Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-04 / 259. szám

1962. november 4., vasárnap NEPÜJSAG JlLert mi mii(f puzkálódik V oltak a pártértekezlet­nek olyan részvevői is, akik az elhangzott bírálatokat „kissé többnek tartották”, mint amennyire szükség lett volna: mintha csak a hibák jellemez­nék azt a munkát, amit az utolsó három évben végeztünk el. De hát úgy szokott az len­ni, hogy a bírálat még akkor is sok, ha az éppen csak érint valakit — sok: az érdekelt sze­mében. Hogy ez mennyire így igaz, hadd mondjak el egy kis epi­zódot egy pártértekezletről Név nélkül vagyok kénytelen idézni a történteket, mert nincs két tanúm, aki igazolná az állítások tényét, hiszen négyszemközt hangzott el a megjegyzés, amit most közre­bocsátok. Az egyik szövetkezet vezető­je kifogásolta a gépek elosztá­sának meglevő módszereit. Tette ezt azért, mert náluk ép­pen a géphiány akadályozta az őszi munkák tervszerű végzé­sét. Igaza volt. Senki sem szólt ellene. Nem szólt az értekez­leten, de szólt a szünetben. — Tudtam, hogy nem hagyja megjegyzés nélkül az üzemün­ket. Mondták, hogy maga min­dig piszkálódni szokott. Az érintett fél nem azt kifo­gásolta, hogy a bírálat indoko­latlan volt. Ellenérvet sem ho­zott fel, amivel a mulasztást igyekezett volna megmagya­rázni. Nem utasította vissza a bírálatot, csupán csak azt tette, hogy enyhe megjegyzéssel, egy­más közt: elvette a kedvét a bírálónak a kritikától. To, persze, ma már nem tűrjük el, hogy valaki durván visszautasítsa a mun­káját kísérő hibák megnevezé­sét. Ezt a nagy melléfogást a magára csak valamit is adó vezető nem engedheti meg. A fejlődéssel együtt finomodtak a módszerek is. Ma már nem azzal vágunk vissza, hogy: no, maga csak hallgasson, mert ha én kinyi­tom a számat __özönvíz előtti me goldás lenne ez. Sokkal egy­szerűbb az, amit az előbb idéz­tem: mondták, hogy maga mindig piszkálódik. Tehát: nem azt mondták, hogy maga min­dig nyíltan megmondja a véle­ményét. Nem azt mondták, hogy maga örökké az igazságot kutatja. Nem azt mondták, hogy maga nem szereti a hibá­kat elkenni. Nem azt mondták, hogy maga komolyan veszi a bírálat alkalmazásának köve­JV telményét, amely az önbírálat­tal együtt fontos eszköze a to­vábbi fejlődésnek. Ö, nem, nem ezt mondták, hanem azt, hogy szeret piszkálódni. Bajt keverni, egymással szembeállí­tani embereket, nézeteltérése­ket támasztani — s ennek már egészen más íze, zamata, han­gulata van. Már nem a nehéz­ségekkel bátran szembenálló harcos erényét mutatja a tulaj­donság, hanem olyan embert tételez fel, aki végső soron ke­rékkötője mindannak, ami ná­lunk szép, emberi és hasznos. Nem állítom, hogy az illető, aki ezt a kedves megjegyzést helyezte el társának a szalámis zsömléje mellé az értekezlet szünetében, így végigvezette magában a következtetések so­rát. De feltétlenül gondolt ar­ra, hogy megjegyzése bizonyos keserű szájízt támaszt, ami elegendő lesz ahhoz, hogy egy időre elhallgattassa az akadé- koskodót. Milyen finom eszköz is a nyelv! Milyen kevéssel le­het súlyos gondolati tartalmat kifejezni a mi édes anyanyel­vűnkkel. Csak egy hiba van: aki a bí­rálatot visszautasítja, aki a bírálattól el akarja venni má­sok kedvét, az nem anyanyel­vűnk árnyalati eltéréseket ki­fejező erejével él vissza, ha­nem azzal a beosztással is, ahová állították azok az embe­rek, akik el szokták mondani a véleményüket, ha valahol hi­bát találnak. s cs^k mondják is el. Még akkor is, ha ez olykor egyeseknek kellemetlen. Mindez azonban a nagy több­ség, a milliók számára: hasz­nos. G. Molnár Ferenc És Nem kényszer í Az egyik község népfrontbi­zottsága a tanácstagok munka járói tárgyal. — Melyik ta­nácstaggal kellene „elbeszél­getni”, ki nem veszi komolyan a tanácsi munkát, ki tekinti a tanácstagságot minden kötele zettság nélküli tisztségnek. Sorra vesznek minden tanács­tagot: hányszor volt tanács­ülésen, hányszor szólalt fel, milyen munkát végez a vá­lasztókerületében. Kivel kelle­ne „elbeszélgetni”, kitől kelle ne megkérdezni, miért nem végzi szívvel-lélekkel azt a munkát, amit a választások idején vállalt. — Öt talán ne — veszi védet mébe az egyik bizottsági tag a kenyérbolt vezetőjét, aki 195& óta alig néhányszor tisztelte meg jelenlétével a tanácsot. — Sok dolga van, nem ér rá. Leszavazta a népfrontbizott­ság. — Nem kényszer a tanács­tagság. De aki vállalja: az áll­jon is helyt, amikor kell! (zár) ELFOLYT A SALAK A TÉGELY Zömök, szürke monstrum. De 1600—1800-as hőfoknál eleven­né válik. A megolvadt man­gánérc forr benne, alattomos halk morajlással sistereg. A le­heleté is látszik. Bíborvörös, majd kékaafehérbe csap, ha­talmába keríti az egész csar­nokot, az öntők arcszínét, és miniden idegszálát. Pár perc múlva csapolnák az Apci Fém term ia Vállalat­nál. Kovács József és Molnár János évek óta csinálják, de ez a munka mindig új és' iz­galmas. Mindent pontosan úgy csinálnak, ahogy a technoló­giai előírás diktálja. De lehet-e a szakma ezernyi fortélyát utasításba foglalni, az izzó fém nyelvén ért»-e a holt be­tű? — Műszaki tudás, több éves gyakorlat, és emberi helytál­lás kell ide — mondják az Apci Fómtermda Vállalat ve­zetői. — Gyerünk a csillével — kiált Molnár János. A csille horgára akasztják a vonta tókötelet, elektromos meghajtással működik a csör­lő. A csalién rajta az öntőté­gely, és a külső, félig szabad csarnok alá vontatják az izzó ércfolyamot. Három-négy méter távol­ságra is süt-perzsel a megol­vadt) fém. Az öntők ais-zbeszit­csukját, kötényt és kesztyűt húznak. Csak nagyra tágult szemük látszik, ijesztően lob­ban ott a tűz. Félig nyitott szájuk szomjasan liheg, a hő­ségtől cserepessé vált ajkak most némák, szemvillanással irányítják egymást az embe­rek. A nagy kalapáccsal né­hány ütés a vasrúdra. Érzés­sel, ütemesen és főleg nagy vigyázattal kell ezt csinálni. Elugranak az öntők, a tégely gyomrából égő tűzpatak csorog a csapolótálba,, onnan a ho­mokiba vájt üregbe. — AMI ITT KIFOLYT, az salak. A tégely áljába maradt a ferromangán. A technológia pontos betartásától, figyel­müktől függ jórészt a tégely­ből kihozott fém mennyisége és minősége. Jobban akarunk dolgozni, mint eddig bármi­kor, hogy éves vállalásunkat teljesíthessük. Egymillió fo­rinttal toldjuk meg a terme­lési tervet, és egy százalékkal csökkentjük az önköltséget. Erre adtuk szavunkat, így ír­tuk alá a vállalást, igaz, em­berek? — Kovács József társai felé hunyorít és, Erki József, a legfiatalabb válaszol: — Nemcsak vállaltuk, ha­nem teljesítjük is. A met'alló üzem a harmadik negyedév­ben több mint 612 ezer forin­tot takarított meg. Igaz, nem az egy százalékos költség­csökkentésből, azt 2,2 száza­lékkal megtoldtuk, így 3,2 szá­zalékkal javítottuk az önkölt­séget. — Akad , azért baj is. Az el múlt negyedévben 61 munka­nap kiesés volt az üzemben, mert baleset történt. Jobbam kell vigyázni. Igazolatlan hi­ányzás is volt. Igaz, hogy csak egy, még szeptemberben. De annyi 9e legyen!! A lassan hűlő tégely mellett nem fogadkoztak. Az öntők csöndesen álltak, legfeljebb egy helyeslő fejbólintás jelezte az elhatározást. Aztán a tanulás került szóba. Amikor a szak- munkás-tanfolyamot kezdték, karmincketten voltak, ma alig 18-an. — Igaz, nehéz munka a ko­hászoké. Több faluból járnak ide az üzembe és az utazás fá­radalma nehezíti a tanulást. De azért meg lehet, és meg is kell azzal birkózni. Igaz, Erki Jóska? A kérdés után mintha meg­rebbent volna a fiatal segéd­munkás szeme. De állta az idő­sebb tekintetét. És ez már biz­tató. A NAGY FORRÓS ÄG, a veszélyes és nehéz munka után fáradtak voltak az emberek, arcuk verítékezett, de lelkese­déssel és hozzáértéssel beszél­tek a holnap feladatairól. Dr. Fazekas László Felhívás Heves megye iíjúságához, felnőtt dolgozóihoz Az 1962—63-as esztendőben régi hagyományainknak megfelelően újból meghirdetjük a llámán Kató Kulturális Szemlét. A kulturális szemle — mint az „Ifjúság a szocializ­musért’-mozgalom szerves része — alapvető feladata, hogy a kulturális munkával elősegítse második ötéves tervünk sikeres megvalósítását, segítse ifjúságunk korszerű művelt­ségének emelését, szocialista tudatának kialakítását. Azok a fiatalok, akik részt vesznek a kulturális szemle valamely ágában, teljesítik az Ifjúság a szocializmusért-mozgalom III. kultúra követelményét. A kulturális szemle egyben önálló jelleggel is bír, olya­nok is részt vehetnek benne, korhatár nélkül, akik nem tagjai az Ifjúság a szocializmusért-mozgalomnak, de érdek­lődnek a szemle valamely ága iránt. Az elmúlt év kulturális eredményeit az eszmei célkitűzés köré csoportosított nevelő munka még jobban elősegítette. A kulturális szemle vala­mennyi ágában számszerű és minőségi fejlődés volt tapasz­talható. 1962—63-ban a kulturális szemle központi gondolata: „A korszerű tudomány és művészet eredményeinek meg­ismerése.” Kulturális nevelő munkánk célkitűzése — e gon­dolat köré csoportosítva — jusson kifejezésre minden műve­lődési ágban. A szemle valamennyi ága a maga sajátos eszközeivel járuljon hozzá a mai valóságot ábrázoló művek népszerűsítéséhez és megértéséhez, ismertesse a szocialista— kommunista társadalom építését szolgáló és tükröző tudo­mány, művészet eredményeit és töltse meg ezzel a tarta­lommal a fiatalok modernség iránti vágyát. A llámán Kató Kulturális Szemle bemutatói, kiállításai legyenek a korszerű tudomány és művészet ismertetekének fórumai. A kulturális szemlénk programot ad az 1962—63. évre az ifjúság között végzendő népművelési munkához a KISZ- szervezetek, a tanácsi, szakszervezeti, földművesszövetke­zeti művelődési otthonok, Hazafias Népfront-bizottságok, nőtanács, különböző intézmények, iskolák, üzemek, termelő- szövetkezetek, gépállomások és állami gazdaságok, kisipari szövetkezetek, tűzoltó testületek, belügyi, honvédségi és az ifjúság kulturális nevelésével foglalkozó más szervek számára. Felhívunk minden KISZ-szervezetet, tanácsi, szakszer­vezeti és szövetkezeti, művelődési otthont, minden nép­művelőt, kultúrmunkást, pedagógust, könyvtárost, művészeti csoportvezetőt és megyénk minden dolgozóját, aki szívén viseli az ifjúság nevelésének ügyét, hogy közös erőfeszítéssé! vigyük sikerre a Hámán Kató Kulturális Szemle célkitűzé­seit az 1962—63. évben. MAGYAR KOMMUNISTA IFJÜSÄGI SZÖVETSÉG HEVES MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA HEVES M. TANÄCS VB MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLYA SZAKSZERVEZETEK MEGYEI TANACSA FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETEK MEGYEI KÖZPONTJA Szüret után volt — a mulatság Kedves hagyománnyá vált az évek során Egerben, a Szőlé­szeti Szakiskolában, hogy a szüret végén, az utolsó szőlő- fürt leszakítása után össze­gyűlnek az iskola tangazdasá­gának dolgozói, s nagy mulat­ságot rendeznek. A kőlyuk-te- tői tangazdaság nagy iroda­épülete ilyénkor mindig a vi­dámság tanyájává változik egy éjszakára. A • szőlőtőkék közötti hajladozást, a nehéz puttonyok cipelését befejező munkások számára disznótoros vacsorát készítenek, hordó bori vernek csapra, hogy semmi stí hiányozzék a jó hangulathoz. Nincs is sok pihenése égésű éjszaka a zenekarnak. Húzni kell, hol a táncoskedvűek ktía vánsága szerint, hol meg a da- lolgatók szavára hallgatva; Ilyenkor eltűnik a gond, S sök és nehéz munka okozta fáradtság, egyszerű munkás éű vezető egymás egészségére, a további sikerekre koccintják össze poharaikat. Most pénteken este kerüli sor a hagyományos kőlyuk-te- tői szüreti mulatságra. Este hét el a nagylány. — Nincs is itt semmi tennivalóm, csak éppen rendezkedek, olyan jó, hogy ez már az én birodalmam! — ta­lálja meg a hangját. Gondos édesanya mellett a Feketén bontakozik a sötétlő ég hátteréből a sziklafal, ame­lyik szinte keblére zárja az aprócska hegyi falut — Szarvas­kőt. Még csak esteledik, de az ősz hamar sötétbe borítja a házakat, ahonnan barátságos fény szűrődik az utcáikra. A régi szokásokat felváltja az új, a sötétben be­szélgető, keríté- ses esték he­lyett a fiatalok a klubban, le­mezek mellett, vagy tanulással töltik az idejü­ket. Bárhol bepil­lantottunk az ajtón vagy az ablakon, csak­nem mindenütt láttunk köny­veket. Tanul­nak a fiatalok, az idősebbek, mert ki-ki előbbre akar jutni a művelt­ség, az ismere­tek széles útján. ★ Nagy Marikat egy darabig a csukott ablakon át figyeltük. Bájos, fiatal ar­cán örömteli mosoly — kövér dunnák. pár­nák, hófehér le­pedők, üveg­készletek kö­zött forgolódik egyedül. — Mind az övé! — mondja suttogva az édesanyja, aki két két lány, a kis Erzsi és Marika éve vesztette el az urát egy nem érzi, hogy anyagiakban bányaomlásnál, s most két ke- elmaradna azok mögött, akikre ze munkájával, meg a nyugdíj- ketten keresnek! jal egyet akar — a két lányát ★ Aistafírozni. — Ami igaz, az igaz! Nehéz — Jaj, de megleptek! — pirul a bányában töltött nyolc óra ESTELEDIK A FALUBAN. Nagy Marika új boroskészlete utón leülni a könyvek mellé, de ha már vállaltam, akkor végig ijs csinálom! — mondja Barta Zoltán feltekintve a he­tedikes számtankönyvből. — Én is hetedikes vagyok — dülleszti boldogan- a mellét Ottó fia, aki most arra büsz­ke, hogy egy példát ő segített megcsinálni az édesapjának. Amíg ők törik a fejüket, az hában a „dikón” hever nagy­apa és a kis unoka, aki tátott szájjal hallgatja a mesét. — Minden este ez az én posztom! Hiába mesélnek a rá­dióban, nekem isesak hozzá kell fognom, mert addig úgyse hagy békén — simogatja meg Árpádka fejét a nagyapa. — Tessenek már egy kicsit beszélgetni míg megfől a fe­Barta Zoltán és fiai tanulnak édesanya csendben meg-meg- áil fölöttük, belepillant az is­meretlen szövegbe, s aztán nagyon halkan, hogy minél kevesebb zajt csapjon — ké­szíti a vacsorát. ★ — Hát ahogy ment, mende- gélt, egyszer csak egy nagy erdőbe ért. Akkor aztán a kis ny’üacska... — Jó estét kívánok! — kö­szönünk be egy kedves idillt megzavarva Pataki Árpádék- hoz. A barátságosan fűtött kony­kete! — mondja a szép anyu­ka, s őszintén mondom, nem. is csodálkoztunk, hogy az egy­szerű paraszítházban pillanato­kon belül forrt a kávéfőzőben a víz, s a mokkás csészéiből pá­rolgó kávéillat járta be a la­kást. — A férjem nagyon korán kel. megy Egerbe minden nap a savanyítóba, jól esik neki a forró dupla — teszi hozzá a cukor mellé mintegy magya­rázatképpen Pataikiné. Már lassan nyolc felié jár az idő. Hol at. hol ott ateák W a villanyfény, nyugovóra tér­nek az emberek, reggel új nap kezdődik. Az iskola még han­gos, mert a klubbá alakítót: egyik teremben vidáman tán­colnak a kiszesek. Oktatásuk volt, s most még „mozognak” egy kicsit, aztán ők is haza­térnek, hogy reggel ki Üzem­Nagyapa mesél be, W, iskolába menjen. Eislte van... A komor he­gyek védőn ölelik a falut, s romantikussá lesz hirtelen az egyszerű falusi táj, amint az esti. vonat szikrát hányva át- prüszköl a viadukton, s szo­kásos tűzijátékával bekanya­rodik a távoli hegyek közé... Cs. A. É. gazdaságbeliek családias unt népségükre, ezúttal azonbarÉ vendégeiket is vártaik. Német-1 országból érkezett jóbarátokat: erdészeket, akik néhány napja megyénkben már több látoga­tást tették, ismerkedtek a Mái­ra, a Bükk erdészeinek mura» kajával, eredményeivel, gond- jaival. A tangazdaság meghfc vását elfogadva* ezúttal azt! láthatták meg, milyen jókedv-J ved tudnak ünnepelni nálunk: egy-egy munka sikerest befejez zése után.. i Czeglédi Sándor, a Szőlészeti Szakiskola igazgatója köszön-' tötfce megérkezésükkor a keefe vés vendégéket, akiket éükíf sért Holló Endre, a megyei pártbizottság munkatársa, 8 Adamkó József, a Nyugat- bükki Állami Erdőgazdaság igazgatója is. A bemutatkozások, kézszorí­tósok után már fehér asztali nál folytatódott az ismerke- dés. Később meg a bálteremmé „átalakított” nagy alagsori he-' íyiségben mutatkoztak be á német vendégek, úgy, hogy et vendéglátók új oldalukról is­merhették meg mind az ötü-' két: nagyszerűen helytálltak 3 táncban, s az éneklésben is. A búcsúzás a késő éjszakai órákban nehezebben ment* mint az ismerkedés-. A vendég­látók nem szívesen engedték el új bai-átaikat, a német er­dészek pedig ugyancsak rövid­nek találták a nagy jókedv­ben eltöltött időt. Így aztán még bizonyosabbá vált, hogy a tangazdaságbeliék sokáig nem felejtik el Heinz Barn, Leo Berbach, Wilhelm Honacker, Kurt Storandt és Detler Mey­er nevét. A német vendégek! pedig kedves ,, poggyászként” viszik magúikkal hazájukba, 8 szőkébb pátriájukba, Mühlhau- senbe az egri szüreti mulatság emlékét. (wTff

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents