Népújság, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-04 / 206. szám

1962. szeptember 4., kedd

NÉPÚJSÁG

5

Jó alkalom...

Közeledünk a nagy eseményhez, nemsokára összeül az MSZMP VIII. kongresszusa, hogy az utóbbi évek munkáját, tapasztalatait értékelve, meghatározza fejlődésünk további, reális útját.

E fontos tanácskozás előkészítésének jelentős szakaszához érkeztek el e hónap elején a pártszervezetek. A Központi Bizottság határozata értelmében ugyanis, szeptember 1- től november 1-ig küldöttválasztó közgyűléseken kell eldönteni, hogy a kommunisták közül kik képviseljék pártszervezetüket a felsőbb pártértekezleteken, ahol megválasztják majd a kongresszus küldötteit.

Az első küldöttválasztó közgyűlések már lezajlottak. Ezekből az első összejövetelekből még nem lehet megbízható képet rajzolni, de az máris nyilvánvaló, hogy a kommunistáknak ezen tanácskozásai nagyon jó alkalmat adnak a párt politikai, eszmei, szervezeti és cselekvési egységének erősítésére, s hozzájárulnak az aktuális gazdasági és kulturális feladatok tökéletesebb megoldásához.

Jó alkalom nyílik ezeken a taggyűléseken a pártszervezet rr unkájának értékelésére, az irányelvekben rögzített tennivalók megvitatására, alaposabb megismerésére, a helytelen nézetek tisztázására is. Az igaz, hogy a Központi Bizottság irányelveinek tanulmányozását nem lehet letudni egy taggyűléssel, ez a munka alaposabb tanulmányozást igényel a kommunistáktól, de ezek a taggyűlések hozzásegítenek ahhoz, hogy mind több ember figyelmét fordítsák az irányelvekben megszabott feladatok megoldására.

Mint minden tanácskozása a kommunistáknak, ezek a taggyűlések is jól szolgálják a párton -belüli demokrácia fejlő, dését, növekedését. Alkalmasak arra, hogy továbbfejlesz- szék az egészséges kritikai légkört, ugyanakkor a párt fegyelmének szilárdítását is szolgálják. Politikai életünkben sok kátteSr nézet burjánzik még, különösen ä párt szövetségi politikájával kapcsolatban, bár erről a kérdésről nemrég tanácskoztak a pártszervezetek. Am még mindig maradt egynéhány nyitvahagyott, megválaszolatlan kérdés, amelyet kívánatos volna mielőbb tisztázni, nehogy kellemetlen politikai hatásával nehezítse a kongresszusra való felkészülést.

Mindezeken túl, a küldöttválasztó taggyűlések nagymértékben mozdíthatják elő a pártszervezetek és pártonkívülieK közötti eddig is örvendetesen fejlődő kapcsolatokat, növelhetik az emberek politikai érdeklődését, közös ügyeink iránt. Jó néhány pártszervezet, közte a Mátravidéki Erőműi, eddig is sikerrel végezte ezt a munkát, ennek köszönhető, hogy a pártonkívüli műszakiak közül mind többen csatlakoznak a kongresszusi munkaversenyhez, segítenek értékelni, nyilvántartani a verseny eredményeit, s a műszakiak növekvő politikai érdeklődése is hozzájárult, hogy e nemes vetélkedés mind sikeresebb, s öt hónap alatt több mint négy és félmillió hasznot hozott a népgazdaságnak.

Az efféle hasznos kapcsolatok kiépítésére, erősítésére feltétlenül alkalmasak ezek a tanácskozások, s hozzájárulhatnak, s minden bizonnyal hozzá is járulnak politikai, kulturális és gazdasági terveink tökéletesebb valóraváltásához.

Végül, de nem utolsósorban, a legfontosabb, ajni ezektől a taggyűlésektől várható; olyan küldöttek megválasztását tegyék lehetővé, akiknek emberismerete, bíráló-készsége, becsületessége a biztosíték arra, hogy a pártértekezleteken olyan kommunistákat válasszanak a felsőbb pártszervek élére, a kongresszus küldötteinek sorába, akik képesek a mindegyre növekvő követelményeknek eleget tenni, s az eddiginél magasabb szinten vezetni a pártszervek munkáját.

Ezek a taggyűlések arra is hivatottak, hogy a későbbi választásokat jól előkészítve, a munka helyes értékelése nyomán megerősítsék vezetői tisztségükben azokat a kommunistákat, akik becsülettel, szakértelemmel végezték munkájukat, akik elvileg szilárdak, bírják nemcsak a kommunistáik, de a pártonkívüliek megbecsülését, bizalmát, s melléjük olyan kommunisták kerüljenek, az irányító posztokra, akik rátermettek erre a munkára, mentesek a káros nézetektől, a helytelen gyakorlati módszerektől, s magánéletük is kommunistához méltó.

A Központi Bizottság határozata értelmében, ezeknek az elveknek a szellemében kezdődtek meg a taggyűlések szerte a megyében, ezt tükrözik a jelölőgyűlésekre készített beszámolók is, amelyek legfontosabb tennivalóként az aktuális politikai, kulturális és gazdasági feladatok sikeres megoldását tűzik a kommunisták és pártonkívüliek elé. Nem véletlen, hogy úgymond ilyen belső pártszervezeti probléma tárgyalásánál szó esik a pár- tonkívüliekről, az ő fontos szerepükről is a kongresszusi előkészületekben. Megyénkben is nemcsak a tizenötezer kommunista számára jelentenek fontos eseményt ezek a taggyűlések, de érdeklődéssel figyelik azokat a pártonkívüliek tízezrei is, akik számára sem közömbös, kik lesznek a politikai élet vezetői, s kik képviselik majd megyénket az MSZMP VIII. kongresszusán.

Mivel ilyen fontos célok megvalósulását szolgálják ezek a taggyűlések, valamennyi pártszervezetnél érvényt kel] szerezni a Központi Bizottság határozatának, hogy az irányelvek szellemében, sikerrel ösztönözzék a kommunistákat és pártonkívülieket a legaktuálisabb politikai, gazdasági és kulturális feladataink sikeres megoldására.

Igen jó alkalmat szolgáltatnak erre a küldöttválasztó taggyűlések, a pártszervezetek minden bizonnyal élnek ezzel a jó alkalommal.

Kovács Endre

Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon

.. .hogy „pillanatnyilag több olyan kormány működik La- tin-Amerikában, amely választások révén került uralomra, mint bármikor az utóbbi idők történetében”. Az U. S. News and World Report hozta nyilvánosságra az amerikai külügyminisztérium latin-amerikai ügyekkel foglalkozó munkatársának megállapítását, miközben a tisztviselő nem tudta eltitkolni, menynyire csodálkozott azon, hogy a parlamentáris rendszer ellenére, egyik felkelés a másikat éri.

Ha az argentin parlamentáris rendszert is elemezte volna, főleg az utolsó néhány hónap eseményeit, amikor a hadsereg megakadályozta, hogy a megválasztott ellenzéki képviselők bejuthassanak a parlamentbe — talán nem csodálkozna olyan tágra nyílt szemekkel. Bár kötve hisszük, hogy Washingtonban nem tudtak volna arról az akcióról, amely — éppen az amerikai monopóliumok érdekében — tette hidegre a parlamentarizmust. ..

zár

Addig viszketett bennem a gondolat, amíg nem álltam meg. hogy őszinte részvétemet, s ha kell, körmeimet is odanyújtsam a szenvedő s vakaródzó rómaiaknak. A punok, hunok, germánok után, mos4 a bolhák támadták meg az örök várost, s bár ildomosnak aligha nevezhető a védekezési mód és nyilvánossága ellenük, — de a körülmények kényszerítők.

A bolha-hadsereg már elérte Via Venetót, ahol „édes az élet” és most már viszketeg is. Dámák és urak, briliánsok alatt és suhanó autók mélyén, a parketten egymáshoz simulva, vagy a teraszon coc- tallt kortyolgatva, irulva-pirulva, de egyre dühödtebben végzik ugyanazt a műveletet, mint Róma külvárosainak lakói.

És nyilván felreppen a jelszó is: minden bolha annyit ér, amennyit megfogunk belőle!

(—6)

Marcéli György, a Füzesabonyi Állami Gazdaság nagyúti üzemegységének állatgondozója. Már egy hete van fenn a kiállításon, féltve gondozza a „sajátnevelésű” másféléves kosait, amelyek a kiállítás aranyérmét nyerték el néhány nappal ezelőtt

ÉRDEKESSÉG A MEZŐGAZDASÁGI ÜVEGTEHÉN

KIÁLLÍTÁSON: AZ

Nem lenne rá jobb módszer?

A napokban meghallottam udvaromból a tanácselnök hangját, ahogy megszólította az

űtőrt: „Marci bácsi, már megint nagyon beporol”. A kerítéshez menve láttam, Marci bácsi a következőképpen javítója az utat: a néhány héttel ez- '•.előtti eső után lekapart sarat >hordja vissza nagy buzgaloménál az útra. Talicskázza, téri- :-ti a port, tömködi vele az autök i^által kikoptatott burkolatot.

:• Attól kezdve figyeltem az ut_ í’cát. Naponta hatvan-nyolcvan -.autó, kocsi, motor jár el előtétünk, mindegyikük nyomában •Ihatalmas porfelhő gomolyog |‘az útjavítás után. Estefelé meg, •!amikor már „leszáll” a forga- Mom okozta por, jönnek az ál- í.iatok. Először a libák, aztán a i-konda, a csorda. Mire hazajutják a jószágok, az utcán ismét [•„harapni” lehet a port. Lám, i*a városi utakat portalanítják, •.nálunk meg intézményesen ••porosítanak,

:• De ez csak az egyik fele útjavításunk történetének. A [•másik ezután következik. i‘ Jön az ősz, és vele a csen- i-des őszi eső, amely sártengerré é változtatja utunkat, amelyen [.járda híján, az iskolába menő ^gyerekek is közlekednek. De {.sokszor kell majd menekülniük az autók elől, amelyek a ^gyanútlan járókelőt alaposan Hefröcskölik.

J Am minden rossznak van jó [•oldala is. Amikor már bokáig l’ér a latyak, ismét megjelenik [•Marci bácsi, az útőr és lekaparja a sarat, gondosan kupakokba gyűjtve a kövezet menetén, hogy néhány hónap múlva .visszahordhassa — útjavítás ‘címén,

• Vajon nem tudnak az illetékesek valami jobb módszert 'találni a falusi utak javításáéra? Például, mi lenne, ha por helyett zúzott kővel tömíte- [nék a lyukakat?

; Serényi István

Mátraballa

— Restellem, igazán szégyellem magam, — szólt egyszer és szomorú barna szemeiben könnyet láttam megcsillanni.

— Bírja még velem? — kérdezte.

— Én igen, — válaszoltam. És maga? Rám nézett, aztán arca megkeményedett::

— Nekem bírnom kell. Én

olyan ember vagyok, hogy ha fejembe veszek valamit, annak mennie kell. Tudja, meddig kínlódtam, amíg megjavítottam az első vekkert? Igen. Vekkerórát, én, aki életében se járt órásnál, akit nem tanított meg senki és aki most tízesével dobálom ki a kész, megjavított órákat. Azt mondták, járni se tanulok meg soha ezen az otromba sámlin. És megtanultam, pedig nem hitte még az anyám se, hogy járni fog valaha a fia. Aztán szerettem volna az emberek közé menni, ezért csináltam ezt a biciklikerékkel működő alkotmányt. Később megtanultam hajtani és így került rá a Dongó-motor is. Hát most... most megállnák, viszafordulnék az ábécéskönyvtől? Nem! Pedig ... megmondom: ez nehezebb

minden eddiginél...

Igen. Így mondta Lajos és néhány hónap múlva már önállóan levelet írt barátjának a miskolci kórházba.

Ű vek teltek el azóta. Ne-Lj vem napján pedig, minden esztendőben hoz egy levelet a posta, amely így! végződik: Sziveségét soha eh nem felejti, örökké hálás tanítványa: Lajos.

Hallgattam és néztem Lajost. Néztem és csodáltam nagyságát. Csodáltam azt az embert, aki hihetetlen akaraterővel megtanult járni, sőt szaladni a négylábú sámlin, aki kitanulta az ezermesterséget, tiszteletet, megbecsülést harcolt ki magának az emberek előtt és aki most közel a harminchoz, írni, olvasni tanul.

Másnap Lajos megkezdte a munkát. Füzeteket, ceruzát vásárolt, első osztályos könyvet kapott az iskola könyvtárából. A legelső napon „O” betűket írt házi feladatul, de a karikák kilógtak a vonalból, egyik otrombább volt, mint a másik és mi tagadás, Lajosnak nagyon keservesen ment a tanulás.

— Mintha ólmok lógnának az ujjaim között, — panaszkodott egyszer.

— Nem akar kezemnek engedelmeskedni a ceruza. Higgye el, tíz kerékpárt megjavítanék, és két fazekat megfoltoznék addig, amíg az irkába teleírok egy oldalt.

T assan, lassan túljutot^ tunk az első betűkön, de Lajos antitalentumnak mutatkozott és sehogyan sem ment az olvasás. A szó szoros értelmében beleizzadt az olvasásba és kínjában ujjait tördelte, amikor nem akartak egymás mellé igazodni a betűk.

IZALAY ISTVÁN:

Az első betűk...

Szemem önkéntelenül is a csonka lábakra villant, a fél darab nyomorék emberre, aki most kicsit megroggyantan ült maga gyártotta kocsijában.

— Nem! Ezen úgysem segíthetne, kapta el villanásnyi tekintetemet.

— Ezek nélkül is vígan élek — mutatott a maga alá gyűrt üres nadrágszárakra —, hanem... én analfabéta vagyok. Nem ismerem a betűt, idegen, rejtelmes, de csodálatos világ előttem a betűország.

í tt megállt néhány léleg- zetnyi időre, aztán csillogó szemekkel folytatta:

— Higgye el, irigylem a gyerekeket, akik már ismerik az ábécét. Azokat, akik tudnak olvasni, levelet írhatnak és várhatnak valakitől anélkül, hogy mondani kellene:

— Olvasd el, kérlek! Levelem érkezett. Szóval... nem tudom, megért-e, de én meg akarok tanulni írni, olvasni. Igen. Tudni akarok, de nem úgy, iskolában. Nem! Irtózom attól, ha valaki megmosolyogna, kinevetne. A magamfajta embernek tízszeresen fáj minden szánalom, gúnyos nevetés. Hanem... ha megtanítana, csak úgy, magunk között, hogy ne kelljen sehova beiratkozni... Igazán meghálálnám. Nincs sok pénzem, de ha rossz a motorja, biciklije... szavamra, mindig orvosa leszek.

járni és a négy aprócska faláb bámulatosan engedelmeskedett keze minden rántásának. Ha órákat javított és több világosságra volt szükség, akkor feltétette magát a gyalúpadra, és az ablakban dolgozott tovább. A faluban mindenki ismerte, a legkisebb gyerek is, s amikor maga gyártotta háromkerekű alkotmányával végigpöfögött a falun, csapatostól futottak utána az apróságok.

Jegyszer egy délután ne- kém is dolgom akadt Lajossal. Bekopogtam hozzá, s elmondtam, hogy az utóbbi időben baj van a motorral. Figyelmesen hallgatott s okos, értelmes tekintetével szinte leste minden mozdulatomét. Kikérdezett erről, arról, tudakolta, mi lehet a baj, milyen szerszámok kellenek, aztán így szólt:

— Nem, ne tessék elhozni, majd én holnap reggel elmegyek.

Mondani akartam, ne fáradjon, hiszen... de ő nem engedett.

— Reggel hétkor ott vagyok — kiáltott utánam, még búcsúzáskor is.

Másnap tényleg megérkezett Lajos. Fél óra alatt megjavította a motort, aztán mielőtt elindult volna, kicsit nehezen, kicsit félve megszólalt:

— Lenne egy kérésem, ha meghallgatna. Egy nagy bánatom van, amelyen senki más nem segíthet. Megdöbbentem.

T ajosnak hívták és ezer- *J mester volt a faluban. Emlékszem, az alvégben lakott egy kis bogárhátú házikóban öreg szüleivel. Portájukon minden / olyan liliputi volt, a ház is, a „műhelye” is, ahová nem fért több négy embernél, és ahol mégis található volt minden.

Ezermesterség. Milyen hétköznapin cseng a szó és menynyi minden belefér mégis. Mert, ha valaki kovács, az vasat ver és lovakat patkói, az asztalos gyalul és csupán a fa- munkához ért, de az ezermester, annak minden tudomány a kisujjában van. Az ezermesterséghez tehetség kell, általános tehetség, hajlam és készség egyszerre több mesterség iránt.

Lajos pedig ezermester volt a javából. Parányi műhelyében rendetlen összevisszaságban hevertek kerékpárkónu- szok és varrógép-alkatrészek, foltozásra váró gumicsizmák és otromba vekkerórák, amelyek rég nem mutatták már az időt, de az ablakban az elromlott rádiók mellett békésen megfért egy-egy karburátor, vagy töltésre váró akkumulátor is. Ez volt hát Lajos műhelye, amelyben ő maga, csupán egy „fél helyet” foglalt el: Lajos ugyanis béna, nyomorék, láb nélküli ember volt, aki azonban huszonegy- néhány esztendejével maga volt a megtestesült életöröm. Kezeiben égett a munka, naphosszat viccelt, nevetgélt s olyan benyomást keltett, mintha ő volna a világ legszebb, legdelibb, legboldogabb embere. Alacsony sámlijára felkuporodva művészien tudott