Heves Megyei Népújság, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-18 / 14. szám

1963. január 18., péntek NEPt'JSAG 3 Hruscsov beszéde a NSZEP VI. kongresszusán? (Folytatás a 2. oldalról) lett. A szocialista országokban a kommunista pártok gyakor­latilag azzal járulnak hozzá a marxizmus—lenínlzmus fej­lesztéséhez, hogy a gyakorlat­ban bizonyítják be, milyen A nézete kiküszöböli Az imperialista államokkal Szemben álló egész szocialista világrendszerünket erősíti mindegyik szocialista ország, amikor sikeresen építi a szo­cializmust. A szocialista országok pél­dája alapján az egész világ munkásosztálya meggyőződ­het arról, milyen sikereket ér­hetnek el a dolgozók, ha or­szágukban megdöntik a ki- zsákmányolókat és megterem­tik a munka hatalmát. A szo- szocializmus és a kommuniz­mus építésének útján sikere­sen előrehaladva közelebb hozzuk, meggyorsítjuk a ki­zsákmányolok ellen harcoló nemzetközi munkásosztály végleges győzelmét. Mindezt helyesen kell értel­meznünk és mérlegelnünk, s nem szabad szubjektívnek len­nünk, ha nézeteltérések tá­madnak fel valamilyen kér­désben. Ha támadtak is nézeteltéré­seink különféle ideológiai kér­désekben, sőt talán elég fontos kérdésekben, e kérdések he­lyes értelmezésére kell tö­rekednünk. Emellett nem sza­bad végletekbe esnünk és szubjektivizmust tanúsíta­nunk valamely ország általá­nos helyzetének felmérésében. Nem szabad például egyik vagy másik szocialista ország politikai jellegét csupán azon téves nézetek alapján megha­tározni, amelyeket egy időben az ottani vezetők vallottak. A fő mutatók ne a szubjektív, hanem az objektív tényezők 'egyenek. S itt elsősorban ar­ról van szó,- kinek a tulajdo­nában vannak a termelési esz­közök, kinek a kezében van a hatalom, milyen úton megy végbe az állam fejlődése. Ha valamely kérdésekben nézeteltéréseink támadtak, ha vitába szálltunk egymással és nyomban ezután kijelentenénk, hogy az a szocialista ország, amelynek’ vezetői valamiben nem értenek egyet velünk, nem szocialista ország, ez merő szubjektivizmus lenne. Ugyanúgy járnánk el, mint egyházi körökben: ha valaki nem tartja meg többé az egy­házi előírásokat és szertartáso­kat, akkor kiközösítik őt az egyházból, kiátkozzák. Nem il­lik hozzánk, hogy klerikálisok módjára járjunk el, hogy a szo­előnyökkel jár a nép számára a marxista—leninista elmélet alapián épülő szocializmus, azzal járulnak hozzá a mar­xizmus—leninizmus fejleszté­séhez, hogy sikeresen építik c szocialista társadalmat. iltérések lsének útja cializmusból való „kiközösítés­sel” foglalkozzunk. Nézetei téréseink vannak pél­dául Jugoszláviával néhány ideológiai jellegű kérdésben, ám csupán ezen az alapon nem lehet azt állítani, hogy ez az ország nem szocialista. Ezt már csak azért sem lehet megtenni, mert az objektív mutatók sze­rint az ottani rendszer szocia­lista. Jugoszláviában a terme­lési eszközök és az ország né­peinek hősi harcával kivívott hatalom a dolgozók kezében van, nincsenek nagybirtokosok, bankárok, kapitalisták. Jugo­szlávia népei harcolnak a szo­cializmus és a kommunizmus felépítéséért. Milyen alapon „kö­zösíthetnénk ki” Jugoszláviát a szocializmusból, milyen ala­pon zárhatnánk ki a szocialista államok sorából? Nekünk komoly nézeteltéré­seink vannak az Albán Mun­kapárt vezetőivel. Nos, szub­jektív elképzelésektől vezettet­ve, jelentsük ki, hogy Albánia nem szocialista. ország? Ez helytelen, szubjektív eljárás lenne. Bár az albán vezietőség egész sor igen fontos kérdés­ben meg nem értést tanúsít, s mi harcolunk e meg nem értés ellen, mégis úgy véljük, hogy Albánia szocialista ország, hogy népe igazi hősiességet tanúsí­tott a szocializmus győzelméért vívott harcban. Amikor mi, kommunisták, hatalomra jutottunk, megígér­tük a munkásosztálynak,, min­den dolgozónak, hogy olyan rendszert teremtünk, . amely örökre véget vet valamely nem­zet más nemzet feletti uralmá­nak és biztosítja a nemzetek igazi közeledésiét és egységét — mondotta Hruscsov a továb­biakban. Hogy milyen sikeresen fog­juk valóra váltani a szocialis­ta országok népeinek egysé­gére és összefogására vonat­kozó lenini útmutatásokat, az a mi erőfeszítéseinktől, attól fygg, hogy a kommunista pár­tok és vezetőik helyesen értel­mezzék a népekkel szemben fennálló nagy felelősségüket. Nekünk nem előre elkészí­tett építkezési területen, ha­nem a kizsákmányolok által beszennyezett és limlommal el­torlaszolt talajon kell felépíte­nünk a szocialista társadalom épületét. Nincs bonyolultabb kérdés a nemzetek közti vi­szony kérdésénél. A kizsákmá­nyoló osztályok uralmának évszázadai és évezredei annyi bizalmatlanságot, annyi tor­zsalkodást, annyi gyűlöletet és türelmetlenséget, annyi bána­tot és keserűséget vittek ezek­be a viszonyokba, hogy való­ban gigantikus erőfeszítések­re van szükség ahhoz, hogy lé­pésről lépésre, türelmesen és szívósan kibogozzuk a nem­zetközi kapcsolatok bonyolult csomóit és elősegítsük a népek egyetlen testvéri családba való összeforr ását. Sztálin nemcsak az országon belül, hanem a népi demokra­tikus országokkal való viszony­ban is súlyos hibákat követett el a nemzeti kérdésben. Pártunk, akárcsak a többi marxista—leninista párt, ke­ményen megbírálta Sztálin sze­mélyének kultuszát, helyrehoz­ta az általa elkövetett hibákat. Ennek eredményeként a szo­cialista közösségen belül a po­litikai légkör megtisztult. A szocialista országok érdekeit érintő kérdések kölcsönös esz­mecsere alapján, a demokrá­cia és a prolétár internaciona­lizmus szellemében oldódnak meg. A szocialista országok közti kapcsolatok — gazdasági, poli­tikai és kulturális kapcsolatok — megerősödtek és az egyen­jogúság, a kölcsönös előnyök, a kölcsönös segítségnyújtás el­vei alapján fejlődnek. Önök tudják, milyen óriási sikereket értek el a szocialista országok ezen a téren, különö­sen az SZKP XX. kongresszu­sát követő legutóbbi eszten­dőkben. A Szovjetunió kezde­ményezésére pártunk meg­szüntette a szocialista orszá­gok viszonyában’ Sztálin ide­jén előfordult hibákat. Elvi engedmények nélkül Mi szilárdan követjük és kö­vetni fogjuk a kommunista vi­lágmozgalom összehangolt ál­talános irányvonalát. A békéért és a szocializmusért vívott harc elvi kérdéseiben sohasem tettünk és nem fogunk tenni engedményeket. Harcoltunk és a jövőben is harcolni fogunk a marxizmus—lenini zmustól való minden elhajlás, mind a jobb­oldali, mind a baloldali oppor­tunizmus, mind a revizioniz- mus, mind pedig a dogmatiz- mus és a szektásság ellen. Meg­győződésünk, hogy csakis az ilyen harc révén lehet elérni soraink valódi megerősödését, csakis az ilyen harc révén kö- zelitheljük meg alkotó módon korunk alapvető problémáinak megoldását, biztosíthatjuk a kommunista mozgalom új si­kereit. De a mi egész tevékenysé­günk arra irányul, hogy a marxizmus—leninizmus alapján még jobban megerősítsük a kommunista mozgalom egysé­gét, hogy fokozódjék befolyása az egész világon. Ezt a harcot mi igazi lenini álláspontról vívjuk, az a gondoskodás vezet bennünket, hogy kibővüljön az imperializmus ellen küzdők frontja. Mindenki előtt ismeretes, mennyi türelmet és önuralmat tanúsított pártunk az Albán Munkapárt vezetőivel való kapcsolatában. Tekintet nélkül arra, hogy az albán vezetők a nézeteltérések megjelenésének legkezdetétől fogva, nyíltan el­lenséges álláspontra helyezked­tek az SZKP-val szemben, mi több ízben kezdeményezők voltunk, tárgyalásokat javasol­tunk a vitás kérdések rendezé­sére, az albán vezetők azonban valamennyi javaslatunkat visz-. szautasították. Egyre távolabb és távolabb jutottak a marxizmus—leniniz- mustól, a proletár internacio­nalizmus elveitől való elpárto­lás útján, a kommunista világ­mozgalomtól való elszakadá­sukban. Mégis, ma is készek vagyunk megismételni azokat a szava­kat, amelyek az SZKP XXII. kongresszusán a Központi Bi­zottság beszámolójában elhang­zottak: ha az albán vezetőknek fontosak saját népük érdekei, és a szocializmus albániai épí­tésének ügye, ha ők barátságot alcamak a Szovjetunió Kom­munista Pártjával és az összes testvérpártokkal, akkor el kell vetniök hibás nézeteiket és vissza kell témiök a szocialista közösség testvéri családja egy­ségének és szoros együttműkö­désének útjára, az egész nem­zetközi kommunista mozgalom­mal való egység útjára. A Szovjetunió Kommunista Pártja követi Lenin végakara­tát A kommunista mozgalom elméletére és taktikájára vo­natkozó elvi kérdésekben kér­lelhetetlen maradt, ugyanakkor mindent megtett és a jövőben is megtesz azért, hogy meg­győzze azokat, akik hibákat kö­vettek el, vagy nem látják vi­lágosan a perspektívát, nem értik teljesen a jelenlegi hely­zetben folytatandó harc fel­adatait. A világkommunizmus sorai­nak egysége a marxizmus—le­ninizmus alapján — ez min­dennél szentebb pártunk szá­mára és nem sajnáljuk az erőt ennek az egységnek az erősíté­séért. A kommunista pártok viszo­nyában türelmet kell tanúsíta­ni, nem szabad szubjektivistá- nak lenni az események meg­ítélésében, nem szabad az egy­más közötti vitával örömet okozni osztályellenségeinknek. A mi álláspontunk szerint a jelenségek megítélésekor a legfontosabbói kell kiindulni, abból, hogy milyen állást fog­lal el egyik, vágy másik kom­munista párt a munkásosztály győzelméért, a szocializmus győzelméért vívott harc kér­déseiben. Különösén óvatosaknak kell lenniök á vitákban az olyan or­szágok pártjainak, ahol a né­pek már. a szocializmust, a kommunizmust építik. Közös kötelességünk, hogy az impe­rialista táborral szemben állva, ne osszuk meg erőinket, ellen­kezőleg, mindenképpen növel­jük ezeket az erőket az egész arcvónalon: gazdaságilag, ka­tonailag, ideológiailag és poli­tikailag. A gyakorlat megmutatta, hogy időnkint olyan nézeték keletkeznek, amelyek eltérően magyarázzák egy ország belső feilődésének kérdéseit. E te­kintetben az utóbbi évek folva- mán többé-kevésbé helyes ma­gatartás alakult ki nálunk egymás iránt, türelmesek vol­tunk és tartózkodtunk attól, hogy kioktassunk másokat és még inkább, hogy beavatkoz­zunk egvmás országainak ügyeibe. Külpolitikái kérdések­ben, a munkás és kommunista világmozgalomra vonatkozó kérdésekben szintén jelentke­zik az néha. hogy különböző- kénnen közelítik meg és eltérő módon értelmezik az esemé­nyeket. Ilyenkor természetesen le­hetségesek különböző álláspon­tok, előfordulnak viták, amelyek arra irányulnak, hogy helyes, összeegyeztetett irány­vonal alakuljon ki. E tekintet­ben különösen szükség van a türelemre és önuralomra. Pártunk Központi Bizottsá­ga hasznosnak tartaná, ha megszüntetnénk a kommunis­ta pártok között jelenleg fo­lyó vitát, egymás pártjainak bírálását és bizonyos időt ad­nánk arra, hogy — mint mon­dani szokták — a szenvedélyek elüljenek. Egyes elvtársak úgy vetik fel a kérdést, hogy ősszé kédl hívni valamennyi testvérpárt tanácskozását a megérett prob­lémák megvitatására. A mi pártunk mindig kiállt az ilyén tanácskozások mellett. Ez eset­ben mégis úgy véljük, hogy ha azonnal összéülne egy ilyen értekezlet, valószínűleg kevés remény lenne a fennálló né­zeteltérések sikeres elhárítá­sára. Egy ilyen tanácskozás most nem az ellentétek nyugodt és ésszerű leküzdéséhez, hanem azok kiéleződéséhez vezetne és a szakadással fenyegetne. Nem szabad elfelejteni, hogy a harcnak megvan a maga logi­kája, izzanak a politikai szen­vedélyek. A szovjet kommunisták va­lamennyi kommunista és mun­káspárt egységének hű és ha­tározott hívei, közös erőink marxi—lenini tömörülésének hívei. Éppen ezért úgy véljük* hogy a munkásosztály, jövőnk érdekében ésszerűbb lenne, ha most a sajtóban beszüntetnők a polemizálást a vitás kérdé­sekben. Hagyjuk az időt dol­gozni. Az majd tisztázza, kinek van igaza és ki tévelyeg. Ez alatt az idő alatt el kell távo­lítani minden hordalékot, min­dent, amit az alkalom vetett fel. Akkor sikeresebben meg­egyezhetünk, összegezhetjük eredményeinket és kidől goz- hatiuk azokat az általános tételeket, amelyek talajából kialakul majd az egységes né­zet a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom fejlődésé­nek alapvető kérdéseiben. Óriási a felelősségünk ä nemzetközi szocializmus sorsáért A világ kommunista és munkáspártjai jól tudják, mi­lyen óriási a felelősségünk, hogy a nemzetközi szocializ­mus sorsáért, az emberiség sorsáért, nem kímélik erejü­ket, hogy mindent elseperje­nek az útból, ami akadályoz­za soraink marxista—leninista egységének és felzárkózásának szilárdítását. Kedves elvtársak! Jólesik megemlíteni, hogy pártjaink — a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Német Szocialista Egységpárt — között minden elvi kérdésben teljesen egysé­ges nézet uralkodik. Nagy megelégedéssel jelent­hetjük ki azt is, hogy a Szov­jetunió és a Német Demokra­tikus Köztársaság vezetői, és személyesen a szovjet vezetők és Walter Ulbricht, Otto Gro­tewohl elvtársak, valamint az NDK más vezetői között bará­ti, valóban testvéri viszony alakult ki. Közöttünk mindig teljes volt a kölcsönös megér­tés az országaink közötti vi­szonyban felmerülő kérdések­ben, valamint a nemzetközi helyzet kérdéseiben. zatot kapott jelölt kerül ki győztesen. A második forduló előtt tág tere nyűik az alkudo­zásnak, a pártok kölcsönösen egységek alapján visszalépte­tik esélytelen jelöltjeiket és más jelölt támogatására szólít­ják fel szavazóikat. 1958-ban, a legutóbbi parla­menti választásoknál De Gaul­le pártja, az UNR volt ennek a rendszernek a legfőbb ha­szonélvezője, az elsőszámú vesztes pedig a Francia Kom­munista Párt. Az UNR 3 620 000 szavazattal 206 man­dátumot szerzett, a Francia Kommunista Pártnak pedig 3 900 000 szavazat ellenében 10 képviselői mandátum jutott. A kommunista párt kisebbítésé­hez az is hozzájárult, hogy a választások előtt megváltoz­tatták a választási körzeteket. A munkáslakta városnegyede­ket és vidékeket a polgári pár­tok „e*ős kerületeihez” csa­tolták. A Francia Kommunista Párt , álláspontja egyértelmű volt, — mondta a hírmagyarázó. — Minden választási körzetbe je­löltet állított. Ott, ahol nincse­nek győzelmi esélyei, a máso­dik fordulóban más demokra­tikus jelöltet támogat, ho v megakadályozza a degaulleis- ták és a fasiszták győzelmét. Hiányzóit 8,6 millió választó A fent említett novemberi választások néhány adatával : ismerkedjünk meg. A szava­zásra jogosultak száma 27,5 millió volt. Az első fordulóban 18,9 millió szavazatot adtak le az anyaország területén, bele­érve Korzika-szigetét is. Már ebből is nagymértékbe^ látha­tó a választók politikai közöm­bössége. A választástól távol maradók száma 8,6 millió volt, vagyis, a szavazásra jogosul­tak 31,25 százaléka. Hírügy­nökségi jelentések rámutattak arra, hogy ez lényegesen na­gyobb az előző, október 28-i népszavazásnál. Egyébként a második világháború óta ennél nagyobb arányú tartózkodásra csak az 1946 évi népszavazás­nál volt példa, amikor az al­kotmánymódosítás kérdéséről szavaztak. A választási eredmények megoszlása is szembetűnően mutatja a választópolgárok tö­rekvéseit. A Francia Kommunista Párt jelöltjeinek összesített ered­mények szerint 3 992 431 sza­vazatot adtak le. 1958-ban 3 870184 volt a kommunista szavazatok száma. A kommu­nista szavazatok aránya — te­kintettel a nagyarányú tartóz­kodásra — a leadott szavaza­tok 18,9 százalékáról 21,8 szá­zalékra emelkedett. (A kom­munista párt ennek ellenére a második helyre szorult az UNR mögött, amely a szava­zatok arányát 1958-cal szem­ben 17,6 százalékról 31,9 szá­zalékra növelte.) 1958-ban Fernand Greiner volt az-egyetlen, aki 5!) száza­léknál többet kapott az első menetben. «zsírt» megyében a hat megválasztott kommunista képviselőn kívül hét kommu­nista jelölt az első helyen áll, Seine-et-Oise megyében három körzetben vezet kommunista jelölt. Marseille három válasz­tókerületében ugyancsak kom­munista jelölt állt az élen. A degaulleisták parlamenti többsége annak az eredménye, hogy más jobboldali pártok eddigi hívei mintegy száz vá­lasztókerületben az UNR-re szavaztak. A szocialisták 25, a radikálisok 10 képviselői man­dátumot köszönhetnek a kom­munistáknak — jelentette, ki a francia belügyminiszter. A baloldali pártok parla­menti képviselete most sem fe­lel meg a kapott szavazatok arányának. Az igazságtalan 'Vá­lasztási törvény De Gaulle hí­veinek kedvezett, és különösen a Francia Kommunista Pártot fosztotta meg mandátumától. A kommunista párt képvise­lőit átlagban 97 000 szavazattal választották meg, az UNR egy- egy képviselői mandátumához ugyanakkor mindössze 25 000 szavazat kellett. Párizs belvárosában például az UNR 593 000 szavazattal mind a 31 képviselői széket megszerezte, a baloldali pártok 355 000 szavazat ellenére egyet­len egyet sem kaptak. A választások után egy héttel a londoni rádió ekképp nyilat­kozott De Gaulle választási rendszeréről: „Az angol ember abban sem talál semmi kivetni valót,' hogy ez a többségi párt a választás első menetében a szavazatoknak csupán 32 szá­zalékát, második menetében csak 40 százalékát szerezte meg.” Egyes angol kommentá­torok megelégedésüknek adtak kifejezést, hogy úgy látszik, Franciaország is bevezeti a két- pártrendszert. Ez azonban nem igen felel meg a valóságnak, éspedig két oknál fogva Az első az, hogy mihelyt De Gaulle tábornok eltűnik a francia politika porondjáról, pártjának nem sok reménye van arra, hogy együtt marad­jon. Másodszor: De Gaulle pártjá­nak egyéb programja nincsen, minthogy támogatja a táborno­kot. Ha De Gaulle eltűnik, nincs semmi közös érdek, ami összefűzné a párt vezetőit — hangoztatják az angol lapok. A francia munkásosztálynak a választásokon aratott győzel­mét Jacques Dudás elvtárs nyilatkozatában igy foglalta össze: A kommunista párt volt az egyetlen demokratikus párt, amely 1958-hoz viszonyítva, nö­velte szavazatai számát: négy évvel ezelőtt 3 870 184, most vi­szont 4 010 809 szavazatot ka­pott. A szocialista párt szava­zóinak száma 3 176 557-ről 2 319 662, a radikális párté 971 840-ről 679 812-re csökkent. A három párt és egyes bal­oldali jelöltek együttes szava­zatainak száma 7 459 226-ra emelkedett és messze túlszár­nyalta a degaulleisía szavaza­tok számát. — A kommunista szavazatok gyarapodása — mondotta Duc- los elvtárs — a párt világos és egységre törő politikájának eredménye. A kommunista párt azon volt, hogy a munkás és demokratikus erők fogjanak össze a személyi hatalom rend­szere ellen. Kire szavaz Henri Tisot? ér A francia választások úgy­nevezett hétköznapjai is úgy­szólván számos hangulatos je­lenséget produkáltak. Idézzük itt az egyik hírügy­nökségi tudósító alábbi sorait a novemberi választások ide­jéről: A Franco-referendum cím­mel megjelenő kormányköz­löny kiemelkedő helyen közöl­te Henri Tisot színész interjú­ját, amely Párizsban nem kis érdeklődést keltett. Miért ép­pen Tisot-tól kértek nyilatko­zatot és miért szentelnek ek­kora figyelmet egy, a politiká­tól oly távol eső szakma képvi­selője véleményének? Kezdjük ott, hogy Henri Ti­sot egyike a legnépszerűbb francia kabarészínészeknek. A De Gaulle tábornokot karakt- rozó paródiái rendkívüli siker­nek örvendenek. Tisot De Gaulle utánzásában oly tökélyt ért el. hogy hallga­tói időnként felteszik a kér­dést: Iá kit utánoz- a színész a tábornokot, vagy a tábornok a színészt? Azt mondják, hogy a francia elnök figyelemmel kíséri, mennyit adnak el Henri Tisot hanglemezeiből, mert a színész sikerében a maga népszerűsé­gének alátámasztását látja. (Folytatjuk) Az SZKP és az NSZEP kö­zötti baráti viszony döntő sze­repet töltött be a Szovjetunió és az NDK népei közötti meg­bonthatatlan barátság létre­jöttében. Elsőrendű . kötelességünknek tartjuk mindent elkövetni azért, hogy még jobban, még szilárdítsuk barátságunkat — pártjaink, népeink barátságát, minden szocialista ország né­pének barátságát! — mondotta végül Hruscsov, majd felol­vasta az SZKP Központi Bi­zottságának üdvözletét az NSZEP kongresszusához. Miután felolvasta az üdvöz­let szövegét Nyikita Szergeje- vics Hruscsov, a következő szavakkal fordult a kongresz- szushoz: Kedves elvtársak! Engedjék meg, hogy pártunk Központi Bizottsága, országunk minden kommunistája és az egész szovjet nép, valamint küldöttségünk nevében átnyújt­sam VI. pártkongresszusuk­nak pártunk megalapítója, a világ dolgozóinak nagy vezére és tanítója, Vlagyimir Iljics Lenin mellszobrát. Örömmel tölt el bennünket, hogy átnyújthatjuk ezt az aján­dékot Németország, azon or­szág kommunistáinak, amely a tudományos szocializmus meg­alapítóinak, Marxnäk és En- gelsnek hazája. Lelkesítsen újabb győzelmekre a szocializ­mus és a kommunizmus építé­sében, a marxizmus—leniniz­mus eszméinek győzelmééi't folytain'1 harcban a halhatat­lan Lenin példája! (Viharos, hoss';.i;i tartó taps, a teremben ájult r.rővel zúg fel az éljent zes.) (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents