Heves Megyei Népújság, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-21 / 169. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI M RÍ.LÉK PETE A MEGYE! MŰVELŐDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSIBAN /’’ÍT’ \ PAUL ELUÁRD: Majakovszkij Lágy volt mint a gyapjú És becses mint a selyem A keze fehér Leánykéznél gyöngédebb A szegények és Gyermekek nyelvén beszélt Anyák boldog ártatlansága Lakozott benne Látnok volt Ki megjárta a Csüggedés és halál Ezernyi poklát Munkakedv sugárzott Belőle és tudás Magabízó remény Harcos elszántsága Legyünk tekintettel a sápszedőkre ! Ágyúszónál hangosabban Hirdette népének diadalát Szétzilálta az életet Hogy újjá fésülje Völgyek és bércek Visszhangozták igazságát Ismerte a könnyet És a mosolyt Tudott simogatni De féltek haragjától Csupasz mellét mutatva Az ellenfélnek Ellenségei meghaltak Ő ma is él Egyszerű emberek szívében És vére ott lüktet Az emberiség ereiben. Boldog Balázs fordítás^ Jó urak! Feltörjük ládáinkat, lespnk szekrényünkbe, mamácskánk pénzéljen, kincsében kaparva, régőrzött papír-rubelünket hadd gyűrje legnyiszlettebb fiacskánk marka. Ide azt a ruhát. De ne a szakadtat. Kifelé a mókusbundából, mamácska! Neki a zsebeknek! Hátha még akadnak' rejtező kopejkák a ruhavarrásban. Mindezt összekötve tegyük a motyóba, s nem szégyellve önmagunk meztelen testét, menjünk, hajlongjunk, mondjuk mosolyogva: Tessék! Nekünk, tékozlóknak, a pénz minek kell? Annyi van, hogy jobb, ha önök mind elveszik, fogják hát, drágáink, repeső szívekkel, önök az apáink, mi a gyermekeik. Vacogó fogakkal állunk ázva-fázva, pőre ég alatt pőrén szenvedünk keservet, vegyék csak, drágáim! No de egy csapásra! Hogy ne írhassak erről soha többé verset. Vámosi Pál fordítása POLNER ZOLTÁN: INDULÁS Elindult hát — nagy útra — vonatunk. Úszik a táj s a táj felett lebeg, mint a karácsonyt váró gyermekek szorongása — a nyári alkonyat. Bennem feszültség, vágy és indulat, köszönteni tájat, s embereket, — nem tudom még, mi lesz a felelet, ha majd a szó belőlem felfakad... És mint a fák az utak partjain, mint alattunk— mozdulatlan — a sín, olyan konokul, olyan makacsul, míg arcomon az élmény tüze gyűl, úgy állok a vonatablak megett, s bár nem látlak már — még integetek. MONOLÓG § § § § Á Távria szovhozban Nem felejtem el többé azt a percet, mikor díszített kapuján beléptem, és ami e percek alatt lepergett, nékünk öröm volt, a gazdának érdem. Milyen szívből, őszintén ünnepeltek! (Kifut a könny szememből, — attól féltem f) Virággal, szóval mondták: „Vártunk! Gyertek F az ukrán nép szép, díszes köntösében. Az ajándék — só és kenyér — mit adtak, és nem a bor emlékei maradtak hanem e percnek emlékei bennem, melyeknek most már őn. jjc 'ettem, s csak az fáj, hogy a virágot, óit kaptam, itthagyom. »it. s. Rád’ oiur Fenyőfák között fut most vonalunk. Fiatal fák, őrtálln Peregek. (Nem minden fa sure! • get, de oly jó, ha m • /agyunk. Nem érezzük a fa». .eget, pedig nyár va mcl* mi futunk, már órák oír (és me jl vagyunk!?) lelkesen kát»- gnak a /ekek. Most... országút s? . flik, íme, hozzánk, a ventillátor fi * s lev gőt hoz ránk, — ez a haimariik e -r kilométer... A rádió /ói, , e percben, most a bemond íond: Valentyina űrhajós >1 fees •• : .késén, hévvel. Magányod szemed alá véste sok farkasordító teled. Lassacskán megkeseredett szádban a nyál. A süppedt, vizenyős lapály *nem érti már külön törvényedet. Kinek felelsz a magányoddal, farkasordító teleiddel? Törvényed immár külön törvény, életed: régi, fájó múltad. A mezőkön át verőfényben Robinson árnyékod ballag. Csöppnyi sziget vagy a tájon. Körülötted társunkként szorgos gépekben gondolkoznak már a falvak. Kinek felelsz a magányoddal, farkasordító teleiddel? Szép, meleg szavú közösségből magadat ki, miért rekeszted?! Kitavaszodott arcunkból értsd napjaink egyszerű hitét, hol szívünkkel búzák vernek egy ütemre, nyomunkban az ég hajol le és álmainkhoz ül az esti rét. Oka-parti kaland Szelíden szóltam hozzá — ahogy jöttünk a nádasokon át: „Mintha százezer egér cincogna köröttünk, hallja nád erdőivel zúgni az Okát? S az égen az a csillag, kis fénye-gyönggyel fülében* mint maga — oly szép s úgy rezdül éppen, és ott, ahol élhuny az a csepp csillagpontocska, a hold kacag ... s felé — a zavart csend bókol, mintha arra úszna ... egy kusza sorocska Averc'senkóból... Oly bájosan raccsol kegyed. De sajnálom Itálit...” És szólt a lány: „Ne szorítsa a kezemet s a derekam mért is öleli át? Gátol e mámor áram, hogy a nádast járjam ...” TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY FORDÍTÁSA: ANTALFY ISTVÄN: Három vers az UKRAJNA ciklusból pogtatott.” És már akkor írt? a bolygóközi repülésről, amikor? még az autó is ritkaságszámba? ment... s Előre látott és nem akarta? — nem is tudta volna — elai-? kudni látomásait. Ez azt jelen-? ti, hogy nemegyszer türelmet-? len volt azokkal szemben is,? akiket szeretett^ az emberiség? nagy többségét szerette) de? akiknek haladását túl lassú-? nak találta az elméjében és? szivében száguldó „csodajár-? művek”-hez képest. Nem lehe-? tetlen, hogy ha megérhette? volna korunkat, így szólt vol-< na: „No lám, azok az egysze-< rű Ivánok, akiknek lendületét? és gyakran túl lassúnak talál-? tam, végül is olyan járműve-? két szerkesztettek, amelyek ? lepipálták képzeletem hasonló? alkotásait! Néha türelmesebb,? bölcsebb lehettem volna irá-i nyukban!...” — Lehet, hogy ezt? mondta volna, ha élne, de bi-s! zonyos, hogy máig sem halt? volna ki belőle az az alkotó, y szent türelmetlenség, amely?, nélkül a bölcs türélem nem ?. sokat ér. Nem az emberek, ha-?, nem az emberek hibái, a be-?: idegzett, meggyökeresedett ?■ rossz szokások ellen csatázó? hév és szándék ma is melegítő?] és világító erővé avatja verse-?! it. A költő, aki élesen és bát-? ran küzdött a marxizmus vul-? garizálása, a dogmatikus betű-?' rágás ellen, aki arra intett,? hogy ..a marxizmus fegyver, a? tüzelés módszere: ügyesen?, használd, okosan élj vele”, va-? lóságos megtestesítője a józan?; ésszel nem szembenálló, ha-? nem azzal a legteljesebb össz-r hangban levő, pozitív, fórra-? dalmi szenvedélynek. <3, a<: nagy néptribun, azt hirdette,?1 hogy vállalni kell olyan gon-, dolatokat és érzéseket is, ame-S lyek egyelőre nem tetszenek § azoknak sem, akiknek érdeke-£ it szolgálják. í A költőnek nem hangula-j tokát kell szolgálnia, a§ költőnek elől kell járnia, de 6 azon az úton, amely felé a tör-z ténelem vezeti a népet. Ez as hetven esztendeje született § Vlagyimir Majakovszkij évszá-«- zadokra érvényes költői hit- vallása. § Antal Gábor § De az én trösztömben is van r kontrollbizottsági felelős! Talpkövek § ingatása nélkül R mondhatná s sógor- és koma-száj: S Popov elvtárs... § igen, izé, hűm ... r máskor j 3 finomabban § manipulálj!... c De ezek nem hagynak!... 2 gyomrom kifordul, § pemzlijükről S a vád 2 úgy rikít... S Elvtársak, § ezek kidöntik a sorból r az állam főpilléreit! S kit nem kezdenek td?! § — üvölti fennen £ a hangja, ? majd S remegésbe csap át: § „Tegnap — <■ Ivanovo!, S ma — § engem... c S holnap jön s a — Népbiztos-tanács!” § Popov elvtárs, § ne nyüszíts... r Az elnyűtt 3 blöffökről § lehullt a palást! £ I Mi £ mindenkitől § s nyíltan § követeljük r a gyomirtást, S a tisztogatást § Ez bizonyítja f legékesebben. J brigs- >nk tiszta, ,, s törhetetlen. ^ Szabó Lőrinc fordításai Popov élvtársat a búzaföldek küldték. vagy az esztergapadok. jPártíag is, de tnd ám félni, szörnyen, és nyers baritonján így dohog: „Nyitom a lapot — ■. v de csak kritikára esik a szemem r borzalom! Lehuri-ogják! Kit? Égnek áll a hajam, ha a neveket olvasom. Ez fúrás, aknamunka! Sintér dolgozik így! és micsoda hang! Nem szent előttük a tekintély, a régi pártkönyv, a beosztás, a rang. Ha alulról jön a kritika: méreg. Ha felülről — gyógyír, segedelem! Hogy jut hozzá az a sok lenti réteg, hogy bíró legyen? Disznóságunk vállalni vígan kész vagyok önkritikára hős. No, hibáztam... A pillér kiskirályt személyesítette meg. Nem véletlen, hogy a személyi kultusz éveiben háttérbe szorult a szatirikus Majakovszkij, aki a maga művészi zsenialitásában már csírájában meglátott később veszedelmessé vált, a szovjet rendszer lényegétől idegen jelenségeket. M i az, ami miatt oly iga- zán nagy Majakovszkij költészete, ami oly testvéri és elvtársi közelségbe hozta őt — többek között — a mi József Attilánkkal, amiért — bár a felszabadulás óta több mint húsz kiadás jelent meg magyarul a költő verseiből — a magyar olvasóközönség újra é meg újra igényli Majakovszkijt? Az, hogy jövő párti volt, s ennek minden művészi, politikai és emberi konzekvenciáját vállalta. Viktor Sklovszkij, a mai szovjet irodalomtudomány egyik nesztora (a költő személyes, jó barátja) találóan állapította meg, hogy „Majakovszkij már akkor a megvalósult forradalom álláspontjáról szemlélte a világot és benne önmagát is, amikor a próletárfor- radalom még csak az ajtón ko’írjon-e a költő a vesztegetésről is verset?! Nincs időnk, drágáim. Nem is szabad. Te korrupt férfiú, épp mert ez a helyzet, nem kell, hogy baksisért eladd magad. Én sorokból porolok ki egy nadrágravalót, (persze, mint kezdőnél, ez ritkán jő szóba) - s amellett engem, az orosz alattvalót tisztelettel tölt el a rendőr, az őrszoba. Megyek és elsírom sorra a panaszom, a fehér zubbonyra lehajtom fejem, az írnok mereng: „Lehet ebből haszon? Kétszáz rubelre biztosan lefejem.” Akik hivatalnok-úr elébe jöttek — azokkal még mindig volt baj és sok dolog. Az írnok mereng: „Hát mért ne kérjek többet? Erről kerek háromszázat legombolok.” Tudom, kell önöknek kettő meg háromszáz, s mindegy, kinek adom, ennek vagy amannak. Egy felügyelőt se bántok (minek a káromlás?), a jámbornak talán gyermekei vannak. De — egyenkint fejni: fölös munkatöbblet, s e munkában töltött évek oly hosszúak, ezért önöknek Íme itt egy ötlet: sem, akik „forradalmi mezben” és „a marxizmust csűr- ve-csavarva” kompromittálták a nép előtt a nép igazságát. A „Gőzfürdő” — e nagyszerű szatíra — Diadalszkij elvtársában a forradalom egy élős- dijét, a beképzelt és korlátolt A JÖVŐ PÁRTI” KÖLTŐI A hetvenéves Maiakovszkijrói A nagy költőket gyakran „■Íj.'’}- éri el az a végzet, hogy .. áasobrot faragnak róluk (és egy 'Kicsit belőlük), szobrot, amelynek bármily művészien megformált, mégis üres szemgödör helyettesíti azt az ösztönzőén eleven tekintetet, amely verseikből sugárzik felénk. Ez történt — egy ideig — Majakovszkijjal is. Szavalták verseit, de csak néhányat közülük és azt sem értették és érttették meg úgy, ahogy azt a költő — a „bugyetljagyin”, a jövő párti — akarta. Aki Majakovszkijból csak a nagy, ellenállhatatlan lendületű forradalmi dübörgést látja — és semmi mást — az ugyanúgy leszűkíti őt, mint aki semmi másról nem akar tudni, mint furcsa, sajátosan gyöngéd szerelmi lírájáról. Az Októberi Forradalom, az új világot építő „150 millió” (a szovjet nép, a szovjet társadalom) elmúlhatatlan dicsőségét zengő Majakovszkij nem választható el attól a Majakovszkijtól, aki — már túl a harmincadik éven — szinte kamaszos hévvel ostromolja „szép, barna, epedő szemű” Liljája szerelmét? A kommunista, a népek ellenségei ellen küzdő Majakovszkij azonos azzal a Majakovszkijjal, aki testi és lelki higiéniát követelt, aki meghatódott egy kedves tekintettől és oly szeretettel szólt édesanyjáról és „segéd- anyái”-ról, nővéreiről. \ már szinte gyermek- ^ ként egy bolsevik illegális csoport munkájában küzdő költő egész életében kétfrontos harcot vívott. Küzdött a filiszteri szemlélet ellen, amely belenyugszik az igazságtalanságokba, s húzódik mindentől, ami új. És küzdött az újnak olyan értelmezése ellen, amely a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntené. Senki sem ábrázolta olyan maró élességgel, mint ő Amerika „koronázatlan királyai”-!, a dollármilliók urait, az iszonyatos nehézségekből ismeretlen magasságok felé szárnyaló szovjetrendszer ellenségeit, azokat, akik „a nagy megoldás”-ra, a kommunizmusra acsarkodtak. De nem ismert kíméletet a különböző rendű és rangú bürokraták ellen
