Heves Megyei Népújság, 1963. február (14. évfolyam, 27-49. szám)

1963-02-07 / 31. szám

1963. február 7., csütörtök WÜPÜJSÁG 3 A fürdő jó, de kicsi a busz A Róz.*a$zcntmái*Ioni bányászok véleménye A délelőtti műszakról jön* nek az emberek. Szénporosak, piszkosak, hiszen nyolc órát töltöttek a szénfalnál, veríté­ke« testüket por lepte. Sűrű sorokban haladnak az új épü­let felé, nehéz bakancsuk az előcsarnokban dobog, aztán el­tűnnek a fürdő felé vezető aj­tó mögött. Kriston Zoltán lőmester már kijött a tus alól, marokra fo­gott törülközővel dörzsöli vál­lát és vizes haját — Ezt a fürdőt nem is lehet egy napon említeni a régivel. Felfrissülve, tisztán ülünk a buszra. Mert sokan járunk mi Petőfibányáról és Apcról a ró­zsái bányába. — Amikor még a VII-esnél jöttünk ki, piszkosan indul­tunk haza. Kicsi volt a fürdő, a rózsái bányászok csak otthon mosakodtak. A falusiak, de fő­leg az idegenek mosolyogva fordultak utánunk, az asszo­nyok meg nem győztek ránk mosni. Ennek most már vége. Olyan fürdőnk van, hogy pa­nasz nem lehet rá — büszkél­kedik Puskás János rózsái bá­nyász. A körülöttünk állókkal lanakodunk, hogy mennyibe kerülhetett. Galic Jenő gond­nok úgy tudja, hogy az épület átalakítása és felújítása több mint félmillió forintba került. Szomszéd László üzemvezető m^g nem látta a végleges el­számolást, de biztosan állítja, hogy a berendezéssel, öltöző­vel, bojlerokkal, fűtőtestekkel és a 41 tusolóval több mint másfél millió forintba került a rózsái bányászok fürdője. — Csak aztán nyáron is le­gyen víz, mert egy törpe víz­mű akad a közelben, a régi nemesítenél. Százhúsz méte­resnek tudjuk a kutat, de sok víz kell ide — aggodalmasko­dik Báti Pál lakatos. Aztán Juhász Máté szocialista bri­gádvezetőhöz fordul, s vele vi­tatja, miként, hogyan lehetne javítani a vízellátást. Báti Pál szavaiból úgy tűnik, hogy a közösség érdekében most nem­csak a brigád vezetővel tana­kodik és vitázik, hanem járási tanácstag-jelöltjének szánja a figyelmeztetést. Juhász Mátét ugyanis járási tanácstagnak jelölték. Ha megválasztják, szava, beleszólása lesz a fontos ügyekbe. A nehézségekre, a hibákra nem árt már most fi­gyelmeztetni, bizonyára ezt gondolják az emberek. Kerek Pál is panasszal ho­zakodik elő. Nem lázadozik, nem türelmetlen, de úgy véli, hogy az apdak közlekedésén lehetne javítani. Harmincöt, de néha 36—38 ember is fel­kapaszkodik a „fakaruszra”. — A külső megállónál fel-, szállók szerencsések, mert azoknak jut ülőhely. De a többiek fél lábon ácsorognak, félig állnak, félig guggolnak, amíg Apcról Selypen és Pető- fibányán át Rózsába ér velük a döcögő kocsi. Aki ilyen uta­zással, félig fáradtan érkezik a bányába, annak nehezére ■«sik egy fülke szenet kihány­ni. Nagyobb kocsit kértünk, de eddig hiába. Kerek Pálnak és a körónk gyűlt bányászoknak elmond­tam, hogy a második ötéves terv időszaka alatt minden „fakaruszt” kivonnak a forga­lomból és kényelmesebb Ika- ruszokra cserélnek ki min­den bányászjáratot. — Jó, jó, de a Rózsaszent- mártonba járó bányászoknak muszáj 1965-ig várni? Tőlem kérdezték, és én to­vábbítom ezt a kérdést a 4. sz. Autóközlekedési Vállalatnak. Biztos vagyok benne, ha lehet­séges a kérés teljesítése, nem fogják elodázni! Bár úgy gon­dolom, Petőfibányától Rózsa- szentmártonig előbb az utat kellene megjavítani. Öltözés és szárítkozás közben csupán néhány perc telt el. Örömökről és mindennapi gondokról beszélgettek a rózsái bányászok. Csoportba verőd­tek, tanakodtak. Nem egyéni sérelmeket és panaszokat em­legettek, azon törik a fejüket, hogyan lehetne még jobb, még kényelmesebb a közösség élete. Brigádokban, egymást segítve dolgoznak a föld alatt, közös az öröm és a gond munka után is. (F. L.) Egy kérdés — több felelet Zárssántadó közgyűlésen az egri Petőfi Termelőszövetkezetnél A honvédség fúvószeneka­ra friss, pattogó ütemű indu­lókkal szórakoztatta tegnap délelőtt az egri Vörös Csil­lag Moziban a Petőfi Terme­lőszövetkezet zárszámadásra gyülekező tagjait. Talán ki­csit jelképes is volt a vi­dámságra hangoló zene, mert a termelőszövetkezet tagjai egy eredményesen végigdol­gozott év „záróhangverse­nyére” gyűltek össze. ★ — Mit tart az 1962-es gaz­dasági év legnagyobb eredmé­nyének? — tettük fel a kérdést a termelőszövetkezet több tag­jának. Antal Tibor elnök: — Az elmúlt évben termelő­szövetkezetünkben az állatte­nyésztés volt az egyetlen üzern­— Kevés párttagunk van, mindössze húsz fő. Ebből adó­dik, hogy az 1963-as évben nö­velnünk kell párttagjaink szá­mát. De akik birtokosai a párt­tagsági könyvnek, azok a mun­kában is becsülettel helytállt tak. Csak egy példa: Sütő Er­nő nyolc éve sertésgondozó a termelőszövetkezetben, s az elmúlt évben 585 munkaegysé­get szerzett. A sertésgondozók között ez a szám a legmaga­sabb. — ötvenöt éves vagyok — mondja özvegy Bíró Sándorné —, de 1962-ben is csaknem há­romszáz munkaegységet telje­sítettem. A tsz az elmúlt év­ben termesztett először mákot, több társammal együtt én is dolgoztam benne, s ebből a növényből elértük a beterve­elégedett vagyok az 1962-es eredménnyel. Tízen dolgozunk egy brigádban, nagyon sokféle munkát végeztünk az elmúlt évben, de ránk mindig számít­hatott a közös. Igaz, nem volt könnyű év az 1962-es, de re­méljük, az idei jobb lesz. Na, meg az emberek is jobban megértik már egymást, a sok természeti csapás közös le­küzdése összekovácsolt ben­nünket. ★ Különböző emberek külön­böző véleményei hangzottak el. De mindegyikük szavaiból egy dolog kicsendült: eredmé­nyeikre büszkék, s ebben az évben még jobban, még ered­ményesebben kívánnak dolgoz­ni. Igaz, a munkaegység érté­ke valamivel kevesebb lett a betervezettnél, de jelentős az a tény, hogy az egy főre eső évi ág, amely teljesítette tervét. A szántóföldi üzemágaknál az időjárás kedvezőtlen alakulá­sa jelentősen éreztette hatá­sát. A szerződéses hízóállatok és juhállományunk közel öt­százezer forint bevételt ered­ményeztek. Állattenyésztési tervünket 115 százalékra telje­sítettük. A tsz párttitkára, Abóczki János, először a gondokról be­szél: zett termésátlagot. Ez nagy szó, mert a hosszan tartó aszályt bizony a legtöbb növény meg­sínylette. Az idén burgonyá­ból is többet termeltünk, mint az elmúlt évben. Magáról, s a többi fogatos- ról is beszél Csánk Sándor: — Második éve dolgozom a tsz-ben, s az idén közel öt­száz munkaegységet teljesítet­tem. Mondanom sem kell, hogy BRUNEIBEN — Mc.Jtam, őrmester úr, ne jöjjünk löncsidőben, mert tkkor nem szíveven fogadnak bennünket! (Endrődi István rajza) * jövedelem az 1961-es évhez vi­szonyítva, közel négyszáz fo­rinttal növekedett (tóth) A MOTOR reménytelenül köhintett néhányat, míg a ko­csi fara némi bizonytalankodó csúszkálás után megállapodott az út szélén — a lejtő közepén. Onnan aztán egy tapodtat sem volt hajlandó továbbmen­ni, Az út mellett kétoldalt vagy kétméteres hófal; az előttünk nemrég elhaladt hóeke építet­te. Kiszálltunk, az út folya­mán már másodszor. Elő a lapátot... Salakot hánytunk a kerekek alá, majd Munkácsi László gépkocsive­zető visszaült a volánhoz, mi pedig Pál György szakaszmér­nökkel megragadtuk a War- szava hátulját, felbőgött a mo­tor, a hátsó kerekek telehány­tak hóval... aztán csak va­kartuk a fejünket a kellemes téli hidegben, Egerszalók után vagy hat kilométerre. A tő­lünk tíz méterre szundikáló dombtető elérhetetlennek lát­szott ... Fütyörészett a szél és frissítőül ólmos esőcseppekkel hintett be... — A szántókon alig van hó — morogta Munkácsi László, a Közúti Igazgatóság gépko­csivezetője. — Mindet idehord- ta -a szél az útra... Néhány órával ezelőtt ját­szódott le ez a kis kaland, s most a hatalmas, bivalyerős teherautóból visszagondolva, nem is látszott olyan veszé­lyesnek ... Igaz, hogy néhány szekéren hazafelé igyekvő ver­cA pxinamiúa imájxi... Jó munkát végezlek az egri vasűtáüomás kiszistái A téli zord időjárás akadá­lyokat gördített az egri vasút­állomás forgalma elé. Sok vá­gány befagyott, úgyhogy a mozdonyok csak nagy nehezen tudtak közlekedni. Az állomás kiszistái felaján­lották, hogy pihenő napjaikon társadalmi munkában meg­tisztítják a fagyott' vágányo­kat. Az eredmény: a vonatké­sések teljesen megszűntek! Di­cséret illeti az állomás kiszis- táit. Ebből a munkából külö­nösen Tóth Ernő forgalmi szolgálattevő, Tajti János vo- natvezető. Ipacs József tanuló, Kalla Mária jegyvizsgáló, Smiló László jegyvizsgáló, Szabó Béla vonatfékező, Ki­rály István vonatfékező, Ber­ták Rudolf, Kulcsár István ko­csirendezők, valamint Kövesdi Géza és Szabó László tanulók vették ki a részüket. Gulyás Balázs, KISZ-titkár. 4 Hatvani konzervgyár kitüntetése Fekete hajú, szemüveges férfi lépett a legelőkelőbb amerikai egyházközségek templomi szószékeire az el­múlt héten. Távolba tekintett és prédikálni kezdett. El- * mondta, hogy a kormány „békehadtestének” szolgála­tában áll és az a feladata, hogy pétizadományokat sze­rezzen a „békehadtest” afri­kai tevékenysége számára. Megható szavakkal ecsetelte az afrikai parasztok jiyomo- rúságát és önfeláldozó ada­kozásra szólította fel a híve­ket. Cleveland városában pél­dául így kiáltott: „Salamon király raktárakban tartotta minden gabonáját. Mindene megvolt, amit csak akart —, s mégis rádöbbent, hogy min­den csak hiúság ...” Akik e férfiút hallgatták — páratlan politikai színjá­ték nézői lehettek. A *hitszó­nok, a washingtoni külügy­minisztérium „békehadtesté­nek” aranyszájú ügynöke ugyanis — az amerikai törté­nelem egyik legnagyobb pa­namistája! A neve: Billie Sol Estes, akinek botrányos csalásaival néhány hónappal ezelőtt még tele volt a világ­sajtó. A legszebb a dologban, hogy Billie éppen gabonával panamázott, amerikai farmé. rek pénzét lopta. De nem volt olyan érzékeny lelkű, mint Sálamon király, — mert a hiúságról csak azóta elmél­kedik, mióta tízmillió dollárt már zsebre vágott. A botrány megrázta, az amerikai föld­művelésügyi minisztériumót is, amelynek jó néhány veze­tője keveredett bele a Sik­kasztásba. Billie — legalábbis a törvény szerint — húszévi börtön várományosa és csak több százezer dolláros letét ellenében van feltételesen szabadlábon. Szabad ilyen tehetséges embert kihasználatlanul hagyni? — gondolhatták Washingtonban. Szószékre vele. S mert úgyis ért a me­zőgazdasághoz, gyűjtsön mindjárt a nigériai parasz­toknak. Miután az amerikai parasztoktól már „gyűjtött”. Szó se róla, tiszteletre mél­tó politikái őszinteség: a leg­újabb hivatalos amerikai „sé- gélyprogram” sztárja: sik­kasztó, csaló, panamista. Hogyan is mondták hajda­nában az angol birodalom építői? .,Megfelelő embert a megfelelő helyre .. — i—e. Szénicskcirékosság a gyöngyösi állomáson Tegnap délután a Hatvani Konzervgyár kultúrtermében Tamás László, a megyei párt- bizottság mezőgazdasági osz­tályának vezetője nyújtotta át a megyei pártbizottság kong­resszusi versenyzászlaját a Hatvani Konzervgyár vezetői­nek. Az ünnepélyen részt vet­tek Kovács László, a Kon­zervipari Igazgatóság vezetője, Hatvan város vezetői és a konzervgyár dolgozói. Ugyan­csak tegnap jutalmazták meg a gyár négy brigádját, ame-* lyek. eredményes munkájukkal nyerték el a szocialista brigád címet. A legutóbb megtartott ter­melési tanácskozáson a gyön­gyösi vasútállomás forgalmi személyzete ’elhatározta, hogy a szénnel történő takarékosko­dás céljából több irodahelyi­ség dolgozóit összeköltöztetik. Ennek következtében naponta 120 kilogramm szenet takarí­tanak meg. Javaslatként elhangzott még ezen a tanácskozáson az is, hogy a Váfnosgyörkről va­sárnap reggel a hét óra tíz perckor induló vonat után mintegy fél órával később in­duló vonat közlekedtetése fö­lösleges, mert utasa jóformán nincs. Ennek az egyetlen vo­natnak a leállítása is tetemes szénmennyiség megtakarítását eredményezné, nem beszélve a vasúti személyzet fölösleges foglalkoztatásáról. Sőt: helye­sebb lenne a vasárnap reggel 7,10-kor Vámosgyörkről induló vonatot is a hétköznapi, ko­rábbi időpontban közlekedtet­ni. A piacra történő árufelho­zatal elősegítése is indokolja ezt a változtatást. A vonatokra vonatkozó ja­vaslatokkal érdemes a felsőbb szerveknek is foglalkozniok. (gmf) JXyikolafev Indonéziában DJAKARTA: Sukarno indonéz elnök fogadja A. Nyiko- lajev szovjet űrhajóst a Merdeka palotában. (MTI Külföldi Képszolgálat) Álarc kötelező Talán azért is nyilvánul meg nagy érdeklődés a szom­baton, február 9-én, este ren­dezendő farsangi mulatság iránt Gyöngyösön, mert a pla­kátokon ez olvasható: Az ál­arc éjfélig kötelező! A Városi Művelődési Ház rendezi a farsangi mulatsá­got a Mátra Szálló összes ter­meiben, amelyen a fővárosi művészek vendégszereplése is a jó hangulat biztosítását szol­gálja. Hóekével az országúton peléti segítségével hamar ki­emelhettük a megfeneklett Warszavát, mégis, a hóekével felszerelt teherautó biztonsá­gosabb ... Kisnána előtt találkoztunk. Pál György szakaszmémök az­tán tovább folytatta ellenőrző körútját „birodalmában”, a megye keleti részében, én meg átszálltam a hóekézőre. AZ AUTO utasai nyíregy­háziak, a Közúti Gépellátónál dolgoznak. Eléggé fáradtak. Nem is csoda... — Vasárnap dél óta úton vagyunk — mondta Toma- sovszky József gépkocsivezető. — Éjjel-nappal ekézünk ... nem panaszképp, de ránk fér a ma éjjeli pihenés... — Hajnalban aztán megint kifelé — fejezi be a mondatot Mokánszky András kocsikísé­rő. — Munka volt bőven, né­hol másfél méteres hófúvást kellett szétnyomni... Fáradt szavakat zötyögtet a teherautó. A ' lejtőn nekiira­modik, s az eke magasra csap­ja fel az útszéli havat — amennyire meg lehet állapíta­ni, hogy hol az út széle. Sza­porán ketyeg az ablaktörlő, hogy letakarítsa az üvegre szó­ródott havat. — Próbára teszi a szemet — mondja a gépkocsivezető. — Állandó fehérség, bepárásodik az ablak, s erősen figyelni kell... — Honnan indultak el va­sárnap? — Hatvanból. Végig a 3. számú úton Egerig, onnan a 22-esen Borsod határáig, majd keresztül * a Bükkön ... Lát­tunk egy muflont is! Gyönyö­rű egy állat... lesz mit me­sélni otthon a gyerekeknek — mondja Mokánszky András. — Mindig körülülnek ha haza­megyek, s akkor mesélni kell! ... Sőt, egy vadmacska is át­gyalogolt előttünk... Apró madarak keltek szárny­ra közvetlen a kocsi előtt. In­kább vánszorogtak, mint re­pültek. Tomasovszky József le­lassította a kocsit, hadd men­jenek nyugodtan arrébb szegé­nyek. — Fáznak... — mondta az alföldi ember meleg hangján. VISSZATÉRTÜNK ahhoz az útszakaszhoz, amelynek lej­tőjén néhány órával ezelőtt el­akadtunk. — Megtisztítjuk egy kicsit... — s a kocsi nagy erővel zú­gott lefelé, neki egyenesen a kétméteres hófalnak ... Belém szorult a lélegzet, amikor az eke felvágta hótömeg felhősze- rűen beborított mindent. — Félrenyomja a kocsit... — jegyezte meg a gépkocsivezető, s visszafordulva a dombtető­re, újra megrohamozta a hó- falat. Még egy néhányszor ne­ki kellett rohanni, amíg telje­sen megtisztult az út. — Most már könnyebben megy... de amikor elkezdtük, sokszor meg kellett állni, fel­jebb, vagy lejjebb emelni az ekét. Akkor odaragad az em­ber keze egy kicsit a vashoz... Tomasovszky József egyéb­ként most jubilál, tíz éve dol­gozik a vállalatnál, s télen mindig ezt a munkát végzi. .Mondhatjuk, mestere a „hó- gy alulásnak”! — Fárasztó munka, de ami­kor ki-kihúzunk a bajból egy- egy autóbuszt, vagy elrekedt kocsit, örülünk, hogy segíthet­tünk. EZT MOKÁNSZKY András mondta, a kocsikísérő. Meg sem tudnák nagyon számolni, hány járművet mentettek már ki. Büszkék munkájukra, s jo­gosan. Nevezhetnénk küzde­lemnek is, s ebben ők a nyer­tesek. Nekik lehet köszönni, hogy a makacskodó telet le­szorították az utakról... hogy szabaddá tették a Távolságot, amiért kőszenet illeti őket! Kátai Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents