Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-24 / 301. szám

1962. december 24., hétfő RePŰJSAG 9 Négy család — négy \ Ha a karácsonyról esik > I szó, nemcsak az ajándéko- l < zás sok-sok izgalmat és < j örömet jelentő percei jut­Í nak az eszünkbe, hanem < ennek a nagyon kedves ün- f < nepnek legfőbb tartalma: a l ) család. A karácsony vará- > I zsa legyőzi a távolságot, í hogy felmelegítse a szíve- > két. A messzi tájakra so- í dort gyereket is visszahoz- i za a családi házba, a szü- r lökhöz. És mindenkinek a l legfőbb gondja — a másik. < De ez a mostani gond [ kedves kötelességet jelent, $ illetve... Ne én fogalmaz- í zam meg a mondat másik > részét. Rábízom olvasóink- í ra. Én csak kalauznak s ajánlkozom. Négy családhoz [ kopogtassunk be Gyöngyö- < sön. Az ünnepekről beszél- [ gessünk velük. > A Víg utca 26-ot nem is olyan könnyű megtalálni. Kacskaringós járdán, némi kérdezősködés után jutunk el Hablicsek Ferencékhez. beszélnek, s amikor összecsen­dül a két pohár, hogy boldog ünnepeket kívánjanak egy­másnak, bizonyára eszükbe jut az egy évvel ezelőtti ka­rácsony is, amikor még nem voltak egyedül. Aztán majd bekapcsolják a televíziót és nézik a műsort. Az Előre utca 3-ban négy gyerek is várja a karácsonyt Nádudvari Sándor lakásában. Igaz, itt nincs tele­vízió. Talán még karácsonyfa sem lesz. Legfeljebb csak fe­nyőág. De nem kell az aján­dékokat sem eldugni a gyere­kek elől, mert az ajándékot már megkapták — akiknek ju­tott. A III. osztályos Ilonka és a II. osztályos Marika melegí­tőt, sálat és fejkendőt kapott, mert ők már iskolába járnak Sándorka és Julika még ott­hon vannak. — Szerettem volna Juliké­nak pizsamát venni — mondja Nádudvariné —, de erre már nem volt 90 forintom. És, hogy mi lesz az ünnepi étel? Két kiló körömből készül a kocsonya. Lesz talán tizenöt tányérral. Arra a kérdésemre, mennyi a család jövedelme, az asszony válaszol: A házigazda nyugdíjas. Már 85 tavaszt ért meg idáig. Pi- pázgatva ül a kis asztal mel­lett. Felesége az ágyban fek­szik, évek óta beteg. Lánya, özv. Nagy Józsefné nyújtja a kezét üdvözlésünkre. Amikor az ünnepre terelő­dik a szó, Hablicsek bácsinak — Családinótlékkal együtt 1700 forint. Nagyon be kell osztanom. Nádudvari Sándor az Akna­mélyítő Vállalat dolgozója. Gépkezelő. Most a visontai külszíni fejtésen dolgozik. Be­teges ember. Már hétszer ope­nemcsak a hangja remegősödik meg, hanem a szeme is elho­mályosul. — A gyerekek mind haza­jönnek, hogyne jönnének. Ez a mi legnagyobb örömünk — mondja Hablicsek bácsi. Már sorolja is. A fia, ifjú Hablicsek Ferenc Noszvajról érkezik majd a feleségével és Hajnalka nevű kislányával. Erzsébet, asszonynevén Balogh Sándomé, Pestről jön. Való­színűleg megjön majd Imre is, 'á öyömassz, na a munkája en- gedi. Tavaly ő is itthon volt. Várják az unokák közül Hab­licsek Mátyást, aki most a posta alkalmazottja Pesten, de a műszaki egyetem esti tago­zatán tanul. rálták. Csak könnyű munkát tud végezni. Ezért kevés a jö­vedelme. A felesége házfel­ügyelő. A lakásért és a világí­tásért nem kell fizetniök. Ha­vonta illetmény-szenet is kap­nak. — Amióta együtt vagyunk, még legfeljebb két hónapig volt egészséges a férjem — hajtja le a fejét az asszony. — És most január elsejétől Mis­kolc mellé helyezték át. Nem tudom, mi lesz velünk. Ebből a pénzből kétfelé élni... Be­adtuk már a kérvényt: hagy­ják itt Visontán. Az is jó vol­Lehet-e ennél nagyobb bol­dogság, ha a család együtt lesz: újból megkérdi Habli­csek bácsi. Majd 85 évét emlí­ti fel. Ahogy mondja, neki már minden nap ajándék. Pedig nem akar panaszkodni, hi­szen egy-két pohár bort még szívesen megiszik, s reméli, hogy a karácsonyi ajándékok között szivar is lesz. A gyere­kek soha nem jönnek üres kéz­na, ha a XII-es aknánál kap­na állást. A legnagyobb karácsonyi ajándék az volna Nádudvari- éknál, ha az apa itt kapna ál­lást, a városban... A tiszta, de nagyon egysze­rűen berendezett szobában a három kisgyerek már alszik. Ugyan miről álmodhatnak? zel haza. Édesanyjuknak min­dig valami édességet hoznak, neki pedig szivart. Ha kigyulladnak a gyertyák a karácsonyfán, egy pillanatra majd csend támad — az öröm és az emlékezés vágja el a sza­vak sorát. S talán Hablicsek bácsi tömött, nagy bajusza is megremeg. Árulkodik a meg­hatottságról. Tekintete végig­jár a család tagjain: a gyere­keken, az unokákon, hogy utá­na együtt menjenek mindany- nyian, akit betegsége — saj­nos — az ágyhoz köt. A Víg utca 26-ban együtt lesz a család, de az Egri út 10. számú házban, Madár Lajosék csak ketten várják a kará­csonyt. A férj és a feleség. Egy évvel ezelőtt még itt élt kö­zöttük a két idős szülő: Ma­dár Lajosné szülei. A tragédia mindig szomorú és mély nyo­mokat hagy. Különösen akkor, ha rövid időn belül mindkét szülőt elragadja a halál. S hiába a karácsony, hiába az ünneppel együtt járó öröm, ezen a karácsonyon a legtöbb gondolat az egy évvel ezelőtti időre száll majd vissza Madár Lajos barátságos lakásában, amikor előkerül az ajándék, amit addig ugyan eldugnak, de mégsem tud iák titokban tartani egymás előtt. A kettesben elfogyasztott vacsora mellé kerül majd bor is. Lehet, hegy többet hall­gatnak majd, mint amennyit Ilonka az édesanyjának se­gít. Mosolygó szemében gyer­meki öröm. A büszkeség. Jeles tanuló. — A mi legnagyobb boldog­ságunk ez a négy gyerek — mondja az anya nagyon egy­szerűen, nagyon őszintén. Nagy családja van Antal Mátyásnak is. A Hatvani utca 20. szám alatt laknak. Mátyás, Anna, Zsuzsa, Marianna és Ildikó: öt gyerek várja a karácsonyt náluk. Hogy minden megle­gyen, már hónapokkal ezelőtt ezer forintot tettek félre min­den fizetéskor. Mert a fenyőfa alá ajándék is kell. — Disznót öltünk karácsony­ra — mondja Antal Mátyás, a XII-es akna vájárja. — Kell az ennivaló. — Nem volt nagy — magya­rázza a felesége. — Csak 137 kilós. Hogy mi marad belőle az ünnepek utánra? Csak a sza­lonna és a zsír. Harmincliteres lábassal főz töltött káposztát, mert azt nagyon szeretik. Húsz tepsi tésztát süt, vesz három tortát. A borról a férje gon­doskodik. Ebből húsz liter lesz és még pálinka is mellé. — Mivel ajándékozzák meg egymást? A házaspár összenéz, és szinte egyszerre mondják: karácsony — Ez meglepetés! Pedig már megbeszélték, de nem szívesen emlegetik az ün­nepig. A férj pizsamát kap, a : feleség fekete banlon-blúzt. — Mi lesz az ünnepi prog­ram? — Abban nem lesz hiány — i siet a válasszal a férj. — Néz­zük a tv-ét, az asszonyok be­szélgetnek közben, mi férfiak pedig ultizunk addig. Ekkor derül ki, hogy vendé­geket is várnak. A testvérek jönnek el: Pestről két család, egy Kaposvárról és még egy Árokszállásról, összesen hú­szán lesznek az asztal körül. Persze, a gyerekeknek külön kell majd teríteni. Megmutatják a vendégeknek a várost és benéznek majd a bányász-klubba is egy Ricsit. Hadd lássák a testvérek, ho­gyan élnek ők Gyöngyösön. A fenyőfa alatt a gyerekeket társasjáték, fésülhető alvóba­ba, babakocsi, gumijáték és ra­kétakilövő várja majd. Majd, ha a pislogó gyertyák az öröm és a boldogság ünnepének elő­estéjét hirdetik. öröm és boldogság. Mi- > lyen sokszínű, milyen eso- I dálatos ajándék! Felcsillan j o gondok között is. Van, 5 akinek kevesebb, van, akt- l nek több jutott belőle. Igye- 1 kezzünk minél többet tér- ^ meini ebből a nagyon fon- í tos közszükségleti cikkbőll Négy család — négy ka- > rácsony. Pedig az igazság I ettől sokkal több: ahány 5 család — annyi karácsony. | Ma még nem mindenütt > gyertyafényes, csillagszórós < ünnep. A család, a szeretet, [ a gondoskodás, a béke ün- } nepe. Milyen hosszú volt az í i út idáig... És gondoljunk az eUcő- r ] vetkező karácsonyra is. I j G. Molnár Ferenc Gyermekeink karácsonya Karácsonyra készülődve, so­kat gondolkoztunk, mivel lep­jük meg gyermekeinket. S amíg ezen törtük fejünket, eszünkbe jutottak a régi kará­csonyok. Gyermekkorom szo­morú karácsonyai. Legtöbbet a 20 esztendővel ezelőttire gon­doltam. Hideg, havas idő volt, s gyűjtést rendeztek a messze idegen tájakon szenvedő ma­gyar honvédek részére. Aki adakozott, annak ajtajára kis fémtáblát erősítettek: 1942 ka­rácsonya harcoló honvédeinké és hozzátartozóiké. Pedig de­hogy volt az a mi karácso­nyunk. A katonáknak a békés, meleg otthon jelentette volna az igazi karácsonyt, — és ne­künk, gyerekeknek az, ha itt­hon lett volna édesapánk. Nekem gyermekkoromban sohasem volt karácsonyfám. Csak később, az 1945-ös esz­tendő után kezdett emberibb lenni számomra is ez az ünnep. A mai karácsonyok már egé­szen mások. Az én kicsi fiam­nak, lányomnak minden évben felállítjuk a csillogó kará­csonyfát. Az övéké és kis tár­saiké ez az ünnep, és övéké lesz ezután is a békés, boldog karácsony. Mi vigyázunk erre. Smidt József, Ecséd Ajándék a pihenni vágyóknak A mátrai üdülőknek szép ajándékkal kedveskedtek Mát- raszentimrén. December 23-án átadásra került a mátraszent- imrei „Vadvirág" vendéglő. A jelentős költséggel felújított vendéglő 700 személy étkezését tudja biztosítani. A szálló felújítása félmillió forintos költséggel már meg­történt, s jövőre 600 ezer forin­tos beruházás nyomán megol­dódik a vízellátás problémája is. Az új épület 150 üdülőnek biztosit helyet. A modem, szép épület üvegezett falai a na­pozni vágyóknak nyújtanak napfürdőhöz lehetőséget. A régi épületben elhelyezett néprajzi tárgyakat Ágasvárra vitték, a 15 festett tányért az iskolamúzeum kapta meg. Zakubszki László, Mátraszentimre Pénzjutalom a jó mundér; A tarnaörsi termelőszövetke­zetben pénzjutalmakat osztot­tak ki az őszi mezőgazdasági munkákban jó eredményt el­ért tagoknak. Ebben az évben már másodízben került sor ju­talmazásra. Az első alkalom augusztus 20-án volt, a nyári munkák elvégzése után. A ju­talmazások nagymértékben hozzájárultak a termelőszövet­kezeti tagság munkakedvénck fokozásához. Dr. Miller Lajos, főállattenyésztő Otthont kapott úttörőcsapatunk Csapatunkat nagy öröm érte, mert az elmúlt napokban út­törőotthont kapott. A telepi is­kolában levő szertárhelyiséget részben társadalmi munkával, részben a járási és megyei út­törőelnökség támogatásával át­alakították barátságos, szép úttörőotthonná. Ezentúl itt tartják rendszeresen a csapat­foglalkozásokat. Nagy szükség volt már erre az otthonra, mert teremhiány miatt a foglalko­zásokat hol itt, hol ott kellett megtartani. A pajtások kétsze­res kedvvel végzik munkáju­kat, hiszen az új otthonban sok a szórakoztató játék is (rex- asztal, rúgás foci), s nemrégen egy rádiót is vásároltak. Nagy szeretettel tartják rendben ott­honukat, gondozzák a virágo­kat és az otthon büszkeségét, az akváriumot. I Az úttörők ezúton is köszö­netét mondanák a támogatá­sért mindenkinek, aki hozzájá­rult, hogy kedves, barátságos otthonban dolgozhassanak, ta­nuljanak. Miksy Anna Adács „Ki mii tud"*est Hatvanban A Budapesti Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeinek fellépésével „Ki mit tud”-estet rendeztek Hatvanban, a hely­őrségi klubban. A „Ki mit tud’’ keretében felléptek a hatvani II. számú leánydiákotthon és a Zalka Máté Fiúkollégium la­kói, azonkívül a tisztiiskola növendékei is. Az első díjat a „twist-fiúk” nyerték, a tiszti­iskola növendékei. Két műsor­szám között a főiskola növen­dékei szórakoztatták a közön­séget. A műsor után éjfélig tánc volt, ahol jól szórakoztak a fiatalok. Juhász Ágnes, Hatvan Nagy sikert arattak A csányi fiatalok nagy si­kerrel mutatták be a községbe» „Jót nevettünk” c. műsorukat, amely négy egyfelvonásos jele­netből, ének- és táncszámokból állt. A háromórás előadás alatt a szereplők igen sok tapsot kaptak. Nagy sikert arattak az V—VI. osztályos leánytánco­sok, az Egérfogó c. jelenet fő­szereplője és a verbunkost tán­coló fiúk. A KISZ-fiatalok ezt a műso­rukat közkívánatra december 25-én megismétlik. Közben már készülnek a január máso­dik felében rendezendő előadá­sokra. A tervek szerint a Mág­nás Miska és a Szép juhászné c. operettek kerülnek bemuta­tásra. t-'. - y Ed?. i mmr ... álm ó tűk ül belliit o an . — Nézd, Amál! Félrecsúszott a hósipka a templom tor­nyán! A két szentdomonkosi lány vidáman kacagva csúszkál a fehér hóbundába öltözött házak között. Zsebükben meg- csörren a dió, a mogyoró, sikongatásuktól hangos a kará­csony este. A fonó ajtajában egy pillanatra megállnak, megigazítják a hajukat, a kendőjüket, s amikor belépnek, fellélegezve veszik tudomásul, hogy még csak a lányok ül­nek megszokott helyükön, a legényeknek nyoma sincs. — Hát így megkésni? — adja a haragost a fonóház asszonya. — Gyorsan essetek neki a diónak, mert nyomban jönnek a legények! A búbos körül nagy a hangulat. Roppannak az apró kalapácsok, reccsen a dió, a mandula héja, az olajos mag sokasodik a tányérban. Középen a legügyesebbek forgolód­nak a borókafenyő körül. Selyempapírba csomagolják a süvegcukor-darabokat, ragasztott láncok, kivágott szívek röppennek a zöld ágakra. Mire Nádasáról, özdról, Csehiből betoppannak a későig dolgozó legények, már áll a szép szimbólum, meggyújtják a kis fa gyertyáit. Kihunyt a lámpa, meglibbentek a boróka fényei, s a megilletödött lányok, legények egymás kezét fogva bámul­nak a gyertya lángjába. Most nein gondolnak semmire. Az öregek törvénye úgy tartja, hogy a fonóban mindenki egy­forma. Ezt nem is meri megszegni senki, s egy rövid időre gazdag lány és szegény legény, szívükben találkoznak. ... Karácsony estéjén egyek voltak. A kendő alatt az érdes parasztlánykéz engedelmesen simult a csákányt, la­pátot, szerszámot forgató legénykézbe. — No, Amál, mi lesz? Éhen halnak a legények! — vág­ja el a hosszúra nyúlt csendességet a gazdaasszony. — Hozzátok hát a diót, mogyorót! Hirtelen bolydült meg a fiatal sereg. Egyszeriben elszé- gyellték magukat, mint forró parazsat lökték el a legénye­ket. Élcelődés, csipkelődés, vidámság. Félve, lopva pillan- gatnak a fa alá, ott van a legények ajándéka. De ott van egy másik csomag is, minden évben egyforma, amit a ná- dasdiak küldenek. Nem tudni, ki lopja a fa alá, az sincs benne a csomagban ki küldte, minden évben az kapja, aki­nek legnagyobb szüksége van rá. — Nem adsz semmit a dióéit? Hát illik ez? Legény vagy te? — pattog a mindenre figyelő gazdaasszony erélyes hangja, s a „lopás” legény hirtelen csókot ad a szőke Juli­kénak, mire kitör az általános zsibongás. — Játsszunk csillagvizsgálót! — Zálogosat! — Szembekötősáit! — Csörgődiót! Pillanatok alatt tál mellé kerülnek a guzsalyok. körben leülnek és megkezdődik a játék. Az olajos dióra, moavoróra inni is kéne. Egymásra pislognak a legények, még böjt van. nem lehetne iszogatni, de a fonó minden törvényen kívül van. s gondolják — miért énnen ide tekingetne az isten, amikor karácsonykor annyi dolga van? Gyorsan, hogy a gazdaasszony ne lássa ki kezdi, egyszerre koppannak a bo­rosfiaskók, korsók. — Ha már itt van, igyatok, fiaim, mert megecetesedik — adía men a jelt. Nem sokain kell biztatni őket. Emelkedik a hangulat, a bor enni kér. Honnan, honnan nem, már sül is a kolbász, ínycsiklandóan száll as illat, s bár mind a másikra akarja hárítani a böjt megszegésének bűnét, majdnem egyszerre szúrják bicskájukat a tálba. A lányok is nekibátorodnak. Fogy a dióbél, a mogyoró, a kolbász rég eltűnt, a szép ka­rácsonyeste is egyre rövidebb lesz. Megcsendesednek a fia­talok. Közelebb húzódnak a fához. Éjfél előtt 11-et üt a kakukkos óra, a legidősebb munkáslegény felemeli a papír­csomagot, átadja a gazdasszonynak, aki körülnéz, vár egy kicsit, és bár már egy hete tudja, hogy kinek fogja adni. mégis csendet parancsolóan vár mondanivalójával. — Gyere ide, Julika! Apád az őszön elvesztette fél kar­ját a gyárban. Ezt a csomagot nektek küldik öreg munka­társai. Vidd el, lányom, oszd ki a testvéreidnek! Mint egy jeladásra, összeöntik a megmaradt diót, mo- gyorót, almát, Juli mellett ott terem a kedvese, kilépnek a fonóházból, hogy hazavigyék az ajándékokat. A többiek még egy pillanatig utánuk néznek, aztán szétbontják a fát. Csivitelnek, beszélgetnek, egy-egy csók csattan a mozgástól lebegő lámpa fényében, s mire felcsendül az éjféli ünnepet jelző falusi harang, a lányok, legényük oldalán büszkén lépdelnek a ropogó havon. A fonóház asszonya megáll az ajtóban, s utánuk sóhajt: Fonjatok, szőjetek, míg álmotok is benne van. Lányok estéje, karácsony este van. Ne legyen fonák szál abban mi ma kedves! Legyen életetek, mint a rokka, csendes ... A varázsigéktől megnyugodva leül, szunnyad egyet a búbds padkáján, hiszen az ájtatosság után még reggelig itt mulatnak majd a tágas szobában, s amikor a pásztorok meghasítják botjukkal az éj kárpitját, csak akkor szélednek szét, hogy esztendő múlva újra itt legyenek. Éjfél van... 1912. december 24 ... Valahol messze, a falu felett szállnak a gyár soha nem apadó szikrái. A bá­nyában, kenyere, szalonnája fölé hajlik az öreg bányász. Vigyáz a lóra, őt hagyták itt, úgy sincs senkije. Kinek, mi­nek örüljön odafent? A jószágok elbődülnek az istállóban, mikor a gazda odateríti eléjük az éjféli kevert magot, amit egy hete asztal alatt őriztek, hogy betegség ne érje a ház népét. Közben cseng-bong a torony büszke érce. s a világtól sötétbe zárt faluban itt is, ott is meggyúlad a boróka gyer­tyája — kétnapos ünnep kezdődik... ★ A szőke Julika ma már ősz és hetvennégy éves. Fázó­san húzza magára a bekecset. Szeméből kihunyt az emléke­zés lángja, fáradtan pillog az órára. Bizony, este tízre jár, s a fájós deréknak ágy kellene. Ma különösen fáradt, Eger­ben járt, az unokájánál. — Nem sajnálja, hogy elmúlt az a szép fonószokás? — Arra már, lelkem, csak emlékezni jó! Sajnálom, hogyne sajnálnám, hiszen akkor még csak tizenhat eszten­dős voltam. Ma meg...?.’ Felcihelődik, fogja a nagy berlinert, rá a bekecsre, az­tán a tanító úr karján kiballag újra a havas éjszakába. — Menjen, tanító úr, menjen be a vendégekhez, én meg úgy akarok most hazamenni, mint régen. Mintha itt menne velem Józsi, az én öreg Józsim, aki tavaly még velünk volt. ... és megy a kedves, öreg Juli néni. Fejében zsong­nak a régi emlékek, de szívében Jóskája mellett, ott a kis unoka képe, aki majd jaj! de örül annak, hogy ma kará­csony van... Cs. Adum Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents