Népújság, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-04 / 206. szám

M62. szeptember 4., kedd NÉPÜJSÁG s Bányászainkat ünnepeltük Először . • • (Folytatás az 1. oldalról) dag, színvonalas sport- és kul­túrműsor szórakoztatta a bá­nyászokat. Az első nagyszabású bányásznap Egerben Szombat este, a Szakszerve­zeti Székház helyiségeiben tar­tották az első nagyszabású bá­nyásznapot Egerben. Mélyfú­rók, olajkitermelő bányászok érkeztek Szolnokról, Mezőke­resztesről és az egri hutáktól, szám szerint több mint ötszá­zan. Venyige Sándor igazgató mondott ünnepi beszédet. A Gárdonyi Géza Színház művé­szei kultúrműsort adtak. Ezen a napon különösen Farkas Má­tyásnak jutott ki az ünneplés­ből, mert kormánykitüntetés­ben részesült, amit az Ország­házban vett át. Menyhárt Jó­zsef, Lengyel Dezső miniszteri kitüntetést kapott, Török Ist­vánt pedig 15 éves hűséges munkájáért jutalmazták. Petőfi bánya Vasárnap délelőtt tíz óra­kor tartották meg Petőfibá- nyán a 12. bányásznap alkal­ünnepének jelentőségét, be­szélt a múlt bányászainak éle­téről, keserves küszködésekkel teli sorsukról, s a felszabadu­lás óta elért eredményekről, a változásokról. A beszéd el­hangzása után kitüntetések, jutalmak átadása következett. Délután sportvetélkedések, majd éjfélig tartó vidám bál szórakoztatta a fiatalokat és idősebbeket. Rózsaszent márton Vasárnap délelőtt a község központja felé iparkodott a fa­lu apraja-nagyja. Megteltek a padsorok és a park árnyat adó fái alá húzódtak az ün­nepség részvevői. Az ünnepi beszédet Orosz Rezső, a Mát- ravidéki Szénbányászati Tröszt főkönyvelője mondta. Czottner SáTidor nehézipari miniszter megbízásából az emelvény elé szólította Ludá- nyi Lajos, Sípos János, Kár­páti Mihály és Nagy Béla ró- zsaszentmártoni bányászokat és miniszteri kitüntetést adott át nekik, kiváló munkájuk, szorgalmuk és példamutató magatartásuk jutalmaként. Az ünnepség kedves szín­foltja volt, hogy ott megje­lent két szovjet katona és sodtitkára. Helyet foglaltak az elnökségben Nagy Károly üzemi párttitkár, Frikk Sán­dor, az üzemi pártbizottság titkára, Szabó Lajos üzemve­zető és Miskei Károly bánya­mérnök. Czéhmester Lajos, a Mátrai Ásványbánya főkönyvelője méltatta a 12. bányásznap je­lentőségét. Ezután a főkönyvelő ünne­pélyesen átnyújtotta Kerek István termelőnek, Mikola Vendel éjjeliőrnek, Molnár János termelőnek, Molnár Já­nos kővágónak, Nádudvari László I. kővágónak, Nyilas András I. éjjeliőrnek, Tóth I. Ferenc robbantómesternek és Tóth Lászlónak a 15 éves kül­színi munkáért a Bányász szolgálati érdemérmet, majd sok dolgozónak pénzjutalmat osztott ki. • • Ünnepség a gyöngyösi XII -es aknán — Kegyelettel őrizzük az 1919. szeptember 6-i tatabá­nyai csendőrsortűz halálos ál­dozatainak, a munkásosztály mártírjainak az emlékét — A petőfibányai ünnepség elnöksége. Furucz János, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának vezető titkára, Iglódi Ferenc, a járási pártbizottság titkára, Morvái László, a petőfibányai pártbizottság titkára, Baják István, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt igaz­gatója, hivatalok és intézmények küldöttei köszöntik az ünneplő bányászokat. mából rendezett ünnepsége­ket. A Himnusz elhangzása után Németh József, a tröszti szakszervezeti bizottság titká­ra köszöntötte az ünneplő bá­nyászokat, azok családtagjait s a vendégeket. Majd szavalat elhangzása után Baják István, a megyei pártbizottság vb- tagja, a Mátravidéki Szénbá­nyászati Tröszt igazgatója mondott ünnepi beszédet. Baják István elvtárs elöljá­róban méltatta a bányászok egyikük szíves szóval köszön­tötte a rózsái bányászokat. Jó mulatsággal, vidám hangulat­ban telt el Rózsaszentmárton- ban az idei bányásznap. Gyöngy össolymoson Gyöngyössolymoson is meg­emlékeztek a Mátrai Ásvány­bánya dolgozói a 12. bá­nyásznapról, amelyen megje­lent Hevesi Sándor, a Gyön­gyösi Járási Pártbizottság má­mondotta Vrsitz József Kos- suth-díjas, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt főmér­nöke a gyöngyösi XII-es akna Mátrafüreden megtartott bá­nyásznapi ünnepségén. A továbbiakban arról be­szélt, hogy az üzem az első féléves termelési sikerek alapján elriyerte az élüzem címet. A gazdasági eredmé­nyek elérésében, a feladatok megoldásában állandó segítő Megkezdődött az új tanév A megye középiskoláiban mintegy négy és fél ezer diák öltötte fel tegnap az egyenruhát, hogy meghallgassa a KISZ- titkárok és igazgatók ünnepi szavait, míg az általános iskolák­ban közel negyvenezer kék és vörös nyakkendős úttörő, ámu- 16 elsős jött el szüleivel együtt az ünnepségre. Egerben a Dobó István Gimnáziumban kedves a reggeli kép. Még alig nyolc óra, de két diák kint ül a kollégium épülő kerítésén. Beszélgetnek. — Dobósok vagytok, fiúk? — kérdem. Igenlő válaszukból azt is megtudom, hogy csak kilenc órakor lesz az évnyitó. — Es miért vagytok itt ilyen korán? Egymásra néznek. Késnek a válasszal. — Az úgy volt, hogy... — elakad. — Hát, az úgy volt, hogy még tegnap este elindultunk busszal, de nem értünk ide, mert keresztanyáméknál lagzi volt, és csak most, reggel jöt­tünk, mert nem volt más jár­mű, és mert a csomagunk még ott maradt... — ... és nem is tudjuk, me­lyik kollégiumba kell men­nünk. Elsősök vagyunk —■ fe­jezi be a másik fiú az eléggé bizarr összevisszaságú történe­tet. Nem értem rá fejtegetni, mert megjelent a két édesanya, két kedves, ijedt fejkendős né­ni, akik nem tudták hirtelen, hogy szidják-e a két fiút, vagy mi a teendő, ha idegen van je­len. Aztán megtudtam azt is, hogy az egyezség nem így szólt, a fiúknak rég a kollégiumban lett volna a helye. De nem történt semmi, nem késtek el sehonnan, sőt, reggel kilenc órakor már mindketten ott áll­tak áz elsősök megilletődött soraiban, hogy meghallgassák az előttük még ismeret1 en KISZ-titkámak, Kocsmár Já­nosnak a szavait, ök is együtt tapsoltak, amikor a KISZ me­gyei végrehajtó bizottságától nekik ítélt Kilián-zászlót meg­kapták. Oda is mentem hozzá­juk két műsorszám tapsa köz­ben: — No, fiúk, nincs semmi baj? — Nincs, csak a nevünket ne tessék megírni, mert abból hét baj lesz! — súgták titokza­tosan. Persze, nem lesz ebből baj, de az első nap, a gimnázium első napja a két szőke fiú szá­mára elég izgalommal kezdő­dött! Sipos István igazgató szavai a következő iskolaévet vázol­ták. Nemcsak arról beszélt, hogy milyen elméleti elgondo­lásai vannak a KlSZ-szerve- zetnek, a politechnikai okta­tásnak, hanem arról is, hogyan fognak majd hozzá az új tan­évben a kísérlethez — egy osz­tály ebben az iskolában szak­iskolává lett, négy plusz ket­tes oktatási formával. A sok újdonság, ha meg is ragadta a diákok figyelmét, azért most. ezen a tanévnyitón még egyre azt latolgatják, ki mit fog taní­tani, ki ki mellett ül majd, s egyáltalában, hogyan is lesz ebben az új évben? Eger, II. számú általános iskola Az egri II. számú iskola ta­nulói, tanári kara és az ér­deklődő szülők már tíz óra előtt gyülekeztek az iskola udvarán és az iskola előtti té­ren, hogy ünnepélyes keretek között megnyissák az új tan­évet. Elsőnek az új kis diákok kezet nyújtottak a társadalmi szervezetek, a pártszervezet, amely a kommunistákon ke­resztül az egész üzemet moz­gósítani tudta a feladatok el­végzésére. A bányásznapi ünnepségen felszólalt Ivádi József, a me­gyei tanács elnökhelyettese, aki a megyei pártbizottság, va­lamint a megyei tanács üd­vözletét tolmácsolta a XII-es akna dolgozóinak. A kitüntetések kiosztása után Kertai József, a XII-es akna üzemvezetője elismerő szavakkal méltatta azoknak az öreg dolgozóknak a munká­ját, akik 30—40 évi szolgálat után a napokban kerülnek nyugdíj állományba. Az ünnepély végén az V. számú általános iskola úttörői — szinte kivétel nélkül bá­nyászgyerekek — műsorral { kedveskedtek a XII-es akna dolgozóinak. Jó hangulat a visontai külszíni fejtésnél A visontai külszíni fejtés­nél vasárnap délelőtt 10 óra­kor tartották a bányásznapi ünnepélyt. Krefli Gábor, a Külszíni Szénbányászati Vál­lalat műszaki fejlesztési osz­tályának főmérnöke méltatta az üzem eddigi munkáját, di­csérte a dolgozók szorgalmát, de beszélt az üzem és a dol­gozók előtt álló hatalmas fel­adatokról is. Az ünnepi beszéd után Lor- bert ferenc üzemvezető ki­tüntetéseket nyújtott át Szabó Dénes gépészeti vezetőnek, Varga László villamos műve­zetőnek és Tóth György csil­lésnek. ★ Az ünnepi szavak zengését most már a csillék robaja, vil­lamosmozdonyok dübörgése, drótkötelek surrogása, a mun­ka megszokott, hétköznapi za­ja váltotta fel. A bányászok, akik vasárnap ünnepeltek, hétfőn már újra a föld alá szálltak, szivaittyúk, gépek mellé álltak, hogy nagy mély­ségekből, a sötétségből nap­fényre küldjék a szenet, az érceket, hogy felszínre hozzák az olajat. Nem látványos ün­nepségeken köszöntöttük az idén bányászainkat, de bizton elmondhatjuk: hatásában, tar­talmában soha sem volt még nemesebb, nagyszerűbb ün­nepük a bányászoknak, mint a 12. bányásznap. Talán nincs is jelentősebb költőnk és írónk, aki valami lyen formában örökéletűvé ne tette volna azt a mindenki ál­tal érzett, de nehezen kifejezhető meghatottságot, amit az ember akkor érez, amikor átlépi egy új közösségnek a kü­szöbét. Amikor először mondja ki: „megérkeztem”. Szép gon­dolat, telve csodálatos várakozással, men vajon ki tudja elő­re, mi vár rá az új, az ismeretlen közösségben? , A csodálkozó gyermekszemek kerekre tágulva nezik, mit jelentenek az iskola termeiben azok az ismeretlen jelek? Né­zik, hogyan hancúroznak a többiek, az ismerősök itt, ahol ők. először ismerkednek mindazzal, amiről eddig csak hallottak. És a nagyobbak, akik a gimnáziumokba, a főiskolákba lepnek ezen a napon először, azok előtt is ott lebeg a nagy kérdőjel. Vajon hogy lesz? Mint lesz? Jól választottam-e? S a tanító nénik, tanár bácsik, akiknek ez a nap a való, önálló élet kezdését jelenti, boldog izgalommal fogják hónuk alá a vadonatúj osztálykönyvet, s kezdik a szeptembert, ame­lyet még de nagyon sok követ!... ;• most, úgy látszik, teljesül a vá- ' vám. Biológia, földrajz, mező- ;?. tzdaság szakokat választot­U r% . V%. m. Ehhez a választáshoz az is hozzájárult, hogy éveken ke- észtül nemcsak megismertem, ie meg is szerettem a mező- #Hp,: : -azdaságot, ugyanis, mint gim­' < j§|||Pp! -azista, ilyen politechnikai kép­' art• -||||||| ősben vettem reszt. Nem is VhIB ' olt baj a felvételi vizsgán! '• jllPiléÉaiS hókat számított az elmélettel "'óZ HÉ /WlliHui gyakorlattal eltöltött négy Gimnáziumi év! Nagyon szeretnék majd falura M menni! Városi vagyok, de sze­fjpK retem a falut, a falun élő gyermekeket! Kati óvodás lesz — Nézz már a nénire, Ka­tika! — Ejnye, nekem azt mond­ták, hogy te már óvodás le­szel! Egy-két nap, és te is a töb­biekkel építed a Györgyényi utcában a homokvárat! Kati nem beszél. Leüti a fe­jét, morcos tekintetet vet néha rám, de nem szólal meg. Hiá­ba a játék, minden elvesztette vonzóerejét. Barta Kati sokat beszél a következő aprócska életéről, miközben a tányérokat leszedi — koridős! —, csak az „ovi”-ról folyik a szó. Boldog, hogy ő már „nagylány”, de szomorú, mert itt kell hagynia azokat, kiket szeretett. Kalo István most kezdi a fő­iskolát. Somoss Idát tanmenete fölé hajolva találtuk. A fiatal mai gyar-német szakos tanárnő iá lép először diákjai elé az egri Gárdonyi Géza Gimnázium­ban, s ezek az utolsó napok, amikor a fényképet készítet-* tűk, a teljesen elmélyült felké­szülés jegyében zajlottak. Peda­gógus-dinasztia az övék, ha szabad így mondani, s a taná­ri pálya szent a család előtt. Hivatás, ahol emberekkel fog­lalkoznak, munka, amelynek soká érik a gyümölcse. — Nem tudom, mit mondjak ma, az első napon. Elfogult vagyok, s amikor a tanévnyitó Tóth Lacit várja a tarnazsa- dányi iskola I. osztálya. Tóth Lacira majdnem annyit vártunk, mint egy híres film­sztárra, úgy eltűnt a faluban, hogy a nővérkéje alig tudta előhalászni. — Elsős leszek, bizony, elsős! Mindjárt hozom a táskámat! Nem olyan, mint gondoltam — pereg a nyelve —, de hát ami­lyen, olyan! Percek alatt kezet mos, való­bban hozza az elegáns háti tás­kát, és máris szétrak belőle mindent. Itt, Tarnazsadányban, nem sok elsős lesz, így Laci módfelett büszke arra, hogy a kevesek egyike lehet. — Aztán, jó lesz majd isko­lába járni? — kérdem. — ... jó... — mondja, de ez a válasz elég nehezen született meg. — Lakva ismerni! — te­szi még hozzá felnőttes ko­molysággal, mire mindannyi­an elnevetjük magunkat. Káló István már másként gondolkodik. A Dobó Gimná­ziumban töltött évek után vár­ja, hogyne várná a szinte fel­nőttet jelentő főiskolát!?- Kicsi korom óta pedagó­gus szerettem volna lenni, s Somoss Ida ma lép először a katedrára. Után majd önállóan megyek be az első órára, talán vissza-* tér egy gyermekkori álom, ami­ben egyedül maradtam egy nagy-nagy palotában, s meg kellett keresnem a kijáratot. Ügy érzem, most a bejáratot kell megtalálnom, hiszen be­csülettel felkészültem az éle­tem végéig tartó munkára, de a fiatalok már egyéniségek, akiknek lelke külön-külön kulcsra jár. Remélem — sike­rül összeválogatnorn ezeket a kulcsokat! Cs. Adám Éva vonultak le tanítójuk vezeték sével. Számukra már előre odakészítették a nagyobb gyerekek a padokat, hogy a! még könnyen fáradó csöppsé-; gek ülve hallgathassák végig a műsort. Az ünnepséget az iskola; egyik „nagydiákja” nyitotta meg. Ö köszöntötte elsőnek' az új tanulóikat, biztatva a ki­csinyeket, hogy forduljanak bátran minden problémájuk-' kai a nagyokhoz, s megígérte,; hogv nagyobb testvérként mindenben segítik őket. Az iskola énekkara, a ha­todik, nyolcadik osztályos ta­nulók szavalatai egyaránt nagy sikert arattak. Könnyes; szemmel tapsolták meg a szü­lők az egyik kis elsős szavala­tát, aki az óvodától búcsúzott, s köszöntötte iskoláját, • ahol megismerkedik majd a szá­mok, a betűk világával. Kedves jelenet volt, amikor az iskola végzős, immár nyol­cadikos tanulói, egy-egy szál szegfűvel ajándékozták meg a kicsinyeket. A rövid kis műsor után ke­rült sor az iskolaévet megnyi­tó beszédre, amit Mikus Ist­ván igazgató tartott. Röviden ismertette az új tanévvel kap-' csolatos terveket, és kifejezte: reményét, hogy az idén a kis; elsősöktől a búcsúzó nyolcadi-' kosokig minden diák becsű-: lettel megállja a helyét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents