Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-28 / 302. szám

1962. december 28., péntek NÉPÚJSÁG 3 A vonatvesetők panasza A minap Hatvanban jár­tam. Beszélgettünk a csomó­pont szakszervezeti titkárá­val és a párttitkárral. Szó esett a tervteljesítésekről, ki • sebb-nagyobb hibákról, és eredményekről, panaszok­ról ... Panaszkodnak a vonatve­zetők. A párttitkár tolmá­csolta sérelmeiket. Érdekes ez a panasz... Arról szól, hogy mi min­dent kell tenniük, és hogy nagyon ellentmondásos a rá­juk szabott feladat. Felelő­sek az egész vonatért, kiszá- mitani a vonat elegysúlyát, megtartani a fékpróbákat (és ellenőrizni), a be- és kijárati jelzőket figyelni, ha nyílt pá­lyán vöröset mutat a jelző, át kell menni a mozdonyra, s a két perc kötelező várako­zási idő után a legközelebbi — menetrend szerinti — ál­lomásig beutazni, természe­tesen a mozdonyon. Olyan vonatnál, ahol kalauzkocsi n^m közlekedik, az első kocsi­ban a jegyvizsgálat is az ő feladata. Mintegy két hónap­ja született ez a módszer. Az biztos, hogy eléggé zsúfolt feladat. S mi lesz akkor, ha valami baj történik — akár­milyen. hiszen a vonatvezető az egész vonatért felelős — s a vonatvezető éppen a jegykezeléssel van elfoglal­va? Természetesen őt veszik elő... De a fordítottja isigaz: Ha nyílt téren vörös a jel­ző, meg kell állnia a vonat­nak, s a vonatvezetőnek át kell mennie a mozdonyra — mint fentebb elmondtuk —, s két perc állásidő után a mozdonyon beutazni az első állomásig. A vonat megállá­sáig nem tud visszatérni, semmiképpen nem tudja ke­zelni a jegyeket, bár a sza­bályzat kötelezővé teszi... ugyanúgy, mint a vonatve­zetői feladatokat. S ha a ke­zelést — így — elmulasztja, fegyelmileg felelősségre von­ják, esetleg le is váltják. így aztán főhet a fejük, hogy most mit is csináljanak: ka­lauzok legyenek, vagy vonat­vezetők? Mindegvik kötelező, mégha sok esetben ellent mondásosság származik be­lőle — s abból kellemetlen­ség! Foglalkozásuk: vonatveze­tő. Ezért kapják a fizetésü­ket, a kalauzok pedig a je­gyek kezeléséért.,. Ez a vonatvezetők panasza, erre kívánnak orvoslást. K. G. Vidám karnevál a nagy karácsonyfa korul Hatszáz kiváló úttörő ünnepe Egerben AZ EGRI városi úttörőel­nökség és az Űttörőház hetek­kel előbb megkezdte a nagy készülődést, hogy a város hat­száz kiváló úttörője számára felejthetetlenné tegye "kará­csony napját. Az ifi- és csapat- vezetők, az őrsvezetők egész serege dolgozott a kétnapos ünnep szervezésén, s a pajtá­sok, akik erre a napra meghí- ' vót kaptak, boldogan várták a kellemes szórakozást. December 25-én délelőtt már állt a művelődési ház nagy mo­zitermében a hétméteres fa. Rajta a 10 kiló cukor, a 70 égő, a falakat fenyőgirlandok dí­szítették, s a fa körül két szputnyik keringése idézte a technika korszakát. Délután három órakor kinyílt az ajtó a háromszáz gyerek előtt — mert másnap jött a másik három­száz —, s a sejtelmes sötétség­ben csak egyetlen fénypont, a szputnyik fénye világított. Mi­re mind beértek, hirtelen gyul­ladt meg a sok fény, s a cso­dálkozó gyerekek az ámulattól egy pillanatig némán nézték a szép, nagy szimbólumot, a ros­kadozó fenyőfát. Aztán megkezdődött a vi­dám játék. Varga Tibor, a Gárdonyi Géza Színház művé­sze, ez alkalommal felcsapott játékmesternek, s megínvitálta a gyerekeket egy marsbeli uta­zásra. Nagyon érdekes volt ez az út, mert a gyermeki képze­let talán még élénkebben fes­tette a hosszú, fáradságos uta­zás minden részletét, mintegy majdani száraz leírás. Hol jobbra, hol balra dőlt a képze­letbeli rakéta, kacagva dülön­géltek vele a gyerekek is, és amikor megérkeztek — termé­szetesen a Marsra (!) — akkor kezdődött csak az igazi mulat­ság! FÖNN a színpadon felhang­zott a magyar televízió szig­nálja, s a játékvezető csendre intette a gyerekeket, mondván: „nézzük meg, hogyan szóra­koznak a Földön a pajtások!” És „bejött” az I-es iskola ka- marakórusának néhány * ked­ves. ismert száméi. Tamásfalvi Attila, az aranyérmes mese­mondó mondott egy mesét, Büros Gyöngyi, ugyancsak a színház művésznője, Móra- novellávai jelentkezett a „föl­di képernyőn”, s kedves, kará­csonyi melódiákat énekelt Varga Tibor és felesége, gitár­kísérettel. No, de nem zajlott ez így egymás után, mert a „Földről” időnként megszakadt az adás. Azt a szünetet aztán játékra használták a gyerekek. Ebben az egészben az volt a legjobb, hogy minden jutalom — csoki volt. A versenyek izgalmasak, érdekesek. Volt olyan is, hogy kabátban, kesztyűben kellett egy szelet csokoládét késsel, villával felbontani és megenni. Nem is olyan könnyű ezt meg­csinálni, mint elképzelni! Volt kacagás, volt nevetés, s mire visszatértek a Földre a híres űrrepülők, mind megál­lapították, hogy nagyon szép dolog ismeretlen világban jár­ni, de azért ez az öreg Föld mégiscsak a mi otthonunk! Másnap aztán ugyanezt ját­szotta a másik háromszáz gye­rek, s ha lehet, még többet nevettek, még jobban mulat­tak. Részt vett a gverekek ka­rácsonyán Kovács Bertalan, a városi pártbizottság titkára, Trezsenyi Sándor, a KISZ me­gyei bizottságának titkára, Gere István megyei úttörőtdt- kár, Bakos Gyula, a KISZ me­gyei bizottságának munkatár­sa, Cseh István városi úttörő- titkár, Király Gyula, az Üttö- rőház vezetője és Takács Jó­zsef, a KISZ városi bizottságá­nak munkatársa, NEM SZABAD azonban most, az ünnep után megfe­ledkezni azokról az ifivezetők­ről sem, akik ünnepüket áldoz­ták azért, hogy a kisebbek jól érezzék magukat. Itt volt, s az összes villamossági munkála­tokat elvégezte Korepta Gyu­la, mindenben részt vett Zakar János, de mindhárom nap se­gített Veres Sándor is, aki pe­Meg jelent a Világosság decemberi száma A Világosság új számában Szabadság és erkölcsi felelős­ség címmel Farkas Endre tol­lából olvasható érdekes tanul­mány a fogalmak materialista és vallási értelmezéséről. Tar­ján Imre a második vatikáni zsinat első ülésszakáról ad tá­jékoztatást. Gecse Gusztáv a karácsony történetének néhány vallástörténeti vonatkozását Ismerteti, Kulcsár Zsuzsanna a spanyol inkvizíció történetét foglalja össze tanulmányában. Lukácsy Sándor Szemere Ber­talan antiklerikális tevékeny­ségére emlékezik. József Atti- la-írások, filmkritikák és könyvismertetések, irodalmi tájékoztatók, glosszák, hírek egészítik ki a folyóirat decem­beri Sizámát. (MTI) dig már nem is ebben a város­ban tanul, de mint mondotta, „itt voltam úttörő”, és a lá­nyok közül itt tevékenykedett a társadalmi munkára mindig kész Sárkány Erzsébet. Mikor aztán megkezdődött a Flnomszerelvénygyár fiatal tánczene-együttesének műsora, a gyerekek vidám táncra per­dültek, de ebben is ott volt a játék, mert a felengedett luft­ballont nem volt szabad a föld­re esni hagyni, s az egyébként talán felnőttes mulatság befe­jezése így igazán gyermekessé, vidámmá és szórakoztatóan kedvessé vált. KIS VÁROSBAN kis karne­vál volt ez, de akik kiváló munkájuk jutalmául részesei voltak, egy életre,élményt sze­reztek ezen á szép, havas ka­rácsonyi napon, Cs. Ádám Éva Munka — fizetés nélkül A legszebb tulajdonságnak tartom a bizalmat. Nekünk erre a bizalomra minden jo­gunk megvan, hiszen mind­annyiunk érdeke azonos. Bíz­zunk tehát egymásban. Így vélekedett eddig Bernáth László, Gyöngyös, Lomb u. 7. szám alatti lakos is, amíg • türelmét el nem vesztette. Bíztunk mi is. Bíztunk az Állami Fuvarozási és Kor- délyozási Vállalat gyöngyösi telephelyének vezetőiben és a vállalat budapesti központ­jában. Érdeklődésünkre ugyanis több esetben meg­nyugtattak bennünket, hogy Bernáth László 1962. mov. 1- töl letöltött hat munkanap­jának bérét már kiutalták. Téltek., múltak a nápok, de a postás nem hozta a várt pénzt. Felkeresett bennünket többször Bernáthné és egy esetben maga az érdekelt is. Mi bíztunk a vállalatban és megnyugtattuk őket. De a türelemnek is van ha­tára. A hetek óta tartó ígér­getésnek még semmi követ­kezménye nincs. Bernáth László nem jószándékból hagyta ott a vállalatot hat­napi munka után. Létszám- ölösleg miatt bocsátották el. Így került át a kábelfektetési munkához. Egyébként a gyöngyösi Mátragyöngye Tsz tagja, de a szövetkezet most nem tud munkaalkalmat biz­tosítani rajta kívül még többjüknek. Ezért vállalt ő is alkalmi munkát. De arra nem gondolt, hogy hatnapi munkájának ellenértékét ilyen nehezen kapja majd meg. Mert megkapja, az biztos. De mikor? Erre vagyunk mi is kiváncsiak. És még vala­mire: miért ígérgetnek fele­lőtlenül felelős személyek bárkinek, bármilyen ügyben? Nem egyszerűbb az igaz­ságot megmondani? (g. m.) MRÜ Ünnepek után 'dM hétköznap A televízióban véget ért a karácsonyi műsor, a naptárban is tovább lapoztunk. Nyugod­tan sorakoznak hát az írógép ólombetűinek fekete festéknyo­mai a fehér papírlapon, s a jó öreg „Underwood” engedel­mes: egyikünkre sem süthetik rá az ünneprontás bélyegét! Mert akad kritikai megjegyzé­sünk a tv karácsonyi műsorá­ra s ezek a megjegyzések a sok jó mellett sem kevesek. Egy színházi közvetítés, Ur­ban Ernő vallomása három hő­sének mai sorsáról, félórás lá­togatás a Kossuth-díjas Ber­náth Aurélnál, újszerű tv-hír- adó, és egy tv-játék, a Senki karácsonya — ezeket kaptuk hétfőn. Fajsúly szerint Urbán Ernő csevegése, s a tv- híradó az, ami ötletes, szellemes, tar­talmas volta miatt e műsornap programjából kiemelkedett. Sokat ígért, de annál keveseb­bet adott Keresztúry Dezső ,képes riportja” Bernáth Aurélról; s mint az első per­cek után várható volt, inkább a kép, a festmények kötötték le figyelmünket, mintsem a hang. a képekhez fűzött meg­jegyzések, méltató kommentá­lások. Az egész riportra az EEBBEBEBBEBSSEBSSSSEBBBEBSEBBSBBBEBBEESBBBSBEBEBEEBBSBBSEBEBBESBBESEBSBSEEBBBBEBEEESEEBB unalom volt a jellemző, hiány­zott belőle az eleven sodrás, a pezsgő izgalmasság. Az egész úgy hatott, mint egy elnagyolt, elkapkodott fénykép, amelyen a szürke szín elmos minden értelmes kontúrt és vonalat. A Senki karácsonya, tv-já­ték, megoldásaiban, kidolgozá­sában újnak hatott ugyan, de nem volt egyéb, mint a koráb­ban már több ízben bemuta­tott „Menekülés a börtönbe” tv-dráma témavariánsa, roko­na, új környezetben, karácso­nyi miliőben bonyolítva az ese­mények, cselekmények fona­lát. Horváth József erőteljes és karakterisztikus eszközökkel formálta a munkanélküli- Cso- bolya Mihály alakját. „Tessék választani/” címmel, kedden — működése óta talán első ízben — teljes napi prog­ramot sugárzott a televízió. Ré­gi és friss műsorokat, kisfil- meket, másfél órás játékfil­met, József Attila- és Radnóti- verseket láthattunk, hallhat­tunk, sportturmixot és angol szerző tv-játékát, táncképeket Debrussy zenéjére. Nem va­gyok már mai tv-tulajdonos, akit rabul ejt a szemlélődés le­hetősége, a tv varázsa, aki vá­logatás nélkül és türelmesen végignéz mindenféle és fajta műsort. De más elfoglaltság híján, minden percet ott töltöt­tem a képernyő előtt. Láttam jót és láttam kevésbé jót, sőt bosszantóan unalmas dolgot is. a be­mutatása óta is tömjénezett „Az utcán” című kisfilm. A filmről ma is azt tudom mon­dani: erőszakolt és mesterkélt, a természetesség annyira hiányzik belőle, mint az idei gesztenyepüréből a bab! Psota Irén vallomása szere­peiről, eddigi művészeti állo­másairól — kedves élmény volt a tv-nézőknek. A Sportturmix méltó volt nevéhez: egy-két jó íz, egy-két jó betét, de az egész: élvezhe­tetlen, elgondolás és ötlet nél­küli keverék, két teljes órán át. Szakács Miklós és Ruttkai Éva, Radnóti és József Attila verseit — a versek értékéhez méltóan — nagy belső tűzzel, művészi átéléssel szólaltatták meg. Az angol Mortimer „Ne él­jek, ha nem igaz” című tv-já- téka — Kálmán Györggyel és Váradi Hédivel a „főszerep­ben” — szegényes zsánerkép volt, öncélú pufogtatása, kiéle­zése a helyzeteknek és poénok­nak. Mit adott ez a darab? | Semmit, de azt viszont — ked- j vés bájjal, s finoman. (A Tom-j my Steel története című angol! kisfilmet már „méltattuk" ezeken a hasábokon, első be­mutatásakor!) A szerdai ünnepi adás brnói közvetítéssel kezdődött, s foly­tatódott a parlamenti úttörő­karácsonnyal. És amilyen jó volt a kezdés, a Bmóból át­vett műsor, annyira gyenge és színvonaltalan volt a Kupola- csarnokból és a Vadász-terem­ből adott közvetítés. (Még gyermekszemmel nézve is!) A budai és pesti úttörők vetélke­dése közben a játékvezető-ri­porter ügyetlenkedése, kínló­dása határozottan zavart. A kétezeréves kínai cirkusz bu­dapesti, októberi fellépéséről készített felvételek bemutatá­sa, Rajkin műsorának ismétlé­se feledtetni tudta a korábbi bosszankodást és unalmat. De a Bodrogi—Törőcsik házaspár­ról készített műsorban már is­mét előbukkant a televízió „ut­cai” betegsége; és sokáig azt hihette az ember, hogy Szepesi György, neves sportriporte­rünknek kívánnak áldozni a tv munkatársai. Hosszú, el­nyújtott volt az indítás, unta­tott az indokolatlanul’ hosszú utcai kóborlás; szerettük volna fiatal színészeinket több sze­repben látni. Az egész műsor­ban az utolsó öt perc volt az, amire szívesen emlékszünk vissza (Törőcsik és Bodrogi kedves énekszámára, az üze­netre. amit szüleiknek küld­tek, karácsonyra.) Az ünnepi műsor legkiemel­kedőbb része az Elbert János készítette O'Henry emlékmű­sor volt. Valljuk be, ritkán van részünk ennyire patinás, eny- nyire sikerült méltatást látni egy író munkásságáról. A hiba, amit itt felrovunk, szerkesztés­beli, s elkerülhető lett volna: a műsor végén kellett volna . robbantani” a leghatásosabb humor-bombát!' összegezve a tv karácsonyi műsoráról alkotott vélemé­nyünket: a műsor 30 százaléka volt remek, jó: 10 százalék; a felmaradó 60 százalékot nem ártott volna figyelmesebben átrostálni, s még inkább köz­lésétől elállni. Nem az a néző kívánsága, hogy órákon át ülhessen a képernyő előtt, mint akit a székhez ragasz­tottak; tartalmas, pergő ütemű műsorokat várunk, olyan mű­sorokat. amikkel egyedül csak a televízió szolgálhat. Kis túl­zással azt valljuk, amit Rajkin is mondott: „játszunk két per­cig, aztán mindenki mehet ha­za!” ötWesebh műsorokat vá­runk! S ha fotelekben, ké­nyelmes székeken ülve nézzük is a tv képernyőjét, az „utcai”, fárasztó sétákról, céltalan, semmitmondó kóborlásokról mélabú nélkül le tudunk mon­dani. Legalábbis, ami a „pro­longált” sétákat illeti. Pataky Dezső $ A ferencjóska viselésének láza rövidesen átterjedt vidék­re is. A kormány exponensei, a főispánok és a táblabírák ferencjóskában nyitották meg a megyei testületi üléseket. A közigazgatás emberei irigyked­ve vették ezt a dölyföt tudomá­sul, és azonnal kölcsönöket vettek fel ingatlanaikra, hogy ferencjóskát készíttethesse­nek. Egy rövid évtized alatt a Beszkidektől az Adriáig, min­den közigazgatásban dolgozó fél- és egésznemes, dzsentrik és lateinerek, kereskedők és jómódú iparosok ferencjóská­ban ünnepélyeskedtek. A századfordulón már min­den valamirevaló iparosle­génynek volt ferencjóskája. persze, csak az úgynevezett „elit” szakmákban. Később, mikor már öröklődtek, jutott belőle a vármegyei hajdúk­nak is. Nem volna teljes a' ferenc- jóskák történeti pályafutása, ha legalább egynek az útját el nem mondanám. Ez apám esküvői kabátja volt. Hivatást töltött be hosszú évtizedekig nálunk ez a kabát. Ebben őrizték a családi vagyont. A kabát sliccéből nyíló zsebbe rejtették otthon a pénzt és a biztosítási, később a hadiköl- csön-kötvényt, vagy ékszert. Nagy, mély zsebe volt ennek a ferencjóskának. Gyermek­karom könyökig belesüllvedt amikor az alján kotorásztam. A szülők azért választják az ilyen dughelyeket. hogy a gyermekek ne tudjanak róla. Ezenkívül az volt még ennek a ferencjóskának az érdekes­sége, hogy a selymes, sima plasztronon ujjunk hegye úgy akadozott, mint az éles rás­polyon. És még valami... a kabát mindkét elejének csücskében valami lapos, ke­rek tárgy volt. A gyerekek azt mondották, hogy csak vasda­rab, ami arra szolgál, hogy nem engedi a kabát csücskét felkunkorodni. Mi azonban pénzt sejtettünk benne. Egy­szer aztán fel is bontottuk a kabát egyik csücskét és csak­ugyan egy vasdarab pottyant ki belőle. Aztán vándorútra kelt a kabát. Mindig kölcsön­ben volt. Különösen az első világháború idején, amikor fekete, alkalmi öltönyt nem lehetett kapni. Gyakran el­kérték tőlünk esküvőre, te­metésre, máskor az egri pre­pák játszottak benne, hol ta­nárt. hol pedig csak egyszerű­en Kátsa cigányt. Végül is megvette egy kevés pénzű pincér. Kissé szűk volt rá és az ujjak is a csuklójáig értek, de azért mégis elvitte. Néhánv hétig csend volt a háznál, megszűnt a kutatási láz, nem voltak problémáink. Egy szép napon azonban ez a jóember visszahozta a kabátot és haj­landó volt olcsóbban azt visz- szaszármaztatni, csak megsza­baduljon tőle. Azt állította, hogy szerencsétlenséget hozott rá ez a kabát. Meg kényelmet­lenül is érzi magát benne. Olyan, mintha meg akarnák fojtani, mindig szorongó érzé­sei voltak, amikor magára öl­tötte. Valahogy ezeket az ér­zéseket — mint mondotta —, még el bírta volna viselni, de az ételekkel telt tálakat, edé­nyeket mindig földre zuhin- totta, mert mindig a kiterített uralkodót látta maga előtt. Borzasztó, elviselhetetlen ví­ziói voltak. Mit tehettünk vol­na? Visszavettük a kabátot. Ezután néhány hónapi nyu­galmi állapot következett. Csend volt a kabát körül. Hiá­ba kotorásztunk rejtett zsebé­ben, bizony nem találtunk ab­ban egyetlen árva fityinget sem. Bessz volt a családban, különben is a háború vége fe­lé tartottunk, amikor is a há­borús évek már mindent fel­emésztettek. És ekkor jött egy híres kövesdi cigányprímás. Valahol a keresztesi rokonsá­gunknál hallotta, hogy nekünk van egy eladó ferencjóskánk. Fel is próbála, jó volt rá, úgy nézett ki benne, mint egy ál­lamtitkár. El is vitte isten hí­rével és mi azt hittük, hogy befejeződött a ferencjóska története. De a sors könyvében más­képpen volt írva. Egyszer híre járt, hogy meghalt a híres kö­vesdi cigányprímás. A teme­tés után az özvegyétől visz- szavásároltam a ferencjóskát. Ügy örültem neki, mint a gyermek a vásári fütyülőnek. A plasztron már kizöldült, néhol zsírfoltok is voltak rajta, de még mindig erős anyagú, szép, fekete ruhadarab volt, Marci bácsi, a szabó azt mondotta: „csinálok én ebből magának olyan zsakettot, hogy beszélni fog”. Az elejét szépen lekere­kítette, az ujjaira mandzsettát tett, az egészet átfordította és egy remek, szinte új, alkalmi ruhadarab lett belőle. Néhány esztendő múltán a ferencjóskából alakított zsa­kettben jelentem meg nagy ünnepélyességgel az anya­könyvvezető előtt, hogy ki­mondjam a boldogító holto­diglant. De már megint elkanyarod­tam a mondanivalómtól. Mert ennek a ferencjóska eladásá­nak és visszavásárlásának az az érdekessége, hogy a zsakett­nak lekanyarított kabát hajda­ni hosszú csücskében a lapos vasdarabka mellett ott lapult egy tízkoronás, valódi arany, Ferenc József király képével és ezt mi csak jóval későbben, -a Marci bácsi által visszaadott foltnakvalók között találtuk meg. Mint emlékszem, nem is volt az alkalmi kabátnak, a zsa­kettnak már több szerepe. Hosszú évek múltán egy alka­lommal figyelmes lettem arra, hogy anyósom egy fekete ru­hadarabbal törli a konyha kö­vezetét. — Mit csinál, mama — kér­deztem. — Feltörlöm^a konyhát. — Igen, azt látom, de hát mégis, talán nem azzal kéne... — Minek ez már — mondot­ta mély meggyőződéssel — ki­rály az már nincsen...! Elnevettem magam. Igaza volt. Ha nincs király, minek a király viseletét utánzó ka­bát ... Hiába! Néha a divat is csi­nál történelmet. Okos Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents