Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-12 / 290. szám

1982. december 12., szerda NÉPÚJSÁG Tudósítások munkás hétköznapokról A lapok, a rádiók hír­adásai után megyénk párt- szervezeteiben várják már, hogy az MSZMP VIII. kongresszusának teljes anyagát megkapják, s meg­kezdhessék annak alapos tanulmányozását. A várt kiadvány még a nyomdá­ban készül, de a kommu­nisták mindennapi tevé­kenységében máris meg­mutatkozik a kongresszus hatása, és bár nem adó­dott még' idő és alkalom e fontos anyag lelkiismere­tes tanulmányozására, már a Központi Bizottság be­számolója, és a vitában el­hangzottak alapján igye­keznek végezni munkáju­kat. A kongresszus határoza­tának megvalósítása tehát elkezdődött... — TARNALELESZI kom­munisták úgy vélik; komoly haladást kell elérniük a ter­melőszövetkezeti parasztság szakmai, politikai és általános műveltségének növelésében. — Így vélekedik Nagy István párttitkár, különösen azóta vált e feladat fontossága nyil­vánvalóvá Tarnaleleszen is, miután megvizsgálták, hogy a termelőszövetkezeti paraszt­ság miként veszi ki részét a tanulásból. Kiderült, hogy a különböző tanfolyamokon, az iskolák esti és levelező tago­zatain részt vevők száma év­ről évre növekszik, de a ter­melőszövetkezeti tagok rész­vételi aránya még mindig ala­csony. Az 1962—63-as iskolai évben 38 felnőtt vesz részt az általános iskolai oktatásban és közülük mindössze négyen dolgoznak a termelőszövetke­zetben. A pártszervezet ennek alapján határozta el, hogy a felvilágosító munkát elsősor­ban a termelőszövetkezeti ta­gok között végzik, s különösen a vezetők példamutatására apellálnak. •ir A PARTMUNKA társadal­masítását komolyan veszik a Pétervásári Járási Pártbizott­ságnál. Nemcsak a vezetők vélekednek így, a gyakorlat ■ is ezt bizonyítja. A kongresszusi beszámoló az elsőrangú fel­adatok között említette, hogy minél több kommunista és pártonkívüli szakembert von­janak be a pártbizottságok munkájába, de itt a járásban már a kongresszust megelőző időszakban is meggyőződtek róla, milyen hasznos javasla­tokkal tudják segíteni a párt- bizottságot a különböző szak- bizottságokban dolgozó pár- tonkívüliek. A mezőgazdasági bizottságot például nemrég azzal bízták meg, hogy dol­gozza ki javaslatait a terme­lőszövetkezetekben alkalmaz­ható legjobb anyagi ösztönzési módszerekre. A bizottság tag­jai, köztük a szaktudással rendelkező pártonkívüliek is, alapos vizsgálat után ezekben a napokban terjesztik a párt- bizottság elé javaslatukat, hogy a termelőszövetkezetek a végső terv elkészítésénél már figyelembe tudják venni ezeket az ötleteket. — Bízunk abban — mondotta Nedeliczki Pál, a járási pártbizottság el­ső titkára —, hogy ezzel a módszerrel a járás termelő- szövetkezeteiben a legjobban bevált és a helyi adottságok nak leginkább megfelelő anya gi ösztönzési módszert, premi­zálást alkalmazhatnak a kö­vetkező években. — A FIGYELEM mostaná­ban a szocialista brigádok fe­lé fordult — mondották a fi- nomszerelvénygyári kommu­nisták, és bizonyították is, hogy miért. Félszázan mondhatják el ma­gukról, hogy a szocialista bri­gád tagjai, 257-en pedig azok közé tartoznak, akik elhatá­rozták, hogy megszerzik e ki­tüntető címet. Több mint 300- an a kiváló brigád címért ver­senyeznek, s miután a kong­resszuson is elismerést és to­vábbi ösztönzést kapott ez a nagy fontosságú mozgalom, most még nagyobb figyelem­mel kísérik e brigádok tevé­kenységét, nagyobb segítséget adnak számukra vállalásaik teljesítéséhez. Most az év végén érezhetően megnőtt az érdeklődés a mun­kások, műszakiak körében az újabb brigádok megalakítása iránt, s máris többen fordul­tak a pártszervezethez, hogy a jövő évtől kezdődően szeret­nék, ha számítanának rájuk, a szocialista brigád címért in­duló vetélkedésben. Érthető tehát a finomszerel- vénygyári kommunisták elha­tározása, hogy nem sajnálják a fáradságot e mozgalom fel­lendítésére, s most ezekben a napokban még hatékonyabb segítséget adnak számukra, hogy , éves vállalásaikat telje­síthessék. ★ — IGAZ, hogy nálunk nem­igen akadt még arra példa, hogy az éves tervet ne teljesí­tettük volna — mondotta Rá- duly Lajos, az Egri Dohány­gyár párttitkára —, de a párt- szervezet kongresszus utáni tennivalóit leginkább az jel­lemzi, hogy megfelelő segítsé­get adjon ahhoz, hogy év vé­gére sikerrel teljesíthesse ter­vét a gyár, s eleget tegyenek a pártkongresszusnak adott ígéretüknek, miszerint az év végéig 412 ezer forintot taka­rítanak meg. A pártszervezet tehát első­sorban a gazdasági szervező, ellenőrző, irányító munkára fordítja figyelmét és nagy fon­tosságot szán a kommunista példamutatásnak, hogy a mű­szaki fejlesztéssel kapcsolatos nehézségek ellenére is jelent­hessék: eleget tettek vállalá­suknak, tervteljesítési köte­lezettségüknek. A párttagok becsületbeli kötelességüknek érzik, hogy példamutatóan ve­gyék ki részüket ebből a mun­kából. Petrucz Ilona, aki a gé­pi szivarfonásnál dolgozik, Daróczi Imre tagjelölt, aki szocialista brigádot vezet, a Gulyás-brigád és a többi kommunista munkás és mű­szaki is azok között található, akik nagy szorgalommal, igyekezettel munkálkodnak a vállalás teljesítésén. Néhány pártszervezet éle­téről, munkájáról számol­tunk be, de úgy érezzük, ezekből is kiolvasható tö­rekvésük, akaratuk, napi tennivalóik a kongresszus határozatainak megvalósí­tását szolgálja. Kovács Endre A tél előtt Gyöngyösön Biztosított-e az ellátás? - Elegendő-e a raktárterület? - A tsz-ek és az fmsz szerepe AZ ELMÚLT és az idei aszá­lyos év miatt joggal merül fel a kérdés: biztosított-e a lakos­ság téli élelmiszerellátása Gyöngyösön? Mire számítha­tunk tavaszig, hiszen egy év­vel ezelőtt nemcsak a hagymá­val és a babbal voltak nehéz­ségek, hanem a burgonyával is. Az elmúlt, rendkívüli szá­raz nyár pedig nem segítette elő a jó termést. Az aggodalom érthető. Fele­letet Kiss Zsigmondtól, Gyön­gyös kereskedelmi felügyelőjé­től kértünk. Kezdjük azzal, hogy az alma kivételével, minden egyéb fon­tos zöldségféléből nagyobb készletünk van, mint tavaly. Burgonyából 9, hagymából 2, zöldségből, répából 1, egyéb zöldségféléből pedig 2 vagon­nal raktároztunk el többet, mint egy évvel ezelőtt. A MÉK tájékoztatása sze­rint ezeket a készleteket akár a duplájára is lehet emelni de­cember 31-ig, ha megfelelő raktárterületről tudnánk gon­doskodni. Erre azonban lehető­ségeink alig vannak. Szeptember végéig összesen 50 vagon burgonyát és 27 va­gon vöröshagymát vásárolt a lakosság, aminek tekintélyes részét nem csupán a gyöngyö­siek vették meg. Ennek lett a következménye, hogy a piacra kiszállított burgonya és vörös­hagyma nem tudta fedezni a város lakosságának igényét. Az fmsz kereskedéseiben azonban mindkét áru folya­matosan kapható. MIVEL A MÉK által tárolt zöldség- és gyümölcsféleség központi rendelkezésű, szük­ség van arra. hogy a városban tárolt áruból csupán azt a mennyiséget utalják át más­hová, ami itt feleslegként je­lentkezik. A piaci kereskedelemben je­lentős szerepük van a tsz-ek- nek. Jelenleg 12 tsz nyitott ál­landó elárusító helyet a piacon, míg további 24 tsz esetenként hozza fel áruját. A baromfi­ellátás mintegy 90 százalékát a jászsági szövetkezetek biz­tosítják. Jelentős a tsz-ek ará­nya a zöldségfélék felhozata­lában is: mintegy 70 százalék. Miért vált szükségessé a megyei érc- és ásványbányák összevonása? A CÍMBEN megfogalmazott ( kérdésre Landi János, a Gyön­gyösi Járási Pártbizottság ipa­ri felelőse adott választ: — Az egyesítés indoka egy­szerű: gazdaságosság. Az új vállalat neve: Mátrai Érc- és Ásványbányászati Vállalat. Születésének időpontja 1963. január 1. Magában foglalja majd a kishegyi, a recski és az istenmezejei körzeteket. — Mit jelent mindez rész­leteiben? — A népgazdaságban a kö­zel jövőben nemcsak a Nehéz­ipari Minisztériumon belül, hanem más tárcáknál is a köz- pontosítás elve válik gyakor­lattá. Az összevonás lehetősé­get teremt a magasabb szín­vonalú vezetéshez. A különbö­ző központokban eddig foglal­koztatott műszakiak egy része a lenti munkahelyekre kerül. A központosítással nemcsak a vállalat önállósága nő meg, hanem fokozottabban biztosít­hatják helyi ismereteik hasz­nosítását. Még valamit. A köz­pontosítás a minisztériumot is mentesíti az apróbb ügyekkel való foglalkozás alól, s most már minden energiájukat a perspektivikus tervek kidolgo­zására fordíthatják. Ruth Gragy, újdonsült hívő, a szertartás ide­jén transzba esett és teljes erejéből ordítani kezdett. — Kígyót akarok! Adjatok egy kígyót! Hirtelen kivált az imádkozó hívők töme­géből, odalépett egy ketrechez, amelyben egy veszélyes mérges kígyót tartottak, feltörte, s megragadta a kígyót. Abban a pillanatban felsikoltott. Fájdalomtól eltorzult arccal kö­nyörögni kezdett a körülötte állókhoz: — Hívjatok orvost! Gyorsan hívjatok or­vost! Erre az egyik pap, nyugodt, hideg hangon ezt felelte neki: — Ruth nővér, elvesztetted hitedet! Áll­hatatosnak kell lenni a sátán elleni harcban! Ruth nővér megbánta kishitűségét és töb­bé nem követelt orvost. Fél óra múlva borzalmas kínok között ki­szenvedett. Ilyen és hasonló eset igen sokszor előfor­dul. A Georgia állambeli Trentonban példá­ul a szekta egyik fiatal prédikátora néhány héttel ezelőtt a felesége karjaiban halt meg. Hiába könyörgött neki felesé|ip, nem engedte meg, hogy orvost hívjon. Utolsó szavai ezek voltak: — Kész vagyok arra. hogy elhagyjam ezt a világot, hogy a szivárványkapun át belép­jek az örök boldogság országába. A szerencsétlenségek rendszerint azért történtek, mert a szekta tagjai első szertar­táson megmaratják magukat a mérges kí­gyókkal. A szekta régi követőin, különösen szentjein és papjain már nem fog a kígyó­méreg, mert szervezetük ellenállóvá vált. So­kuk testén rengeteg kígyóharapás nyoma dí­szeleg. Számukra tehát a kígyómarás nem veszélyes, a szekta újdonsült követői azon­ban igen gyakran pórul járnak, amikor val­lási fanatizmustól áthatva, puszta kézzel nyúlnak a kígyók ketrecébe. , Néha még ennél is szörnyűbb dolog tör­ténik: a transzba esett „szentek’: gyakran nyolc-tíz kígyót is kiragadnak a ketrecekből és a tömegbe rohannak. Elképzelhetjük, mi történik ilyenkor. Szent Hutton, a szekta főpapja A szekta főpapja, egy George Hutton ne­vű ember. Sokszor ült már börtönben, de makacsul ragaszkodik babonáihoz. Rendszerint a szabad ég alatt, mezőn vé­gez istentiszteletet, kéthetenként májustól, szeptember végéig. A vallási szertartásokra rengeteg kígyóra van szükség, s ezért már márciusban vadászni kezdenek rájuk. Az összefogdosott kígyókat télen át ketrecbe zárva otthon tartják a hívők.'Egészen a val­lási ünnepekig, tavaszig, tejjel, élő egerek­kel, patkányokkal, néha pedig kiscsibékkel táplálják. A kígyóketreceket meleg szobá­ban, a kályha mellett vagy pedig a konyhá­ban tartják. A szertartások korán reggel kezdődnek. A papok egy emelvényen sorakoznak fel, az emelvény köré pedig elhelyezik a kígyóket­receket. A papok énekelni kezdenek, az ösz- szesereglett hívők pedig zagyva ordítozással kísérik őket. Ezután Hutton, a főpap prédi­kál. Szónoklataiban újra és újra bebizonyít­ja, hogy a kígyó a gonoszság megtestesítője. A főpap prédikációja után a papok a ket­recekhez lépnek, kiveszik belőlük a mérges kígyókat, nyakukra, karjukra, mellükre he­lyezik őket. így „bizonyítják” be tanításuk helyességét. Példájuk ragadós, a vallási fa­natizmustól áthatott hívők ilyenkor megro­hamozzák a ketreceket, s utána rövid idő múlva, a megmart szerencsétlenek borzal­mas görcsökben fetrengnek a földön. Rengeteg az áldozat, a szekta mégis fenn­áll és terjed, újabb és újabb hívei akadnak a vallási őrületnek. (A jugoszláviai Magyar Szó-ból.) EZUTÁN Flórián Gusztáv, az új vállalat igazgatója tájé­koztatott bennühket az össze­vonással kapcsolatos jelenlegi teendőkről. — Az időnket most a válla­latok gazdasági összevonása tölti ki. Feladatunk az új helyzetnek megfelelően a ter­melő erők koncepciójának megszervezése. A felszabaduló termelőeszközöket pedig más vállalatoknak adjuk át. A köz- pontosítás után kevesebb tar­talékra lesz szükségünk. Mind­ehhez hozzátartozik még a mérleg elkészítése, amely nem egyezik a szokásos év végi lel­tárral, hiszen a legfontosabb, hogy az összes tényleges hi­bák felszínre kerüljenek, ne­hogy az új vállalat viselje a régi terheket. — Gyakorlatilag, hogy válik eggyé a három érintett válla­lat? — Január 2-től egy negyed­év alatt kívánjuk a három vál­lalatot gyakorlatilag összeol­vasztani. Majd a minisztériu­mi felülvizsgálat és jóváha­gyás teszi ki a pontot az át­szervezés végére. — Hogy tud most a terme­léssel foglalkozni? — Erre jut a legkevesebb időm. Minden energiámat az átszervezés köti le. Csak any- nyit tudok tenni, hogy tájé­koztatást kérek a termelésről. Azt azonban nyugodtan mond­hatom, hogy az idei terv telje­sítése nincs veszélyben. Novák Györgyöt, az Ásvány­bánya igazgatóját is megkér­tük, válaszoljon: hogyan te­kintenek az összevonás elé. — CÉLUNK AZ, hogy az évi tervet élüzemi szinten fejez­zük be, így lépjünk be az új vállalatba. Ha az időjárás nem romlik és lesz elegendő vago­nunk, kitűzött célunkat elér­jük. ­— Hogyan fogadták a vál­lalat dolgozói az egyesítést? — A fizikai dolgozókat csak annyiban érte csalódás, hogy számítottak a szénjárandóság­ra, amit azonban az ásvány­bányászok nem kapnak meg. A műszaki és adminisztratív dolgozók, akik eddig Gyön­gyösön végezték munkájukat, az új központba. Gyöngyös- orosziba való kijárás miatt idegenkednek. Napi másfél órával jut ezentúl kevesebb idejük a pihenésre, és a szó­rakozásra. És ez nem mellé­kes körülmény. — A termelés? — Változatlan lendülettel folyik. Ez természetes. Az ösz- szevonás után mindenki teljes energiával végzi majd tovább­ra is munkáját. Ez becsületes dolog. > MÉG EGY úgynevezett, ké­nyes kérdés maradt hátra, amire Flórián Gusztávtól kan­tunk választ. Az összevonás után bizonyos adminisztratív munkaerő felszabadul. Hatvan százalékukat házon belül sike­rül elhelyezniök, negyven szá­zalékuk pedig a környező, még szervezés alatt álló vállalatok tartalékát képezi. így a kül­színi szénbányáét, és a III-as számú recski kőbányáét, aho­vá a Recsken felszabaduló ad­minisztratív dolgozókat irá­nyítják át. Segítjük az embe­reket, hogy megfelelő munka­körbe jussanak, károsodás ne érje őket! G. Molnár Ferenc A szövetkezetek árusítási kedvét azzal is igyekszik fo­kozni a kereskedelmi felügye­lőség, hogy a legforgalmasabb árusítási helyeket biztosítja a tsz-ek számára. Ha a város területén műkö­dő tsz-ek árufelhozatalát vizs­gáljuk, az Űj Élet Tsz és a Di­mitrov Tsz működését kell ki­emelnünk. Az előbbi mintegy 900, az utóbbi pedig 1500 va­gon különböző zöldségfélét biztosított a lakosságnak. Az eredmények elismerése mellett arra is rá kell azonban mutatnunk, hogy például a jászárokszállási Táncsics Tsz a baromfi árát egy napon több mint 12 forinttal emelte, a bur­gonyát 4—6 forintos áron ad­ják (lőrinckátai, halmajugrai tsz-ek) és a tartósított sava­nyúságok biztosításában mu­tatkozó nehézségeket is kihasz­nálják. A földművesszövetkeaet is egyre hatékonyabban tevé­kenykedik a lakosság ellátásá­ban. Különösen az önkiszol­gáló zöldségbolt vált közked­veltté. Az áruellátás folyama­tos, de a minőség ellen olykor még kifogás emelhető minden árusító helyen. HA A VÉGSŐ megállapítást úgy fogalmazzuk meg a lakos­ság téli élelmiszerellátásával kapcsolatban, hogy sokkal biz­tatóbb a helyzet, mint egy év­vel ezelőtt volt: nem esünk túlzásba. Feltétlenül el kell azonban azt is érni, hogy a tsz- ek a szerződéssel le nem kö­tött áruikat a város lakosságá­nak ellátására használják fel. (gmf) 1 X 2 December 15-én kezdődik a nyolchetes, nagy téli totópályázala. Tanít ! Szórakoztat! Nyerhet! December 15-től február 15-ig hetenként négyszer jelent-1 kezünk pályázatunkkal. Egy-egy alkalommal három kérdést 1 teszünk fel, s egy kérdés mellé három választ közlünk. Pá- j lyázóinknak kell májd kitalálniuk, hogy a feltett kérdésié | melyik a helyes válasz: 1, 2, X ? yctgy Egy kérdés helyes megfejtése egy pont. Aki hetenként j mind a 12 kérdésünkre helyes feleletet ad, tehát akinek teli­találata van, az részt vesz a hetenkénti sorsoláspn és könyv-1 jutalmat nyerhet. Vasárnaponként közöljük a telitalálatot és a nyertesek | névsorát. ★ Akik nvolc héten keresztül részt vesznek pályázatunkon,! azok sorsolás útján nyerhetnek: j 96 PONT: I. díj: 14 napos tengerparti üdülés Bulgáriában, 5 Romániában, vagy a Szovjetunióban (vá- j lasztás szerint). ' II. díj: 8 napos külföldi utazás Csehszlovákiába,! Lengyelországba, vagy a Német Demokra- j tikus Köztársaságba (választás szerint). III. díj: Világvevő rádió. 80-TÖL 95 PONTIG: 1 db fényképezőgép, 1 db kerékpár, 1 db villanyborotva. 60-TOL 80 PONTIG: 1 db 500 forintos vásárlási utalvány, 1 db 400 forintos vásárlási utalvány, 1 db 300 forintos vásárlási utalvány, VIGASZDI.I: 100 értékes tárgynyeremény. % Nyilvános műsorral egybekötött nyereménysorsolás Eger­ben, 1963. február 25-én, hétfőn. A pályázat szelvényes. Vegyen részt ön is a Népújság nyolchetes nagy téli totó- | pályázatán. Tanít! Szórakoztat! Nyerhet! 1 X 2

Next

/
Thumbnails
Contents