Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-14 / 292. szám
2 NÉPCJSAG 1962. december 14., péntek N. Sz. Hruscsov elvtárs beszámolója a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról) latot is, hogy India háborút akar kezdeni Kínával. Éppen ezért őszintén üdvözöljük azokat a lépéseket, amelyeket a Kínai Népköztársaság kormánya tett és semmiképpen sem az a véleményünk, hogy valamilyen visszavonulást hajtott végre. Nem, a népi Kína kormánya ésszerűséget tanúsított, helyesen értékelte a helyzetet, erőfeszítéseket tett arra, hogy útját állja a katonai összeütközéseknek és normalizálja a helyzetet. A továbbiakban Hruscsov elvtárs arról beszélt, hogyan alakulnak a Szovjetuniónak a szomszédos államokhoz i fűződő kapcsolatai. Már beszéltem a szocialista tábor országaihoz fűződő baráti, testvéri viszonyról — mondotta. Magától értetődik, hogy a Szovjetunió jó viszonyban akar élni a többi szomszédos állammal is. Jók a kapcsolataink Finnországgal. Mi sokra értékeljük a finn kormány független, békeszerető politikáját és barátunk, Urho Kekkonen, finn köztársasági elnök nagymértékű hozzájárulását e politika megvalósításához. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és Finnország politikai, gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatai továbbra is fejlődni és erősödni fognak, mindkét ország népei javára. ,A szovjet kormány sokra értékeli a Muhammed Davud miniszterelnök vezette afgán kormány barátságos politikáját. Történtek bizonyos lépések az Iránhoz fűződő kapcsolataink megjavításának irányában is. Az utóbbi időben sok mindent sikerült elhárítani abból, ami akadályozta a Szovjetunió és Irán normális kapcsolatainak fejlődését. Barátságban akarunk élni a török néppel és mindent elkövetünk avégett, hogy a Feketetenger összekössön, és ne elválasszon bennünket. Ez hasznos volna mind a Szovjetunió, mind Törökország számára — jelentette ki s rámutatott: Nem fejlődnek rosszul kereskedelmi kapcsolataink Japánnal, de nincs megoldva az alapvető kérdés: a békeszerződés megkötése. Mindenki tudja, hogy a japán kormány még nem rendelkezik elegendő önállósággal e kérdés megoldásához. Hisz ott máig is amerikai csapatok vannak és a japán nép harcol hazája teljes függetlenségéért. Norvégia ugyancsak szomszédunk. A közös határ kicsiny, de szeretnénk, ha országaink kapcsolatai fordított arányban állanának a határ hosszúságával. Meg kell mondani, a NATO főkolomposai mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a szovjet— norvég kapcsolatok javulását. A szovjet—jugoszláv kapcsolatokról A továbbiakban részletesebben foglalkozott a Szovjetunió és a Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság kölcsönös kap- isolatainak kérdésével. Ismertette a két nép barátságának múltját, majd így folytatta: Sajnos, a Szovjetunió és Jugoszlávia baráti viszonya a második világháború befejezése után hamarosan megromlott. Nem fogok beszélni e kapcsolatok megromlásának okairól. Mint ismeretes, a jugoszláv elvtársak úgy vélik, hogy ezért Sztálint terheli a teljes felelősség. Sztálin annak idején mindenért a jugoszlávokat vádolta. Nekünk erről megvan a határozott véleményünk. Mi már elmondottuk és % megint csak megismételjük, hogy a szovjet—jugoszláv kapcsolatok megromlásáért a fő vétkes kétségtelenül Sztálin, ki * durva és semmivel sem igazolható önkényt tanúsított Jugoszlávia irányában — mondotta Hruscsov elvtárs. — Nem volnánk azonban teljesen őszinték, ha nem mondanánk meg, hogy a jugoszláv elvtársakat is terheli a felelősség egy része azért, ami abban az időszakban történt országaink és pártjaink viszonyában. így állt a dolog a múltban. De nekünk, kommunistáknak, előre kell néznünk, népeink jövőjét kell látnunk. Ma jók a kapcsolataink Jugoszláviával. Hazánkban üdül Tito elvtárs és az őt elkísérő Rankovics, Veszelinov elvtársak és más államférfiak, akik a mi meghívásunkra jöttek a Szovjetunióba. Barátokként fogadtuk őket és már sor került számos hasznos beszélgetésre, amelyek igen sokat adtak a jobb kölcsönös megértéshez. Látjuk, hogy a jugoszláv vezetők csakúgy, mint mi, erőfeszítéseket tesznek a fennálló nézeteltérések kiküszöbölése érdekében, törekszenek a kapcsolatok megjavítására hazánkkal. Meg kell mondanom, hogy ismét beigazolódott: sok nemzetközi problémát, az államközi és gazdasági kapcsolatok kérdéseit illetően azonos a felfogásunk, azonosak a nézeteink. A jugoszláv vezetőknek és nekünk mély meggyőződésünk, bogy a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatainak továbbfejlesztése nemcsak a két ország érdekeinek felel meg, hanem szolgálja a békéért, a de- mokráciáért, a szocializmusért és kommunizmusért küzdő minden tényező megerősödésének érdekeit is. Ami a Jugoszláv Kommunisták Szövetségéhez fűződő kapcsolatok fejlesztésének kérdésében elfoglalt álláspontunkat illeti, az teljes egészében következik abból az irányvonalból, amelyet meghatározott az SZKP XX. és XXII. kongresz- szusa. Ez az irányvonal az SZKP és minden testvérpárt egységének megerősítésére, az antiimperialista front minden erejének összekovácsolására irányul. A múltban a jugoszlávok szidtak bennünket, mi pedig nem maradtunk adósaik. Ma mi is, a jugoszláv kommunisták is kapcsolataink megjavításának útján haladunk. Nem lehet azt mondani, hogy eltűntek mindama nehézségek és akadályok, amelyek felmerültek az SZKP és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének kölcsönös kapcsolataiban. Voltak, és ma is vannak komoly eltérések egy sor ideológiai kérdésben, ezek tükröződtek a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programjában, mint ahogy azt megállapította a testvérpártok értekezletén elfogadott nyilatkozat. Mi azonban a magunk részéről készek vagyunk mindent elkövetni a nézeteltérések leküzdése érdekében. Ez nemcsak tőlünk függ, függ ez a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének és vezetőségének álláspontjától is. Meggyőződésünk, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége valamennyi testvérpárttal való egységének helyreállítása és megszilárdítása ideológiai kérdésekben, a marxizmus— leninizmus elvei alapján, megfelelne mindkét párt, az egész nemzetközi kommunista mozgalom érdekeinek. Nekünk, kommunistáknak tekintetbe kell vennünk azt, hogyan megy végbe a történelmi folyamat a gyakorlatban, hogyan alakul a szocializmusért vívott harc a különböző országokban. Ma már számos európai és ázsiai ország lépett a szocializmus útjára. Természetes, hogy ezekben országokban minden egyes kommunista párt igyekszik az állami és társadalmi kap-1 megteremtik az alapot az ál- csolatok megszilárdítása és láspontok közeledésére ideoló- fejlesztése a két ország között, \ giai kérdésekben Is. Az albán vezetők szakítottak a marxizmus—leninizmussal Az albán szektások ég dogmatikusok minden erővel igyekeznek megakadályozni a szocialista országok és Jugoszlávia viszonyának javulását. Különösen nagy ricsajt csaptak most, amikor Tito, Rankovics, Veszelinov elvtársak és más jugoszláv államférfiak a Szovjetunióba érkeztek. Az albán szakadároknak nyilván nem tetszik, hogy mi testvérként fogadjuk a jugoszláv elvtársakat. Azt magyarázgatják nekünk, hogy elítélendő dolog jó kapcsolatokat tartani Jugoszláviával állami vonalon, s gazdasági téren mindaddig, amíg véglegesen nem küszöböltük ki a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével fennálló egyes ideológiai nézeteltéréseinket. Ezt olyan emberek mondják, akik marxistáknak—leninistáknak tartják magukat. Ám ez merő ostobaság. Hiszen még az imperialisták is igyekeznek leküzdeni és elsimítani ellentéteiket, hogy állni tudják a harcot a kommunista, a munkás- és a nemzeti felszabadító mozgalom támadó erőivel szemben. Az imperialisták most lázasan erősítik és bővítik a Közös Piachoz tartozó országok egyesülését, annak ellenére, hogy a Közös Piac tagállamai között ellentétek vannak. Nálunk meg, a mi táborunkban akadnak olyan emberek, akik meg akarják osztani erőinket. Ez nem a mi politikánk, ez nem marxista—leninista politika. Egyesek azt állítják, hogy Jugoszlávia nem szocialista ország? Szabad legyen megkérdeznem, hát akkor miféle ország? E kérdésre válaszolva a marxista—leninista tanításból, az ország társadalmi rendszerének objektív elemzéséből, az ország társadalmi-politikai rendszerének jellegéből kell kiindulni. Itt tűrhetetlen a szubjektivizmus — állapította meg Hruscsov elvtárs s kijelentette: Ismeretes, hogy Jugoszláviában már régóta nincsenek nagy- birtokosok és kapitalisták, nincs magántőke, nincsenek magánvállalatok, vágj* nagybirtokok és magánbankok Azt is látjuk, hogy a jugoszláv kommunisták és vezetőik t gazdaság fejlesztése, a szocializmus vívmányainak megszilárdítása érdekében vetik latba erőfeszítéseiket. Ennélfogva ha az objektív törvényekből, a marxizmus—leninizmus tanításából indulunk ki, akkor lehetetlen letagadni, hogy Jugoszlávia szocialista ország. Mi éppen ebből indulunk ki politikánkban, s kapcsolatainkat Jugoszláviával, mint szocialista országgal építjük ki. Most megvan az alap a két ország közti kapcsolatok további fejlesztésére. A Szovjetunió — a valamennyi nép iránti barátság politikájához híven — mindent megtesz és meg fog tenni, hogy erősítse a békéért és a társadalmi haladásért küzdő erők egységét. S ha ezt a politikánkat egyesek részéről támadás éri, ez csak azt bizonyítja, hogy az ilyen embereknek valójában nem érdekük a kom munista mozgalom sorainak megszilárdítása, összes erőink tömörítése. Az utóbbi időben az Albán Munkapárt vezetői, az SZKP ellen, az egész kommunista világmozgalom ellen intézett dühödt kirohanásaikban minden határt átléptek. Az albán vezetők azon igyekezetükben, hogy pártunk XX. kongresszusának lenini irányvonalát megrágalmazzák, ismét megpróbálják pajzsra emelni a sztálini személyi kultuszt. Azon egészségtelen légkör visszaállítása mellett szállnak síkra, amely a kommunista mozgalomban a személyi kultusz idején volt. Pártunk határozott, kemény bírálattal illette Sztálin hibáit és visszaéléseit, bár nem tagadja meg azokat a szolgálatokat, amelyeket Sztálin a pártnak és a kommunista mozgalomnak tett. Ezt nemcsak a történelmi igazság kedvéért tesszük, hanem azért is, hogy a szükséges biztosítékot megteremtsük valami hasonló dolognak a jövőben való megismétlődése, olyan, a leninizmus- tól idegen jelenségek megismétlődése ellen, amelyek veszélyére annak idején V. I. Lenin rámutatott. Mi nemcsak pártunk, népünk érdekében cselekedtünk így, hanem a kommunista világ- mozgalom érdekében, a szociaalkotó módon alkalmazni a marxizmus-leninizmus elveit hazája konkrét történelmi, földrajzi és egyéb viszonyaira, s ezen az alapon vezeti a népet a szocializmus és a kommunizmus építésében. Természetes, hogy nézeteink nem egyeznek meg tökéletesen minden olyan kérdésben, amely az egyes kommunista vagy munkáspártok előtt felmerül az új társadalom felépítéséért vívott harcban. Nem kizárt a szocialista építés konkrét kérdéseinek különböző értelmezése, egyes kérdéseknek különböző megítélése. Így van ez a gyakorlatban is, és nyilvánvalóan még inkább így lesz akkor, amikor más népek is a szocializmus útjára lépnek. Helytelen dolog lenne tehát kidolgozni valamiféle sablont és ezt alkalmazni a többi szocialista országokkal fennálló kölcsönös kapcsolatokban. Hiba lenne az is, eretnekként elítélni mindazokat, akik nem illenek bele ebbe a sablonba, hát még az, ha ki akarnánk teljesen zárni egy ilyen kommunista pártot mozgalmunk soraiból? Vagy talán figyelmen kívül lehet hagyni azt a tényt, hogy az illető ország népe a szocializmust építi? Vagy be kellene hunynunk szemünket, tudomásul sem véve annak a népnek a létezését, vagy harcolni kellene ellene? Ha így cselekednénk, akkor kölcsönvennénk a tőkés világ vadállati törvényeit és a kommunista pártok és a szocialista pártok közötti kölcsönös kapcsolatokra alkalmaznánk azokat. Az albán szektások és szaka- dárok azonban éppen azt szeretnék, ha mi ehhtez a vadállati erkölcshöz tartanánk magunkat Jugoszláviához fűződő kap csolatainkban. Ök szó szerint készek lennének széttépni a jugoszláv kommunistákat hibáikért, bár ők maguk ma már sokkal inkább eltávolodnak marxizmus—leninizmustól, mint azok, akiket vádolnak. Tőlünk, kommunistáktól, teljesen idegen az ilyen erkölcs. Mi az emberiség jobb jövőjéért, a kommunizmusért harcolunk. amelyben megvalósul az egész Föld népeinek igazi testvérisége. Mélységes meggyőződésünk, hogy a kommunizmus teljes győzelme után, mint V. I. Lenin tanította, nem lesznek többé államhatárok, amelyek ma elválasztják egymástól a népeket, teljesen elhal a nemzeti sajátosság és a népek, testvérekként, egy családot alkotnak. E ragyogó cél felé haladva, mindent meg kell tennünk, hogy megszüntessük a nézeteltéréseket, ha ilyenek különböző országok kommunistái között felmerülnek. Kötelességünk segíteni annak a pártnak, amely hibákat követett el, vagy eltért a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom szabályaitól, a marxizmus—leniniz- mustól, kötelességünk segíteni, hogy megértse hibáit és kijavíthassa azokat, hogy elfoglalhassa az őt megillető helyet az összes testvérpártok családjában. Meg kell mondanunk, hogy azok a lépések, amelyeket a jugoszláv kommunisták és vezetőik az utóbbi időben mind belpolitikai, mind külpolitikai téren tettek, sokat megszüntettek abból, amit mi hibásnak és a szocializmus Jugoszláviában történő felépítése szempontjából károsnak tartottunk. Megmutatkozott ez a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének egész sor határozatában, Tito, Rankovics és más jugoszláv vezető elvtársak megnyilatkozásaiban. Ha azonban bizonyos kérdésekben még mindig nem egyezik a véleményünk, ez egyáltalán nem jelenti, hogy kapcsolatainkat a nézeteltérések maradványaiból kiindulva kell építenünk, hogy nem kell tudomást venni azokról a lépésekről, amelyeket a jugoszláv kommunisták tettek az egész kommunista világmozgalommal való közeledés és egység felé. Ez olyan politika lenne, amely nem az egységet, hanem a széthúzást szolgálná. Még helytelenebb dolog lenne, a még fennálló nézeteltéréseket átvinni az államok közötti kapcsolatokra. Ellenkezőleg, a gazdasági kapcsolatok, lizmus világméretű ©'őzeiméért folyó hárc érdekében is. Pártunk biztos volt benne, hogy a többi marxista-leninista is levonja a szükséges tanulságot azon küzdelem tapasztalataiból, amelyet a személyi kultusz és annak káros következményei ellen vívott. És nem is tévedtünk. Pártunk XX. kongresszusának lenini irányvonalát valamennyi marxista-leninista párt jóváhagyta. Ez az irányvonal segített abban, hogy kidolgozzák a kommunista világmozgalom azon általános irányvonalát, amely megfelel a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc mai feladatainak. Most az albán vezetők éppen abba kapaszkodnak bele, ami Sztálin tevékenységében a leg- elvetendőbb volt, ami a marxizmus—leninizmustól való eltávolodását jellemezte. Az albán vezetők számára az üldözésnek, a durva adminisztratív nyomásnak Sztálin által alkalmazott, a szocialista állam szellemétől idegen módszerei a legvonzóbbak. lám, ők akarnak a nemzetközi kommunista mozgalom oszlopai, a marxizmus—leninizmus csalhatatlan védelmezői lenni — jelentette ki Hruscsov, majd rámutatott: Az albán vezetők jelenlegi egész bűnös irányvonala a személyi kultusz antileninista ideológiáján nyugszik. Minden erejükkel azon vannak, hogy Albániában fenntartsák azt a helyzetet, amelyben személyi érdekeiktől vezettetve, ellenőrzés nélkül és büntetlenül megszeghetik a párt- és állami élet minden normáját. Hodzsa és Shehu tudja, hogy nem maradhatnának hatalmon, ha gyengítenék a megtorlások és üldözések rendszerét. A nép nem tűmé meg őket a vezetésben, mert kezüket vörösre festi az Albán Munkapárt legjobb fiainak kiontott vére. Az albán vezetők szakítottak a marxizmus—leninizmussal, mind mélyebbre süllyednek a balos opportunizmus, az egységbontás és a szektarianizmus ingoványába. Az Albán Munkapárt vezetői antileninista koncepcióikat hazájukban az állami politika rangjára emel- « ték. Elkülönült, kalandor külpolitikát folytatnak, lemondanak a többi szocialista országgal való együttműködésről, a nemzetközi küzdőtéren minden lehető módon akadályozzák a szocialista országoknak a béke megszilárdítására, a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló erőfeszítéseit. \ Harc a revizionizmiis, a dogmatizmus, a szektásság ellen Hruscsov elvtárs ezután arról a harcról szólt, melyet a párt vívott mind a revizioniz- mus, mind pedig a dogmatiz- mus és a szektásság ellen. A testvérpártok értekezlete figyelmeztetett rá, hogy a szektásság és a dogmatizmus egyes pártok fejlődésének adott szakaszában fő veszéllyé válhat, ha nem folyik ellene következetes harc — mondotta. A testvérpártok nyilatkozatának elfogadása után a kommunista mozgalomban végbement események bebizonyították, mekkora tisztánlátás rejlik e következtetésben. Egyesek, a kommunista és munkáspártok értekezletén elfogadott nyilatkozat helyes tételeit hajtogatva, egyoldalúan csupán a revizionizmus oldaláról fennálló veszélyt hangsúlyozzák és okkal, ok nélkül a jugoszláv revizionizmust emlegetik. Ám a dolgokat konkrétan kell vizsgálni. Abban a válságban, amelyet Kubával kapcsolatban átéltünk, a jugoszláv kommunisták helyes álláspontot képviseltek, de a dogmatikusok, akik igazi marxista—leninistáknak adják ki magukat, provokációs állásponton voltak. Ezért nem lehet marxista elemzés nélkül ismételgetni egy tételt, nem lehet egyoldalúan értelmezni azt. A Kuba körüli válság éppen azt is megmutatta, hogy azok jelentették a fő veszélyt, akik a dogmatizmus pozícióján álltak és állnak. A jelenlegi baloldali opportunisták és szektások, akiknek legnyíltabb képviselői az albán vezetők, hangoskodó álforradalmi frázisokkal leplezik a lenini békepolitika és a békés együttélés elleni harcukat. Mint már erről szó esett, e vezetők trockista álláspontra helyezkedtek. Nem nehéz meglátni, hogy az ilyen politika aláássa az imperializmus ellen harcoló erők egységét és a nyugati hatalmak legagresszivabb imperialista köreinek játszik kezére, elősegíti azok antikommunista terveit. \ , Az ilyen balos, dogmatikus politikát helyesen értékelték a bolgár, a magyar, a csehszlovák és az olasz kommunista- és munkáspártok kongresszusai. A testvérpártok képviselői ezeken a kongresszusokon leleplezték és élesen elítélték ezt a provokációs politikát. Ha jobban megpiszkáljuk ezeket az ál-baloldali szájhősöket, dogmatikusokat, akkor könnyen észrevehető, hogy fennen mutogatott bátorságuk alapja semmi egyéb, mint éppen az imperializmustól való félelem, a hitetlenség abban, hogy a kapitalista rendszer legyőzhető a békés gazdasági verseny révén. Pontosan ez a polgári ingadozásnak és állha- tatlanságnak az a jellemző vonása, amelyet olyan könyörtelenül leleplezett és kicsúfolt Lenin. Negyven évvel ezelőtt Lenin rámutatott arra a komoly veszélyre, amelyet a baloldali opportunizmus jelent a kommunista mozgalomra. Sztálin személyi kultuszának egyik negatív következménye a nemzetközi kommunista mozgalomban az volt, hogy elterjedtek a baloldali szektás, dogmatikus nézetek, s ez komoly károkat okozott a szocializmusért vívott küzdelem nagy ügyének, gyengítette a marxizmus—leninizmus befolyását a néptömegek széles rétegeire. Mint Lenin annak idején figyelmeztetett rá, a baloldali opportunizmus elleni harc lebecsülése oda vezetett, hogy a betegség idültté vált és már rég megszűnt gyermekbetegség lenni. A kommunista mozgalom jelenlegi fejlődésének — amikor a szocializmus útjára a legkülönbözőbb gazdasági és szociális színvonalon álló országok lépnek — sajátosságai kedvező feltételeket teremtenek a baloldali kommunizmus terjedéséhez. Ez mindig talajra lelt a kispolgárság képviselőinek állhatatlanságában, egyik végletből a másik végletbe való csapongásában. A baloldali szektás betegséget a nacionalizmus táplálja, az msfga viszont táplálja a nacionalizmust. E betegség tűrhetetlenné válik, amikor teret nyer egy hatalmon levő párt tevékenységében, olyan pártéban, amelynek politikájától sok tekintetben a nép sorsa is függ. E betegség veszélyessé válik, mivel a kommunista mozgalom irányvonala ellen támad olyan létfontosságú kérdésekben, mint a háború és bé(Folytatása a 3. oldaloat
