Heves Megyei Népújság, 1963. február (14. évfolyam, 27-49. szám)
1963-02-21 / 43. szám
1983. február 21., csütörtök NEPOJSAO 3 Ami nines a borítékban: Bölcsőde... napközi... Apróságok Elbocsátották állásából a kártyást. Hogyan? Ultilapot kötöttek a talpára ... ★ r Az életben maradt náci re- vansisták arról álmodoznak, hogy újra lábfürdöt vesznek majd a Volgában. Pedig már Demokritosz is őket figyelmeztette: nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer bcle- lépni! ★ N. N.-t semmiképp se lehetett rávenni, hogy tanuljon. Erre 200 forint fizetésemelést ígértek neki, s N. N. most a legeminensebb diák. Hiába, non scholae discimus, * nem az iskolának tanulunk, hanem — a pénznek! ★ o Fényes Armin színházi súgónak az volt az elve: hallgatni arany! Mégis kénytelen volt pályát változtatni, mert direktora meg azt az elvet vallotta, hogy: nem mind arany, ami fényes! ★ Börtönbe került X., az építőipari ktsz anyagbeszerzője, mert szó szerint értelmezte a közmondást: mások szemében a szálkát, magadéban a vállalati gerendát...! ★ Egy műkedvelő színjátszó együttes plakátjáról: HAMLET: Jámbor Elemér, utókalkulátor. 1. SÍRÁSÓ: Ficzek Vince, vállalati igazgató. Félelmetes szituáció... (kyd) Csak egy pillanatra! 8 Nehéz is len- pgp ne tovább za-' várni, mint egy pillanatra, mert éppen kocsonyát tálal. Elképesztően fiatal és még el- képesítőbben % magas gyerek Badacsonyi Miklós, a gyöngyösi 80-as lakótelep kisvendéglőjének a szakácsa. Nevetnem kell, hogy milyen az élet! Ebben a; kisvendéglőben ; olyan apróra szabták a kis kézikonyhát, hogy az egy centi híján két-: méteres, a 18 éves szakács majdnem hét i rét görnyed ha valamit, cs! nál benne. • Néhány szí ;i váltok vele: — A györ, \ gyösi Mátra Szállóban tanultam, de a hidegkonyha titkait a budapesti éttermek konyháján sajátítottam el. Most egyébként egyszerre lettem nagykorú — ez évben szavazok először és most megyek majd katonának is. Kedvenc ténykedésem a konyha, de otthon jobban szeretem, ha édesanyám rakja elém az ételt. Szóval, a mondás Itt is érvényes: cipésznek jó cipője...? (Foto: Kiss Béla) Nincs egyedül ban, de az is elmúlt már hatvan éves. A föld nem sóikat jövedelmezett, abból nem tudta eltartani magát. Gyakran járt napszámba, vagy részesművelést vállalt. Az eltelt évtizedek alatt megszokta, senkire sem számíthat, csak az a biztos, amit önmaga elvégez, amit saját magának megcsinál. Váratlanul érintette a faluban a termelőszövetkezet megalakulása. Sehogyan sem tudta elképzelni, hogy közösen is lehet eredményeket elérni. Meg félt is felcserélni a már megszokott egyedüllétet a közös munkával, a közös gondokkal, eredményekkel. Másfél holdja is nagyon a szívéhez nőtt. Mégis, hosszas töprengés után, 1960 márciusában belépett a közös gazdaságba. Dolgozott. Eleinte megszokásból, de később egyre nagyobb kedvvel, fiatalosan. ! Tavaly októberben történt a szerencsétlenség; Szekérre rakodtak, s a ló hirtelen megugrott. Nem volt ideje megkapaszkodni, leesett a kocsiról, és a kerekek alá került. Oldalbordája és karja tört. Üjra egyedül volt, de mosl nem dolgozott, súlyos gipszszel a testén feküdt szobájában. Az asszonyok néha meglátogatták, kis ajándékká kedveskedtek az idős néninek. Beszéltek neki munkájukról, s ő szomorú arccal hallgatott ? irigyelte, hogy azok dolgozhat* ínak, nem kell betegen, tétle- jntil feküdniök heteken keresztül. ? Amikor levették a gipszet a ?testéről, egész nap a falut járata, minden érdekelte. Néhán'v 5 nap múlva azonban az orvos ? ismét pihenést rendelt el. £ Ötödik hónapja, hogy nerr 4 dolgozik, s most már nagyon S hiányzik a munka. Meg fél at- ától is, hogy lejár betegszabad- ísága, és nem kapja majd a be- Stegeknek járó napi fél munka- 5 egységet. Miből fog akkor él- ? ni? ? Gondok és kétségek közötl 4 nyitott be a termelőszövetke- Szét irodájába. ? — Ne aggódjon, Tóth néni. ? Az orvos munkaképtelennek írttá ki magát. Nem kell dolgoz- tnia, de ha nagyon akar, akikor néha besegíthet. A munka- 1 képteleneknek járó segélyt pe- 5 dig ezek után is űzetjük — inyugtatja a figyelmesen hall- igató nénit a- párttitkár. ? — Köszönöm, édes fiam —, s ? zsebkendőjével szemét törölge- 4 ti, pedig nincs füst a. szobában. * Tóth István. kifordult az ajtón, a községhá-S zán a főjegyző fneg a bíró ült e az asztalnál. ? — Mondja, jó ember, volt i már maga megvasalva? i — Nem én, kérem. Törvény-5 tisztelő ember vagyok — vála- ► szolt nagyapám csendes véde-2 kezéssel. 7 — Akarja, hogy vasba yer-5 jók? — rivallt rá még maga- ? sabb hangon a főjegyző, akit? mindenki csak Jakunak csú-í folt. 4 — Nem én, kérem. Én csak? a gyerekek javát akarom, hogy? ne éhezzenek. 7 — Akkor mit lázit? Mit húr-5 colja kölykeit a parókiára? És? ha épp most jön a képviselő? úr, ha megtudja, hogy ilyen í lázító banda az ő választója? * Tudja, hogy magának vas jár?? — De kérem, nekem nincs is? voksom. 7 — Az engem nem érdekel. 7 Nekem az a fontos, hogy rendi legyen. Érti? Rend és semmi? lázítás ... Pláne meg választás ? előtt. A kölykeit hazavitetem. 4 magára meg ... gondom lesz. ? Nehéz hidegben vitt nagy-? apám útja hazafelé. Be sei ment a parókiára, tudta, mire i gyalogosan hazaér, a gyerekeké már otthon lesznek. S nem is? akart így, megszégyenülten 7 családja s a többi favágó éléi állni. Szorongatta az ötöst,? amelyet a paptól kapott, s a? hideg pénzdarab érintése le-i hűtötte, úgy érezte, bilincsként ? szorítja kezét, gátat vetve a? vér szabad lüktetésének. í Tgy mesélte el szelíd Iá- ? A zadásának történetét * Tóth Ignác, nagyapám. ? Kovács Endre > fogva köszöntek be a konyhába. — Dícsértessék. Hát elhoztuk a gyerekeket — kezdte mondó- káját nagyapám. — A plébános úr letiltotta bérünket, itt hagyjuk tavaszig őket... ne otthon éhezzenek. A meghökkent szakácsnő szaladt a plébánoshoz. — Plébános úr! Plébános úr! Megbolondultak az aranyosiak, ide hozták a nyakunkra a fél falu gyerekét, — darálta a történteket lélekszakadva — Jól van, szaladjon le a jegyzőhöz. Mondja meg mi történt, majd én bemegyek hozzájuk — csitította a feldú’t szakácsnőt és belépett a konyhába, ahol dühös ábrázatú férfiak, gyorsan keresztet vető nagyanyám és a síró gyerekek fogadták. , — Hallottam a panaszukról, emberek, menjenek szépen haza, az Isten úgyis megsegíti a szükséget szenvedőket, — mondta kenetteljesen, s mielőtt nagyapám egy szót is szólhatott volna, kezébe nyomott egy ötöst. — Itt van, magának, jó ember, egy kis zsíro- zóra való... Az emberelőben újra fel- rx- lángolt a harag és dac, hallani sem akartak róla, hogy visszavigyék a gyerekeket S az összevissza, értelmetlen kiáltozásba nemsokára a szakácsnő sipító hangja vegyült. — Hé, melyik maguk közül Tóth Ignác? A főjegyző hívatja. Nagyaptm elcsendesedve, embereket, az örök lázadók vére lüktetett ereikben. Bosz- szút akartak. — Ignác, levisszük a te gyerekeidet! Ti vagytok legtöbben. — Az enyémet? — tiltakozott nagyapám, baj lesz ebből, emberek. — Cseppet se félj, kocsival viszünk le — nyugtatta Fe- rencz János. — A plébánost megüti a guta, a párbért meg visszaadják. ... Kihúzzuk vele tavaszig. Míg libasorban haladtak a szűk, hóba vágott ösvényen a falu felé, magukban már kiszínezték a történetet. A templom előtt köszöntek el egymástól. IVagyapám nem volt láza- 1 ’ dó természetű ember, de arra gondolt, egyszer jó lenne visszafizetni azért a sok rúgásért, ütésért, amit az élettől kapott. Ettől határozottá, keménnyé vált. Berúgta a sövénykaput. Kö- ■ szönés helyett rászólt nagy- ! anyámra. — Öltözzetek! Megyünk Bátorba! Minden gyereket öltöz. tess! ; — Gábort is? — mutatott ! nagyanyám az alvó pályás kisbabára. — Azt is... Mind! — De hát minek? Megvesz az isten hidege. I — Minek? Majd megtudod a ! plébánosoddal együtt. ; Szekérderéknyi aprósággal kanyarodtak be a parókia ud- s varára. A gyerekeket kézen — Emberek! Hát mondják istentagadók maguk? Miéri nem fizetik a párbért? Látják most a plébános úr letiltatta « bérüket. A kérdések sútya alatl n úgy rándultak meg a; emberek, mintha korbácsütéí érte volna őket. Felzúdultak. — Kihez forduljunk? M: lesz a családdal? — Hét gyerekem ... Legein: küldjem? — Hisz csak egy véka búzával tartozom. — Legyen szíve a plébános úrnak. A bérlő kelletlenül váltogatta fázós lábát. — Nézzék, én nem húzható! ujjat a plébános úrral. Menje nek törvényBe, ha akarnak De itt ne ácsorogjanak, mer jönnek a csendőrök. Óvatosan húzta be mag! után az ajtót. Az emberek za jongva széledtek ,és csak i Sas-hegyi szűk ösvényen ve rődtek megint össze. A tetői álltak meg jJihenni. Kós János szentségéit. — Az istent ebbe a nyomo rult életbe! A nyáron nem vol munka, most meg lefogják pár bérbe. — Tarthatom a gyereket is ten hírivei, — tört ki keserű en Tóth Ignác, nagyapám. — Majd eltartja a plébános — kiáltott közbe FerenCz Já nos, úgysincs se kutyája, s macskája. Az ötlet felmeiegítette a SZELÍDEM LÁZADÓ A jelen eseményei rendsze^ rint régi történeteket idéznek, s a kellemes, új él-_ meny gyakorta szomorú régivel párosul. Szóba jön a választás. S most, amikor szédítő kortesfogások, fenyegetések, üldözés helyett őszinte beszélgetések zajlanak a választók és választandók között, a régi időkre emlékeznek az emberek. Sok történetet tudnak, vidámat, torokszorító búsat, de mindenképpen tanulságosat egykori választásokról, jelöltekről, szelíd és kemény lázadókról. De adjuk át a szót az emlékezőnck. A dermesztő hidegben elhalt a balta csattogása, a fűrész karikába kötve pihent az emberek vállán. Végére értek a „nyílásnak”, nem volt több munka az erdőben. A favágók ott toporogtak a bérlő háza előtt, hogy keresetüket megkapják. Kezük gém- beredett a fagytól, de szívesen vártak. Pénzre vártak. A tornác lépcsőjén egyszerre szétnyíltak a fázósan összepréselődő embersorok, kucsmák, kalapok lendültek a magasba. Kórusban szállt a köszönés: — ... csértessék a Jézus! A plébános mogorván fogadta a köszöntést, s belépett a rangos házba. Hosszú félórák teltek. Az embereket rossz sejtelmek gyötörték. A konyhából nehéz, gyomorkorgató illatok szálltak a várakozók felé. Nyeltek... és vártak. Akkor jött ki a bérlő. A lajstrom nem volt nála. — A pénz? Mi van a pénzünkkel? — rebbent feléje a kérdés. Még számításba lehet venni, hogy a bölcsődében, óvodában játszóruhát kapnak, kímélik a sajátjukat, hogy rendszeres az orvosi ellenőrzés, a gyermek fejlődését sokkal jobban és szakszerűbben figyelemmel kísérik, mint otthon. Számolgatunk, s kiderül, hogy csak a két kisgyerek napközis ellátása, az asszony fizetésének felével növeli a család jövedelmét. Sok ez egy-egy családnál, összességében pedig még kifejezőbb számokkal bizonyít. A napköziben, ahol a két kis Fenyvesi gyerek is otthonra talál, amíg a mama dolgozik — a megyei tanács kereskedelmi osztályának napközi otthonáról van szó —, közel hét és félszázezer forintot költenek el a gyermekekre. Ebből a szülők nem egészen a fele költséget fedezik. Csupán ebben az egy bölcsődében, napköziben 400 000 forintot ad az állam a gyermekek ellátásához, s megyénkben összesen 9336 gyermek nevelődik a bölcsődékben, napközi otthonokban. — d. — vasai vetőmagvak líiását tás szerint az új vetőmag- akció a kalászos vetőmagvakra, a hibridkukoricára és egyéb gazdasági magvakra terjed ki. Tavaszi kalászos magvakból és hibridkukorica vetőmagból a megyei tanácsok által igazolt teljes igényt kielégítik központi készletekből. A szétosztás! előirányzatokat a megyék megkapták, a tavaszi árpa, a zab és a hibridkukorica vetőmagot máris erős ütemben szállítják, az egyéb gazdasági vetőmagvak igénylésével a termelőüzemek sok helyütt elmaradtak. Hibridkukoricát a múlt évben a teljes kukorica termőterület 76 százalékán termesztettek, az idei vetőmagakció lehetőséget ad a hibrid arányánál! további 10 százalékos növelésére. Ez évben már nemcsak az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek, hanem a háztáji gazdaságok és az egyéni termelők igényeit is ki tudják elégíteni jóminőségű hibridmaggal. A múlt évek tapasztalatai alapján az idén te*- vább bővítik a rövid tenyészidejű hibridfajták vetésterületét. (MTI) Idős parasztnénike nyitott be az adácsi termelőszövetkezet irodájába: Néhány pillanatig szótlanul állt az ajtóban, szemét végigjártatta a szobában tartózkodókon, majd a párttitkár asztalához lépett. — Kocsis elvtárs, dolgozni szeretnék — mondotta, s megigazította vállán a félrecsúszott nagykockás kendöt. — Már meggyógyult, Tóth néni? Jól érzi magát? — érdeklődtek a szobában levők közül többen. — Az orvos még nem írt ki, de már nagyon nehezen viselem el az egyedüllétet. Nemsokára letelik a hathónapos betegszabadságom is. Dolgozni szeretnék, beszélgetni az emberekkel, újra e9\/ütt lenni velük — mosolyodik el a nénike, és kérő szemekkel néz az asztal túlsó oldalán ülő emberre. ★ Másfél hold földje volt két évvel ezelőtt Tóth Jánosnénak. Egyedül művelte meg a kis birtokot. Teljesen egyedül, mert gyermekei nincsenek, s férjétől negyven éve külön él. Hatvanhárom éves lesz tavasszal, de fürge járásán, mozgékony alakján nem látszik meg, hogy fáradságos munkával végigdolgozott, megpróbáltatásokkal, nélkülözésekkel telitűzdelt évtizedek vannak a hatvanhárom év súlyától kissé hajlott hátú néni mögött. A kis földterületen kukoricát és búzát termelt éveken keresztül. Maga végezte el kölcsönkért lovakkal a szántást és a vetést, naphosszat kapálga- tott a kukoricában, csak az aratásban segítették neki az ismerősök. Egy testvére él a faluval többe, mint amennyit ténylegesen fizet értük. A két kicsi után napi nyolc forint az óvodai, illetve napközis ellátás. Napi háromszori étkezést biztosítanak érte: reggelit, ebédet, és uzs'onnát. Bőségeset, vitamindúsat, hetenként többször húst, amit bizony otthon a legjobb beosztás mellett sem tud biztosítani a mama. Egészen felületesen számítva, hetenként mintegy hatvan forinttal kevfesebbe kerül így a gyermekek' étkeztetése. Egy hónap alatt 280—300 forint — amit ugyan nem számoltak le a borítékból az asztalra és mégis van. A koszt azonban még nem minden. Az óvodában szakképzett gondozónő, a napköziben pedagógus ügyel a gyermekre, a kisiskolás leckéjét ellenőrzik, az óvodás temérdek verset tanul, okosodik — nincs mit tagadni, az otthon dolgozó édesanya nem tud annyi időt és energiát fordítani a kisgyermek nevelésére, hogy azt előkészítse az iskolához. És ezek olyan dolgok, amiket nem szoktak, és nem is lehet forintokkal lemérni, — de jó, hogy van. Megkezdték a la kinxál A Földművelésügyi Minisztérium növénytermesztési fő- igazgatóságán adott tájékoztaSzokásos program, fizetési napok előtt, egy-egy este, papírt, ceruzát venni a kézbe, és beosztani a fizetést: lakbérre ennyi, kosztra ennyi, mosószerekre, bevásárlásokra ennyi. S ha jól gazdálkodott a háziasszony, még valami marad is, mert hol az egyik, hol a másik gyereknek kell cipő, ruha, kis kesztyű. A napokban hasonló számítást végeztünk Fenyves Olivér- nével. Hasonlót és mégis eltérőt, mert amit mi kiszámoltunk, az sóba nem kerül a háziasszony kezébe és mégis van. A férj a haj tóm ügy árban dolgozik, az asszony a vendéglátóipar) vállalatnál, az egri bistróban. Amikor papíron próbáljuk ceruzával kiszámítani, mit hoz a családnak a „konyhára” az, hogy a bölcsődében, napköziben gondoskodnak a gyermek ellátásáról, vigyáznak rájuk, az első tétel, amit bevételként felíratott velem Fenyvesiné, az ő teljes havi fizetése. Mert csak úgy tudott hosszú idő után isrnét munkába állni, hogy négyéves kislányát és hétéves kisfiát felvették a bölcsődébe, illetve az óvodába. Azóta eltelt egy esztendő, a kis Jutka „átballagott” az óvodába, bátyja iskolás lett. Számítgatjuk, mibe kerül egy gyermek egynapi kosztja. S akármilyen „spórolósan” számítjuk, hamar kiderül, jóFRANCO: — Jó lenne mind a két csalétket lenyelni! (Endrődi István rajza) NEMZETKÖZI HORGASZVERSENY SPANYOLORSZÁGBAN
