Népújság, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-04 / 206. szám
6 NÉPÜJSÁG 1962. szeptember 4., kedd A labdarúgó NB II-ért: Bp. Spartacus— Egri Dózsa 1:0 (1:0) Budapest, Kőér utca. 400 néző. Vezette: Szigetváry. Bp. Spartacus: Jakab — Mátrai II., Kovács I., Dankó — Pálvölgyi, Baller — Dálnoki II., Mák, Kóczián, Tóbiás, Fehér. Edző: Magyar Aladár. Dózsa: Papp Szász, Kiss I., Révász — Várallyay, Hanus — Han- dó, Bostai, Hidvégi, Usztöke, Csiz^- madia. Edző: Molnár Péter. Egri támadásokkal indult a játék, már az első percben Kandó jól ugratta ki Üsztö- két, a csatár azonban biztató helyzetben mellé lőtt. Rögtön utána Révász nagy erejű szabadrúgása csúszott el hajszállal a léc fölött. Ezután fokozatosan a Spartacus vette át az irányítást, és a 7. percben vezetést szerzett: a kapura törő balszélsőt Szász becsúszva szerelte a 16-os vonalon belül, a játékvezető szabálytalannak minősítette a szerelést és büntetőt ítélt, amit Dálnoki II. értékesített. 1:0. Egy perccel később alkalom nyílott az egyenlítésre, ám Üsztöke a földön fekvő kapus mellett a bal ban Kiss, Révász, Szász a sorrend. kapufa mögé gurította a labdát! A félidő közepétől a Dózsa fokozatosan visszaesett, nagy nyomás nehezedett a Papp és Kiss I. által irányított védelemre. Szünet után alacsony színvonalú, csapkodó játék alakult ki. Az egri csapat valamivel többet kezdeményezett, de körülményeskedő csatárai rendre eladták a labdákat. Az 56. percben Handó lőtt a kapu fölé, nem sokkal később az előretörő Várallyay lövése a védőkben akadt el. A 62. percben a kiugró Hídvégit durván felvágták a hátvédek, a játékvezető sípja azonban néma maradt. .. Szinte a levegőben lógott az egyenlítő gól. Várallyay labdájával Bostai tört ki a jobboldalon, majd középre ívelt, Üsztöke elengedte maga előtt a labdát, amelyet Csizmadia szerzett meg. A szélső két csel után kapura lőtt és a labda az oldalhálóban akadt el. Az egri támadásokat később fővárosi rohamok követték, s ismét Pappnak kellett bebizonyítania, hogy tovább tartja jó formáját. A hajrában egyik csapat sem tudott erősíteni, nívótlan, unalmas, csapkodó játékkal ért véget a mérkőzés. A két együttes küzdelméből a szerencsésebb fővárosiak kerültek ki győztesen. Az egri csapatból Papp kitűnően látta el feladatát, a hátvédhármasA fedezettek közül ezúttal Hanus volt a jobbik. A támadósor mélyen formája alatt játszott, több gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. Usztöke es Hidvégi sokat cselezett. Bostai nem tudott mit kezdeni a hozzáküldött labdákkal. Handó lövései rendre a kapu fölé szálltak, Csizmadia továbbra is gyenge teljesítményt nyújtott. A játékvezető sok hibával vezette a mérkőzést, főleg azzal követett el nagy hibát, hogy Szász be- csúszó-szerelését szabálytalannak minősítette, a másik oldalon pedig Hidvégi felvágásáért nem adott büntetőt. (f-i) A keleti csoport állása: 1. Diósgyőr 5 4 1 — 8:2 9 2. Láng 5 3 2 — 12:5 8 3. Ózd 5 3 — 2 6:3 6 4. Miskolc 5 2 2 1 9:5 6 5. Egyetértés 5 3 — 2 10:6 6 6. Nyíregyháza 5 2 2 1 10:10 6 7. Kecskemét 5 2 1 2 8:5 5 8. Szolnok 5 2 1 2 7:6 5 9. G.-MÁVAG 5 2 1 2 12:12 5 10. SZVSE 5 2 1 2 9:12 5 11. DEAC 5 2 1 2 4:6 5 12. Borsodi B. 5 2 — 3 5:8 4 13. Bp. Spartacus 5 1 1 3 6:11 3 14. Bp. Előre 5 1 1 3 4:10 3 15. Eger 5 1 — 4 4:8 2 16. Saig. KSE 52 3 3:8 2 II magyar labdarúgó-válogatott gyengébb teljesítménnyel is biztosan győzött Magyarország— Lengyelország 2:0 (2:0) Poznan, 65 000 néző. Vez.: Lukja- uov (szovjet). Magyarország: Szentmihályi Mátrai, Mészöly, Sárosi — Solymo- si. Sípos (Nagy) — Rákosi (Monostori), Göröcs, Machos, Tichy, Fenyvesi dr. Lendületesen kezdett a lengyel csapat, de aztán fokozatosan a játék lelassítására törekvő, jól adogató magyar válogatott vette át az irányítást és a 11. percben vezetést szerzett: a biztos gólhelyzetben levő Tichyt a jobbhátvéd hátulról elkaszálta, s a játékvezető habozás nélkül ll-est ítélt. A büntetőt Tichy értékesítette, po. Rögtön utána lengyel ellentámadás bontakozott ki, amelynek végén a lesen álló Lentner a hálóba lőtt ugyan, de a játékvezető jól látta a leshelyzetet, és szabadrúgást ítélt a magyar csapat javára. Eléggé változatos, közepes iramú játék folyt, a magyarok a 36. percben újabb gólt értek el: Machos jó labdájával Göröcs villámgyorsan kiugrott és éles szögből a kapu jobb alsó sarkába küldte a labdát. 2:0. A második félidőben nagyot esett a játék színvonala, és irama, eléggé unalmas, sok hibával tarkított küzdelem folyt a mezőnyben. Csak néhány vérbeli Göröcs-kitörés, és néhány látványos Mátrai-szerelés hozta lázba a nézőteret. A 69. percben szép magyar támadás végén Fenyvesi közeli lövése Jó Játékká! szerezte meg első győzelmét az Egri Honvéd, a Gy. Spartacus ismét vereséget szenvedett, Petöfibánya döntetlent ért el Es történt as NB ill-ban a bal kapufáról a szerencsés lengyel kapus kezébe pattant. . . A lengyel válogatott — az előzetes hírektől eltérően — nem késztette nagyobb erőbedobásra a közepes formában levő magyar válogatottat, amelynek játékán ezúttal főleg a lassúság ütközött ki. A TOTÓ eredménye 35. HÉT: 1. Lengyelorsz.—Magyarorsz. 2 0:2 2. EVTK—Csepel 2 Oft 3. Szállítók—Budafok 1 2:0 4. ZTE—Szfehérvár 1 3:2 5. Oroszlány—Dunaújv. x 3:3 6. Kaposvár—MTE 2 1:5 7. PVSK—Cs. Autó 1 1:0 8. S. Kohász—Özd 2 0:1 9. Nyháza—Ganz-MÁVAG 1 4:1 10. Előre—Kecskemét 1 1:0 . 11. Egyetértés—MVSC 1 2:1 j 12. Bp. Spart.—Egri Dózsa 1 1:0 As Egri Dóssá ússói és vízilabdázói jól szerepeltek a ssocialista államok belügyi sportolóinak spartakiádján Az idén az NDK-beli Cottbusban rendezték meg a baráti államok belügyi sportolóinak úszó és vízilabda spartakiádját. A magyar úszó-, és vízilabda-válogatottban több egri versenyző is helyet kapott, akik jól megálltak a helyüket, s hogy a vízilabda-válogatott az első helyen végzett — abban nem kis része van Bodnárnak, Pócsiknak és Ringelhannak. Katona József a 400 és az 1500 méteres gyorsúszásban diadalmaskodott, 200 méteres pillangón második lett és tagja volt a 4x100 méteres gyorsúszó váltónak, amely 3:52,3- as idővel végzett az első helyen. Érdekes, hogy a váltóban 57,2-vel Katona úszta a legjobb időt! Az egri fiú jó formájára vall, hogy 400 méteren csak 6 tizeddel maradt el a magyar csúcstól, 4:30,1-es idejével Lipcsében negyedik lett volna. 1500 méteren „végigfürdötte” a távot, csak a győzelemre ment. Erdélyi Éva 100 m gyorson és a 4x100 m gyorsváltóban indult. 100- on az 1:03,9-et úszó Takács mögött 1:05,5-ös közepes idővel második lett, míg a váltóban, mint annak első tagja, 1:06,9-el kezdett. A magyar csapat ebben a számban egyébként 4:28,4-el győzött. Ugyancsak két számban indult a betegségéből nemrégen felépült Már- tonffy Tamás is, aki a 400 m gyorsúszásban 4:54,8-al hatodik, a 200 m hátúszásban pedig 2:32,0-vel ötödik lett. Rajtuk kívül két mellúszónk, Oláh M. és Fábián Béla versenyzett még. Oláh M. 200 m női mellúszásban 3:06,l-gyel a hatodik, a 100 m női mellúszásban pedig l:29,5-tel a nyolcadik helyet szerezte meg. Fábián Béla 200 m férfi mellen 2:47,l-gyel a negyedik helyen végzett. A Dózsa vízilabda-válogatott, amelyben Pócsik, Bodnár és Rin- gelhann is szerepelt, a következő eredményeket érte el: Magyarország—Románia 6:4 (2:1, 1:2, 1:1,2:0). A gólok közül Pócsik 2-őt, Ringel- hann és Bodnár 1—1-et dobott. NDK—Magyarország 6:4 (2:2, 2:0, 1:1, 1:1). Magyarország—Szovjetunió 4:3 (0:0, 1:0, 1:2, 2:1). Bodnár ismét két gólt szerzett. Magyarország—Csehszlovákia 7:2 (1:0, 2:1, 3:1, 1:0). A spartakiád vasárnap a késő esti órákban ért véget, az úszó pontversenyt a Szovjetunió nyerte az NDK és Magyarország előtt, míg a vízilabda-torna első helyén a magyar válogatott végzett. úok rövid A labdarúgó NB III. vasárnapi fordulójában megyénk csapatai — az Egri Honvéd kivételével — gyenge teljesítményt nyújtottak. A Honvéd kitűnő támadójátékkal, fölényes győzelmet aratott a rutinos erőkből álló Egercsehi Bányász ellen, s ezzel a győzelemmel lényegesen előbbre jutott a táblázaton. Petőfibányán a bányásznap műsorának keretében zajlott le a Petőfi- b anya—Teher taxi Szállítók találkozó. A hazai csapat 0:0 arányú döntetlent ért el, a nézők sokat bosszankodtak a támadósor lélektelen és ötlettelen játékán. A Gy. Spartacus izsófalván Rudabánya együttesével mérte össze tudását és 2:0 arányú vereséget szenvedett. Egri Honvéd— Egercsehi Bányász 3:0 (2:0) Eger, 800 néző. Vez.: Czirják. Honvéd. Présing — Gyetván, Lő- tincz, Szarka — Jaskó, Józsa — Bolla, Juhász, Molnár, Dombo- róczki, Csendes. Edző: Kovács L. Bányász: Molnár - Balogh, Szűcs, Nagy I. — Horváth, Török — Egyed, Dudás, Czifrik, Tpacs, Hidasi. Edző: Szentmarjay Tibor. Lendületesen kezdett a honvéd- csapat, s mintegy 10 percen át ostrom alatt tartotta a vendégek kapuját. Csendes lövését Molnár ügygyel-bajjal nyomta szögletre, majd Juhász lövését védte szépen az egereseinek kapuvédője. Ebben a játékrészben mindkét csapat sokat idegeskedett, több rossz labdatovábbítás jellemezte a játékot. A mezőnyfölényben levő hazaiak a 32. percben szerezték első góljukat: Juhász labdáját Csendes kapta, és a csatár a kapujában bentragadt Molnár mellett a bal sarokba lőtt. l:0. Nem sokat váratott magára a második egri gól sem: Domborócz- ki lövését a kapus csak kiütni tudta, tömörülés támadt a kapu előtt, és a szémfüles Molnár újabb lövése a kapus kezét érintve jutott a hálóba. 2:0. Szünet után változatosabbá vált a küzdelem, élénkült az iram. Molnár elől az utolsó pillanatban rúgta el a labdát Szűcs, a másik oldalon Présing a levegőben úszva ütötte le Dudás fejéről a labdát. A mérkőzés sorsa a 75. percben dőlt el: Juhász vitte fel a labdát, majd egy csel után Molnárhoz továbbított és a középcsatár váratlan lövése a kapus kezét érintve, a jobb sarokban kötött ki. 3:0. A fölényben levő Honvéd tovább növelhette volna előnyét, de több helyzetet hagyott kihasználatlanul. Csendes lövése például a jobb kapufa tövéről vágódott vissza. A megyei labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának meglepetése: a jó formában levő FVSC 6:1 arányban szinte lelépte a Honvéd Korvin SE együttesét, az Egri Spartacus pedig — miután sok gólhelyzetet kihagyott — 1:0 arányú vereséget szenvedett Egerben, az esélytelennek vélt Apci Vasastól. A listavezető, a Honvéd Zalka SE biztosan fektette kétvállra a Hatvani VSE csapatát, s a Gyöngyösi Bányász is — amely nagyszerű sikersorozattal dicsekedhet, és sokak szerint a bajnokság egyik esélyese — fölényesen intézte el a gyenge játékerőt képviselő tiszafüredieket. A Hevesi ME- DOSZ Szűcsiben is győzni tudott, mig a magára talált Rózsaszentmártonnak hét gólt sikerült rúgnia az Egri Dózsa II-nek. A Recsk —Egri Előre mérkőzés nagy harc után 2:2 arányú döntetlennel végződött, míg a Gy. Vasutas elvesztettnek hitt mérkőzést fordított szünet után a maga javára — Bélapátfalva ellen. EREDMÉNYEK: Recsk—Egri Előre 2:2 (1:2), Rózsaszentmárton—Egri Dózsa II. 7:3 (5:1), Hatvani Kinizsi-Lőrinci 2:0 (0:0), Szűcsi Bányász-Heves 1:2 (1:1), Gy. Vasutas—Bélapátfalva 2:1 (0:1), Gyöngyösi Bányász—Tiszafüred 6:1 (3:1), Honvéd Zalka SE—Hatvani VSE 3:1 (1:1), Egri Spartacus—Apc 0:1 (0:0), Füzesabony—Honvéd Korvin SE 6:1 (1:0). A két csapat találkozóját megérdemelten nyerte a Honvéd, a győzelmi arány akár nagyobb is lehetett volna. Présingnejfc akadt néhány remek védése, a hátvédhármas hibátlanul játszott. A két fedezet nagy területen mozgott, nem kis részük van a győzelemben. A támadósor sok veszélyes helyzetet teremtett Eger- --csehi kapuja előtt. A vendégek közül Molnár határozottabb közbelépéssel két gólt is háríthatott volna. A hátvédhármas gyenge teljesítményt nyújtott. A fedezetek főleg rossz labdaleadásokkal hívták fel magukra a figyelmet. A támadósorban csak Czifrik érdemel dicséretet. Czirják, kisebb hibáktól eltekintve. jól vezette a mérkőzést. BALOGH BÉLA 2 kép, piilanat Az Egri Dózsa labdarúgó-csapata vasárnap gyengén játszó táma- dósora miatt vesztette el a Bp. Spartacus elleni mérkőzését. A csatárok több gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. Képeink ilyen meddő egri támadásokról készültek. (Foto: Márkusz) Petöfibánya— Tehertaxi Szállítók 0:0 Petöfibánya, 800 néző. Petöfibánya: Kovács — Makalicza, Tóth II., Forgács — Tóth I., Takács — Plessek, Gáldi, Szarvas, Gelics, Bócsó. Edző: Takács László. A bányásznapon feltűnően kevés néző volt kíváncsi a mérkőzésre, amely egyébként végig alacsony színvonalú, csapkodó játékot hozott. Jórészt a mezőnyben folyt a küzdelem, a két 16-os vonal között. Feltűnő volt a petőfibányai csatárok lélektelen és ötlettelen játéka. Az első helyzet a vendégek előtt adódott, a kitűnő teljesítményt nyújtó fiatal Makalicza azonban a gólvonalról vágta vissza a labdát. A 30. percben Forgács megsérült, s utána már csak statisztált a pályán. A hazaiaknak egyetlen helyzetük akadt, amikor Gelics bal felső sarokba tartó lövését a levegőben úszva hárította a fővárosiak kapusa. A mérkőzés vége felé mégis a Tehertaxi hálójába jutott a labda, a játékvezető azonban a gólt megelőzően Takácsnál kezezést látott, és szabadrúgást ítélt a fővárosiak javára. A két csapat találkozója alacsony színvonalú küzdelem után, igazságos döntetlennel ért véget. Egyénileg Kovácsnak alig akadt dolga. A hátvédhármas derekasan helytállt, Makalicza személyében találjuk a csapat legjobb játékosát. Tóth I. és Takács kifogástalanul látta el feladatát, mind a védekezésből, mind a támadások elindításából kivették részüket. A támadósor kiábrándítóan mozgott,, közülük senkit sem lehet megdicsérni. A játékvezető jól bíráskodott, Takács gólja azonban — véleményünk szerint — szabályos volt. KULCSÁR MIHÁLY Rudabánya— Gyöngyösi Spartacus 2:0 (0:0) Izsófalva, 1000 néző. V.: Kopjári. Gyöngyös: Csaba — Szalma. Kévés, Somodi — Szerdahelyi, Tren- csén'yi — Potye, Bor ősi, Treiber, Húgai, Keszthelyi. Edző: Csizmarik Imre. Kifogástalan talajú pályán, bányász-támadásokkal indult a mérkőzés. A 4. percben rudabányai szabadrúgás csattant a kapufán. Negyedóra elteltével kiegyensúlyozottá vált a küzdelem, de a gyöngyösi támadósor továbbra sem tudott helyzetet teremteni. A 25. perc után jelentős fölénybe került a hazai együttes, egy ízben tömörülés támadt a gyöngyösi kapu előtt, amelynek során kétszer is a kapufa mentett. Nem sokkal később a hazaiak jobbösszekötője közelről Csaba kezébe vágta a labdát. Szünet után sem változott a helyzet, az 50. percben megszületett az első gól: közvetett szabadrúgás végén a kiugró jobbösszekötő lövése jutott a hálóba. i:o. Ezután az egyébként jól játszó Kévés hibájából a középcsatár növelte a hazaiak előnyét. 2:0. A hajrában ismét kiegyensúlyozott lett a játék, a kitörő Keszthelyi a bal kapufát találta el. Szerdahelyi megsérült és a balszélre állt. Az utolsó percek bányászfölénnyel teltek el. Rudabánya megérdemelten győzött. A gyöngyösiek közül Csaba jól védett, a hátvédhármasból Szalma nyugodt játéka emelkedett ki. Kévés egy gólban ludas. Somodi váltakozó sikerű harcot vívott szélsőjével. A két fedezet ezúttal halványabb volt a szokottnál. Elöl csak Potye teljesítményét lehet dicsérni, a többieknek csak fellángolásaik voltak. Kopjári gyengén vezette a mérkőzést, neki is része van az eredmény kialakulásában. SZKOCSOVSZKY TIBOR A bajnokság állása: ÉSZAK 1. Ikarus 3 3 — — 7:0 6 2. Nagybátony 4 3 — 1 6:1 6 3. Sashalom 4 3 — 1 12:5 6 4. Vác 4 2 2 — 7:3 6 5. Baglyasalja 4 2 2 — 7:5 6 6. Petöfibánya 3 2 1 — 3:0 5 7. KISTEXT 4 2 — 2 8:4 4 8. Tehertaxi 4 1 2 1 7:4 4 9. Statisztika 4 1 1 2 10:7 3 10. Zagyvafálfalva 4 1 1 2 4:11 3 11. Kar tál 4 1 1 2 3:10 3 12. Hajógyár 4 — 2 2 5:7 2 13. Kisterenye 4 — 2 2 3:5 2 14. Autótaxi 4 1 — 3 5:14 2 15. V. Dinamó 4 1 — 3 4:11 2 16. Chinoin 4 — 2 2 1:5 2 ÉSZAKKELET 1. M. Bányász 5 4 — 1 16:9 8 2. Autóbusz 4 3 1 — 5:1 7 3. KMTK 5 3 1 1 ll:5 7 4. D. Dózsa 5 3 1 1 10:5 7 5. H.-szoboszlő 5 3 1 1 11:8 7 6. Nyíregyháza 5 3 1 1 7:6 7 7. Rudabánya 5 2 1 2 11:9 5 8. Nagykálló 5 2 1 2 9:9 5 9. D. Gcs.-gyár 4 1 2 1 5:5 4 10. Egercsehi 5 2 — 3 10:11 4 11. Eger 5 1 2 2 10:13 4 12. MMTE 5 2 — 3 7:9 4 13. Szuhavölgy 5 1 1 3 5:8 3 14. Gyöngyös 5 1 — 4 5:9 2 15. Kisvárda 5 1 — 4 5:13 2 16. Somsály 5 1 — 4 3.T0 2 Érdekes mérkőzések a megyei labdarúgó-bajnokságban — A RÁCKEVEI Duna-ágban befejeződtek az idei kajak-kenu bajnokság küzdelmei. A férfiaknál Szőllősi, a nőknél Bánfalvi Klári 4—4 bajnokságot nyert. — A LABDARÜGÓ NB. II. eredményei: Keleti csoport: Borsodi B. —SZVSE 3:2, Diósgy.—Szolnok 2:0, Láng—DE AC 2:0, Előre—Kecskemét 1:0, Egyetértés—Miskolc 2:1, Ny. Spartacus—Ganz-MÁVÁG 4:1, Özd—S. Kohász 1:0. Nyugati csoport: BVSC—Győri MÁV DAC 2:2, K. Lombik—Budai Spartacus 1:1, Szállítók—Budafok 2:0, Dunaújváros—Oroszlány 3:3, MTE—Kaposvár 5:1, Csepel—EVTK 2:0, ZTE— Székesfehérvár 3:2, PVSK—Csepel Autó 1:0. A Keleti csoportban Diósgyőr, a Nyugatiban a BVSC vezet. — EZ TÖRTÉNT még az NB Illban : Főv. Autóbusz—Nagykálló 2:1, D. Dózsa—Kisvárda 3:1, Szuha- völgy—Nyíregyháza 4:1, Hajdúszoboszló—Miskolci MTE 3:2, Miskolci Bányász—Somsály 2:1. — ZÜRICHBEN a nyugatnémet férfi atléta-válogatott 142:68 arányú, fölényes győzelmet aratott Svájc ellen. A németek 4x100 m váltója 39,6-ot futott. — VASÁRNAP a válogatott atléták számára meghívásos versenyt rendeztek Budapesten, amelynek során a Babos, Csuto- rás, Mihályfi, Rábai összetételű válogatott 4x100 méteren 40,5-tel beállította az országos csúcsot, Kalocsai 769 cm-t ugrott távolba, és Simon l4:02,4-gyel nyerte az 5000 métert. — AZ ORSZÁGOS serdülő atlétikai összetett bajnokság során nagyszerű eredményt ért el a gyöngyösi Tőzsér, aki a serdülő fiúk hárompróba számában 1705 ponttal második lett. — CONSTANTÁBAN, a női kosárlabda-csapatok nemzetközi tornáján a magyar válogatott újabb vereséget szenvedett, ezúttal az ukrán válogatottól kapott ki 49:42 arányban. (DlaatűiaíL akar, últúzklldtii ? Akkor keresse fel a Gyöngyösi Férfi* és Nöiszabó KISZ részlegeit, ahol a legújabb divatnak megfelelően, ízlése szerint, kiváló munkát végeznek. Férfi részlegeink: Gyöngyös, Kossuth L. utca 11. Gyöngyös, Kossuth L. utca 20. Gyöngyös, Köztársaság tér 4. szám Nöiszabó részlegeink: Gyöngyös, Kossuth L. utca 14. sz. Gyöngyös, Főtér 12. szám Egyenruha-részlegünk: Gyöngyös, Móricz Zs. u. 1. szám alatt megtalálhatók. Javításokat, alakításokat minden részlegünknél vállalunk. GYÖNGYÖSI FÉRFI- és NÖISZABÓ KTSZ OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOCXX30000GOOOOOOOOOCXX30CX {jjjf: Apróhirdetések ELADÓ Palik originál bécsi mechanikás zongora közép fekete és egy irodai garnitúra. Cím: Dr. Náray, Gyöngyös, Deák Ferenc u. 24. EGERBEN 3 szoba, összkomfortos, szuterénos új ház, beköltözhetően eladó. Cím a kiadóhivatalban. TANGÓHARMONIKA, mandolin és egyéb hangszerek tanítását vállalom. Széchenyi u. 8.,- Eger. OLAJKÁLYHÁT vennék, Eger, Petőfi tér 4.; II. em., Lázár. RÓZSATÖVEKET százötven fajta rózsából, őszi szállításra már most rendeljen Garamvölgyi kertészettől, Gádoros. Kérjen árjegyzéket. PRÍMA 350-es fekete Izs eladó. Tej kezelő, Vesznek, Jáwa Pionírt átveszek. HIRDETMÉNY. A Verpeléti Földművesszövetkezet 1962. szeptember 8-tól 12-ig bútorkiállítást rendez a pétervásári Művelődési Ház nagytermében. Bemutatásra kerülnek: szoba-, konyha- és kombináltbú- torok. A bemutatott árukat a helyszínen meg lehet vásárolni. Fmsz. igazgatósága. EGERBEN 2 fiúnak bútorozott szoba kiadó. Szépasszonyvölgy 11. 2 SZOBA, előszoba, konyha; speiz + 250 négyszögöl kerttel jutányos áron eladó, Surányi, Recsk. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Papp János Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: T ő t b J óz set Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiók: 33. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalati Eger. Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél.