Heves Megyei Népújság, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-07 / 104. szám

4 NÉPÚJSÁG 1963. május 7., kedd Elloptak egy bombát ROMAN FILM VÁLTOZÁS Harminc évvel ezelőtt így kezdődött egy házasság a leen­dő anyós részéről: — Na, és Sípos úr, mennyi a fixe? Ma: — Mondd, Dömcsikém, mennyi a mellékesed? (t. i.) •— 18 IFJÚSÁGI munka­csapat versenyez egymással az idén a hevesi járás ter­melőszövetkezeteiben. Közü­lük kilenc már az elmúlt év­ben is részt vett a mozga­lomban, a másik kilenc pe­dig az idén alakult, de már ezek is szép eredményeket értek el a tavaszi munkák­ban. — BÉKEGYŰLÉST tartot­tak vasárnap Rózsaszentmár- tonban a Rákóczi Termelőszö­vetkezet szocialista címért küzdő munkacsapatainak asz- tzonyai. A részvevőket Juhász Miklós, a tsz elnöke köszön­tötte. Részt vett a gyűlésen Tiltíezki József országgyűlési képviselő is. — 140 HOLDON termel dinnyét a tarnaörsi Dózsa Termelőszövetkezet. Mivel nagy szakértelmet és tapasz­talatot igényel ez a munka, a szövetkezet 10 dinnyést szerződtetett, akik már eí is foglalták helyüket a dinnye- táblák tövében épült kuny­hókban. — LEGÚJABB találmány: hs agyaggalambot nem rugós indító szerkezettel röpítik ki, hanem műanyag-légcsavart szerelnek rá és a nagy sebes­séggel forgó ventillátorba he­lyezik. Ha megnyitják az agyaggalamb útját, az jóval gyorsabban és jóval magasabb­ra repül, mint rugós kilövés esetén. «* US KLUBTAGOT tart nyilván a Hevesi Ifjúsági Ház vezetősége. Ezek a fiata­lok rendszeresen látogatják » különböző rendezvényeket. — NEW YORKBAN a Cris- foforo Colomba nevű hajó fe­délzetén bemutatták a ripor­tereknek Elizabeth Taylor kosztümjeit, amelyeket a f,Cleopatra” című filmben vi­selt. A pompás kosztümök összesen félmillió dollárba ke­rültek. — U KM HOSSZÚ vasút­vonalat építenek Nagyút és a visontai I-es külfejtés kö­zött. Ezen a vasúton szállít­ják majd az NDK-ból érke­ző hatalmas gépeket a kül­színi üzemekhez, s később az erőmű táplálásához a szenet. A 11 km-es vasútvonalból már 6,5 km-es szakaszon el-j készültek a sínek lefekteté­sével. — ALBERT Schweitzer, „az1 őserdő doktora” kijelentette, hogy haláláig nem hagyja ei többé a Lamberene-i kórházat..' Ezt a kijelentést azon az ün-l népségén tette, amelyen átad-] t éje neki a különbélyeget, amellyel megemlékeztek Ga-\ bonba érkezésének 50. évfor- j dűlőjéről. ■ — A MEGYEI TIT mate-- matika—fizika—kémia szak-: osztálya nagy sikerű előadást í tartott szombaton Hatvan- ] ban. A hatvani járásból meg-- hivott pedagógusok a há-; rom szakterület legújabb ( kutatási eredményeiről hal- 3 lottak előadást. — KÖRÜLBELÜL 8 dollá-5 'fért kapható újabban az ame-{ rikai műpapagáj, amelynek a< belsejében elhelyezett mikro-. fon és magnóberendezés re-\ csegő hangon, „papagáj módjá-\ ra” megismétli a hozzá inté-; zett szaruikat. A gyártó cég: szerint kifizetődik, mert „ma-\ dáreledelt nem fogyaszt”. ^ — motokkerEkpAr és; kerékpár-szervizt létesít még. ebben az évben a Péteivásári' Vegyes Ktsz. Ezzel az új lé-t tesítménnyel tízre emelke-j dik majd a ktsz részlegeinek, száma. — NAGY SIKERREL mu-l tatták be tegnap az egri Gár-\ donyi Színházban az 1. számú• általános iskola zenei tagoza-, tónak növendékei Juhász Géza. 'Az égig érő fa című daljátékátS A fiatalember egy szál fehér virágot tép le — nem messze attól a helytől, ahol kísérleti robbantást hajtanak végre. S az egész filmen át két szim­bólum kísért, a szép fehér vi­rág és a gyilkos atombomba, az élet és a halál. Ion Popes- cu—Gopo különleges filmsza­tírája egy ismeretlen városban játszódik. Főszereplője egy szerény, rokonszenves fiatal­ember, aki tudatán kívül — egy véletlen folyamán hozzá került aktatáska révén — az események középpontjába ke­rült, két ellenséges csoport közé. A harc az aktatáska miatt lángolt fel, mert ebben a táskában van az atombom­ba. Ezt kell megszerezni mindenképpen. Csak az a baj, hogy a táska tartalmától még azok is rettenetesen félnek, akik ellopták a bombát... A fiatalember erről mit sem sejt. Állást szeretne magának ke­ríteni, s együtt élni boldogan a kis angyalkával, a bájos busz- kalauznővel. Körülötte forr minden, ütik egymást a „bom­bavágyók ..s a városban kitör a páni félelem, amikor megtudják, mit rejteget a fia­talember táskája... És aztán „megszelídítik” a bombát. Darabjait szétosztják egymás között az emberek, nem mint emlékeztető erek­lyét, hanem mint az emberi­séget szolgáló, hatalmas ener­giát. A Gopo szellemes ötletein, bájos-gúnyos jelenetein ka­cagó közönség a film végén döbben rá, hogy a cselekmény folyamán egyetlen mondat sem hangzott el. A mélyen- szántó mondanivalót azonban mindenki megértette, s ebben mesterit alkotott az író-rende­ző, a szellemes operatőr: Ste­fan Horvath, és a zeneszerző: Dimitru Capoianu. A film a békéről szólt, s a háború gúnyolása a kacagta- táson túl harcra szólít fel min­den embert, aki „a virágot sze­reti”. A virág Gopo jelképe. Ezzel a szimbólummal azt vallja: ameddig az ember gyengéden le tud hajolni egy fehér virághoz, addig nem ve­szíthetjük el a reményt a bé­kében és a boldog világ meg­teremtésében. (kátai) Kiemelkedő eredmények a gyöngyösi OTP-f iáknál A megyében elsőnek a gyön­gyösiek jutottak a kiváló OTP- fiók megtisztelő cím birtoká­ba. Eredményeik arról tanús­kodnak, hogy nem érdem­telenül kapták ezt a címet. Évenként a betétállomány növekedése általában a tíz­millió forintot érte el, de ta­valy már meghaladta a hu- szonkétmilliót. Az idén sem állnak rosszul: az év első há­rom hónapjában több mint húszmillió forintot helyezett el betétben a lakosság. Egy példát ehhez. A gyöngyös- oroszi Február 24. Tsz a zár­számadáskor 900 000 forintot fizetett ki a tagjainak. Ebből 600 000 a takarékban maradt. A postahivatalok március 31-én 35 millió forint betétet tartottak nyilván a járás terü­letén. Szépen fejlődött a KST-be- tétállomány is. Tavaly a tagok létszáma 650 fővel emelke­dett. Az összes tagok száma az év végén megközelítette az öt és fél ezret. Az idén ez a szám PALACKPOSTA ~ Még azt is írd bele, hogy Kovácsáénak viszonya volt kapitánnyal... több mint ezer fővel lett ma­gasabb. A járás néhány iskolájában a. tanulók takarékbélyeg-ak- ciója dicsekedhet jó ered­ménnyel. A legjobb iskolák Kékestető, Vámosgyörk és Abasár. Itt egy tanulónak át­lagban 250 forintja van taka­rékbélyegben. A gyöngyösi isr kólák viszont nem érik el eze­ket az eredményeket ezen a területen. Érdekesen alakult a hitelek folyósítása is. Főként a ház­építéshez vették igénybe az OTP-t. Ilyen kölcsön segítsé­gével eddig közel 1700 ház épült fel a járás területén. A Gyöngyösre eső szám pedig meghaladja a 450-et. Az áruvásárlási hitel lehető­ségével is sokan éltek: tavaly 1800 hitellevelet adott ki a gyöngyösi fiók. Most, március 31-ig újabb nyolcszáz igénylés érkezett be. A növekedés a bútorvásárlással függ össze. Ami a szerencsét illeti, az­zal sem állnak hadilábon a gyöngyösiek. A totózók és a lottózók tiszta nyereségként közel kétmillió forintot kaptak tavaly. A 60 nagyobb tárgy­nyeremény között pedig egy autó, két szobabútor, két mo* torkerékpár, hat televízió és tizenhat rádió volt. Végül a munkaversenyről. Arra is büszkék a gyöngyösiek, hogy Szabó István 13 tagú brigádja elnyerte a szocialista brigád címet. A vidéki fiókok­nál alakult 55 brigád közül csak hat dicsekedhet ezzel. Most alakült meg Gyimesi Be­lőné 9 tagú brigádja is, ha­sonló céllal. Általában azonban a gyön­gyösi fiók minden dolgozója nagy igyekezettel végezte fel­adatát, és ennek a közös ösz- szefogásnak lett a következmé­nye a dicséretes eredmény. (gmf) rád iókészüléke. Múieum, Moszkva. Május 7-e a SZOVJET RADIO NAPJA, arra em­lékezésül, hogy 1895-ben Alek­szandr Popov ezen a napon mutatta be a nyil­vánosságnak elő­ször rádióját, a tengerészetnél ki­próbált „Viiiar- ' jelző”-t. 250 évvel ezelőtt, 1713. május 7-én született ALEXIS CLAUDE CLAIRAULT francia mat ematikus. A magasabb matematikai ana­lízis területén a differenciál-egyenletekkel foglalkozott, az égites­tek alakját matematikai módszerekkel igyekezett meghatározni. 200 évvel ezelőtt, 1763-tan született JOZEF PONIATOWSKI, a kalandos életű lengyel tábornok, majd francia marsall. Mint a lengyel csapatok parancsnoka, részt vett Kosciuszko Tádé felke­lésében (1794), 1809-ben a éngyei hadsereget Ausztria ellen .ve­zette, majd Napóleon oroszországi hadjáratában Borogyinónál vitt vezető szerepet. 95 évvel ezelőtt, 1868-bí n e napon született WLADY SLAW R E Y M O N T lengyel író. a novellaírás mestere. Műveivel kora társadalmát erős szociális érzéssel bírálta. Az ígéret földje Lodz gyárvárosának életéről szól, bemutatja benne a kapitalizmus er­kölcstelen, üzleti szelleméi és a kisemberek nyomorát. Fő műve a Parasztok című 4 részes regény, melyért 1924-ben Nobel-dij>al tüntették ki. Ebben a parasztok • és a kapitalizálódó falu földes­urainak harcát ábrázolja. Elbeszélései Népítélet címmel jelentek meg. FELHÍVÁS Az Egri Városi Tanács VB mű­velődésügyi osztálya felhívj t az iskolaköteles (általános iskola L osztályába lépő) gyermekek szü­leinek figyelmét, akik eddig nem jelentkeztek az iskolákban össze­írás végett, hogy a körzeti khöz tartozó általános iskolákban minél hamarabb — az Összeírás munká­jának zavartalansága érdekében — jelenjenek meg, s ne mulasszák el gyermekeik kötelező orvosi vizs­gálatát. Idő járásjelen U s Várható időjárás kedd estig: Kevesebb felhő, néhány helyen futó eső. Gyengülő légáram­lás. Várható legmaga ;abb nappali hőmérséklet: 15—13 fok között. (MTI) A televízió műsora Kedd, május 7: 17.15: Hírek. 17.20: Kisfilra. 17.40: Ifjúsági híradó. — 17.35: Ki miben tudós? Földrajz-fizi­ka megyedöritő. 18.55: Amiről beszélnek. Külpolitikai műsor. 19.15: Bruno Predi olasz teno­rista énekel. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Mezőgazdászok fóruma. 19.50: Szép álmokat, gyerekek? 20.00: Jóban, rosszban. Angol film. 21.20: A Ki miben tudós? folytatása. Utána: Hírek. EGRI VÖRÖS CSILLAG Ezer veszélyen át EGRI BRÖDY Elloptak egy bombát EGRI KERTMOZI Az élet újra kezdődik GYÖNGYÖSI PUSKIN Meztelen diplomata GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A rendőr HATVANI VÖRÖS CSILLAG Kitüntetés HATVANI KOSSUTH Ingovány HEVES Keresztesek (I.—n. rész) FÜZESABONY Csuda pest PÉTERVASÁRA Emlékek éjszakája ®<Mü s o Egerben délután 15,34 órakor: Üli bárónő (Petőíi-bérlct) i A per folyamán így nyilat­1 kozott: ! „Az volt a benyomásom, ihogy dr. Praun öngyilkossága ja rendőrség és az ügyészség számára befejezett tény. Egyál­talán nem akartak, odaenged- ini, és amikor v|£re előadhat­tam kérésemet, n hivatalnok alig figyelt rám, valami aktát olvasott. Mondanivalóm jegy­zőkönyvbe vételét teljesen fe­leslegesnek fhrtotta.” Amikor az ifjabb Praun dr. apja halála körülményeinek tisztázásával nem jutott előbb­re, átadta az örökségi ügyet dr. Kittel müncheni ügyvéd­nek és teljhatalommal ruházta fel, állítson tanúkat Vera Brühne gyilkosságának bizo­nyítására. Átadta azt a leve­let is, amely elkerülte a bűn­ügyi rendőrség figyelmét, és amelyet szerinte a gyilkosok hagytak hátra a villában. Ez a kék légiposta levélpa­pírra írt levél Otto Praun aláírásával volt ellátva. Akármennyire ártatlannak és semmitmondónak tűnt is a levél, annyira sötét és átkos volt a jelentősége a gyilkosság körülményeinek későbbi tisz­tázása folyamán. Günter Praun erre a levélre alapozta gyanúját Vera Brühne gyil­kosságát illetően. A levélben említés történik egy bizonyos dr. Schmitzről, aki valószínűleg ismerte Brüh- net és meg akarta vásárolni a spanyol kastélyt. Azért, hogy a villa eladását és az örökség­ből való kizárását megakadá­lyozza, Brühne gyilkossági ter­vét kovácsolt és rávette vala­melyik szolgálatkész emberét, hajtsa végre a tettet. A kék levelet sajátkezűleg írta az írógépen, aláhamisította az aláírást és így a gyilkos szá­mára mintegy menetlevelet biztosított a villába, ahová, mint idegent, a gyanakvó ház­vezetőnő nem engedte volna be. Bár Rueth államügyész még 1960. áprilisában elutasította még a vádemelést is, a bűn­ügyi rendőrség kénytelen volt a dr. Kittel által közrebocsátott bizonyítékok alapján a nyo­mozást újból megindítani. Viccnek hangzik, de valóság, hogy ezzel is Kari Rodatust bízták meg. A GYANÚSÍTOTT A BIZONYÍTÉKOKAT TANULMÁNYOZZA Mint már a húsvét ntáni kedden, a pöcldngi villában, Rodatus ezután is mindent megtett, hogy a gyilkosság felderítését lehetetlenné te­gye. Másfél évig megakadá­lyozott minden próbálkozást a boncolás lefolytatására, sőt, összeköttetésbe lépett a vád­lott Vera Brühnével, az aktá­kat elvitte elegáns müncheni lakására, és elmesélte neki, hogy meg fogják vádolni Praun és a házvezetőnő meg­gyilkolásával. Azt is elmond­ta, milyen anyagot gyűjtött össze ellene a fiú ügyvédje. Sőt, azt tanácsolta, minden eshe­tőségre felkészülve, keressen alibit a gyilkosság éjszakájára. így Brühne asszony, aki a barátságos felügyelőt nemso­kára a „szép Carlosnak” ne­vezte, nyugodtan tanulmányoz­hatta az ellene felmerülő vá­dakat. Rodatus két napig nála hagyta az aktákat, hogy alapo­san átnézhesse őket. Végre 1961. szeptemberében sor került a boncolásra. A boncolás folyamán előkerült dr. Praun koponyájából az a második pisztolygolyó, amelyet Rodatus olyan eredménytele­nül keresett a villában. A szakértők megállapították, hogy ez a golyó elsőként há­tulról, több méter távolságról hatolt az orvos fejébe. Csa c a második golyót, amely a szá­jon haladt be és a tarkón ott ki, lőtték közvetlen közelről. Mivel senki sem tudja önma­gát, hátulról, több méter tá­volságból agyonlőni, bebizo­nyítást nyert, hogy dr. Pra int meggyilkolták. A második lö­vést csak azért adta le a let­tes, hogy befejezze „művét". NEM LEHET TOVÁBB ELHALLGATNI Eddig, még ki nem derített okokból, csak arra törekedtek, hogy a pöcldngi kettős gyil­kosságot eltussolják, ezulán viszont a vállalkozás hátte’é- ben álló mozgatói megfelelő gyilkost kerestek, akire veszély nélkül mindent rásózhattak. A most kezdődő titkos akciót a müncheni bűnügyi rendőrség különítménye vezette, élén az egyik bűnügyi tanácsossal, akinek nevét mind a mai r a- pig elhallgatták. Az erkölcstelen élete miatt hírhedt kurtizánban, a mün­cheni művésznegyedb 51, Schwabingból, épp ideális, gyilkossággal gyanúsítható sze­mélyt találtak. A rosszhisze­mű rágalmak kiválóan elősegí­tették, hogy a nyilvánosságot és mindenekelőtt az esküdte­ket ellene hangolják. Ehh;z járult még az elhihető indít 5- ok is, ő örökölte volna a kas­télyt. A halott végrendele :e szerint őt illeti a milliós va­gyon és a külön bizottság módszerére jellemző volt a „kék levél” átértékelése Vera Brühne gyilkossági szándéka it 1 bizonyító eszközzé. ' A gépelt levél puszta léte még nem bizonyít semmit, óa be kell bizonyítani, hogy nem a meggyilkolt dr. Praun írta, fél évvel halála előtt, hogy egy valóban létező dr. Schmitz ne­vű egyént bejuttasson villá­jába, hanem a levelet Vera dr. Prauné volt, amellyel üz­leti postáját intézte, a másik rsakhamar felderítette, hogy a szerelemre éhes, de már nem nagyon kívánatos orvos spa­nyol álomkastélyát szerelmi fizetségként használta eroti­kus kalandjaihoz és azt már Brühne előtt is más szeretőire testálta. MINDEN ÁRON VÁDLOTTAKAT A különbizottság vizsgálati Brühne hamisította, hogy be­csempéssze bűntársát. Két írógépet talált a külön­bizottság. Az egyik a halott sgy fiatal egyetemi hallgatóé, aki évekig albérlőként lakott Vera Brühnénél, és néhány­szor kölcsönadta írógépét. Vé­letlenül mindkét gép Reming­ton gyártmányú volt. Mindket­tőt elkobozták, annak kiderí­tésére, melyiken írták a „kék levelet”. A Szövetségi bűnügyi Hiva­tal két szakértője megállapí­totta, a levelet Brühne albérlő­iének gépén írták, azaz nyil­vánvalóan Vera Brühne maga. Sz különösen alapos bizonyí- :ék felületes szemlélők szá­néra. Csakhogy a levelet már 1959 szeptember 28-án, azaz najdnem 7 hónappal a gyil- cosság elkövetése előtt írták, üzen a szakértők sem akad- ak fenn, mivel az írás vizsgá- ata is azt mutatta, hogy kö- •ülbelül féléves. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents