Heves Megyei Népújság, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-30 / 151. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE

®A MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSÁBAN=^^

Még negyvenkilencben alakultak, és ma már azt mondják, „milliomosok”. Mármint- hogy a termelőszövetkezet milliomos. Nem külön-külön és egyenként a tagok, bár nagyon feszül a mellük a jóembereknek, ha az utcán járnak. Nem is nagyon „járnak”, csak az idősebbek, a fiatalok alatt kívánatos, nagy Pannóniák— Danúviák zúgnak.

A központban lakások épültek. Egy ilyen lakást kapott Tehkei János hattagú családjával. János a feleségével, három kiskorú gyermekével be is költözött az új lakásba, a mamát, János édesanyját azonban sehogyan sem lehetett kihúzni a régi tanyából.

— Nem tudom itthagyni a régi emlékeket — mondogatta felsíró- san. — Negyven esztendő!.,.

Zúg az erdő alja, búgnak a gerlék...! Hadd hallgassam én itt. amíg élek, hogyan sóhaj- tozik az erdő, ha szél csóválja a fákat.

— De meg aztán — folytatta komolykodva, — mit asánálnék én »tt bent közte- tek... Nagyon elmaradtam én tőletek. — Nem jártam én soha a szemináriumokra,

nekem mindig itthon kellett maradnom a gyerekekkel—

— De édesanyám, ezt a házat át kell adni... Ez lesz a vadetető!... Lebontjuk, hiszen csaknem ősz- szedői már— Tudja nagyon jtH, így szerződtünk...

Az a brigád, amelyben a mama dolgozott, a cukorrépát egyelte. Délután jött ki az üzenet, hogy korábban abba kell hagyni a munkát, taggyűlés lesz az új fcultúrházban.

— Én nem megyek be — aafflt csendesen özvegy Ten- frerné a mellette dolgozó fiattal lányhoz. A lány felhúzta a vállát, nem túlságosan érdekes azt tudni egy fiatal lánynak, hogy egy idősebb tag miért nem jár a taggyűlésekre. Az is igaz, ott van a fia, aki tagja a vezetőségnek, a menye is mindig ott sűrít minden taggyűlésen. Azért most érdektelenül, színtelenül kiesett belőle a kérdés:

— Miért nem jön be, Juliska néni?— A gyűlés után bemutatjuk- azokat a táncokat, amelyekkel a megyei versenyló megyünk.

Juliska néni erre nem szólt Semmit Abbahagyta a munkát, lépegetett a földút felé, haza. Az erdőszegély mentén gépkocsi zúgott, a rajta ülők daloltak.

Sárgadinnye levele, elszáradt a gyökere a nyáron

Megállj, kislány, megbánod, ha nem én leszek a párod!

Tenkeáné köténye szegélyét inarkolá&zta. De szép is ez a jókedv. Jó nekik. Ő pedig egyedül a tanyán a nagy kietlenségben! Most talán mégiscsak be kellene menni. Tináéinak. Emlékezetében íelrajzolódtak régi nagy vigasságok, bálok, kapkodták a legények, híres táncos volt. Mint menyecske az urával folytatta. Sokszor csak ketten járták a bál porondján. Körülállták, úgy nézték őket.

— Minden elmúlik — tűnődött. Á, mégse megy be!

A gépkocsi erősen közeledett. Pillanatok alatt odaért hozzá. Lassított, megállt. A párttitkár ugrott ki.

— Tudom, hogy minket vár, Juliska néni — szólt tréfásan — na, üljön csak be gyorsan. Elférünk itt elöl hárman is.

Mit tehetett volna? Szótlanul engedelmeskedett.

Így se utazott még sohase. Szorosan két fiatalember között. Szegény szép kis Juliska néni szinte belepirult.

★

— Most pedig — fejezte be záróbeszédét az elnök —, lehetőleg mindenki maradjon a helyén. Mindenki tudja, hogy a szövetkezet táncegyüttese a megyei táncversenyre készül, táncokat mutat be. Szóljanak hozzá, bírálják, javítsák a táncot, még nem késő, hogy ezáltal is jobb kilátásokkal induljunk a versenyre.

A vezetőség levonult a színpadról. Azután mindenki izgalommal figyelte a színpadra felsorakozó fiatalokat, akik a „Pámatánc” bemutatására készülődtek. Négy legény és leány állt fel körben. A körbe egy leányt zártak be. A leány díszes párnát tartott a két kezében, magasan a feje felett. A lányok dalolni kezdtek. Erre a középen álló párnát tartó leány tánclépésekkel közeledett az egyik fiú felé. A párnát lehelyezte a fiú elé, mindketten rátérdeltek, megcsókolták egymást és helyet cseréltek. A legény vette fel a párnát. indult középre, a középről vissza táncolt egy másik lányhoz, aztán így folytatták lányok, legények a helycserét, miközben énekeltek:

A reszegi vásártéren Ihafla, esuhajla

Leányvásár lesz a héten, ropogós a gerenda.

összefogózkodva köröztek, így fejezték be a táncot A tagság tapsolt. Az elnöMeláHt és

♦ANTALFY ISTVÁN:

Qlíjfít

kérte a hozzászólásokat. — Jó volt, szép volt, helyes volt — hangzott innen is, onnan is.

Azután hosszú csend állt be.

Egyszer csak leghátul, egy magános pádon ülő valaki megszólalt:

— Bizony, nem volt ez jó!

Nem is volt szép!

Mindenki hátrafordult.

— Ki volt az?... Ki az...? Ki beszélt?... Álljon fel! — hangzottak a biztatások.

Csend. Valaki felállt az első sorból: f

— Nem lehet ilyen kurtán- furcsán eldönteni, hanem meg kell mondani, hogy mi nem volt j SOMOS BÉLA: jó, mi nem volt szép benne?

özvegy Tenkeiné felemelkedett. Fiának, menyének tátva maradt a szája. Nem vették észre a kultúrházba besurranó mamát. A mama ereiben pedig már régi virtusok szaladgáltak. Bálok, tollfosztók, fonók, lakodalmak, szombat esték szilaj táncai verték visz- sza szivében a taktust. A verbunkossal, a kanásztánccal sokszor bámulatba ejtették fér-| jével a bálozókat. $

Szemei átszellemülten csil-} lógtak. $

— Először azért nem volt,} jó — csengett a hangja — mert* lustán mozogtak mindannyi-* an... Meg aztán már kezdetben!' a legényeknek is dalolni kell,} talán fáj a szátok?..; És nem} azok a tánclépések, amelyek-} kel a párnás táncos a párjá-T hoz közeledik... És csak a pár-*

nás táncos táncol, pedig min- IjSBLI KATALIN: denkinek táncolni kell.;; A nótá i se nagyon erre a táncra való...} fgy gyerekeim, nem nyertek,} jobb, ha el se mentek.. • }

Villámgyorsan leült J

Ni csak, Tenkeiné! Az idő-f sebbek kapiskálni kezdtek a} múltba visszafelé. Ügy ám!*

Hiszen híre volt ennek az asz- * szonynak hajdanában! Barát-} kiné, a kerékgyártó felesége,} már emlékezett is. Kisleány} korában sokszor megcsodálta a}

Tenkei házaspárt..:

— Ne üljön le, Juliska néni!

— kiabáltak feléje —• ha már} eddig ment a bírálattal, mu-i tassa meg a táncolóknak, hogy} csinálják jól? }

Tenkeiné viharzott a székek* között, fent termett a színpa-} dón. *

— Ez a cipő ugyan, ami}

most a lábamon van, nem na-| gyón alkalmas a táncra. Azért} megpróbálom. Ne nevessetek * ki... Hát idenézzetek! Itt van} a középen a kezdő táncos. Az} így táncol: }

Hármat to jött a fekete kánya\

Engem szeret a kend barna * lánya.

Lipityembe, lipityomba,

Bokréta a kalapomba.

Két kezét a csípőjére tette.

Szemét, fejét felszegte. Mellét kifeszítette. Megifjodott. És megifjodott körülötte a világ.

Fellobbant benne a szendergő tűz és belobogta a kultürházat.J

Felzúgott a taps, szűnni sem akart. És még akkor este bemutatta a fiataloknak a „Ka- rikázót”, azt a régi, szép, üde leánytáncot.

Teli torokkal harsog a nyár, letaposta az akác virágát, homokot pörköl, mitse bánja, tettét akármennyién látják.

— Ez az én művem! — kiált a rónán, s megleng az érő búza szára,

jön a visszhang a túloldalról:

— Indulni, emberek! kaszára!

A lombok alá bújt henyélés nem annyi, mint a gyöngyöző kín! és a csorda fújja a párát az cg sután festett mezőin,

s a hajnal földrehajló húsén induló embert elcsigázza, de végül a nyár tehetetlen marad, legyőzve, leigázva.

Esztergapadom

A műhely végén áll a gépem: zöldszínű, olajjal ragyog, kis eszterga, s becézzük „kecske” hisz négylábú, s olyan öreg — szakálla lehetne!

Sokszor szidom, az én hibám is rátukmálom, de mit tehet?

— Néha egy kicsit zsörtölődik:

„Ezek a mai gyerekek!!’

S morog, hogy nem becsülik őt itt...

— Különben nincsen semmi baj (ismerjük egymás bogarát:)

a gép is érzi, mi a gyengém s én is tudom: pár csepp italt kíván az öreg reggelenként.

— Ettől kedvet, friss ragyogást kap, napközben elbeszélgetünk...

és tudom furcsa lesz nagyon megszokni az új munkatársat, ha nyugdíjazzák egy napon.

Ébredés

Körhinta-terek forognak, pörögnek, napszakok oldódnak egymásban fel, űj ágakat hajtanak az utcák, új házakba botlik a reggel.

Az ébredés az idő tengelye, a csodálkozó szemben egy világ van, az ég is bennünk támad fel naponta ezerféle színben és alakban.

I KAPUSI IMRE:

Aratás 1947

Búzát kaszálunk. Bőrünkön a víz vet gyöngysort. Nyurga karunkat ütemre rántják a subanós kaszák. Markot szedünk, millió dárdájú tarlón, s a zizegő szálakat kévébe szorítjuk.

Sovány izmainkból dülled az ér, tenyerünk vastag, öklünk nehéz.

De hátunk mindjobban kiegyenesedik, s álmainkban vasemberek jönnek, akik sóvárgó akaratunkat követik.

MOLNÁR JENŐ:

TÁJ

A reggeli vonat belefut a fénybe. Madár száll felette: előbb célba ér-e?

Négy nap múlva így szólt aj

fiához:

— Mondd meg az elnöknek,! fiam. küldheti a gépkocsit;: í Beköltözöm hozzátok— Nem} hagynak békét ezek a fia-1 talok ... Majdnem minden }

este próba, meg aztán már én t is úgy vagyok vele, szeretném,} ha megnyernénk az elsőt, és!} hát most már úgy látom, hogy} a helyemet • 'is megtaláltam^ •

Vén paraszt néz fel a vonatra, madárra; tűnik a tünemény, csak a mesgyét látja.

A nyárfák csipkéje azt is eltakarja, kapa és föld hívja, megmozdul a karja.

Kék fény és csendesség marad, fű se rezzen, a szél is fennakad m kristályos csendben.

HARGITAI ISTVÁN:

ÍRNI

Írni, bizony, nem érdemes Félhomályos asztalfiának.

Hol szú perceg s betűkre les Enyészet és fekete bánat —

Az írás: fény, ég, — nem halott Betűkön lepkegyűjtemény.

E lepkék nem szállongnak ott Az élet forró dzsungelén.

Írni mohón, és írni hűn, Magunkhoz és mindenkihez: Kiáltvány! — inni keserűn Bort, feketét, törkölyt, vizet, —

Lenni nagynak vagy senkinek Mindegy: váratlanul kibukni Akár a könny, s mint vassínek Hűvös nyáréjszakákba futni!

KOVÁCS SÁNDOR: c

Almos part

Álmos part. Gyökerek, indák Lógnak bele a sűrű vízbe. Harmatos kő, csigahéj, tört ág, Horpadt vödör, piros a színe.

Így vesz körül a folyópart,

Ez az ő világa, békéje.

Fekszem, könyököm homokba Süpped, itt van a csönd legmélye.

Itt érzem meg a nyugalmat,

A higgadt nap bölcsen mosolyog, ö többet látott, mint é.i,

Aki még csak látni tanulok.

De megértem majd itt a rendet, Hol természetes ez a káosz,

Mint a törvényt tudom akkor,

Ha kő simul kő oldalához.

FARKAS ANDRÁS:

Szerelme* ettek

L

Játszom fényes, derűs szemeddel,

£s lassankint leszek raboddá,

Mintha szemed sorsom ragyogná,

De azt se mondhatom: No, tedd el!

Erős vagy bennem, mint a reggel.

Szándék nélkül leszek lovaggá,

Mint az, aki semmit nem ad rá,

Hogy gúnyolják metsző szemekkel.

fgy fúródsz bennem egyre beljebb,

És én testemben ösvényt vágok,

Hogy lopj belém egy más világot,

Gyere! Talán holnapra meglep,

Hogy tolvaj, senki, semmi voltál,

Napot játszottál esti holdnál.

n.

Nehéz Is vagy és könnyű Is vagy,

Mint sóhaj forró éjjelen,

Mikor a testem egyre biztat,

Hogy vérem valamit tegyen,

S ahogy a lázadásban izzad Űjabb csodát az értelem,

Így jó nekem, hogy vagy, nem is vagy, Mint sóhaj forró éjjelen,

Mert túl a zúgó társadalmon;

Hol dolgozom és vétkezem,

Érzésemet neked bevallom,

S amíg szívemmel vértezem Jóvőmet, mit csak néked adnék, Elillansz, mint egy pillanatkép.

IIL

Felettünk tombol a betelt %g,

Tűz táncol száz felhőalakban,

Csak az arany nap mozdulatlan,

Mert ott nevünket feleselték.

A perc harmattal adja lelkét Egy hirtelenszült mozdulatban,

Véletlenül most ráakadtam,

S valami suttog: Mondd, mi kell még?

Hiába, már hiába minden;

Lelkűnknek nem támad nyugalma; Eszemre csapnék, és leintem:

Ha vágyunk vérünkből kihalna,

Hulló hamut kavarna földünk,

S meghalna mind, mit örököltünk.

C$t/*u<r/l Tfre/Z. :

Megtalálta a helyét —.