Heves Megyei Népújság, 1963. február (14. évfolyam, 27-49. szám)
1963-02-21 / 43. szám
4 NEPOISÄG 1963. február 21., csütörtök Szívesen tapsoltunk Kovács Apollóniának a Hatvani Helyőrségi Klub farsangi műsorán előadott cigánydalokért. — A KECSKI Kékesi Gyopár Termelőszövetkezet asz- szonyaiból alakult munkacsapat kétezerkétszáz naposcsibét nevel a saját beruházással átalakított baromfi- nevelő épületben. — A FÜLÖP-SZ1GET1 Ba- íangsban életmentő társaságot alapítottak, amelynek vezetését H.. Cotobate volt hóhér vállalta. — TÖBB MINT ötmillió forintot fordít a Talajjavító Vállalat ez évben 6128 hold kémiai talaj javítására a megyében. Ennek nagy részét a hevesi járás földjeire fordítják. — A BURMÁI igazságügy- minisztériumi rendeletet hozott, hogy az ország börtönőrei este tíz óra után csak papucsban tegezhetik ellenőrző kőrútjukat, nehogy megzavarják a foglyok éjszakai pihenését. — EGY FIATAL angol lány, aki nyilvánvalóan nincs elragadtatva saját gyorsírói képességeitől, az egyik londoni napilapban a következő hirdetést közölte: „Nem túl gyors gyorsírónő dadogó főnököt keres.” — A RÓMAI Teatro Valle- jen Bertolt Brecht Állítsátok meg Arthuro Uit című'drámájának előadása botrányba fúlt. Egy fasiszta suhanc felrohant a színpadra és megpofozta a főszereplőt. A karzatról röpcédu- lákat és záptojásokat zúdítottak a nézőtérre. A provokáció nagy felháborodást keltett a színészek és a nézők körében. A rendbontókat percek alatt eltávolították. — EGY ANGOL kórházba beszállítottak egy férfit, aki fogadásból számos pénzdarabot nyelt. Az orvosok 424 pénzérmét szedtek ki a gyomrából, összesen körülbelül 5 font értékben. Az ösz- szeg éppen elég volt a kórházi költségek megfizetésére. — AZ ELMÚLT esztendőben 219 százalékra teljesítette éves tervét a Hevesi Vegyesipari Ktsz. A tervezett 1 millió 700 ezer forintos jövedelem helyett 3 millió 724 ezer forint a kisipari termelőszövetkezet teljesítése, s magas százalékon túl javukra írandó, hogy a lakosság igényeinek kielégítésében,, a szolgáltatásokban az előző év 10,2. százalékával szemben a múlt évben már 53, fi százalékot értek el. Különösen jó munkát végzett a negyven- nyolc tagú építőipari részleg, s ezen belül a Kovács-brigád. — MEGKEZDTÉK az adá- csi termelőszövetkezetben a paradicsom- és paprikamag melegágyi vetését. A meleg- ágyi veteményből 50 hold palántázását biztosítják majd tavasszal. Id fi járásjelentés A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás csütörtök estig: Párás idő, több helyen esőkkel, havazásokkal. Mérsékelt. helyenként élénkebb északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 4 fok, várható legala- icsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz 4 fok között. (MTI) Nem volt érdemes ? ! KÖZELI ISMERŐSÖM, egy kultúrotthon művészeti előadója, hazajött a szakszervezeti kultúrmunkások öthónapos iskolájáról. Beszélgetünk az öt hónapról. Az első kérdés, ami ilyenkor — akár udvariasságból, akár azért, mert mást nem tud kérdezni az ember — kikívánkozik: használt-e az iskola, tanult-e valamit? Ha udvariasabb vagyok, nem „rukkolok ki a far- bával”, akkor csak kérdő hangsúllyal megjegyzem, hogy nagy dolog az iskola, ilyenkor sókat tanul az ember. És erre úgyis „kirobban” a válasz. Itt nem történt robbanás: emberemből valami fölényes szomorúsággal szivárognak a szavak; bólogat nagyokat, és bizonygatja, hogy nagyon sokat tanult, érdemes volt áldozni időt, türelmet, energiát és mellékkeresetet. De vajon érdemes volt-e, toldja meg, mintha elfelejtette volna, mit is mondott az előbb. — Vajon érdemes volt-e valóban, amikor úgyse lehet azt felhasználni a gyakorlatban, a munkában, a szakkörök irányításában, a közönségszervezésben, a kulturális munka irányításában. — Sokat vitatkoztunk erről ott is (az ott, a tanfolyamot jelenti) és én most is csak azt állíthatom, amit két hónappal ezelőtt: Nincs ennek semmi haszna, mert az életben amúgy is minden másként van, a balsikerek azt mutatják: a közöny olyan páncélbarikádja emelkedik a lelkét kiadó kultúr- munkás és az emberek, a közönség, meg a különböző vezetők közé, hogy azt nem tudja áttörni az sem, aki megjárta az öthónapos iskolát. — Éspedig? — akarom kérdezni, de ő megelőz. — Hiába igyekszem én, ha nem segítenek az üzemi kultúrfelelősök az üzemekben. Hiába loholok én a színházjegyekkel, ha a közönségszervezők egyetlen darabot sem adnak el, ha mind a nyakukon marad. Egyedül nem lehet boldogulni, márpedig az emberek .:: De erről kár is beszélni. Az iskolában megkérdezték tőlem, tudom-e, mi az a koordinációs bizottság? Megsaccoltam, hogy mi lehet az, mert ezt a szép szót azért hallottam már vagy ezerszer. Gondoltam, hogy valami összehangoló bizottságot jelent, amely a különböző kulturális intézmények közötti összeütközéseket hivatott elkerülni. De egyetlenegy gyakorlati példát sem tudtam mondani erről a bizottságról, mert ebben a városban ilyen nincs. Én helyettesítsem talán? Egyedül? Vagy a főnökömmel? Ő sem dolgozhat még többet, hiszen alig van ótthon. ÉS ITT VANNAK EZEK a „piszkos anyagiak” is. Amíg ezek is befolyásolják a kulturális tevékenység sikerét, addig itt nem is lesz eredmény. A szervező nem mer kockáztatni: nern meri megreszkírozni, hogy meghívjon egy igényesebb, de gyenge kasszasikerrel kecsegtető „darabot”, mert fél, hogy ráfizet, és oda a negyedévi költségvetés. És egy ráfizetést a kultúrháznak magának kell „kigazdálkodnia”: a következőkben már nem kockáztathat semmit, a következő alkalommal már csak biztosra mehet, akármilyen rossz véleménnyel van is a műsorról, meg kell rendelni, vagy kénytelen elfogadni, mert nagy úr a pénz. Ha az embernek nem kellene félni a deficit Damoklész- kardjától, mennyivel más lenne, mennyivel fantáziadúsabb lenne a mi munkánk, nem kezdené ki önbizalmunkat az anyagi rettegés. Higgye el, nem egészséges ez az anyagias szemlélet, ami az egész „kul- túrfronton” eluralkodott. Megkövetelik, hogy a darab, amit bemutatunk: legyen kasszasiker. A pénz, amit a kezünkbe adnak, legyen elég, jusson mindenre belőle, még akkor is, ha eleve tudják, kevés az, nem lehet vele minden lyukra foltot varrni. MEGPARANCSOLJÁK, vagy ha úgy tetszik, kötelességünkké teszik a takarékoskodást, és ezt néha úgy értelmezik, hogy még a zongorát is a művészeti előadó fuvarozza a szamaras kocsin. Hadd nevessen csak rajta a fél város! — De megtakarítottuk legalább egy szállítómunkás kétórai bérét. És azután — mert azért, ha eljön az ideje, vezetőnek számít ő is — álljon az emberek elé, beszéljén nekik, tanítsa őket. Amikor már kompromittálta magát a szamárral. Nehéz odafigyelni, mert szinte minden szava ellentmondásra, közbeszólásra késztet. Idegesít az egyoldalúság, s csak magamban „válaszolga- tok” neki. Az életben másként... De miért van másként? Mert sokan nem is tudják, mint lehetne „így”, nem tanították meg rá őket, s egy ilyen iskolának az is a missziója, hogy olyan embereket bocsásson el falai közül, akik megpróbálják megtanítani „így” dolgozni kollégáikat. Egyáltalán: dolgozni megtanítsák őket Itt van ez a koordinációs bizottság is. Eddig nem volt, öt hónap óta talán abban a városban is hallottak róla valamit, érdemes lenne összehozni. Miért ne kezdeményezhetné éppen ő, akit valamikor meglepett ez a fogalom? Miért ne lehetne megosztani a kultúr- házak között, ezen a szombaton én tartok bált, vagy más „bevételes rendezvényt”, ezen pedig te. Mi akadályozza egy város kulturális vezetőit abban, hogy leüljenek tárgyalni? Személyes ellentétek? Tekintélyféltő akadékoskodás? Egy-két kijózanító balsiker — olyan szomorú tudott lenni, nem hiszem, hogy része ne lett volna benne néhányszor már eddig is, gondolom, kartársainak is — és megvan a kellő „közhangulat” az együttműködésre. És az üzemi közönségszervezők is.’*.. Rájuk sem lehet mindent ráfogni: az egyik nagy gyár KISZ-titkára például (a városban) azt sem tudja, hogy van-e ott közönségszervező, van-e ott megbízottja a művelődési háznak, nagyon valószínűnek tartotta, hogy egyáltalán nincs is. Tény, hogy nem nagyon hallat magáról, de érdemes lenne megnézni: van-e egyáltalán? Gondolt-e arra a művelődési ház, hogy a gyárban kultúráért lelkesedő ember vegye kezébe a közönségszervezés ügyét? A KÖZÖNY, AZ IGEN, valóban felfedezhető, méghozzá gyakran nem is a „legalacsonyabb szinten” a vezetői asztalok mögött is. Az emberek megtanulták már azt, hogy legyen „népgazdasági szemléletük”, lehetőleg tiszteletben tartsák a népgazdaság érdekeit, de odáig még a vezetők tekintélyes hányada sem jutott el, hogy a kultúra ügyét is ilyen felelősséggel kezelje, gondolkodásában a népgazdasági szemlélet mellett, kialakuljon egyfajta „kulturális szemlélet” is. De itt is kettőn áll a vásár, mert ennek a szemléletnek a térhódításáért a kultúrmunkások is tehetnek egyet-mást. Az anyagiak, hát azokkal valóban nem lehet „kukori- cázni”, a művelődési otthonnak is van bevételi terve, s ezt lehetőleg teljesíteni kell. De mennyit használna, ha egyszeriben felmentenék a pénzügyi kötelmek alól? Mennyivel lendítené előre ez a kultúra ügyét? Biztos az, hogy az a darab, amelyik nem jár kasz- szasikerrel, feltétlenül a zsenialitás, a tökély jegyeit viseli magán? A remekmű pedig eleve kifosztja a pénztárat? A remekművet eleve nem értékelik, nem értékelhetik az emberek, az mindig a legteljesebb mértékben ráfizetéses valami lesz, amit csak „állami támogatással” néznek meg az emberek? Vagyis: az állam még arról a kevéske bevételről is mondjon le, amivel a kultúrotthon önmaga fenntartásához hozzájárul? A zongora. Hát ebben is van valami. Egyszereggyel kiszámítható, hogy egy művészeti előadó hasznosabban tölti az idejét azzal, ha olyan munkát végez, amelyre hivatott, amire ő képes, kevesedmagával — képzettségénél fogva is, mintha olyasmivel tölti az idejét, amit bárki el tud végezni. De a szamaras példát nem tartom tragikusnak. EGYÉBKÉNT SOK mindenben igaza van, „váiaszolgatok” és zárom le a vitát önkényesen, csak magamban. Abban is, hogy észrevette: az életben, a valóságban sok minden másként van, mint az iskolában tanítják. De az iskolának nem az a célja, hogy szimplán szemlélődő embereket neveljen — különben is, ezt a „más- hogyanságot” már előbb észrevette, azt, hogy a dolgok bizony elég sok zökkenővel „me- negetnek”, nem az iskolában tapasztalta először, azért nem is lett volna érdemes elmenni az iskolába; hanem az, hogy elhintse a növendékekben, a hallgatókban a változtatás vágyát. Ha az iskola ezt nem érte el az ő esetében — akkor — függetlenül attól, hogy az indexében jeles osztályzatok vallanak arról: elsajátította a tananyagot — valóban hiábavaló áldozat volt az öt hónap. Akkor nem volt érdemes. Akkor kárt okozott a pesti stúdium. Krajczár Imre 1963. FEBRUÁR 31., CSÜTÖRTÖK: ELEONORA 90 évvel ezelőtt, Í873 februárjában halt meg LEVSZKI (Vaszil Iva- nov) bolgár forradalmár, a török- ellenes bolgár felszabadító mozgalom egyik vezetője. Eredetileg szerzetes volt, majd a rendből kilépve, 1862—1888-ig Szerbiában és Romániában bolgár partizáncsapatok szervezését végezte, később Bukarestben az ottani bolgár emigráció forradalmi csoportját vezette. Kidolgozta hazája felszabadításának programját és ebben a demokratikus köztársaság mellett szállt síkra. A törökök najtóvadá- szatot indítottak ellene, elfogták és Szófiában kivégezték. 100 évvel ezelőtt, 1863. február 21-én halt meg PIERRE BERGERET francia festő és grafikus, a párizsi Vendome-oszlop dombormüvei- Levszki nek alkotója. 75 évvel ezelőtt, 1888-ban e napon született MIHAIL BONCS- \ { BRUJEVICS szovjet rádiótechnikus, 1920-ban egy új típusú rádiólámpát alkotott, majd tervei szerint dolgozták ki a Szovjetunióban a rövidhullámú távolsági rádióösszeköttetés vonalait. 1936— 1937-ben egy újfajta magnetofont szerkesztett. 70 évvel ezelőtt, 1893-ban e napon született VSZJEVOLOD PU- DOVKIN szovjet filmrendező, háromszoros Állami-díjas. Filmesztétikai és gyakorlati munkássága jelentős hatással volt a film- , művészet fejlődésére. Néhány ismert filmjét idézzük: Az anya,- Szuvorov, Nahimov tengernagy, A visszatért szerelem, Dzsingisz kán utódja. Magyarra is lefordították A film technikája című szakkönyvét. FILM - FILM - FILM - FILM - FILM Isten őszi csillaga Egy mérnök tragédiája, aki későn találta meg helyét ez életben és megkésve találta meg az igazi szerelmet is. Erről szól az Isten őszi csillaga című magyar film. Főszereplőit Avar István, Törőcsik Mari, Pécsi Ildikó és Pálos György. A filmet az egri Vörös Csillag Filmszínház február 21-től 24-ig, a hevesi mozi február 25-én és 26-án, a gyöngyösi Puskin pe* dig február 28-tól március 3-ig tűzte műsorára. EGRI VÖRÖS CSILLAG Isten őszi csillaga EGRI BÉKE A bét ,iN’t úr GYÖNGYÖSI PUSKIN Ez Is szerelem GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 49 nap HATVANI VÖRÖS CSILLAG Az édes élet HATVANI KOSSUTH Visszavárlak ' M Ü S O •‘ Egerben este 19 órakor: POMPADOUR (Dobó—Radnóü-bérlet) A televízió műsora ’ Február 21., csütörtök: 16.55: Gyermek tánc- és énekegyüttes bemutatója, in- tervízió-adás Berlinből. 18.00: Hírek. 18.05: Beszélgessünk oroszul. Nyelvlecke haladóknak. 18.25: A kisfilmek kedvelőinek. 1. A hétszázéves jáki templom. Magyar kisfilm. 2. Mostoha történet. 18.50: A pénz nem minden... Ipari műsor. 19.00: A jövő hét műsora. 19.05: Telesport. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Választások előtt. Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének rádió- és televízióbeszéde. 20.05: Királyi gyermekek. Magyarul beszélő NDK-film. 21.35: Ze- , nélő órák. Báli meghívó... i 22.35; Hírek, tv-híradó (hím.) — Szervusz, anyukám, szervusz — libben be a férj az ajtón, szokatlan vidámsággal és szokatlanul korán. — Szervusz, szívem. De mi ütött beléd, hogy így jössz haza? Na, igazán? öt éve nem lépted így át ezt a küszöböt ... — Csak semmi, semmi Kérek egy puszit, ide, jobbra. Így. Aztán egyet ide, balfelől. Úgy. És most csukd be a szemedet és nyújtsd ki a kezed! — Ugyan, ne bolondozz már! Még majd valami békát teszel bele.„ • Tudod, hogy a szívverésem is elállna tőle... — Csak tartsad, tartsad! De ne kukucskálj! — Jé, hát ez egy százas! — Igen, az egy százast! — Ss igazi. 9e, ne rP jtmtuuit viccelj velem, nem szeretem, ha kölcsönkérsz! — No, jó, akkor most még egy puszit, ide jobbra. Így. Azután még egyet balra! Ügy ni. És most még egyszer csukd be a szemedet és nyújtsd ki a kezed! — Te, Jenő! Ugratsz engem, hiszen ez egy másik százas! — Ügy van. S ha nem haragszol, kezdjük ezt a játékot még egyszer elölről! — Te, te lottóztál?! — Nem. — Pénzt találtál valahol? Azonnal vidd a rendőrségre! Nekem ne kedveskedj ilyenekkel! — Ugyan! Csak nem gondolod? Csukd be szépen a szemed? — Három... — Mit szólsz? Milyen vagyok? — Te, Jenő, prémium?... — Látod, milyen okos kis asszony vagy! — Háromszáz forint? Hű, micsoda meglepetés... Hát, ezért kapsz még két puszit! — És ha négy, vagy öt is jár? — Akkor te csaló vagy... Az már úgysem igaz. — Hát mit gondolsz, mennyit kaptam? — Négyszáz? — Víz, víz... — ötszáz? — Víz, víz... — Hétszáz?! — Víz... — Ezerötszáz?! — Nem. — De engem most már ne idegesíts! Tessék megmondani! Más rendes ember ilyenkor hazamegy és azt mondja a feleségének: „Anyukám, tessék, itt van kétezer forint, a negyedévi munkámért kaptam." — Tessék, még egy... — Lássuk csak azt a zsebet, Jenő! — Ugyan szívem, tíz évig sose nyúltál a zsebembe, most képes volnál? — Képes én, mert minket, gyenge nőket mindig csak ugrattok! — Hát akkor itt van még egy piros. — Nem érdekel! Tudni akarom, hogy mennyit kaptál. — Itt van, tessék! — Hatszáz, hétszáz, nyolcszáz, kilencszáz... Engem nem csapsz be. Tessék kifordítani azt a zsebet. A másikat isi Mindet!... — De Ágnes ... — Csak semmi Ágnes. Mutasd a levéltárcádat is. Hol a többi? Kilencszáz forinttal igazán kár lett volna ennyire hencegni. Mások ezreket visznek haza. Tőled meg úgy váltsak meg minden száz forintot? — Szívem, hát nem szoktál te így... — Nem szoktam., nem szoktam. Majd szokom. És vedd tudomásul, hogy ha nem adod elő a többi pénzt is, vége a bizalomnak. — Nem. hiszel nekem? — Hát... hiszek, hiszek. De tényleg kilenc- százért higgyek? Sz. Simon István
