Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-04 / 259. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE ^ A MEGYEI (HIVEIÖDÉSI HÁZ IRODALMI KÖRÉNEK KIADÁSÁBAN ~ III1IIW miiIiiiiiiiii'IliiII iihh'im «n immxumaamim&mmMU iiiiibiimi minim i költők vagy dühöngő ifjúság?! FORGÁCS KÁROLY: ANTALFY ISTVÁN: Gondolatok a fatal szovjet írónemzedékről Világszerte nagy érdeklődéssel fordul a közvélemény a legifjabb szovjet költő- és írónemzedék felé. A Szovjetunió Kommunista Pártjának, történelmi jelentőségű kongresszusai után jelentkező fiatal alkotók műveikkel nagy vitát idéztek elő a Szovjetunióban is, de a nyugati országokban iis alkalmat adtak arra, hogy a szovjet rendszer ellenségei — sokszor meghamisítva a megjelenti alkotások igazi mondanivalóját és a szerzők egyéniségét — olyan írókról beszéljenek, akik „nem a párt vonalán haladnak”, vagy egyenesen „orosz dühöngő ifjak” elnevezéssel illetik őket. Az alábbiakban néhány gondolatot szeretnénk elmondani ezekről a költőkről és íróikról, olyan gondolatokat, amelyek műveik olvasása közben keletkeztek. Az új nemzedék alkotói közül csak a jelentősebbekkel foglalkozunk, akik világszerte a legismertebbek. KÖLTÉSZET Az új, fiatal szovjet költőnemzedék kétségtelenül egyik legerőteljesebb és legtöbbet vitatott egyénisége Jevgenyij Jevtusenko. Verseit olvasva úgy érezzük, hogy szülőföldjének, Szibériának friss, eleven ereje, sokszor* még kiforratlan energiája lüktet a sorokban. A költő fiatalos lendülettel igyekszik átölelni mindent, ami elérhető közelben van: csak sajnálkozni tud, hogy ez nem mindig sikerülhet: De nagy kár, hogy nem lehet egyszerre mindent hallanli Látni földet és eget, Falon, hegyen\ átpillantarú. Jevtusenko számára minden a költészet témája lehet. Éppen a csapongó szertelenség, és így egy erőszakolt pózolás az egyik vád költői magatartása ellen, ö maga is látja ezt, s a tudatosság biztosíték arra, hogy ha meg is van ez a jellemvonás költészetében, hamarosan el is) tűnik: „Lődörgők a fővárosi) kövezeten — körül száz áprilisi víg tócsa ragyog, Én felháborítóan következetlen, és botrányosan fiatal vágyók.” Egy másik helyen: „Akartam én — ám hiába minden, Megint másra kerekedne kedvem.” Egyre inkább letisztul a költői hang. A középszerűséggel semmiképpen nem egyezik, mindig előre tekint, alkotni, használni akar: Bűn a középszerűség, akárcsak a hazug szó: elfajulás. Buzdítsa ki-ki magát, hadd tenne dicsőt, remeket Naggyá nem lenni — gyalázat. Mind naggyá legyetek. (Naggyá lenni) Ez a teremteni, alkotni vágyás azzal magyarázható, hogy a költő kimaradt a hőstettekből, amikor a harcosok fegyverrel a kézben védték a jövőt. S most a jelemben akár nagyszerűt teremteni: „Iszonyú irigységet érzek, Sehol sem lelek* vigasztalást, Nem harcoltam a polgárháborúban, Nem harcoltam a Honvédő Háborúban.” Jevtusenko fzfeig-vérig a nagy elődök folytatójának vallja magát. Ügy érez szovjetül, mint Majakovszkij; s úgy érez oroszul, mint Szergej Jeszenyin, az orosz nép nagy sorsfordulóját mélyen; átérző, szomorú sorsú költőtehetség. Ötvöződik verseiben Majakovszkij robosztus, sodró erejű hangja, Brjuszov, Biok és Jeszenyin vívódásokkal telített, de az igazsághoz mindenkor ragaszkodó költészete. Ezért hittel vallja, hogy „Eleink rőt magasztos lángja — bennünk csap át fehér izzásba.” Az új idők költője. Ezért nincs egy pillanatnyi eszmei megingás verseiben. Bár ,,párton kívüli legóniy” — ahogy önmagáról szól —, de nagy odaadással írja: „Forradalom. a tiéd vagyok!” S mintha csak a vádas- kodóknak válaszolna, és az ellenségek rágalmaira felelne, figyelmeztet mindenkit: „Tekintsetek engem kommunistának — Bizonyság erre életiem.” A költő a vers erejével harcol a múlt, a személyi Kultusz münden hibája és átkos maradványa ellen (Sztálin örökösei). A jövőbe tekint, új világ büszke harsonása, ahol az emberek már szívük szerint, új módon vitáznák, és a képmutalást, csalást vadul gyűlölik. Annak a világnak a költője, ahol a börtönök, a cellák már üresek, ahol nem oktalanul rettegnek azok, kiknek képmutatás és gyávaság volt a mérték, ahol az emberek beszéde csupa fény, friss áprilisi százat. A régi világ . sötétlő árnyai végleg tűntek tova. Él Tizenhét, a nagy, él benne halhatatlan. S nem ismétlődhetik meg harminchét soha.” (Ébredő város) Merés'z hitvallás ez a nagy forradalom mellett és áz igazságtalanság ellen. De Jevtusenko ars poeticája az egyenes hitvallást követeli meg. AZ új nemzedék feladatát abban látja, hogy harcoljon az eszme tisztaságáért: ,i,Sok szennyes kéz akarta már megfogni zászlónk rúdjáti. De vajon a zászló hibája-e ez? Ügy gondolom, nem. Feladatunk / Az öröm bilincseiben Kemény napok — üvegtömbből szakadtak, Gyémánt se karcolt reájuk eret; Kemény napok — mészkőből faragottak, Könnyek vájták, mint folyók a hegyet; Irigység Kemény napok — acélbilincsek — fogtak, Fekete vermek mélyén át vezettek Mindig véres, epén hízott napoknak, S csak jajgatni tudtak a hosszú estek. Betonba-vasba kötött fájdalomra Csak gőzkalapács lehet az orvosság — Hittem —, de a jó szó mind feloldotta A kötéseket, s most lágy sugarak mossák A mély sebek gyógyuló heggedését. Az örömre már fájt bennem az éhség. S ha fészkünkből most a tájba tekintek: Az órák mind mint pirosbetűs ünnep Gyűlnek körém s a magasba emelnek, Hol szívemig ér szintje az örömnek. A széttört edény mint fiatal jó csont Már fényt sugárzó új kehellyé forrott A derű fehéren izzó tüzében; A téveteg szem messzenézőn villan, A sápadt arc megfürdött már a pírban, S a dal béklyótlan száll vígan és épen. CJiölyAú nő ss ay Január havának fagyos tisztasága, Február virága befagyott ablakon, Márcusi sóhaj a hajnali szélben, Áprilisi felhők futása az égen, Májusi szívek ébredő szerelme, Júniusi vágyak lázas lüktetése, Júliusi napfény tüzes csordulása, Augusztusi világ beérett gyümölcse, Szeptemberi alkony szelídülő napja, Októberi színek pazar tobzódása, Novemberi szelek jajgató sírása, Decemberi szánok távol-csengő szavaz A ballagó Idő redőt gyűrő sodra így írja nevedet sima homlokomra. TÖRLŐKÖN Az őszi búza tábla még meleg: Akár az innen vágott friss kenyér, Sárga tarlón a vadfű térdig ér — S kócos kalászt hajt és bíbor fejet. Behemót szalmakazlak állanak, A sipkájukat felcsapja a szél, Egyenes sínpáron tehervonat Rezignált kattogással arra ér, Ahol magukbanéző topolyák A ködös fényben állnak lassú sort: Mindegy nekik, ki utazik tovább — Ki nem. Ugyan, kit érdekel a sors — Mélyzöld lucernás utolsó előtti Virágait könnyed kaszákra önti... A bejárat előtt, — ahol a tető kövér oszlopokra támaszkodik, és fehérek a téglák, — megálltam délután utamban, — egy hangyát láttam az úton, súlyos terhével cipekedni. Szántam és irigyeltem, kínlódásáért, szorgalmáért, szinte hallottam lihegését, éreztem kínját, fáradalmát, kínlódását — és irigyeltem! Hasznos munkát! — szóltam le hozzá, és szinte már megsimogattam, de óriási tenyerem árnyékától is, hogy me,gijedt! csak addig ám, amíg a munka láza, szüksége újra vissza nem hívta terhéhez, amit tovább vonszolt a köz javára. ... Irigyeltem, s elgondolkozva mentem tovább, ahol az út porában énvelem egy sorban cipelte — óriási — terhét egy hangya, és 6 ment elöil... ÉBLI KATALIN: Győzzön az ész: Fertőző sugarak fenyegetnek éveken át, s ffl* átokká nemesül bennem aZ aggodalom. Gombbá növekedve a spóra ezreket öl mefc s pillantásodat is rémület ejti rabul. Szörnyű tore-szüleményeket elük ató, patak és* tenger; hallgat a szó, bénul a lélek, a szív.,. Robban, robban a bomba s a béke, robban az élet, pusztulnak valahol bennem a sejtek is most. Tenger nyelje ed, ember feledje el, hogy ilyesmi öldöklésre is jó. Győzzön az emberi ész! KÓPIÁS SÁNDOR: ÉBRED A MÁTRA A hegyek a ragyogás csigaházai, A szálkás erdőket addig gyalulja a hajnal, míg áttetszővé válnak, mint az ég. A völgyekben összesűrűsödnek a színek, s a falvak körül leülepszenek. Nagy távolságok szűrik tisztára a belélegezhető, halvány kékségeket „. Minden ág hegyén felkel a Nap. A tűnődés ködfátyola mögött elemeire bomlik a táj, s én így, részeként, megértem a Szépség titkait, törvényeit. Az irodalmi Nobel-díj idén olyan életművet • jutalmaz, amely világszerte kivívta az olvasók millióinak szerete- tét és megbecsülését. John Steinbecket a magyar közönség is évtizedek óta a világirodalom legjobbjai között tartja számon. Tekintélyét nemcsak nagyhatású művészetének köszönheti, hanem' annak is, hogy regényeiben Amerika munka után vándorló, otthontalan napszámosainak emlékezetes típusait alkotta meg. Arról az Amerikáról mondta el az igazságot, amely a nagyvárosok fényei, a gazdagok luxusa és a középosztálybeliek gondtalansága mögött elkeseredett küzdelmet vív a puszta megélhetésért. Steinbeck talán leghíresebb regénye, az Erik a gyümölcs, az 11929—1932-as nagy gazdasági válság miatt földönfutóvá nyomorodó földmunkás-szegénység forradalmi érzelmeinek, emberibb élet utáni sóvárságásának magával ragadó ábrázolása. Színpadi változatában is népszerű kisregénye, az Egerek és emberek, ugyancsak a 1 munka nélkül kallódó, hányódó szegény emberek vágyainak és valóságos életének keserű ellentmondását ragadja meg. Az igazságkereső és feltáró realizmust ebben a művében különös erővel hatja át az együttérző szomorúság szép költészete. Steinbeck nem reményt vesztett művész. Hősei állják az idők próbáját, nehéz körülmények között is megőrzik szívüket, a tőkés társadalom kegyetlen törvényei ellen lázadó emberségüket. A lélektelen ség ellen keltette életre az író magyarra ugyancsak lefordított, Kedves csirkefogók című regényének csavargó alakjait is. Társadalombírálata — ebben s más munkáiban — nem egészen következetes, szándéka azonban félreérthetetlen: a szegények pártján áll, a haladást kívánja, gúnyolja, bírálja és megveti a milliárdosok Amerikáját. A második világháború éveiben is ez az alapállás határozta meg munkásságát. Haditudósítóként vett részt a háborúban, járt a frontokon, Észak-Afrikában, Olaszországban, Franciaországban, Norvégiában. Háborús tapasztalatairól eredeti gondolatokat kimondó, érdekes naplójában számol be: legnagyobb élményéről, az antifasiszta ellenállási mozgalomról pedig gyönyörű kisregényben emlékezett meg. Lement a hold című könyve norvég kisvárosban játszódik, de hősei mindazok elszántságát, érzés- & gondolat- világát kifejezi, akik Európaszerte fegyverrel a kézben fordultak szembe a szabadság ellenségeivel, a fasiszta megszállókkal és zsoldosaikkal. Erre a könyvre, az Érik a gyümölcsre és az Egerek és emberek megrázó pillanataira emlékezünk, gondolunk, amikor az új Nobel-díjast, a művészetében realista, világnézetében antifasiszta John Steinbecket köszöntjük. d. 1 'I « az volt, hogy letöröljük azoknak a piszkos' kezeknek minden nyomát, mert ezzel tartozunk a zászlónknak, mivel hiszünk benne, j És ezt meg is tettük”. (Az én Oroszországom.). Bárhogyan is kavarog a vita Jevtusenko ] körül. — (Nagy vihart, szenvedélyes vitákat j váltott ki például a Kijev alatt meggyilkolt' zsidók pusztulását megéneklő antifasiszta. verse, a Babij Jár is. Közölte a Nagyvilági ez év januárjában.) — De alakja rokon szén-, vés. Versei hol az olvasót magával ragadó ■ lendülettel, Majakovszkij miódjára gördülnek j az előadói emelvényről, hol igaz emberi ér-< zéseket megszólaltatva gyönyörködtetnek (A J Szuscsevszkáján, Eltávoznak az anyák, Bű- < völő, stb.). ígéretes költői tehetség. Akár költőtársa, az új nemzedék kiváló* képviselője, Andrej Voznyeszenszkij is. Hogy* csak a Nagyvilágban szeptemberben meg je-» lent verseire emlékeztessünk: A beatnik mo-» nológja, A gépek lázadása, Egy emigráns- j vendéglőben, Megtudom, ki vagy. j Maga Jevtusenko így jellemzi Voznye- * szenszkijt: „A siker rakétaként emelte fel őt! a költészet csillagos egére. Két kötete, a Mo- * zaik és a Parabola, ma már könyvészeti rit- j kaságnak számít. Költészetének igazi mo- » demséget ad zened hangszerelésével, amely j a szimfonikus dzsesszre emlékeztet. Ugyan-» akkor erőis festőiség jellemzi. A Znamjaj mostanában hozta harminc Íírai versét) Há-. romszöglatű körte címmel. Afféle prológus * ez az amerikai útjáról készülő poémához.”» (Az én Oroszországom.) j PRÖZA ; Az új költők malett jelentkezett a szov-1 jet irodalomban az új prcizöírók csoportja is. • akiket a „negyedik nemzedék” elnevezéssel' illettek. A Katajev szerkesztésében ma már» félmilliós példányszámban megjelenő Ju-' noszty nevű folyóirat köré tömörültek, amely, első publikálója volt Jevtusenko és Voznye-1 szenszkij verseinek ils. A prózaírcik közül ! Anatolij G-lagyilin és Anlatoiij Kuzinyecov • mellett nagyobb lelkesedést és heves ellen-! zést váltott ki a később jelentkező, voz-i nyenszenszki orvos, Vaszilij Akszjonov. \ Könyveit nagyon gyorsan elkapkodjak Moszk- ■ Vában és Leningrádbam ils. Mi teszi ilyen \ népszerűvé műveit? i Biztos kézzel nyúl a fiatal nemzedék prob-! lémáihoz. Legújabb regényében^ a Csillagos jegy címűben a tizenhét évesek vágyait, tér-! veit, érzéseit szólaltatja meg. Témáit, ame-1 lyeket sikerült novellákban és regényekben j bont kil, a való életből veszi, a megváltozott, új társadalmi élet árverésének biztos kita-1 pintója. A magyar olvasók ebben az évben! kapták kézihez első regényét, a Kollégák címűt. A regényben három jóbaráf — Alakazej [ Makszimov, Vüaigyiszláv Karpov és Alek-1 szandr Zeljonyin — az orvosi egyetem elvég- j zésie után a „hogyan tovább” kérdés előtt állnak. Makszimov és Karpov a/ nagyobb fel-1 adatokat sejtető hajóorvosi pályát választ-, ■ják, Zeljonyin pedig a szerényebb, de sok ■ szépséget ígérő falusi orvos mlehéz pályáját! választja. A mű végeredményben az emberi' érzések mélyébe behatoló polémia Makszi- j mov és Zeljonyin között, fela»datvállalásról és hivatástudatról, egyéniből társadalmi mé-1 retekbe Szélesedő erkölcsi felfogásról. » Megjelenik a regényben az idősebb és aj fiatalabb nemzedék között felbukkanó kü-. lönbség is. A Honvédő Háborút is megjárt1 idősebb nemzedék némi féltéssel néz az újak-! ra, vívódással érti meg, hogy a húszévesek és a harmincévesek is jót akarnak, bár 'sokszor nagyképű hetykeség látszata zavarja meg a tisztánlátást. Akszjonov hősei kimaradtak a nagy idők küzdelmeiből — ugyanaz a gondolat, mint ami Jevtusenko versében is megjelenik —, és a megújuló világban) helyet kémek maguknak, niagy tettékre vágynak. A nagy tettekre vágyó cselekvő késizség és a mindennapi élet sízürkesége között mutatkozó ellentét — ez Akszjonov regényének, és a fiatal szovjet* értelmiséginek alapvető problémája. Az, hogy ezek a hősök megtalálják helyüket a belső vívódások között is, az író és a fiatal értelmiségi nemzedék pozitívuma. Csupán néhány gondolat felvetésére vállalkoztunk anélkül, hogy teljes képet akartunk volna adni az új szovjet írónemzedékkel kapcsolatban felmerülő szerteágazó és bonyolult problémákról. Költők vagy dühöngő ifjak? Igen, dühösek ezek a fiatal írók mindarra, ami visszahúzza a fejlődést. De előre tekintenek, szilárd elvi alapokon teremtik meg az új szovjet irodalmat. Néha még meg- bicsakló művészettel, de őszintén vallanak a kor nágy kérdésiéiről. A dühösség nem az ellenség által beharangozott „ellenzékiség”, hanem a visszahúzó erők gyűlölete. Tehetségek bukkannak fel az új szovjet irodalomban, bizonyságául annak, hogy a szocialista irodalom az egyéniség legteljesebb kibontakozásának tág lehetőségét teremti meg. Üj költők, új írók, telve élet- vággyá*, teremtő erővel, elvi hűséggel és alakuló művészi tehetséggel. Nagy Sándor
