Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-26 / 96. szám
Éljen dolgozó népünk vezetője, a Magyar Szocialista Munkáspárt! Az elkonspirált főnök Alt hiszem, a világ legtitkosabb titkosszolgálata Izraelben leledzik: itt még a nagyfónök nevét is elkons- pirálják. A miniszterelnök nemrég bejelentette, hogy megválik a titkosszolgálat főnökétől, — akit természetesen nem nevezett meg, hiszen az elkonspirálásban neki is példát kell mutatnia. Diplomatikus semmitmondással csak annyit volt hajlandó közölni. hogy a menesztett „túllépte hatáskörét, olyany- nyira, hogy eljárása külpolitikai konfliktusokat is okozhatott volna”. A szigorú konspiráció ellenére is vannak azonban Jól értesült körök. A jól értesült körök először csak arról értesültek, hogy a főnök tíz évig töltötte be ezt a posztot, méghozzá közmegelégedésre. Már azok megelégedésére, akik valamit is tudtak a munkájáról. Amikor. például Izraelbe szállíttatta Eich- mannt, akkor a legszélesebb értelemben vett közmegelégedésre tarthatott számot, de természetesen — ez a munka természetéből következik — gyakran nagyon névtelenül, nagyon a kulisszák mögött dolgozik. De ez a hazai „illetékes körök” előtt ugyanúgy növelheti tekintélyét, mint a látványos akciók. A jól értesült körök azonban arról is tudnak, hogy pontosan mi okozta a szakítást a kormányelnök (Izraelben a titkosszolgálat 'a miniszterelnök hatáskörébe tartozik) és a főnök között. Nemrég hangzott el Kairóban az a szenzációt keltő bejelentés, hogy az EAK-nak középhatósugarú rakétafegyvere van, s érthető módon a bejelentés magára vonta az izraeli titkosszolgálat figyelmét is. A főnök rekordidő alatt eredményeket is produkált: ügynökei „felderítették a terepet”, s a sajtó is bekerült az „illetékes körök” közé, mert az újságok rövidesen arról Írtak, hogy az afrikai rakétafegyver születésénél nyugatnémet szakértők bábáskodtak. Sőt ezek a szakértők egyéb, nem hagyományos fegyverek előállításán is tár radoznak... Nyilatkozott a bonni kormány is, ami a rakétaügyet illeti, nem tagadott le semmit. de azt nem vállalta, hogy: a többi, nem hagyományos I fegyverzet előállításában is i részt vennének a német tech-I nikusok. A bonni válasz szín-1 vallásra kényszerítette az izraeli kormányt is: hogy a kémek főnökének hisz, vagy a bonni szövetségeseknek. Mert a Szövetségi Köztársaságot külön paktumok nélkül is szövetségesnek tartották, hiszen — mint mondták — Bonn segíti az izraelieket az „arab ellenségekkel” szemben. Es most az arab nacionalizmus fellegvárában, az Egyesült Arab Köztársaságban dolgoznak a német szakértők .., A titkosszolgálat főnöke tehát — miként Ben Gurlon megfogalmazta — „túllépte hatáskörét”, mert nemcsak kiszimatolta, ml rejlik Nasz- szer „rakétafegyverének me- gett”. hanem a közvéleményt is tájékoztatta, s így akarta akcióra kényszeríteni a kormányt. A kormány persze — ha a bonni Németországról van szó — nem hagyja befolyásolni magát. Eichmann — az más volt. Eichmann a birodalmi Németországot jelentette. Eichmann az elkövetett bűnök gyalázatának bélyegét hordozta homlokán, Eichmann kompromittálta magát. Eichmann ártalmatlan emléke volt a múltnak. De a nyugatnémet rakéta- és atomtudósok nem ártalmatlanok és nem „emlékek”. Mint ahogy nem egészen ártalmatlan dolog az izraeli és a nyugatnémet állam közti barátság sem. Veszélyes lie- zon. De úgy látszik, Tel-Avlv- ban nem engedik veszélyeztetni a viszonyt. Aki mégis megpróbálja, — annak kezébe adják a felmondó levelet. A következtetések után mór az is mellékes, hogy a jól értesült svájci körök az elbocsátott főnök nevét is megtudták. Szerintük Izer Halpinnak hívják, s mielőtt a titkosszolgálathoz került, öntözte a narancsfákat Moszkvában megkezdődött kommunista munkamozgalom legjobbjainak értekezlete Krajczár Imre nyérte el a kommunista üzem,: részleg, brigád, stb. címet. Majd Grisin részletesen be-1 számolt a mozgalom sikerei- j ről. A Szovjetunió messze maga mögött hagyott műiden tőkés országot a termelékenység növelésének ütemét tekintve — jelentette, ki Grisin, majd rámutatott, hogy a kommunista munkamozgalom ' elősegíti a dolgozók tanulását, fejlődését. (MTI) D Nemzetköz! Ellenőrző Bizottság megfigyeld csoportja elindult a Hőedény-síNságra VIENTIANE: Vientianeból csütörtökön reggel helikopteren elipdult a laoszi Nemzetközi Ellenőrző Bizottság megfigyelő csoportja a Kőedénysíkságra, Kong Le tábornok főhadiszállására. Előzőleg a bizottság megvitatta a genfi egyezménynek a Nemzetközi Ellenőrző Bizottságra vonatkozó előírásait, valamint Souvanna Phouma miniszterelnök levelét, amely a megfigyelő csoportnak a Kőedény-síkságra való kiküldését kéri. A Nemzetközi Ellenőrző Bizottság úgy döntött, hogy a csoport állandó kiküldése ellentmondana a genfi egyezménynek. ezért elhatározta, hogy naponta hajt majd végre kiszállásokat a szóban forgó térségbe. Souvanna Phouma a tervek szerint szombaton a Kőedénysíkságon fekvő Khang Khay- ba látogat, hogy tanácskozzék Szufanuvong herceggel, Patet Lao vezetőjével. (MTI) Kennedy üzenetei intézett Hruscsnvhoz WASHINGTON (MTI): Polgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Kennedy elnök sajtóértekezletén bejelentette, hogy május 10-én és U-én Hyaj/inis Port-i villájában találkozik Pearson kanadai miniszterelnökkel. Nagyobb érdeklődést keltett az elnök másik bejelentése; Harriman külügyminiszterhelyettes csütörtökön, Moszkvába utazott, hogy Gromiko De Gaulle a békés együttélést attól teszi függővé, hogy a szocialista országok megváltoztatják-e rendszerüket és vezetőiket PÁRIZS (MTI) De Gaulle vidéki kőrútján Vitry Le Francois városában ismét rendkívül ellenséges hangot ütött meg a Szovjetunióval és a szocialista táborral szemben. Azt hangoztatta, hogy a szocialista tábor „rendszerét és zsarnokságát rá akarja kényszeríteni másokra”. A nemzetközi feszültség enyhülését, majd a Kelet és Nyugat közötti megegyezést attól tette függővé, hogy a szocialista országok „megváltoztatják-e rendszerüket és vezetőiket”. De Gaulle — frja ezzel kapcsolatban a Libération — még sohasem mondott ilyen határozottan „nem”-et a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésére, sohasem utasította vissza ilyen egyértelműen a tőkés világ és a szocialista világ közötti párbeszédet. A francia köztársasági elnök legutóbbi beszédeinek központi témája egyébként a francia —nyugatnémet együttműködési szerződés volt. Nem tért ki a bonni kancellár-változásra, de a szerződés magasztalásával igyekezett eloszlatni azt az általános véleményt, hogy Erhard kancellársága erősen veszélyezteti az egyezmény gyakorlati végrehajtását. „Az Adenauerrel kötött egyezmény előtt az egész világ megemelheti kalapját” — mondotta. Elsősorban a francia—nyugatnémet egyezményről volt szó De Gaulle és Willy Brand nyugat-berlini polgármester találkozásán is. A háromnegyed órás megbeszélés Saint Dizier-ben, a prefektúrán folyt le. (MTI) Még öt napig pályázhat! Ezer forintos első díj egy ötletes jel mondatért! A BKM Ruházati Főigazgatóságának pályázata. A BKM Ruházati Főigazgatósága nyilvános pályázatot hirdet az alábbi témára: Jelmondatra, amely hangsúlyozza, hogy a női divatárucikkek (kalap, sál, kesztyű, retikül) az öltözködés nélkülözhetetlen kiegészítői, s minden nő csak ezek helyes megválasztásával lehet elegáns. Pályadíjak: I. díj IL díj IIL díj 1000,— Ft 500,— Ft 300,— Ft Kérjük a pályázat részvevőit, hogy ötleteiket V. 1-ig küldjék be a BKM Ruházati Főigazgatóságának Bemutatóterme: V„ kér. Tanács körút 8 címre. EREDMÉNYHIRDETÉS VI. HÓ 1-ÉN. , Értesítjük Heves megye lakosságát, hogy vállalatunk a következő új és Javítási munkák elvégzését vállalja határidőre: Épület- és egyéb bádogos munkát, nikbelezést és krómozást Autó- és motorkerékpár-javítást Pneumatikus futózást és egyéb gumijavításokat önjavítást Gépkocsitulajdonosok számára korszerű szerviz áll rendelkezésre. Vállalunk továbbá hűtőgép-javítást és karbantartást! FINOMMECHANIKAI VÁLLALAT, EGER Állam! vállalatok, gépállomások, állami gazdaságok FIGYELEM! A Mátra vidéki Szénbányászati Tröszt elfekvő anyagkészlete a petőfibányai Központi Anyagraktárban megtekinthető. Minden nap du. fél 3 óráig. Érdeklődni lehet a tröszt anyagosztályán. Telefon: Selyp i. Események — sorokban PEKING: Mao Ce-tung, a Kínai Kom. munista Párt Központi Bizottságának elnöke, baráti megbeszélést folytatott Ali Szabri- vál, az Egyesült Arab Köztársaság végrehajtó tanácsának elnökével. Mao Ce-tung tanácskozott a Kínában tartóz- kodó Achmad Janival, az indonéz hadsereg vezérkari fő- nőkével is. ALGÍR: Algírban hivatalosan is bejelentették, hogy Fidel Castro kubai miniszterelnök nem májusban, hanem az év későbbi időszakában látogat el Algé- riába. NYUGAT-BERLIN: Csütörtökön megkezdődtek a Nyugat-Berlinben állomásozó amerikai csapatok soron levő hadgyakorlatai. DAMASZKUSZ: Hivatalos ünneppé nyilvánította május elsejét a szíriai minisztertanács. ATHÉN: A görög hatóságok kiutasították Athénből Pierre Cornil híres belga jogtudóst, az Emberi, Jogok Belga Bizottságának főtitkárát, s az általa vezetett delegációt. A csoport azért utazott Görögországba, hogy kegyelmet kérjen a politikai elítélteknek. RÓMA: Az Olasz Kommunista Párt szerdán Nápolyban tartott választási gyűlésén, amelyen több mint 150 000 ember vett részt, beszédet mondott Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára. Követelte, hogy a kormány a béke és a semlegesség, az összes népekkel való békés együttélés politikáját folytassa. Az ország belpolitikájáról szólva hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokrata párt két- kulacsos ég cinikus politikája következtében tovább mélyült az országban a politikai válság. NEW YORK: A világűr békés felhasználására alakult ENSZ-bi zottság jogi albizottságának általános vitájában felszólalt Csatorday Károly nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ- képviselője, aki a különböző államok által külön-külön vagy együttesen folytatott űrkutatási tevékenység technikai és jogi vonatkozásairól beszélt. WASHINGTON: Az amerikai hadügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok májusban két harci csoportot, gyalogosokat, ejtőernyősöket, valamint lökhajtásos repülőgépeket küld Thaiföldre. PORTSMOUTH: Két héttel az Atlanti-óceánban eltűnt Thresher katasztrófája után az amerikai Ports- mout.hban szerdán vízre bocsátották a nukleáris tengeralattjáró testvérhajóját. Neve:U. S- Jack. STOCKHOLM: A 21 éves svéd Rune Olson megdöntötte a kötél tánc világrekordját. 102 órát és 20 percet I töltött ég és föld között. Gépesítse háztartását, használatát bemutatjuk április 28-án, vasárnap délelőtt 10-től este 6-ig a háztartási gépek (hűtőszekrény, porszívó, padlókefélő, robotgép, kávéfőző, kávéőrlő, mosógép, stb.) árusítással egybekötött IAUITASAN Okvetlen tekintse meg! EGRI ÁLLAMI ÁRUHÁZ szovjet külügyminiszterrel megvitassa a laoszi problémát. Hozzáfűzte, hogy üzenetet intézett a szovjet kormányfőhöz, amelyben kifejti Harriman moszkvai útjának célját. Laoszra vonatkozólag számos kérdés hangzott el, Kennedy azonban nem volt hajlandó mélyebben belemenni a probléma megtárgyalásába. Azt mondotta: hiba lenne jelenleg részletesebben foglalkozni ezzel a kérdéssel és elébevágni Harriman missziójának. Az elnök hangsúlyozta: a helyzet az, hogy ha a laoszi kérdést nem lehetne megoldani, akkor nehezebb lenne egyezményt kötni olyan ügyekben, amelyek „földrajzilag közelebb esnek az Egyesült Államokhoz”. Egy kérdésre válaszolva az elnök rámutatott, hogy a laoszi kérdés összefüggésben van a Thaiföldre nehezedő nyomással. A Kubával kapcsolatban feltett kérdésekre válaszolva Kennedy felsorolta, milyen intézkedéseket tett az Egyesült Államok Kuba elszigetelésére, majd hozzáfűzte, hogy nem lenne helyes háborút kezdeni Kuba miatt. Kennedy sejtetni engedte, hogy az Egyesült Államoknak megvannak a maga tervei, azonban nem akarja, hogy azokat a kubai emigráns csoportok keresztezzék, s ezért az Egyesült Államok nem helyeselné egy kubai emigráns kormány felállítását. Az elnök egy további kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Jelenleg nem foglalkozik hárornhatalmi csúcstalálkozó gondolatával. Ennek csak akkor lenne értelme, ha megegyezés jönne létre a nukleáris fegyverkísérletek eltiltása kérdésében. Ez azonban jelenleg nem áll fenn. Az amerikai és az angol nagykövetnek Hruscsov miniszterelnöknél tett látogatására vonatkozólag Kennedy azt mondta, hogy üzenetet intézett a szovjet kormányfőhöz, amelyben javasolta a nukleáris fegyverkísérletek betiltására vonatkozó egy helyben topogó tárgyalások előbbre vitelét. Az idő kezd rövid lenni, — mondotta az amerikai elnök és ezért Macmillan angol miniszterelnökkel együtt levelet írt Hruscsovnak, hogy megkísérelje egy egyezmény elérését. Hozzáfűzte hogy nem túlságosan derűlátó ebben a kérdésben. Kennedy elhárította a De Gaulle-lal való személyes találkozó gondolatát. Hangsúlyozta, mind De Gaulle, mind ő úgy gondolja, hogy a két ország között felvetődött kérdéseket legjobban diplomáciai síkon lehet megvitatni. (MTI) terem-t, valóságos forradalom megy végbe a munka tartalmában, jellegében; a munka létfentartási eszközből egyre inkább elsőrendű életszükségletté válik. A legutóbbi három esztendő alatt csaknem ötszörösére emelkedett a kommunista mozgalom részvevőinek száma, s jelenleg már több mint 23 millió dolgozó vesz részt a mozgalomban. Több mint 2000 üzem, 38 000 műhely és részleg, 360 000 brigád MOSZKVA: Csütörtök délelőtt a nagy Kreml palotában megkezdődött a kommunista munka-, mozgalom legjobbjainak háromnapos értekezlete, amelyen a Szovjetunió minden részéből 2300 kiváló dolgozó vesz részt. Az értekezleten megjelent Hruscsov, Kirilenko, Koszigin. Mikojan, Poljanszkij, Szusztov, Grisin, Jefremov, Andropov, Iljicsov és Ponomarjov, az SZKP és a szovjet kormány vezetői, .ott volt Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára. Ugyancsak részt vesz az értekezleten több szocialista ország, köztük hazánk szakszervezeti küldöttsége. A magyar szakszervezetek öttagú delegációját Bartos István, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főosztályvezető-helyettese vezeti. Az értekezlet ünnepélyes megnyitása után Alekszandr Budakov, a Központi Bizottság titkára, a párt ipari irodájának elnöke olvasta fel a párt központi bizottságának a kommunista munkabrigádok tagjaihoz intézett üdvözletét, majd Viktor Grisin, & Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, az: SZKP Központi Bizottsága Elnökségének póttagja mondott előadói beszédet. Grisin bevezetőül hangoztatta: a kommunista építőmunka egyre újabb formákat