Heves Megyei Népújság, 1963. február (14. évfolyam, 27-49. szám)

1963-02-23 / 45. szám

1963. február 23., szombat NEPCJSAG 8 ■ VÁLASZTOK ELŐTT Varga Ferenc, a nagyrédei Szőlőskert Tsz elnökei A mi felőlijeink Bár a cím nem pontos, hiszen Varga Fe­renc ma már nemcsak a nagyrédei Szölőskert Tsz elnöke, hanem a domoszlói Mátragyöngye Tsz-nek is az elmúlt év decemberétől. Két termelőszövetkezetet vezetni... Ho­gyan győzi ezt idővel? — Ügy osztottam be, hogy a hét közepét töltöm Domoszlón. Persze, előfordul, hogy ugyanazon a napon mind a két helyen akad tennivalóm. Kétségtelen, hogy Varga Ferencnek legfőbb jellemvonása a cselekvökészség. Dinamikus ember. Pihenni nem tud. Csak akkor van elemében, ha sok a tennivalója. Még akkor is, ha olykor már érzi a fáradtságot. Negyven éves. Nagyrédei születésű. Már 1945-től külön­böző párt-, állami és tanácsi megbízatásokat végez. Gyön­gyösön volt a városi tárnics el­nöke, amikor részt vett Nagy- rédén az átszervezésben. A falu szinte követelte, hogy ő legyen a termelőszövetkezet elnöke. 1960. február 1-től tölti be ezt a tisztséget. És itt, Nagy- rédén jelölték országgyűlési pótképviselőnek. — Január 22-én volt a gyű­lés — emlékezik vissza erre a napra. — Azok jelöltek, akik­kel sorsközösséget vállaltam három évvel ezelőtt. A jelölés­ben annak a munkának az er­kölcsi elismerését láttam, amit együtt végeztünk az utóbbi években. Nagyon meleg hangú és egyöntetű volt a jelölés. Jól­esett ez a bizalom. Nem számítottam rá, hogy ilyen megtisztelő megbízatást kapok. De egy­ben meg is nyugtatott. Képviselői programja iránt érdeklődöm. — A termelőszövetkezet, a mezőgazdaság ti a falusi kulturális politika az életelemem. A ma élő embereknek a lelki felszabadulását szeretném szolgálni. Megszabadítani őket a visszahúzó erőktől. Ez egyben a munka inten­zitását is elősegítené. Minden erőmmel ezt támogatni: ez lenne a programom. Visszakanyarodunk az általánostól a szű- kebb t pátriába: Nagyrédére, Domoszlóra, a gyöngyösi járásra. A cél ilyen vonatkozásban is figyelemre méltó: a Mátra aljának gyű- < mölcs- és szölőkulturáját tudományos meg-' alapozottsággal megteremteni. < Aztán újra a szövetkezeti parasztság, az ember kerül beszélgetésünk központjába. Az egységes paraszti osztály kialakításának leg­sürgetőbb kérdését említi fel Varga Ferenc. Mint mondja: nemcsak a különböző minőségű , földek, hanem a földön dolgozó emberek kü- : lönböző tudata is jelenti a különbözeti föld- járadékot. S ez a jövő szempontjából fontos, körülmény. — Ebből következik, hogy; a földműves szakmunkáskép- ‘ zés, a tsz-akadémiák eredmé- ‘ nyes működése nagy jelentő­ségű. Itt, Nagyrédén, ebben az < évben már több mint 200 me- (t zőgazdasági szakmunkással \ rendelkezünk majd: szőlész—*. borász, növényvédő és állatié- > nyésztő. Majdnem százan vég- '■ zik az általános iskolát. Már 14 olyan tsz-tagunk van, akik befejezték a kétéves mezőgaz­dasági szakiskolát. Ezeket az embereket már a mezőgazda­sághoz köti a szakképzettsé­gük. így alakul ki a törzsgár­da, ami nagy erőt képvisel. És Domoszló? Mit tesz ott, mint tsz-elnök? — Ott is hasonló úton já­runk már. A szakmunkások száma ott huszonnégy. Nagy sikere van a tsz- akadémiának is, aminek előadásait állandóan 500—600 ember hallgatja nagy érdeklődéssel. Tehát sikerült itt is előbbre lépnünk az em­berek műveltségének, gondolkodásmódjának fejlesztésében. Én ezt nagyon komoly ered­ménynek tartom. A beszélgetésünk bárhonnan induljon el, mindig a közös gazdaságra, a közösségben dol­gozó emberekre kanyarodik vissza. Ez a kö­rülmény is Varga Ferenc jellemvonásainak, ha úgy tetszik: életcéljának kivetítödését jelzi. Domoszló pedig igazolja a szavakban meg­fogalmazott szándékát: szolgálni az újat, a kor­szerűt, a szocialista mezőgazdaságot. (g. molnár) PUTNOKI LÁSZLÓ munkás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának első titkára, EGRI GYULA munkás, a Magyar Testnevelési és Sporttanács elnöke, Heves megye országgyűlési képviselőjelöltjei. <VVV^A^VNAAA^AAAAAAAA/\AAAAAAAA<^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAPWVNAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAA/w^^ Szűcs Lászlóné pedagógus Lorbert Ferenc, Visonta és Márkáz jelöltje azt látta, hogy az ünnepelt éppen csak megkóstolta a bort, a választópolgár megjegyezte: a visontaiakat olyan ember képviselje a megyén, aki a borukat meg' is issza. Lorbert Ferenc mosolyogva válaszolta, hogy szívesen meginná a bort, de az egészsége és az orvos tiltja. Amikor a bánya, a falu és a szőlő ügyében kell majd dönteni, akkor szeretné bizo­nyítani, hogy szereti és érté­keli mind a hármat. Ha feb­ruár 24-én megyei tanácstag­gá választják, új tisztségében az igazságot, a haladást és az emberek ügyét akarja szolgál­ni. (F. L.) Szép, fekete asszony. Fiatal, s mosolyában, minden szavá­ban ott a pedagógus, a mai nevelő, a lelkes, ifjúságban, s jövőben bízó tanár. Fekete ha­ja röviden, modern hullámok­ban keretezi arcát, fekete szeme magas homloka mögött megbújó, számtalan gondola­tot tükröz. Minden szavában visszakanyarodik oda, hogy akarva nem akarva, észre kell vennem, mennyire szereti a nevelői, pedagógiai munkát, azokat, akiknek ügye, tanulása, nevelése rá van bízva. Mikor élete felől érdeklő­döm, mosolyogva néz rám. — Sok különös nincs benne! De ha ismerni akar, egyet- mást elmondhatok magamról. Figyelmeztetem, mind olyan, amit a születési és származási adatokon kívül bárki elmond­hat! Sem titok, sem érdekes­ség nincs életemben. Tiszafü­reden születtem, most leszek 30 éves. Szülőfalumban jár­tam iskolába, s aztán Egerbe, a főiskolára kerültem, ahol az egyszakos oroszt végeztem el. Láttam, hogy ez kevés, nyom­ban beiratkoztam a magyar szakra. Azt is sikerrel „átvé­szeltem”, s tanítani kezdtem az egri I. számú, majd a II. számú általános iskolában, s 1955 óta igazgató vagyok a Tanárképző Főiskola leány- kollégiumában. Most orosz szakon az egyetem utolsó esz­tendejével birkózom. Nos, ez minden. Talán még annyi, hogyha megkérdené, mit sze­retek jobban csinálni — taní­tani, vagy ezt a kollégiumot vezetni, nehezen tudnék dön­teni. Mindkettőt. Csakugyan, ennyi az egész? Igaz, 30 év, amelyikből a leg­több diákélet volt, nem nagy idő. Nagy múlt, sok harc, sok Siker nem is bújhat meg há­rom évtizedben. De mégis! Miért jelölték pótképviselő­nek? Ennek oka van. S ő is ott volt, ahol az indokolásban felolvasták, miért éppen őt?! — Én annyira megtisztelve éreztem magam és annyira meghatott, de meg is lepett a jelölésem, hogy csak azokat a mondatokat kaptam el az in­dokolásból, amelyek a nevelői munkámmal foglalkoztak. Ezért?! Még most sem értem teljesen, hiszen azt csinálom, amit minden embert formáló pedagógusnak szívbéli köteles­sége megtenni. Legjobb tudá­som szerint végzem tanári munkámat, s azon igyekszem, hogy itt, a kollégiumban is olyan légkört teremtsek, amelyben biztosítottnak látom a jövő tanárainak jó tanulá­sát és helyes irányú fejlődését. Ez is kötelességem. Ám a kötelesség mellett ott a lelkiismerete, az alkotó pe­dagógus szelleme, s énjének ez a fele nem egyezik ki önma­gában azzal, hogy elégséges­nek tartja a maga számára a kötelező munka elvégzését. Mert ha csak azt említem is, hogy az egri főiskolás leány­diákszálló az országban elsők között lett kollégium, már ak­kor utalok arra, hogy mennyi energiát, mennyi munkát fek­tetett ebbe az intézménybe. Számára ez sem fél állás, ahol valamiért felel, valamiért nem, hanem teljes értékű munkate­rület, s változatos az iskolai oktató-nevelő munka után. Ha még azt is hozzáteszem, hogy állandóan tanul, s amel­lett családanya is, hiszen öt­éves fiacskája sok gondot je­lent számára, akkor azt hi­szem, hogy sikerült bemutat­nom a megye pótképviselő­jelöltjének munkabírását, nagy akaraterejét és tettrekészségét, mert aki ennyi területen ké­pes jó munkát végezni, az nyilvánvalóan arra is ké­pes, hogy adott esetben egy megye ügyeit magasabb fóru­mon képviselje. A. E. Két arckép Csányból Mindketten régen ismerik a falut, $ régen ismerik őket is a faluban. Tanácstag-jelöltek, a nép bizalmából ott ülnek majd azokon a tanácskozáso­kon, ahol a falu terveiről, a javaslatokról döntenek. Ahogy vigyázva mászkál­tam a Csányi Állami Gazda­ságban a javításban levő gé­pek között, ilyen beszélgetés ütötte meg a fülemet: — Sokkal jobb, hogy itt je­lölték, hiszen mindig itt van közrtünk... — Eddig is mindent elinté­zett, akármit kértünk is, ügy érzem, jó, hogy még közelebb lesz, mint tanácstag... — Eddig is így kellett volna csinálni, hiszen alig jár a fa­lusiak között, ide köti a mun­kája. — Kiről beszélnek? — állok meg az egyik gép mellett. — Kovács Dávidról, a bér- számfejtőnkről, aki már több mint hat éve itt dolgozik ve­lünk egy fedél alatt — mond­ja Kiss István géplakatos. — Harmincnyolc óta ismerem, idevaló, mindig becsülettel helytállt, egyetértünk a jelölé­sével. — Csak egy ^evéssel előttem került ide — így Ibi László —, de csak jó oldaláról ismerem. Szereti, becsüli a közösséget, ahol kell, ott segít. Harmincnyolc óta?! Hat éve?! Hogyhogy üyen nagy időkülönbséggel ismerik a dol­gozótársai? Erre már ő maga ad feleletet. — Amolyan önmagába visz- szatérő görbe vonal az én éle­tem, Dinnyések voltak a szü­leim, s igy születtem, én Szi- rákcpi. Nem sokkal utána le­telt a dinnyeszezon és vissza­tértek ide, Csányba. Itt végez­tem az elemi iskoláimat, aztán a hatvani fiú polgáriban szer­zett bizonyítvánnyal a község­házán helyezkedtem el. Köz­ben a szüleimnek is segítettem, sőt, egy teljes esztendeig csak velük kertészkedtem, apám azt mondta, jó, ha ezt is meg­tanulom. Aztán csak visszake­rültem a községházára, majd a közigazgatási tanfolyam elvég­zése után segédjegyző lettem Tiszanánán. Aztán megalakul­tak a tanácsok, Tarnabodra leerültem vb-titkárnak, s 1955 novemberében, ötévi titkári munka után hazajöttem Csányba, ide az állami gazda­ságba. Azóta is itt dolgozom, huszonkét ember tartozik hoz­zám. s a munkában kiszabott feladatokon túl azon igyek­szem, hogy amiben igénylik, segítséget is nyújtsak nekik. 1958-ban választottak először tanácstagnak,'aztán most újra jelöltek. Nagyon örülök annak, hogy ide, az áUami gazdasági •részre, mert így sokkal jobban meg tudok felelni a felada­tomnak, hiszen itt vagyok vá­lasztóim között. Most már értem, miért is­merik a csányiak régen, s az újak — nos, ki mikor került a gazdaságba azóta. A másik választott ugyan­csak agilis fiatalember, az ál­talános iskola igazgatója. Iro­dájában jóleső meleg, de szinte percenként csapódik az ajtó, a tantestület hol egyik, hol má­sik tagja keresi. — Lajoskám, légy szíves... — Lajos bácsi, tessék már szíves lenni... — Hídvégi elvtársi Csak egy pillanatra... Ilyenkor bocsánatot kér, s megy, elintézi a vitás vagy ügyes-bajos dolgot. Ez a fel­adata, s nem is gátolom ben­ne, gondolom, csak akad szá­momra is néhány perce. Addig összegezem, amit róla tudok, hiszen egy időben diákoskod- tunk Egerben. Ki gondolta ak­kor, hogy a jó kedélyű, vidám fiatal Hídvégi László egyszer tagja lesz a választók bizalmá­ból egy falu sorsát igazgató tanácsnak? ö sem gondolta. Verpeléti fiú volt. Egerben ette a. tanítóképzősök sokszor keserű kenyerét, hiszen abban az időben, amikor kezdett, egyre inkább elterjedt a mon­dás — szegény kenyér a tanító kenyere. S alti tudta, keserí­tette is szívesen! De 1946-ban mégiscsak megkapta a diplo­mát, s Aldebrő, majd Eesed után — most éppen tiz éve lesz már — Csányban vetett horgonyt. Azóta igazgató, s csaknem azóta tanács- és vb- tag. — Ez alatt az idő alatt nem múlt el egyetlen olyan alka­lom sem, hogy vb-ülésröl, ta­nácsülésről vagy éppen saját beszámolómról hiányoztam volna. Érzem, tudom, hogy ne­künk nagyon sok teendőnk van még az ügyben, hogy a falu felemelkedjen arra a szintre, amit szántak neki. Most vízmüvet akarunk építe­ni, mert nincs vizünk, s ami még nem, apadt el, az is na­gyon rossz. Megnéztük a saru- dit, s ahhoz hasonlót akarunk mi is. A társadalmi munka nem probléma, mindenki egyetért törekvésünkkel, * amivel tud, segít! — egészítet­te hi a róla alkotott képet ez­zel a néhány mondattal, aztán sietve elbúcsúzott, mert várták a diákok — órája követke­zett... ládáiul mellett, erős akarattal, nagy szorgalommal gyűjtögette az elméleti tudást és a gyakorlati tapasztalatokat. Arra a kér­désre, hogy hol érezte magát jobban, a tröszt irodájában, vagy a bányában, csak moso­lyog és kérdéssel felel. — Ha az íróasztal embere lennék, bizonyára két éve nem bízták volna rám a visontai tizem vezetését. Lorbert Ferenc tudja, ha február 24-én megyei tanács­tagnak választják, az nagy megtiszteltetést, de egyben kötelezettséget, sok új felada­tot is jelent. A külfejtés és a létesítendő erőmű megváltoz­tatja a környék gazdasági és kulturális képét. Jórészt a környék lakóiból kell bányá­szokat és elektromos szakem­bereket nevelni. Ehhez akar erejéhez mérten segítséget adni Lorbert Ferenc. — Megértésre, türelemre és személyes példamutatásra var itt szükség. Ipari centrum less Visontán, biztos, jó megélhe­tést ad a munkásoknak, de több élelmiszer, gyümölcs éi zöldség kell. Az új, nagy kül­színi bánya és a létesítendí erőmű nem ellensége a szőlő­nek és gyümölcsnek. Ellenke­zőleg. Soha ilyen nagy szük­ség zöldség- és gyümölcster­melésre nem volt, mint a; utóbbi években és még inkábt lesz a jövőben. Ezért beszélt a jelölő gyű léseken, hivatalos és barát találkozásokon is az új bányi gondjai mellett a korszerű nagyüzemi gyümölcstermelés ről és a legújabb permetezés . módszerekről az üzemvezető \ környék fiataljai má r* az új üzem felé húznak ’ de az idősebbek ma még ki . csit aggódva kérdezgetik, hog; , mi lesz a faluval és a szőlővel Eire gondolhatott az a vison ’ tai ember, aki a jelölő gyűlé . után teli pohárral köszöntőt i te Lorbert Ferencet és amiko iről is kezdtünk volna be- szélgetni, mint az új bányáról, amelynek születésé­nél oly féltő gonddal bábás­kodnak a visontaiak. — Most két éve, amikor ide­kerültem, pár köbméter med­dőt, kis kupac szenet és az Aknamélyítő Vállalat egyet­len bódéját találtam itt. Most? mintegy 260 emberünk dolgo­zik az ország egyik legna­gyobbnak ígérkező külíejtéses szénbányájának előkészíté­sén, de ezen fáradoznak az Ak­namélyítő, az Országos Vízku­tató, az Északmagyarországi Mélyfúró, a Vasútépítő Válla­lat emberei és idetartoznak a bükkábrányi kutató fúrások is. Hatszáz embert foglalkoz­tat most a visontai bányanyi­tás előkészítése — sorolja Lorbert Ferenc üzemvezető. Az új bányanyitásra, vá­gathajtásokra és víztelenítés­re 30 millió forintos beruhá­zást és újabb embereket bíz­tak rá az idén. Bányászokat, modern gépekhez értő szak­munkásokat kell nevelni Vi­sontán. Szántóföldek és ki­sebb részben szőlők helyén nyitják az új bányát. Mennyi gondot és megfontolást igé­nyelt mindez. De Lorbert Fe- rencben bíznak a bányászok és a környező községek lakói is, Visontán és Markazon me­gyei tanácstagnak jelölték. I orbert Ferenc ízig-vérig *-* bányász. Az apja is az volt, ötvenegy esztendőn át Bányamunkásként kezdte ma­ga is, mert szüleinek hat fiú­ról kellett gondoskodniuk, s anyagi gondok miatt Lorber Ferenc a negyedik gimnázi­umból kimaradt. De a felsza­badulás után elvégezte a bá­nyaipari technikumot. Főak­nász volt Petőfibányán, akna­vezető a rózsái IX-es üzemnél és dolgozott a Mátravidék Szénbányászati Tröszt terme­lési osztályán, majd bánya mester volt a gyöngyösi üzem nél. A mindennapi munk<

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents