Heves Megyei Népújság, 1963. február (14. évfolyam, 27-49. szám)

1963-02-16 / 39. szám

1963. február 16., szombat

NÉPÚJSÁG

3

Régi ismerősök és munkatársak között

KÉT NAPON KERESZTÜL

a krónikás szemével figyeltem Szurdi Istvánnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának útját. Választói körében, a gyöngyösi üzemekben töltötte idejét. KJ tudja, hányadszor már, ki tudja, hány emberrel beszélgetett: termelésről, politikai kérdésekről és a legközvetlenebb emberi gondokról, célkitűzésekről. ..

Két nap aránylag kis idő. Néhány száz emberrel találkozni: aránylag nem sok. Nekem mégis régi találkozásokat idézett fel homályosuló emlékeim közül ez a mostani látogatás. Elöljáróban hadd mondjam el ezeket.

Még a felszabadulás előtt is találkoztam .nagy emberekkel”, akiknek közvetlenül vagy közvetve volt lehetőségük beleszólni az országos dolgokba.

Báró Radvánszky koronaőr a herédi kastélyéban volt kegyes fogadni, mert annak a tanyasi iskolának, amelynek lanítója szerettem volna lenni, ő volt a kegyura. A kegyét kellett tehát elnyernem. Három mondat erejéig áldozott nekem időt Aztán kegyesen elbocsátott.

Űrgróf PaUavicíni az egri gimnáziumban volt osztálytársam. Évenként néhány napra jött be az iskolába, mert magánúton tanult. Az inasa kísérte el. Tizenkét éves koromban láttam először eleven őrgrófot így is szólítottuk. A tanáraink is. Tízpercben méterekről mustrálgattuk csak. Vadászöltönyt hordott, különben olyannak tűnt mintha rendes gyerek lenne. Megengedte, hogy tegezzük, sőt a „kicsi a rakásba” ő is beugrott. Mi pedig a hegyébe. Az ügyeletes tanár rángatta szét a gyerek- gomolyagot megtapogatva az őrgróf porcikáit, nem esett-e baja. Minket pedig jóíleterem- lett.

Harmadszor Hatvány báró kérdezte meg tőlem, hogy jól érzem-c magam. Neki az volt az elve, hogy alkalmazottal elégedett emberek legyenek, mert csak úgy tudnak tökéletes munkát végezni. Saját szempontjából: kasszája érdekében — igaza volt. Még a cselédeit is megkérdezte, hogy van-e tüzelőjük télire.

EZEK A „NAGY EMBEREK” tehát szóba álltak az emberekkel. Hogy miért, gondolom, kitűnik az elmondottakból.

Ezek után ne tűnjön bizarr - nak az összehasonlítás, ha a bevezetőmben említett két nap eseményeit is elmondom. Talán: hasznos lesz a „párhuzam”. Közvetlen közelről tudtam „fényképezni" a múló órákat — így is szeretném visz- szaadni azokat.

Amíg az autó a gyöngyösorosz! ércbánya felé vitt bennünket, Molnár Jenővel, a járási pártbizottság titkárával a termelőszövetkezetek zárszámadásáról beszélgettek. Flórián Gusztáv, a vállalat igazgatója, először a térkép előtt magyarázta el a bánya fekvését, a telérek elhelyezkedését és gazdagságát.

— Majd a bányában a részleteket, Flórián elvtárs! — kérte Szurdi István.

Beöltöztünk. Amíg az altáró- ban haladtunk előre, megismerkedtünk a bánya viszonyaival, a fejtési módokkal. Szurdi elvtárs állandóan újabb és újabb kérdéseket tett fel. Ezekből az is kiderült, hogy a bánya nem ismeretlen terület előtte. Később mintavételezők- kel találkoztunk. Az igazgató kritikus megjegyzéseket tett munkájukra vonatkozóan, a minta helyére mutatva.

CSATLAKOZOTT HOZZÁNK Pohl István aknász is, aki kísérőnek maradt végig. A 150-es szint északi vágatában Vígh Sándorék munkáját néztük meg. Szabó Ferenc és Molnár László tartozott még a csapathoz. Mindnyájan a Jakubo- vits szocialista brigád tagjai. Feltárást végeztek. Műszakonként 7—0 köbmétert termelnek. A rakodógép segíti a munkájukat. Akkor éppen robbantást készítettek elő. A felszín alatt 350 méterre levő munkahelyre, elmés megoldással, a házi újítással készített fúvószívó berendezéssel juttatják a friss levegőt. Olyanok voltak mindnyájan, mintha ruhástól ugrottak volna a vizesmedencébe: a főtéből állandóan csurog a víz rájuk.

Szívesen és részletesen válaszoltak a kérdésekre. Meg- illelődöttség nem látszott rajtuk..

Elmentünk a Károly-telér déli szárnyán levő 3-as blokkba, ahol Balogh József és Tóth Ferenc csak a kedvünkért maradtak még néhány percet, mert a betöltött lyukak már a robbantásra vártak. Leültünk a fejtésben. Balogh József elmondotta, hogy ő már került kutya helyzetbe a fejtésen, mert beszakadt vele a kőzet. Néhány órába beletelt, míg kiszabadították. Különös baja nem történt, de se holt, se eleven nem volt. Néhány napi pihenő jután újra a bányában volt.

Az ízesen előadott történeten most, utólag, jókat derültünk, aztán visszamásztunk a kilenc, egymás fölé helyezett létrán a vágatba. A szűk aknában nekünk nehezünkre esett a mozgás. Ezért javasoltam az igazgatónak, hogy mozgólépcsőt építsenek be a létrák helyett.

Lent megvártuk a robbantást A légnyomástól elaludt

lámpánkat újból meggyújtva, indultunk ki a napra. Útközben még bérügyi kérdésben állította meg az igazgatót az egyik bányász. Előkerült a notesz, abba pedig a név. Meg kell nézni ezt az esetet az irodában.

A VÍZTŐL CSÖPÖGŐ kas

szállított fel bennünket, majd a kis mozdony erőlködött a népes-kocsikkal az aitáróban.

Ebéd után a pártirodában Török József titkár tájékoztatta Szurdi Istvánt a pártéletről. A vállalati összevonás itt is új helyzetet teremtett. Hogyan kell eredményesen megoldani: erről folyt a tanácskozás. Most is, és később, a műszakiakkal folytatott megbeszélésen is adott néhány jó tanácsot Szurdi elvtárs.

Délután még két üzemet kerestünk fel. A Húsipari Vállalatnál Szakács Mihály műszaki vezető mulatta meg a vágóvonalat és a feldolgozó részleget. Közben kiderült, hogy a modern üzem vágó- kapacitását csak negyven, a feldolgozó kapacitását pedig ötven százalékban tudják most kihasználni.

— Nem jól van ez így, elvtársak! — jegyezte meg SZurdi elvtáre. — Maguk csak a közvetlen minisztériumi irányítás mellett képesek teljesen kihasználni lehetőségeiket.

£s most már részletesen érdeklődött afelől, honnan kapják az állatokat, milyen területet látnak el áruval. Néhány adatot feljegyzett most is. Emlékeztetőül.

A tanácsi vállalatok helyzetéről cserélték ki véleményüket ekkor Raft Miklóssal, a városi tanács elnökével, aki előzőleg már hozzánk csatlakozott.

Herczeg Gábor üzemvezető és Jeli Gyula tervosztályvezető kalauzolt bennünket a Tejipari Vállalat nemrég üzembe állt telepén. Különösen a tervezésről szólott elismerően Szurdi elvtárs, s megkérdezte a mérnök nevét: Varga József, az ÉLITI munkatársa.

— Ezt az embert meg kell dicsérni az újságban! — fordult hozzám.

Természetesen most sem maradt el a megbeszélés: milyen az ellátás tejből és tejtermékekből, milyen szállítási nehézségekkel, küzdenek, megismerték-e már teljesen az új berendezéseket a dolgozók?

MÁSNAP A KENYÉRGYÁRBA vitt az első utunk. A portás igazolványokat kért.

— Majd a járási párttitkár igazol engem — mondta mosolyogva Szurdi elvtárs.

— Ne tessék haragudni — szabadkozott a portás —, de nekem kötelességem.

— Értem én magát. — Majd

néhány lépéssel később hozzánk intézve a szót: — Micsoda éberség!

Oláh György igazgató, Balogh János párttitkár és Ma- kovinyi Dezső telepvezető Voltak a vezetőink.

— Hol van az automatagépük? - állt meg a feldolgozóban Szurdi elvtárs.

— Sajnoe, rossz. Még decemberben elvitték kijavítani az Élelmiszeripari Gépgyárba.

Tíz ember dolgozott most. Egy műszakban 65 mázsa kenyeret sütnek. Délelőtt csak a fehér kenyér kerül ki a kemencékből, ebből 43 mázsa.

A kemence. Ez volt a legnagyobb gond. Nagyon várják már a megígért olajtüzelésű Matador-kemencéket. Egyetlen kemencével biztosítani tudnák a finom sütemények iránti igény kielégítését. Aztán a szállítás! Még mindig megoldatlan kérdés.

De búcsúzni kellett, mert a nagyrédei Szőlőskert Tsz zárszámadására készültünk. És ha valaki azt gondolná, hogy a kissé túl zajos közgyűlés meghökkentette volna Szurdi elvtársat, az nagyon téved.

— Mondják csak ki a véleményüket az emberek — mondotta a gyűlés után Szurdi elvtárs, amikor a tanácsházán a község vezetőivel ült már együtt. — Nem jó az, ha csak hallgatnak.

A gyűlés tapasztalatainak elemzése hosszú időt vett igénybe. És nem is csak olyan egyszerűen folyt a vita. Olykor felizzott most is a véleménykülönbség.

— Az a fontos, hogy a kellő tanulságot levonjuk — figyelmeztette a község vezetőit Szurdi elvtárs. — Ha most azt várják tőlem, hogy valami csodaszert ajánlok, akkor csalódnak bennem. Csak elvi vonatkozásokban tudok tanácsot adni.

És folyt tovább a tanácskozás. Több mint két óra hosszán keresztül.

Ez történt a két nap alatt. Emberekkel: munkásokkal és vezetőkkel beszélgetett Szurdi elvtárs. Mindent megnézett, minden iránt érdeklődött Ha szükséges volt, segítségét is megígérte. És bármerre ment, mindenütt találkozott régi ismerősökkel, egykori munkatársakkal, akikkel együtt dolgozott valamikor itt, Gyöngyösön.

TAPA SZTÁLATOKAT GYŰJTÖTT, mint mondotta, hasznos tapasztalatokat annak a munkának jobb elvégzéséhez, ami feladata most. Nemcsak a Központi Bizottság osztályvezetőjeként nézett körül, hanem mint képviselőjelölt is.

És mint — ember.

G. Molnár Ferenc

A szerheaxtőség postájából:

Miért nyolc forint a hét kilencvenes jeoy? ... A parkron»álókrú! ... Hány esztendei» kérik ... Miért nem Sehet leszaiini a megállónál ?

... a kalauz kedvesen hozzám hajolt: 8 Ft, kedves utas. Kifizettem. Utána szórakozottan böngészni kezdtem a jegy apró lyukasztásait. Összeadom a pénzösszeget: 7 Ft 90 flliér. Vajon miért fizettem akkor nyolc forintot? Nézem a tájat. A köd enyhe tüllfüggönybe burkolta a vidéket, a fákon csillogó zúzmara, az ablakon a brüsszeli csipke gyönyörű rajzait utánzó jégvirág. A busz utazóinak halk beszélgetése elringat. Elől sejtelmesen pislákol egy lámpa sárgás fénye. Szép utazás. Csakugyan megéri a 10 fillér ráfizetést.

Délután jöttem vissza. Fáradtan bámulom az unalmas tájat, a fény bántóan éles, a hátsó sorban ultizók vad lármája zavar. A kalauz nyers hangon kéri tőlem a 8 forintot, lehetőleg apróban. Nyolc forint. De hiszen ez igazságtalanság! Hát végeredményben miért kell nekem egy ilyen utóiért is nyolc forintot fizetni, 7,90 helyett 20 fillér luxusadó, mert Bátorba bátorkodtam utazni? Hát valóban, miért is kér tőlem a MÁVAUT rendszeresen 10—20 fillérrel többet a kiszabott díjnál? (Vass Je- nőné, Eger.)

★

... Petőfibányán évente kto 50 ezer forintot költenek parkosításra, de ezt sokan nem becsülik. Most is, hogy tartós hó volt, a szülők a fiatal fák közé engedték szánkózni gyermekeiket. Sőt a fiatalabbjai maguk is odajártak. Siklott a szánkó lehorzsolta az útjába eső fák kérgét, többet ki is törtek. Ha szóltunk érte, azt felelték: majd megfizetjük. De kérdem, lehet-e megfizetni egy hároméves fáeskát?

És különben is. Nem fizetnek, mert senki sem vonja őket felelősségre. A vegyes- üzem vezetői ugyan tettek szabálysértés címén feljelentést a tettesek ellen, de a járási tanács még a mai napig sem szerzett ennek érvényt. Ki segít hát abban, hogy ne kelljen minden évben újra parkosítani Petőfibányán? (M. I-ná, Petőfibánya).

... 1960 tavaszán, még Eger- szalókon laktam, 30 naposcsibe nevelésére szerződtem az Eger és Vidéke Körzeti Fmsz- nél. A csibék elhullottak és én a szerződés értelmében decemberben kifizettem egy csekken 105 forintot, majd egy másikon 90 forintot. Ügy gondoltam, ezzel rendeztem is ügyemet. 1961. június 16-án kaptam egy bírósági felszólítást, hogy kamatokkal együtt 245 forintot fizessek be. Bemutattam erre a csekkeimet, s azt mondták, rendben van a dolog.

1962. márciusában újra felszólítást kaptam, újra bementem, bemutattam a csekkeimet, azt mondták, rendben van. Megnyugodtam, azonban az idén januárban ismét hozott a posta egy bírósági letiltást, természetesen újra kamatokkal megnövelve az összeget. Most már szeretném tudni, kinek a hanyagsága miatt zaklatnak a két esztendeje befizetett összegért? (Keller Józsefné, Eger.)

★

Le lehet-e szállni a hivatalos megállónál? A felelet természetesen: igen. Azonban

mégis másképp történt. A napokban Hevesről utaztam

Taroamérára. Az utasok között felszállt négy olyan asszony is, akik a Hevesi Szőllőkbe igyekeztek. Hely volt bőven, igazuk volt, ha nem vártak másik buszra. Mégis, mi történt? A kalauz nem volt hajlandó megállítani a kocsit a megállónál. Az asszonyok vitatkozni kezdtek, s a zajra hátraforduló gépkocsivezető is csak mosolyogva szemlélte a vitázó- kat, ahelyett, hogy a csengetésre megállította volna a kocsit. Végül is a megállótól két kilométerre leszállhattak az asszonyok. Az utasok jogosan botránkoztak meg az eseten, hiszen 15 fokos hidegben nem tréfadolog még két kilométerrel többet gyalogolni az amúgy is átfázott utasoknak. (Kakuk Sándor, Tárnáméra.)

A Pompadour niai és holnapi előadása elmarad

A Pompadour tegnapra hir- visszaváltja, vagy másik elő- detett bemutatója, valamint a adásra érvényesíti, mai és holnapi előadások A Pompadour első elóadá- Bencze. István súlyos megbele- sara kedden, február 19-én gedése miatt elmaradnak. A kerül sor. Sem ma, sem holnap jegyeket kívánságra a színház nem tart előadást a színház.

alternatívájában. Talán visszakérdezett volna, ilyenféleképpen: mit tud ezen segíteni a termelőszövetkezet, amely

egyelőre munkaszervezési és gazdasági gondokkal bajlódik? Mit tehet ezért, a tsz, amikor a vezetők a szociális és kulturális alap segítségével sem próbáltak valamiképpen lendületet adni a kulturális munkának? ,

Dedig a termelöszövetke- zet is hozzá tudna járulni a bajok orvoslásához: tekintélyével, egy kicsit anyagi erejével is.

A második kérdés — de ezt már ki is mondom, nemcsak neki, azok előtt is, akiknek szól: miért nem szervezik meg a kulturális életet a faluban a pedagógusok?

Az iskola igazgatója érdektelenségre, közömbösségre panaszkodik: úgymond, hiába akart ő énekkart szervezni, nem jöttek az emberek. Egyébként is, őt leköti a dolgozók általános iskolája, alig van szabad ideje, s a pártmunka mellett erre már igazán nem jut energiája.

— De ez talán nem is az én feladatom lenne, hanem a kul- túrház igazgatójáé — mondja.

A művelődési otthon igazgatója (szintén pedagógus, a napközi otthon vezetője) statisztikákat mutat, amelyek arról tanúskodnak, hogy van itt művelődési élet, még ha nem is mutattak be mostanában színdarabot, ha nem is lépett fel egyszer sem az énekkar

(nincs is ...), sem a zenekar (az sincs...)

— Miért nincs?

— Mert nem szervezi meg az iskolaigazgató, pedig ő ért á zenéhez.

Az iskolaigazgatót is megkérdezem, ő is így válaszol:

— Miért nem szervezi meg a kultúrotthon-igazgató, — az ő kötelessége lenne.

Itt csak arról lehet szó, hogy „kinek a kötelessége?” Kinek a hatáskörébe tartozik a kultúra patronálása? Pedagógusok között lehet erről vitatkozni?

IV em is erről folyik a vita. a bodonyi tantestületben. Mert ha csak ez lenne a vita tárgya — akkor lehetne reménykedni a megegyezésben, abban, hogy csak elcsendesedik a viszály, s ha másként nem, hát a járási tanács művelődésügyi osztálya eldönti a vitát.

De amint jobban meg akarom ismerni a két ember — az igazgató és a művelődési otthon-igazgató nézeteit, egyre inkább meggyőződöm arról, hogy itt nem is lehet szó vitáról. Itt nem elvek szegülnek egymással szembe, hanem kifogások, kicsinyes gán- csoskodások. S a két ember mérkőzése a falu nyilvánossága előtt zajlik le: mert ami a tantestületben történik, azt rövid idő múlva megtudja a falu is, még akkor is, ha az hivatali titok.

Az igazgató szerint a kultúrotthon-igazgató felesége — aki szintén pedagógus — elmondta az egyik szülőnek azt —, ami egy értekezleten történt —, s ez rontotta az iskola s az igazgató tekintélyét. Erre — válaszként — az igazgató is feljogosítva érzi magát arra, hogy ó is mindent „megszellőztessen” — ami a tanítónőt, vagy a férjét lejáratja a falu népe előtt.

— Névtelen leveleket ír a tanítónő — mondja az igazgató.

• — Durva, minősíthetetlen hangon beszél velem az igazgató, magatartásában a megértésnek (két gyermekem van, az egyiket még szoptatom), nyomát sem találtam, a kicsinyes zaklatásnak annál inkább — így az asszony.

És kölcsönösen becsmérlő megjegyzéseket tesznek egymás szakmai felkészültségére: persze, ezt sem olyan „halkan”, hogy a falu népe ne szerezne tudomást róla.

Mégis, amikor a tanácselnököt kérdezem, diplomatikusan azt válaszolja: Előttem udvariasan, finoman beszélnek egymásról.

IV em is lépett fel a viszály

1 megszüntetéséért elég erélyesen sem a tanács, sem a pártszervezet.

És a községben lassan visz- szatérő pletykatéma lesz az, hogy mit mondott az egyik pedagógus a másikról... (Eddig csak kettő, pontosabban három pedagógusról beszéltem: még hárman dolgoznak a faluban, két képesítés nélküli „új ember”, és egy tanárnő, aki

Párádról jár be. De ők nem szólnak bele a .küzdelembe” —, állásfoglalásuk legfeljebb „motiválja a viadalt”.)

Merészség lenne azt állítani, a falu népe lélegzetvisszafojtva figyeli a harc kimenetelét: de annyi bizonyos, hogy azok az emberek, akik szívesen énekelnének, táncolnának, zenélnének a kúltúrcsoportban —, ha lenne valamilyen kulturális mozgás a faluban —, azok is jobb híján a küzdelem kimenetelét, az „esélyeket latolgatják”.

És ebbe a faluba néhány hónapja egy nagyon agilis, új plébános jött.

Közömbös falu fogadta, amelynek lakói már a templomot is elhagyták. — Nem ateista meggyőződésük miatt: megunták az öreg plébánost, akinek a miséire utolsó vasárnapokon már csak egy-két tucat „utolsó mohikán” volt kíváncsi. Ha ide buddhista prédikátor érkezik, vagy mohamedán misszionárius, azt is szívesen fogadják a falu szellemileg magukra hagyott lakói. De egy nagyon aktív, ambiciózus katolikus pap jött a szinkatolikus községbe, aki „ráncba szedte a nyájat”. Ismét megtelt a templom, megalakult a templomi énekkar, a zene Iránt érdeklődő bodo- nyiak a parókián tanulnak kottát olvasni, és többen már megkérték a plébánost: „tanítson be” nekik valamilyen színdarabot, szívesen játszanának...

Azóta a hívek támogatá- sával megjavították a templom évék óta rossz toronyóráját is: három hónap alatt mindenesetre szép • eredmény.

Félreértés ne essék: abban, amit a község plébánosa tett, nem találunk semmi kivetnivalót. Nincs is jogunk kifogást emelni olyan ténykedés, olyan munka éllen, amely nem ütközik össze törvényeinkkel, nem gátolja, akadályozza népünk törekvéseit.

A plébános sikerének mégis van egy — a falu vezetői számára mindenképpen érdekes — tanulsága: az emberek szomjasak a kultúrára, a lelki, a szellemi javakra, s ha ezeket nem kapják meg egyik helyen, megkeresik másutt. S ha a pedagógusok legfőbb gondja ezután is egymás áztatása lesz: továbbra is üres marad még az a kis kultúrotthon is, ami jelenleg rendelkezésre áll; és az emberék ezután sem választhatnak máshogy — leszámítva a mozit — mint a kocsmai rexasztal és a — ne sértődjék meg a falu lelkipásztora az összevetésért — a templom között.

Figyelmesség, türelem, megértés kell ahhoz, hogy akár egy lépést is tehessünk előbbre — és ebben bennfoglaltatik az is, hogy a termelőszövetkezet többet törődjön azzal, hogy mi az emberek véleménye a közös gazdaságról, a közös gazdaság munkájáról, a vezetők tevékenységéről, a szövetkezet

eredményeiről és balsikereiről.

— Ez kell ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon. Nem szabad azt megengedni, hogy az embereket a zárszámadás előtt olyan meglepetés érje, mint legutóbb a „faügyben”. Persze, a bizalomhoz az is kell, ha vitára kerül a sor a tagsággal: akkor legyen kéznél egy olyan vezetőségi tag, aki egy rendeletet, utasítást, szabályt meg tud magyarázni. Mert azon az emlékezetes vitán arról sem sikerült meggyőzni az embereket, hogy a kérdéses fa államilag szabályozott ára mázsánként negyvenöt forint; mert nem volt, aki az indok- ' lást kisilabizálta volna a rendelet szövegéből.

A bizalom visszaszerzése, áldozatkészség, hivatástudat...

... Ezernyi kisebb-nagyobb komponens teremti meg a jó kulturális, munka feltételeit, ezernyi kisebb-nagyobb tényezőn múlik az eredmény is. — , De valamennyi közül talán legfontosabb az, hogy rendet teremtsenek a pedagógusok házatáján. Ez a legsürgősebb

— ezt még akkor is meg kell oldani; ha adminisztratív eszközök kíván tatnak.

lyiásfél ezer ember művelődését nem irányíthatja veszekedő tantestület.

Egy tantestület nem gyakorolhat olyan lesújtó kritikát önmagáról, hogy képtelen megtenni azt, amit a falu. lelkésze egyedül.

Krajczár Imre