Népújság, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-28 / 227. szám

1962. szeptember 28., péntek NEPOJSAG s Pártszervezetünk legfontosabb feladata megteremteni a feltételeket az oktatási reform megvalósításához Színvonalas beszámoló, aktív vita az Egri Pedagógiai Főiskola pártalapszervezetének küldöttválasztó taggyűlésén Mintegy negyven párttag és a meghívott vendégek részvé­telével tartotta meg küldöttvá­lasztó taggyűlését az Egri Pe­dagógiai Főiskola pártalap- szervezete. Az elnöklő dr. Szántó Imre bevezető szavai után Csóka János, az alapszer­vezet titkára tartotta meg a vezetőség beszámolóját. A beszámoló részletesen és színvonalasan foglalkozott az elmúlt oktatási év munkájával, értékelte az eredményeket, fel­hívta a figyelmet a hiányossá­gokra és szólott a soron követ­kező, megoldásra váró felada­tokról. — A világnézeti nevelőmun­ka, minden még meglevő gyen­geségei ellenére is — jelentő­sen előrehaladt az elmúlt ok­tatási évben- Hasznosnak bizo­nyult a világnézeti bizottság átszervezése, kibővítése s-tevé­kenységének állandó figyelem­mel kísérése és támogatása. Mindez — párosulva a párt he­lyes gazdasági és osztálypoli­tikájával, s nem utolsósorban az SZKP XXII. kongresszusa által felvázolt nagyszerű pers­pektívával — megnövelte tan­testületünk politikai aktivitá­sát, politikai—pedagógiai egy­ségét. A bizalom légkörének egyre nagyobb terjedelemben való kibontakozása, a kritikai szellem fejlődése, valamint az a tény, hogy egyre több olyan oktatónk van, akik tudatosan törekszenek a szaktárgyak nyújtotta világnézeti nevelési lehetőségek kihasználására, mind-mind bizonyítéka előre­haladásunknak. A hiányosságokról szólva, az alapszervezet titkára hangsú­lyozta: — Ha nem akarunk egy helyben topogni, rá kell mu­tatni azokra a hiányosságokra, amelyek valamilyen formában gátolták, akadályozták előre­haladásunkat. Első helyen em­lítjük meg oktatóink hiányos ismereteit a marxizmus—leni- nizmus egységes rendszerén be­lül. Nem tudtuk még mindig kellően megértetni oktatóink­kal, hogy a marxizmus—leni- nizmus ismerete nem lehet tel­jes, csak az egyik, vagy csak másik alkotórész ismerete alap­ján. El kell sajátítani és az­után újból és újból szélesíteni, bővíteni ismereteinket, a marxizmus—leninizmus egé­széből, mert enélkül egyetlen oktató sem tudja szaktárgyá­nak lehetőségeit felhasználni a hallgatók világnézeti politikai nevelésére. Hiányosságok mu­tatkoztak a világnézeti bizott­ság és a pártszervezet részé­ről is a szervezés, az egyének­kel való személyes foglalkozás és a folyamatos ellenőrzés te­rületén. Ez a megállapítás nem elsősorban a szervezett ideoló­giai oktatásra, sokkal inkább a szakmai—ideológiai vitákra és az ideológiai rendezvények­re vonatkozik. A beszámoló részletesen ele­mezte a főiskola KlSZ-szerve- zetének, a szakszervezetnek, valamint a különböző munka- csoportoknak tevékenységét, szólott a főiskola tanárainak tudományos munkásságáról, majd megszabta az alapszerve­zet feladatait. Hangsúlyozta: „a mi pártszervezetünk leg­fontosabb feladata, megterem­teni a feltételeket az oktatási reform megvalósításához”. E summázott meghatározást a beszámoló részletesen taglal­ta, s nagy körültekintéssel szó­lott az elkövetkező időszak legfontosabb feladatairól. S ezeket határozati javaslatként terjesztette a tagság elé. A Pedagógiai Főiskola egész életével, munkájával részlete­sen foglalkozó beszámolót élénk vita követte. A hozzászólások — párttagok és pártonkívüliek csakúgy, mint a titkári beszámoló — rendszeresen visszatértek a kongresszusi irányelvek egyes pontjaira, meghatározásaira, s ennek tükrében szólották az eredményekről, hiányosságok­ról. Szűcs László a KISZ-t segítő tanári kabinet munkájáról be­szélt hozzászólásában, Somos János, Darvas Andor, Szokodi József, Pelle Béla és Perge Imre különböző nevelési prob­lémákról szólották. Gál István az ifjúsági akadémiák szerve­zését sürgette, míg Mikus László a hallgatók falusi gya­korlatának hiányosságaira hív­ta fel a figyelmet­Dr. Bakos József az oktatás és nevelés egységét hangsú­lyozta, majd arról beszélt, hogy a származási kategória eltörlése után az irányelvek szellemében hogyan kell fog­lalkozni a pedagógusoknak a munkások és parasztok gyere­keivel. Dr. Bende Sándor töty- bek között beszélt a nevelés objektív akadályairól, Somoss Lajos a szakmódszertan jelen­tőségét hangsúlyozta. Dr. Szántó Imre hozzászólásában az önelégültség veszélyére hív­ta fel a figyelmet, majd be­szélt a szakmai és ideológiai kérdés fontosságáról. Szűcs Lászlóné a kollégiumi nevelés­ről, Horváth Lászlóné a főis­kolai hallgatók úttörőmunká­járól szólott, míg Gergely Sán­dor azt kérte a hozzászólásá­ban, hogy a gyerekek szerete- tére is neveljék a főiskola hallgatóit. Bóta Albert, a megyei párt- bizottság munkatársa üdvözöl­te a taggyűlés részvevőit, majd hozzászólásában foglalkozott a főiskola pártszervezetének ed­digi munkájával, felhívta a fi­gyelmet néhány nevelési prob­lémára, a KISZ munkájára, s a főiskola, valamint a közép- és általános iskolák kapcsola­tainak hiányosságára. A hozzászólásokra, a színvo­nalas vitára az alapszervezet titkára válaszolt, majd máso­dik napirendi pontként meg­választották a küldötteket. A városi pártértekezleten Csóka János, Mikus László, Pelle Béla és dr. Szántó Imre, mint teljes jogú küldöttek képvise­lik majd az Egri Pedagógiai Főiskola pártalapszervezetét. (m) Hunka közben lelte halálát a kerecsendi traktorvezető Halálos baleset történt teg- < nap délután Kerecsené hatá-1 rában, az úgynevezett Pataki-< dűlőben. Kerencsendi Péter, a < helyi Aranykalász Termelő-! szövetkezet traktorosa, szántás! közben — amint arra követ- < keztetni lehet — rosszul lett, < s leesett gépéről. A traktor természetesen, ve- < zető nélkül is tovább ment, s < részben a még töretlen, rész- < ben a szántott területen ka- < nyarogva több mint százötven < méter hosszúságban húzta < magával a traktorost. E tá-< volság után a gép a barázdá- < ban hagyta vezetőjét, s tovább; haladva a közeli patakmeder­be zuhant. A munka közben halálát < lelt traktorvezető tragédiájá- j nak körülményeit tovább vizs-< gálják. Háromnapos ankét a Technika Házában Csütörtökön reggel a Tech- j nika Házában megkezdődött a J Magyar Kémikusok Egyesüle- • tének idei alkalmazott bioké- j miai ankétja. A háromnapos tanácskozá- j son a biokémia különböző te-; rületein dolgozó mintegy 100' kutató és gyakorlati szakem­ber 41 előadás alapján tár- J gyalja meg a biokémiai kuta- j tások jelenlegi helyzetét. Demokratikus népköztársaság a Föidközi-lenger partján Az algériai alkotmányozó nemzetgyűlés proklamálta az Algériai Demokratikus Népköztársaságot, amely „az algériai polgárok minden jogát biztosítja és kötelességeit megálla­pítja". Hosszú háború és belső villongások után érvényesült végre a nép akarata: vezetői tárgyalóasztalhoz ültek, s Algé­ria hozzákezdhet az új államszervezet, a társadalmi, gazda­sági, politikai és kulturális struktúra megteremtéséhez. Az ideiglenes nemzetgyűlés meghatározta az ország államformáját: demokratikus népköztársaság. De mit jelent ez? Az utóbbi években függetlenné vált államok elnevezései, politikai terminológiái a mi fogalmaink szerint mást jelen­tenek, mint az illető országok vezetőinek politikai szótárá­ban. Az afrikai és dél-ázsiai országok legtöbbjében épülő „szocializmust” például mi nem tartjuk szocializmusnak, s az illető köztársaságokat sem tekintjük minden esetben népi­nek és demokratikusnak. Merre tart majd Algéria? Pél évvel ezelőtt nyugati politikai és sajtókörökben ret­tegve gondoltak arra a lehetőségre, hogy Algéria szocialista utat választ majd, — vagy ahogy ők fogalmaztak: „marxista köztársaság lesz”. Valóban, már most, vagy a legközelebbi jövőben a szocializmus egére nyílik az „algériai ablak"? Ferhat Abbasz bejelentése, s az a szólamszerű félmon­dat, hogy a demokratikus köztársaság „az algériai polgárok minden jogát biztosítja és kötelességeit megállapítja”, nem ad egyenes választ a kérdésre. Az ország új nevénél többet mond az a megjegyzés, hogy az el nem kötelezett politikát folytató Algéria segíti a függetlenségükért, felszabadulásukért küzdő népeket, s jó kapcsolatok kiépítésére törekszik az afrikai kontinensen és a földrész határain kívül egyaránt. Milyen utat választ, merre tart Algéria, — ezt ma még nem tudjuk pontosan. De ami már most bizonyos: független, pozitívan semleges állam született, s ezt az algériai néppel együtt ünnepelhetjük mi is. (Krajczár) rvVV\/VNAAAAAAA/WSAAAAAAAAAAAAAAA/VWVWVWWVWVWWWVWS/VWV* RIADÓ A BANYABAN! 18 napos küzdelem a víz ellen Október 4-én nyereménybetétkönyv- sorsolás A nyereménybetétkönyvek 1962. harmadik negyedévi sor­solását október 4-én délután fél hatórai kezdettel tartják Hajdúböszörményben, a Pető­fi Művelődési Házban. A sor­soláson mindazok a betét­könyvek részt vesznek, ame­lyeket legkésőbb szeptember 29-ig váltottak. Minden ezer betétkönyvre 25 nyereményt sorsolnak ki: egyet kétszáz százalékos, egyet százszázalékos, kettőt ötven százalékos, huszonegyet pedig 25 százalékos nyere­ménnyel. (MTI) A magyar irodalom lengyel tolmácsolójának jutalmazása VARSÖ (MTI): A lengyel Pen Klubban szeptember 26-án átnyújtották Lew Kaltenbergh írónak és fordítónak a magyar Pen Klub díját a magyar irodalom lengyel nyelvű fordításában szerzett érdemeiért. Kaltembergh egyebek között Az ember tragédiájának, szá­mos erdélyi balladának és sok más magyar műnek a tolmá­csolásával tűnt ki. ö dolgozik a Toldi fordításán is. Hazánk­ról két könyvet írt a „Duna széles folyó” és „Bem apó ka­tonája” címmel. (MTI) Szombat volt. Szeptember nyolcadika. A szarvaskői bányá­szok nem számítottak különle­ges eseményekre, katasztrófá­ra meg végképp nem. S dél­előtt fél 12-kor végighullám­zott az I-es ereszkei front- szárnyon, a környező vágatok­ban a veszélyre figyelmeztető kiáltás: riadó! A front 3-ik fülkéjében, ahol éppen az om- lasztás került volna sorra, a főte egyszerre megszakadt, s víz zúdult a kiszeneit munka­helyre. A fejtésen akkor még tovább dolgoztak, a vízbetö­rés nem volt nagymérvű. Rö­viddel a vízbetörés észlelése után azonban, abba kellett hagyni a munkát és biztonsá­gosabb helyre húzódni, mert nyomást kapott a bánya. A veszély nemhogy csökkent, de tovább fokozódót!. Telefon­jelentés futott — dringend — Egercsehibe és a tröszthöz, Putnokrá. És a helyzet kezdett egyre aggasztóbbá válni. Éjjel fél 11-kor az Egercsehi Bá­nyaüzem főmérnöke, Varga La­jos is megérkezett a helyszínre, s egyenesen a víztől veszélyez­tetett szakaszhoz ment, s sze­mélyesen irányította a munká­kat, a kaparó mentését. S egy­re vadabb erővel tört a bá­nyára a víz. A vágattető, a főte végig megszakadozott, s újabb és újabb helyeken tört elő a víz; hamarosan elárasztotta a gyűjtővágati talpat is — itt gátat emeltek a víz útjába, hogy a hordalékot visszafog­ják. Ekkor a víz előtőrése már elérte a percenkénti 1000 li­tert. Az Ozdvidéki Szénbányásza­ti Tröszt igazgatója, s az Éger- csehi Bányaüzem főmérnöke társaságában megtekintettük a szarvaskői vízbetörés hátrama­radt nyomait. A meredek vá­gatokban bokán felül ér a sár, s ki tudná megmondani, meny­nyi idő kell ahhoz, hogy a 7-es nyilami és a gyűjtővágati ácso- latok megszáradhassanak. Ke­vés remény van arra, hogy új­ból megindulhasson itt a ter­melés. S a víz? A vízbefolyás, bár jelentősen csökkent, végle­gesen még a mai napig sem szűnt meg, s csak a geológusok vizsgálati eredménye mondja majd meg, mikorra számíthat­nak ezzel. — A tröszt legvizesebb bá­nyája a szarvaskői — mondot­ta Varga Lajos főmérnök —, de ilyen arányú vízbetörésre az itteni vezetők sem számíthat­tak. A mai napig 100 ezer köb­méter víztömeget emeltek ki a szivattyúk a veszélyes részből. — A front víz alá kerülése­kor szükség-munkahelyeket szerveztünk, s körülbelül 100 bányászt vezényeltünk át Cse­hibe, hogy ott biztosítsunk szá­mukra munkát. A vízbetörés elhárításakor naponta 6—7 va­gon szenet tudott csak adni a bánya a szükség-munkahelyek­ről, s e héten már feljönnek a napi 12—14 vagonra. — Milyen kárt okozott a víz? — Naponta 10 vagon esett ki a termelésből, s így a veszteség összesen 180 vagonra tehető. Mindezek ellenére a szeptember havi tervet üzemegység szán­tén, Egercsehi és Szarvaskő együttesen, előreláthatólag tel­jesíteni fogja. (p. d.) r J’T gy emlékszem, mintha ma ^ történt volna. Az elmúlt hó­nap egyik pénteki napján, reggel fél hétkor felberregett a csengő laká­som ajtaján. Szokatlanul mély és tartalmas álmom volt azon az éjje­len, így a csengetés valósággal főbe kólintott. Mindazonáltal kibotorkál­tam az előszobába, hogy nyájasan fogadjam az álmatlanságban szen­vedő korai látogatót. Elképedve ta­pasztaltam, hogy az ajtó előtt nem áll senki. Már éppen azon a ponton voltam, hogy a csengetést halluci- nációnak, a felajzott idegek kegyet­len játékának fogom fel, amikor álomtól fátyolos pillantásom egy le­vélkére esett, mely a földön hevert és a nevemre szólt. Első ránézésre megállapítottam, hogy nem postán érkezett, hisz’ bélyegző és a bélyeg hiányzott róla. A szívem hevesen feldobogott: valamely titkos imá­dóm dobta volna be a „levelek” nyí­lásán, így adván tudtomra, hogy nem élhet nélkülem? Meglehet. Ép­pen a napokban olvastam egy ifjú­sági regényben, hogy romantikus lelkületű lányok ennél különbet is megtesznek, a szerelmi hévtől in­díttatva. Mivel az élet titkos imádók te­kintetében nem kényeztetett el kü­lönösebben, érthető izgalommal bontottam fel a levelet. Már a cím­zés is sejteni engedte, hogy hiú re­ményeket tápláltam. így hangzott: „Szeretett Testvérünk”. Irodalmi olvasmányaimból tudom, hogy tit­kos rajongók legritkább esetben üt­nek meg ilyen hangot. Növekvő iz­galommal vetettem magam a levél­re és éreztem, hogy lassan elsápa­dok. Jíti&'t teizik úeLejii ? Azzal kezdődött, hogy az emberi­ség hatalmas iramot diktálva rohan a vesztébe. A bűnök óceánja vesz körül bennünket és a gonoszságot illetőleg, személy szerint én, közvet­lenül Lucifer után következem. Az emberi gyarlóságok kimerítő leírása után néhány frappáns részlet követ­kezett Máté és Lukács evangéliumá­ból. A vallási irat harmadik és egy­ben befejező része azokat a peni- tenciákat tartalmazta, amelyeknek elvégzése — a feladók megítélése szerint — alkalmas lelkem tisztán tartására, quasi, a régóta időszerűvé vált bűnbocsánat elnyerésére. Vége­zetül jóindulatúan figyelmeztettek, hogy amennyiben egy kis eszem van, tüstént nekihasalok, két példányban lemásolom a röpiratot és legott el­terjesztem ismerőseim körében, mi­által mérhetetlen lelki kínoktól menthetem meg magamat. ármennyire restellem is, be kell vallanom, hogy e külö­nös pásztorlevél, noha puszta kéz­zel íródott és gyakran eltért a ma­gyar helyesírás általánosan elfoga­dott szabályaitól, mellbe vágott. Azt még csak elviseltem, valahogy, amit az emberiség gyarlóságáról szólva a fejemhez vágott. Elismerem, nem vagyunk angyalok, de ha azok len­nénk sem nézhetnénk mindenkinek a körmére. Gondoljuk el, több mint hárommilliárdnyian élünk a Földön, és én dolgozó ember vagyok, akinek nap nap után helyt kell állnia a munka frontján. A legelszomorítóbb az volt, hogy a röpirat olyan színben tüntette fel személyemet, mint aki a legvissza- taszítóbb bűnök elkövetésétől sem riad vissza. Nem akarok panasz­kodni, de megmondom őszintén, hogy én még a kutyámmal sem be­szélnék olyan hangon — ha volna —, mint amilyen hangnemben az én hibáimat kiteregették a röpirat szer­zői. Nem mondom, ha azt veszem, hogy bűnös cselekedeteim eredmé­nyeként csak Lucifer után követke­zem, bizonyos megnyugvást érzek, mert van nálam kárhozatosabb lé­lek is .a világon. De ha arra gondo­lok, hogy a vallási dolgozat szerzői Belzebubot a „futottak még”-ek kö­zött sem említik, bizonyos keser­nyés lesz a szájam íze. Ennyire le­süllyedtem volna? . Ám, tételezzük fel, hogy az irat­ban szereplő állítások hűen tükrözik az elszomorító valóságot és én tény­legesen olyan gonosz vagyok, ami­lyennek lefestettek. Ez esetben — a szerzők intő szavára hallgatva — sürgősen el kellene mondanom: ti­zenkét imát és fel kellene csapnom röpiratterjesztőnek, társadalmi mun­kában, mintegy vezeklésképpen. Ha megteszem, úgy bíztatnak, megme­nekülök a gyehennától. És ha elen­gedem a figyelmeztetést a fülem mellett, mondjuk azon egyszerű ok­nál fogva, hogy a megjelölt imákat nem ismerem, akkor mi lesz? A pur- gatóriumban kötök ki netán, önhi­bámon kívül? Nem tudhatom. Köny­nyen megérem, hogy azért, mert pél­dául vonakodom kéziratos papíron terjeszteni a vallásos tanokat, egy napon említenek majd a Vágóhíd utcai huligánokkal, holott mindig is elhatároltam magam az ilyenfajta, züllött elemektől. Felesleges aggályok volnának L ezek? En semmi esetre sem tartom annak. Higgyék el, kérem, nem látok rémképeket, hanem na­gyon is eszemnél vagyok, amikor bátortalan hangon felteszem a kér­dést: miért teszik ezt velem testvé­reim. Elismerem, vannak hibáim, követek el baklövéseket, s az új dol­gok iránti fogékonyságom sem a ré­gi mór. Ám a szocializmus építését lankadatlanul a szívemen viselem, s fáradhatatlan harcosa vagyok to­vábbra is az emberi haladás igaz ügyének. Miért hát e vandál fenye­getőzés, kérdem én önöktől? Nem akarok érdemeket szerezni, de kijelenthetem, hogyha valaki, úgy én igazán komolyan vettem, és be­tartottam minden sorát annak az egyezménynek, amit az állam kö­tött az egyházzal, tizenegynéhány év­vel ezelőtt. Megértettem, hogy a val­lásszabadságot a törvény biztosítja, amelynek betartása fölött őrködni minden önmagára valamit adó ál­lampolgárnak kutya kötelessége. Ez­zel a magam részéről el is intéztem az ügyet, s lélekben tökéletesen megnyugodva, mellőzöm az isten­tiszteletek látogatását, noha erre nem kényszerített senki. Minthogy az effajta szertartások sohasem is tartoznak kedvenc időtöltéseim közé, aránylag könnyen ment a dolog. Természetesen, az egyházi szertartá­sokról való távoLmaradásomat szi­gorúan magánügynek tekintettem, és senkit sem bújtogattam arra, hogy cselekedjék hasonlóképpen. Ezt bár­ki megmondhatja. Most viszont azt kellett tapasztal­nom, hogy nem mindenki gondolko­zik úgy, mint én. A magukat „Jézus testvérének” nevezett, általam isme­retlen állampolgárok, a fentebb le­írt módon, arra akartak rávenni, hogy nézeteimmel szakítva, váljak hitsorsukká és fohászkodjak nap­estig. Céljuk elérésére olyan színben tűntettek fel önmagam előtt, hogy lesül a képemről a bőr, ha rágondo­lok. A kilátásba helyezett purgató riumról nem is beszélve. Mi más ez, ha nem az emberi lélek megfélemlí­tése, és az állami törvényekben le­rögzített vallásszabadság nyílt sárba tiprása? ]V em tudom, mit szólnának „Jé- ’ zus testvérei”, ha én is fel­szólítanám őket nyílt levélben arra, hogy iratom kézhezvételétől számí­tott két órán belül, énekeljék el ti­zenkétszer a „Vörös Csepel, vezesd a harcot...” kezdetű munkásmozgal­mi indulót, majd tüstént végezzenek él egy marxista szemináriumot. Ezt követően a röpcédulámat sokszoro­sítsák le, s a terjesztés megkönnyí­tése végett, adják ki könyv alakban, mert ha nem, akkor életük végéi« nem kapnak fizetésemelést és ki lesznek zárva a béketáborból. Nyil­ván gondolkodóba esnének, s ború­san sóhajtoznának. Ivanics István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents