Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-22 / 273. szám

ft NÉPÚJSÁG IIM52. november 22., csütörtök Szabálytalan fűtés = tűzveszély! Még egyszer a megye kosárlabda utánpótlásáról A Népújság 1962. november 17-i számában Heti kommentárunk címmel írás jelent meg a megye kosárlabda utánpótlásának helyze­téről. A cikkben foglalt bírálatok- ta Gerzovich József testnevelő ta­nár a következő választ küldte -' trkesztöségünkhóz: — A Népújságban megjelent, a kívül a Gárdonyi Géza Gimná­ziumban 24 csapattal házi bajnok­ság folyik. 4. Az egri testnevelő ta­nárok jó munkát végeznek a ko­sárlabda-sportban, néhány tanítvá­nyuk már a válogatott keretnek is aktív tagja. A mostani tanterv biz­tosítja a kosárlabda-sport fejlődé­sét, s különösen Egerben nem lesz kosárlabda jövőjével kapcsolatos sorok nem fedik a valóságot, mert pontosan a kosárlabda-sportágban legjobb az iskolai utánpótlás hely­zete. Mindezt az alábbiakkal tá­masztom alá: 1. Egerben megin­dult a kísérleti oktatás, amelynek keretében két osztályban kimon­dottan kosárlabda szakképzősök lesznek az odajáró tanulók, akik heti négy órában kapnak kosár­labda kiképzést. 2. Az Egri Sport­iskolában fiú és leány kosárlabda- szakosztály működik, a csapatok a megyei bajnokságban szerepelnek. Az egri férd és női NB n-es csa­pat a sportiskolából meríti után­pótlását. Nem beszélve arról, hogy többen még magasabb fokú baj­nokságban szereplő csapatokhoz kerültek a sportiskolából (Buda­pest, Szeged). 3. Igaz, hogy ebben az évben nincs külön középiskolás bajnokság, de az iskolák együtte­sei részt vesznek a megyei bajnok­ságban, amelynek tagjai túlnyomó­részt középiskolás csapatok, Ezen­és nem is lehet probléma az után­pótlással. Ezt részben a kiváló szakvezetés, részben a sportiskola és nem utolsó sorban a kísérleti oktatás fogja biztosítani. * A szerkesztőség megjegyzése. A megye kosárlabda-sportjával fog­lalkozó cikkünkben nem másnak, mint jóindulatú aggályainknak ad­tunk kifejezést. Ez az aggályunk a fent közölt levél ellenére sem változott meg, mert mi — s ezt is­mételten hangsúlyozzuk — nem Eger. hanem az egész megye ko- sarlabda-sportjával foglalkoztunk. Elismerjük, hogy Egerben valóban kitűnően alakult az iskolák kosár­labda élete, ugyanez viszont nem mondható el a megye többi közép­iskoláiról. A gyöngyösi, a hatvani és a káli gimnáziumokban már kevésbé foglalkoznak a kosárlab­dával, egyedüli kivétel a Gyön­gyösi Mezőgazdasági Technikum, ahol jó talaja van a kosárlabdá­nak, annak ellenére, hogy ez az Intézet teremhiánnyal küzd. Csak helyeselhetjük, hogy Egerben két osztályban is bevezették a kosár­labda kísérleti oktatását de fel­tesszük a kérdést: miért csak Egerben? Eger város iskoláinak hasznos kezdeményezését a megye kosár­labda-sportjának fellendítésében az egész megyére ki kell terjesz­teni! A hűvös idő beköszöntött, megkezdődött a fűtés-. A sza­bálytalanul épített, vagy hasz­nált tüzelőberendezések (cse­rép- és vaskályhák, asztali tűz­helyek, kemencék), a pincé­ben elhelyezett tüzelőanyag, a padláson felhalmozott éghető anyagok, valamint a felügye­let nélkül hagyott gyermekek fokozzék a tűz keletkezésének lehetőségét. Ezért szükséges a lakóházak és gazdasági épüle­tek tűzrendészeti felülvizsgá­f tlílll refKKrmciü X LASSAN ELKÉSZÜL a chilei labdarúgó-világbajnok­ság elszámolása. Most már biz­tos, hogy összesen 903 ezer né­zője volt a VB-nek, ami néző­csúcsnak számít, mert 1954- ben Svájcban 730 ezer, 1958- ban Svédországban 738 ezer néző volt. Érdekesek a magyar mérkőzések adatai: Magyaror­szág—Anglia 8300, Bulgária— Magyarország 8000, Argentína ■—Magyarország 8200 és Ma­gyarország—Csehszolvákia 11 ezer 900. összesen a négy ma­gyar mérkőzésnek tehát-36 400 nézője volt. X A LABDARÚGÓK szö­vetségi kapitánya most állítja össze az 1963. éves tervet, ame­lyet rövidesein megtárgyal az MLSZ elnökségével. A kapi­tány rendelkezése értelmében az MLSZ úgy döntött, hogy a csapatok téli túráikat január 6-ig tartoznak befejezni. HAz gyümölcsössel eladó. Ér­deklődni lehet: vasárnapokon, Les- tyán Pálné, Hatvan—Kistelek (HVSE pálya mellett). EGERBEN 2 szoba, konyha, spei- zos családi ház, vízvezetékkel, be- költözhetőséggel eladó.' Szovjet­hadsereg u. 71. (Szvorényi u.) KALBAN, a Kápolnai út 1. szám alatti, közületnek is alkalmas ház eladó. Érdeklődni ugyanott. Egri és gyöngyösi úttörő-sportolók találkozója A közelmúltban Gyöngyösre lá­togatott az egri VI-os és X-es szá­mú iskola fiú és az V-ös számú iskola leány négytusa-csapata, va­lamint az egri Üttörőház fiú és leány kézilabda együttese. Az egri pajtásokat kitűnően elő­készített pályák várták, a rende­zők — Fekete János testnevelő ta­nárral az élen — mindent megtett, hogy a vendégek jól érezzék magu­kat. A verseny előtt zászlócserére került sor, majd utána ízletes Sporthírek — Ma délután Gyöngyösön a vá­rosi sporttelepen érdekes labdarú- gö-mérkőzés kerül sorra. 14 órai kezdettel rendezik meg ugyanis az Egri ITSK—Gyöngyösi ITSK ipari- tánuló területi döntő labdarúgó- mérkőzést. — A salgótarjáni pedagógusok meghívására Gyöngyös pedagógus labdarúgói barátságos labdarúgó- iftérkőzést játszottak a salgótarjáni pedagógusokkal. A gyöngyösiek 4:3 arányú győzelmet arattak, góljai­kat Bodő 2, Szigetvári és Janko- vits szerezték. — A gyöngyössolymosi férfi ké­zilabda-csapat a megyei bajnokság befejezése után sem tért pihenőre. Részt vett a november 7. villámtor­nán, vasárnap pedig a Szolnok megyei Tlszapüspöki együttesét látta vendégül. A hagyományos ta­lálkozó a hazaiak 37:21 (12:4) ará­nyú győzelmével fejeződött be. A visszavágó mérkőzésre jövő év jú­liusában kerül sor Tiszapüspökin. . — Az Egri Dózsa vízilabda­csapata legközelebbi MNK mérkő­zését szombaton délután játssza Budapesten a Typográfia együtte­sével. Az Egri Dózsa NB n-es lab­darúgói is. Budapesten szerepelnek, vasárnap délelőtt a Bp. Előre együttesével mérik össze tudásu­kat az Előre Sport-utcai pályáján. —t A megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság nyugati csoportjában tacus 12, 7. S. Kinizsi 9, 8. Gyön­gyösi Építők 9, 9. Adács S, 10. H. Spartacus 7, 11. Nagygombos 6, 12. Heréd 6, 13. S. Építők 4 ponttal. Nagyréde csapatát törölték. uzsonna mellett barátkoztak to­vább az egri és a gyöngyösi fia­talok. A testnevelők elhatározták, hogy ezeket a sporttalálkozókat a jövőben rendszeressé teszik. Eredmények. Fiú csapat: 1. Eger 1183 pont, 2. Gyöngyös A 1100 pont, 3. Gyöngyös B. 1035 pont. Fiú egyéni: 1. Lo- sonczi (Eger VT.) 273 pont, 2. Mer- czel (Eger X.) 270 pont; 3. Balázs (Gyöngyös) 249 pont. Leány csapat: 1. Gyöngyös A 1015 pont, 2. Eger 932 pont, 3. Gyöngyös B 882 pont. Leány egyé­ni: 1. Koch (Gyöngyös) 241 pont, 2. Huszár (Gyöngyös) 225 pont, 3. Molnár (Eger) 221 ponttal. Kézilabda. Fiúk: Gyöngyös—Eger 14:8. Lányok: Eger—Gyöngyös 4:3. NOVEMBER 17-én délelőtt % 10 órakor az állomásról kiinduló autóbuszról, mely a Fellner utcai buszmegállóig jött, egy ismeretlen utas egy aktatáskát jegyekkel együtt elvitt. Kérem a megtalálót, jutalom ellenében adja le a busz­megállóba, Eger. lata a községekben és városok­ban egyaránt. A tűzrendészeti feladatok eredményes végrehajtása érde­kében a megyei tűzrendészeti osztályparancsnokság kéri a lakosságot, hogy a lakóházak tűzrendészeti felülvizsgálását segítsék elő és a következő ta­nácsokat szívleljék meg: 1. A padlástérben könnyen gyűld anyagot ne helyezzenek el. A nehezn égő anyagot is a kéménytől legalább egy méter­re tegyék. 2. A kéményeket tartsák jó állapotban. A kéménybe fa­szerkezeti részek ne érjenek. A kéményen jó tisztító- és ko- romzsákajtó legyen. 3. A lakóhelyiségekben tűz­helyek, kályhák fél méteres körzetében éghető anyagot ne tegyenek. Gondoljanak a hő­sugárzásból eredő veszélyre. 4. Az elektromos vezetéken csak szakemberrel -végeztesse­nek javítást. Az elsktro-moto- rokat és egyéb fogyasztókat (vasalót, szárítót, melegítőt, stb.) felügyelet nélkül ne üze­meltessék. 5. Tűzveszélyes folyadékkal (petróleummal, benzinnel, spi­ritusszal, stb.) zárt helyiségben ne dolgozzanak. A folyadékok gázai szikrázás, parázs, láng hatására belobbannak és szel­lőzés hiányában robbanást okoznak. 6. Nyílt lángot, parazsat (gyertyát, mécsest, cigarettát, stb.) padlástérben, pincében, és éghető anyagok közelében ne használjanak. 7. Szabadban csak szélcsen­des időben rakhatnak tüzet és akkor, ha a környezetet (épü­leteket, erdőt, mezőt) egyálta­lán nem veszélyezteti. 8. Nagyon vigyázzanak gyer­mekeikre, hogy azok gyufával és egyéb tűzokozó eszközzel ne játsszanak, s gondoskodjanak a gyermekek felügyeletéről. Heves megyei Tűzrendészeti Osztályparancsnokság RADIO, televízió, háztartási kis­gépek javítását rövid határidőre vállaljuk. Hívásra házhoz megyünk. Be- és kiszállításról gondoskodunk. A javítandó készülékeket a kije­lölt fmsz-boltokban kell leadni. Füzesabony és Vidéke Cipész Ktsz szolgáltató részlege. SKODA, 1102-es, olcsón eladó. Eger, Frank Tivadar utca 2. (Ital­bolt). A FÜZESABONYI Járási Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya pályá­zatot hirdet igazgatási csoportve­zetői, valamint kertészeti agronó- musi állás betöltésére. Pályázati feltételek: az igazgatási csoportve­zetői állás betöltéséhez jogtudo­mányi egyetemi végzettség és 3 éves szakmai gyakorlat szükséges. Fizetés: 1330/A kulcsszám szerint. A kertészeti agronómusi állás be­töltéséhez kertészeti főiskolai, vagy agrártudományi egyetemi végzett­ség és 3 éves nagyüzemi gyakorlat, esetleg kertészeti technikumi vég­zettség és 5 éves nagyüzemi gya­korlat szükséges. Fizetés: 1334/A kulcsszám szerint. Jelentkezni le­het a Füzesabonyi Járási Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályán. Felvételre keres az Egri Faipari Vállalat bútormázoló és kárpitos szakmunkásokat. Cím: Egri Faipari Vállalat, Bger, Knézich K. utca 36. Eger és Gyöngyös városokban a helyszínen és soronkívül végzik el a lakások és lakóházak betört ablakainak és üvegajtóinak újraüvegezését annak, akinek érvényes háztartási általános, illetve épület- és háztartási általános biztosítása van. Ezek a biztosítások az üvegkártérítésen túl is igen sok veszélynemre nyújtanak anyagi védelmet. Vegye igénybe Ön is a kisösszegű díjért sok kár-lehető­ségre szóló épület és háztartási, vagy ha saját háza nincs, az általános háztartási biztosítást. Felvilágosítást járási és városi fiókjaink, illetve körzet­felügyelőink nyújtanak. Állami biztosító Egy kivétellel szoros eredmények, kevés gól a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban A hajrá je­gyében folynak a megyei ifjúsági labda­rúgó-bajnokság küzdelmei. A két J: élen levő egri íjgj csapat vasárnap is győzni tudott, az Egri Előre F-abonyban ne­héz mérkőzésen szerezte meg baj­noki pontjait, s a második helye­zett Egri Dózsa is óriási harc után diadalmaskodott Verpeléten. Meg­lepetés viszont, hogy Rózsaszent- márton vereséget szenvedett Eger­ben az Egri Spartacustól és a Gy. Bányász 8 gólt rúgott a szűcsiek hálójába! A HVSE—H. MEDOSZ „fiók-rangadó” gólnélküli döntet­lennel ért véget, s ugyancsak dön­tetlent hozott a Gy. Vasutas—Recsk és a Tiszafüred—Bélapátfalva ta­lálkozó is. Apc és Lőrinci, a két „szomszédvár” küzdelméből ezút­Spartacus—R-márton 2:0, Füzes­abony—Egri Előre 0:1, Verpelét— Egri Dózsa 1:2, Apci Vasas—Lőrin­ci Vasas 0:1, Hatvani VSE—Hevesi MEDOSZ 0:0, Tiszafüred—Bélapát­falva 1:1^ A bajnokság állása: következő sorrend alakult ki: 1. tal a lőrinciek kerültek ki győzte­sen. Gy. Vasas 21, 2. Gyöngyösoroszi 16, 5. Gyöngyöshalász 15, 4. Petőfibá- nya 14, 5. Boldog 13, 6. Gy. Spar­Eredmények: Gy. Vasutas—Recs­ki Bányász 1:1, Gyöngyösi Bá­nyász—Szűcsi Bányász 8:0, Egri Ökölvívás Az NB n-ben befejeződtek a küz­delmek. A keleti csoportban — mint várható volt — a Honvéd Zalka SE csapata óriási fölénnyel nyerte a bajnokságot és visszake­rült az NB I-be. Másik megyei csa­patunk, a Petőfibányai Bányász, csak az utolsó előtti helyet tudta megszerezni. Az utolsó fordulóban egyébként a következő eredmé­nyek születtek: Ózdi Kohász— * Honvéd Zalka SE 10:10 Ózd, 600 néző. V: Molnár, Payer. A Honvéd győzelmeit Fodor, Pampuk, Szász és Himmei szerez­ték, a Pataki—Min esik és a Szabó «-Kunkli mérkőzések döntetlenül végződtek. Gál, Földi, Pék és Gácsi pontozásos vereséget szenvedtek. Szolnoki MÄV— Petőfibánya 12:8 Petőfibánya, 600 néző. V: Ha- bony, Sárközi. A petőfibányai győztesek: Eperjesi (ellenfél nél­kül), Bérezés, G. Tóth, a Kohajda —Balázs és a Duttka—Miklós mér­kőzés döntetlenül végződött. A bajnokság végeredménye: 1. Egri Előre 14 12 1 1 38:12 25 2. Egri Dózsa 14 11 1 2 47:17 23 3. HVSE 14 8 5 1 36: 9 21 4. Heves 14 9 2 3 28:10 20 5. R-márton 15 9 2 4 37:19 20 6. Gy. Bányász 13 8 2 3 32:11 18 7. Verpelét 13 9 — 4 28:17 18 & 8. Egri Spart. 14 6 2 6 20:22 14 . a 9. H. Kinizsi 13 6 1 6 23:21 13 10. FVSC 13 5 2 6 22:13 12 11. Apc 14 4 2 8 16:25 10 12. Lőrinci 14 4 2 8 8:24 10 ö 13. B-falva 13 2 5 6 14:18 9 c 14. T-füred 14 2 4 8 15:32 a. 15. Recsk 13 2 1 10 12:38 5 16. Szűcsi B. 13 1 1 11 10:54 3 17. Gy. Vasutas 14 — 3 11 8:52 3 A Gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyár felvételre ke­res esztergályos, marós és koszorús szakmunkásokat. Női ruhaszövetek 100—140 szélességben 80,— Ft-tól 211,— Ft-ig Férfi öltönyszövetek, sima és mintás 241,— Ft-tól 550,— Ft-ig Divat bükié és mintás női kabátanyagok 160,— Ft-tól 400,— Ft-ig A Tiszafüred—Lőrinci és a Recsk —Bélapátfalva mérkőzés két pont­ját 0:0 gólaránnyal Lőrinci, illetve Recsk kapta. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megye) tanács laoja. Főszerkesztő: Papp János Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: titb József Szerkesztőség: Egerj Beloiannisz a. S. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiők: 23. Kiadóhivatal: 1. H. Z. SE 14 12 2 _ 202: 76 26 Eger; Bajcsy-Zsilinszky utca L 2. Kk-halas 14 6 2 6 135:143 14 Telefon: 24-44. Postafiók: 23. j 3. Szolnok 14 7 — 7 128:152 14 Heves megye] Nyomda Vállalat. 1 4. Ózd 14 5 3 6 122:156 13 Egeri Bródy Sándor utca 4. 5. FTC 14 5 2 7 132:148 12 Igazgató: Marosán József. j 6. K. B. SE 14 5 1 8 143:137 11 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet- i 7. Petőfib. 14 5 1 8 129:151 ii hető a helyi postahivataloknál ét 8. EMÁG M 4 3 7 1»*53 It* kézbesítőknél. 1 Gyermek térdharisnya 8,80,----töl 20,— Ft-lg Női krepp nylon harisnya 76,—tói— 82,— Ft-ig Gyapjúsálak 87,----tói 150,— Ft-ig Férfi bélelt sertésbörkesztyü 86,80-tól— 180,— Ft-ig Férfi divatöltöny fésűs szövetből 1050,—tói—1200,— Ft-ig Fiú sportöltöny hosszú nadrággal, 6-os méretb. 200 Ft. Női mikroporózustalpú cipő 80,—tói— 295,— Ft-ig Férfi mikroporózustalpú cipő 100,—tói— 350,— Ft-ig Etamin függönyök négyzetmétere 18,—tói 32,— Ft-ig Kínai és magyar brokát és fém­szálas selymek 50,—töl 153,— Ft-ig

Next

/
Thumbnails
Contents