Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-04 / 259. szám
1962. november 4., vasárnap NÉPÚJSÁG s ■*”SA PETERVASARI TÜKÖR Mennyit ér az elnök szava — Önfejű bíráskodók — Merre vezet az út? Az elnök szobájában körül- tiltük az asztalt. Bátka Imrével, a pétervásári tsz elnökével szemben ült a két brigádvezető, Kovács Béla és Bocsi József. A járási főagronómus végighordozta tekintetét a jelenlevőkön, s mint szeméből kiolvastam, ilyesmit gondolt: Most következik majd a feketeleves. Bocsiné — mindenki így szólítja — a gazdaság párttitkára előhúzott egy Kossuth-ot lassan, ráérősen megdörzsöl- gette ujjai között, aztán rágyújtott. A füst lomhán, apró felhőket rajzolva terjedt szét a szobában, s úgy tűnt, mintha valamit lazított volna a fagyos hangulaton. Az előzményeket ismertem, így világosan és őszintén feltehettem a kérdést: Igaz-e, hogy ebben a szövetkezetben nem sok szava van az elnöknek és az történik, amit a két jelenlevő brigádvezető akar? Kovács Béla szemvillanásából láttam, hogy szólni készül, de először alaposan megrágja magában a mondanivalót. Eltelt talán egy fél perc is a töretlen csendben, amíg Kovács beszélni kezdett. Kicsit hátravetette magát a széken, s mintha ott se lettünk volna, egyenesen a vele szemben ülő elnökhöz intézte szavait. Kifejtette, hogy véleménye szerint a brigádvezetők jól végzik munkájukat és néhány alapvető dologban hibáztatta az elnököt. Azt mondta, leiyen az elnök határozott és következetes és ha egyszer kimondta a tizenkilencet, akkor mondja ki a húszat is. Nem lehet mindenkinek igazat adni, jelentette ki kereken Kovács és látszott minden szaván, hogy megfontolta azt, amit mondott. A brigádvezető szavai közben eszembe jutottak azok a dolgok, amelyekre érkeztem- kor a járási tanácselnök és helyettese tájékoztatott, de azok is, amelyeknek nyitjára magam jöttem rá. Megpróbáltam gondolataimat summázni: Bátka Imre derék, rendes ember, nem kétséges, hogy szándékaiban tiszt^, és őszinte, teljes erejével szeretné a szövetkezet boldogulását. Személyes tekintélye viszont —, amelyet egyéni gazda korában a falu előtt kivívott —, nem töretlen már, hiszen nem tudja kézben tartani a gazdaság irányítását. Elfordult nem egy olyan eset, hogy az elnök rendelkezése szerint embereket kellett adni valamilyen munkához, mire a brigádvezetők ..másképpen határoztak” és kereken kijelentették: embert pedig nem adunk! Legutóbb olyan eset történt, hogy az elnök a vezetőséggel egyetértésben úgy határozott, hogy a kukoricát csak akkor osztják ki a tagságnak, ha teljesen befejeződött a törés. Ez elvileg vitathatatlanul helyes intézkedés volt. hiszen a törés befejezése előtt még ki sem számíthatták pontosan, kinek mennyi termény jár. Másnap, — a vezetőség döntése után — a tagság körében gyorsan szárnyra kapott a hír: az elnök nem akarja kiosztani a kukoricát'. A két brigádvezető táplálta ezt a hangot, s az eredmény az lett, hogy a kukoricát a tagok nyomására mégiscsak kiosztották. A kukoricaügyhöz még hozzátartozik, hogy a brigádvezetők azt hozták fel ellenérvül, hogy a tsz közös kukoricáját .úgysem tudják hová tenni és jelentős része most is szabadég alatt van. így kellett tehát intézkedni. Lehet, hogy van ebben igazság, de az eljárás, az elnök utasításának semmibevevése, sőt, a személye ellen történt hangulatkeltés bizonyára keveset használt az elnöki tekintélynek. — A gazdaságban ■ jelenleg nincs rend és sok a szabálytalanság. A fogatosok brigádvezetője szemembe mondta, hogy a tsz fogatai a hivatalos munkaidő után a tagoknak feketén dolgoznak, szállítanak. A miértre pedig így válaszolt: Kénytelen vagyok az emberek kedvébe járni egy kicsit. Így is el vannak keseredve, hiszen kevés a pénz, a munkaegység. Gondolataim summázása közben már a másik brigádvezető is elmondta bírálatát és szemére vetette az elnöknek, hogy keveset látni a határban, a gyümölcsösben, a dolgozó tagok között. Bocsiné, a párttitkár is tiszta vizet öntött a po- ■ hárba. Kifogásolta, hogy az elnök keyeset tartózkodik emberek között, nem hallgatja meg panaszaikat, és nem ér rá törődni a tagok ügyes-bajos dolgaival. Arra a kérdésre pedig, hogy a sok szabálytalanság láttán mit tett már az ellenőrző bizottság, Bocsiné őszintén megmondta: semmit! Bojtos K. Péter, az ellenőrző bizottság elnöke legtöbbször hangoskodik, akadékoskodik, de nem az alapszabálynak megfelelően látja el tisztségét, — ezt állítják többen is a faluban. Említettek egy esetet. Annak idején a rétből egy részt kiadtak a tagoknak, kaszálni. Ez elnöki, sőt, vezetőségi határozat volt, amivel egyetértett az agronómus is. A döntés után egész kis palota- forradalom támadt, azonban mégis akadtak olyanok, akik a civakodás helyett munkához láttak. Egyszercsak megjelent az ellenőrző bizottság elnöke, — aki különben nem értett egyet az ő viszonyaikat figyelembe véve helyesnek mondható határozattal — és úgy oldotta meg a dolgot, hogy másnap keresztül-kasul kaszálta a rétet, semmit se törődve azzal, hogy azt már felosztották, kimérték a tagok között.. Az elnök fáradtan hallgatta a szavakat és a megfásult ember közönyével viselte el az őt ért kritikát is. — Nincs is tulajdonképpen nagy baj — próbálta jóra terelni a beszélgetést, viszont elmondotta, hogy a most folyó építkezést 6 maga vezeti, sőt, ő szalad minden darab deszka, szög után is. Az agronómus passzív szemlélője volt a beszélgetésnek, s úgy tűnt. mintha vendég lett volna, nem pedig a gazdaság egyik vezetőembere. Néhány szavas hozzászólásában iparkodott elcsípni a dolgok élét., a világos, tiszta kép azonban mégis kirajzolódott: A szövetkezetben jelenleg fejetlenség, kapkodás taptez- talható. Sem a vezetőség, sem az elnök nem tartja kezében a vezetést, az irányítást, és nem egyszer az ő akaratuk ellenére történnek dolgok. Az elnök jó szándéka, becsülete felől senkinek nincs kétsége, de gyenge az elnök. Tény az is. hogy a két brigádvezeíő — akiknek iparkodása, szorgalma dicséretreméltó ugyan, de mégis — meglovagolták a helyzetet és sokszor a maguk szakállára cselekedtek, s ezzel nagymértékben járultak hozzá a gyengekezű elnök tekintélyének csorbításához. Ilyen körülmények között az elmúlt időszakban nem fejlődhetett kellőképpen a termelő- szövetkezet, a tagok jelentős része elvándorolt hazulról és a gazdaság legfiatalabb férfi tagja most 38 esztendős. A pétervásáriaknak maguknak kell megoldani problémájukat és ehhez „receptet adni” nem tudunk. A tagságnak, a járási és a községi vezetőknek olyan megoldást kell találniok, amely feltétlenül kijuttatja a gazdaságot a kátyúból, és megnyitja előtte a fejlődés útját. A brigádvezetőknek megkell érteniük, hogy noha joguk van önállóságra, de nem a vezetőséggel, az elnökkel szemben. Tény, hogy az eddig elért eredmények jelentős részben köszönhetők a három brigád- vezetőnek, akiknek munkájára — véleményünk szerint — továbbra is számítani lehet. A szövetkezet nehéz hónapokat él át, hiszen szinte egyik napról a másikra tették ki őket a kastélyból és most vannak csak az építkezések kellős közepén. Az is igaz, hogy az agronómus is többet törődhetne a gazdasággal. Nem tudjuk például mennyire fáj a feje az agronómusnak azon, hogy a silózásnak még csak az elején tartanak és, hogy jelenleg sincs biztosítva a jószágok téli takarmánya. Az agronómustól, mint a gazdaság egyik legfontosabb vezető emberétől többet várt mindenki. Több körültekintést, sokkal több határozottságot, szakértelmet és főleg olyan gazdasági terveket), amelyeknek megvalósulásán elsősorban neki kell fáradoznia. Bátran javasolhatjuk azt is, hogy a vezetőség olyan! szorgalmas emberekre támaszkodjon mint Kovács d. János, Szántó h. György, Szántó h. Sándor, Pálfi Ernöné, Szántó k. Józsefné és a többiek, akik nem nagy hanggal, hűhóval, de szorgalmas munkával mutatták meg mindig, mit tesznek a gazdaság felemelkedéséért. Szakítani kellene feltétlenül Pétervásárán az ósdi módszerekkel is. Csakis fejlett, bél terjes gazdálkodással 1 lehet jobb eredményeket, nagyobb jövedelmet elérni. Fejlett állattenyésztés, gyümölcs-, málna-, takarmánytermelés, ezek hozhatnak nagyobb pénzt, jövedelmet s egyben több kedvet is a tagoknak a munkához. Ha a tagság látni fogja, hogy az új vezetőség a tsz fel- emelkedéséért, egyetértésiben dolgozik azért, hogy a közös vagyon gyarapítása mellett a tagoknak is több jusson, akkor bizonyos, hogy támogatni fogják jobban a vezetők munkáját és visszajönnek az iparból azok is, akik a közelmúltban hátatfordítottak a falunak. Ez az út azonban nem a szabály- sértések eltűrése, a fekete fuvarok, a közvagyon herdálása felé vezet. A változás nem megy máról holnapra. Sok példával bizonyíthatjuk viszont, hogy a jó vezetőség, a fegyelem megteremtése, a tagság szorgalma rövid idő alatt jóra fordíthatja a dolgokat és egy-két esztendő alatt a pétervásáriak is kiléphetnek a gyengének minősített termelőszövetkezetek sorából. Ehhez' a munkához sok segítséget kell adnia mind a járási pártbizottságnak, mind a járási tanácsnak nemcsak most, de a későbbi hónapokban is. Jelenleg nem mutat megnyugtató képet a pétervásári tükör, de akik belenéznek és őszintén akarják a szövetkezet boldogulását, megteremthetnék egy olyan gazdaságot, amelyben egyetértésben és jómódban élnek az emberek, a szövetkezet gazdái. Szalay István Peter Bluhme ismét szüleinél Peter Bluhme, négyéves kisfiú, csaknem IS hónapos távoliét után visszakerült a szüleihez. A gyermeket jogtalanul elrabolták és Nyu- gat-Németországba vitték. A bonni kormány az egyre növekvő népi követelésre kénytelen volt a gyermeket az NDK-ban élő szüleinek visszaadni. (MTI Külföldi Képszolgálat) ÖTVEN CENTI MŰLT A törtév-et nevetséges is lehetne, mint ahogy a tragikust csak hajszál választja el a komikustól. S. I. apci lakos 50 forint helyett 460 forintot fizet egy kerítésért. A kerítés nem az övé, csak a méreg, hogy ennyit kell fizetnie egy három évvel ezelőtt lebontott kerítésdarabért. Mert ez a nevetségesen szomorú történet három éve kezdődött, amikor S. 1.-nek eszébe jutott, hogy a szomszéd kerítése az ő házának falával érintkezik, s ez tűrhetetlen, mert a kerítés rongálja házának falait. A megállapítást tett követte és egy félméteres darabon egyszerűen lebontotta — .a szomszéd kerítését. A három év alatt megjárt minden járási és községi fórumot a kerítés ügye, többek között gondot okozott három műszaki csoportvezetőnek is a járásnál, de a legutóbbi napokig S. I. volt az úr a kerítés ügyében. Ha megbüntették, mindig volt érző szívű ember, aki azt mondta: — Ilyen kis ügyből ne csináljunk nagy ügyet... Ha nem akadt érző szívű ember, akkor S. I. fellebbezett és a fellebbezés megint eltolta a kerítés rendbehozatalának határidejét. Közben — a rossz példa ragadós — másoknak is eszébe jutott, hogy házuk végétől még ötven centi az ő telkük, arra tehát a szomszéd ne építsen kerítést. Nevetséges? Az bizony, de szomorú is egyben. Ötven centin múlt ez, három arasznyi föld mámora, amelyen én akkor és annyit sétálhatok, amennyit, s amikor akarok: ha a szomszéd kerítése nem ér a ház faláig. Szép és érdekes község lenne Apc, ezekkel a falig nem érő kerítésekkel, s azokkal, akik a házuk falánál, az ötvencentis földdarabon sétálnának jussuk biztos tudatában. De ezt már nem lehet megengedni, sokszor ilyen apróságokon múlik az államhatalom tekintélye. A tanács döntött és nagy keservesen talált egy kőművest, aki vállalta az igazságért az esetleges haragot is. S. I.-né azonban makacs asszony, jött a kőműves, és 6 szépen helyet foglalt a kerítés ledöntött részében és csak a rendőri „erőszaknak” engedett ... A kerítés most már bepótoltatott, az ötven forint helyett — ennyiért maguk megcsinálhatták volna — most fizethetnek majd félezer forintot: ennyiért azonban mások is megtanulták Apcon, hogy a demokrácia nem azt jelenti, teszem azt, amit akarok, fütyülök mindenkire, aki mást akar. Az ötven forint múlttal sikeresen birkózott meg a 460 forint jelen! Ha egy kicsit sokára is... (gyurkó) Tegnap hallottam — s véleményem szerint a férji hűség, a férji udvarlás és elismerés magasiskolája volt. Ennél tovább már csak hazugság árán juthat el tízesztendős házasság után egy férj. — Szivem, meg kell mondanom őszintén, itt és neked, tízévi házasság után, hogyha mégegyszer nősülnöm kellene újra és csak téged vennélek I feleségül — ezt a férj mondta. — Te, édes kis csacsi, milyen kedves vagy. Nagyon, nagyon jólesett — ezt a feleség mondta és boldogan simogatta meg férje buksi, szerelmes fejét... — De... — folytatta a férj. — De? — kérdezte az asszony... — nem nősülnék meg még egyszer! íme: a kecske is jólakik és a káposzta is megmarad. (—00 Nők a szövőszékek mellett A Hevesi Háziipari Szövetkezet egercsehi-részlege egy jó hónapja kezdte el munkáját. Szövőrészleg ez, ahol egyelőre még 22-en dolgoznak: háziasz- szonyok, lányok. így próbálják — és nem sikertelenül! — a női munkaerőt kihasználni, s ugyanakkor a részleg megnyitásával több, különösen a nyugati országokban nagy keresletnek örvendő háziipari készítményeket termelni. Jelenleg három nagyobb helyiségben dolgoznak, két műszakban. A részleg vezetője Hegedűs János népművész. — Népművészeti szőtteseket, abroszokat, szalvétákat, törülközőket, függönyöket készítünk — mondta, amikor felkerestük a „fiatal” szövőrészleget. A fehérre meszelt termekben munkájuk fölé hajolt asszonyok, csattog a vetélő, szaporán mozog a lábító, készülnek a szép, mintás darabok. Gergely Béláné a legfiatalabb asszony itt — egy-két hete ment férjhez. Csőröli a piros fonalat. Vidám, amire kétszeres oka is van!... Bár ezen nincs mit' csodálkoznunk, mert ha 22 asszony összekerül, ritkán szomorkodnak. Beszédtéma van elég... de Barta Da- josné határozottan állítja, hogy a „témák” minden pletykát kizárnak. Balogh Imréné különösen nem ér rá fölösleges dolgokról beszélni, mert keze alatt fiatal még a szövőszék, s vigyázni kell, nehogy megtréfálja, mert akkor újra kell kezdeni az egészet. Egyelőre azonban baj nincs, a vetélő vidáman röpköd ide-oda, s lassan, de biztosan növöget a mintás abrosz. — Három hete tanultuk a mintázást — mondja Szabó Józsefné, akinek a férje bányász. (Bár ezzel semmi újat nem mondtunk, mert Csehiben kevés olyan asszonyt találni, akinek a férje nem a bányánál keresné a kenyeret). — Nem nagy még a kereset — magyarázza a vetélő szíjának ránga- tása közben —, de hát még csak most kezdtük ... Azért egy műszak alatt már másfél abrosz elkészül — teszi hozzá. Hegedűs Jánosné a műszakvezető, és a ,(minőségi ellenőr”. Tizenöt éve kenyere a háziipar, s most is nagy kedvvel csinálja. A teremben, ahol most vagyunk, exportra kerülő asztalterítőket készítenek, illetve készítettek, mert aznap fejezték be az utolsó darabot. — Egyelőre harmincötöt kértek tőlünk, de egy fiatal részlegtől ez is eredmény. Már csak azért is — mondja Hege- dűsné —, mert mindet hiba nélkül készítettük el. Nézze meg... Nagyon tetszett a fehér alapon fekete mintás asztalterítő. ízléses minták, magyarosak, és mellőznek minden „délibábot”. Mint utóbb kiderült, a minták Hegedűsné tervezései! A sarokban, a kályha mellett két lány, és egy asszony ül. A térítőkét rojtozzák Deák Mária, Barta Dajosné és Hornyok Irén irányítják a sarokból a terem hangulatát. Az egercsehi szövőnők már terv szerint dolgoznak. A* utolsó negyedévben abroszokat, szalvétákat szőnek, és terven felül még 1500 függönyt is! Kedvükre való ez a munka, szívesein csinálják, ősszel, meg télen ez felbecsülhetetlen el, foglaltság! Kátai Gábor Nem a ruha... Mennyivel jobb lenne • nemzetközi helyzet, ha a po* litikusok gentleman módra öl« tözködnének — sóhajtott fel nemrég az egyik angol heti, lap, s — megfelelő embert • megfelelő ruhába jeligére —- fotomontázst közölt arról, milyennek szeretne látni néhányat a hírekben naponta szereplő államférfiak közül. Az arcképcsarnok első helyén Adenauer bonni kancellár szerepel: a lap talán azért kezdi éppen vele a sort, mert tudja, hogy a nemzetközi helyzet „kifogásolását” iis nála kellene kezdeni. A montázson a testhez álló könlnyű felöltő szemmel láthatólag megifjítija az agg kancellárt. De ha Adenauer magára is öltené a Tailor Cutter modelljét, attól még nem lenne valóban fiatalabb — hajlékonyabb és rugalmasabb a politikában. Mint ahogyan a nemzetközi helyzetnek sem az a baja, hogy Adenauer, vagy bárki más a korának megfelelően öltözködik, hanem az, hogy nem — korunknak megfelelően gondolkodik. És ez számára úgy látszik legalább annyira test*- reszabott, mint a Tailor Cutter című lap bármelyik előkelő modellje...
