Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-13 / 240. szám
1D02. október 13., szombat NÉPÚJSÁG s CS. AüAM ÉVA : Firenzei háztetők az Ufizzi képtár ablakából. Ősz van — de nem az idegenforgalomban Itt vagyunk lassan október közepén, amikor már tagadhatatlanul az őszről beszél mindenki. Nemsokára kezdetét veszi az „otthon-ülés”, a készülődés a hosszú téli estékre... Mindezekből sem a nap, sem a turisták nem vesznek tudomást. Egerbe idáig is rengeteg turista látogatott el, gyönyörködni az egri őszben, s a város történelmi nevezetességeiben. Vasárnap ismét „telt ház” lesz Egerben. Reggel a 8 óra 30-as vonattal 500 debreceni kiránduló érkezik, s majd egy órával később befut hatszáz budapesti turista különvonata. Kellemes szórakozást kívánunk nekik az egri ősz nevében is... (G) Telefonösszeköttetés a magasból A TWA amerikai repülőtársaság a Chicago—San Francisco repülőjárat sugárhajtású gépein telefonszolgálatot vezetett be. Tizenháromezer méter magasságban és a gépek óránkénti 960 kilométeres sebessége mellett az utasok telefonbeszélgetéseket folytathatnak az Egyesült Államok valamennyi városával. JlWW Vele találkoztam. Vál- j | Iámra veregetett, meg- ölelt, kedves és Igaz ba- [ rátjának nevezett. Kifej-! tette, hogy külön öröm I Neki velem találkozni. - mert megértő és messze- tekiniö elme vagyok, akiből minél több van, | annál jobb, s minél kevesebb, annál nagyobb a baj. Melegen érdeklődött hogylétem iránt, lelkesen beszélt terveimről, amelyekről csak fél füllel hallott, s mégis nagyszerűnek tartja fél- fülrevaló mennyiségében is. Azt is hangoztatta, amikor találkoztam Vele, hogy külön is megtiszteltetés számára az én személyem, mert öröm közös célért a célokban egyetértő emberekkel dolgozni.- Különben, mit szólsz hozzá, milyen tiszta kék az ég? — kérdezte.- Valóban* szép kék* de van ott néhány bárányfelhő — mondtam szerényen.- Tiszta kék az égi- Kéknek kék, de nézd, ott azt a néhány bárányfelhőt — próbáltam érvelni szerényen..,- Tökkelütött és szemtelen alak vagy. örülök, ha nem látlak — hördült rám és faképnél hagyott. Tanácstalan vagyok: messzeteklntö elmém-, vagy tökkelütöttségem az igaz? Vagy haragudjak a bárányfelhőkre? (-ó) Meghalt az eszpresszó-kávé feltalálója A napokban, 66 éves korában, Milánóban elbúnyt Giovanni Gaggia, volt kávéházi pincér. A nagyközönség alig ismerte, noha ő volt az presszó-kávé feltalálója. Gaggia eszpresszója révén többszörös milliomos lett. SAJTÓHIBA A szerkesztő — kezében ceruzával, másikban tollal, a harmadikban semmivel, mert még egy szerkesztőnek sincs három keze — Puszpáng Alfonz cikkét olvasta elmerültem A cikk elmerült egy probléma vizsgálatában, -s a problémával együtt Puszpáng Alfonz is elmerült a téma hínárjában, amelyből kiszabadítani, a gondolatokat a hínártól megtisztítani a szerkesztő feladata volt. A szerkesztő tehát olvasott, javított mind a három kezével, hogy szelleme könyökéig csupa hínár volt, időnkint megtörülte fáradóan izzadt homlokát, hogy az is hí- nároe lett, rátette kezét a kéziratra, kezdhette elölről, mert a kéziratra is visszamá- zolt egy kis hínárt. A vízinövényekkel folytatott, másfél órás megfeszített küzdelem után, a gondolatok tava tiszta lett, mint a hegyi tó, a kézirat agyonjavított, mint pankrátolr arca a mérkőzés után, így tehát, annak rendje- módja szerint lemásoltatott, majd újból ki javftottatott, mert a gépírónő is ember, s az írógépen is sok betű van, amelyek nem hajlandók mindig betartani a kötelező sorrendet. Másnap reggel Puszpáng Alfonz cikkecskéje a juszufvár- aljai szemtermesztés memótechnikai módszereiről lejött a lapban és hallatlan sikert aratott, írván ugyanis: — ...kínál.,. — helyett — ... hínár-t, valaki, valamiért, véletlenül. A hínár ellen harcolt és a hínár maradt benne. Délelőtt keresték egy ügyben a szerkesztőt, a titkárnő azonban rezignáltén jelentette be ... — A szerkesztő elvtárs, sajnos, sajtóhibás ... — Hogyhogy? — Reggel, amikor, kezébe vette a cikket, megörült... Később aztán rájöttünk', tetszik tudni — magyarázta a titkárnő —, hogy megőrült! Most ólommal játszik labdarúgó-mérkőzést, és egyre azt kiabálja, hogy itt nincs gól, mert ez ulti, amit egy sakkcsapat is játszhat a mattig, három hasábon keresztül. •' íme egy sajtóhiba és egy szerkesztő letargikus története- Béka boraira! íegri> Két mondat története élményekkel gyarapodtunk, de már hiányzik is az otthon, hiányzik a megszokott hétköznap ritmusa, hiányzik, hogy nem értik a nyelvünket, egyáltalában hiányzik minden, ami az otthont jelenti. Autóbuszunk Sienna felé röpít bennünket, de közben már egyre csendesebbek lettünk. Hazagondoltunk, s csak egy- egy erődítmény, a hegy tetejéről elénk táruló, mesés tájak élénkítették fel a társaságot. Siennában természetesen megálltunk, hiszen eddigi utunk alkalmával, — amit a vezetők jó előre tudtak, s állítottak programba — ez volt a legjellegzetesebb olasz város, amit láthattunk. Keskeny, magaslat felé törő utcáit ezen a vasárnapon érdekes felvonulás tette színessé. Mint megtudtuk, az 1514-es — számunkra oly emlékezetes — esztendő óta itt minden évben lovas ünnepeket tartanak a környék legjobb lovasainak részvételével, s most az ünnepség egy részleteként, középkori apródok köszöntötték azokat a polgárokat, akik ezen a versenyen kiváló munkával, a szervezésben és lebonyolításban működtek közre. A Pallio della cantale ünnepségek sorozata különben egész Olaszországban várt és számottevő eseményt jelent. Természetesen, megtekintettük a város műemlék központját, a hatalmas dómot, amely ugyancsak szín márvány, mint a firenzei, csak sokkal gazdagabban díszített. Az intarziás kőpadló, Nicola Pizano híres szószéke ismét olyan látvány volt, amely különlegességével megmarad az ember emlékezetében. | Egyre közelebb értünk Ró-' mához. Viterboban már csak pér percre álltunk meg, de éppen ott, ahol ki volt írva: „Az' 56-os magyar mártírok tere”.! Nem sikerült megtudnunk, kik; emlékére állították, mert az idő, különösen a külföldi tartózkodás utolsó napján, nagyon sürgető. Hihetetlen sebességgel száguldva, rögtön megtudtuk, hogy közel a főváros, mert megsokasodtak az autók és a jellegzetes római táj bontakozott ki előttünk. < Fáradtan, de örömmel foglal-! tűk el újra szobánkat a Casa; Nostra penzióban, s mindenki készülődött az esti, az utolsó' programra, a búcsúvacsorára. amelyet Aschero! úr, az utazási vállalkozás főne-; ke rendezett számunkra. Még egyszer végigautóztunk, az esti Rómán. Kicsit búcsúz-^ tunk a kedves várostól, s elka-' nyárod va a Vatikán mögé, megálltunk egy kerthelyiséges étterem előtt. Nehezen oldódott a hangulat. A szórakozáshoz rendelt zenészek olasz és magyar dalokat játszottak és egy*! szei'i' - ■•■gy olasz fiatal keS — Mindent elkövetnék 62 ?éves létemre, hogy azt hall- ■ Shassam már végre: Tarnaőrs cközepes. Nem jó... csak köze- ypes ... \ — De sokan mondják most, Ss mondom én is, ezt kellett vol- 5na, így kellett volna már ré- \gen... ? ★ S Ezt a két mondatot akár < *“ mottónak is írhattam 1 volna a riport elejére, — anyányira a lényeget, annyira a Smegtörtént és örvendetes vál- 51 ozást összegezi, szinte már \aforizmikus tömörséggel. A két Pmondat szülőatyja egyébként cid. Király Miklós, a tarnaőrsl iDózsa Termelőszövetkezet volti dés jelenlegi ellenőrző bizottsági Stagja, brigádvezetője, odaadó Jhíve és szerelmese, minden {gondjának lelkes, ha úgy hoz- ?za, keserű, ha úgy, örömteli <hordozója. Az első mondat smegfogalmazódott ez év jaguárjának elején, a második Sugyanez év októberének dere- <kán, egy napfényes délelőttön, \a tamaőrsi malom mázsálója Pelőtt. S Ami a két mondat között Svan, mindössze kilenc hónap. {És az újszülött, amely januáriban a tervek méhében, szinte < titkon fogant, egészségesnek {mutatkozik, s nem kell nagy {szakértelem hozzá, hogy megállapítsuk: a fejlődése is bizto- Ssítva van- Aki csak egy kicsit fis figyelemmel kísérte lapunk Shasábjait, minden bizonnyal ^emlékszik rá, hogy a januári, {bizony kegyetlenül igaz cikket, Pez év derekán követte egy má- csik, amelyben arról volt szó, smilyen terveket forgat fejében ?az új vezetőség, élén Szitás \Elek elnökkel, s ezek a tervek > milyen eszközökkel, módszerekkel oldhatók meg egy olyan :>.szövetkezet ben, ahol osztottak ^munkaegységenként 18 forin- stot, ellógtak, elloptak másik ^ugyanannyit, s még azokkal együtt sem érték el a lehetőségek felét sem. Most meglesz a 35 forintos munkaegység! Egy év alatt kereken kétszeresére emelkedett a jövedelem! Csoda történt? Titkos aranybányára bukkantak a tarnaőrsiek? Amennyiben csoda, akkor csak annyiban az, hogy valóban aranybányára bukkantak, ha nem is titkosra: saját magukra. Dolgozik az egész falu, tele a határ asszonyokkal, emberekkel, fogatokkal, gépekkel, telve a fejek gondolatokkal, tervekkel és a szívek egyre fokozódó bizalommal ... ★ A Csárda-major udvarán " zsákok sorakoznak a betonszérű körül. A zsákokban rizs, amelyet teregetnek, forgatnak, a nap csókja alá öntve. Mezítlábos, harmincon túli, negyvenen inneni férfi lépeget ide-oda a rizs között, néha leguggol, belemarkol, mennyire nedves még. Kókai Alajos szövetkezeti tag, a rizstermesztésben dolgozik és hiszi is, meg nem is, hogy ... — ... mármint azt, hogy több mint hatezer forint lesz a prémiumom.Csak a prémium!Tud- ja, elvtárs, egy kicsit hihetetlen ez nekem még. Majd ha kézben a pénz •.. Mert most már nagyon kell — kuporodik mellém egy zsákra. Szitás Elek tapintatosan odábblépeget, ne zavartassa magát a tag, ha valamit mondani akar a vezetőségről. Pedig hallhatná, mert őszintén és csak dicsérőleg tud szavakat felhozni... — Most érdemes dolgozni. Érdekeltek vagyunk, kérem. A rizsben dolgoztam. Tizenöt mázsáig munkaegységet kapok, azon túl minden mázsa túltermelésért kapom annak 40 százalékát! S volt kukoricám, cukorrépám is, dolgoztunk becsülettel, meglesz a 25 ezer forintom, tán még több is, a közösből ... Tavaly abból éltem, amit még egyénileg megtakarítottam magamnak... Se egy nadrág, se egy lábravaló, csak éppen a megélhetőség .. • Én nem loptam, kérem, mint tették mások, de azokat sem tudom én mindegyiket igazán okolni... Élni kell, hát vitték, amit láttak... Mert munka se volt rendesen. Nem voltak érdekeltek az emberek. Én aztán hiába mentem ki reggel hatra, jöttek kilencre, s elmentek négykor... Ehettem az öklöm, mert akkor brigádvezető voltam .. . Most aztán más a helyzet •.. Más! A szövetkezet vezetősége az anyagi érdekeltség legmesszebbmenő figyelembevételével, kidolgozta a belső szövetkezeti munkarendet. Fegyelem, rend, a közös vagyon védelme, s természetesen a közös vagyon megtermelése, — szerződve. Jött a tag, vállalt mondjuk egy hold kukoricát, — 33 százalékos, vagy 600 öl cukorrépát 40 százalékos alapon. Amennyivel többet termel a megadott tervnél, annak szerződésben kötött százaléka az övé... Menjen ki délben, s menjen haza délután kettőkor, — az ő dolga! Legfeljebb nem eszik, s legfeljebb a terv nem teljesítéséért felel a közös előtt, a többiek előtt... Volt olyan nap, hogy félezren dolgoztak a határban! Elkaptak három tolvajt, — oda az egész falu elé. Talán nagyobb volt a por, mint a kerék, nagyobb a hűhó, mint’ az ellopott termény, de mégis erre volt szükség. Az egész falu ítéletével nézzen az szembe, aki az egész faluéhoz nyúl. A vezetőség beszámol a tagságnak, s a tagság ellenőrzi és megállapítja, amit a vezetőség mond, — az igaz. Amit a tagság javasol, — az megvalósul. A fegyelmezetlent felelősségre vonják, a kiválót megjutalmazzák — vagy 60 ezer forint jutalmat osztottak ki! —, a munkát premizálják. A szó a tettel egybevág! ★ A nyolcvanholdas rizs- ^ táblában három kombájn dolgozik. — Átalakított gépek ezek? — kérdem Szitás Elektől, amint ott lépegetünk a tömör rizstáblák között... — Ezek? Miért lennének. Egyszerű, vagy hogy inkább nagyszerű SZ—80-asok. Valami kis, helybeli igazítás, s vágják a rizst, hogy öröm nézni... Tudod mit jelent ez a három gép a szövetkezetnek? — Csak sejtem — mondom, mert gazdasági számítgatások megtétele sem nem kenyerem, sem nem lelkem. — Nyolcvanezer forintot. Ennyi megtakarítást hoznak a konyhára, de azt meg melyik kibernetikus számolná ki, hogy mit jelent a ' rizsaratás szinte állati munkájának megszüntetése? Később azt is elmondja, hogy a rizzsel sietni kell, nehogy esőt kapjon. Sietni, de hát ez a kombájnvezetőkön múlik, akik 9 forintos órabérért dolgoznak. Azaz hogy dolgozgattak. Nem haladt a munka, ahogy kellett... — Megbeszéltük a tagsággal, aztán odamentem hozzájuk... Ide figyeljenek, emberek, holdanként 25 forint prémium... Ha jól megy a munka. Rendben? — És rendben? — kérdem most én. Szitás a kbmbájnokra mutat, amelyek megállás nélkül törtetnek előre, a rizstengerben ... — Napi hat hold! Így aztán rendben — teszi hozzá megelégedetten. ★ Az én meglátásom az, ™ ha vannak, akik jól irányítanak, akkor megy a munka. Dolgos, jó nép ez a tamaőrsi, csakhát ő is akarja a munka eredményét látni, s ebben igaza is van... — fejtegeti Király bácsi, akivel kilenc hónappal ezelőtt kezdtem a beszélgetést, s akivel most befejezem a tamaőrsi Dózsa három riportra sűrített rövid, egyesztendős történetét... — Azt mondják az emberek, s de sokan mondták, s mondtam én is, ezt kellett volna, így kellett volna már régen. Az indulásnál, s akkor nem itt állnánk. De sebaj, ráléptünk a jó útra, lesz eszünk, hogy tovább menjünk rajta... Azt mondja nekem minap az egyik szövetkezetbeli... Miklós bátyám, még tavaly vittük, amit vihettünk, de most ki merné megtenni, meg minek is ... Hát így vagyunk mostanság ... ★ IJ át igy! Minden bizony- ** nyal lesznek jobban is, mégha időnként meg is döccen az a szekér. Ez év januárjában ezt adtam címnek: Tizennyolc forint története — s alatta — Tarnaőrsi tanulságok. Most más a cím, de az alcím akár maradhatna is: Tarnaőrsi tanulságok. S erről én tehetek tanúságot! Gyurkó Géza Utolsó nap a Trévi kútjánál, ahová' a viszontlátás reményében, bedobtuk a 20 lírát. ■ ra elég erős hangulat kereke- ’ dett, s bizony, komoly rábeszélésre volt szükség, hogy újra ’ autóbuszra üljön a társaság, repülünk, már a mienk, s ettől a perctől kezdve emlékeink közé soroljuk a szép nyolc napot, a kedves Itáliát. mert kora reggel — indultunk haza. Az autóbuszutat használ tűk fel arra, hogy elköszönjünk olasz vezetőinktől és átadjuk nekik ajándékainkat, hiszen nagy részük volt abban, hogy mindvégig jól éreztük magunkat. Mikor ezeket a sorokat írom, már nem is 23-a van. hanem 24-e, Rómát rég elhagytuk, alattam a Jugoszláv tengerpart, hazafelé tartunk. Nyoma sincs a gépben különösebb élénkségnek, mindenki hazagondol, igyekszik ablakhoz kerülni, hogy lássa nyolcezer méter magasból a földet. Ki-ki rendezgeti gondolatait, élményeit. Még néhány perc, kigyullad a figyelmeztetés „Dohányozni tilos, kérjük az öveket bekapcsolni!”, landolunk, s a Ferihegyi repülőtér betonján újra hazai földet érünk. A pilóta éppen most üzente, hogy Budapest nem valami jó szívvel fogad — átható, hideg eső vár bennünket. A földek, a határ, a városok, ami fölött most járták végig a számot. Nyoma sem volt benne ízléstelen vo- naglásnak, feltűnni vágyásnak. Éjfélig tartott a „muri”, akkorrült a táncplatóra és tvistelni kezdett, őszinte érdeklődéssel néztük őket. Bármilyen furcsa: kedves, kellemes látvány volt. Ezek a fiatalok nagyon szépen, magáért a ritmusért, a táncért Róma, szeptember 23. Újra úton, újra autóbuszon. Kétféle érzés küzd most bennünk. Szomorúan vettük tudomásul, hogy lejárt a nyolc nagyon szép nap, feledhetetlen
