Népújság, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-11 / 238. szám

I NEPOJSÄG 1982. október 11., csütörtök A közgyűlés folytatja az általános politikai vitát Hírek az ENSZ-ből nácskozásokat kezdett a nigé­riai kérelemről. Ügy tudják, hogy Nigéria képviseletet követel a bizton­sági tanácsban a Szaharától délre fekvő afrikai országok számára és az úgynevezett monróviai csoport tagjai támo­gatják ebben a törekvésében. Ha továbbra is beavatkoznak Jemen belső ügyeibe, a kormány segítséget kér a békeszereti országoktól KAIRO (TASZSZ): Szanaa- ból Kairóba érkezett értesülé­sek szerint kedden egész nap folytak a harcok a jemeni kor­mánycsapatok és a zsoldos ala­kulatok között, amelyeket Szaud-Arábia és Jordánia csa­patai támogatnak. Elkeseredett felhívta az angol kormány fi­gyelmét arra a komoly helyzet­re, amely Jemen és az adeni terület határán alakult ki”. A miniszterelnökhelyettes meg­vádolta az adeni angol ható­ságokat azzal, hogy fegyvere­ket és lőszereket küldtek Bej- han emirátus szultánjának az­zal a megbízatással, hogy jut­tassa titokban jemeni területre. Bajdani követelte, hogy az an­gol hatóságok hagyjanak fel az effajta aknamunkával, az an­gol ügyvivőnek pedig kijelen­tette: „a jemeni kormány az ország ellen irányuló agresz- sziónak fogja tekinteni, ha az adeni reakciós körök bármine­mű támogatást nyújtanak a köztársasági kormány ellensé­geinek- Ha folytatódnak a pro­vokációk és továbbra is be­avatkoznak Jemen belső ügyei­be, s továbbra is angol csapa­tokat vonnak össze az ország határain, akkor a jemeni kor­mány kénytelen lesz katonai segítséget kérni a békeszerető országoktól”. El Aini, a Jemeni Arab Köz­társaság külügyminisztere, aki ez idő szerint New Yorkban tartózkodik, kijelentette a MEN hírügynökség tudósítójának, hogy Jemen sohasem fog be­avatkozni más országok bel- ügyeibe, de senki sem köve­telheti, hogy mondjon le a for­radalomról, amely megnyitot­ta a haladás útját a nép előtt. Ha a külföldi államok beavat­kozása Jemen belső ügyeibe nem szűnik meg — figyelmez­tetett a miniszter —, a köztár­sasági kormány megtesz min­den szükséges intézkedést a haza és a forradalom megvédé­sére, igy például az ENSZ-hez és az Arab Ligához fog for­dulni. (MTI) „Sohasem tépjük el külelékeinket a Szovjetunióval“ / Fi del Castro televíziós beszéde Dorticos elnök hazatérése alán HAVANNA (MTI): A New York-ból hazájába visszaérke­zett Dorticos kubai elnököt nagy tömeg fogadta ünnepélye­sen Havannában. Fidei Castro miniszterelnök Dorticos üdvözlése után a tele­vízióban tájékoztatta a kubaia­kat Kuba elnökének az ENSZ közgyűlésén elhangzott beszé­Az angol vasutas-szakszervezet sztrájkra készül LONDON (MTI): Angliát újabb országos vasutassztrájk fenyegeti. Az országos vasutas szakszervezet végrehajtó bi­zottsága elhatározta, hogy ha az államvasutak vezetősége nem változtatja meg álláspont­ját, úgy a vasutasok munka- beszüntetésre határozzák el magukat­Mint ismeretes, az államvas­utak igazgatóságának az a ter­ve, hogy bezár 12 vasúti mű­helyt és elbocsát 18 000 mun­kást. (MTI) déről, Megállapította, azok a kihívások és sérelmek, ame­lyek az ENSZ-ben érték a ku­bai küldöttséget, ismételten bi­zonyították, az Egyesült Álla­mok méltatlan arra, hogy ott­hont nyújtson a világszerveze­teknek. Fidel Castro beszédében em­lékeztetett rá, hogy Dorticos elnök ENSZ-beszédében java­solta az Egyesült Államoknak a vitás kérdések tárgyalással történő megoldását, de Steven­son, a washingtoni kormány képviselője érdemleges válasz helyett azt követelte, hogy Ku­ba szakítsa meg kapcsolatait a Szovjetunióval. „Hogyan tehetnénk ezt meg? Sohasem leszünk hajlandók el­tépni a közöttünk és barátaink között fennálló kötelékeket” — hangoztatta beszéde végén a kubai miniszterelnök. (MTI) Ismét Portugál hazafiakat tartóztattak le LISSZABON (AFP): A Sala- zar-rezsim félve a fasisztaelle­nes erők nagyobbarányú meg­mozdulásától, a köztársaság megalakulásának küszöbönálló évfordulója alkalmából fokozza elnyomó intézkedéseit. Hivatalos közlemény jelen­tette be, hogy az állambizton­sági szervek' „felforgató jelle­gű tevékenység” miatt letar­tóztattak tíz kommunistát. A közlemény egyidejűleg iudtul adja, Nikiad Ribeiro ScapitMkis festő letartóztatását. Scapinaikis a kommunista párt tagja és a vádak szerint ál- lameúilenes mozgalom egyik szervezője. (MTI) Letartóztatták Gbenye volt kongói belügyminisztert Heves támadások az angol konzervatív kormány pénzügyi politikája ellen LONDON (MTI): Az angol konzervatív párt Llandudno-i értekezletének nyitányát a hivatalos pénzügyi politika éles bírálatának per­gőtüze szolgáltatta. A támadá­sok főleg a fiatalabb korosz­tályhoz tartozó választók szó­vivői részéről indultak, akik még egyik párt mellett sem kötelezték el magukat, s akik­nek megnyerésétől függhet az általános választások sorsa. E rétegek elégedetlenségének tulajdonítják általában a toryk vereségsorozatát a legutóbbi időközi választásokon. E réteghez tartozók zöme if­jú házas, akinek életét megne­hezítik a családalapítás nehéz­ségei, növekvő drágaság, a la­kás építéséhez szükséges köl­csönök rendkívül magas ka­matlába, stb. Ezek a panaszok nagyon élesen kifejezést nyertek a pénzügyi vitában. Több fel­szólaló rámutatott, hogy ' „a kormány jelentős adókedvez­ményekkel dédelgeti a gazda­gokat, míg az egyszerű embe­rek problémáival nem sokat törődik”. Reginaid Maudling pénzügy- miniszter válaszában a várt mézesmadzag helyett „a fele­lősségtudattól áthatott demok­rácia fegyelmezettségét” sür­gette, hangoztatta, hogy „töb­bet kell tenni a gazdaság fej­lesztéséért” és az inflációval ijesztgetett, ha a munkabérek emelését nem alapozza meg a termelékenység növelése. Hogy ez csak bérrögzítést jelenthet, az kitűnt a pénzügyminiszter szavaiból, amikor is elismerés­sel adózott Selwyn Lloijdnak p nénzügvi korlátozások értel­mi szerzőjének „bátor politi­kájáért”. Az értekezlet nagy többség­gel elfogadta a kormány pénz­ügyi javaslatát. Megfigyelők véleménye sze­rint az elhangzott támadások lényegében figyelmeztetők a kormány számára: ha nem vál­toztat politikáján, ráfizethet a választásokon. (MTI) LEOPOLDVILtE (MTI): A kongói kormány rendeletére a rendőrség szerdán délelőtt a Leopoldville-i repülőtéren le­tartóztatta Christophe Gbenye volt kongói belügyminisztert — jelenti az AP. — Mint már kö­zöltük, a kongói hatóságok az utóbbi napokban több volt mi­nisztert, képviselőt és szenátort tartóztattak le azzal az ürügy­gyei, hogy részt vettek egy összeesküvésben, amelynek cél­ja Kivu tartomány egyesítése Dél-Katangával. Gbenye szer­dai letartóztatása része a nem­zeti pártok tömbjének tagjai, a Kongó területi egységéért síkraszálló politikusok ellen in­dított hadjáratnak. Angol hivatalos álláspont: Nyugat-Berlin nem része az NSZK-nak LONDON (Reuter): Az angol külügyminisztériumban szer­dán megtartott sajtóértekezle­ten újságírók megkérdezték: mi az angol kormány állás­pontja azokkal a sajtóban fel­röppentett javaslatokkal kap­csolatban. hogy Nyugat-Ber- lint nyilvánítsák a Német Szö­vetségi Köztársaság részének. A szóvivő kijelentette: „Állás­pontunk ebben a kérdésben változatlan. Berlin nem része a Német Szövetségi Köztársa­ságnak”. (MTI) Gbenye az Egyesült Álla­mokból érkezett vissza Leo- poldville-be. Ellene hivatalos vádat még nem emeltek. (MTI) harcok folytak Szaada város közelében, ahol a szaud-ará- biai és jordániai csapatok igye­keztek mélyebben behatolni Jemen területére. A szanaai rádió jelentése szerint a zsol­dos csapatok nagy vesztesége­ket szenvedtek. Sok olyan je­meni, aki a harcok kezdetén a szaud-arábiai és jordániai csa­patok oldalán vett részt, átállt a kormánycsapatokhoz. Sajtójelentések beszámolnak arról, hogy szaud-arábiai piló­ták, akik nemrég átrepültek az Egyesült Arab Köztársaság te­rületére, kijelentették, hogy a szaud-arábiai hatóságok óva­tosságból most már amerikai pilóták által vezetett Dakota­mintájú repülőgépeken szállít­ják a fegyvereket a jemeni ha­tárra. Szaud király amerikai repülőgépeken és autókon in­dított el egy fegyverszállít­mányt Jemen északi határai felé. A lapok kiemelik, hogy ezt az akciót Szaud király fia, Haled irányította. Az Akher Saa című kairói hetilap a jemeni eseményeket kommentálva, ezt írja: „Nem kétséges, hogy Szaud király­nak és Husszeinnek a Jemeni Arab Köztársaság ellen irá­nyuló agresszív lépései mögött az Egyesült Államok és Anglia húzódik meg. E két ország megad mindennemű katonai segítséget a jemeni forradalmi kormány megdöntése céljából.’' A fenti lapjelentéssel függ össze a MEN közép-keleti hír- ügynökség tudósítójának jelen­tése arról a nyilatkozatról, amelyet Szanaaban Bajdanitól, a Jemeni Köztársaság minisz­terelnökhelyettesétől kapott. Bajdani kijelentette, hogy „a jemeni forradalmi kormány Kitűzték a francia választások időpontját Az első hangverseny — kicsinyeknek Élénk gyermekzsivaj, lábdo- bos-ás tölti be a termet. Le­csillapítani nem lehet, mert a Városi Művelődési Ház bir­tokbavételének tudata, s a vár­ható esemény érdekessége iz­gatja a lányokat, fiúkat egy­aránt. Amit várnak az egri általá­nos iskolák felső tagozatos diákjai: az a. kizárólag szá­mukra rendezett hangverseny- sorozat első előadása. A kezdeményezés a városi tanács művelődésügyi osztá­lyát dicséri. A négy előadásból álló sorozat révén így az álta­lános iskolák V—VIII. osztá­lyos tanulói szórakozva ismer­kednek meg a különböző ko­rok kiváló zeneszerzőivel, fon­tosabb műveikkel — s egyben nagyszerű előadóművészekkel is. A hangversenyt délután há­rom órára hirdették, s hogy milyen fontosnak tartotta minden diák a részvételt,'arra jellemző, hogy a még idő előtt, 'de- utolsónak érkező csoport már alig talált magának he­lyet a teremben. Három óra után néhány perccel aztán megjelent a színpadon Gál György Sándor, a kiváló zenei szakember, a zeneirodalom egyik legna­gyobb magyar ismerője, s kez­detét vette az előadás. Aki azt hiszi, hogy a hangversenyekre jellemző komolysággal, szigo­rúsággal, az egyes zeneköltők életének, munkásságának sok­szor rideg ismertetésével — az téved. Erre a hangversenyre Gál György Sándor jóvoltából a kötetlen, szinte játékos be­szélgetés volt jellemző, amit Időnként Werner Mária ének-, Katona Agnes zongora-és Ku- binyi Attila hegedűművészek tolmácsolásában egy-egy il­lusztráló ének- vagy zeneszám tett színesebbé. A barokk és klasszikus zene világával ismerkedtek meg ilyen módon a négy előadásból álló sorozatra bérletet váltott általános iskolások. S alapos ismeretekre tettek szert. Ezt sokszor .bizonyították a kérdé­sekre adott találó, talpraesett válaszok. A rendkívül hasznosnak és a zeneirodalmi ismeretek meg­alapozásában felbecsülhetet­len értékűnek mondható kez­deményezésnek mégis van egy hibája.. Nem a rendezők, s kü­lönösen nem az előadóművé­szek követték el, hanem in­kább a hallgatóság. Most meg­tanulták Corelli, Scarlatti, Bach, Beethoven, Paradisi, Mozart nevét, megismerték egy-egy nagyszerű művüket — de azt még nem tudják, ho­gyan kell hangversenyen vi­selkedni. A fegyelemmel volt baj. Pedig nemcsak az elhang­zott műveket, hanem az elő­adóművészeket is meg kell tisztelni a fegyelmezettséggel. A jövőben sorra kerülő há­rom hangverseny ifjú közön­sége, jó* lenne, ha erről sem feledkezne meg, mert így bár­milyen hasznosnak látszik is a kezdeményezés, nem hozhat sok eredményt, (wl) PÁRIZS (MTI): A francia f áriámén ti választásokra há­rom héttel a népszavazás után kerül sor. Így határozott szer­dán az ideiglenes miniszterta­nács De Gaulle elnöklésével. A választások első fordulóját no­vember 18-án, a másodikat no­vember 25-én tartják meg. A szembenálló erők harcá­ban De Gaulle személyi hatal­mának ellenfelei erős támoga­tást kaptak a szenátustól. A felsőház — az UNR szenátorai­nak kivételével — csaknem egyöntetűen a köztársaság vé­delmére kelt és azonosította magát Gaston Monnerville be­szédével. A szenátus radikális­párti elnöke, az államfő után a második közjogi méltóság viselője az alkotmány nyílt megsértésével, a nép félreveze­tésével vádolta De Gaulie-t. A hatalom egyesítése egyetlen kézben anélkül, hogy bármi is ellensúlyozná ezt a hatalmat — mondotta —, nem egyéb a de­mokrácia felszámolásánál. Amit De Gaulle akar, nem köztársaság, hanem legjobb esetben a bonapart izmusnak egy felvilágosult formája. A szenátus határozata, hogy elnökének beszédét vailameny- nyi községben kifüggesztik, nyílt hadüzenet De Gaulle cí­mére — hangoztatják párizsi politikai körökben. Waldeck Rochet, a Francra Kommunista Párt főtitkárhe­lyettese Paul Vaillant-Coun- turier-nek, az FKP huszonöt évvel ezelőtt elhunyt, kiváló harcosának kedd esti emlék­ünnepségén ismét kiemelte: a francia kommunisták a demok­ratikus erők egységében látják a siker biztosítékát. „Minden szektáriánizmust elutasítva, az­zal a szándékkal indulunk a népszavazási és választási harcba — mondotta —, hogy népünket egyesítsük a szemé­lyi uralom ellen, az igazi de­mokrácia és a társadalmi ha­ladás érdekében”. A demokratikus erők egy­ségfrontja a megyékben és a községekben is konkrét formát ölt. Szajna megye tanácsának elnöksége — a Kommunista Párt, a Szocialista Párt és az Egyesült Szocialista Párt kép­viselői — közös felhívást adott ki, amelyben felszólítja a Pá­rizst körülvevő „vörös övezet” választóit, szánjanak szembe a tényleges diktatúra veszélyé­vel. Hasonló felszólalással for­dultak a választókhoz a balol­dali vezetés alatt álló városok és községek tanácsai is. A CGT, a legnagyobb francia szakszervezet ugyancsak fel­szólította tagjait, szavazzanak nemmel október 28-án. Ezzel szemben, a szocialista Force Tömeggyilkos hitlerista háborús bűnösök pere Vilniusban VILNIUS (TASZSZ): Szer­dán litván nemzetiségű hitle­rista háborús bűnösök peré­ben kezdődött meg a tárgyalás a Litván Legfelső Bíróságon. A per tíz vádlottja Litvánia fasiszta német megszállása után, önként belépett egy bün­tető zászlóaljba és a vádirat szerint majdnem ötvenezer békés állampolgár és hadifo­goly meggyilkolása terheli lel­kiismeretüket. Mint a vádirat elmondja, a vádlottak csupán 1941 október-novemberben leg­alább tizenöt tömeges kivég­zésben vettek részt Minszkben és környékén. E vérengzések során körülbelül 46 000 szov­jet és lengyel állampolgárt öl­tek meg. A vádlottak padján kilenc háborús bűnös ül. A tizedik, aki egyúttal a büntető zászló­alj parancsnoka volt, Antanas Impulavicius, megszökött a szovjet igazságszolgáltatás elől és jelenleg az Egyesült Államokban él. Mint a vádirat kiemeli, Impulavicius adta ki a parancsokat a tömeges ki­végzésekre, s a gaztettek nagy részében maga is részt vett. A tömeggyilkosságokért különö­sen nagy felelősség terheli. Fölötte a Litván Legfelső Bí­róság távollétében mond íté­letet. (MTI) Ouvriere és a keresztény CTTC szakszei'vezeti központja csupán a népszavazás és az al­kotmánymódosítás elítélésére szorítkozott, de tagjaira bízta hogy igennel, vagy nemmel szavaznak-e. De Gaulle híveinek propa­gandája mindinkább egy érvre összpontosul: De Gaulle le­mond, ha nem kap többséget a népszavazáson. Ezt húzta alá Fouchet- tájékoztatásügyi ál­lamtitkár is kedd esti televí­ziós beszédében. De Gaulle le­mondását politikai összeomlás, polgárháború követheti — han­goztatják a kormány körei el­sősorban ama rétegek felé, amelyek távoltartják magukat a politikai élettől és De Gaul- le-ban ma is csak a francia szabadságharc kimagasló alak­ját látják. RepülítezereRcséílenség Brnoban Szerdán délelőtt a Kassa— Pozsony—Brno—Prága útvo­nalon közlekedő személyszál­lító repülőgép a brnoi repülő­tér közelében leszállás közben lezuhant. A szerencsétlenség követ­keztében nyolc utas és a há­romtagú személyzet életét vesztette, harmincegy utas pe­dig súlyos sebesüléseket szen­vedett. A baleset okának felderíté­sére a vizsgálat megindult. A repülőtársaság távbeszé­lőn adott tájékoztatása szerint az áldozatok és sebesültek kö­zött magyar állampolgár nincs. Olcsóbb lett az öntőit fémcsillár! Keresse fel a szaküzle­teket és tekintse meg a széles választékot. 80 — Fi-értis vásárolhat fémcsillártl NEW YORK (MTI): az ENSZ-közgyűlés szerdán dél­előtt — magyar idő szerint 15,36 órakor — ismét összeült, hogy folytassa az-általános po­litikai vitát. Felszólalásra jelentkezett- Ar­gentína, a Dominikai Köztársa­ság és Szaud-Arábia képvise­lője. ★ A hét első napjaiban több közgyűlési bizottságban hang­zott el az a követelés, hogy az eddiginél erélyesebb rendsza­bályokat foganatosítsanak a gyarmati rendszer maradvá­nyainak felszámolására. A gyámsági bizottság a nyu­gati hatalmak minden mester­kedése ellenére, nagy többség­gel határozatot fogadott el, amely felszólítja Nagy-Britan- niát, hogy haladéktalanul te­gyen lépéseket Nkomónak.a dél- rhodesiai Zimbabwe Afrikai Né­pi Unió vezetőjének, valamint a Sél-rhodesiai szabadságmozga­lom többi vezetőjének szába- donbocsátása érdekében. A közgyűlés különleges po­litikai bizottsága a Dél-Afrikai Köztársaság kormányának faj­gyűlölő politikájáról kezdte meg a vitát. Ez a kérdés mér tíz éve szerepel a közgyűlés napirendjén anélkül, hogy a nemzetközi kapitalista mono­póliumok által támogatott dél- afrikai kormány letért volna a fajiUdözés politikájáról. Az ENSZ-közgyűlés a tervek szerint csütörtökön választja meg a Biztonsági Tanács, a gazdasági és szociális tanács, valamint a gyámsági tanács új tagjait. Egy legfrisseb UPI-jelentés szerint Vachuku nigériai kül­ügyminiszter kérte, hogy ha­lasszák el a Biztonsági Tanács 1962-ben lejáró mandátumé nem állandó tagjai (Chile, Ír­ország és az EAK) utódainak megválasztását. Zafrullab Khan, a közgyűlés elnöke ta-

Next

/
Thumbnails
Contents