázzam a titkot, Hogy mi a vers? Fiatalság, Láz, hiba, furcsa szeszélye Ünnepi pillanatoknak?

Nem, nem! A hársak a válasz!

FORGÁCS KAROLY:

Mindig harcban

Épp olyan vagyok mint a többi ember. Egy lattal se több, de kevesebb se. Míg visz a víz, nem tudok kikötni, vágyom a nem ismert szigetre.

Egész napom harc, s utána este békét papol bennem az angyal, de a reggel új fegyvert ad kezembe, s harcolok tegnapi magammal.

A béke csak a rossz harcnál jobb, a jó harc feszít, dob előre, összeroskadok, ha megállók, és jaj nekem, ha a gond dönt le!

Így jó: mindig feszült inakkal s megvetett vállal döntögetni avult falakat, s míg az új fal nem magasul: meg nem pihenni.

Ez a harc békességet szül majd bennem: minden lépésben benne dobbant a lábam, önvád nem hajt és aem foghat senki se perbe. ,

— Egyszer kiviszel...?

— Érzék, érted, komám, érzék! ez a sofőr legfontosabb műszere. Kiválasztani azt, akiben legtöbb a fantázia...

Dombra kapaszkodik a kocsi. Mintha filmet latna az ember, úgy suhannak el a bokrok a szélvédő üveg mellett, két oldalt. Jó hogy mindennap láthatja ezeket a bokrokat. Nem nősülne meg, nincs az a kincs a világon. Épp a bokrok miatt. Válogathat a stopra vadászók között. Meg aztán van másnak felesége, menyasszonya; sokan tartanak asz- szonyt. helyette is. Mert ő még kárt nem tett '■-mkiben, akarat ellen.

É" nem mind idegenek, akiket egyszer lát, 'gv szorongat...

...Miskolci fuvarba készült. Rendben volt már minden az indulásra, mikor odajött hozDARAZS ENDRE:

ARATMI

öreg leszek, éppen hatvanéves S asztalomtól akkor csak felállók S szemem mégse lesz gyanúsan fényes, Hogy már hozzá vissza nem találok, Mert vénülök: leszek hatvanéves.

Az iroda mögöttem bezárul És vár majd a nyugdíjasok padja S nézhetném, mint hull levél a fáról, De én nézek sokkal magasabbra,

Mert egy üreg mögöttem bezárul.

Le-föl járok a zúgó fasorban

És bár a szél rabi ordít majd nyersen,

Papíroson kaparászok gyorsan,

Mert még mennyi megíratlan versem S fehér fejjel járok a fasorban.

Gondolok majd konok kis bátyámra. Aki békén nem tudott maradni S ma is viszi földekre a lába,

Hetven évvel nekiáll aratni S akkor is majd felnézek bátyámra.

LADÁNYI MIHÁLY:

Varázslat

Nem láttad-e a bűvölő manót?

Síró szeme, nevető szája volt.

Azt mondta: nézd, fiú, ott az a nő Legyen szívednek nehéz, mint a kő.

Ében szeme erdőtüzébe less, elszenesedj és elkopj és eless.

Kiss melle holdját nézd, hogy száll tova és halj meg érte minden éjszaka.

Lám gyönyörű állat a szerelem, hószínű mén, legel égő gyepen,

de amikorra kengyelébe lépsz, akkorra rég elégsz már, rég elégsz.

POLNER ZOLTÁN:

Qltpmeje

Volt egyszer az egész világ háborúval, fegyverzajjal iszonyatos törvényekkel apáink apái ellen

s beállított Toldi Miklós.

Hetedhétországon túlról utak rongyos fellegében kisemmizetten, juss nélkül szegények szívével jött meg búját, baját felcserélni.

Vállán forgószél parázslóit, hangjában csattanó villám. Bitangságtól kushadt árnyak csúfolták meg emberségét,

tűrte amíg csak tűrhette.

Egyszer aztán, jaj de rég volt, szembenézett a sötéttel két keze ökölbe rándult s a nap rőt malomkövét a világ éjjelébe vágta.

zá Valika, a bérszámfejtésből. Fiatal özvegy. Huszonhat éves.

— Merre megy, pilóta bácsi? — szólította meg. az udvaron áthaladva.

— Messzi útra...

— Vigyen el kocsikázni!

— Későn jövök meg, fárasztó az út.

— Ráérek.

Lillafüreden át, a hegyeknek jöttek vissz*.

L gy kanyar előtt megállította a kocsit, a világítást kikapcsolta.

A hold besütött a szélvédőüvegen.

Hátulról egy teherautó belemászott a ki« ilágítatlan, út szélén álló kocsiba. Elaludtak kicsit, s majdnem rajtavesztettek. A másik sofőr gázos volt, ő fizette a kárt. Széták meg fegyelmit kapott, mert nem a menetlevélben megszabott útvonalon vezette a kocsit. Kitu« dódott a tiltott személyszállítás is...

És most?

Nem tiltották meg a szállítást.

És mást sem.

A józan esze azt mondja:

Férjes asszony ez a csinos fehér!

Művelt lehet, meg szép is.

A mérnöké!

Legalább négy-öt évvel fiatalabb nálam. A férje meg tőlem is Korosabb néhány éweL Vánnyadt, keszeg emberke. És kopaszodik. Próbát kell tenni, akkor ....

Széták érezte, hogy valami megnevezhe- tetlen roppant erő feszül benne.

Szép ez az asszony és neki annyira tetszik.

Dobog a kocsi. Az asszony ábrin- dozva nézegeti a tájat. Titkot

visz. Titkot az urának, amit még csak ketten tudnak. Az orvos, meg ő. az asszony, örül a titoknak, arcán látszik, minden pillanaton kirobbanhat belőle a boldog kacagás. Azért is, mert észrevette már, mennyire tetszik ennek a sofőrnek. Nem gondol rosszra, nem is fél.

Kacérkodik velem, a csini falat. Ingerke*

. dik ...

4 Most jön az erdő.

Széták hozzászokott már, hogy neki minden akarata teljesül. Sose kívánt lehetetlen dolgokat, vagy olyat, ami rosszul esnék a

másiknak.

Meg kellene állítani a kocsit.

Előbb talán mégis jó lenne megszólítani

Azt se tudja, mi a neve!

A kocsi megáll, Széták lelép az aszfaltra. Körüljárja az autót, mintha bajt keresne. Motorzúgást hall.

— Mi baj, kolléga? — kiállt ki neki a sofőr, fékezve.

— Az AC-pumpa ... már rendben.I Széták káromkodik, átkozódik. Ez is most

tudott erre jönni, s épp itt megállni, pühösen letép egy kékfejű virágot az árokpartról, S

bedobja az ülésre.

A majorig még hússzor is megállhatok! Nagy sebességre kapcsol. A platón összeverődnek a betongerendák. Kanyar. Élesen szegi alá a kormányt. Az asszony hozzádől, aztán visszalendül az ajtónak. Ott is marad. Széták nem látja, nem figyel oda.

Csak száguldani! Száguldani...

Gázba tapos.

17" íváncsian fordul az asszony felé, hogy tetszik neki ez a robogás. Ijedtében I ráhajt egy kőre, nagyot dob a kocsin.

Az asszony arca sápadt, kiszaladt belőle a • vér. Feje ott rázódik az üvegen. Kontyba fél«

| tűzött haja vállára bukik.

Gyorsan megállítja a kocsi futását. Gyengéden az asszony vállához nyúl:

— Rosszul érzi magát, hányingere van? Nincs válasz.

Az asszony szinte^ összeroskad. Kezét a hasához szorítja.

Ütszélen állította meg a kocsit, most kiszáll. Vigyázva nyitja meg az ajtót kívülről, hogy ki ne essen az asszony, ölébe nyalá- bolja, az árokhoz viszi, lefekteti a magas fűben. Kezével hajtja rá a levegőt.

— Mi történt...? Jobban van már?

Enyhe, finom mosoly jelenik meg az aszszony arcán.

— Semmi, semmi... elmúlt.

Nem vár segítséget, egyedül száll a

i kocsiba.

Üjra igazgatja a haját.

— Nagyon megijedtem... — mondja fé- ; lénk zavartsággal.

— Nem bírja az autózást? ...

— De, csak most... tudja — s még na- I gyobb zavartság ül ki arcára.

— Mit? — értetlenkedik Széták.

— Ma mozdult meg bennem először... A ; férjem nem is sejti. Neki nem szóltam róla

Hallgatnak mind a ketten.

— ... Az amott már a major — szólal meg i rekedtes, idegen hangon a sofőr.

— Akkor kiszállok ... innét már gyalog is , könnyebb lesz.

A férfi tétovázik. Az asszony karja után nyúl.

— Segítek.elkísérni — mondja.

— Köszönöm, de... maga igazán rendet ember...

Széták csak áll, bámul az asszony utáKlI |

\