Heves Megyei Népújság, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-09 / 133. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE

MEGYEI MÖVEIÖDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADASABAIT "-----""

9

Ke

serves, őszi este volt. A Gyöngytyúk ijedten húzódott meg a gát tövében és rémülten gubbasztott a kegyetlen szélben. Még a folyó is didergett a nedves hidegben. Háta szinte úgy bórsódzott, mint a fagyra kilódított jószágnak.

A falu vagy két kilométernyire onnét imbolygatott két göthös villanylámpát. A templom hosszú árnyéka részegen ténfergett és minden érintésre megrebbent.

Az utcák néptelenek voltak. A kanyargó országút sebesen rohant a folyó felé. Nem sokat törődött a Gyöngy tyúkkal, amint el vágtatott mellette. Fütyült arra a tüdőbajos fényre, ami az ablakokon kikíváncsiskodott és a szélkakas fecsegésére sem sokat adott.

Egész nap egyetlen lélek nem csapta ki a szélben reszkető ajtót. Hol volt a nyári hangos forgalom a téli, meg az őszi kietlenséghez viszonyítva. Az üdülők nyáron indulatosan követelték az italt és szemtelenül szidták a Gyöngytyúk konyháját. A zsírtalan pörköltet, a vízízű csirkepaprikást. A palacsintát, amelyből a fukarság kispórolta a krémet s az illatos házi lekvár helyett poshadt bolti gyümölcsízt csempészett.

De élet volt és még az odvas falak is beleröhögtek az üdülők merész tréfáiba. A férfiak szőrös combjait térden felüli sortok takarták s a lányok rózsaszín vádlijai szemtelenül hencegtek.

Ennek ősszel és télen nyoma Sem volt.

A konyhában a tűzhely sarkán napokon át élhetetlenke- dett egy lábas alján a marhapörkölt. A hajában főtt krumpli megvénülten álmodozott arról, hogy talán majd a disznó moslékjában felmelegedhet.

Vendéget hasztalan vártak.

Ketten. Az egyik Baláti, a kocsmáros. Jól benne ténfergett a hetvenben s a borokat, pálinkákat mindig a saját ízlé- : se szerint tartotta. Csizmanadrágját már akkor kihízta amikor a kecskeméti vásáron alkudott rá. Oda sem bagózott annak, hogy a félrecsúszott nadrágszíj semmit sem tartott a nadrág korcán s az ing mellett néha megvillant pecsenyeszínű hasa. Itt ott még a köldöke is.

És Magda. A húsz év körüli lány úgy ragadt oda a Gyöngytyúkhoz, mint a piszok: Megvacsorázott. Lehajtott rá két decit tisztán és nyugodtan tovább üldögélt a kályha mellett. Céltalanul bámult bele a petróleumlámpa fényébe s csak akkor rebbent meg, amikor a lámpa egyet köpött.

Tíz órakor Baláti odatopogott hozzá:

— Iszik még valamit?

— Egy huncut vasam sincsen.— No, aztán mi lesz? Késő éccaka varu Hol alszik?

— Itt!

— Ez nem szálloda.

— De valami vacok csak van a kamrájában.

— Ha beéri vele.

— Nem fagyhatok meg az úton.

Az öreg bólintott és eltámolygott. A kocsmaajtót beakasztotía. A pénzt belefordította egy zacskóba;

— Hát akkor gyerünk!

Magda kedvetlenül feltápászkodott és ment az öreg felé. A kocsmáros gyertyát gyújtott. Majd elfújta a lámpát és az udvarba vezető ajtó felé imbolygóit. Mikor a belső ajtót behúzta, a lány kezébe nyomta a gyertyát.

— Fogja meg! Nehogy elejtsem! — És bezárta az ajtót.

Az öreg egyetlen szobája nyirkos és hideg volt. Az ágy vetetten, a sublótfiókok félig kihúzva. A kanapé olyan hepehupás, mint egy dél-amerikai állam hegy- és vízrajzi makettje; A háziáldást a falon csendesen és szemérmesen eltakarta a piszok.

Az ajtó keservesen nyikorgóit, amikor Baláti kinyitotta és ugyanazt a nótát jajveszé- kelte, amikor becsukta.

— Ha akarja, azon a kutyafekvésen meghalhat! — mutatott az öreg a kanapéra.

A lány letette a nyirkos asztalterítőre a gyertyát. A szekrény mögé ment és egyetlen mozdulattal lekany arí tóttá magáról a ruhát. Azután lerúgta magáról a cipőjét. Utoljára kibújt a nadrágból.

Baláti nem sokat teketóriázott. A csizmát állva húzta le a lábáról, úgy hogy a másik lábával megtámasztotta a csizma sarkát. Mellénye, nadrágja a sarokba repült. Amikor elnyúlt az ágyon, jóízűen elnyögte magát, majd felsóhajtott.

— Isten, segíts!

A lány lábujjhegyen ment az asztalhoz. Elfújta a gyertyát, majd odatipegett az öregnek az ágyához.

— Maga mellé feküdjek?

— Köll a fenének, maga ringyó! Ott a vacok, feküdjön és aztán reggel vigye a fene.

Hogy, hogy nem, Magda maradt. Először a szobát tette rendbe. Súrolt, kiverte a rongyszőnyegeket. Ablakot pucolt, a sarkokból lekapkodta a pókhálókat. Amikor Baláti úgy déltájban megállt a szoba küszöbén; megcsóválta a fejét.

— Még a levegő is más a szobában, hogy egy kicsit kialjazott.

A lány éppen altkor húzott tiszta- ágyhajat

ROSSI KAROLY:

Cinkostársak

és vidáman paskolta a frissen húzott párnát.

— De ebédre nem lesz csak tegnapi maradék. Az is csak olyan, amilyet magányos ember csavarint.

— Majd holnap főzök! — mosolygott a lány és tovább gyűrte az ágyat.

Az öreg napról napra jobban megkedvelte. Néha meg is veregette a farát. Ez Báládnál a legnagyobb elismerés volt, ami asszonynépnek kijárt.

Egyik este nagy, csontos ember nyomta be az ajtót. A csengő hisztériásán rezgeti az ajtóféien. A csontos ember nehéz szőlőgyökér botra támaszkodva ingadozott az asztal felé.

— Jó estét, Kapitány úr! — fordult felé Baláti s odatopogott a csontos asztalához. Hát magával mi volt heteken keresztül?

Az ember kedvetlenül rázta a fejét.

— Dögrováson vagyok!

(Csont István illusztrációja.)

— Hát egyszer mindenkinek kitelik. De nem sürgős. Iszik?

— "Hallja, majd belém fagy a szentlélek.

— Pálinkát?

Azt! Egy decit!

Az egy deci pálinka nem tartott semeddig.

A második már lassabban ment. Csak úgy nyalogatta, hogy sokáig tartson.

Baláti nem sokat törődött vele. Jó vendéglős szokása szerint a poharakat öblögette, törülgette és szépen kaptákba rakta a polcon.

Magda váratlanul villant be az ajtón. Nem számított arra, hogy a csöpögős őszi zimankóban valaki rájuk nyitja az ajtót.

Kapitány felnyögött,- amikor a friss asz- szonynépet meglátta.

Magda érezte, hogy az öreg tekintete elkíséri. Az ablakig, amely kinézett az őszi ködbe;

A pultig, amin Baláti támaszkodott. A tekintet sütötte a bőrét.

— Még egy pálinkát! — hasított bele a csendbe a Kapitány hangja.

— A harmadikat? — kérdezte Baláti te) yw'^WWWVVW/VW/WWWNAA^WWWVWAWVWWWWM^WWW^VWAVWWW/VWWVWWVWVVy

kintete. A kocsmáros be sem várta a feleletet, bugyogtatta az italt a fiaskóból.

— A lány hozza ide! — hördült fel a vendég, amikor Baláti megindult a pohárral. A hangra visszafordult és letette a poharat a bádog szélére.

— A lánynak is egyet! — csapott az asztalra Kapitány indulatosan.

Magda vidáman riszálva hozta a két poharat. Nagy tapasztalattal tette a vendég elé az egyiket. Az asztal másik végére az övét. Kínálás nélkül leereszkedett a székre.

— Szereti a pálinkát? — morogta az öreg, mint egy láncos kutya.

— Megiszom, de nem ugrálok érte.

— Hánnyal tudna meginni?

— Nem próbáltam még ki. Egy biztosan jólesik. Lehet, hogy a többi leverne a lábamról.

Kapitány éppen csakhogy cseszte poharával a lány poharát és gyorsan legurította. az italt.

A negyedik pohárnál Kapitány szemei vérben forogtak. Magda úgy vihogott, mintha szemtelen férfiujjak a ruhája alatt motoszkálnának.

Tíz óra volt, amikor az öreg kitámoly- gott az ajtón. Baláti undorral rúgta be utána az ajtót.

— Vén dög! Régen kihúzhatták volna a kutyák. Nem lenne kár érte.

A lány ezen is vigyorgott.

— Annyi a pénze, mint a szemét. Uzsorás vén gazember. Három községet tart pénzzeL Aki ezt egyszer kizsebeli, könyékig fog a pénzben vájkálni.

Éjszaka nem ment az alvás: Baláti a gondolataival küszködött. Magda is álmatlanul hempergett. Végül is az öreg szólalt meg.

— Miért nem alszik? Azon a vén gazemberen gondolkodik?

— Ha olyan rengeteg pénze van?!

— Ajaj! Pénzzel van annak kitömve a kacukája minden zsebe. Minden pénzét magánál hordja.

— Nem üti le érte senki?

— Még eddig nem. Hacsak azóta nem, hogy elment.

— Megérné!

— Meg az a tíz esztendő, amit le kellene érte húzni Szegeden. Vagy az a zsineg, amivel elkötnék az ember vízigégáját!

Negyedórás hallgatás után újra kezdte Baláti.

— Az italon kívül mindig csak a szoknyát becsülte. Vén, szoknyapecér gazember. Haj, de sok asszonynak elcsavarta a fejét a

pénzével.

Magda csak pillanatok múlva szólalt meg.

— Kiöregedhetett volna mór belőle. Hány éves?

— Bizonyosan jól gázolja a hatvanak Amilyen szerencséje van, úgyis valami kikapós asszony ágyában éri a hálál.

Kapitány másnap is betámított. Magdán kezdte.

— Hát a lány hol van?

— Dolgozik. Nem passzióra tartom.

— Hát híjjá be!

A pálinkát a lány leengedte az öreg elé

5FORGÁCS KÁROLY:

KOVÁCS SÁNDOR:

Fo lyó

Fel buggyantam a föld alól egy árnyas hegyen valahol; erő mozdult és felmorajlott, s egy sziklafalon nyitott ajtót nekem.

Köröttem kizöldült a tar föld, vállasodott a gyertyán, bükk, cser, és még nagyobbra nőtt a nagy tölgy. Meghajolt a völgy alattam, s én az ölébe befutottam, levitt á hegy lába alá egy rétre; elhevertem ottan, s mert nagy szélesen elterültem, szaporodtam:

mord emberarcok megkövültén néztek tükrömbe, mely eget, felhőt, magasságot sugárzott, ástak alám szűk és mély árkot;

— s a védtelen, jaj, mit tehet? — a két part között vándoroltam falun, városon, úton át a félelemtől félig holtan, mint ki keresi otthonát.

Hegyek között és híd alatt verve habot, hullámokat, morogva, sírva zúgtam én, s ha megdagadt bennem a jaj: rohantam gáttalan, duhaj legényként, míg a sziklák peremén belém villant a tengerről a fény. Lehulltak a szorító kötelek rólam, s belefolytam a végtelen tengerbe, hol minden víz és elem magáé és a többié lehet.

Hullámzunk a nagy, törvények szerint, s a főid wattunkon előre kering.

Á pillanat

A pillanat, amit megértem Kettéosztja életem;

E pontból kell hát visszanéznem, Míg élek s emlékezem.

Mögöttem a lezárt évszakok Kristályhalmaza hever,

Fényük roskadozón ragyog:

Az illatuk is teher;

S előttem újabb évszakok.

Virág, gyümölcs és kenyér Megállított pillanatok Közt hagyatkozó legyél!

MOLNÁR JENŐ:

Aszfaltozok

Harmincöt fok és ők fűtenek a nyárnak. Forr az aszfalt, az utca is gőzölög. Mindegy: a sistergő kazánhoz állnak, s a sűrű massza lávaként hömpölyög.

Izzik az ég és a fortyogó aszfalt mély feketére égeti bőrüket.

Nehéz szag árad, mindenkit messze tart, ők meg a holnapnak rakják a tűzet. Mert száz kőrakás és feltúrt sáv, vonal holnap elindul és meglásd messze fut.

E pokol helyén majd felbuzog a dal s emlékül marad a tükörsima út. Eltűnnek. Senki sem kérdezi hova, és mi csak nyomukban baktatunk tova.

és villámgyorsan visszafordult a második pohárért, amikor az öreg rámordult.

— Magának is hozzon!

A második pohár után pergamen színű, eres jobb kezét a lány kezére tette. Ügy elborította vele, hogy semmi sem látszott ki alóla. A harmadik pohár után közelebb hajolt Magdához és recsegő hangon a fülébe bizálmas- kodta.

— Együtt alszik ezzel a vén csavargóval?

A lány megfordult és Balátit kereste tekintetével. Aztán visszafordúlt.

— Eszemben sincs. Nem vagyok én olyan.

— Nem Is lenne értelme — röhögött Kapitány. — Csak éppen arról lehet sejteni, hogy férfi, hogy kétszárú nadrágban jár.

És közelebb rukkolt a lányhoz. Magda állta. Közben azon gondolkodott, hogy milyen pénzzel van kibélelve a vén uzsorás kabátja. Vajon százasokkal, húszasokkal, vagy tízesekkel?

Kapitány minden este pontosan megjelent. Magda már tudta, hogy mikor jön és idejében odakészítette az asztal sarkára az italt. Hamarosan észbekapott és összejátszott Balátival. A kocsmáros pálinka helyett vizet engedett a pohárba, s mire az öreget elöntötte a szesz, akkor szépen, gondosan megjátszotta ő is a részeget.

A vénség remegve fogdosta a lányt és műértően bújtatta kezét a szoknyája alá.

Egyik este, zárás után, Magda odaállt Baláti elé.

— Az ilyen vén paráznát könnyen meg- Iegyinti a guta?

— Ajaj! Ennek nem sok kell. Csak jól felizgatja magát, s már az orrán támaszkodik.

— Holnap este maga ne legyen itthon.

Az öreg maga elé nézett.

— Értelek!

És másnap Magda rákészült. A pult sarkának támaszkodott, amikor Kapitány bebotorkált. A kályha pukkadásig volt, okádta a meleget.

Az öreg odakopogott a megszokott helyére. Levágta magát a székre és remegő kézzel nyúlt a pohár felé. Magda kinyitotta a kocsmaajtót. Beakasztotta a külső faajtót, majd két abrosszal befüggönyözte az ablakokat.

Az öreg hülyén nézte a lány mindé» mozdulatát.

— Hát Baláti? Talán már döglik?

— Nincs itthon. Kecskeméten van. Most nekem áll a világ.

Kapitány jóízűen megnyalta a szája szélét.

— Nincs macska. Haj, lakodatmaznak a® egerek. *

Magda is lehajtott egy pohárral, s utána megsimogatta Kapitány pofáját. Az ujjait szinte horzsolta a kiszáradt bőr.

A levegő egyre forróbb lett. A kályhába» pöfögött a szén.

— Leteszem a kabátot! —• gügyögte a® öreg. Melegem van. Neked nincs meleged?

, — De igen! De hát jobb a meleg, mint a hideg.

— Te is letehetsz valamit!

A lány végignézte a vénséget, majd egyet fordult a sarkán és kiment az ivóból.

Kapitányt parázna gondolatok fűtötték. Már éppen fel akart állni, hogy Magda után támolyogjon. Az ajtó kinyílt, s a lány berobbant teljesen meztelen. Hófehér bőre világított. Kemény mellei indulatosan remegtek.

Megállt az ivó közepén.

— Elég leszek így?

Az öreg reszketve állt fel a helyéről. Mintha kígyó bűvölte volna, olyan mereven bámult előre. Lassan lépegetett közelebb, s amikor odaért, nagy kezeivel megragadta a lány két vállát. Magda arca csillogott. Szemeit kacéran lehunyta. És tűrt.

A hőség egyre feljebb kapaszkodott. Kapitány olyan volt, mint a háborodott, éles körmei belevágtak a lány fehér bőrébe. Magda mindent tűrt és gyönyörködve nézte Kapitány egyre vörösödő arcát. Az erek versenyt doboltak Kapitány halántékán. Egyre nehezebben lihegett.

A kályha még indulatosabban dohogott.

Kapitány kabátja a padlón nyúlt el, s ők ketten azon hemperegtek. A férfi mozdulatai egyre vadabbak lettek. Indulatosan szakította fel az ingét. A fehér gombok nevetve gurultak szét a padlón.

— Levegőt! — bőgte el magát az öreg. — Nyiss ablakot!

Magda kényelmesen feltápászkodott a földről és nyugodtan nézte a lihegő embert. Arca szederjes volt. Haja csatakos a verejtéktől. Megpróbált feltápászkodni. Nem sikerült. Újra megpróbálta, hanyatt esett. Nyelve indulatosan vetődött a szájában. Csak króko- gott levegő után.

Néhány perc múlva megnyugodott. Magda föléje hajolt. Jól belenézett a merev szemekbe. Majd keresztüllépett rajta. Az ajtót csak egy résnyire nyitotta ki és kiszólt.

— Bejöhet, fater!

Az ajtó kitárult. Baláti bebotorkált. Előre jött a kocsma közepére. Nyugodtan végignézte a holtat. Maid a lányhoz fordult.

— Öltözz fel! Üzenek a rendőrségre.

Magda az ajtónál visszafordult.

— Jó, jó! De először szedje ki a zsebéből a pénzt. Különben szedjük ki együtt, nehogy véletlenül maga megtévedjen.

Azzal úgy, ahogy volt, ruhátlanul, visszajött. Mindketten a halott fölé hajoltak é# nyugodtan belenyúltak a zsebeibe.