Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-31 / 305. szám

1962. december 31., hétfő NÉPÜJSÁG 3 Kállai Gyula nyilatkozata a magyar kormányküldöttség afrikai útjáról Kállai Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának elnöke, a Magyar Táv­irati Iroda munkatársának kér­déseire válaszolva — nyilatko­zott a vezetésével Afrika több országában járt kormánykül­döttség útjáról. A magyar közvélemény nagy érdeklődéssel kísérte a küldöttség útját; milyen alkalomból és milyen cél­lal látogatott el a Magyar Népköztársaság kormányá­nak küldöttsége Afrikába? — A szocialista világrend­szer kialakulása és erősödése után az imperializmus gyar­mati rendszerének felbomlása gyakorolja a legnagyobb hatást a világ fejlődésére. A szocialis­ta világrendszer léte elősegí­tette az antiimperialista nem­zeti felszabadító harcok sike­rét, s igy az utóbbi években a független államok sokasága ke­letkezett és lépett a nemzetkö­zi politikai élet színterére. Az afrikai földrésznek óriási je­lentősége van az antiimperia­lista nemzeti felszabadító harcban és ezen keresztül az egész világ előrehaladásában, a béke megőrzésében. Az utóbbi években ez a földrész vált e küzdelem központjává, amit az is tanúsít, hogy az ^ utolsó három évben 23 afrikai állam vált függetlenné. A szocialista tábor országai kezdettől fogva támogatták az afrikai népek szabadságharcát és természe­tes, hogy jó kapcsolatokra tö­rekednek a szabadságukat es függetlenségüket kivívott afri­kai népekkel és államokkal. — A magyar nép és kormá­nya kezdettől fogva szolidáris volt az afrikai népek szabad­ságharcával. Hazánk és a füg­getlen afrikai államok között jó viszony alakult ki- Az el­múlt években több afrikai or­szágból járt nálunk magas szintű kormány-, vagy parla­menti küldöttség. A mi kül­döttségünk most befejeződött körútja során egyrészt viszo­nozta ezeket a látogatásokat, másrészt — felhasználva^ afri­kai tartózkodásunk lehetősége­it — olyan államokat is felke­resett, amelyekkel most kezd­jük Idalakítani kapcsolatain­kat — mondotta bevezetőben Kállai elvtárs, hangsúlyozva; —i Látogatásunk alapvető célja az volt, hogy tovább erő­sítsük és szélesítsük hazánk és a független afrikai államok barátságát, bővítsük politikai, gazdasági és kulturális kap­csolatainkat ezekkel az or­szágokkal. Ez teljes mértékben megfelel kormányunk külpoli­tikájának, amelynek alapelve a békés egymás mellett élés, a népek közötti béke és barát­ság erősítése. Hogyan fogadták a ma­gyar nép küldötteit az af­rikai országokban? Kállai Gyula elmondotta, hogy küldöttségünket minde­nütt igaz barátsággal üdvö­zölték, különösen vonatkozik ez azokra az afrikai államok­ra, amelyekkel kapcsolataink korábbi keletűek. Felemelő és megható érzés volt számunkra például az, hogy amikor utunk első állomásán, Guinea főváro­sának, Conakrynak repülőte­rén küldöttségünk kilépett a repülőgépből, felcsendültek a magyar, majd a guinea! him­nusz hangjai. Éreztük, tudtuk, hogy — ha a hazától sok ezer kilométer távolságra vagyunk is — jó barátok közé érkez­tünk — mondotta Kállai elv­társ, majd kijelentette: — Utunk során csaknem mindenütt találkoztunk régi ismerősökkel, olyan államfér­fiakkal, akik már jártak Ma­gyarországon. Velük folytatott beszélgetéseink újabb meg­győző bizonyságát szolgáltat­ták annak, milyen nagy jelen­tősége van a személyes kap­csolatoknak a népek közötti barátság erősítésében. Gháná­ban például ellátogattam a parlamentbe, s az ülésszak szünetében beszélgettem olyan képviselőkkel is, akik már jártak Magyarországon. Ök már saját élményeik alapján beszéltek a magyar—ghanai kapcsolatok nagy jelentőségé­ről. Volt-e alkalma a kül­döttségnek arra. hogy az ilyenkor szokásos zsúfolt hivatalos program ellenére találkozzék a nép töme­geivel is? Minden ország vezetői lehe­tővé tették, hogy ellátogas­sunk ültetvényekre, üzemek­be, intézményekbe, s találkoz­zunk a városok és falvak né­pével. Kezet szoríthattunk a ba­nánt és ananászt termelő pa­rasztokkal, kikötőmunkások­kal, egyetemi hallgatókkal. — Feledhetetlen marad szá­munkra az afrikai népekkel való találkozások emléke. Gui­neában például, ahol kirándu­lást tettünk a fővárostól 120 kilóméterre fekvő Forecariah- ba, tiszteletünkre és üdvözlé­sünkre az útmenti falvakban a nép felsorakozott az ország­út két szélén, nemzeti éne­keikkel és táncaikkal köszön­tötték a magyar küldöttséget. Mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a független afrikai orszá­gok népe őszinte, baráti ér­zést tanúsít a szocialista or­szágok — közöttük hazánk — iránt. Népünk követeit az af­rikai emberek igaz barátság­gal és szeretettel üdvözölték. A küldöttség hivatalos tárgyalásaival kapcsolat­ban Kállai elvtárs megál­lapította: A legtöbb meglátogatott ál­lam vezetőinek nézetei azono­sak, vagy hasonlóak a mi né­zeteinkkel. A legtöbb helyen általános egyetértés mutatko­zott abban, hogy korunk leg­fontosabb kérdése a világbéke megőrzése, amelyet az impe­rialista hatalmak fenyegetnek. Egyetértettünk abban, hogy a világ fejlődése és előrehaladá­sa, valamint a béke fenntartá­sa érdekében halaszthatatlan feladat a gyarmati rendszer maradványainak mielőbbi, tel­jes és végleges felszámolása. Több helyen elmondották ne­künk, hogy az el nem kötele­zettség politikája, amelyet a nemzetközi életben követnek, nem jelent semlegességet a világ nagy kérdései iránt. Tárgyalásaink során a nem­zetközi életről kialakított kö­zös véleményünket közös nyi­latkozat, vagy közös sajtóköz­lemény formájában publikál­tuk. Ezek szövege itthon is is­mert már. Hogyan segíti elő a kor­mányküldöttség útja Ma­gyarország és a megláto­gatott országok közvetlen kapcsolatainak fejlődését? — Ami az országaink kö­zötti kétoldalú kapcsolatokról folytatott tárgyalásokat illeti, a meglátogatott országok veze­tői nagy örömmel üdvözölték ezeket, mert azt a törekvé­sünket látták benne, hogy köz­vetlen, rendszeres és folyama­tos államközi kapcsolatokat tartsunk fenn mind a politika, a gazdaság és a kereskedelem, mind pedig a kultúra terüle­tén. Tárgyalásaink során meg­vizsgáltuk az eddig kötött ál­lamközi egyezmények végre­hajtásának menetét és megál­lapítottuk, hogy ezek az egyezmények alapjában véve rendben realizálódnak, bár a mi lehetőségeink és a partner állam szükségleteinek ponto­sabb felmérésével, gyorsabb munkával még jobb eredmé­nyeket is lehetne elérni. — Különösen jóleső érzés és nagy öröm volt számunkra azt hallani, hogy Guineában, Ma­liban és Ghánában, ahol az egyezményeink alapján külön­böző foglalkozású magyar szakemberek — vízkutató geo­lógustól, és bauxit szakem­berektől a labdarúgó-edzőig — dolgoznak, mindenütt meg vannak elégedve munkájuk­kal. Sekou Touré szükségesnek tartotta az államközi tárgyalá­sokon külön megemlíteni, hogy a magyar szakértők munkájával nagyon meg van­nak elégedve, mert nemcsak munkájukat végzik el kivá­lóan, hanem nagy buzgalom­mal és eredményesen oktatják és nevelik a guinea! szakem­bereket, jó barátságban és együttműködésben élnek a he­lyi lakossággal. — Azokban az országokban, ahol eddig nem voltak egyez­ményeink. széles körű eszme­cserét folytattunk a gazdasági, kereskedelmi, tudományos és műszaki, kulturális együttmű­ködés tehetségeiről. Ennek nyomán megfelelő egyezmé­nyeket írtunk alá, illetve pa- rafáltunk Maliban, Dahomey- ben, Nigériában, Marokkóban és Algériában. Ezekkel a meg­állapodásokkal és tárgyalások­kal bővítettük, illetve megte­remtettük rendszeres, normá­lis, államközi kapcsolataink feltételeit. A hazai közvélemény nagy érdeklődéssel figyeli a fiatal afrikai államok társadalmi fejlődését; mi­lyen tapasztalatokat sze­reztek ebben a vonatko­zásban? — Hét országban jártunk — társadalmi viszonyaikban, po­litikai, gazdasági, kulturális fejlettségük színvonalában — a sok közös vonás mellett — olyan különbségek vannak, amelyek lehetetlenné teszik, hogy általános érvénnyel be­széljünk valamennyi ország ilyen természetű problémái­ról. — Mint minden országban tapasztalt tényt említhetjük meg, hogy a nemzeti függet­lenség kivívása után minde­nütt a belső politikai és társa­dalmi fejlődés; a gazdasági építőmunka, a kulturális fejlő­dés, a nép életszínvonala eme­lésének feladatai kerültek elő­térbe. E kérdések megoldása igen nehéz és bonyolult vi­szonyok közepette megy vég­be, mert a gyarmatosítók ál­datlan és keserű örökséget hagytak hátra. Jellemző tény, hogy bár a gyarmatosítók év­tizedeken keresztül szajkóz­ták, hogy Ázsiában és Afriká­ban ők viselik a „fehér ember terhét”, ők terjesztik a kultú­rát és a civilizációt, a függet­lenné vált afrikai országok la­kosságának túlnyomó többsége — az angol és francia gyarma­tosítók „civilizátori” tevékeny­ségének következményeként — írástudatlan. Ezekben az or­szágokban égető a szakember- hiány. Nemcsak, hogy orvo­sok, mérnökök, közgazdászok, pedagógusok, hanem ipari és mezőgazdasági szakmunkások, szakképzett szülésznők és ápolónők is hiányoznak, mert a gyarmatosítók a helybeliek közül nem képeztek elegendő számban szakembereket, gyar­mataik felszabadulása után pedig saját szakembereik több­ségét kivonták ezekből az or­szágokból. Utunk során meggyőződtünk arról, hogy a meglátogatott af­rikai országokban nagy erőfe­szítéseket tesznek azért, hogy megszervezzék országuk gaz­dasági életét, s ezt a tervgaz­dálkodás útján fejlesszék, bi­zonyos ipari bázist teremtse­nek, szervezetté tegyék a me­zőgazdaság termelését, munkát adjanak a munkakeresőknek, emeljék a nép életszínvonalát és kultúráját, növeljék a szak­emberek számát Ezek vélemé­nyem szerint, azok a közvetlen feladatok, amelyre erőiket összpontosítják. Ami azt a kér­dést illeti, hogy milyen úton oldják meg a felsorolt felada­tokat, az már országonként na­gyobb változatosságot mutat. Az bizonyos, hogy ezeknek az országoknak többsége a kapi­talizmust a gyarmati rabság láncaiban ismerte meg, s így a kapitalizmus rendszeréről a legrosszabb történelmi tapasz­talatokkal rendelkezik. A leg­több országban a vezetők hang­súlyozzák, hogy a fejlődés nem kapitalista útját akarják járni. — Kétségtelen, hogy ezek az országok vonzódnák a szocia­lizmushoz. Az is vitán felül ál­ló, hogy a mai világhelyzetben, amikor létezik, s a fejlődés döntő tényezőjévé vált a szo­cialista világrendszer, meg van a reális lehetőség arra, hogy ezek az országok elkerüljék a társadalmi fejlődés kapitalista szakaszát, E hosszú út végeztével milyen, érzésekkel tért a küldöttség haza? — Erre a kérdésre röviden felelhetek: igazi barátok és jó- akaratú emberek között vol­tunk, jól éreztük magunkat Afrikában is, mégis igaz az a közmondás, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, örültünk, hogy afrikai barátaink között voltunk, s most annak örü­lünk, hogy sikeresen befejezve küldetésünket, újra itthon va­gyunk Magyarországon, amely­nek szabad, dolgos, szorgalmas, szocializmust építő népét Afri­kában képviseltük. — Hadd használom fel az in­terjú lehetőségét arra, hogy hazatérve e hosszú útról, ez­úton köszöntsem őszinte szív­vel népünket és sikerekben, eredményekben gazdag, békés, boldog, új esztendőt kívánjak hazánk minden polgárának — mondta befejezésül Kállai Gyula. (MTI) Az ötéves tervben Tovább épült 1962-ben műanyagiparunk egyik font« üzeme, a Berentei Vegyiművek. Mi volt legnagyobb élménye az 1962-es esztendőben? Nem részletesen, hanem a nagy élmény 'pillanatával. | egyforma rövidséggel sze- < vetnénk felvillantani né­hány ember szavában, hogy! kinek mi volt legnagyobb élménye a búcsúzó esztendő­ben. Nem is fűzünk hozzá semmit, néhány mondatban szólaljanak meg maguk a, kérdezettek. URSITZ JÓZSEF, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt Kossuth-díjas főmér­nöke: — Mi volt az idei legnagyobb élményem? Természetesen a Kossuth-díj. Dobi elvtárs ke­zéből vettem át a megtisztelő kitüntetést, amelyben évek munkájának megbecsülését láttam. Azóta könyvelési ok­mányokkal igazolták, hogy egy év alatt 10,4 millió forint meg­takarítást eredményezett a páncélpajzs. Más öröm is ért — egy hete megnősült a fiam. örülök a fiatalok boldogságá­nak! PINTÉR KAROLT, a komlói termelőszövetkezet agronómusa: Két hétig Sopronban üdül­tem a feleségemmel, először, mióta házasok vagyunk. Olyan nagyon szép és olyan felejthe­tetlen volt, először jártam éle­temben a Dunántúlon, s azóta is sokat emlegetjük. kovács maria, az egri Gárdonyi Géza Színház művésznője: — Az 1961-es évben beteg lettem. Trombózis veszélyez­tette további pályámat. Na­gyon szomorú lettem, éppen ezért, a most búcsúzó esztendő legszebb ajándéka számomra az volt, amikor a hosszú be­tegség után, januárban újra kezdhettem a munkát, s jár­hattam a Párizsi vendég pró­báira. FURUCZ JÁNOS, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának titkára: — Legnagyobb élményem? Még közvetlen az év elején, amikor a moszkvai Szakszer­vezeti Világkongresszuson részt vehettem. Ott is az volt a legmegkapóbb, számomra fe­lejthetetlen élmény, hogy a 100 ország több mint kétezer küldötte milyen nagy-nagy akarással tett hitet békevágya mellett. S aztán a legszebb, hogy milyen nagy szeretette! fogadták a szovjet államfőt, Hruscsov elvtársat, aki szólt a küldöttekhez. BARTA ANDRÁS, a füzesabonyi Petőfi Termelő- szövetkezet elnöke, ország- gyűlési képviselő: — Nagy élmény, hogy azt a munkaegységet tudtuk fizetni a tagoknak, amit beterveztünk! Tudja, milyen nagy élmény ez? Ilyen nehéz esztendő után! Meg az, hogy az asszonyok or­szágos eredményeket értek el a növényápolási munkákban, termésátlagokban, mióta be­vezettük a premizálási rend­szert! Most nem is értem rá magammal törődni, élményem a közösség élményével egy! PÓCSIK DÉNES, BM-alkalmazott, a magyar vízilabda-válogatott tagja: — Azt hiszem, nem is vitás az én legnagyobb élményem, amikor Lipcsében a Jugoszlá­via—Magyarország vízilabda­mérkőzésen az utolsó másodper­cek óriási izgalma után megszü­letett a magyar vezétés, s ezál­tal mi lettünk az Európa-baj- nokok. Személyes, egyedüli él­ményem az, hogy 1962-ben én is az év sportolója cím birto­kosa lettem, amit ünnepélyes keretek között nyújtottak át, s azóta is fűt a tudat, hogy a kö­zösségért, a magyar színekért sportolni, küzdeni nagyon szép és nagyon felemelő dolog. VARGA LAJOS, az egercsehi aknaüzemegység főmérnöke: — Mit hozott az 1962-es esz­tendő? Sok rosszat és kevés jót! Csőstől szakadt ránk a baj. Kötélszakadás a sodrony­pályán, mostoha geológiai vi­szonyok, de legérzékenyebben a szarvaskői vízbetörés és a XII-es ereszkei front szenének elvékonyodása érintett. Több mint 600 vagonos adósságunk gyűlt össze a nehézségek miatt. S hogy végül is december 24-én reggel teljesíthettük éves ter­vünket, sőt jelentős többletet is adhattunk terven felül — nos, számomra ez volt a leg­nagyobb élmény, a legnagyobb öröm. DR. CSICSAI JÓZSEF, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője: — Elsőként vehettem részt egy kéthetes időtartamú, kul­turális küldöttség tapasztalat- cseréjén Romániában, s részese lehettem annak a kibontakozó mozgalomnak, amelyik a ma­gyar és román kulturális kap­csolatok fellendítését van hi­vatva szolgálni. Ez ügyben az első lépés megyénkből, hogy Horváth Jenő, a színház veze­llfcőtíendezőjfii Bioestiben már áprilisban rendez egy vígjáté» kot, majd az egri színház együttese is vendégszerepei a nagy román városban. KATONA JÓZSEF, BM-alkalmazott, úszó Európa-bajnok: — Lipcsében én voltam az egyetlen magyar úszó, aki Európa-bajnokságot nyert aa 1500 méteres gyorsúszásban. Azt hiszem, nem is kell kom­mentálnom, hogy ez mit jelent számomra, hiszen azt az él­ményt át kell élni, hogy mi­lyen, amikor a bajnokok dobo­góján áll az ember! DR. FÜLÖP BÉLA, a megyei kórház főorvosa, igazgató-helyettes: — A nyáron Itáliában töltöt­tem szabadságomat. Megismer­tem ezt a virágos, napfényben fürdő országot. Voltam Rómá­ban, sétáltam a Via Appi­án, álltam az Aventinusortj ahonnan letekintettem a Fo­rum Romanum romjaira, ahol minden kő egy letűnt nép nagyságáról beszélt. Ez aa utazás nemcsak az elmúlt évj de egész életem egyik legna­gyobb élménye marad! RÓZSA LÁSZLÓ, a Mátravidéki Fémművek igazgatója: — Szeptemberben bíztak meg a gyár vezetésével. Nagy próbatétel volt számomra ez* különösen az első hetekben; Gyárunk december 24-én teljem sítette éves exporttervét meny- nyiségben és választékban is és december 28-án teljesítettük a gyár termelési tervét. Pontod san meghatároztuk az üzemeb és műhelyek feladatait, a fon­tosabb beosztásokban dolgozók szinte személy szerint meg­kapták, hogy mit kell tenniöki És dolgoztak is példamutatóan^ nagy szorgalommal. Sikerült — az első csatát megnyertük? KADAR JÁNOS, rendőrőrnagy, a Dózsa sportkör elnöke: — Legnagyobb élményem? A „vizesek” Európa-bajnoksá^ ga, amelyet egyrészt az is eredményezett, hogy a sportkör rön belül ebben az esztendőben már kialakult a jó kollektíva, eredményt ugyanis csak ilyen környezetben lehet elérni. S ez, ha lehet, még jobban vonatko­zik labdarúgóinkra, akik össz­teljesítményre, összjátékm van­nak utalva, s csak akkor megy a dolog, ha képesek a jó kol­lektíva 'kialakítására. Számom-^ ra a legnagyobb öröm, hogjr évek éta először érték el az NB U. színvonalát. (

Next

/
Thumbnails
Contents