Heves Megyei Népújság, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-12 / 109. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE CSURKA PÉTER: „EMBERISÉG NÉLKÜL NINCSEN ÉRDEM; S NINCS HAZA NÉLKÜL EMBERISÉG” KAROLY HAZAMEGY BATSÁNYI JANOS C orjában tűntek el az ismerős falvak, k-' tornyok, hiszen hét éve szeli már a vonatokkal a tájat szülőfalujától Pestig, Pesttől vissza kéthetenként. Legemlékezetesebb az első útja. Édesapja mélyzengésű hangja töltötte be a fülkét, amelyben hárman ültek. A harmadik, az idegen, aludt. Apja hangjának zengése összefolyt a lármázó kerekek énekével. Ebben a hangáradatban sok volt a szomorúság, sárga, nehéz illat, temetőszín. Apja édesanyjáról emlékezett. Friss volt még az emlékezés, a lelkűket és a hantot még nem nőtte be a fű. Lakatos, gépész emberek voltak mind a ketten, híresek a környéken. Mégis felszámolták anyja halála után kis üzemüket, és Pesten a Gazdasági Gép- és Traktorgyárban helyezkedtek el. Falusi házukban csak az anyai nagymama maradt. Nagymama szombatokon várta a munkásvonatot, amellyel meg is érkezett a veje és unokája. Hétfőn hajnalban utaztak vissza. Egy ilyen csendes hajnalon — nagymama már régen kint pusmékolt a konyhában, készítette az útravalót, már kétszer is beszólt, hogy kelhetnek — ifjabb Károly azt látta, apja az ágy szélén ül, nagyokat sóhajt, nem mozdul. — Lekéssük a vonatot, édesapám! — Én nem megyek! — szólt vissza tompán az öreg. — Hogyhogy nem jön? — Meguntam ... Meguntam Pestet... — Pestet? — bámult a fiú. Tekintete követelőzött, magyarázatot, bővebb felvilágosítást kért. — Nem töröm magam tovább. Megélek én itthon is... Megszólított a Haladás elnöke. Gépjeik, traktorjaik vannak. Tavasszal pedig már saját kombájnjuk lesz. Kell ehhez a hétezer holdhoz!... A kombájnhoz pedig egész szakember kell... A mozgó műhelyt is beállítják. Aszongya, hogy lépjek be hozzájuk... Vagy én, vagy te... Ügy gondoltam, én lépek be... Te még fiam fiatal vagy... Járjad a világot! Tanulj!... Tfjabb Károlyt fejbe vágta ez a hirte- len fordulat. Ugyan mit vethet ellen, vagy minek helyeseljen? Idő kellene a gondolkodáshoz. Jó, nem jó? Miért jó, és miért nem jó? Erre pedig most nincs idő. Az asztalon petyeg a vekker, a mutatók kíméletlenül tolják az időt előre. Sokszor szaladtak már nyirkos, ködös hajnalokon az állomásra, ugrottak fel a mozgó vonatokra, és fújtattak Szemlőhegyig. Azért még ma csak be kellene jönni Pestre az apjának, rendezni dolgait a gyárban, hiszen szervezett szakmunkás nem hagyhatja úgy ott a helyét, mint tyúk a tojását. — Azért ma még csak tessék bejönni, rendezni a benti dolgokat. Felmondás is van, munkakönyv is van ... — Attól félek nem engednek él... Károly vállrántva kisietett. Nagymama a konyhában nyakába akasztotta a vinnivalót, és Károlyka nekieredt az útnak. Kiáltás érte utói: — A féltízessél mégiscsak bemegyek! ★ Amióta idősebb Károly visszamaradt a faluban, Károly ritkázta a hazajöveteleket. Már egy éve is elmúlt, hogy itthon járt. A munkásszállót is otthagyta, Zuglóban bútorozott szobát bérelt. Most sem jött volna, de expressz levélben hívta az apja. A sürgősség okát nem árulta él. Azt is írta, örülne, ha a szabadságát itthon töltené. Szívesen, ha már azt a zuglói kék szemű kislányt is hozhatta volna már, de az anyakönywezető majdcsak októberben adja meg erre az „engedélyt”. Vajon miért sürgős most apjának az ő hazajövetele? Hirtelen beleharapott a gondolat: Nősül! Nem hiszi! Legalábbis furcsa elgondolni egy fiatalembernek, mégha katonaviselt is, hogy édesapja felcseréli az ő édesanyját egy idegen asszonnyal... Este érkezett haza. Hiába zörgette a kaput Nagymama sem bújt elő. Benyúlt, és szokás szerint a kapukulcs bent lógott a kapufélfán szegre akasztva. p1 ellépett az eresz alá. Megnyomta a *■ konyhaajtó kilincsét. Nyílt az ajtó. Itt lehetnek valahol a közelben. Villanyt gyújtott. A konyhában fényes, tiszta volt minden, ragyogott a kredenc, csillogtak a falra akasztott dísztányérok. Benyitott az utcai szobába. Ami először meglepte, modem csillár csüngött a mennyezet közepén. (Édesanyjának volt örök vágya egy ilyen díszes, modem csillár...) Azután egy fényképet pillantott meg, Fekete hajú nő ejti fejét apja széles mellére. A nő kezében virágcsokor. Úgy tűnik, hogy ismeri is. Felcsillannak a távoli évekből tekintetek, arcok, szemsugarak, melyek elkapták az utcán, boltokban, nyilvános helyen, amikor még ő is Itthon gépészkedett, hol itt, hol ott, ás olyan elérhetetlennek tűnt fel Pest, mint a messzi | ég. Ez az asszony az állami textilboltban ült ' a kasszában. Elvált asszony, hogyishívjákné I volt?... Apja a fényképen hihetetlenül fiatal volt. Pedig már ötvenkettő! Leült egy fotőjbe és akkor vette észre az j új bútorokat, garnitúrát, a nagy kombinált i szekrényt. Ült mereven messzejáró gondola- i tokkal. Nem hallotta a lépteket, az ajtónyitásokat, csak akkor eszmélt, mikor már apja j megsimogatta a haját. Néma ölelkezésük után is döbbent csend állt közéjük. Az apa észrevette, hogy fia arcára sürgető kérdések ültek rá. De miért kell itt már a szó? A fiú látott, tudott mindent. Csak annyit mondott: — Hát ez a helyzet, fiam! — Nagyanyám hol van? — Nagymama? — köszörülte torkát idősebb Károly.— Hiába marasztaltuk, nem maradt. Pedig szinte könyörögtem neki, ne menjen el, mert azt mondják, minthogy már i mondják is, hogy az új asszony szorította ki a házból. Zsuzsika is kérte, marasztalta ... Elköltözött Erdősrétre, a húgához... Az első ] kétszáz forintot visszaküldte ... Elutaztam [ hozzá... Na, azóta aztán elfogadja a pénzküldeményeket ... — Miért nem értesített apám engem ezekről a dolgokról? U rre a kérdésre idősebb Károly hosszú hallgatás után a belső falon függő, megnagyított fényképről mosolygó édesanya felé fordította a fejét. A fiú nézte az apját, majd az ő szeme is a mosolygó asszony arcát ölelte. — Nagyon egyedül voltam, fiam!... Ne haragudj rám!... Azért hívtalak, hogy kész helyzet elé állítsalak, mert ujjaim sohasem tudtak a tolira görbülni, hogy megírjam a i valót... Üjra a fényképet nézték. Vallottak, ma- ; gyarázkodtak némán, pedig a falról megbékélt sugarak vilióztak rájuk. És mikor halk ajtónyitással belépett az új asszony, zavartan, megilletődve lépett be, mint mikor va- ' laki fontos megbeszélésre későn érkezik, jaj, vissza is kellene fordulni, de már mindegy, itt van, talán csak nem vonja felelősségre a fiú. Búgó meleg asszonyi szó üdvözölte anyás- i kodon. Ifjú Károly érezte, nincs benne tettetés, csak a megszeppent lélek rezeg ki olykor hangjából. Hétfőn hajnalban Károlyka nagyot nyújtózkodott. Megnézte óráját. Talán csali nem aludta él az időt, mint régen, midőn futottak apjával, verték a port az út közepén. Nem [ aludt el, van még bőven idő. Ütrakészen lépett ki a konyhába. Apjától i és... hogy is mondjuk már ezután, ej, Zsuzsika nénitől még este elbúcsúzott, hogy ne j zavarja őket, és most meglepetésre már mind ] a kettőt a konyhában találta: — Éppen most akartam szólni, fiam, hogy i kelj fel! í's szép volt minden a hajnalban, piro- sodott a táj, éppenhogy csak a szőlődombok levelei rezzentek olykor a hideg harmattól ... 1763 - 1963 Az emlékezés megállítja egy-egy percre a rohanó mát, hogy a tegnapba tekintsünk, hogy új erőt merítsünk a jövő harcaihoz. Batsányi képét nézzük születésének 200. évfordulóján, amelyről a jövőbe tévedő, „látó” költő néz le. A magyar felvilágosodás forradalmár lírikusa, az egykori tapolcai csizmadiamester művelt fia, az első olyan költőnk, aki túl tudott látni a nemesi ellenállás és a reformmozgalom célkitűzésein, aki szembe tudott fordulni a magyar feudalizmust konzerválni akaró egyházi és világi, belföldi és külföldi hatalommal. A nagy franciaországi változások magyar viharmadara ódái magaslatú versében hívja fel a nemzetét a többi rabigában nyögő nemzettel együtt, hogy kövessék a francia példát. A fiatal kassai kamarai kancellista nevéhez fűződik az első számottevő irodalmi folyóiratunk, a Magyar Múzeum, amelyet a Baráti Szabó Dáviddal és Kazinczyval szerkeszt. Versei kora nemességének túlságosan szokatlanok. A cenzúra is gyakran gyomlál bennük. Megindul a költő üldöztetése. 1794-ben letartóztatják, majd a jakobinus vezetőket halálra ítélő királyi tábla ügyésze Batsányira is, mint a „legveszedelmesebb emberek” egyikére, halálos ítélet kiszabását kéri. Mivel azonban kevés a vád bizonysága, bitó helyett börtön várja a költőt. A kufsteini sziklavár fogságában írja legszebb verseit, amelyek. költői fejlődésének csúcsát képezik (Gyötrődés, Tűnődés, A rab és a madár, Egy szerencsétlen ifjú sírján). Költészetének legjavát a kora társadalma egészét érintő téma ihlette. Verseiben igazi inspiráció és a műgond érződik. Versformái változatosak. A műfajok közül a lendületes ódák mellett a rabságban írt elégia a legkedveltebb. A börtön ajtaja egy év múlva nyílik meg előtte, de az általa oly igen szeretett haza nem fogadja be. Majd a győztesként Becsbe bevonuló Napóleon magyarokhoz intézendő, Habsburg-ellenes kiáltványát javítgatja ki, amelyért Napóleon bukása után ismét börtön és örökös száműzetés várta. Közben örökébe Petőfi lép itthon. Ő lesz a tűz csiholója, s alig telik el három esztendő Batsányi halála után, amikor felragyog a magyar szabadság csillaga. Nagy Andor A franciaországi változásokra Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos kötelében, S gyászos koporsóba döntő -vas-igátok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok; Ti is, kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri! Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! KISS DÉNES: Atavizmus Csorbult, vas éle van a zajnak, mely bebasad az ablakon át, lámpafény rezeg, véres harmat — Zárt sziromban liheg a világ. Az éjszaka bor-tüzű bársony, mindent bódultán ölelne meg, felé feszítem alabástrom szavaktól megedzett telkemet! S míg részeg árnyékok közt lépek felborzol a meztelen lárma. Rőt poharak szilánkja éget, mik eltörtek apám markába. KATONA JUDIT: 'DaaaizL ejengii Szellőzködik a virág dolga szemembe ül az ég színe. Az egyik mintha halott volna a másik szálló, kék pihe. Elém lebeg, de el nem érem, ráfújsz... — kezemet sem fogod. Szomorúan, hűvös szélben bimbók szánják arcomat. Biztatás Bemutatjuk (sz. 1907-ben) az új román líra legjellegzetesebb képviselője. _____ A Román Népköztársaság írószövetségének első titkára, a Nagy Ne mzetgyűlés képviselője, akadémikus. Költői munkásságának elismeréseként többször is részesült állami díjakban. Verseiben a román klasszikus költészet formai hagyományait folytatja, de nem zárkózik el a szabad vers modern formáitól sem. Költészetének legfőbb tárgya az átalakuló román élet, az újjá alakuló ember. E probléma izgalma hatja át szerelmi líráját is. E verseit Culorile teamnei (Az ősz színei) című tizedik verseskötetéből fordítottuk. a nap Eljön a nap, mikor hiába hívjuk egymást, Szavunkra egyikünk már nem felel, Szegett szárnyakkal lehull egy madár. S riadt szemekkel les az ágra, Miért nem száll ének a lomb közül; Repdes a szárnyad, hogy fészkedbe szállj, Csapdos a földön, mint gyönge tenyér, Meleg korall-cseppekben serken a vér — És elbújnál sietve, — ki elől? A magányban csak te vagy egymagad, Melleted mintha egy szív dobbant volna meg. Miért, hogy többé nem dobog? Ó, ha jobban szerettük volna egymást, Akkor talán... És egyszer majd csak magadban beszélsz, Az üresség ölébe rejt, Szavadra csak a csend figyel. Ki terített fekete gyolcsot a tükör elé? Holnap meg a tagsági könyvet Viszed el a pártba, Hogy lefizesd még az utolsó tagdíjat, j Az ebédnél lassan nyúlsz a kanál után, ► Mintha csak valakire várnál, De az üres székre nem ül le senki már, Jól tudod. Az őszi fasorok is majd hosszúra nyúlnak* Unalmasan nyújtóznak a lábad előtt, S haza se hívogat senki és semmi már. Keményebben Én az Idők tartóoszlopa vagyok, Talpkő a mélyben, hova szem se lát, Ügy rejt engem a mélység, mint a Hangot* Szép festmények s nehéz szimfóniák. Lassan az őröklét útjára lépek, De vállalom mindig e századot ó Elég ennyit tudni rólam: az Ének Dermedt az arcomra, ha meghalok! Minden utódok, kik majd felnyitjátok A véres márványtömböket a könnyebb Napokban, érezzétek meg, a lelkünk Hiába égették keserű lángok, Nem ejtettünk szemünkből soha könnyet, S viharnál keményebben énekeltünk. < Ferencz Lajos fordításai* A hazáért élni, szenvedni, s jót tenni, Ügye mellett önként s bátran bajra menni, Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni, S minden áldozatra mindenha kész lenni — Barátom! Oly dolgok, melyek az embernek Dicsőség mezején oszlopot emelnek, S melyekért bár, míg élsz, sokan nem kedvelnek) A jók sírodban is áldanak, tisztelnek. ANTALFY ISTVÁN: A kábel Hullámzik az óceán, s a víz alatt mint a világ ütőere, mint anyagba öntött gondolat, a két világrész között, , , Washington és Moszkva között, az Óceán vizében, emberek milliárdjainak álma felett, ott húzódik a kábel. Az embermilliárdok azt kiáltják: Az Óceán hullámai azt zúgják, „Tárgyaljatok! Tárgyaljatok!” S a gomb, amely légbe röpítheti a világot, az kapjon zárlatot, s a kábel két végén a két világ egymást úgy értse meg, hogy ráírják a föld felületére a jólét aranyló betűivel a jelszót: „Béke! Élet! Szeretet!” FARKAS ANDRÁS: Csendes 'esti óra Csillagfény úszik kék vizen, Víz nem viszi, én sem viszem, Csak pislog csendességesen, S nekem most az jó, hogy lesem. Mint lassú gőzös, úgy tolat Agyamban néhány gondolat, Megáll, szétnéz, előremegy: Ez a magányos egyszeregy. Magam vagyok. A kis patak A híd alatt földhöz tapad, Ágyában fekszik és örök Rabságán dallamot csörög. Fentről a csillag néz reá, És mintha néki vallaná, Hogy ő is útján hál, s örök Pályáján fényes dalt pörög. Nem szűk esztendők méhei Szültek sorsát felejteni: Van, úgy van, mint ahogy a víz, Mely állni látszik, s messzevisz. Csillagfényt, álmot, egy darab Magányt telkemből s marad Az a valóság, hogy vagyok, És vannak csillagszép habok. És a csillagfény itt rezeg Előttem: karcsú ékezet A röppenő-táncos habok Írásán, pontnál sem nagyobb. Minden hab elmegy, csillag is Továbbsugárzik, messzevisz Valamit innen, amit én Keresek lelkem felszínén, Mert a látszó külszín alatt Ott fészkel sok-sok gondolat. Felszín a vágy meg a remény Az élet tarka szőnyegén, S ezért e kis dal kis patak Csillagfényénél megtapad, A percet el nem engedi, Mert az idő tud fényiem.
