Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-02 / 77. szám
.1963, április 2., kedd NÉPÜJSÄG 6 A hosszú utazás vonata... A téli adósság törlesztése ... vagy autóbusza? Mert bosszú utazásokra indul nap na?) után város és falu, zsú- , folt buszok, vonatok száguld- ják végig az országot, egyik csücskéből szállítva a másikba az utasokat, vagy á járásokból a megyei székhelyre, avagy éppen onnan az ország székhelyére, a fővárosba. Évekkel ezelőtt aligha volt csodálatos — ami ma az! —, ha valaki évek óta ki sem mozdult városából, vagy falujából, avagy ha valaki még soha nem volt Budapesten. Ma már utazunk, ha kell, ha nem, utazunk, ha nem tetszik a cipő az otthoni kirakatban, utazunk, ha tetszik, mert hátha ott még ennél is tetszetősebbet találunk... Utazunk értekezletre, vagy ellenőrzésre és utaznak hozzánk értekezletre vagy ellenőrzésre; utazunk hétfőn és szombaton; utazunk magunk pénzén és az államén; utazunk télen és utazunk nyáron, mint valami megbolydult méhkas tagjai. Nincs annyi vonat, amennyi elég lenne, az autóbuszok zsúfoltak, a vállalati kocsikban tíz eset közül tizenegyszer öten ülnek, s a vállalati motorkerékpárok hátsó ülése is rendszerint foglalt. Jó dolog ez? Igen is, nem is... Feltétlenül jó dolog, hogy a városa, vagy faluja szűk horizontja közé bezárt ember megismerkedik saját hazájának életével. Jó, sőt nagyszerű dolog, hogy ennek az országnak birtokba vétele és birtokban tartása ily módon is lemérhető: a tulajdonos saját szemével ellenőrzi országa fejlődését, osztályostársai munkájának ezernyi eredményét. S miért ne utazhatna kirándulni, üdülni, pihenni, szórakozni az, aki éppen saját két keze munkájával teremtette meg e szédítő utazási láz, e felfokozott tempó anyagi és technikai bázisát? Miért ne utazhatna éppen az a munkás, aki villamosította a Budapest —Miskolc közötti vasútvonalat; aki autóbuszt épít; aki ilyen vagy olyan formában, de teremtő módon járul hozzá az ország gyarapításához? Ha erre kérdezzük: jó dolog ez? — akkor feltétlenül igennel kell válaszolni. Ami azonban elgondolkodtató ebben a szédületes utazási zsongásban, az nem más, minthogy nem kevés, sót, nagyon is sok azoknak a száma, akik az állam pénzén utazgatnak szerte az országban, vagy a megyében.. Félreértés ne essék, nem csalnak ők, nem állampénzen utazgatnak kéj utasként — mondjuk — Egerből Pétervá- sárára, vagy Hevesre, avagy éppen Hevesről fel, Budapestre. Utaznak, mert: kell! Utaznak, mert még mindig sok az ellenőrzés és az ellenőrizni való, utaznak, mert még mindig sok a tárgyalás, értekezlet, amire le-, vagy felutazni kötelező éppen a vállalat, az intézmény, a szövetkezet, a gyár dolga miatt... E sorok írójának szakmájához tartozik az utazás — állami pénzen. És szakmájához tartozik, hogy illendő keretek között megjegyezzen elejtett szavakat, hogy szíves örömest beszélgessen útitársaival, hogy tanuljon és tapasztaljon tőlük. Nos, az ezernyi tapasztalat közül egy: a gyorsvonat nyolcszemélyes fülkéjében egyetlen utas sem volt, aki ne értekezletre, ellenőrzésre, vagy valamilyen tárgyalásra utazott volna. Kétségtelen, a megbeszélések, értekezletek jószerínt szükségesek, mégha hosszú utazásra is viszi a vonat, vagy az autóbusz majdani részvevőit; kétségtelen, hogy ebben az országban senki sem mehet a saját feje után, ha a holnapi tennivalókról van szó és a több szem többet lát, több fej többet és jobban gondolkodik elv étlapján ostobaság lenne valamiféle abszolút értekezlet-elle- nesdit játszani. De! A bürokrácia nemcsak aktákat jelent, hanem felesleges és indokolatlan értekezleteket, ellenőrzéseket is. Az önállóságra való nevelés helyes politikáját rendre szépen hátba támadhatják az állandó ellenőrzések és megbeszélések, amelyeknek részvevői, vándormadárként róják hétről hétre az országot, döcögnek vonaton, vagy autóbuszon, suhannak gépkocsin, vagy pöfögnek motorkerékpárokon. Nem vagyok közgazdász és arról sincs tudomásom, hogy a Statisztikai Hivatal gondol-e már arra, hogy felmérje, milyen összegeket emészt fel országosan a „hosz- szú utazás vonata”; a nem mindenkor indokolt értekezlet, vagy ellenőrzés állami pénzből fedezett utazási költsége. Ügy vélem azonban, hogy az „utazók nemzedéke” e hivatal közreműködése nélkül is tudja, hogy: sokat, fi agy cm sokat. Legalábbis lényegesen többet, mint amennyit megengedhetnénk magunknak. Utazzunk, lássunk világot, országot, és vitázzunk, értekezzünk is, — ha feltétlenül szükséges. Ekkor megtérült az állam pénze a közös erőfeszítések eredményeiben. De állami pénzen értekezletet fontoskodni nem más, mint pazarlás, még ha országlátás is. £s ha erre tesszük fel a kérdést: jó dolog ez? — a válasz csak egyértelmű lehet —, semmiképpen sem! Gyurkó Géza Szívnél izeit kalács... TEGNAP REGGEL különösen ünnepélyes hangulatban ebredtek az andomaktályai szociális otthon öreg lakói. Vendégeket vártak. Minden évben kétszer, november hetediké és április negyediké tiszteletére az egri járás községeinek asszonyai ajándékokkal megrakodva felkeresik az otthont, s egész napjukat az öregekkel töltik. Ennek a rendszeres látogatásnak az ideje érkezett most el, s a korai vonattal több mint száz asszony jött a faluba, s köszöntött be az otthon ajtaján. A vendégek nem sokáig keresgéltek, legtöbbjük évek óta rendszeresen jön, s jól tudja, melyik község melyik szoba patranálója. Az öregek is ismerik őket, s őszinte örömmel, fénylő szemmel ölelik meg a kedves vendégeket. A szobákban ünnepélyes tisztaság. Az idős emberek vendégeikkel együtt szobájukban üldögélve hallgatják Jezo- viczkt Vine énének, a járási nőtanács titkárának a hangszóróból áradó ünnepi beszédét. Itt- ott hosszan bólogatnak, majd körül-körül néznek a szobában, emlékeznek ... Máskor Öröm csillan a szavak nyomán szemükben, s megszorítják a mellettük ülő fiatalasszony karját A mára gondolnak. Arra, hogy milyen jó békés öregségben élni. Az ünnepi beszéd után három szalóki asszony — Tar- nóczi Istvánná, Hangácsi Flóriánná és Czinege Lörincné — behozzák a hatalmas menyasszonykalácsot, megszelik, s szétosztják a többi édességgel, ajándékkal együtt. A szilvás- váradiak, a nagyvisnyóiak párnákat, a szalókiak térítőkét, szőnyeget helyeznek el a patronált szobában. A bélapátfalvi nőtanács titkára átadja az üzem ajándékát: az egyik női hálóba két hatalmas sárgaréz virágtartót, hogy a virágot annyira szerető nénikék környezete még szebb legyen. Aztán megkezdődik a búcsújárás. Egyik szobából a másikba járnak a vendégek, Nagy János, az Egri Járási Tanács vb-tit- kára, Noszticius Ferenc, a művelődésügyi osztály vezetője, Sávoly Lajosné. Szabó Gézáné, Hajnal Mihályné, a megyei takács egészségügyi osztályának dolgozói, Mácsai Istvánná, Stadler Józsefné szociális előadók, Fodor Józsefné vöröskeresztes titkár és az asszonyok, a községek küldöttei. BESZÉLGETŐ csoportok alakulnak ki. Az egyik hálóban Rétéi László né, aki Szilvásváradról látogatott ide, Sára nénivel beszélget. 92 éves Sára mama, de a legtöbb foga épen villan ki, ha nevet Márpedig nagyon szeret nevetni! — Ö a mi napsugarunk ebben a szobában! — mondják a többiek. A betegek hálójában csendesen alszik az idős Imre Józsefné, hat gyermek édesanyja. Nagyon beteg. Jobb is, hogy elnyomta az álom. — Hiába üzengetek a gyermekeinek, annyira szereti a családi otthont szegénykém, mikor legutóbb itt jártam, így szólt hozzám: „Kedves Stadler néni, engem is öleljen már meg!” És egyik se jön el! — feszíti az idegesség a járási szociális előadót. — Voltak itt, kedves, a két menye meg a lánya, és itt alkudoztak a beteg ágya lábánál, hogyha meghal a mama, kié lesz a dunyha, meg a többi holmi! Meg elvitték a nyugdíjából maradt 60 forintot! — szólt reszkető hangján az ágyszomszédja. — Pedig csak arra kéri a gyerekeit, hogy látogassák meg gyakrabban. ötszáz forint nyugdíjából még marad egy kis pénze is, nem szorul rájuk, de szeretet úgy kell neki, mint egy falat kenyér! Napok óta nem eszik, búskomor. Ez aztán a lelkettenség! A hat gyerek sem érdemel mást, mint azt, hogy szeretet nélkül élje végig öreg napjait! Imre nénit gondos kezek ápolják, de mindig rosszabbodik az állapota, ha látja, hogy szobatársait milyen szeretettel ölelik a látogató rokonok. A szeretet ilyen drága lenne? A FÉRFIAK egyik hálójában nagy nevetgélés. Pista bácsi fiatalkori élményeit meséli, a hajdani felsőtárkányi kondás meg jókedvűen húzza a gombos harmonikát. Közben vígan eszegetik az édességeket, gondos, szerető kézzel sütött finomságokat, a férfiak élvezettel szívják az ajándékd#srettát. Nem azért, mert az nincs az otthonban. Dehogy! De ezt a vendégek hozták, azok, akik kizárólag azért jöttek, hogy velük beszélgessenek, szórakozzanak ezen a napon. (idám) A második negyedévre fordítottuk a naptár lapjait Áprilist írunk, a kirakatok üvege mögött a ballonkabátokat és a tavaszi ruhákat nézegetjük, de az idei télről nem feledkezhetünk meg, mert adósságaink figyelmeztetnek, törlesztést követelnek. Milyen adósságokra gondolunk? A legkellemetlenebb az, hogy ma még nem is tudjuk, kinek, mennyivel tartozunk, mert a végleges számlát nem nyújtották be. De az idei rendkívüli tél és a nyomában járó árvíz könyörtelen. Gyötört bennünket csontfagyasztó hideggel, térdig érő hóval, aztán jeges árvízzel. És ráadásul nyakunkba varrja számláját. A Bélapátfalvi Cement- és Mészművek legalább 9000 tonna cement és 4500 tonna mész, a Recski Kőbányában legalább 13 000 tonna kő, megyénk építőanyagiparában mintegy 14 millió, az építőiparban több mint 15 millió forint adósságot csinált a tét. A tél számlájára írtuk az adósságot. De törleszteni nekünk kell. Cementgyárakban és kőbányákban, szántóföldeken és az ecsédi külfejtésen, mindenütt, ahol adósságot hagyott ránk a tél, úgy kell dolgoznunk, hogy az év eleji lemaradást behozhassuk. Szükséges és lehetséges, hogy pótoljuk a kárt. A téli többletköltségeket is, és a termelési kieséseket is. Szükséges, mert ha belenyugodnánk, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárás következtében kevesebb cementet termelünk az idén, akkor kevesebb lakás fog épülni és kevesebb munkabér jut az építőmunkásoknak és mindnyájunknak. Nemcsak szükséges, hanem lehetséges is a károk pótlása — mondották legutóbbi tanácskozásukon az ÉMÁSZ munkásai. De hozzá- , tették: a rendkívüli körülmények rendkívüli intézkedéseket követelnek, vezetőktől és munkásoktól egyaránt. Rosszul járnak és rendkívül elkésnek azok az üzemek, amelyek az utolsó pillanatra, a mérlegkészítésig halogatták a károk és lemaradások megállapításét. De következetesen megvizsgálták-e, hogy a rendelkezésre álló anyaggal, a munkák és emberek átcsoportosításával, a legkevesebb zökkenővel hogyan lehet biztosítani a termelést? Vezetők és beosztottak megtettek-e mindent az anyagbeszerzési lehetőségek kiaknázására? Vasbeton gerendák és különböző fedémszerkezetek nélkül ma már építőiparunk nehezen boldogul. De miért nem lehetett azt eddig tisztázni, hogy vállalatai részére mit tud adni a minisztérium. Ha ez kevés, ideiglenesen, szükség- megoldásként nem lehetne megoldani a gerendák és fe- démalkatrészek decentralizált gyártását? Az építőiparhoz hasonlóan, egyszerre sok helyen, szétszórtan építenek, javítanak és szerelnek az ÉMÁSZ villanyszerelői és egyéb munkásai. Gondosan, a legkörültekintőbb tervszerűséggel megszervezték a munkák fontossági és műszaki szempontból Indokolt sorrendiségét, minden tarta- léksnyagot felhasználnak és a brigádok felajánlásokat tesznek, hogy minden lehetséges bontási anyagot felhasználnak. Minden üzemvezetőség és körzetszerelő tudja — mert a vezetők a munkásokkal megvitatták —, hogy milyen feladat vár rájuk. Munkahelyenként pontosan meghatározták a következő hat hónapi munkát és azt is, hogy a lemaradásból mit kell behozni. A kiváló dolgozók és a legjobb szakmunkások kezdeményezésére a munkaversenyt kiszélesítették, így a brigádok nemcsak a rájuk eső feladatokat vállalták, hanem felajánlották, hogy munkakörüktől függetlenül ott és olyan munkában fognak segíteni, ahol a legnagyobb szükség lesz rájuk. Részletes műszaki intézkedési terveket dolgozták ki, erre épül a párt és a szakszervezet mozgalmi terve. A törzsgárda tagjai és a vezetők együttes erővel szervezik a munkaversenyt, figyelembe veszik és teljes erővel támogatják a munkások minden kezdeményezését. így munkások és vezetők együtt határozták el, hogy hat hónap alatt behozzák a lemaradást. Amit vállaltak, mindnyájan akarják, szervezetten, közös erővel máris ezen dolgoznak, ezért hisszük, hogy amit vállaltak, teljesítik is. A Bélapátfalvi Cement- és Mészműben maguk termelik az anyagot, saját kötélpályán szállítják és külső kooperáció nélkül gyártják a meszet és cementet. Igaz, sok nehézséggel küzdenek, elavult, öreg a gyár. De csak a gyár? Mit mondjunk a vezetésről, a termelés szervezéséről és a műszaki feltételek megteremtéséről? Hiszen a munkások, kőbányászok, klinkerégetök és molnárok, vállalnák á lemaradást, a tervet hiány nélkül teljesítenék, ha a vezetőktől több segítséget kapnának, ha jobb lenne az üzemrészek közötti kapcsolat, ha nem lenne any- nyi kapkodás egymásnak ellentmondó utasítás és bosszantó üzemszünet. Vajon Bélapátfalva után hány üzem nevét írhatnánk ide, ahol a rendkívüli károkat még nem követték rendkívüli intézkedések, ahol nem vitatták meg a munkásokkal, hogy mit keli tenni a lemaradás pótlására. Az utóbbi napokig sokan felsőbb intézkedésekre és főleg tervmódosításra vártak. De ki adta volna a hiányzó cementet, villanyáramot, ki építette volna fel a hiányzó lakásokat, ki pótolta volna azokat a milliókat, amelyeket a tél rabolt el tőlük? Összefogtunk és legyőztük a telet és az árvizet is. Tervszerű szervezettséggel, becsületes, kitartó munkával a téli adósságot is törleszteni fogjuk. Dr. Fazekas László A MODERN MŰVÉSZ 280 előadó, 15 szakcsoport dolgozik a TIT egri szervezetében Most melyik irányzathoz csatlakozzam? (Szűr-Szabó József rajza) A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat egri városi szervezete március 31-én értekezletet tartott. Az értekezleten két rövid tájékoztató hangzott el: dr. Szokodi József, a szervezet elnöke, az ismeret- terjesztés új feladatairól, az ismeretterjesztő munka színvonalának emeléséről beszélt. Azt elemezte, hogy a VIII. kongresszus tanulságai alapján milyen feladatokat kell megoldania a szervezetnek. Az iskolán kívüli népnevelés, a néptömegek kulturális színvonalának emelése, a szocialista nemzeti egység további erősítése szükségessé teszi, hogy kibontakoztassuk a marxizmus— leninizmus eszmei offenzívá- ját. A szervezet az elmúlt esztendőkben komoly eredményeket ért el. 280 tagja, 15 szakcsoportja dolgozik. Jó előadói gárdával rendelkezik. A munka további javítása érdekében azonban több fontos feladatot kell még megoldanunk, hiszen az elég nagy számú szervezet tagsága, a tényleges ismeret- terjesztésben csupán mintegy 30 százalékuk vesz részt. A továbbiakban Varga László, a szervezet titkára azokról a közvetlen problémákról és feladatokról beszélt, amelyek elsősorban a tagság szervezeti fegyelmére, a TIT- tagsággal járó felelősségre vonatkoznak. Hangsúlyozta, hogy meg kell szüntetni a még megtalálható formalitásokat. A tagság fegyelmének számos fokmérője van, kezdve a tagdíjtól, egészen az előadás megtartásáig. A szervezet az előadások mennyiségét tekintve jól dolgozik. Az elmúlt évben Egerben kb. 450 előadást tartottak Az is megállapítható, hogy egyre több az olyan előadás, amely a tények egyszerű közlésén túllépve gondot fordít a hallgatók világnézeti nevelésére, gondolkodásmódjának átalakítására. A KÉP ISMERŐS: egymás után érkeznek az emberek. Fiatalok, idősebbek, lányok, fiúk. Szűcsiben, a szakszervezeti művelődési házban énekpróbákra gyülekeznek a kórus tagjai. Azt mondtam, hogy a kép ismerős. Ez a megállapításom azonban csak részben igaz. Mert Szűcsiben hosszú-hosszú hónapok teltek el, és az énekkar semmit nem hallatott magáról. De ne a múltról beszélgessünk, hanem a jelenről. 'És még inkább a JövőrőL Uracs István karnagy, aki egyben az általános iskola igazgatója is, készségesen tájékoztat. — Március 20-án voltam Sopronban, mintegy húsz meghívott kamagytársammal együtt. A soproni zenei hetek programját beszéltük meg. Minket is az a szerencse ért, hogy a jelentkezett 261 énekkar közül, meghívtak bennünket szereplésre. — Megvan már ennek a mÓSOÍ*? Ismét zeng a dal Szűcsiben — Húsz percnyi időt kaptunk. Ennek megfelelően, a következő művekkel állunk ki: Tornyos: Virágozzék szülőföldünk, Kodály Esti dal, Svjes- nyikov Egyedül a pusztán, Járdányi Népdalok, Csenki Leánykérő, Letoni Barátság tánca és Karai Munkásbiztató. Tornyos és Letoni szerzeményéhez kell zongorakíséret, de ezt a soproniak biztosítják. — És az első itthoni szereplés? — A felszabadulási ünnepségen lépünk fel először, majd a Hámán Kató kulturális szemlén való részvétel következik. Ez a közel jövő programja. BESZÉLGETÉSÜNK visszakanyarodik az újraalakulás körülményeire. A szűcsi bányászszakszervezeti művelődési ház Erkel Ferenc Vegyeskara 1962. október 1-én kezdte el újból a munkáját. A férfikari rész majdnem teljesen a régi tagokból tevődik össze most is, míg a női kar mintegy nyolcvan százaléka új. De ők sem idegenek Uracs István karnagy számára, hiszen az iskolában tanította őket. összesen száz bejegyzett tagja van a vegyeskarnak, amiből a szereplési létszám átlagban hetvenöt főnék vehető. Az csak természetes, hogy ma is a régi hagyományokra épül a vegyeskar felkészülése. Mindenekelőtt a népdal és a népdalfeldolgozások állnak érdeklődésük központjában. A múltban is ezzel érték el a legnagyobb sikert «Annyi rádiószereplés tanúskodik erről! És hány jó ismerőst, barátot szerzett a népdal a szűcsi dalosoknak! .. Amikor azt kérdeztem, hogy a soproni szereplésre való felkészülés után milyen művet tanulnak meg, elsőnek Kodály Mátrai képek cimű művét említette Uracs István. Mintegy igazolásául az előző gondolatsornak. Még egy kérdést nem hagyhattam ki: — Milyen most a hangulat az énekesek között? — Csak azt mondhatom, iiogy kitűnő. — Aztán még a nyomaték kedvéért: — Az együttes szelleme jó. Nagy lelkesedés és akarat jellemez bennünket. SZŰCSIBEN tehát esténként ismét zeng a dal. A művelődési ház ablakain keresztül a hangfoszlányok kiszűrődnek az utcára. Az arra haladók ki nem mondott büszkeséggel figyelnek oda, a gyerekek pedig felkapaszkodnak a párkányig, hogy bekukucskáljanak a terembe. Bizonyára megfordul bennük a gondolat, hogy egyszer ők is tagjai lesznek az énekkarnak. G. Molnár Fen
