Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-12 / 85. szám
1963. április 12., péntek NEP0.1SAO s GONDOLATOK az irányi lém unka színvonalának emeléséről A VIII. pártkongresszus nagy figyelmet szentelt a vezetés színvonala emelésének. A Központi Bizottság beszámolója a többi között megállapította: „Ha igaz az — márpedig igaz —, hogy a jelenlegi szakaszban a szocialista társadalom további.fejlődése és megszilárdulása igen nagy mértékben attól függ, jól oldjuk-e meg gazdasági és kulturális életünk vezetését, akkor igaz az is, hogy minden vezető hely betöltésénél előírás kell, hogy legyen a hozzáértés, a szaktudás is.” Közvéleményünket és nem utolsósorban a vezetőket, élénken foglalkoztatják ezek a kér_ dések. Különböző nézetek és érvek csapnak össze. Találkoztam olyan igazgatóval, aki barátilag közölte „magánvéleményét”: „Nem értem ezt a nagy felhajtást a vezetés körül. Szerintem — ezt gyakorlatból tudom — hat vagy tizenkét évvel ezelőtt kiélezett politikai harcok közepette sokkal nehezebb volt vezetni, mint most. Ma a dolgozók szinte maguktól is mennek, mint a karikacsapás.” Szétvertük . az ellenséges osztályokat, leraktuk a szocializmus alapjait városon és falun — ez valóban új helyzetet teremtett. De abból, hogy jelenleg a társadalom minden dolgozó osztályának és rétegének érdeke a szocializmus teljes felépítése — ez az alapja egyébként a szó-, cialista nemzeti egység politikájának — egyáltalán nem következik, hogy a feladatok és a követelmények egyszerűsödtek. Ellenkezőleg a politikai harc döntő sikerei után a kapitalizmust sokkal bonyolultabb területen kell most legyőzni, a munkában. A szocializmus alapjainak lerakásával az osztályharc nem szűnt meg, csak a frontvonalak változtak. A fő front jelenleg a munka termelékenységének emelése. A kapitalizmusénál nagyobb termelékenységi színvonalat kell elérnünk, hogy megteremthessük a javak bőségét. S annak a politikai energiának nagyobb részélv amit eddig a volt kizsákmányoló osztályok felszámolása,majd a mezőgazdaság átszervezése kötött le, a gazdasági építőmunka szolgálatába állíthatjuk. A VIII. kongresszusnak a vezetés színvonalára utaló megállapításai időszerűek és rendkívül figyelemreméltóak. Azt ma már senki nem vitatja, hogy minden területen, hozzáértő, szakavatott vezetőkre van szükség. Előfordul viszont, hogy különbözőképpen értelmezik e nélkülözhetetlen követelményt. Van, aki azt hangsúlyozza, hogy ma a tudományos és technikai forradalom időszakában korunk vezető egyénisége a mérnök, a tudományos képzettségű szakember. Mások viszont az évtizedes mozgalmi és gyakorlati tapasztalatokra, a politikai rátermettségre esküsznek. A párt politikája egyértelmű a vezetéssel szembeni követelményekben: nem a politikai hűséget cseréli fel a szakmai hozzáértéssel, hanem a szocializmus ügyéhez való feltétlen odaadás elsődleges követelménye mellett hangsúlyozza, kiemeli a szakismeretek létfontosságú szerepét. E kettős követelmény között nincs semmiféle ellentmondás, szorosan kiegészíti egymást. A rendszerhez való hűség nem szavakban, politikai deklarációkban tükröződik, hanem köznapi tettekben. A vezetőket sem feljegyzések és jelenlések, hanem munkájuk szerint értékelik. Nem az számít tehát, ki, hogyan „mozog” és értékeli önönmagát, hanem hogyan dolgozik. S az a vezető segítheti a szocialista építőmunkán- kat; leginkább, aki alapos szakmai ismeretekkel is rendelkezik. Megfordítva is igaz: az egyéni tehetség és rátermettség teljes kibontakozása feltételezi rendszerünk lelkes támogatását, határozott igenlését. Hazánkban a pártfunkciók kivételével bármely vezető tisztséget betölthetnek a pár- tonkívüliek is. A párt ezt 1957 óta többször is leszögezte. A közfunkciók betöltésénél tehát nem lehet az szempont, hogy párttag-e az illető,-vagy sem, kizárólagos mérce a szakmai és politikai rátermettség. A párt vezető szerepe sem akkor érvényesül egyik, vagy másik poszton — legyen az miniszteri, igazgatói, vagy személyzetis állás —, ha oda feltétlenül párttag kerül, hanem ha olyan ember, aki erre a legalkalmasabb, mert az leginkább képes megérteni . és hozzáértően segíteni a párt politikáját. Ilyen módon rendszerünkhöz hű pártonkívüli szakemberek vezető funkcióba állítása nem csökkenti, hanem erősítheti a párt vezető szerepét. Szó sincs elvi engedményekről. A vezetés lényeges követelménye — az értelmiségi munka természetéből is következik — az előrelátás, a tudatosság. Ez különösen fontos a mi rendszerünkben, amely a dolgozók széles tömegeinek támogatásával társadalmi méretekben is tudatosan fejlődik. Ez a tudatosság a vezetésből egyrészt konkrét szakismereteket, másrészt viszont a társadalmi törvények ismeretét igényli. Bármennyire is hangsúlyozzuk ma a szakértelem szerepét, mégsem ideálunk a „nem politizáló”, csak a szakterületének élő szakember. Mert jobb mérnök és jobb kutató az, akinek munkájára a magas fokú társadalmi tudatosság is jellemző. A vezető beosztások jó ellátása pedig elképzelhetetlen olyan eszmei, világnézeti kérdések tisztázása nélkül, mint hogy milyen az egyén szerepe és kapcsolata a társadalommal, a szűkebb közösségekkel. Íme, csupán egyetlen példa. „Rossz a modora” — mondják gyakran arra a vezetőre, aki türelmetlen beosztottaival, vagy féltékeny munkatársaira és nem segíti azokat. Pedig többről van szó, helytelen szemléletről, idejét múlt gondolkozásról. S az illető mindaddig aligha változtathat modorán, amíg életfelfogásán nem változtat. Egy vezető, aki nemcsak saját, hanem beosztottai fejlődéséért, kezdeményező készségéért, alkotó mim. kájáért és szocialista neveléséért is felelős, aligha birkózhat meg sokrétű feladataival anélkül, hogy ne törekedne a tudományos világnézet, a marxizmus—leninizmus elsajátítására. Aligha lehet jó vezető az, aki például mindamellett, hogy meggondolt, körültekintő és emberséges, nem tud adott esetekben határozott lenni, igent vagy nemet mondani, s a népszerűtlen feladatokban is bátran dönteni. Vagy a vezetésben nélkülözhetetlen a szervezőképesség. A vezetőnek nemcsak saját munkáját kell tudni jól megszerveznie, bár ez sem lényegtelen feladat. (Hány vezető energiáját emésztik fel apró-cseprő ügyek, a mindennapos diszpécserkedés!) De úgy szervezni tucatnyi, száz, vagy ennél is több ember munkáját, hogy mindenki képességeinek legjavát adhassa. Lenin még 1918-ban írta a szovjet hatalom soron levő feladatairól: „A .népben’, azaz a munkások és az idegen munkaerőt ki nem zsákmányoló paraszttömegek között szervezőtehetség rengeteg akad: ... akikben a szocializmus iránti hűség egyesül azzal a képességgel, hogy lárma nélkül (és a zűrzavár és lárma ellenére) helyes kerékvágásba zökkentsék nagy számú ember, erős és baráti együttes munkáját a szovjetszervezet keretein belül” Mennyivel könnyebb a dolgunk nekünk ma, 1963-ban. A gyakorlatban kipróbált és iskolázott munkás- és paraszt- vezetők tízezrei, a közép- és főiskolát végzettek százezrei szolgáltatják azt az aranyalapot, amellyel — megint csak a vezetésnek különböző szinten — sáfárkodnia lehet és kell jól sáfárkodnia. Kovács József Egy közmondás margójára Az angol közmondás szerint a férfiak a szőke nőket szeretik, de barnákat vesznek feleségül. Hamarosan nem lesz választásuk: a szőke nők eltűnőben vannak. Ezt mutatják a világszerte, végzett kutatások és összeállított statisztikák. Manapság az-angol nők hetven százaléka barna: hatvan évvel ezelőtt még 65 százalékuk szőke volt. Hasonló a helyzet Kanadában és Ausztráliában is. Ebben a két országban ötven évvel ezelőtt a nők fele szőke volt. Kanadában most már csak 42 százalék az arányszámuk és Ausztráliában 38. Sőt még a szőkék birodalmában, Skandináviában is csökken a számuk. A hanyatlás okai különfélék: egyrészt a jelenlegi változatok és zsírban gazdag táplálkozás sötétebbé teszi a haj színét. Másrészt valószínű, hogy a természetes kiválasztódás egyik formájáról van szó: a szőkék az élet viszontagságaival szemben nem olyan el- lenállóak, mint a barnák. Rö- videbb ideig élnek és könnyebben megbetegszenek. Ha számuk ugyanebben az ütemben csökken tovább, rövidesen a .,kiveszőben’’ levő fajták közé kell sorolni őket. Szerencsére, vannak még — fodrászok... Ulést tarlóit a MÉSZÖV választmánya Tegnap délelőtt Egerben ülést tartott a MÉSZÖV választmánya, amelyen a tagbizottságok munkája szerepelt napirendként. Az ülésen megjelent Tamás László, a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja, a mezőgazdasági osztály vezetője, Horváth István, a megyei pártbizottság munkatársa, Kormos Pál, a KISZÖV elnöke, Balogh Lajos, a SZÖVOSZ és Forgács Ferenc, a SZÖVÉRT munkatársa. Havellant Ferencnek, a MÉSZÖV elnökének megnyitó szavai után Kollár Lajos szövetkezetpolitikai főosztály- vezető számolt be a választott vezetőségek tagjainak munkájáról. Közölte, hogy megyénkben mintegy 1300 tagbizottsági tag végzi az ellenőrző munkát, s 75 százalékuk nő. Ezek a bizottságok különösen nagy segítséget nyújtanak a tojás- és baromfi-szerződéskötésben, ellenőrző munkájuk pedig különösen a füzesabonyi járásban javult sokat. A bizottságok irányításával a -megye 90 községében működik szolgáltatás. A vitában felszólalt Valovics László hevesi, Kiss Jánosné szajlai, Előhúzi István abasári, Illés István kisnánai, valamint Antal d. János füzesabonyi választmányi tag, Molnár Ferenc, a MÉSZÖV elnökhelyettese, felszólalásában gyakorlati példákon keresztül vázolta az ellenőrzési munka fontosságát és az e téren mutatkozó eredményeket, illetve hiányosságokat. Az elhangzott beszámolók után szót kért Tamás László, a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályvezetője, és hangsúlyozta, hogy a szövetkezeteknek bátrabban kell tárna szkodniok a vezetőségi tagokra, de az egyszerű szövetkezeti tagok ezreire is. A vita után Havellant Ferenc zárszavában elmondotta, hogy a szövetkezeti mozgalomban eleven kapcsolatot kell teremteni a vezetők és a tagok között. A választmányi ülés második napirendjén Molnár Ferenc elnökhelyettes terjesztette elő a gazdálkodási tervet. Az írásban közölt költségvetést a választmányi tagok egyhangúlag elfogadták, majd az ülés utolsó napirendjén megválasztották a vendéglátóipari szakbizottságot. egy panasz iásdobo* vagy bolt ? ötlettel nagy segítség en lehetetlen itt egy forgalmasabb napon vásárolni. A megoldás kézenfekvő. Keresni kell egy kis helyiséget a kirendeltség két adminisztratív . munkásának, a boltot pedig vissza kell állítani eredeti nagyságába, mert egyre nagyobb a közönsége. Az illetékes válasza szerint a városi tanács nem tud kiutalni ilyen kis helyiséget, s most a Makiári útiak legnagyobb és több éves mérgére a régi kényelmes boltot korszerűsítés címén imigyen csonkították meg. A másik üzlet az Anyák Boltja. A legjobban bevált kereskedelmi rendszerek egyike. Az édesanya, aki kénytelen sokszor két-három gyereket magával hozni, mert hiszen cipőt, ruhát csak felprábálva érdemei venni — itt mindent egy helyen megtalál, az eladók hozzászoktak a nyűgös, sokszor haszontalankodó csemetékhez*, s nyugodtan állíthatjuk,, hogy az egri Anyák Boltja havi egymillió forinton felüli áruforgalma biztosítja az el ^bbieket. A helyzet azonban itt is az, hogy míg például a Divatházban "(51-es bolt) állandó kényelemmel lehet vásárolni férfifehérneműt, női fehérneműt, kötöttárut és nyakkendőt, addig az Anyák Boltja rusZKs- üveghez hasonlít. Egyszerűen nem lehet a pultokhoz jutná csak a természet törvényeinek — a körkörös mozgásnak — segítségével. S ha az embert tovább sodorja a tömeg, akkor sincs mit tenni. Megoldás itt is kínálkozik, csak ésszerűen kellene felhasználni az ötleteket. Vagy a bolthoz szervesein hozzátartozó borbélyüzletet kellene „visszavágni” az üzlethez, hiszen ez csak évekkel ezelőtt lett leválasztva, s a Park Szálló raktárát is el kellene a bolt) közvetlen szomszédságából szállítani, s akkor megoldódna a, vásárlótér, de a raktározás lehetősége is. A másik lehetőséget is megemlítjük. Az említett repreentatív Divatház havi átlag- forgalma mindössze 350 ezer forint körül van. De ha ötszázezer, akkor is elgondolkodtató, >10"-- a korszerűgéé«. a szépítés miért a látványosságon, s miért nem a szükségszerűségen alapszik? Világért sem mernénk kijelenteni, hogy ez a két említett bolt cseréljen egyszerűen helyet, de azért szeretnénk elérni, hogy a kereskedelmet irányító felsőbb szervek kicsit körültekintőbben hozzanak határozatot egy-egy üzlet nagyob- bítósára, korszerűsítésére vagy éppen csak „fényesítésére”. (ádám) A párttiíkár összeráncolta homlokát A nyelve hegyén volt, hogy összeteremti az öreget. Azt azonban tudta, ha valakihez, hát Pap Mihályhoz türelem kpll. Beleegyezően bólintott. Rendben van, különben is pártonkívüli, agitáljon a maga módján. Az öreg elégedetten pöfékelt az ócska cseréppipából. Tele lett a szoba füsttel. Mosolyogva elballagott.^ Kora reggel volt. Álmosan cihelődtek a szálláson. Egyszer csaik ki vágódott az ajtó. A Bence gyerek, fiatal, jól megtermett állványozó, úgy támaszkodott az ajtófélnek, mint aki se holt, se eleven; — Szaktársak! Csúffá tettek bennünket... úgy látszik, az éjjel itt járt az ellenség! Ha nem hiszik, jöjjenek velem! Egy pillanatra elült a zaj. Az emberek nagy hirtelen kitódultak, csak az öreg Pap Mihály matatott egy ócska Vulkán-kofferban. Az emberek elhűlve látták, hogy a szélső hosszú épületben, amely az országúttal párhuzamosan ■ kanyarodik, hatalmas, méteres betűkkel a következő felírás virított: AKI NEM SZAVAZ A HAZAFIAS NÉPFRONTRA - AZ MEGHAL! Hű! Ez már. ‘tényleg nem tréfadolog. Azonnal jelentették a dolgot a pártirodán. Kisvártatva ijedt arccal kereste a kis szőke gépírólány az öreg Papot: menjen azonnal Szakács elvtárshoz! Az öreg nagykörülményesen készülődött, mintha éppenséggel nem 200 lépésre, hanem 200 kilométerre indulna. Gondosan elrakta a gömbfarakásban a lapátját A hasas vastalicska tengelyéből kivette a csapszeget (a rosseb tudja, ki keresztelhette el japánemek a talicskát), nehogy elbitangoljanak vele, míg ő odalesz. Aztán bekopogtatott a pártiroda ajtaján. A titkár arcán látszott, hogy bosszankodik: — Mit csinált maga, Misa bácsi?! — Hát... agitáltam! — Szépen agitált! „Aki nem szaváz a Hazafias Népfrontra, az meghal!” Ezt írta ugye a nagy épületre? Persze, jó magasra, hogy ne lehessen egyszerűen átmeszelni. S az országút mellé, hogy mindenki lássa. Tudja kinek használt ezzel? Az ellenségnek! Az öreg zavartan pislogott, bozontos szemöldöke alól: — Hiszen, még félbe van az a felirat, tovább van még az! — Hát akkor miért nem írta tovább? — Mert eltörött a hosszú meszelő nyele! Na, de majd most kiigazítom. — Azzal sietve elköszönt. A párttitkár nem tudta, hogy mérgelődjék, vagy nevessen. Sejtette, hogy nem annyira a meszelőnyélben lehetett a hiba, hanem inkább abban a vén, fortélyos koponyában. ★ Estébe hajlott az idő. Az országúton jó magabíró, 60 év — Nagyapám! Nézze csak, mi van odaírva, arra a nagy épületre! — Olvasd na, hadd hallom! A gyerek nekifogott. Csak izzadt keservesen. Háromszor is elkezdte: AKI N EMSZ AV AKI AH AZAF IA Az öreg egy darabig hallgatta. Mit olvas ez a gyerek?! Nézi ő is, mi van hát odaírva. Az unokája már majdnem sírt az erőlködéstől, restellte a nagyapja élőtt, hogy nem boldogult az irgalmatlanul nagy betűkkel. Az öreg megállította a lovakat. Félreállt az országúton. Néhány percre rá már úgy. nevetett, hogy csak úgy reszketett a gömbölyű pocak a nagykabát alatt. S ahogyan az már lenni szokott, megállt az első szekér, utána a második és így a többiek. A kocsik, autók vegyesen. Már egész gyűlésre való nép volt az országúton. Csoportba verődtek,. s láthatóan nagyon tetszett nekik valami. A falon jókora betűkkel a következő szöveg állt: AKI NEM SZAVAZ A HAZAFIAS NÉPFRONTRA — AZ MEGHAL! AKI A HAZAFIAS NÉPFRONTRA SZAVAZ — AZ IS MEGHAL, DE ELŐBB JÓL ÉL! Az építkezésen figyelmesek lettek a nagy csoportosulásra. A párttitkámak is fülébe, jutott a dolog. Futólépésben indult a nagy épület felé. Amikor közelebb ért, meglepődött. Ceupa derűs, vidám embert Iákörüli parasztember trappoltatta a két, jó járású pejlovat. Mellette a kocsin, pokróccal letakart ülésdeszkán 8 év körüli, élénk szemű kisfiú szemlélte a tájat Hirtelen megszólalt: (Csont István Ulusztrádója) az volt a hiba, ahogyan kanyarodott az országút, úgy görbült az épület is. Ráadásul elég sűrűn, jókora betonoszlopok állták a betűk útjában. A gyerek tott maga körül. Egy hatvan év körüli, piros arcú parasztember pedig ugyancsak emelgetett egy ötliteres demizsont Bence Laci felé: — öcsém, hívd már ide, áld kifundálta ezt az írást! Megisszuk rá az áldomást, az istenit a kópéjának! A párttitkár elhűlve olvasta a hatalmas, kacifántos betűkkel rótt sorokat. Az öreg Pap, amikor meglátta, már iszkolt volna, de a titkár megfogta vállán a kabátot. — Várjon csak, Misa bátyáin! Volna egy-két szavam. Ha már ilyen nagy felfordulást csinált, legalább jobban ügyelhetett volna...! — Mire? — Hát arra, hogy az S-betű- ket, amit már egy másodikos elemista gyerek is jól ismer — ne fordítva írja ... Az öreg elvörösödött. Rámeredt a méteres betűkre, aztán zavartan megdörzsölte kezefe- jével borostás állát. — Hát ez a kis hiba becsúszott az agitációba, mivel, hogy — nem volt nálam a szemüvegem... A titkár elképedt a vakmerő füllentésre. Mielőtt szólhatott volna, az öreg nagyot pöfékelt az ócska cseréppipából. S a bodor füstfelhők védelme alatt tempós léptekkel elvonult. Az ormótlan bakancstalp alatt dideregve bújtak össze az útra szórt, rozsdaszin kavicsok Két üzlet — Sxardít — i<y.r Vannak dolgok, amelyeket ésszerűen véghezvinni egyet jelent azzal, hogy mindenki ■ jól jár. Vannak viszont olyan dolgok, amelyeknek sehogyan sem sikerül felvergődniük az ésszerűség csúcsáig. Most két boltról, két szardíniásdobozról van szó. Az egyik az egri Mekcsey utca és az Almagyar utca sarkán egy önkiszolgáló rendszerű fűszerüzlet. Néhány évvel ezelőtt ez a bolt egyszerakko- ra volt, szemétlapáttól a virsliig mindent lehetett benne kapni. Ez lényeges dolog, hiszen a „makiári hóstya” legnagyobb és legjobban ellátott üzlete volt. Akkor korszerűsítették, önkiszolgáló lett. Elvittek belőle egy sereg áruféleséget, de ez alapjában véve nem is lett volna baj. Nagyobb az, hogy a bolt éppen a felével lett kisebb, mert egyik részébe — két emberrel — elhelyezték a boltok rendelését lebonyolító kirendeltséget. Azóta valóságos önkínzás ebben a boltban vásárolni, pedig nemrég éppen lapunk hasábjain méltattuk azt a követendő példát, amellyel a holt dolgozói ötletesen hozzájárulnak a vásárlók minden igényének a kielégítéséhez. De egyszerű-
