Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-23 / 69. szám

AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIV. évfolyam, 69. szám ARA: 50 FILLÉR 1963. március 23., szombat MAI ieíjíjzttiuik Azt mondják: egy kor­szakra jellemző az, hogy miről panaszkodnak, és mi­vel dicsekszenek az embe­rek. Ma például arra hív­juk jel legszívesebben em­bertársaink figyelmét, ha televíziót, kocsit vásárol­tunk, — vagy ha beiratkoz­tunk valamilyen tanfolyam­ra, iskolába, Ilyenforma, szolidan és okosan dicsekvő levelet ho­zott a %>osta Hortról. Csuka János, az Ezüstlcalász Ter­melőszövetkezet brigádve­zetője írta a tsz-vezetők ál­talános iskolájáról, mert szeretné, ha „a példán fel­buzdulva máshol is szervez­nének ehhez hasonlót”. A horti Ezüst Kalász Tsz- ben nemcsak szavakban, értekezleteken értenek egyet a kor követelményeivel, az­zal, hogy a modern, nagy­üzemi gazdálkodás a művelt emberfők soha nem látott sokaságát kívánja: tettekkel bizonyítják „egyetértésü­ket”. A pártszervezet tit­kára, a hatvanhét esztendős Molnár Mihály egy padban id a negyvenéves brigád- vezetővel, és amikor vitára kerül a sor, akkor nem évei számával érvel, — hanem a fizika, a biológia, a számtan nemrég megismert igazsá­gaival. És velük együtt huszon­hármán, a termelőszövetke­zei vezetői: brigádvezetők, bizottsági tagok — akik vál­lalták hogy negyven-ötven éves fejjel nekirugaszkod­janak annak, amin talán már unokáik is túl vannak. Valamikor szégyelltek volna az emberek. — Leg­alább elmondani. Most olyan korban élünk, amely­ben ez „divatos” dicsekvés lehet És később még divatosabb lesz. — Csak nem számít majd dicsekvésnek: termé­szetesnek találja mindenki. Mert a „kor”-ra az is jel­lemző: mit tartanak termé­szetesnek a kortársak. — zár — Az országgyűlés állandó bizottságai Pénteken újabb országgyűlé­si bizottságok tartották meg alakuló ülésüket. Az ipari bizottság elnökévé Bondor Józsefet, titkárává Bla. ha Bélát választotta. A képvi­selőket Kardos Géza pénzügy­miniszter-helyettes tájékoztatta az ipari tárcák, valamint az építésügyi és a munkaügyi mi­nisztérium idei költségelőirány­zatairól és a soron következő feladatokról. A vitában részt vett képviselők — Csedreki László és Gácsi Miklós — fel­szólalásához dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter és Bakonyi Sebestyén Endre, az Országos Tervhivatal elnökhe­lyettese néhány tájékoztató jel­legű észrevételt fűzött, majd Kardos Géza pénzügyminiszter- helyettes válaszolt a felmerült kérdésekre. A jogi, igazgatási és igaz­ságügyi bizottság elnökévé dr. Pongrácz Kálmánt, titkárává Oláh Györgyöt választották. Ezután a bizottság megtár­gyalta a legfőbb ügyészség, az igazságügyminisztérium és a helyi tanácsok idei költségve­tésének tervezetét. Dr. Katona Zoltán, a legfőbb ügyész első helyettese, dr. Szilbereky Jenő igazságügyminiszter-helyettes és dr. Dallas Ferenc, a Minisz­tertanács tanácsszervek osztá­lyának vezetője tájékoztatta a képviselőket, akik közül Porka Attila és dr. Tátár-Kiss Lajos szólalt féL Az országgyűlés kereske­delmi bizottságának elnöke <hr.‘ Bognár József, titkára dr. Ud- vardi Károlyné lett. Az ölé- • sen részt vett és felszólalt < Tausz János belkereskedelmi ■ miniszter. A költségvetési tér-; vezet vitájában felszólalt dr. < Bognár József. Dénes Sándor, ; Kollár József, Széli János, ; Szirmai Jenő, Tóth Jánosné ás; dr. Udvardi Károlyné. ; A kulturális bizottság Gosz-l tonyi Jánost elnökévé, Benke < Lajosnét titkárává választotta. < A képviselőknek dr. Hadnagy ; László művelődésügyi minisz- < terhelyettes adott tájékozta- < tót, majd Darabos Iván, Gosz-< tonyi János, Kelen Béla, Mes-< terházi Lajos és Váci Mihály < képviselők szólaltak fél. ; Az országgyűlés mezőgazda- J sági bizottsága elnökké dr. Er-', dei Ferencet, titkárrá Tisza', Józsefet választotta. A képvi-S selőket Losonczi Pál földmű-< velésügyi miniszter, Dergács í Ferenc élelmezésügyi minisz- < terhelyettes és Panák László, < a SZŐ VOSZ elnökhelyettese; tájékoztatta. Az országgyűlés szociális és < egészségügyi bizottsága, amely- < nek ülésén dr. Simonovits Ist-< ván, az egészségügyi miniszteri első helyettese is részt vett, < elnökké dr. Pesta Lászlót, tit-; kárrá Sárfi Rózsit választotta. < Az egészségügyi tárca költség-; vetési előirányzatát Cserba < László minisztériumi főosztály- < vezető ismertette. (MTI) Az idei tél kemény munkát kívánt az erdőmunkásoktól. Nemcsak a hideg, hanem a nagy hó is nehezítette a fakitermelést. Most az olvadáskor Iá tógattunk el a Mátrái Erdőgaz­daság erdökövesdi erdészetébe, Pál Ferenc szocialista brigádjához. A négytagú brigád* amelynek tagjai Pál Bódi István, Pálfi István és Szekeres Károly, a 17/1-es területnél dol­goznak, és jelenlég a sarangolást végzik. Munkájukra jellemző az összhang és a jó munka* szervezés. Ennek eredményeként nyerték el a szocialista brigád címet is. 80 42 34 54 53 Lottósorsolás Hevesen Tegnap délelőtt 9 órakor zsúfolásig megtelt a hevesi művelődési ház nagyterme, de nemcsak a nagyterem, hanem az egész udvar, a környező ut­cák, ahová hangszóróval köz­vetítették a lottósorsolás me­netét. Elöljáróban az egri Gárdo­nyi Géza Színház két művésze: Mártha Edit és Fekete Alajos vidám tréfákkal, szép meló­PÁRIZS (TASZSZ): Pénte­ken reggel négyórás sztrájkba kezdett a francia villamos- és gázművek több mint százhúsz­ezer alkalmazottja. A párizsiak ezrei egy-két órával hamarább indultak el munkahelyükre, hogy a földalatti és villamos- vonatok leállása előtt utazni tudjanak. A villamos- és gázművek dolgozóinak sztrájkja azt a követelést támasztja alá, hogy az államosított iparban dolgo­zók bérét emeljék a magán-, ipar alkalmazottai bérének színvonalára. Jelenleg a kü­lönbség a kettő között 11 szá­zalék. A több mint 200 000 francia bányász sztrájkja pénteken lépett negyedik hetébe, a bá­nyászokat már gazdasági ágak dolgozóinak sztrájkakciója majdnem naponta támogatja. Pénteken a posta telefonos dolgozói tartják második hu­szonnégy órás sztrájkjukat és munkabeszüntetést tartanak, a francia atomkutatóközpontok dolgozói is. Egy kormánybizottság tanul­mányozza jelenleg a magán- és az államosított ipar bér-struk­túráját, s az általa elkészített jelentés alapján szándékszik a kormány a jövő hét elején tár­gyalásokat indítani a feszült sztrájkhelyzet megszüntetésé­re. A Prance Observateur című hetilap cikket közöl, amely szerint a francia bányászok sztrájkja egyúttal a francia kormány atomfegyverkezési politikája ellen is irányul. A francia kormány ugyanis óriá­si összegeket költ az ország saját atomerejének megterem­tésére, s ezt a dolgozók terhei­nek további növelésével, a munkások és alkalmazottak bérének rögzítésével kívánja előteremteni. A bányászok sztrájkmozgalma azonban meg­hiúsítja ezt a számítást (MTI) Vannak azért problémák is. Ha az erdészet vezetője, Bes» senyei János és Oláh János telepvezető kimennek a területre, ; van mindig elintézni való. (Foto: Kiss Béla) ! wVwaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaAaaaaaaaaaaaaaa/saaaaa# A Gárdonyi-évforduló ünnepségeinek terveiből VTLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TAVASZ AZ ERDŐN Majd ismét nő következett, mert az öt közül négy nő volt: Csortos Sándorné, kiemelte a golyót, majd kinyitotta, s fel­mutatta a közönségnek: 34. Ez­után Lucsai Istvánná az 54-es, Stégel Istvánná az 53-as szá­mot húzta ki. Sajnos, a terem­ből nem hallatszott az öttalá- latosok jellemzően éles felkiál­tása, de azért lehet, hogy ezen a napon Hevesen is, meg a me­gyében is szerencsét hozott a kedves Lottó Ottó, s néhány nyertes felveszi az őt megillető összeget, Fortuna asszony ajándékát... (ódám) diákkal szórakoztatta a nagy­számú közönséget, miközben azok, akik a teremben voltak, tanúi lehetek a MÉSZÖV és a hevesi fmsz csinos manekénjei ruhabemutatójának. A közön­ség lelkesen tapsolt azoknak, akik szívderítő, kacagtató per­ceket szereztek ezen a ködös márciusi délelőttön, de min­denki izgatottan figyelt, mikor mondják végre be, hogy meg­kezdődött a lottó 12. heti sor­solása. Aszódi József, a Sport­fogadási és Lottó Igazgatóság képviseletélben, mint az OTP osztályigazgatója, a sorsolás el­nöke, elmondta az óhajtott szavakat: — A sorsolást megkezdjük.- . Az érkezési sorrendben ki­adott belépőkön volt egy szel­vény, amelyet az elnökség előtti asztalon álló kis szeren­csekerékbe helyeztek, s az el­nök abíból sorsolta ki a szám- húzó öt személyt. Itt még szá­mot húzni is kedves dolog volt, mert egy közismert kis Lottó Ottó volt az ajándék. Végre felhúzódott a füg­göny, s az elnökségi asztalnál ülőkét: Aszódi Józsefet, az OTP központi képviselőjét, Varga Józsefet, a Heves me­gyei OTP-fiók igazgatóhelyet­tesét, Prokai Gábornét, 'a he­vesi OTP-fiók vezetőjét és dr. Kaszás István közjegyzőt, aki szavatolta a lottójáték tisz­taságát — megtapsolhatta a közönség. Az öt számhúaó ellen őrizte a 90 darab számot, aztán a sze­rencsekereket, amelyik éppen olyan, mint egy földrészek nélküli földgömb, aztán gyor­san összecsavarozták a kilenc­ven golyót, az elnök belehe­lyezte a kerékbe, s egyenként szólította a számhúzókat. Iz­galmas pillanatok, mindenki feszülten figyel. Az első: Sramkó Lászlómé. A kihúzott szám: 80. A második: Szilágyi Károly, s kihúzta a fi számot. Pénteken a francia főváros éleiét ■égy érára megbénítana a villamos- és gázmüvek alkalmazottainak sztrájkja Száz évvel ezelőtt, 1863-ban született Gárdonyi Géza. A centenárium ünnepségsoroza­tainak előkészületei megkez­dődtek. Tegnap délelőtt, az egri és a megyei kulturális szervek, intézmények képvise­lői egyeztették össze terveiket, elgondolásaikat. Az ünnepség- sorozatot az egri Gárdonyi Géza Gimnázium műsoros em­lékünnepélye kezdi, május 6-án. A műsoros est keretében előadások hangzanak el Gár­donyi Gézáról, részleteket mu­tatnak be színműveiből és elő­adják néhány novellájának dramatizált jeleneteit is. A Szakszervezeti Székházban Gár­donyi Lámpás című művét néz­heti meg az egri közönség. A múzeum mintegy 150 ezer forintos költséggel rendbeho­zatja a Gárdonyi-házat, iro­dalomtörténeti emlékkiállítást rendez és a múzeumi napok keretében előadások hangza­nak el a nagy író életéről, mű­veiről. A centenárium alkalmából Egerben rendezi meg vándor- gyűlését a Magyar Irodalom­történeti Társulat és előrelát­hatólag ez is kiemelkedő ese­ménye lesz az ünnepségsoro­zatnak. A múzeum gondozásában je­lenik meg Gárdonyi Géza élet­rajza, a TIT Gárdonyi-emlék­könyvet ad ki, a könyvtár pe­dig országos terjesztésre ké­szíti elő a Gárdonyi-bibliográ­fiát. A posta emlékbélyeg ki­adásával járul hozzá az évfor­dulóhoz. Augusztus 3-án, Gár­donyi Géza születésének szá­zadik évfordulóján nagyszabá­sú koszorúzási ünnepséget ren­deznek a Gárdonyi-háznál és a várban, Gárdonyi sírjánál. Nagyszabású, országos jelen­tőségű központi ünnepség meg­rendezésére az őszi hónapok­ban kerül sor. Az ünnepségso­rozathoz kapcsolódik az újjá­épített egri Gárdonyi Géai Színház megnyitása és tárgya* lások folynak arról is, hogy szabadtéri előadásban bemu­tatják Gárdonyi Géza halha­tatlan regényének, az Egri csillagoknak színpadi változa­tát A Gárdonyi-emlékbizottság részletes programot ad ki, iro­dalmi pályázatot hirdet, s tár­gyalásokat folytat az IBUSZ- szal, különvonatok szervezésé­re, és a külföldi turisták prog­ramjába iktatják a Gárdonyi­centenárium egyes nagyobb szabású rendezvényeinek meg­tekintését is. Emlékképek, centenáriumi jelvények kiadásáról és ter­jesztéséről is tárgyaltak a teg­napi megbeszélésen. Sajnálatos tény, hogy A centenáriumi év során előre­láthatóan nem kerülhet sor a nagy íróhoz méltó szobor fel­avatására.

Next

/
Thumbnails
Contents