Heves Megyei Népújság, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-09 / 133. szám
NÉPÚJSÁG 1963. Június 9., vasárnap flz ólomszürke trónkövetelő Habsburg Ottóról eddig nem mondtak semmit, ami ezt az embert valamiképpen megkülönböztetné a többitől. Anyja, Zita, detronizált császárné nevelte, államtudományt tanult és időnként bejelenti igényét a trónra. Felfogása meglehetősen lasst!, mert csak nemrég, túl élete delelőjén látta be, hogy a trónígény nyílt hangoztatásával egy lépéssel sem jut előbbre. Márpedig Habsburg Ottót valami mégis megkülönbözteti a többi földi halandótól, akik örülnek, ha a konjunktúra mindennapi gondjaikon segít. 0 abban bízik, hogy a konjunktúra tróngondjain lendíti át. A vérben, szennyben, árulásban annyira bővelkedő Habsburg-ház történetében felbukkant végre egy figura, akiről eddig semmi rosszat sem lehet elmondani, — mert fél évszázados életében semmit sem csinált. Szerepe soha nem volt a politikában, jog- és államtudományi ismereteit arra használta fel, hogy ahol lehetett, visszaperelje a Habsburg-javakat. Nem írtak róla botránykrónikák sem: távol tartotta magát az édes élettől. Ha sokat nem is tanult, azt azért nem felejtette el, hogy eiődei hogyan pusztították el második Napóleont, a Sasfiókot ... Ha „mégsem” sikerül neki visszacsempésznie magát a politikába és mondjuk a T. Család krónikása hajlamos lesz loutreci fanyar megállapításokra, valahogy igy fejezi be az Ottó-krónikát: «Még inni sem tudott...“ A koronátlan és trón nélküli uralkodó egyelőre ebből csinál tőkét. Abból, hogy nem kompromittálta magát. Márpedig — és erre a történelem számtalan példát produkált, elég csak Truman amerikai elnökre és harmadik Napóleonra gondolni — ez a körülmény lefektetheti az államfői székhez vezető futószőnyeget. Ha Ottó trónra kerül — nyilvánvaló, hogy nem a honvágy vagy a klíma miatt akar visszatérni Ausztriába — belemártja tollát a történelem tintájába, akkor a historikus nem csaphatja össze a krónikát, mert Ottó bizonyára „Jó Habsburgnak” bizonyul. Ottó ólomszürke középszerűségében is igazi Habsburg, aki ha sokat nem is tanult (ez különben sem családi tradíció), annyit azért tud, hogy az egykori Ausztriához Magyarországot is hozzáláncolta a történelem. Csak azt felejtette el: az „egykor” volt. És az egykori jogokért perbe száll a történelemmel. Az angol kincstártól kiperelte a neki „járó” egymillió-dollárt, most Kö- zép-Európától akarja kiperelni a „jussát”. !— Pedig ebben az ügyben a történelem már megfellebbezhetetlen ítéletet hozott. A történelem nem lehet trónfosztott családok és figurák rehabilitációs bírósága. Népszavazások, háborúk, forradalmak lökték a Habsburgokat a nagy süllyesztőbe, s ezután az Ítélet után nem következhet amnesztia. (krajczár) BECS (MTI): Az Osztrák Szocialista Párt szombat délután végétért kongresszusa korlátlan felhatalmazást adott az újraválasztott pártvezetőségnek és a Szocialista párt parlamenti frakciójának arra, hogy minden szükséges lépést megtegyen a Habsburg-konfliktus által megingatott köztársasági jogrend helyreállítása érdekében: érvényesítse a parlament döntési jogát, akadályozza meg a közigazgatási bíróság alkotmánysértő ítéletének végrehajtását, Habsburg Ottó hazatérését Ausztriába. A kongresszus újraválasztotta és megerőssitette funkcióikban a párt eddigi vezetőit: Bruno Pittermannt, a Szocialista Párt elnökét, Bruno Kresiky, Franz Jonas és Pasa Jochmann alelnököket. A külpolitikai munkabizott^ Ságnak a kongresszus által ugyancsak elfogadott határozati javaslata nyomatékosan hangsúlyozza: az Osztrák Szocialista Párt Ausztriának csak olyan közös-piaci társulásához Sugárfertőzés a nevadai atomkisérleti telepen / # ‘ iljabb zavargások Teheránban TEHERAN (Reuter, AP): Hírügynökségi jelentések szerint Teheránban az egynapos nyugalom után szombaton reggel újabb zavargások kezdődtek. A város két pontján a tüntetők összetűztek a rendőrséggel és a katonasággal. A hatóságok a külvárosokból gyalogsági és páncélos erősítéseket vezényeltek Teherán központjába. Az újabb összetűzés hírére a kereskedők nagy része bezárta üzletét. Jelentések szerint nyugtalanság tapasztalható a teherá- ni egyetemen is. Ügy tudják, hogy a katonák és a harckocsik egyelőre csak figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe. A Bundeswehr belopqsása Afrikába Emlékezés Lidicére riumnak semmi köze Nigéria katonai támogatásához. Von Hassel viszont megjegyezve, hogy a szövetségi kormánynak nem minden tagját avatták be ebbe a katonai problémába, ugyanakkor közli, hogy a Bundestag hadügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának több tagját tájékoztatták róla. Az NSZK kormányának hivatalos szóvivője hangoztatta, hogy a katonai segélyt a jövőben is folyósítani kell. Ily módon — fejezi be kommentárját a TASZSZ tudósítója — a nyugatnémet cégek, vállalatok és bankok —. amelyeknek műveleteit a gazdaságügyi minisztérium koordinálja — nyomában Afrikában megjelennek a hadügyminisztérium képviselői — a Bundeswehr tisztjei és katonái. Események — sorokban MOSZKVA: Arvo Pentti finn hadügyminiszter, felesége kíséretében szombaton, Malinovszkij marsall, szovjet honvédelmi miniszter meghívására, Moszkvába érkezett. Arvo Pentti röviddel megérkezése után, látogatást tett Malinovszkij mar- sallnál. HAVANNA: Június 7-én, a havannai kikötőbe befutott a Bajkál szovjet motoroshajó, fedélzetén 100 mezőgazdasági szakértővel. A mezőgazdasági mérnökök, rizstermelési szakemberek, ag- ronómusok és a mezőgazdaság más ágainak szakértői a Szovjetunió különböző köztársaságaiból jöttek, hogy átadják tapasztalataikat kubai barátaiknak. , RAB A AT: Letartóztatták az Isztiklal- párt öt tagját, köztük az új parlament három képviselőjét. Azzal vádolják őket, hogy „veszélyeztették Marokkó biztonságát. MOSZKVA: Nyina Popova,- a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség álelnöke, pénteken Moszkvában sajtóértekezleten számolt be a június 24—29. között megrendezésre kerülő nemzetközi nőkongresszus előkészületeiről. POZNAN: Ma, vasárnap, Poznanban megnyüik a XXXII. Nemzetközi Vásár, amelyen 60 ország vesz részt. Ebből 37 állam kollektív pavilonban lép a közönség elé. CARACAS: Caracasban, Venezuela fővárosában pénteken kigyulladt egy papírgyár. A kár mintegy 100 000 dollár. ÜJ-DELHI: Uj-Delhiből érkezett jelentés szerint az indiai dafla- törzs megtámadta és megölte a központi kormány tizenkét megbízottját. Üj-Delhiből- erősítést küldtek a törzs-lakta területre. BEIRUT: Beirutban pénteken választották meg az 1963. évi Misa Európát, a norvégiai Nette Stendstad Stensa Stenstad személyében. BUDAPEST: Szombaton délután hazaérkezett a Szovjetunióból az MSZMP pártmunkás-küldöttség. A küldöttség, amelyet Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára vezetett, az SZKP Központi Bizottságának meghívására 12 napot töltött a Szovjetunióban. Elfogatási parancs a görög neofasiszta gyilkosok ellen gokat, hogy elfogatási parancsot adjanak ki a gyilkos banda két újabb tagja, Nicolas Papadopulusz nyugállományú tiszt és J. Kasszela diák ellen. I Súlyos vereség Újpesten A KPM Közúti Igazgatóság felvételre keres 2 fő okleveles mérnököt (út-, vagy mélyépítési gyakorlattal): Eger, Grónai Sándor u. 16. Az Egri Dózsa vízilabda- csapata tegnap délután az újpesti uszodában bajnoki mérkőzést játszott az Űj pesti Dózsa együttesével és váratlan, 6:1 arányú vereséget szenvedett. Az egri csapat Katona és Bolya nélkül fi következő ösz- szeállitásban vette fel a küzdelmet: Denk — Ringelhann, Frank — Pócsik — Bóta, Utassy, Elek. A tartalékos együttes rendkívül rossz napot fogott ki, és még csak nehézzé sem tudta tenni az Üjpesti Dózsa győzelmét. Az egriek gólja 5:0-ás újpesti vezetés után esett. Salamon dr. jól vezette a mérkőzést. AA A A A A.A.A.A.A.A.A.A.A.AA.A.A.AJ« ®®EESS®BSS®SSE®SS®®S®®®®®®®E®ri;i.':r.J®'*i»!'Wi*li.r!)a®®i» őszre is lesz rántani való csirkéje! Vásároljon jó minőségű, egészséges naposcsibét a FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZETNÉL. megfelelő körülmények kö- ött tartott nyári naposba romfi ugyanúgy felnevelhet'-" mint a kora tavaszi. FIGYELEM! SEGÉDMUNKÁS lakatos, kovács, villanyszerelő hegesztő és csőszerelőket felveszünk. MUNKÁSSZÁLLÁST ingyen biztosítunk és napi 15 forint KÜLSZOLGÁLATOT fizetünk. Kéthetenként szabad szombat. Jelentkezés: Budapest, VI., Szondy utca 100. sz. ÉM. 1. sz. Gépszerelő Vállalat . Felvétel esetén útiköltséget térítünk. r -v v v 'r"V”V'”T'”v-y y. t járul hozzá, amely összegyez- tethetö Ausztria nemzetközi kötelezettségeivel, az államszerződéssel, az osztrák semlegességgel és semmiképpen sem korlátozza Ausztria külkereskedelmét más országokkal. Az Ausztriával szomszédos kommunista országokat illetően a Szocialista Párthatározat „Ausztria nyugodt fejlődése érdekében" olyan külpolitikát követel, amely „megteremti a valamennyi szomszédos országokkal való békés viszony előfeltételeit” Véget ért az Osztrák Szocialista Fárt Kongresszusa MOSZKVA (TASZSZ): Anatolij Tyupajev, a TASZSZ hírmagyarázója írja: A Bundeswehr tábornokai megindultak az afrikai kontinens felé. Az előretörés egyelőre természetesen , a gyengén fejlett országoknak nyújtandó katonai segély formájában történik. A zajtalan művelet jellegéről, amelynek részleteit még a NATO-szövetségesek előtt is eltitkolták, elég annyi, hogy Nyugat-Németország egyezményt kötött Nigériával hadirepülők kiképzéséről. Bonn ötven katonai tanácsadót irányit ebbe az országba, akik közül tízen már Lagosban vannak: Természetesen úton van a szükséges felszerelés is. Az NSZK hadügyminisztériumának illetékesei szerint hasonló egyezményt kötöttek más afrikai államokkal is. Magától értetődik, hogy a Német Szövetségi Köztársaság társadalma előtt felmerült a kérdés: vajon ki finanszírozza a Bundeswehr behatolását az afrikai államokba? Kalbitzer, a Bundestag szociáldemokrata képviselője ezzel kapcsolatban nyílt levelet intézett Schell gazdaságügyi miniszterhez. Kalbitzer rámutatva, hogy ez a minisztérium felelős a gyengén fejlett államoknak nyújtott segítség valamennyi formájáért, felteszi a kérdést: vajon a költségvetés melyik-tételéből költenek e katonai segélyre és a kormány miért, titkolta el az 1963. év: költségvetésben erre a célra előirányzott összeget? Schell gazdaságügyi miniszter, valamint Vem, Massel, a nyugatnémet kormány hivatalos képviselőjének nyilatkozatából kiderül', hogy ;, segély” leple alatt nyílt katonai akcióról van szó. Schell nyíltan kijelenti, hogy a vezetése alatt álló miniszté)-ááá A á A A A A Beszámolnak a lapok arról, hogy Ioszma, az egyik neofasiszta szervezet vezetője, annak idején együttműködött a hitleristákkal, s mostanában is gyakran utazik Nyugat-Németországba, ahol sok barátja van. A szervezet egy másik vezetőjét, aki szintén kollaboráns volt, még a görög biróság is. elitélte a háború után. Az Eda erélyesen tiltakozott a hatóságok támogatásával működő neofasiszták újabb mesterkedései ellen és a parlamentben is bejelentette, hogy követeli a neofasiszta szervezetek feloszlatását. A Lambrakisz meggyilkolása ellen indult hatalmas tiltakozó mozgalom végül is arra kényszerítette a görög hatósáATHÉN (TASZSZ): Lambrakisz görög baloldali képviselő meggyilkolása óta Görögországban a figyelem középpontjába kerültek a neofasiszták, akikről a lapok naponta közölnek újabb leleplező tényeket. így például rámutatnak arra, hogy a kormánypárt, a rendőrség és a csendőrség szoros kapcsolatokat tart fenn Lambrakisz gyilkosaival. Az egyik gyilkos május 22-én (a Lambrakisz elleni támadás napja) közvetlenül a támadás előtt a rendőrségen tartózkodott. A gyilkosság után néhány perccel pedig az egyik csendőrrel beszélgetett. A gyilkosság egy másik részt vevője Lambrakisz megtámadása után a kormánypárt egyik képviselőjével találkozott. i PRÁGA (MTI): Huszonegy évvel ezelőtt, 1942. június 10-én • a náci megszálló csapatok L Himmler parancsára a földdel • tették egyenlővé a Prága köze- í lében lévő Lidice bányászköz• séget. A férfi lakosságot a hely- : színen meggyilkolták, az asszo- s nyokat és a gyermekeket pedig koncentrációs táborokba hurcolták. A tragikus esemény évfordulóján vasárnap, az azóta újjáépített Lidicében, kegyeletes emlékünnepséget rendeztek, amelyen Európa több mártírvárosának küldöttsége is részt vesz. Átnyújtották a Nemzetközi Lenin-békedíjat Modibo Keitának téssel járó pénzből tudományos központot létesítenek a gyermekbénulás elleni küzdelemre A kitüntetés átnyújtásának ünnepsége nagyszabású katonai díszszemlével és a köztársaság népi szervezeteinek színpompás felvonulásával ért véget. hajsza ellen, a nukleáris kísérletek beszüntetéséért, valamint a nemzetközileg ellenőrzött általános és teljes leszerelés szerződésének megkötéséért. A Mali Köztársaság elnöke bejelentette, hogy a kitünteBAMAKO (TASZSZ): D. Szkobelcin akadémikus, szombaton Bamakóban ünnepélyesen átnyújtotta a Nemzetközi Lenin-békedijat, Modibo Keitának, a Mali Köztársaság elnökének. A kitüntetés átnyújtásakor Szkobelcin akadémikus beszédet mondott. Elmondotta, hogy a haladó emberiség mint az új Afrika kimagasló közéleti személyiségét és államférfiját, az imperializmus és a gyarmati rend ellenségét ismeri a kitüntetettet. Szkobelcin akadémikus hangsúlyozta, hogy Modibo Keita nagy érdemeket szerzett Afrika népeinek tömörítésében. Az antiimperialista. alapon nyugvó afrikai egység — mondotta az akadémikus — a világbéke fenntartásának és szilárdításának döntő tényezője lehet. Ezután a kitüntetett, Modibo Keita emelkedett szólásra a jelenlevők lelkes tapsa közepette. Elmondotta, hogy a személyét ért kitüntetés tulajdonképpen azoknak a fáradhatatlan erőfeszítéseknek szól, amelyeket a köztársaság tett és tesz a népek közötti béke fenntartása és erősítése érdekében. Az esztelen fegyverkezési VIENTIANE (Üj-Kína): Sou- vanna Phouma laoszi miniszterelnök a királlyal folytatott egynapos megbeszélés után, szombaton Luang Prabangból visszatért Vientianeba. ★ A Laosz Hangja rádió közlése szerint, pénteken reggel Ban Leui közelében fegyveres összetűzésre került sor a Sa- vannakheti-csoport és Kong Le katonái között. Június harmadi- ka óta ez a második eset, hogy a Savannakheti-csoport támadást intézett Kong Le csapatai ellen. Az Összetűzés után a jobb oldaliak a támadást a hazafias erők ellen irányították. ★ HANOI: A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának egy szóvivője erélyesen elutasította azokat az alaptalan állításokat, amelyek szerint a VDK hadianyagot szállított a Patet Lao hadseregének és katonaságot is küldött a Patet Lao ellenőrzése alatt álló területre. A laoszi helyzet — röviden büket ért a megengedettnél nagyobb adag sugárzás. Az atomenergia bizottság közölte, hogy a munkásokat rövidesen a berkeley-i egyetemre küldik, ahol különleges műszerekkel állapítják meg a sugárzás pontos fokát. Pillanatnyilag valamennyien megfigyelés alatt állnak. WASHINGTON (TASZSZ): Az Egyesült Államok atomenergia bizottságának bejelentése szerint a nevadai atom- kisérleti telepen egy atomrobbantás után tizenkét munkás különböző fokú sugárfertőzést szenvedett. Az előzetes vizsgálat kimutatta, hogy a munkások radioaktív jódot lélegeztek be. TöS-